Zala, 1948. december (53. évfolyam, 277-302. szám)

1948-12-01 / 277. szám

ZALA. mit murki Rákosi elvtárs beszédéből a munkás, a paraszt, a rák és a koalíciós partner Dolgozó népünk nagy vezérének, Rákosi Mátyás, elvtársnak hatalmas beszéde — mint minden eddigi megnyilatkozása — megmozgatta a pártunkon belül- és kívülálló tömegeket. Erről beszélnek az üzemekben, a hivatalokban és a falun Levonta­ a tanulságokat az ifjúság Rákosi elvtárs történelmi jelentőségű be­szédéből. És ez a beszéd irányt mutat koalíciós partnereinknek is a további teendőkre vonatkozóan. Rákosi Mátyás elvtárs beszédéből tehát tanulni lehetett. S hogy ki mit tanult abból, azt az alábbi nyi­latkozatokból tudjuk meg. Most Síeli érteni a VoUeUíiv gassdtSl Hoaas fontosságát V­ass György 12 holdas ujgazda N­agyrécsén. A falubeliekkel együtt hallgatta Rákosi elvtárs beszédét a pártszervezet új rádióján. — Komoly felvilágosító munkára van még szükség falun — állapí­­totta meg Vlass György. Hogy miért? Hát kérem, látszott az embereken, hogy mindazt, amit a kollektív gaz­dálkodásról mondott Rákosi Mátyás, nem nagyon értették meg. Úgy lát­­­szik, nem látják még elég tisztán, hogy a szövetkezés csak a kispa­­raszt javát szolgálja. Mert minek is az a jjok m­esgye. Többet hoz a föld, ha egyben művelik. Ujabb lámpoal aáott a l­esséá A Szem-téglagyárban cserépprés­­kezelő Somogyi Gyula elvtárs. A ka­nizsai központi pártházban hall­gatta a beszédet. — Rákosi elvtárs beszéde meg­erősítette bennem azt a meggyőző­dést, hogy új munkamódszerekkel kell fokozni a termelést — mondta Somogyi elvtárs. — És ezt minden dolgozónak be kell látnia. Hiszen a mi jövőnket építjük. — Most, a beszéd után az az ér­zésem, hogy újabb támpontot kap­tam. Sok olyan kérdésre adott fe­leletet Rákosi elvtárs, amikről ed­dig nem is tudtam. És ezeket a pártmunkában is hasznosíthatom. A MiÉP nem csap be senkit sem A két koalíciós párt kanizsai szer­vezeteinek vezetőit is megkérdez­tük: mit jelent számunkra Rákosi Mátyás szombati beszéde? — Eddig is nagy­r­a becsül­tem a MDP minden munkáját — mondta Pogány István, a NPP kanizsai szer­vezetének vezetője. — Amit pedig Rákosi Mátyás most mondott, azt mind aláírom. Mert kell falun is tervszerű termelés. A kollektív gaz­dálkodás pedig a parasztság előnyé­re szolgál. Rákosi Mátyás beszéde minden parasztot megnyugtathat: a MDP amit ígér, azt meg is tartja és senkit nem csap be! Irányi mutatott Trákosi Mátyás Gál­havi Gyula, a Független Kis­gazdapárt kanizsai titkára ezeket mondta Rákosi Mátyás beszédéről: — A Kisgazdapárt —, amelyről egyébként Rákosi Mátyás is elisme­réssel szólott — a balatonkenesei határozat­­ óta a szocialista fejlődés útjára lépett. Éppen ezért elfogad­juk Rákosi Mátyás iránymutatását és mi is segítünk építeni falun i a szocializmust. A kanizsai pártszer­vezetnél is folyik az átszervezés és most már mi is fokozottabb mérték­ben vesszük ki részünket a felvilá­gosító munkából, hogy megismer­tessük a falu népét a szövetkezés fontosságával. Cselel avőleg lép fel a­ dzemi­n­krácia ellen­ségeivel szemben Beszéltünk diákokkal is, akik szintén hallgatták Rákosi elvtárs be­szédét. Ipolyi György gimnazista a VIII/b-ből, így összegezte a beszéd tanulságait: — Azt látom, hogy népi demo­kráciánk ma már cselekvő módon lép fel ellenségei, főleg pedig a mindszentysta reakció ellen. Rákosi Mátyás beszédéből világosan kitűnt, hogy demokráciánk a legjobb úton halad a szocializmus felé. Tehát nyugodtan dolgozhatunk és kell is dolgoznunk, illetve nekünk diákok­nak tanulnunk kell, hogy ha ránk kerül a sor, kivehessük részünket a szocializmus építésből. szír zseni és színűim !­s És mit mond Török Mária, ,a ne­­­­­gyedikies, kereskedelmista diáklány?­­ - Úgy látom valahogy, diáktár­­­­saim­at nem nagyon érdekli saját­­ sorsuk. P­edig Rákosi Mátyás beszé­­­­de nekünk is szólt. Választ kaptam­­ a reakciónak arra a propagandája­­ s­ra, hogy nem érdemes tanulni, mert is úgyis háború lesz, stb. Igenis, érde­­­ mes tanulni, mert demokráciánk­­ ma már olyan erős, hogy se­mm­i­­­­lyen külső vagy belső ellenség Lé­t nem győzheti. Azt is megtudtam,­­ miért dolgozik a magyar munkás,­­ olyan önfeláldozóan. Hiszen a szo­­­­cializmust építi és­ a szocializmus az ő javát szolgálja. És a klerikális­­ reakció? Hát ez a diákság legsebez­­­­hiesőbb pontja. Holott ma már tisz­­­­tán kell látni, hogy nem a vallás­­i sal, hanem a mögötte megbúvó re­akcióval van baj. Le kell számolni a klerikális reakcióval! — Rákosi Mátyás beszéde tehát­­ megmutatta, hogy érdemes tanul­nunk, mert a demokrácia megbe­csüli azokat, akik a szocializmust építik. Mi pedig ezt akarjuk! Hársfai István — Anyakönyvi hirekc Nagykanizsán November 15 és 25-e­ között rá követ­kező bejegyzéseket tették a nagykanizsai anyakönyvi hivatal könyveibe: Születés: 16 Hi- és 11 leánygyermek született. Gerencsér Jenő és Somogyi Ilonának fia, Kelemen László és Kovács Évának fia, Molnár József és Hérai Jolánnak fia, Bölecz Ferenc és Miklósi Annáinak leá­nya, Pfänder Ferenc és F­orváth Kata­linnak fia,, Pápai Gyöngy és Havel Iloná­nak leánya, Szmodics Károly és Szűcs Emmának leánya, Juhász József és Ben­iké Ilonának leánya, Singer1 Ferenc és Horváth Rózsának leánya, Semsi István és Eppel Máriának fia, Viola Lajos és Lengyel Erzsébetnek fia, Horváth István és Rolinder Ilonának leánya, Hegybíró József és Vérén Ilonának leánya, Petőfi Lajos és Téglás Jolánnak fia, Salamon Imre és Simon Margitnak leánya, Spit­zer Ottó­ és László Klárának fia, Len­ko­­vits­ Ferenc és Bartol Máriának fia, Lég­­rádi Ferenc és­ Hegedűs Erzsébetnek fia, Hári János és Benedek Gizellának fia, Plá­nder György és Muczer Máriának fia, Miklei János és Krisztián Rozáliának leá­nya, Büki János és Kampics Máriának l­eánya, dr. Dómján Gyula és Szentgyör­­gyi Katalinnak fia, Gyimesi Lajos és Kis Juliannának fia, Tantos , Ilonának Szerdahelyi Győző és leánya, Krizsánkó György és Bojtor Olgának fia született. Tíz pár kötött házasságot: János lakatos és Pethő Mária Galambos Gizella, Kövesi József imász © részsegéd és Vucsák Anna, Gödinek Boldizsár napszámos és Dani Julianna, Bocs­kor Sá­ndor vegyes­­kereskedő és Kalmár Julianna,­­Zoltán vízvezetékszerelő segéd és Farkas Luc­csá­k Margit, Simonika József ácss­egéd és Aczél Julianna, Wo­liner Gyula nap­számos és Kábító Ilona, dr. Kertész Gyu­la közalkalmazott és Orosz Éva Márta, Lukács Sámd­or magánttisztviselő és Szé­lig Edit,­­Siklósi János MÁV kocsivizs­­gaálló lakatos és Varga Magdolna. Elhalátlozott: Komijáti János 51 éves­, Sneff József 62 éves, Kárász Károly 30 éves, Soós Fe­renc 17 éves, Dávidovics László 79 évesek, Juhász Albbertnlé­sz. Balogh Mária 64 éves, Döme Ferenc 72 éves. I Az MDK­ jó munkát végzett Kikövezik Zalaszent­jakab bekötőútja!! Hét környező­­ községből járnak be a gazdák a z­alais­z­ent­j­ak­ab­i állomásra. Ez most, az őszi esőzéseik idején majdnem lehettlen. Az állomáshoz ugyanis nem ve­zet kikövezett út,­­s még a­­ Szekér is el­akad manapság a mély, sáros utakon. Ezen az áldatlan állapoton segít most a Magyar Dolgozóik Pártja ottani szerve­zet­ének kérésére az Államépítészeti hiva­tal. Értesítették ugyanis Fülöp Gyula járási főjegyzőt, hogy még a tavasz fo­lyamán nekilátnak a­ legfontosabb utak kikövezéstéhez.­­ A köves bekötő úttal mind Zala­­■szentjakab, mind pedig a környező köz­ségek kilépnek elszigeteltségükből, s az autóbu­szi közkikerd­és­sel intenzivebben tud bekapcsolódni a járás vérkeringésébe. Dr. Ruttkay György tartott előadásokat a nagykanizsai törvényszéken . M A magyar ibiró­i, ügyészi és fogalmazói kar demokratikus átnevelését elsőrangú feladatának tartja a magyar kormányzat. Dr. Korpos Ádám törvényszéki elnök ve­zetésével már hosszab idő óta szeminá­rium folyik a nagykanizsai igazságügyi ügyészszervek részére. A­­ demokratikus átképzés során szom­baton Nagykanizsára érkezett dr. Rutt­­tkay György, az igazságügyminisztérium népügyészségi osztályának vezetője, aki annak idején vezető­je volt­ ,a m­agykani­­zsai népügyészs­égnek, s elő­adá­sokban, va­lamint ankéten mutatott rá az Ú­j szelle­mű m­agyar igazságügyi szervek­­ köteles­­ségire. A vasárnap délelőtt megtartott an­kéton több felszólalásra és kérdésre adott feleletet dr. Ruttkay György. Átadták rendeltetésének a Petőfi­ utcai közkutat A Magyar Dolgozók Pártja nagy­­kanizsai szervezetének városfejlesztetei programjának legújabb lépéseként a Pe­­tőfi­ utca végén lakó dolgozók régi kíván­sága valósult meg. A Dózsa György ut­ca és a Petőfi utca sarkain egy közkutat állítottak fel. A kiutat pén­teken délután kisebb ünnepség keretében Noll János főjegyző adta át a forgalomnak. ­14. december 1. I H­I­RE­K — Csak dolgozó parasztok igé­nyelhetnek háziipari fonalat. Az egyes földmüvesszövetkezet által össze­írt igényléseket, a helyi MN’DSZ «sö­pört véleményezi s a földmüvesszövet­­kezet juttatja el az Állami Háziipari­­ Rt.-hez. Fonatot csak azok igényel­­­­hetnek, akik családtagjaikkal maguk­­ művelik földjüket, vagy túlnyomórészt a mezőgazdasági b­érmunkavállalásból el­vi­nek, tehát dolgozó parasztok. Tündérországban. A Vécsey­­utcai állami általános iskola tanuló­­ifjúsága december 2-án délután 6 órai kezdettel a gimnázium tornatermében bemutatja a Tündérország című mese­játékot.­ A kis műkedvelők minden igyekezetükkel a legszebbet és a leg­jobbat fogják nyújtani és kérik váro­sunk lakosságát, hogy az iskola felsze­relésének kiegészítésére rendezett elő­adásukon minél többen jelenjenek meg. A Jó magaviseletért helyezték szabadlábra. A népi demokrácia igaz­ságszolgáltatásának humánuma nyilvá­nult meg abban a rendelkezésben, amit a az igazságügyminisztérium a jó maga­­s viseletű foglyok szabadlábra helyezésé­­­­vel kapcsolatosan intézett az egyen­­ fegyházak igazgatóságaihoz. Enne­k a­­ rendelk­zésnek eredményeképpen a­­ szegedi Országos Büntető Intézetből­­ szabadlábra h­lyezték Farkas Gábor­­ nagykanizsai­­akost, akiről megállapi­­­­tották, hogy a 15 hónap rabosk­odása­­ alatt minden tekintetben kifogástalan magaviseletet tanúsított. A szabadlábra helyezés 11 évi próbaidőre szól. Ha ezalatt az idő alatt Farkas Gábor nem követ el új­abb bűncselekményt, úgy a hátralevő büntetését teljes egészében törlik. Elítéltek egy árdrágítót. Egri Julianna kiskanizsai lakos a piacon a megállapított legmagasabb áron felül adta a tejet. A tör óság, figyelemmel­­ arra, hogy csak három liter tejről volt szó, 50 forint pénzbüntetésre ítélte.­­ Szerelmi bánatában öngyilkos lett. Már két éve szeretett titokban Horváth Dezső 17 éves keszthelyi nap­­számos egy 15 éves keszthelyi lányt. A kislány azonban más menyasszonya lett. Ezen Horváth Dezső annyira el­keseredett, hogy vásárolt egy liter kén­­savat s azt a szeretett lányzó kém­jében 1 meghal Röviddel kórházba szál­­lása I uán meghalt. Búcsúlevelet hagyott a hátra édesanyjának címezve s ebben 1 kijelenti, hogy megunta az életét, ezért­­ dobja el magától. — Köszönöm, hogy felneveltél — írja édesanyjának leve­lében — de a sors így hozta, hát le­gyen így. A fiatal öngyilkos temetésére kiadta az ügyészség az engedélyt. — Ezüstkalászos gazdasági tanfolyam A gazdaképző iskola­­ tanári kara de­cember 20-án ezü­stkalászos gazdasági tanfolyamot tart a Petőfi­ utcai isko­lában. A tanfolyamra nők és férfiak jelentkezhetnek. Iskolai képzettség­hez nincs kötve. Részvétel ingyenes. Jelentkezés a MOOSZK-nál (Korona­szálló), vagy a Gazdaképző iskolá­­ ban, Ady Endre u. 74. szám alatt te­lefon 169). Diákok a bírósági tárgyaláson A nagykanizsai törvényszék főtárgya­­lási terme tegnap zsúfolásig megtelt. A gimnázium nyolcadik osztályának diákjai és diáklányai jelentek meg filozófiai óra keretében, hogy végig­hallgassanak egy törvényszéki tárgya­lást.A­ bü­ntetőtörvényszék dr. Révffy­ ta­­nácsa tárgyalt s a tanácselnök a tár­gyalás megkezdése előtt előadást is tartott. A tárgyalást, amely egy csa­lási ügy volt, nagy figyelemmel hall­gatták végig a nyolcadikasok, az íté­letet pedig hosszú, részletes indokolás­sal tette világossá essít­k dr. Révffy Andor tanácselnök. Hogy a tárgyalás mennyire lekötötte a diákok figyelmét, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a vezetőtanárok csak hosszas rábeszéléssel tudták őket az idő lejártával egy újabb tárgyalás előtt a teremből elvezetni. Az Országos Versenyiroda felhívása a földmű­vesszövet­­kezetekhez Az országos őszi mezőgazdasági ver­senyben résztvevő földművesszövetke­­zetek haladéktalanul juttassák el ter­melési versenyszerződésüket a Községi Versenybizottsághoz. A Községi Ver­­senybizottságok sürgősen továbbítják a versenyszerződéseket az Országos Versenyirodához, mert a díjazásokat a

Next