Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-01 / 175. szám

2 ZALA •­ Hogyan nyilatkoznak a vármegye vezetői a jóvátétel újabb csökkentéséről? Legteljesebb hálánk száll a Szovjetunió felé... Sztálin generalisszimusz megtette kötelességét velünk szemben, most rajtunk van a sor — mondja Farkas Lajos, a Kisgazdapárt m. főtitkára Az egész magyar nép háláját és köszönetét fejezte ki a baráti szov­jet nép és annak böl­s vezetője Sztálin iránt, hogy megnyilvánuló segítő­készségével meggyorsította az ország újjáépítésének munkálatait. A szov­jet kormány újabb baráti elhatározása Ismét hozzájárult demokratikus rendszerünk további fejlesztéséhez. A szovjetunió baráti segítségéért hű­ségünkkel akarjuk kifejezni hálánkat és köszönetü­nket. Ebből az alkalomból felkerestük a vármegye vezetőit, akik a kö­vetkező nyilatkozatokat tették: Bencsik István főispán A Szovjetunió nagylelkűségéről és őszinte segít­ő­készségéről tett tanú­ságot, amikor a hátralévő jóvá­tételi kötelezettségeink felét elengedte. Csak fokozta örömünket az az el­határozása, hogy azokból az áruk­ból kaptunk 50 százaléknál is na­gyobb engedményt, amelyekre a leg­nagyobb szükségünk van: acélból, amely iparunk alapja és mezőgaz­dasági terményekből, amely mező­­gazdaságunknak óriási segítség. Nem kétséges, hogy a 4 milliár­dos ajándék tette lehetővé a dolgo­zók életszínvonalának jelentős eme­lését. Országunkban nehéz lett vol­­­­na beszolgáltatásunk tengelyébe el­ e0­­sősorban a parasztság kenyér- és rek­torra­gel­l­átás­á­t tenni és a p­arasz­t­­­s­ág érd­ekeit ilyen messzemenően fi­gyelembe vevő beszolgáltatási rend­szert csinálni, nehéz lett volna az ellátatlanok napi kenyérfejadagját 25 dkg-ra felemelni, a közalkalma­zottaknak fizetését megjavítani, ha nem jön ez a nagy segítség. A Szovjetunió gesztusa, amellyel a saját népét illető értékekről le­mondott a magyar dolgozó nép ér­dekében, meggyőzően mutatja a kis népek előnyét egy olyan rendből, amely nem az önző nacionalizmus szűk szemszögéből, hanem a népek összefogásának, testvériségének ál­láspontjából indul ki. Agárdy Tibor alispán A Szovjetunióval szemben fenn­álló jóvátételi tartozásunk felének elengedése olyan őszinte újabb ba­ráti megnyilvánulás Sztálin genera­lisszimusz részéről, amelyért végte­lenül hálásak vagyunk demokrá­ciánk és egész dolgozó népünk nevé­ben. Ez a gesztus nemcsak a hatal­mas Szovjetunió békés és baráti szándékait nyilvánítja meg hazánk iránt, hanem helyesli eddigi poli­tikai magatartásunkat. Jövő politi­kánk nemcsak Európa, hanem az egész világ haladó népeivel együtt, egy hatalmas táborban a Szovjet­unió iránti bizalommal s az ő út­mutatása alatt haladni az emberi boldogulás útján az igazságos társa­dalmi és gazdasági rendszerig, — a szocializmusért. S ezt az utat ép­pen a Szovjetunió nemes példája által mutatott békés szándékkal­, ba­ráti összefogással, a haladó népek testvéri családjával együtt kívánjuk megtenni.­­ Ez a békének és a haladó népi­­ erőknek igazi politikája: segíten­i, támogatni a j­ószán­déku dolgozókat országépítésükben és felemelkedé­sükben. A Szovjetunió támogatásával több hazai szükségletünk biztosítására sokkal hamarabb kerül sor, jóváté­­teli terh­einknek csökkentésével több mar­ad országunknak, dolgozó né­pünknek. Korsczos György, a Nemzeti Parasztpárt m.­titkára Szovjetunió nemes gesztusa, mely­­b­el a magyar jóvátétel hátralévő részének 50 százalékát elengedte a Zalamegyei parasztság körében is egyaránt örömet­ keltett. A jóváté­tel felének elengedése beláthatatlan gazdasági előnyöket jelent a nemze­tünk gazdasági életébe, amely rövi­desen éreztetni fogja is hatását. Hogy a hatósági ellátottak fejadag­ját fel lehetett emelni részben ennek is köszönhető. De más előnyökkel jár ez a parasztságra is, mert eny­ingivel több ruha, lakás és gazdasági felszerelés jut számára. Ebből a nemes gesztusból a pa­rasztság is látja, hogy Szovjetunió megértette a demokratikus Magyar­­ország erőfeszítéseit, melyet az újjá­építés, demokráciánk kiépítése és a béke frontjának terén tett. Legteljesebb hálánk száll a Szov­jetunió felé. Farkas Lajos, a Kisgazdapárt megyei főtitkára Az a nagylelkűség fényes példája, hogy­­ a Szovjetunió­­ elengedte a hát­ralévő jóvátételi kötelezettségünk 80 százalékát. Ez az elhatározás min­den propagandánál többet jelent a magyar dolgozóknak. Szovjetunió­­ ezen őszinte s baráti segítsége tette lehetővé, hogy a ma­gyar földművelőnek elsősorban az életf­entartásához, majd másodsor­ban a vetőmagjához szükséges ga­bonát biztosítja a magyar demokrá­cia és csak harmadsorban jön a ga­bona beszolgáltatás. Annál szebben nem nyilvánulhat meg a népek ös­­­szefogása, mellyel egy újabb esz­tendőre nyugodt megélhetést bizto­sított minden becsületesen dolgozó magyarnak. Szovjetunió megtette azt, amit ré­szünkre megtehetett, most már raj­tunk a sor. 1948. augusztus 1 A ludwigshafeni J. G. Farben vegyigyárának felrobbanása megrázta az egész haladó közvéleményt. Égig törő füstfellegek és vörösen izzó lángnyelvek adták meg a hátterét annak a pokoli színjátéknak, amelyet a nyugati hatalmak űznek a német néppel és az egész békeszerető­ emberiséggel. A nyu­gati hatalmak felrúgták a potsdami egyez­ményt. A franciák ennek következtében hadianyagot, V. 2-ket gyártanak abban a gyárban, amelyet le kellett volna szerel­niök. Az eredmény: munkások ezreinek lassú kinhalása, egész életükre megrok­kanása. Az imperializmus mindenütt ár­tatlan emberek ezreinek életét viszi a vásárra: akár az angol szuronyok az eszközei, mint Malájföldön, akár ame­rikai géppisztolyok, mint Görögország­ban. Most a ludwigshafeni borzalmas tömegkatasztrófa figyelmeztet újra: az imperialisták csak a saját profitjukkal törődnek s ennek érdekében szemreb­benés nélkül áldozzák fel a kisembere­ket. Ezért mentik fel az angolszász had­bíróságok a náci­ nagyiparosokat s ezért fordulhat elő, hogy az I. G. Farben tűz­­katasztrófájával egyidőben az amerikai bíróság tisztára mosta ugyanennek a konszernnek Hitlert támogató 23 főtiszt­viselőjét. A népmilliók pedig láthatják, hová vezet a nagytőke útja. — Férfi szövetek, lódén- és eső­kabátok nagy választékban. TÓTH DIVATHÁZ szabósága Zalaegerszeg, lnapektílós gyógyszertár Kanizsán Julius 31-én: ,,Igazság“ gyógyszertár Fő­ ut 12. A vármegyei Népi Bizottság fontos határozatai Beszolgáltatást versenyre hívtuk ki Amíg dolgozó parasztjaink becsülettel szolgáltatnak be, a zsíros parasztok meg szabotálnak Zalában Ülést tartott tegnap délután a vár­megyei Népi Bizottság Zalaegersze­gen. Dr. Agárdi Tibor alispán, a Népi Bizottság elnöki megnyitója után a bizottsági­­ tagok számoltak be, az egyes járásokban folyó cséplésekről és beszolgáltatásokról. Ebből a szempontból legrosszabb a novai járás, ahol a főcséplés ál­talánosságban csak most indult meg. Kivétel néhány falu, mint Gutor­­földe, ahol 40 százalékban, Páka 50 százalékban és Dömétöl­de, ahol 80 százalékban elcsépeltek már. Nő­­váról az illetékes szervek a legros­­­szabb tapasztalatokról számoltak be, mert az ellenőrző és felvilágosító közegek rosszul működnek és a cséplési, beszolgál­tatási eredmény rossz. Szentkozmadombján és Lic­­kóradamoson a gazdag, kulák pa­rasztság tovább lázit a beszolgálta­tás ellen. A keszthelyi járásban a hordás befejeződött. A gép­tulajdonosok nyugtalankodnak, panaszkodnak s a gazdákat izgatják. A pacsai járásban jó a hangulat, ,a gazdák elégedettek. Érthető, mert a megyében itt van a legjobb ter­méseredmény. fiekeresd-major 75Qro OS lét­esitménye A zalaegerszegi járásban befejez­ték az elő­leges ép­lést, s mindenhol a főcséplés folyik. Némely­­ község­ben la kulákság szabotál. A ságodi és a nekenesdi ujgazdák 75 száza­lékban már­is eleget tettek a beszol­­gáltatási­­ kötelezettségüknek. A já­rásban i a zalabesenyei körjegyzőség a legjobb a cséplés és a beszolgál­tatás terén. A zaliaszentgróti járásban folyik a főcséplés, a hangulat jó. Feladatai magaslatán áll a Képi Bizottság Lakatos Dezső a Magyar Dolgo­zók Pártjának megyei titkára, aki állandóan járja a megyét megdi­csérte a nagykanizsai és a Lenti já­rást, ah­ol a Népi Bizottságok a fel­adatuk magaslatán állnak, életké­pesek és nemcsak ellenőriznek, ha­nem felvilágosítan­ak is. Szepetneken tapasztalt egy érde­kes esetet, ahol a kulák-parasztság érdekeit tartották a cséplőgépesek fontosnak s először csak a gazdag embereknél csépeltek. Utasítva let­tek, hogy a rendeleteknek megfele­lően tartsák be az egymásutáni sor­rendet. Csak vontatottan Lakatos Dezső megyei titkár a kulákság részéről ellenállást tapasz­talt, mert annak dacára, hogy van befogójuk, mégis vontatottan hord­ják be a gabonájukat. Megemlí­tet­te, hogy a sümegi járásban folyik a legrosszabbul a beszolgáltatás. izgatnak, szabotálnak a kulákok. Gerencsér György a Magyar Dol­gozók Pártjának országgyűlési kép­viselője a smlák-parasztság demo­kráciaellenes magatartására világí­tott rá s fölhozta, hogy azt hirde­tik, mikor még fele gabonájuk kint van, hogy »mi már elcsépeltük a magunkét, a többit csépelje el az, akinek­ kell.« Versenyre hívjuk Vas megyei Végül Lakatos Dezső megyei tit­kár javasolta, hogy a Népi Bizott­ság csatlakozzon az UFOSZ ver­senyfel­hívásához s minden községet kapcsoljunk bele a Népi Bizottságo­kon keresztül. Hívjuk ki Vas megyét a beszolgáltatás terén versenyre s errő­l a mai nap még küldjük el a felhívást. Harmadik javaslata pe­dig, hogy a Közellátási Felügyelő­­ségen legyen egy felelős, aki állan­dóan közli ,a cséplési és beszolgál­­tatási észrevételeit a Népi Bizott­sággal. A Népi Bizottság minden tagja magáévá tette az indítványokat és egyhangúlag elfogadta^ Szabó és Bombás Cipői a legjobbak és legolcsóbbak. A cipő kereskedők Nagykanizsa N&pireed : Augusztus 1. vasárnap. Róm. kat. Péter. Prot. Péter. Újgörög Sz. k­k. 1848. Marx megindítja Kölnben a Neue Rheinische Zeitungot. 1914. Németország hadüzenete Francia­­országnak és Angliának. 1919 A Magyar Tanácsköztársaság meg­szűnik. Szakszervezeti kormány alakul. 1946. Stabilizáció A forint forgalomba kerül 1947. A hároméves terv kezdete. Most vásároljon nagyon olcsón karton-, piqué-ruhát, pongyolát Révész Magda üzletében, Fe­nt 14.

Next