Zala, 1948. július (53. évfolyam, 151-174. szám)

1948-07-05 / 151. szám

ft parasztságot. A Tájékoztató Iroda határozot­tan kijelentette, hogy nem a kolhozizálás kérdését veti fel, hanem megállapítja azt a tényt: nem elég és nem is lehet a szocia­lizmust csak a városokban építeni ,és nem is valósítható m­eg, ha a szo­cializmus és kommunizmus elveit­­ a falvakban, nem építik. Befejezésül Rákosi Mátyás arról beszélt, hogyan fogadta a Magyar­­ Dolgozók Pártja a Tájékoztató Iro­­­­da határozatait. A Jugoszláviára vo­­n­atkozó határoz­at első érzése a meg­döbbenés és felháborodás volt. A jugoszláviai fejlemények még­ soká foglalkoztatják a közvéleményt és el kell készülnünk arra, hogy a reakció csak ezután próbálkozik teljes erővel felvonulni és meg­kísérelni, hogy zavart keltsen so­rainkban. Azt remélik, ha Jugoszláviában meggyengül a népi front, a magyar dolgozók köreiben zavart kelthet­nek. És ha eddig úgy érezték, hogy a magyar demokrácia sikereinek hatása m­latt be kell húzni a fejü­ket, most újból azt gondolják, hogy cselekedni lehet. Ezért változatlanul résen kell m­enni és jó korán gondos­kodni ,arról, hogy ebben az ország­ban is győzedelmeskedjen Marx, Le­nin és Sztálin szelleme és győzelme­sen kerüljenek ki ebből a küzde­lemből azok a pártok, amelyeknek ez a s­zellem a vezére. Ne feledjük el itt magyar demokrácia sikereit. Az MDP programja megmutatja, hogy ezzel a lenini-sztálini szellem­mel erősen összekovácsoltak va­gyunk és így biztosak vagyunk ab­ban, hogy meg tudunk felelni azok­nak a feladatoknak,­­melyeknek meg­oldását oly jogosan elvárnák tőlünk a magyar dolgozók. Rákosi Mátyás beszédét az össze­gyűlt párttagok tomboló lelkesedés­sel fogadták. Utána Kádár János határozati ja­vaslatot terjesztett elő, amelyben a Magyar Dolgozók Pártja nagybuda­pesti frakciója, a Tájékoztató Iroda határozatát egyhangúan helyesli és tu­domásul veszi a párt központi vezető­ségének állásfoglalását, amellyel Kommunista Pártok Tájékoztató Iro­­­dájának a Jugoszláv Kommunista Párt helyzetéről hozott határozatához csat­lakozik.­­ Az értekezlet üdvözletét küldte a Tájékoztató Irodában egyesült kom­munista és munkáspártoknak, ,a Szovjetunió Kommunista Pártjának "és a világforradalmi munkásság nagy vezérének, Sztálinnak. — Fontos felhívás Felhívjuk a Szocdempárt volt tag­jait, hogy akiknél a párt és zsalm­iák még nem voltak, összeírás vágott a pártban haladéktalanul jelentkez­zenek, különben párttagságukat el­veszítik. Magyar Dolgozók Pártja­ — Összvezetőségi ülés Folyó hó 5-én (hétfőn) délután 5 órakor a szakszervezeti székház­ban Csongory­ út 6. sz. alatt szak­szervezeti össz vezetőségi ülést tar­tunk. Megjelenni tartoznak: szak­­szervezeti vezetőségi tagok­, üzemi bizottsági tagok­ és főbizalmiak. Pon­tos megjelenést kér a Szakmaközi Bizottság t­itkársága. — MNDSZ vezetőségi gyűlés Hétfőn, július 5-én délután 6 óra­kor MNDSZ vezetőségi gyűlés. A vezetőségi­­ tagok­ teljes létszámban való megjelenését kérjük. inspekció« gyógyszertá­r Kanizsán Július 3-án „Megváltó“ gyógyszertár Szabadság-tér 21. Július 4-én : „Mária“ gyógyszertár, Somogyi Béla­ utca 40. ZALA 1948., julius 4. A kö­ztársasági elnök képviselőjének­ jelenlétében kegyeletes ünnepséggel avatják fel Farkas József Pest megyei fő­kapitány síremlékét Még emlékezetében élhet olva­sóinknak a­z a döbbenetes hír, amit lapunk 1946. december 21-én kö­zölt, amelyben tudtul, adta, hogy Farkas­ József volt zalavármegyei főkapitány, akit a szerencsétlenség előtt csak­ pár hete helyeztek Eger­be, tragikus körülmények között életét veszhette. A szerencsétlenség szolgálati útja alkalmával érte a kiváló tehetségű­ rendőralezredest, aki egy fel nem robbant kézigráná­tot akart hatálytalanítani. A tragédia mélyén lesújtotta­ mindazokat,­­akik Farkas Józsefet ismerték, de örökké fájó sebet ütött fiatal özvegyén és Nagykanizsán la­kó szülein. A belügyminisztérium­ban mély megilletődéss­el fogadták a hírt és Rajk László bül­ügy­minisz­ter személyesen intézkedett a sze­rencsétlenség legaprólékosabb vizsgálásáról és adott utasítást ki­holttest Nagykanizsára szállítására.a A tragikusan elhunyt rendőral­­ezredest december 23-án 3 órakor helyezték örök nyugovóra a nagy­­kanizsai róni­ kát­ temetőben. Az akkori ideiglenes sír helyett most a hősi temetőben egy végleges sírhely váltotta fel, amelyre a holnap fel­avatandó síremléket a belügyminisz­ter adományozta. Temetésén, amely pára Lján gyász­pompával történt, megjelent a bel­ügyminisztérium megbízottja, a me­gye és város teljes tisztviselői kara* A Magyar Kommunista Párt za­­lamegyei és nagykanizsai szervezete a következő jelentést adta ki a tra­gikusan elhunyt Farkas József elvtársról 1916 december 23-án: „Farkas József elvtárs Zala megyé­ben pártunk oszlopos tagja, aki részt­vett a helyi szervezetek kiépítésében és a demokrácia megközelíthetetlen kemény harcosa, tragikus körülmé­­­nyek között elhunyt. A Magyar Kommunista Párt zala­­megyei pártbizottsága Farkas Józse­fet saját halottjának tekinti, mert azok közé a kevesek közé tartozott, akik már 1942-ben felismerték a fa­sizmus igazi lényegét és élete koc­káztatásával, mint honvéd szakasz­vezető, súlyosan megsebesülve, ejtő­ernyővel a Szovjetunió földjére eresz­kedett le, hogy együtt küzdhessen a felszabadító vörös hadsereggel a sza­badságért. Fegyverrel a kezében részt vett azokban az alakulatokban, amelyek megtisztították a magyar földet egyrészt a germán fasiszták­tól, másrészt a magyar nyilasoktól. Farkas József elvtársunk mindössze 26 éves volt, proletársorsból került ki az életbe. Mint motorszerelő, sok megaláztatást és nyomort szenvedett el a fasizmus­ alatt. Tanulni vágyása határtalan volt és dacára kevés is­koláinak, oly általános műveltségre tett szert, amely bámulatba ejtette még ellenségét is. Nevéhez fűződik a megye demo­kratikus ’ rendőrségének felállítása, amit fáradhatatlan munkával, éjt nappallá téve végzett. Igazságérzete az általa oly keményen üldözött nyi­lasok között is tiszteletet parancsolt. Makulátlan tisztasága és becsületes­sége, valamint hozzáférhetetlensége legendás volt ebben a megyében. Amikor vasárnap délután búcsú­zunk Farkas Józseftől, felhívjuk a nagykanizsai el­vtársakat és Nagy­kanizsa minden, demokratikusan gon­­­dolkodó dolgozóját, hogy velünk együtt a gyászszertartáson vegyen részt. Farkas József elvtársunk emlékét örökké kegyelettel fogjuk őrizni.“ Vasárnap délelőtt 11 órakor a nagykanizsai római katolikus, hősi halottak temetőjében avatják fel a belügyminisztérium által ajándéko­zott síremléket. A kegyeletes ünnep­ségen a köztársasági elnök is képvi­selteti magát, de megjelenik dr. Ba­­l­assa rendőraltábornagy, országos főkapitány és Münnich Ferenc rend­őraltábornagy Budapest főkapitá­nya is. Képviseltetik magaikat az összes demokratikus pártok és szer­vezetek, élükön a Magyar Dolgozók Pártjával, ahova Farkas József éle­tében t­artozott. Az ország több ré­széből rendőr- és honvéd dis­­száz­al dok érkeznek Nagykanizsára, hogy leróják kegyeletüket Farkas József rendőralezredes emlékének. Megalakul Nagykanizsán a Magyar Szabadságharcos Szövetség Farkas József rendőralezredes sírkövének felavatása után július 4-én vasárnap délután 1 órakor tartja Zala vármegyében alakuló nagygyűlését a Magyar Szabadságharcos Szövetség. Az alakuló közgyűlésre a következő meghívót, bocsájtották ki: Meghívó A Magyar Szabadságharcos Szövetség július 4-én délután 1 órakor a sírkőavatás után, Nagykanizsán az Iparoskor nagy­termében tartja, Zala vármegyei alakuló közgyűlését, amelyre a Szövetség minden tagját, (a volt Partizán és Partizán Barátok) és a Magyar Szabadságharcos­ Szövetségbe újonnan belépett ta­gokat, valamint a megye minden becsületes, demokratikusan gondolkozó dolgozóját szeretettel meghívja a Vezetőség. Tárgy­­sorozat : 1. A Magyar Szabadságharcos Szövetség alapszabályai­nak és célkitűzéseinek ismertetése. Tartja a központi kiküldött. 2. Szervezési beszámolót tart a Magyar Szabadságharcos Szövet­ség szervező tagja. 3. A vezetőség megválasztása. 4. Záróbeszéd, mpondja az elnök. Ideiglenes elnök: Ideiglenes ügyvezető titkár: Dr. Agárdi Tibor s.k. Zentai László s.k. r. főhegy, Zala vármegye alispánja, vm. őrszemélyzeti felügyelő. FIGYELEM! A M. D. P. MAORIT Üzemi Pártszervezete ma, szombaton este 8 órai kezdettel műsorral egybekötött,­regge­l­ig tartó ídncmulalsót­ot rendezz az Iparoskor összes helyiségeiben. Olcsó b­u­f­f­e­t! —Rendkívüli olcsó italárak! Szépségve­seny. Tombola, f­­úvós-, cigány és jazz-zenekar. A város összes dolgozóit és szellemi értelmiségeit, Iparos és Belépődíj 3 Ft.kereskedőtársadalmát szeretettel várja a Rende­rség. ■ [UNK]F ■ .v .:.y Minisztertanács A minisztertanács pénteki ülé­sén Dinnyés Lajos miniszterelnök elnöklésével elfogadták a nemzeti vállalatokról szóló törvényjavas­latot. Elfogadta továbbá a minisz­tertanács a Gazdasági Főtanács előterjesztésére azt a rendelet­­tervezetet, amely az Állami Ellen­őrzési Központ feladatairól intéz­kedik. Szabályozta a közszolgálati alkalmazottaknak az állami vál­lalatokhoz való kirendelésének feltételeit és elfogadta az ipari központokra vonatkozó tervezetet is. Az ipari központok feladata a kerületükbe tartozó állami válla­latok kezelése és közvetlen irá­nyítása. Meglopta a vendéglátóit Kanizsán és lebukásakor kiderült, hogy háborús bűnös Filler György MAORT műszaki tisztviselő feljelentést tett isme­retlen tettes ellen, aki lakásáról 180 forintot lopott el. A gyanú Pilleréknél vendégségben lévő Kiss Lászlóra terelődött, akit kü­lönösen sportkörökben ismernek Nagykanizsán. Előállították a ka­pitányságra, ahonnan egy óvatlan pillanatban sikerült megszöknie. Rövid nyomozás után sikerült a vasutállom­áson ráakadni és új­ból elfogni. Előállítása után meg­kezdték azonnali kihallgatását. Tagadta, hogy a pénzt eltulajdo­nította volna, azonban a személyi motozásnál a harisnyájában el­dugva megtalálták nála az el­lopott pénzt. Ezután beismerő vallomást tett. A személyazonos­ságának megállapításánál kide­rült, hogy valódi neve Hernádi Szenter László és a budapesti népügyészség háborús és nép­ellenes büntettek elkövetése miatt 1946 óta körözi. Ugyancsak meg­állapította a rendőrség, hogy Hernádi Henter László 1946-ban megszökött a dél-budai internáló­táborból, ahol mint Hunyadi SS katona volt internálva. A mai nap folyamán átadták a járás­bíróságnak, ahonnan büntetésé­nek kitöltése után felkísértetik a budapesti népügyészségre. — Férfi szövetek, lódén- és eső­­kat­ézok nagy választékban. TÓTH DIVATHÁZ szabósága Zalaegerszeg.

Next