Vörös Zászló, 1987. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1987-10-01 / 232. szám
Korszerűsödik a Marosvásárhelyi Cukorgyár Az én házam... (Folytatás az 1. oldalról) mindenütt érintetlenek, épek, mi több, sűrűn találkozni olyannal, ahova a lakók függönyt erősítettek fel, mintegy hangulatosabbá téve a belépőnek a lépcsőházát. Találgatom, hogy mitől ez a különbség? Talán azért — gondo-olom, — mert az út mellett vannak ezek a bejáratok, s a lakók mintegy kirakatnak szánják a járókelők részére? Aligha. Inkább azért, gondolom, mert valamiképpen magasabbak az esztétikai igényeik, s talán a gazdaszellem is erősebb náluk. Hogy miért fontos az, hogy ilyenkor tételem a nyílászárókat (ajtókat, ablakokat) megjavítsuk a lépcsőházakban? Egy régebbi szakemberrel folytatott beszélgetésre emlékszem — akkor azt tudtam meg, hogy a nyitott ajtók, törött ablakok a lépcsőházakban egy-két fokot „lophatnak“ a lakások hőmérsékletéből. Láttam, hogy nem láttam. .. A tömbházak ajtóira általáában felszerelnek egy automata becsukó szerkezetet. Ez a hidraulikus szerkentyű biztosítaná azt, hogy ha a gondatlan lakó vagy látogató nyitva is felejti az ajtót, az önmagától becsukódjon. Nos, a legtöbb helyen ez a szerkentyű rossz, vagy hiányzik. Pedig sok felesleges költségtől mentene meg... Valahogy úgy néz k a dolog, hogy láttam, hogy nem láttam ilyen szerkezeteket. És most lépjünk át két régebbi lakónegyedbe. Gondosabbak a lakók, és minden bizonnyal a lakótársulások is a régi Tudorban. Alig látni olyan tömbházat, ahol rongált volna az ajtó, vagy hiányozna az ablak. Gyakrabban látni olyat, hogy beépítették a balkonokat. Minden bizonnyal ennek egyik oka, hogy a lakók úgy vélik , ezzel meleget takarítanak meg. S ez így igaz. A zárt erkély nem engedi olyan könnyen megszökni a meleget, mint a nyitott. Igen ám, de részt vettem néhány évvel ezelőtt egy sajtókonferencián, ahol a Megyei Tervezőintézet igazgatója bemutatott néhány általuk készített diapozitívot. Pontosan a zárt erkélyekről. Hát amit ott látni lehetett. .. A beszorult pára penészedést, nyirkosodást okozott, ami aztán lassan a vakolat, mi több, a beton romlásához vezetett. Egyszóval romlott az épület állaga, S amit a lakó nyert a vámon,azt elvesztette a réven. Mert a javítás többe került, mint annak a néhány foknyi melegnek az előállítása, amit megspóroltak a beépítéssel. Egyébként tapasztaltam még valamit a régi Tudor, meg a Budai lakótelepeken: a bejárati ajtók üvegezésére vagy drótszállal átszőtt, vagy pedig mintás, vastag üveget használtak. S köztudott, hogy ezek a fajták jobban ellenállnak a „fizikai ráhatásnak“. Keresni kell a megoldást arra, hogy a télen ne szökjön meg a meleg a lépcsőházakból. Be kell üvegezni a törött ablakú ajtókat, meg kell javítani az önműködő csukószerkezeteket. Erre most bárki azt mondhatja, hogy jó, jó, de nincs üveg. Amire én azt mondom, keresni kell azt is. Tudom, nehéz, de hátha a szolgáltatóipar, szolgáltatási hálózat, no meg az állami kereskedelem megtalálja a módot arra, hogy beszerezze a szükséges üvegmennyiséget. Mert, elég, ha csak egy pillantást vetünk a naptárra, s már mindjárt látjuk — jön a tél. Ez köztudottan hideget is jelent. S az én házamra mi várunk is egyben... ból figyelem, sorról sorra, lapról lapra velem tart. Közben döcög a busz, olvasunk. Aztán becsukom a könyvet s ránézek. Mosolyog, majd felsóhajt. Jaj, de gyönyörű kötet. És kéri, hogy adjam el neki. Dupla árat fizet érte. Könyörgőre fogja a szót. Nem adtam neki, mert hogyhát csak ez az egy van belőle nekem **, és hogyha kapok, küldök egyet — ingyen. És akkor mondotta el a falusi nini, hogy ő a mai költők verseit is szereti, nem csak a klaszszikusok gyöngyeit. És hogy ők, téli esténként, délutánonként — csoportosan — sokat szavalnak, sokat beszélnek a versről, mert a vers: „az emberi jóérzés minden húrját megpengeti. Szeretni kell a verset. Velünk nagyon megszerettette. ..“ És itt... megállt a busz. Hogy ki szerettette meg velük, nem volt időm megkérdezni. Búcsúzott az asszony. És ekkor, — leszállás közben — nyújtott át az eladni vitt csokorból egy szál virágot és hozzáfűzte az elején idézett, módosított szólás-mondást. Falusi asszony, avantgarde költőket is olvas... Hány tanítóval, tanáremberrel, mi több, magyar szakos tanárral találkoztam, akik nem titkolva mondották, hogy nem is olvassák a maiakat. .. Kusztos Endre festőművész vallomására gondolok: „Versolvasás nélkül nem is tudnék festeni. .. Munkára ihlet a vers“. Doktor Fazakas Béla egyetemi előadó tanár szavai jutnak eszembe: Imádom a verseket. Mindennapi „kenyerem“ a vers. Doktor Mártha Ivor főorvos szavai jutnak eszembe. Egy-egy nagy műtét után — leghatásosabb gyógyír a vers... Szóval, erről sokat lehetne beszélni. .., vagyis azokról, akik szeretik a verset, olvassák a maiakat is — megértik őket, próbálják megérteni, befogadni... — falusi asszonytól, munkástól az egyetemi előadótanárig, mérnökig. .. Negatív példákat viszont — sajnos — sokkal többet sorolhatnék. De mi jogon? Kötelező szeretni a verset? Hogy is mondotta ez a falusi néni? Gondolkodni tanít a vers. Aki a verset szereti, rossz ember nem lehet, jutnak eszembe, csengnek fülembe az édesanyám-szerű szováti asszony szavai... DEMETER JÓZSEF VÖRÖS ZÁSZLÓ 3. OLDAL A létszámterv megvalósítása — elsőrendű feladat Ezzel, minden szakember, gazdasági vezető egyetérthet, hisz minőségi állattenyésztésről csakis így lehet szó, ha van miből válogatni. Tények bizonyítják, hogy ott, ahol nagy gondot fordítanak a létszámra, magas is a termelés. Példálózzunk csak a dombói, nyárádszentmártoni, bándi, meggyesfalvi termelőszövetkezetekkel, a marossárpataki szövetkezetközi tehenészeti társulással és más egységekkel, amelyek évről évre teljesítik, túlhaladják létszámtervüket, így lehetőségük adódik a selejtezésre. Továbbtenyésztésre csakis a jó, magas termelőképességű elődöktől származó borjakat hagyják meg. A gyengén termelő, meddő teheneket pedig kiselejtezik. Mivel jó az állomány, magas az elleni arány, nincs gondjuk a vásárlásra. Saját tenyészetükből pótolják a kiselejtezett állatokat. A nyárádszentmártoni termelőszövetkezetben már évek óta rátértek erre a módszerre. Nemcsak maguknak, hanem más termelőszövetkezeteknek is kiváló üszőket neveltek. Úgy is mondhatjuk, szarvasmarha-állományukat az utóbbi években teljesen kicserélték, magas biológiai értékkel rendelkező, nagyhozamú egyedekre. — Meg is van az eredménye. — Valóban nem panaszkodhatunk — mondja Nagy Jenő, a termelőszövetkezet elnöke. — Igaz idén rossz nyarunk volt. Kiszáradtak a legelők, ennek ellenére tartjuk a szintet. — Hogyan? — Szeptember elsejéig árutejtermelési tervünket 158 százalékra teljesítettük, vagyis több mint 13 000 hektoliter tejet adtunk át az államnak. — Ez pedig... — .. .Tizenegy és fél liter tejet jelent takarmányozott tehenenként. Azt is meg szeretném említeni, hogy jelenleg 345 takarmányozott tehenünk van. És hasonlóan érvelhetnek a már említett termelőszövetkezetek is. A meggyesfalvi termelőszövetkezetben, a növénytermesztésben elért nagy hozamok mellett egyre nagyobb gondot fordítanak az állattenyésztésre is. Gondoskodtak megfelelő takarmányalapról, jó szálláshelyekről, hozzáértő gondozókról és természetesen a létszámterv teljesítéséről is, amely egyik feltétele a szakszerű selejtezésnek. Létszámtervüket úgy az össz-, mint a törzsállománynál teljesítették, túlhaladták. S ugyanezt mondhatjuk el a ludasi, marosvécsi, kendi, magyarói, régeni és más termelőszövetkezetekről is. Megyei viszonylatban azonban nem ilyen jó a helyzet. Igaz, hogy az összállomány a szocialista szektorban az elmúlt évhez viszonyítva 7 295 darabbal nőtt, de még így is nagy az adósság. Ahhoz, hogy év végéig megyeszinten teljesíteni tudjuk a létszámtervet, még mintegy 26 000 darab szarvasmarhára van szükség, amiből 9 300 tehén és üsző. S ez bizony nagy probléma, hisz a jövő évi tej- és hústermelés nagyrészt a törzsállomány megvalósításától függ. S hogy lett volna, van lehetőség a létszámterv teljesítésére, bizonyítják az Erdőszentgyörgyi és Marosvásárhelyi Egységes Agráripari Tanácshoz tartozó termelőszövetkezetek, amelyek nagyrészben teljesítették, illetve közel állnak a terv teljesítéséhez. Kritikán aluliak az eredmények a faragói, bándi, radnóti, bonyhai, nyárádtői tanácsok körzetében, ahol nem százak, ezrek hiányzanak az év végére tervezett létszámból. Az idő nagyon rövid. Alig három hónap van még hátra. A vezetőtanácsok, az egységes agráripari tanácsok vezetői mindent el kell kövessenek annak érdekében, hogy maradéktalanul megvalósítsák az előirányzott állatlétszámot, hisz enélkül nem számíthatunk jó szelekcióra, s következésképpen magas termelésre. (n. f) Hasznosítsunk minden lehetőséget a takarmányalap biztosításáért! Az esztendő utolsó negyedébe léptünk. Nem csupán a naptár, hanem az időjárás is figyelmeztet arra, hogy rövidesen istállóba szorulnak az állatok s mintegy fél esztendeig a tejhús termelést az határozza meg, hogy mi kerül a jászolba. Egyelőre még a legelőre, vagy éppen a kitakarított kukorica-, cukorrépaföldekre járnak az állatok, de még így is kiegészítő takarmányra van szükség minden gazdaságban. Igen ám, de a jó gazdáknak minden lehetőséget, adottságot ki kell használniok annak érdekében, hogy a szükségleteknek megfelelően tölthessék fel a takarmánytárolókat. Sajnos sok egységben, sőt övezetben e tekintetben nagyon megcsappantak a források, lehetőségek, úgy, hogy minden, az állatok által hasznosítható növényi maradványt, másodterméket össze kell gyűjteniök, tárolniok, mert csak így biztosíthatják legalább a létminimumot az állománynak. Természetesen az év még hátralévő időszakában mindenik gazdaságban gondoskodni kell a tervezett létszám megvalósításáról, az állomány jó előkészítéséről a jövő termelési ciklusra. Mindezekről a fontos és egyre sürgetőbb tennivalókról beszélgettünk el Solomon Vasile mérnökkel, a Tirnaveni-i Egységes Agráripari Tanács főállattenyésztőjével. — Nyugodtan kijelenthetem, hogy ezekben a napokban a tanácshoz tartozó egységek mindegnikében elég nagy gondokkal küszködnek — mondotta Salamon mérnök. — A szálláshelyek tekintetében nincsenek ugyan különös problémáink, mert azokat kijavították, rendbe tették mindenhol, az állatokat bármelyik pillanatban be lehetne kötni, de sok a tennivaló a takarmányalap megteremtésében és a tervezett létszám megvalósításában. — Ezek szerint ez a tél sem lesz gondoktól mentes? — Nem. A száraz nyár nagyon megvámolta a takarmányokat, sem a szálasból, sem a lédúsból nem termett annyi, mint amenynyire számítottak a gazdaságok. A beteleltetésre 5 200 tonna szénát kellett volna tárolniok a gazdaságoknak, de mindössze 3 817 tonnát, a szükségletnek 73 százalékát sikerült begyűjteni, s jelenleg mintegy 2 800 tonna a készlet. Nagyobb hiányok mutatkoznak a désfalvi, vámosgálfalvi és sárosi gazdaságokban, de a többiben sem sikerült legalább megközelítően sem annyit tárolni, mint a szükséglet. Ezért mindenik gazdaságban arra törekednek, hogy szecskázott, sóslével és melásszal kezelt kukoricaszárral pótolják a szénát. A lédús takarmányok tekintetében sem kecsegtető a helyzetünk. A szükséges 24124 tonnából eddig mintegy 7 000 tonnányit sikerült tárolni. Ha mindent összeszednek, besilóznak gazdaságainkban (ide számítom a répaszeletet is), akkor sem tudjuk biztosítani az egész mennyiséget. Talán rostdús takarmányokból, ha gondosan behordják a kukoricaszárat, akkor a szükségletnek mintegy 85—90 százalékát biztosíthatjuk, összességében számítva tehát, tanácsi szinten a beteleltetésre szükséges takarmányegységnek mintegy 70 százalékát biztosíthatjuk. — Mi tehát a teendő? — Mint már említettem, összegyűjteni, tárolni minden lehetséges takarmánynak valót. Másodsorban pedig, szigorú, de nagyon szigorú takarmánygazdálkodást kell bevezetni. Egyetlen kiló takarmány sem kerülhet az állatok elé anélkül, hogy szecskáznák, előkészítenék, minden lehetséges módszerrel emelnék annak tápértékét. Ha jól gazdálkodunk, a meglévő készletekkel, szerényebb fejadagokkal ugyan, de kihúzzuk az új termésig. — A létszámterv teljesítése tekintetében milyenek a kilátások? — A napokban az összes farmvezetőkkel meghánytuk-vetettük ezt a kérdést is. Előszámításaink szerint az összlétszámot, kimondottan csak a saját szaporulatra alapozva, 98 százalékban teljesíthetjük. A különbözetet vásárolni kellene, de a gazdaságok pénzügyi helyzete nem a legrózsásabb. Egyébként e tekintetben a tirnavenii, dombói, királyfalvi, termelőszövetkezetekben nincsenek gondok, viszont désfalván és vámosgálfalván annál nagyobbak. E két gazdaságban csak a megyei szervek hathatós segítségével oldhatók meg a problémák. eSárdi)