Wan2, 2011 (104-107. szám)

2011-05-01 / 107. szám

Az „új jazz generáció hangjaként” ismerhettek meg a műfaj szerelmesei, mára pedig egy or­szág vágja rá a neved, ha jellegzetes énekhan­god megszólal a rádióban. Tudatos lépés volt számodra, hogy műfaji korlátok ledöntésével, minél több emberhez eljusson a hangod? A zenei pályám a jazzből indult ki, amit hozzám nagyon közel álló műfajnak érzek, de alapvetően nem stílusirányzatokban, hanem jó zenében, har­móniában, minőségben gondolkodom, így aztán a jazz mellett folyamatosan kerestem a más­fajta, új utakat, önkifejezési formákat. Tudatos lépés volt többféle irányba elmenni, kísérletezni, és sejtettem, reméltem, hogy egy minőségi popzene - izgalmas stílusötvözetekkel - sokakat megérint majd. De a szélesebb körben való ismertséget in­kább pozitív hozadéknak tekintem, mint célnak. Én csak olyan projektekben tudok benne lenni, és olyan emberekkel, amikben­ akikben hiszek. Ha jól sejtem ez által a zenei gyökereid is igen szerteágazóak... így van. Gyerekkoromban is rengeteg zene szólt otthon, szinte állandó jelleggel - népzene, pop, blues, alternatív, klasszikus és világzene, tényleg minden! Talán csak jazz nem, de elbújtatva talán az is jelen volt ezekben a muzsikákban. él, csavarjon egyet rajtam, lepjen meg! A jó jazz pont ilyen. Legfrissebb zenei projektedben, egy elektroa­kusztikus formációban Palásti Kovács Zoltán, alias Zoohacker zenetanár, zenetörténész, zenész, dj és producer a társad. Hogyan jött létre a közös munka? Zoohacker úgy 2-3 éve azzal keresett meg minket a Barabás Lőrinc Eklektric-kel, hogy szeretne egy számunkból remixet csinálni egy albumra. Az anyag készítgetése közben annyira megtetszett neki a hangom, a világom, hogy felhívott, szíve­sen dolgozna velem. Mutogatott zenéket, megva­lósítható ötleteket, rengeteget beszélgettünk, és azonnal éreztük, hogy megvan a közös hullám­hossz, inspiráló mindaz, amit a másik csinál és képvisel, így amint mindkettőnk zenei élete megengedte, elkezdtünk együtt dolgozni. Ezután már hihetetlen gyorsasággal történt minden... Bemutatkozó kislemezetek már megjelent, szép siker, de gondolom, készülőben a stúdió­album is... Már dolgozunk rajta. Klassz lesz. Őszre tervezzük a nagylemez megjelenését, ami a kislemezen nagyon jól működik. A koncert rengeteg embert vonzott és hihetetlen buli kerekedett. Ősztől hivatalosan is elkezdünk koncertezni, és jövő nyáron már szeretnénk meg­jelenni a legnagyobb magyar nyári fesztiválokon, klubokban, és persze nívós külföldi klubokban, színpadokon is. Ha a dolgok továbbra is olyan gyönyörűen alakulnak, mint ahogy most, mind­ene jó esélyünk van. A Barabás Lőrinc Eklektricben, vagy akár az Erik Sumo Bandben is közel kerültél az elektronikus zenéhez, de a Zoohackerrel közös dalok jóval lendületesebb és modernebb hang­­zásúak. Milyen lehetőségeket, érzéseket élsz meg ebben a műfajban? Mind az Erik Sumo Bandben - ami az első aktív találkozásomat jelentette az elektronikus zenével -, mind az Eklektricben nagy izgalmat, kihívást, stiláris kísérletezési lehetőséget éreztem-láttam, de ezekben én egy már adott zenei koncepci­óhoz csatlakoztam. Annak ellenére, hogy az Eklektricnek rengeteg témát és szöveget írtam, és belehelyezkedtem a világába, a zenekar és Lőrinc egy markáns underground vonalat képviselt, annak minden lehetőségével és korlátjával. A Zoohackerrel való közös projekt már sokkal populárisabb és szabadabb, így tágabb keretek nyílnak bármilyen irányzat felé nyitni, bármi­lyen ízt a zenénkbe csempészni. Zoohacker és én vagyunk a zenekar alapítói, zeneszerzői, és az ő határozott produceri iránymutatása mellett tulajdonképpen azt csinálunk, amit csak akarunk, karöltve, egyetértésben, egymást inspirálva, így megmutatkozhat az energiánk, a kíváncsiságunk, és a zenekar összes tagjának erősségei is. Én elké­pesztő lehetőségeket látok az elektronikában, de talán ennél is többet ennek házasításában más műfajokkal, na meg az akusztikus hangzással. Fábián Juli & Zoohackerrel párhuzamosan milyen további munkáid futnak jelenleg? Nem szeretném szétforgácsolni magam, csupán pár zenei projektre koncentrálok, de azokra inten­zíven. Jazz zenekarommal, a Fábián Juli Jazz Riffel főként saját számokat játszunk. Van egy duónk Sárik Péter zongoristával, vele jazz-örökzöldek, popszámok és saját szerzemények szerepelnek a palettán, mindez őrületesen megcsavarva, sok­sok improvizációval és humorral. Néha vendéges­kedem különböző zenekaroknál, a Gyárfás István Trióban vagy a Budapest Jazz Orchestrában, ezeket imádom. Emellett szerzője vagyok egy jazz ajánlónak egy magyar zenei internetes portálnál. Tervezek egy magyar nyelvű zenei anyagot is ösz­­szehozni, amihez a szövegeket már gyakorlatilag megírtam. Szerencsére sok megkeresés érkezik a legkülönbözőbb zenei témákban, amik frissen tartanak, továbblendítenek, így nem is emlék­szem, milyen érzés unatkozni.­­ A csupa pozitív energiát sugárzó jazz énekesnő egy újabb elektronikához közeli projektben hallatja hangját. A Fábián Juli & Zoohacker munka­­kapcsolat születése és további tervei kapcsán hívtuk interjúra az izgal­mas zenei kalandozások­ba habozás nélkül fejest ugró Fábián Julit. ÖVEG HERING ANDRIS Fábián Juli­o­ Zoohacker a­ Hatalmas szabadság A Hang kalandparkja uunn. De a jazz az örök? Örök, imádom. Hatalmas szabadságot, kreativi­tást érzek benne, és azon dolgozom, hogy minél több ember meglássa a szépségét, szerethetősé­­gét, izgalmát. Számomra mindig nagyon fontos volt, hogy bármilyen művészeti "termék” kerül is a kezembe, fülembe, elém, az szellemileg ins­piráló legyen, árnyalt érzéseket keltsen bennem - kavarjon fel, nyugtasson meg, gondolkodtasson A bemutatkozó koncerten is már túl vagytok... Az első közös koncertünk igaziból nem egy bemu­tatkozó buli volt, inkább egyfajta étvágygerjesztő live act saját számokkal, sok improvizációval és egyedi feldolgozásokkal. Ez Zoohacker Remake Orchestra feat. Fábián Juli néven fut. A Fábián Juli & Zoohacker a nagylemez megjelenése előtt nem fog színpadra lépni, de szerettünk volna a már formálódó közönségünkkel kapcsolatba kerülni és kipróbálni élőben is pár olyan dolgot.

Next