Wan2, 2009 (80-91. szám)

2009-03-01 / 81. szám

HALLGASS BELE! | Peter Gabriel | So 11986 | Virgin / Universal INDIE INDIÁBAN # VESZÉLYES KALANDOKBA KEVEREDETT A BLACK UPS INDIÁBAN, MIUTÁN AZ EGYIK KONCERTJÜK KÁOSZBA FULLADT. A Chennaiban megren­dezett fellépésük során Cole Alexander frontember levetkőzött és a közönség közé vetette magát, majd a színpadra visszamászva csókolózni kezdett zenészkollégáival. Az igencsak megbotránkozott szervezők ekkor kihívták a rendőröket, akik elől az együttes a klasszikus módon, egy vészkijárat segít­ségével iszkolt el. Ezt követően Anthony Gonzales zenekara, a 200­2-ban is méltatott M83 a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hallban lép fel március 7-én, a helyi filharmonikusok kíséretében. A koncert érdekes­sége, hogy az első harmadában egy hotelben el akarták lopni az útleveleiket, de ez már több volt a soknál: azonnal a repülőtérre siettek, és az első géppel vissza­repültek Európába. a nagyzenekar lép fel, a második harmadban az M83 játszik, míg az utolsó részben egy közös zenélés várható. A hangszerelő/karmes­­ter a Belle And Sebastiannal és a Decemberists-ce­l is kollaboráló Sean O’Laughlin. M83 TOKKAL, VONOVAL DISNEYLANDBEN # Explorer Wanted! Open minded, innovative, intelligent, demanding classical media agency is looking for a candidate with similar attitudes into a regional communication team. Qualified charachteristic: Open, passionate personality, positive attitude Enthusiastic, inspired to learn • Team member with self-knowledge • Fluency in English and in one of the following languages: Hungarian OR Slovenian OR Croatian OR Czech OR Slovak • Advanced knowledge of Excel, PowerPoint. SPSS or any statistical softwares • Analytical thinking, communication skills • Economic, marketing, sociology background is advantage. Motto: „Not everything that counts can be counted, and not everything that can be counted counts." To apply (or this job please send vour CV and cover letter in English to allas@mcmedia.hu until 15th May, 2008 w HÍREK Aranyeső EDDIE VEDDER TAVALYI SIKERE UTÁN ISMÉT NEVES ZENÉSZ NYERT GOLDEN GLOBE-ot a legjobb dal kategóriá­ban. PETER GABRIEL ELSZOMORODOTT. # Az idei győztes Bruce Springsteen, a Pank­­­ rátor (The Wrestler) című Darren Aronofsky (Rekviem egy álomért) film címadó daláért. Ez már a Főnök második Arany Glóbusza, 14 évvel ezelőtt is kapott egyet, a Streets Of Philadelphi­áért. Ugyanezért a dalért akkoriban az Oscart is bezsebelte, melyre most nem lesz lehetősége, ugyanis nincs a jelöltek között. A legjobb dal kategória azért mégsem marad prominens rocksztár nélkül: a WALLE betétdaláért (Down To Earth) Peter Gabriel még megkaphatja a szobrocskát. Igen ám, csakhogy az egykori Genesis- vezér nem hajlandó fellépni, ugyanis a szervezők­­ a csökkenő, a tavalyi évben már-már nevetségesen alacsony nézettség következtében­­ a műsoridőt többek közt az előadott dalok kárára lerövidítik. „Szerettünk volna fellépni, és mivel csak három jelölt van eb­ben a kategóriában, gondoltuk, nem lesz gond, de aztán kiderült, hogy csak 65 másodpercet kapnánk, egy egyveleg részeként a két másik dallal együtt”, szomorkodott Gabriel, majd hoz­zátette: ,A dalszerzők ugyanolyan keményen dolgoznak ebben a műfajban, mint bárki más, és megérdemelnék az elismerést. Lehet, hogy egy öreg trotty vagyok, de nem hinném, hogy egy kis sztrájk sok kárt okozna nekem. Azért persze ott leszek a gálán.” Jó, csak ne csodálkoz­zon, ha ezek után nem nyer. Eredményhirdetés lapzártánk után: 11

Next