Zalai Hírlap, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-01 / 50. szám

1957. március 1. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának ülése VI. A párt nemzetközi kapcsolatai (Folytatás a 2. oldalról.) Pártunk, kormányunk, mun­kásosztályunk és népünk har­cát a magyar szocialista forra­dalom és a nemzeti független­ség megvédésének ügyéért, tel­jes erővel támogatja a szocia­lista országok, a világ kommu­nista és munkáspártjainak in­ternacionalista tábora, amely­nek vezető ereje a Szovjetunió és annak kommunista pártja. Pártunk a proletárinternacio­­nalizmus szellemében sikere­sen fejlesztette és erősítette nemzetközi kapcsolatait a Köz­ponti Bizottság decemberi ülé­se óta is. Pártunk a közelipúltban fon­tos nemzetközi találkozók rész­vevője volt. Részt vettünk az öt párt (Bolgár Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja, Magyar Szocialis­ta Munkáspárt, Román Mun­káspárt, Szovjetunió Kommu­nista Pártjai küldötteinek újévi budapesti találkozásán. Január közepén részt vettünk három párt (Kína Kommunista Párt­ja, Magyar Szocialista Mun­káspárt,­­Szovjetunió Kommu­nista Pártja) küldötteinek moszkvai találkozásán. Ugyan­ekkor budapesti látogatásra hívtuk meg Csou En-laj elvtár­sat, Kína Kommunista Pártja Elnökségének tagját. A közel­múltban találkoztunk és tár­gyaltunk az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottsága képvi­selőivel. Mindezeken a találkozásokon a testvéri kommunista és mun­káspártok egyenjogúságának elve érvényesült és egyetértés alakult ki közöttünk a nemzet­közi munkásmozgalom összes főbb, kérdéseiben. A testvéri pártok támogatást nyújtottak az ellenforradalom ellen vívott harcunkhoz, meggyőződésünk szerint e találkozók hozzájá­rultak a szocialista tábor to­vábbi megerősödéséhez is. A Központi Bizottság helyes­li az Intéző Bizottság intézke­déseit és döntéseit, amelyeket a nemzetközi találkozások kap­csán tett és jóváhagyja azokat az egyezményeket és megálla­podásokat, amelyeket pártunk küldöttei kötöttek. A Központi Bizottság ugyan­akkor sajnálattal állapítja meg, hogy a Jugoszláviával fennálló normális állami kapcsolatok mellett, a Magyar Szocialista Munkáspárt álláspontja és a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségének egyes vezetői nyil­vánosan kifejtett álláspontja között lényegbevágó nézetelté­rés áll fenn fontos kérdések­ben, mint például a párt építé­se és a magyar úgynevezett „te­rületi munkástanácsok” értéke­lése kérdésében. Reméljük azonban, hogy nézeteltéréseink a kommunisták között szoká­sos elvtársias vita keretében tisztázódnak. A Központi Bizottság a párt eszmei színvonalának emelése és a Magyar Népköztársaság államérdeke szempontjából nagy súlyt helyez mind a párt tagságának hazafias és egyben proletárinternacionalista szel­lemben való nevelésére, mind a párt nemzetközi kapcsolatai további erősítésére. Ennek ér­dekében jelenleg is és a jövő­ben is kezdeményezőleg fog fel­lépni s készséggel vesz részt minden olyan találkozáson és csatlakozik minden olyan kö­zös akcióhoz, mely a proletár­­internacionalizmus erősítését szolgálja. Nem a gondolat hibája volt Az elmúlt hónapok esemé­nyei megyénkben is súlyos romboló hatással voltak a ter­melőszövetkezeti mozgalomra. Míg Budapesten és az ország­­többi városában a néphatalom védelmezői és ellenségei küz­döttek, addig a falvakban a becsületes szövetkezeti parasz­tok és a közösségek ellenségei harcoltak. Ez a felfordulás nem tartott sokáig, de annál na­gyobb volt a pusztítás, amely kísérte. Hány ember markolta meg abban az időben a lovak kötőlékét! Hány ember fogta meg a szarvasmarhák vezető­kötelét! Hány kazal takarmány és szalma változott rövid idő alatt a „köz” prédájává? Ki tudná ezt megmondani? Még arról sem­ lehet pontos számot adni, hogy a termelőszövetke­zetek vagyonából mennyi ke­rült olyanok kezébe, akik évek óta csak kívülről nézték a kö­zös munkát. Akik egy kapavá­gásnál sem tettek többet, a kö­zös vagyon növeléséért. De ak­kor? Akkor, az elsők között­­voltak! Akkor, ők is maguké­nak kiabálták a közöst! Vittek, amit értek! — Hogy nem dol­goztak érte? Nem számít! — „Forradalom van!” Nem lesz többet termelőszövetkezet! — Üvöltözték. — És sokan vol­tak, akik követték ezt a hamis elméletet. Csak kapzsiságból, vagy azért, hogy nekik is jus­son valami. Ilyen körülmények között oszlott fel a megye termelő­szövetkezeteinek mintegy 40 százaléka. Tótszentmártonban, Becsehelyen, Szepetneken, Za­­lavégen, Kerkafalván, Szent­­györgyvölgyön, Zalaszentlőrin­­cen és sok más községben. Eb­ből látszik az, hogy nem a szö­vetkezés gondolata a hibás. A ■szövetkezetek többségénél nem az alakuláskor elkövetett hibák voltak a „szétzüllés” okai. (A helytelenül szervezett szövetke­zetek már korábban megszűn­tek működni.) A hiba ott volt, hogy a tagok nagy része hallga­tott a hangoskodókra, az uszí­­tókra. Nem gondolt arra, hogy a kö­tött gazdálkodási módszerektől megszabadulva, közös erővel bármelyik egyéni gazdánál töb­bet lehet produkálni. De voltak, akik kiállták ezt a drámai pró­bát. Akik a közelmúlt esemé­nyei ellenére is megmaradtak elhatározásuk és a szövetkezet mellett. Őket nem riasztotta vissza semmi és senki. Igaz ügyet, tiszta szándékot képvi­seltek. A statisztikai adatok alapján 1956 december 31-én a megye termelőszövetkezeti családainak száma elérte az ötszázat A ta­gok száma pedig meghaladta a 700 főt. December 31-én több, mint 6 ezer katasztrális holdon volt megyénkben termelőszö­vetkezeti gazdálkodás. Aztán napról-napra nőnek, nagyob­bodnak ezek az adatok. Egyre többször hangzik el az igazság, hogy a közös mégis többet nyújtott a mostaninál. Na­gyobbak a lehetőségek, kifize­­tőbb a gazdálkodás a szövet­kezetben. Egyre többen csatla­koznak azokhoz, akik a kriti­kus napokban sem inogtak meg. Ők is a szövetkezés útját választják! Szentgyörgyvöl­­gyön, Letenyén, Muraszeme­­nyén, Pusztamagyaródon, Sze­­netneken, Zalaszentbalázson, Pusztaszentlászlón, Ormándla­­kon, Batykon és Zalaszentlász­­lón már határoztak. Újból meg­alakították a termelőszövetke­zetet, megkezdték a közös gaz­dálkodást. És egészen biztos, hogy jól gazdálkodnak majd. Többet, jobbat termelnek, mint eddig. Garancia erre a gazdák munkaszeretete és biztosíték az az erkölcsi és anyagi támogatás is, melyet a forradalmi mun­kás-paraszt kormány nyújt a termelőszövetkezeteknek. Nem sikerült a próbálkozás! A zalai földműves lelkekben mély gyökerei vannak a szö­vetkezésnek. P. Gy. Zöldségtermesztési társulás alakult Zalaegerszegen Gyökeres változás aligha vár­ható a közeljövőben Zalaeger­szeg zöldségellátásában. Még mindig nincsenek jól hasznosít­va kertészeti szempontból azok a területek, melyek zöldségfé­lék termesztésére kiválóan al­kalmasak. Mégis nagyon fontos ese­mény az, hogy zöldségtermesz­tési társulás alakult, a terme­lőszövetkezet által korábban­ használt területen. Hét család határozta el, hogy társas kertészkedést folytat. Több mint 4 katasztrális hold földterületen termelnek zöld­ségféléket. Ha ügyesen, jól gaz­dálkodnak, jelentős mennyisé­get tudnak belőle a város pia­cára vinni. A gazdasági és szakmai fel­tételeik meg­vannak hozzá, hi­szen olyan személyekből tevő­dik össze a tagsága, akik járta­sak a kertészeti munkában. A társulás ügyeinek intézé­sére Gerencsér Györgynét vá­lasztották. Anyagi fedezetben sem lesz hiány, mert ebben nagy segít­ségükre lesz a Zalaegerszegi Földművesszövetkezet. Óvjuk a réteket Az egyre növekvő állattenyésztésnek so­k gondot okoz, hogy miből tudja biztosítani a megfelelő takarmánybázist, így van ez a megye sok területén. Zalaegerszegen is vannak ilyen gondok. Én magam is szenvedélyes rajongója vagyolt a sportnak, mégis szóvá kell tenni, hiszen jogosan kifogásolják a városi tanács mezőgazda­­sági szakemberei azt a nagymérvű létkisajátítást, amely a lab­darúgó vezetők részéről nyilvánul meg. A nagy beruházással létesített sportpályák talaját meg kell kímélni. Ezzel mindenki egyet­ért. Az viszont teljesen fe­lesleges, hogy edzőpálya céljára 4 katasztrális hold rétet sajá­títsanak ki, amikor kisebb is elég lenne erre a célra. A bel­telek dűlőben kisajátított rét mélyfekvésű pálya céljára, de kiválóan alkalmas kaszálónak. Ha nem is bőségesen, de van edzési lehetőség a labda­rúgók számára. A Dózsa pálya talajánál fogva, használható edzésre. A Ruhagyárnak saját edző pályája van. Az Építőknek ott van a Vizsla rét. Tetejébe 4 hold kaszáló. Erre semmi szük­ség nincs. Kisebb is elég. Ezen felül a Bástya pályán és az «edző pályán« megter­mett füvet illetéktelenek értékesítették, a kisajátított rét zöld­­kártalanítását pedig kifizették állami pénzből. Ez minden­képpen dupla veszteséget jelent Gazdálkodjunk okosabban a meglévő rétekkel, meg fogjuk látni, hogy érdemes. (m. 1.) ZALAI HÍRLAP Elintézték Kovács István elvtárs, a Zala megyei Mozi­üzemi Vállalat igazgatója közölte, hogy Seer Istvánnét, a zalalövői mozi pénztárosát a Zalai Hírlap feb­ruár 5-é­n megjelent cikke nyo­mán visszahelyezték munka­helyére. Bemutatót tartanak Zalaegerszegen a nemzet­közi fodrászverseny résztvevői Március 3-án, vasárnap a Zalaegerszegi Szolgáltató KTSZ az 1. számú fodrászüzletben a szövetkezet dolgozói részére be­mutatót tart. A bemutató célja: szakmai továbbképzés. A Magyar Fodrászszövetkeze­ti Dolgozók tagjai a Nemzetközi Fodrászszövetségnek. Sadek Ferenc és Hermann Gyula bu­dapesti fodrászok kiváló dolgo­zók, akik annak idején részt vettek a Bécsben megrendezett nemzetközi fodrászversenyen, tartják a bemutatót. A bemutatón, amelyen részt vesznek a vidéki fodrászszövet­kezetek is, a legújabb frizurá­kat és az új festési technikát ismertetik. Sor kerül a legmo­dernebb férfi hajvágás bemu­­t­tatására és ismertetésére is. 3. Megalakult a zalaegerszegi pedagógusok pártszervezete Az MSZMP létrejötte óta szá­mos pártszervezet alakult Zala­egerszegen. Sok üzemben, vál­lalatnál már novemberben vagy decemberben létrehozták az MSZMP szervezeteket. Ma már alig található olyan mun­kahely, ahol nincs még párt­­szervezet. Az iskolákban, a pe­dagógusok között, eddig azon­ban nem lehetett létrehozni.­­ Szervezési kísérletek történtek ugyan, de ezek nem vezettek eredményre. De végre sikerült. Létrejött a pártszervezet, melyet 19 régi párttag hozott létre. A pártszer­vezet megalakulása után egy s volt pártonkívüli pedagógust, aki most akart a párt soraiba lépni, felvettek párttagnak. A sajtó nem foglalkozott minden alapszervezet megala­kulásával, sőt nagyon kevésről írt. Mégis szükségesnek tart­juk, hogy a nyilvánosság előtt beszéljünk pontosan ennek az alapszervezetnek a megalakulá­sáról. Nem azért, mert az elsők között jött létre. Nem azért, mert nagyon sokan beléptek. Hisz csak 11-en vannak. De mégis fontos, mert a sajtóban, gyűléseken, egyéb beszélgetése­ken nagyon sok szó esett a pe­dagógusokról. Nem egyszer hoz­ták kapcsolatba a tanítókat, ta­nárokat az ellenforradalommal, és annak leverése után az el­­lenforradalmi kísérletekkel. Nem egyszer tették fel a kér­dést a pedagógusok felelősségé­ről az ifjúság nevelésében. A bírálatnak, kifogásoknak ko­moly alapja volt, de a több esetben elhangzott általánosítás nem használt és nem segítette elő mindig a pedagógusok mun­káját. Arról azonban nem sok szó esett, hogy a pedagógusok kö­zött is voltak, akik híven ki­tartottak az ellenforradalom idején is a szocializmus, a párt mellett. Ez talán azzal magya­rázható, hogy a pedagógusok egy része megingott. A fejek­ben keletkezett zavar talán na­gyobb volt, mint másutt. Ne­hezebben találták meg a kive­zető utat és kapcsolódtak be a kibontakozás elősegítésébe. Ezek a problémák jelentkez­tek a pedagógus pártszervezet szervezésénél is. A pedagógu­sok között lévő régi MDP tagok is nehezebben találták meg a helyüket, nehezebben tértek és térnek vissza a párthoz. Nem állíthatjuk, hogy a többség ma már megtalálta, hisz a régi párttagság körében keletkezett ellentmondások itt méginkább megvoltak. De a volt MDP ta­gok egy része már tisztázta ma­gában a kérdést. És ezek a pe­dagógusok megtalálták a pár­tot. így vált lehetségessé, hogy kedden délután a városi MSZMP intéző bizottság épüle­tében összegyűljenek azok a pedagógusok, akik egyetértenek a párt tevékenységével és meg­győződésük a párthoz kapcsol­ja őket. A inefficient 10 pedagó­gus megalapította az MSZMP pedagógus alapszervezetet. Nem volt sok hozzászólás. Ke­veset mondtak, de ami ott el­hangzott, biztató jele annak, hogy a m­a még kis létszámú szervezet komoly erőt rejt ma­gában és betölti a feladatát. Mindegyikük mint kommunista fog dolgozni a munkahelyén és segíti előbbre vinni a párt, az ország ügyét. iffias EMBEREK maradtak — a mi falunkban nem volt ellenfor­radalom, így, ezekkel a szavakkal mondja Fuksics János elvtárs, a magyarszentmiklósi községi tanács vb. elnöke és nem is sejti, hogy ez az egyszerű kijelentő mondat a kavargó gondola­toknak, kétségeknek, emlékezéseknek milyen özönét indítja el az agyamban. Egy pillanat alatt beleélem magam ismét a négy hónappal ezelőtti eseményekbe, a forr­­pontig hevített atmoszférába, amikor a jogos vágyakba, követelésekbe pióca módra bele­csimpaszkodó volt csendőrök, tőkések, földbir­tokosok, kulákok, börtönből kiszabadult tolva­jok, betörők, prostituáltak és kéjgyilkosok, kü­lönböző huligán elemek és analfabéta politiku­sok ki akarva szívni vérünkből, agyunkból a proletár ösztönt és öntudatot a maguk aljas céljaira akarták felhasználni a munkások, pa­rasztok, értelmiségiek jogos elégedetlenségét. Eszembe jutnak a vihar napjai, amikor igen sokan elvesztettük tisztánlátásunkat, s át­forrósodott fejjel csak a tegnap hibáit láttuk, a ma káoszában éltünk, s agyam tekervényei az első hallásra képtelenek felfogni, hogy volt egy sziget ebben a megyében, ahol a józanság, a tiszta ész maradt az úr. Képtelen vagyok fel­fogni, hogy volt egy község ebben a megyébe­n — ahol majd minden házban a Szabad Európa rádió adásának hallgatására is alkalmas rádió van — nem hatott a lelkek rettenetes mérge és Emberek — igen, így nagy E-vel — Embe­rek tudtak maradni akkor is. Emberek, akik nem lettek szadistákká, akik nem követelték vérgőzös aggyal a tanács, a párt helyi vezetői­nek leváltását, megölését. Emberek, akik végig­élték az elmúlt tizenkét esztendőnek minden jó és rossz oldalát, ahol pedig ugyanúgy súj­totta a gazdálkodót a begyűjtés fojtogató terhe, ahol ugyanúgy bilincsbe kötötte a föld józan, ésszerű művelésére irányuló vágyakat az író­asztal mellett kiagyalt vetésterv, de nem feled­ték a közelmúltban kapott villanyt, a most épülő kultúrotthont, a parasztnak is osztály­részül kapott tanulási, kulturálódási lehetősé­geket — és bíztak, rendíthetetlenül bíztak ab­ban — még az ötvenkettes padlássöprések után is —, hogy lesz ereje a munkások és parasztok államának a hibák kijavításához. Súlyos, nehéz, előttem óráknak tűnő má­sodpercek telnek így el szótlanul, s csak a ta­nácselnök következő mondata ébreszt fel gon­dolataimból: — Törekvő, igen szorgalmas, a munkások és parasztok vezette államban töretlenül hívő emberek élnek ebben a községben. Kifordulok a tanácsirodából, mert csö­könyös, gáttalam vágyat érzek, hogy beszéljek ennek a falunak lakóival. A falu közepe táján, nem messze az épülő kultúrotthontól, találomra nyitok be az egyik házba. A gazda, Feszt János, 18 éves fiával az állatok etetéséhez készül. Lassan indul a szó, időjárásról, a várható rügyfakadásról. Nyoma sincs benne a városi embert bizalmatlanul fo­gadó, mellébeszélő falusi típusnak. Még néhány mondat, azután egy pohár aranylóan csillogó, zamatos bor mellett foly­tatjuk a beszélgetést a lakásban. Izgat a kérdés, már nem tudom türtőztetni a nyelvemet: — Mi volt itt októberben, hogy nem csináltak semmit? Értetlenül néz rám. — Dehogy is nem csi­náltunk — mondja. — Szántottunk, elvetettük az őszieket, végeztük a munkánkat . . . — Nem így gondolom — vágok közbe —, hanem arra, hogy itt nem csináltak "forradal­mat"­. Nem érti a kérdést és később rájövök a beszélgetésből, hogy nem a kérdést nem érti, hanem azt, hogy miért bolondultak meg más­hol az emberek. Hallgat rádiót és tudja, hogy 17 milliárd forintot húzott ki a munkások, parasztok, ér­telmiségiek zsebéből a «forradalom«. Bár nem politikus, — ösztönösen megérezte — és mint mondja, az egész falu megérezte, hogy ahol fegyverek szólnak, ott nem lehet építeni, dol­gozni, termelni. Egy olyan országban, amit munkások és parasztok vezetnek, ott a fegy­verdörejt csak az urak hallgatják szívesen. Olyan emberrel beszélgetek, akire a legna­gyobb hazugsággal sem lehetne ráfogni, hogy minden tetszett neki az elmúlt 12 esztendő alatt. — Nem, nem — tiltakozik. — A begyűjtés, a kötelező vetésterv gyötörte a parasztot. Már sorolja is: — Kilenc és fél mázsa volt csak ku­koricából a kötelező beszolgáltatásom. Két disznóval tudtam volna ebből többet hizlalni. Még az adóra sem futotta, amit a beszolgálta­tott termények után kaptam. Azután itt volt a vetésterv. Homokosak a község földjei, soha nem díszlett itt a búza, mégis azt erőltették. De kitartottunk. Ebből a faluból egyetlen idős, vagy fiatal sem hagyta itt a földet. Bíztunk, rendületlenül bíztunk abban, hogy azok a ve­zetők, akik közülünk kerültek ki, észreveszik a hibákat és javítanak. —■ Most elégedett? — kérdezem. Óvatosan felel: — Ha így marad, ha való­ban nem lesz beszolgáltatás, ha ezután mi — a saját földjeink legjobb ismerői határozhat­juk meg, hogy melyik táblába mit vetünk, ak­kor jó világa lesz a falunak. — És az adó? — óvatoskodok egy újabb kérdéssel. — Volt is, van is, lesz is — hangzik az egyenes kérdésre az egyenes felelet. — Nem mondom, — meséli — el volt ma­radva a község. De a hónap közepén volt egy tanácsülés — magam is ott voltam. Azon el­határoztuk, hogy javítunk. Nekem már nincs egy fillér adósságom sem. Ahogyan hallottam a tanácson — folytatja — a tanácsülés óta több mint 20 százalékát fizette be a község a ne­gyedévi adónak. Azért javítani való is ak­ad még. Elmondja — bortermelő község lévén Magyarszentmiklós —, hogy jobb szeretnék a gazdák, ha a bor­­forgalmi adót a szőlőterület szerint vetné ki az állam. — Két okból is jó lenne — bizonyítja. — A gazdákat jobban serkentené a szőlők műve­lésére és az államnak is jó lenne, mert több bor teremne és kevesebb fináncra lenne szük­ség. Úgy érezzük, ezt is érdemes megfontolni. Nemcsak Peszt Jánosnak, hanem az egész fa­lunak, sőt, ha jól megnézzük, az ország vala­mennyi szőlőtermelőjének a kívánsága ez. E búcsúzás után a tanácsháza felé ballag­va szóba elegyedek a falu még néhány lakó­jával. Még mindig bizonyságot keresek, még min­dig hitetlenkedek, de mindenki azt mondja: — Mi dolgoztunk és nem forradalmárkodtunk. Bíztunk a község vezetőiben, minek váltottuk volna le őket? Jobbakat úgy sem ültethettünk volna a helyükbe. Itt nem volt se felvonulás, se forradalmi tanács, sem forradalmi bizottság. — És a kormány, a Kádár-kormány? — Egyetlen kormánytól sem kaphattunk volna többet — mondják —, mint azt, hogy miénk maradjon a föld, szabadon gazdálkod­junk rajta, begyűjtés nélkül. És mi ezt meg­háláljuk — folytatták —, majd meglátja a város, hogy ilyen kedvvel mennyivel többet és olcsóbbat fogjunk termelni. Megháláljuk — ez a szó cseng a fülemben végig az egész falun, s lépésről lépésre nő ben­nem az elismerés, a tisztelet a magyarszent­­miklósiak iránt. Ők emberek tudtak maradni októberben is, hát hogyne lehetne bízni ben­nük most. Bloghy Zoltán

Next