Állami Deák Ferenc gimnázium, Zalaegerszeg, 1920

I. Az 1920/21. tanév története. 1. A tanári testület az új igazgató, Péterffy Béla elnöklete alatt augusztus 20-án tartotta alakuló értekezletét. Ugyanaz napon és aug. 31-én voltak a javító, fel­vételi és magánvizsgálatok. Az I. oszt. felvételi vizsgálatra 69 tanuló jelentkezett, akik közül 67 felelt meg, 12 pedig visszautasíthatott. A felvétel és beírás szept. három első napján volt, szeptember 4-én Veni Sancte-t, törvény­olvasást és osztályrendezést, tartottunk, 6-dikán pedig megkezdtük a rendes tanítást. A tanítás folytonosságának fenntartása azonban a fűtőanyag, illetve az ennek beszerzésére szolgáló fedezet elég­telensége miatt a­ kézségekbe ütközött. A V. K. Minisztérium fűtési és világítási költségekre 25000 K-t utalt ki s mivel ezen összegen a szükségletnek csak kis része lett volna beszerezhető, az igazgató a legközelebbről érdekelt szülőkhöz fordult kérésével,­­hogy gyerme­keik érdekében áldozatkészségükkel tegyék lehetővé a téli tanítás folytatását. Bár egyes szülök (mint Schütz Frigyes, Eitner Sándor, Neubauer József, Keszler Márton, Fenyvesi Simon, Schwarz Jakab urak, stb.) szép áldozatkészséggel adakoztak, az eredmény jóval a várakozáson alul maradt. Összesen 24080 korona gyűlt össze, amiből a fenti összeggel együtt 6 nagyon fát szerzett be az igazgató. Ez a fűtőanyagmennyiség azonban csak azt tette lehetővé, hogy a cserépkályhával fölszerelt öt tanteremben felváltva egyik napon öt, a másik napon a másik öt osztály nyert oktatást. Ha a szorgalmi idő teljes kihasználását így nem érhettük is el, mégis hosszabb fűtési szünettel nem kellett a munkát megszakítani. Tekintve azon­ban azt, hogy a háború kezdete óta iskolánknak teljes tanéve nem volt, hogy a zűrzavaros 1918/19. tanévben alig volt összesen 3 havi tanítás, az 1919/20. tanévben pedig szénhiány miatt nov. 5-től márc. 21-ig a tanítás teljesen szünetelt, a tanulók tudásában oly nagy hézagok vannak, hogy a hiányok pótlása végett minden idő kihasználására és minden erő megfeszítésére égető szükség lenne , mert az a munka, mely a most felnövekvő generációra vár, kemény munka lesz, melyben csak a tudással és munkához való edzettséggel teljesen felvértezett emberek állhatják meg helyüket. Helyszűke miatt nem sorolhatom itt fel a fűtésre adakozók neveit, de fogadják mindnyájan elismerésemet és köszönetemet. 2. A tanítást június 21-én fejeztük be s jun. 22—27 napjain délelőtt voltak a rendes tanulók évvégi befejező összefoglalásai, délután pedig a magántanulók vizsgálatai. A VIII. osztályban az előadásokat május 7-én fejeztük be és máj. 9—14 napjain voltak osztályvizsgálataik. Jun. 29-én tartottuk meg a Te Deum-ot és évzáró ünnepünket s ekkor osztottuk ki a bizonyítványokat, ill. Tanulmányi Értesítőket. 3 Személyi ügyek. Még az 1919/20. tanév folyamán nyugdíjaz­talak : Takács József tornatanár, Tuczy János r. tanár és Medgyesi Lajos igazgató, aki azonban utódjának megérkezéséig, aug. 24-ig vezette az intézet ügyeit. Medgyesi Lajos 23 évig állott gimnáziumunk élén. A kötelesség­tudás volt nem szavakban hangoztatott, hanem tettekben­­meg­nyilvánuló vezérelve. A kötelességtudásban, hivatali buzgalomban .

Next