Vörös Zászló, 1989. november (41. évfolyam, 258-283. szám)
1989-11-01 / 258. szám
2 O1 DALVOtOP ZAc71-0 NOVEMBER 1. SZERDA A Nap kel 6 óra 52 perckor, lenyugszik 6 óra 6 perckor. Az év 305. napja, hátravan 60 nap. EMLÉKEZTETŐ — 1 üfl0-ben vonult be Alba Iull Kara Mihai Viteazul. Ez az esemény fontos láncszeme a három román ország egy államba való egyesítésére irányuló törekvések megvalósításának . — 1877-ben jelent meg Iași-ban a munkáskörök által kiadott I Muncitorul című folyóirat — Algéria Demokratikus és Népi Köztársaság nemzeti ünnepe MŰSOROK •I’ színház A Nemzeti Színházban este 7 órakor: Optownei. A román tagozat előadása. BÁBSZÍNHÁZ Csütörtökön de. 11 és 12 órakor: Péterke és a krampusz. A magyar tagozat előadásai. Induson délelőtt 9.30, 11 és 12.30-kor: Intimplári cu Winnie Pooh. A román tagozat előadásai. ' * MOZI ARTA: Afrika expressz UNIREA: A nagy művészek sorozatban: Gian Maria-Volonté HALADÁS: A csendőr és a csendőrnők IFJÚSÁGI: 9 és 11 órától: Kicsi, de nagy hokista: 15, 17, 19 és 21 órától Rendőr a versenyautóban LUMINA SIGHISOARA: Három lépésre a szeretemtől VASUTASOK KLUBJA: A csodák szezonja PATRIA REGHIN: Behelyettesítés MELÓDIA TIRNAVENI: Mezítláb a parkban FLACARA LUDU$ A csendőr sétán DOINA LOVATA: Sikert, Charley MUNKÁS MOZI : Fogadó a hegyek közt LUMINA IERNAT: A csendőr megnősül POPULAR SARMA$U: Egy nyár Marával POPULAR SING. DE PADURE: Titkos szállítmány PATRIA FONTINELE: Az apatázs megtévesztése; A puskapor völgye NIRAJUL MIERCUREA NIRAJULUI: Kockázatos műtét. A KÉPERNYŐN 19.00 Esti híradó 19.30 Párt és haza — egységes akarat 19.45 Elsődleges feladatok az iparban 20.05 Az RKP XIV. kongresszusa dokumentumainak megvitatása 20.30 Hazafias forradalmi versek és énekek 20.55 Hazánk az RKP XIV. kongresszusának évében 21.15 Az RKP XIV. kongresszusa dokumentumainak megvitatása 21.35 Román könnyűzene 21.50 Éjszakai híradó. IDŐJÁRÁS A Mures-Banat Vízügyi Igazgatóság közli: Tegnap reggel a megyeszékhelyen 10, délután 2 órakor 15 fokot mértek. A Síbius Időjárási észő Központ előrejelzése: Az évszaknak megfelelő, hűvösebb idő, helyenként gyenge esőkkel. Mérsékelő észak-nyugati szél. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek 2 és 4, a legmagasabbak 12 és 14 fok között alakulnak. Reggel helyi jellegű ködképződés. • Két kirándulást szervező november első napjaiban a szakszervezetek Megéneklünk, Románia művelődési és alkotási központjának keretében működő hegyi turisztikai kört 4—5-én a Kis-Kelemen nyeregre, 12-én pe- I-t a neagrai Zeszperes csúcsra. ...az ősz derekán Könyvtáros ismerősöm gyanakvóan nézett rám, midőn a szúnyogokról szóló kiadványok felől érdeklődtem, tudván, hogy ha valami távol áll érdeklődési körömtől, akkor a rovartan biztosan. Ez így is lenne, bármennyire is lenyűgöz a természet élővilágának gazdagsága. Ha nem, a szükség törvényt bont, olyasmire is oda kell figyelnünk, ami egyébként csöppet sem érdekelne. S ebben — jelesül szúnyog ügyben — nem vagyok egyedüli: a megyeszékhely Cutezanjei 28 alatti lakásokat — s mint hallom, másokat is — nap mint nap, pontosan estéről-estére felkereső szúnyogsereg kénytelen-kelletlen kiváltotta behatóbb érdeklődésünket. Sűrű tanácskozások folynak a lakók között, ki milyen módszerrel próbál több-kevesebb sikerrel megküzdeni ezen apró, csodálatosan törékeny, mégis szívós, egyben roppant kellemetlen élőlényekkel. Ki ilyen, ki olyan szert ajánl, ami vagy hatásos, vagy nem, s ha nem marad a végső megoldás, az estére rendszeresített szúnyogvadászat, hacsak nem akarunk reggelre csípésekkel tele ébredni .Így aztán nem egy lakásban maholnap több a falon a lecsapott szúnyogok nyoma, mint a festők által ejtett petty. Ezt a türelemjátékot azonban nemcsak a szúnyogokkal folytatják a lakók, hanem a közüzemekkel is. Tavalyi beadványukra az épület alagsorában számunkra ismeretlen okból felgyűlt lében tenyésznek a szúnyogok és csak az általuk tudott úton-módon jutnak fel a lakásokba —, miért az eset tanúi elmondják, valamikor kijött egy szemrevételező, felnyitotta az aknát, hümmögött és eltávozott. Ősz után tél, majd tavasz és nyár, s íme, itt állunk újra az ősz derekán és még semmi sem történt a fertő felszámolása érdekében. Talán most már a Közegészség és Járványellenes Központhoz kellene fordulnunk? Ők esetleg ösztökélhetnék a szúnyogtenyészet felszámolását. (fenyvesi) • Luduson, a Megéneklünk, Románia fesztivál tömegszakaszán 59 formáció mutatta be műsorát. A városban folyó művelődési élet színvonalát jelzi, hogy 31 csoport továbbjutott a verseny megyei szakaszára. Sőt, a cukorgyár, az Unirea szövetkezet és a városi kórház művészbrigádjai, a művelődési ház népi zenekara és szólistái, az 1-es iskola tánccsoportja, a pionírház bábosai a fesztivál országos szakaszán képviselték megyénket. • A Reghini Erdőkitermelési és Szállítási Vállalat kantinetkezdéjének mellékgazdaságában is bő termést takarítottak be az idén. A zöldségesben és melegházban termeltek mellett a mindennapi menü előállításához jelentősen hozzájárult az állatállomány is: 250 sertést és 28 szarvasmarhát tartanak jelenleg. Taxisrendelésre Új ötlet megvalósításán dolgoznak a megyei helyi szállítási vállalat szakemberei. Hogy vonatérkezéskor megkönnyítsék a csomagokkal a megyeközpontban nagyobb távolságra utazók dolgát, rádió-telefon állomást létesítenek a megyeszékhelyi nagyállomáson. Köztudott, hogy nyilvános telefonon nem lehet taxit rendelni, és az állomáson nincs állandó taximegálló. Ha a rádiótelefon állomás elkészül, az utasnak egy kis űrlapot kell kitöltenie, s ennek alapján a szolgálatos diszpécser megrendeli a taxit. • Huszonhat fiatal szakember — mezőgazdasági, állattenyésztési és kertészmérnök, állatorvos, közgazdász kezdi meg a munkát ezekben a napokban megyénk mezőgazdasági egységeiben, 11-en közülük állami mezőgazdasági vállalatokban, tizenöten pedig mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és szövetkezetközi társulásokban. • összesen 4 221 kiló erdei gyümölcsöt gyűjtöttek a sovatai 1-es számú iskola pionírjai az őszi mezőgazdasági munkák idején. Szedtek 3 823 kiló galagonyát, 255 kiló kökényt, valamint csipkebogyót, makkot, vadalmát. Munkájukat folytatták a város többi általános iskolájának diákjai is, teljesítve, sőt, túllépve pionírszervezetük gazdasági tervének ilyen jellegű mutatóit. • Néhány napja megnyílt az 1918. decemberi sugárúton az Unitatea szövetkezet új képviseleti üzlete, amelyben a szövetkezetnél készült cipőket, csizmákat, táskákat árusítják. -KÍNHAZ Sikeres vendégszereplés Miske László alias Furfang, Hajdú Géza (Füles), Laczó Gusztáv (Csavaros), Meleg Vilmos (Hajlékony), továbbá Bányai Irén (Paragráfia), Rácz Mari (Édeske), F. Bathó Ida (Bordásné), Molnár Júlia (Virág), és Körner Anna (Szeplőcske), Rátkai Zoltán (Szöcske).ők tizen kovászai-kovácsai annak az örvendetes sikernek, amit körös parti színészek arattak a minap városunkban, megyénkben. Teljesítményüket azért nyugtázhatom meleg elismeréssel, mert egy termékeny drámaíró kevésbé befutott művének fontak babérkoszorút, jó pár évvel azután, hogy ősbemutatóját nem valami lelkes sajtó fogadta, és hogy anyanyelvünkön az Északi Színház megpróbálta már — de nem tudta — megszerettetni az ezerfejű kritikussal. Keresem a dolog nyitját, s a szemem volens-nolens Szombati Gille Ottó nevén akad meg. Újrafordította — vagyis felfrissítette, vígjátékibbra srófolta, egy-két csattanó erejéig meg is fejelte — Paul Everac darabját, mindenekelőtt pedig kiötölt hozzá egy, az eredetinél kétszer-háromszor nézőcsalogatóbb címet. . (Piatra la rinichi nem jelzi első intrádára, hogy komédiára kell felkészülnünk, míg a Jaj, a vesém! azonnal ránk mosolyog, jókedvre dérit, hallhatóvá kunkorítja e vicces „Vesekő“ szatirikus felhangját). Ám ez még csak fele a Szombati Gille Ottó érdemének, a másik fele: a műfaji sajátosságokat bőven s ötletesen kamatoztató rendezés. Koncepcióját számos ponton jó előre beletitkolta a szövegbe, de amint a színpadra állítás mikéntjéhez ért, szinte hallom, hogy a homlokára csapott: „Ha komédia, hát legyen komédia!" Eljárása pofonegyszerű, de érett mesterségbeli tudásra vall. Beszélő nevet viselő figuráit eleve úgy kelti keleti életre, hogy szembeszökjön — szinte szemet szúrjon — a bennük testet öltő jellemhiba. Fantáziadús, játék és célirányos koreográfiái emeltyűivel avatja vizuális élményünkként színpadon történteket. S gondoskodik róla, hogy villámgyors színváltások tegyék lehetővé a minél pergőbb ritmust. (Maria Hațeganu polivalenes díszlete és a műszakiak fürgesége ebben készségesen a kezére játszik). Tegyem hozzá Boross Lajos ritkán beintett, de mindig hézagpótló zenéjét, s készen áll a szatirikus vígjáték hatásos színrevitelének képlete. Azon morfondírozom, hogy a bevallottan ,,nehézsúlyú íróból" a fordító-rendező milyen útonmódon farag sikeres vígjátékírót, de tűnődéseimmel persze megint csak a színészekhez kanyarodom vissza. Azt nézem-látom, hogy Miske László milyen vállveregetve hízeleg (ha ugyan nem kedveskedve fenyeget), pontosan úgy, ahogy ezt egy minden hájjal megkent, prepotens vállalatvezető csinálja. Hogy Hajdú Géza egy kevésbé hálás szerepből is játszva rittyent jóízű komikus alakot. Hogy más eszközökkel kacagtat meg Laczó Gusztáv — merőben másokkal (saját kopaszságát sem kímélve) Meleg Vilmos. Hogy Rácz Mari áramvonalas alakja és csupa szex mozgása nem szorul semmilyen magyarázatra. Hogy Körner Annának igenis színpadon a helye, nem a súgólyukban. No meg — hogy egészséges csapatszellem uralkodik a játéktéren, ami itt éppoly fontos, nélkülözhetetlen kellék, mint a. .. futballpályán. Utolsónak (s tehát elsőnek), mégis, Paul Everac kíméletlen igazmondásában vélem felismerni e közönségsiker legeslegfőbb magyarázatát. Jóleső érzés hallani, hogy a szocializmus mellett messzemenően elkötelezett író bátran szembenéz valóságunk árnyoldalaival, s félreérthetetlenül kifogásol, bírál, leleplez, miközben a szó legnemesebb értelmében gondolkodóba ejt. Szombati Gille Ottó remek ötlettel tessékeli reflektorfénybe Everace kincset érő erényét: úgy jeleníti meg a darabzáró közgyűlést hogy a teremből hangzanak el a Furfangnek és társainak címzett szótmondó invektívák. S ezzel állásfoglalásra késztet minket a széksorokban hüledező érdekelteket is. »hu Felelősségteljes helytállás a zavartalan gázszolgáltatás biztosításáért Most a hideg évszakot megelőző hetekben, hónapokban hazánk gazdasági-társadalmi életének zavartalansága szempointjából meghatározó jelentőségű az energiatermelő, -szállító és -elosztó egységek megfelelő felkészülése a téli fogyasztási igények kielégítésére. Szeptember végén az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága megvizsgálta és jóváhagyta az energiatermelés biztosítására, a villamos-, a hőenergia és a földgáz ésszerű felhasználására vonatkozó programot. A kérdés fontosságának tulajdonítható, hogy a Gázszolgáltató Vállalat dolgozói közgyűlésén a jövő évi feladatok megvitatása mellett figyelmet szenteltek az utolsó negyedévi tevékenységük fenti szempontok szerinti megszervezésének. Felelősségük tudatában — melynek nyomatékot ad az a tény is, hogy e munkaközösség Iași-tól Aradig, vagyis hazánk megyéinek felében biztosítja a gázelosztást — a dolgozók képviselői elmélyült elemzést végeztek. A kilenchavi eredmények odaadó tevékenységről tanúskodnak. Mind a gázelosztási, mind a szolgálatási tervüket jelentősen túlteljesítették, miközben végig szem előtt tartották a gazdasági hatékonyság követelményeit. Kezdve a hálózatbeli technológiai veszteségek leszorításával él egészen a szolgáltatási költségek csökkentéséig. Ennek hatására a jövedelmezőségi kilenchónapi tervet 113,33 százalékra teljesítették, ami nemcsak az utolsó negyedév előirányzatának hiánytalan megvalósítására ad biztosítékot, hanem alátámasztja a közösség jövő évi célkitűzéseinek megalapozottságát is. A csőhálózat üzembiztonságának fokozása és a technológiai veszteségek csökkentése érdekében korszerűsítéseket végeztek és végeznek, új vonalakat építettek-építenek. Az alegységek képviselői vállalták, hogy a román kommunisták magas fórumának tiszteletére hiánytalanul elvégzik az 1989-es beruházásokat. Ugyanakkor megállapították a hozzászólók, hogy több új létesítményt még nem adtak használatba. A vállalat szakemberei, más, felelős tényezőkkel karöltve rövid időn belül meg kell tegyék a szükséges intézkedéseket az ilyen állapotok felszámolásáért. A gazdasági egységek biztonságos, a szerződések szerinti földgáz-ellátásának zavartalanságát a téli dolgozók közgyűlése időszakban csak így tehetik lehetővé. Ezt szolgálja az ellenőrzések fokozása is. Gondolunk egyfelől a gázfolyások operatív kiszűrésére és a meghibásodások azonnali felszámolására — mivel a fagyok kemény próbára tehetik a vezetékeket —, másfelől pedig a fogyasztóknál végzett kontrollokra. A törvényes előírások szellemében nagyobb határozottsággal kell fellépni a fegyelmezetlen egységekkel szemben és az összes fogyasztóknak a kiutalásokba való beilleszkedésével szükséges biztosítani a gázszolgáltató rendszer egyensúlyát, az előírt mennyiségek eljuttatását minden felhasználóhoz, legyen az kis- vagy nagyfogyasztó. S ha már a vállalat „kliensei“ kerültek szóba, nem hagyhatjuk említés nélkül azt a tényt, hogy a jelentős gazdasági egységek közül több is hátralékban van a felhasznált gáz ellenértékének törlesztésével. A ki nem egyenlített számlák aránya meghaladja a tíz százalékot, ami bizony elég érzékenyen érinti a Gázszolgáltató Vállalat pénzügyi helyzetét. Ettől eltekintve a szóbanforgó közösség három negyedévi megvalósításai elismerésre méltóak és szilárd alapját képezik az idei terv hiánytalan teljesítésének, a XIV. pártkongresszus kiváló eredményekkel való köszöntésének. De a jövő évi feladatokra való felkészüléssel párhuzamosan ezekben a hónapokban még nagyobb figyelmet kell szentelni a rend és a fegyelem erősítésére, az időalap teljesebb kihasználására, a fogyasztók zavartalan ellátásának a biztosításáért. KARÁCSONYI ZSIGMOND PÁLOSI FERENC: Havasi út