Wan2, 2010 (92-103. szám)
2010-12-01 / 102-103. szám
után? Esetleg egy felfújható Amidala szexbábuval töltött péntek este zavarja össze tudatalatti mátrixait? Aki ezt pontosan ki akarja deríteni, annak nerddé kell válnia. Erre nem is volt jobb alkalom, mint 2010. november tizenegyedike, amikor is a Hot Chip és az LCD Soundsystem lépett fel egymás után a londoni Alexandra Palace-ban, megvalósítva ezzel a világ nerd-jeinek egyik legnagyobb álmát. Szerencsére a kritikusok által az utóbbi időben végletekig fényezett elektro popperek voltak olyan jó fejek, hogy ezt az estét nemcsak a helyszínen megjelent kilencezres tömeg memóriájába égették bele, hanem fel is vették a showt, így azok is részesei lehettek a nerdvilágtalálkozónak, akik skippelték az Alexandra Palaces programot vagy az őszi közös turné többi helyszínén nem tudták magukat befúrni a Hot Chip és az LCD Soundsystem alkalmilag összehangolt közösségi hálózatába. Az estét Alexis Taylorék indították útjára a kultikus The Warning album legerősebb darabjával, a Boy From Schoollal. Több mint hetven perces koncertjén a Hot Chip egy pillanatra sem lépett ki a Logic Pro és Garageband programok által könnyen körbejárható zenei univerzumból. Játszották a Made in the Darkról a One Pure Thought eléggé szétesett változatát, egyben tolták le legújabb kiegészítőjük, a One Life Stand két legerősebb darabját, a Thieves in the Darkot és a majdnem duplájára kibővített címadó számot. Az Alley Catsszel egy pillanatra lendületében megtört szintipop szeánszon a Hot Chipfogyasztók még többek között olyan pörgős darabokra ráérezve terhelhették meg az aksijukat, mint az Over and Over, a Take It On vagy a pixelcsata első felvonásának véget vető Ready for the Floor. A Hot Chiphez hasonlóan az LCD Soundsystem is a leginkább felhasználóbarát számaival villogott ezen a koncerten az eseményeket dokumentáló audiobook szerint, de ők valamivel kreatívabban nyúltak hozzá bitjeikhez, például a több mint tíz percesre felduzzasztott, koncertet felvezető Dance Yourself Cleannel, vagy a szintetizátorok uralmát időszakosan megdöntő, gitárközpontú Drunk Girlsszel. Az LCD Soundsystem a Daft Punk is Playing in My House, a You Wanted a Hit és a Yeah előadása alatt volt igazán elemében. A hangját korábban, Barcelonában elveszítő Murphy az LCD elektronikus zenei arzenáljára építette fel a show nagy részét, így rekedt performansza (úgy hangzik, mintha egy plexifallal zárták volna el a gégéjét a többi hangképző szervétől) csak az igazán ápolt és a fülzsírjuktól közvetlenül a dupla koncert előtt megszabaduló nerd-ök hallójáratát piszkította be. met Linkin Park ★ ★ ★ ^ A Thousand Suns xx 45 perc 15 szám Skatulyák nélkül . Ha nálunk nem is, a világ egyéb pontjain még mindig nagy esemény egy-egy Linkin Park lemez megjelenése, hiszen mindig sokat kell várni egy-egy új anyagra, és sosem tudhatja az ember, hogy épp milyen stílusút kap. A debütáló Hybrid Theory az új évezred egyik legjobban méltatott, és legkelendőbb albuma volt. A három évvel későbbi Meteoréval dupláztak, és csináltak egy lassabb HT-t. Ezután hosszú szünet következett, s több mint négy esztendőt kellett várniuk a rajongóknak, hogy újra LP LP-t foghassanak a kezükbe. Ez volt a mindent felrúgó Minutes To ALBUMOK '////A Midnight. Eltűntek a scratchek, a rap részek, és a témák is inkább politikusak voltak, mintsem lelki ihletésűek, ahogy azt korábban megszokhattuk. Az A Thousand Sunsra is három és fél évet kellett várni - persze ez idő alatt sem hagyták a rajongókat magukra: készítettek filmzenét, iPhone játékot, segítettek Haitin, Bennington pedig egy Dead By Sunrise nevű formációval jelentkezett. Az új lemez végleg szakít a nu-metal érával berobbant Linkin Parkkal. Nincsenek zúzós gitárok, üvöltések, fiatalkori lelki válságról szóló dalszövegek. Van helyette nagyon sok elektronika, sampler, törzsi és elektromos dob. A számok témái ezúttal a globalizáció, a környezetvédelem és a háborúellenesség. Az új albumon a Linkin Park szakított a klasszikus dalszerkezettel, gyakorlatilag eltűntek a versek és a refrének, csak egybefolyó szövegek vannak, s mindenki csinál mindent. A gitáros néha zongorázik, a rapper énekel, az énekes meg néha rappel. Zeneileg nem feltétlenül a legeredetibb az A Thousand Suns, de mindenképpen minőségi munka. Nagyon ügyesen adagolják a Nine Inch Nails, a Metric és az U2 hatásokat. Rick „produceristen” Rubin segítségével egy kvázi konceptlemezt hoztak össze, kár, hogy a marketing féltette az ortodox rajongókat, s nem így tálalta a dolgot. A sok átkötő számnak, és a politikus tartalomnak köszönhetően egységesebb a lemez, néha olyan érzése van az embernek, mintha egyetlen, hosszú dalt hallgatna. Már az intrónak szánt The Requiem is segít ráhangolódni a világvége hangulatra: „Isten irgalmazzon nekünk! Ezer Nap tüzében fogunk elégni kezünk bűnei miatt, nyelvünk bűnei miatt, apáink bűnei miatt, fiatalságunk bűnei miatt”. Sajnos kerültek gyengébb pillanatok is a lemezre, mint például a Robot-boy vagy a The Messenger, melyek egyáltalán nem illenek ide a maguk akusztikus hangszerelésével. Szerencsére azonban a kiemelkedő dalokból van több. A When They Come For Me-t a törzsi dobok, a wan2