Wan2, 2010 (92-103. szám)
2010-09-01 / 99. szám
eredetileg is úgy fogant, hogy a tagok felvették szólólemezeiket, aztán a kiadó meggyőzte őket, hogy egyben jelentessék meg a kettőt. A három évvel később megjelent Idlewild nem tudta megismételni a sikert, úgyhogy a srácok szépen lelazultak és mindenki elkezdte előkészíteni (most már aztán tényleg) a hundert procent szóló albumát. Az első lemez elkészült, a kiadó azonban addig szórakozott, mígnem Boi átigazolt a Def Jam-hez, ami így készen kapott egy kupac slágergyanús, pattogós, seggrázós hiphop dalt. A legfontosabb kérdés persze az volt, hogy Big Boi hogyan működik André 3000 nélkül. Mert utóbbiról ugye mindig éreztük, hogy simán elvisz egy bulit, Bői azonban nem tűnt anynyira karizmatikusnak, hogy önállóan is megálljon a lábán. Apám, mekkorát tévedtünk! Ez a lemez olyan erős, hogy most már azt is el tudom képzelni, Bői belendül, és további négy évig nem akaródzik majd neki közösköd ni. Ha mindig ilyen zsíros anyaggal áll elő, túlélem. Big Boi az év egyik legjobb rap-lemezét adta nekünk, okos szójátékokkal, szórakoztató zenékkel és egy első ligás vendégtáborral. 3000 felkötheti a gatyáját dobos www.lifeoragone.com ★ ★ The Boxer Wichita 46 perc 10 szám övön alul . A Bloc Party-tól sem állt távol az elektronika és a gépek világa, ügyesen belehúzták azt feszes indie-rock mutatványukba, ami a tavalyi határozatlan időre szóló felfüggesztést megelőzően már erősen erőltetett irányba kezdett kanyarodni. A 2008-as Intimacy-n lépten-nyomon szembejönnek a gépi alapok, ami nem baj, viszont csak akkor esik jól, ha az nem kimódolt és üres. Várható volt, hogy az énekes, Kele Okereke nem valamilyen gitározóshagyományos hangszerarzenált felvonultató anyaggal jelentkezik, így aztán nem meglepő a lemezt nyitó Walk Tall tapsgépes alapjára mozgó szubbasszus szinti sem. Az viszont már gondot okoz, hogy ez az alap szánalmas, disszonáns és lerágott. Erre érkezik egy egészen gagyi, válaszolgatós gyalogsági indulót nyerítő, megsokszorozott vokál. Nemhiába nyilatkozta bele, hogy az anyagnak azért választotta a boxoló címet, merthogy ők azok az emberek, akik csak magukra számíthatnak, magukban bízhatnak, hogy elérjék a maguk elé tűzött célt. Az eddigi Bloc Party-s össznépi munkamódszerrel felhagyva, ezúttal már senkit sem engedett beleszólni a dalok alakulásába, ő maga pötyögtette helyére a meganynyi hangot jelentő kis négyzetet, csíkot meg görbét a monitorján. Egyedüli segítsége a leginkább Spank Rock első lemezének producerelése okán ismerős XXXChange volt. De minek? Talán az Everything You Wanted slágeríze és az Unholy Thoughs elektro-popja lenne még értékelhető megszólalás, ahol körvonalazódhat, Kele mit is szeretett volna kihozni magából a Boxer-en. A lemez hol a house, hol valami danceféleség, hol pedig a Bloc Party harmatgyenge pillanatait idéző, laboratóriumi körülmények között kikísérletezett, ámde hibás génnel beoltott karcsa. Ráadásul lezárásként a Yesterday’s Gone-ban valami szirupos masszával is megpróbálja betömni a fülünket, ami amellett, hogy rosszul esik, idegesítő is és szintén nem villantja fel az elképzelés halvány fénycsóváját sem. Övön aluli. KJí. www.ironmaiden.com ALBUMOK Iron Maiden ★ ★★★ The Final Frontier EMI 77 perc 10 szám . A Iron Maiden számainak fele megzenésített törilecke (a másik fele okkult thriller), a krími háború, az egyiptomi óbirodalom, Nagy Sándor, az első és második világháború, a történelem színpadának minden véres deszkája, melyen a hősiesség csak megvetheti a lábát, ott figyel a Maiden historikus históriájában. Egy komolyabb maidenest az emeltszintű érettségin sem érheti meglepetés. Hősi himnuszokból és balladákból most sincs hiány, a felütés viszont igazán meglepő: mintha véletlenül VHK lemez került volna lejátszóba. A csillagos ég megidézése túlmutat a designon! Az indusztriális dorombolás után Dickinson beleüvölt az üstdobok és gitárfoszlányok bélelte határtalan mindenségbe. Pontosan ahogy (ős) magyar sámánkollégája tette az Álmodom című VHK klasszikusban. A galoppmetál királyai VS Galloping Coroners! A nyolcperces nyitószám további része és az album azonban már fontolva halad. A kétezres évek IM lemezei néhány kivételes remekművet leszámítva a már bejáratott zenei klisék változó színvonalú ismételgetéséből álltak: ezt a kellemetlen hagyományt szakítja most meg a The Final Frontier. Az Iron Maiden a progresszív rock felé vette az irányt (talán nem véletlenül a Dream Theater a turné egyik előzenekara). Az Isle Of Avalon és a Starblind instrumentális betétje a szokásos cifra szólózás helyett olyan progrock gondolatkísérletet pakol a színre, amely bármelyik ufós, lebegő piramisos, koboldos lemeztasakba csont nélkül siklana bele. És a hagyományosabb nóták is remekül sikerültek: a fajariffel megáldott Corning Home, vagy a középkori hangulatú, folkos metálballada, a Talisman és a zárószámnak született When The Wild Wind Blows is mind-mind jók. A diadalmenetnek ugyan akadnak középszerű pillanatai, de ezeket át lehet lapozni, ahogy Jókainál a tájleírásokat, hogy azon nyomban az események forgatagában találjuk magunkat. Vajon tényleg a címben foglalt végső határait feszegeti az Iron Maiden? Erre a kérdésre csak a következő album adja meg a választ. esd Fenntartható fejlődés A Maiden legutóbb a 2000-es Brave New World-nél választotta a jövő, a science-fiction világát lemeze kulisszájául. A legemlékezetesebb sci-fi tripjük azonban az 1986-os Somewhere In Timehoz kötődik. Akkor a Szárnyas Fejvadász látványvilága ihlette a borítót, most a Predator - legalábbis ami Eddie új fazonját illeti.