Wan2, 2006 (44-53. szám)

2006-09-01 / 51. szám

kivált ALAPÉRTELMEZETT CSOMAG MI EZ? Az Index az egyik legbefolyásosabb internetes médium. Immár komoly históriával, kalandos fordulatokkal - akár azt is mondhatjuk, hogy korszakokkal­­, jellegzetes fazonokkal, emlékezetes sztorikkal és jelentékeny botrányokkal rendelkező izé. A céget az Internetto kivásárlási ügye körüli botrányok nyomán elkóborolt exinternetto-szerkesztőség alapította Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter vezetésével 1999 tavaszán. Az Index 2001-ig felfutóban volt, aztán 2001 tavaszán - miközben a céget éppenséggel tőzsdére akarták vinni - finoman meghasalt, végül egyéves krízis után, 2002 tavaszán lendült ki a kátyúból, és indult el újra felfelé. MIT CSINÁLNAK? Nemcsak arról van szó, hogy az Index portál, és mint ilyen több­­funkciós felület, hanem arról is, hogy - nyilván az előbbivel összefüggésben - az Index stílusát tekintve keveréke a vigéc, underground újságírásnak, a mértékadó hírszolgáltatásnak, a bulvárnak, a blog­­térben jellemző stílusnak - amelyet meg sem próbálunk definiálni - és még ezer másnak. Az alapcuccok mellett van ugye a kismillió fórum, a punkosan politizáló Pufajkás Turul, a Tékozló Homár, a bulvártér főszereplőit sorba rendező Celebhatározó vagy az ugyanebből a térből pletykálkodó Velvet. Aztán ott az egyik legnagyobb sikertörténet, a Népítélet-bloggal kiegészített Totalcar, és így tovább: gondoljunk csak a meghökkentő, vicces és provokatív Gyurcsány-tematikus napra, egy-egy Uj Péter- vagy a Tóta­­-publicisztikára, egy-egy presztízsinterjúra, a már említett Celebhatározóra, és gondoljunk a portál meghatározó old- és nyuszkál újságíróira, Szabó Zére, Szilyre, Winklerre, Földes Andrásra, Zappe Gáborra és a többiekre. UUfb­2 Az Index az alapértelmezett csomag eleme. Klikkelünk rá reggelente, ahogy apáink és nagyapáink nyitották ki a kávé mellé a napilapot. A KOMMUNIKÁTOR it! Ő? Bölcsészből lett businessman, újságíróból T-Online vezér. Önéletrajza úgy fest, mint egy média tündérmese: szociológus végzettségű újságíróként többek között a Magyar Narancs és a Tilos Rádió, azaz a kilencvenes évek legnépszerűbb alternatív médiumainak egyik vezető egyénisége, majd­­ egy olyan kaliberű váltással, mint amikor a betárcsázós Internetről a széles sávra váltunk - vállalatvezető média­guruvá tornázza fel magát a hazai Internet-bizniszben. MIT CSINÁL? Korábban tartalmat szolgáltat. Jelenleg mamutcéget igazgat. Bekebelez és fejleszt, igazgat és kommunikál, előad és elad. A véleményformáló média­elit tagja. A Tilos Rádió ugyanúgy az édes gyermekei közé tartozik, mint az Origo.hu. A Mindentudás Egyeteme létrehozásával kultúr­­missziót is folytat, az atyai örökség ápolójaként pedig producerként segítette a Simó Sándor­ vezette rendezőosztályban végzett Fischer Gábor Montecarlo! című filmjének elkészítését. Saját filmes ambícióit jelzi, hogy a közelmúltban egy Papp Laciról szóló játékfilm ötlet­adójaként is felmerült a neve. Uima2 A T-Online vezetőjeként neve a közelmúltban összefonódott az iWiW megvételével. Bár az adás-vétel ténye Simót a népszerű közösségi oldal függetlenségét féltők szemében közellenséggé tette, egyelőre úgy tűnik, korai volt farkast kiáltani. 72 I­orin2 SIMÓ GYÖRGY

Next