Zalai Hírlap, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-23 / 120. szám

11 Tanuljunk történelmet a Hitler beszédeiből ! A bajor közoktatás­­ügyi hatóságok na­­­gyobb ' mennyiségű 'hangszalag-kópiát ké­szítettek Hitler és Göbbels beszédeiről. A beszédeket felhasz­nálják a középiskolák­­történelmi óráin, illet­ve a bajor egyetemek alkotmányjogi tanszé­kén.­­ A hatóságok ugyan­is arra az álláspontra jutottak, hogy a fia­talságnak saját magá­nak kell képet alkot­nia a nemzeti szocia­lista uralomról és a rendszer urairól. A tanárok előadásait legtöbbször fenntar­tással és gyanakvás­sal fogadták. Példa er­re egy müncheni gim­nazista kijelentése, aki azt mondta, hogy a tanár rendszerint nem felel arra a kérdésre, mivel foglalkozott ő a Harmadik Birodalom idején. A megkérde­zett legjobb esetben úgy festi le magát a diákok előtt, mint az el­lenállási mozgalom valamiféle akadályo­zott tagját, és csak el­vétve akad egy-egy tanár, aki nyíltan be­ismeri, hogy ő is be­dőlt a nemzeti szocia­lizmus ideológiájának.^ A hangszalagokat­ két verzióban készítik] •— kommentárral és! anélkül. A pedagógu­­­sok egy része ugyanis' azon a nézeten van , hogy a magyarázatok-­­kal nem kísért beszé­­­dek túlságosan veszé-­ lyesek lehetnek a köz s­zépiskolásokra. 2. KÜLFÖLDI HÍREK Berlin. (MTI) Három fiatal nyugatnémet páncélgránátos katonát egy Kassel környéki katonai gyakorlaton halálra zúzott egy tank. Berlin. (MTI) Kedden reggel hat órakor a Howard Werke A. G„ a harmadik legnagyobb nyugat-németországi hajógyár dolgozói 24 órás tüntető sztrájk­ba léptek, hogy ezzel megaka­dályozzák az eddig állami ke­zelésben lévő gyárnak magán­kézbe való visszaadását. Berlin. (MTI) Bréma városi szenátusa kedden határozatot hozott arról, hogy a tartományi parlament elfogadta és az atomfegyverkezéssel kapcsolatos népszavazásról szóló törvényt nyilvánosságra hozza. Beirut­ (Reuter) A libanoni külügyminisztérium szerdán azt állította, hogy az elmúlt 24 órában­­jelentősen javult az ország általános helyzete. Tri­­poliban és az ország középső részein, ahol eddig a legsúlyo­sabb zavargások voltak, szer­dán nyugalom uralkodott. Szá­mi Szolh miniszterelnök, hír szerint, közölte, hogy hajlandó lemondani, ha biztosra veszik, hogy utódja sikerrel lesz ké­pes megoldani a válságot. London­ (Reuter) Az angol külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtóértekezletén kije­lentette: Nagy-Britannia számít arra, hogy részt vesz a nukleáris kísérletek megszüntetésének ellenőrzése eszközeiről folyta­tandó szakértői megbeszélése­ken, amelyekben a Szovjetunió és az Egyesült Államok nem­régen megállapodott. *­­ Kairó. (AP) Az egyiptomi sajtó szerdáin is több cikkben foglalkozott a libanoni helyzet­tel. Az Al Ahbar hangoztatta, hamisak és alaptalanok azok az állítások, hogy az Egyesült Arab Köztársaság szítja a li­banoni lázadást. Az Al Ahram szerint Raymond Hare ameri­kai nagykövet kedden kétórás megbeszélést folytatott Nasszer elnökkel a libanoni helyzetről, és átadta Nasszernek az Egye­sült Arab Köztársaság irányá­ban folytatandó új amerikai po­litikáról szóló washingtoni üzenetet. Montevideo­ (AP) Uruguay fővárosát szerdán szinte telje­sen megbénította a város nyolc­vanezer munkásának sztrájkja. A 24 órás munkabeszüntetést a szakszervezetek a béremelésért február 8 óta sztrájkoló három­ezer papírdobozgyártó munkás támogatására rendelték el. Thiery Árpád: ©IR@T©STT@T - NOVELLA — is. — Útközben meg elemelsz innen is, onnan is valamit. Mi? . . . Ugye? . . . — Én? — kapta fel a fejét a drótostól. — Szegény ember vagyok, uram. Nagyon szegény, de soha nem bántottam senkiét. — No, megnézzük egy kicsit a becsülete­det ... — s ezzel a tizedes átlépte a kerék­párt, kormányát átadva a másik csendőrnek. A vándorhoz lépett s gorombán megrántotta a batyut. — Ezt is loptad, mi? — Nem! Hogyan gondolja az úr? — hátrált kétségbeesetten a drótostól. — Maradj, mert adok egy pofont — kiabált a tizedes, és gyanakodva felrántotta a kendő szélét. Álmos, vékonyka gyereksírás bugybo­rékolt a batyuból. A tizedes megtorpant. Keze megállt a levegőben a meglepetéstől, a másik­nak — ahogyan vigyorgott — tátva maradt a szája. — Mi ez? — kérdezte vésztjóslóan a tizedes. — Gyerek. — Loptad? A drótostót fogai összekoccantak a félelem­től. — Az enyém! ... — nyöszörögte kétségbe­esetten és még szorosabban magához ölelte gyermekét. —A tiéd? — hitetlenkedett a csendőr, és egy pillanatra nem hitte a vándor szavait. — Bizonyosan siratja az anyja ezt a porontyot. Lehet, téged már köröznek is. — Nem! Hát nem hiszik, hogy az enyém? — Itt van! Nézzék a keresztlevele! — és láza­san kotorászott a zsebében, mintha az élete múlott volna ezen. — Itt van! — kiáltotta diadalmasan és piszkos, sokat forgatott papi­rost szedett elő a rongyok közül. A tizedes ki­kapta a kezéből. Átböngészte a cirkalmas, hosszúra nyújtott betűket. Újra olvasta. Ta­nácstalanul nézett a közlegényre, de sietve el is fordította a tekintetét róla. A másik még mindig tátott szájjal, álmélkodva bámulta a jelenetet. — Ezzel semmit sem bizonyítasz — fordult a drótostót felé. — Esetleg annyit, hogy van egy másféléves fiad . . . Azt bizonyítsd be, hogy ez a gyerek, ebben a batyuban ez a tiéd. Gyanakodva nézte a szipogó kisfiút. A drótostótra pillantott, hogy valami ter­mészetes bizonyítékot szerezzen a vérrokon­ságról. Bámulta, de hasonlatosságot nem ta­lált. Pedig ha más nem is, de az orruk bizo­nyította, hogy egy hús-vérből valók. A gyerek­nek éppen olyan sovány krumpliorra volt, csak egészen kicsi méretben. A tizedes töp­rengett. Nem tudta mitévő legyen. Egyfelől a drótostót őszinte kétségbeesése, a rémült te­kintet mögött is megmutatkozó őszinte gondo­lat és szó, másfelől a kötelesség és az őrs­parancsnok élet és halál hatalma, amely örök életére elkíséri a csendőrt. Az utóbbi erősebb volt. A kendő szélét rálökte a gyerekre. Pál­cájával a drótostót oldalába bökött. — Velünk jössz az őrsre, ott majd tisztázzuk a dolgot. — Dehát én ... én nem csináltam semmit ... én .. . — nyöszörgött a vándor. Újabb heves köhögési roham rázta meg, s szinte úgy érez­te, kihányja a gyomrát. Szeretett volna elre­pülni, ahogyan a kóró pihéit vállaira kapta a szél, és akkor nézhetnének ezek a csendőr urak. Bizony, mennyire csodálkozhatnának az élet csodálatos igazságtételén. — No, elég a köhécselésből. Gyerünk — pattogott a csendőrtizedes hangja. Elindultak. Elől a drótostól. Dermedt, rette­gő szívvel, nehézkes lépteiben ballagott a fé­lelem. Monoton, makacsul számolgatta, há­nyat lép. Egy, kettő . . . öt . . . ötven . . . ki­lencvenkilenc, száz. Azután újra kezdte. Nem tudott száznál tovább számolni. Nyaka, háta iszonyúan fájt a terhektől, s szíve a szomorú­ságtól. Mögötte a két csendőr nyalkán billeg­tette az egyensúlyt a kerékpáron. A tizedes elégedett volt. Tekintetét gyanakodva legeltet­te a drótostót bádogos háziládáján, s arra gon­dolt, milyen nagy szerencsét csinálna, ha ez a rongyos ember csakugyan gyerekrabló lenne. A gondolattól is majdnem szétvetette az öröm. Mellén kitüntetéseket látott himbálódzni, s a hajtókáján egy vadonatúj, ezüst csillagot. Ép­pen olyant, mint az őrsparancsnoknak. Nagy örömében, s a sok földi jó reményében nagy igyekezettel és vidáman valami régi keringőt fütyörészett, dehát csak mulatságos kísérlet lett belőle. Olyan botfüle volt, hogy a kürt­jeleket is csak nagy üggyel-bajjal tudta meg­különböztetni. A másik csendőr, a közlegény csak a fejét kapkodta a hamis fütyürészés miatt. Fél kerékhosszal a tizedes mögött ha­ladt, s figyelme megoszlott az egyensúly meg­tartásán, valamint azon, hogy mindenben igye­kezett úgy cselekedni, mint elöljárója. Ha jól megnézte az ember, még a kerékpár kormá­nyát is centiméterre ott markolta, ahol a tize­des é­r­esötétedett, mire az őrsre értek. A falu­­ban egy lélek sem járt, csak az ablakok pislákoltak gyenge, vibráló fénnyel. Az őrs a községháza mellett volt. Szép, takaros, terebé­lyes épületben. A kapuban szuronyospuskás csendőr támaszkodott. Csodálkozva bámulta a leszegett fejű, felmálházott drótostótot, és a két kísérő csendőrt. Kiegyenesedett, félreállt az útból és némán tisztelgett. Kíváncsian né­zett utánuk és sokat adott volna érte, ha tudja kifélét hoztak be a tizedesek. A drótostól, ahogy belépett a kapun, úgy érezte, valami láthatatlan, szörnyen nagy vasajtó csukódott mögötte, amelyet még a szentek sem tudnak kinyitni többé. Megkerülték az épületet. A csendőrök kerék­párjaikat a falhoz támasztották, s közrevették a vándort. Elől a tizedes, hátul a közlegény, ahogyan a bűnösökkel szokták. — A folyosón az ajtónál kopogtattak, s anélkül, hogy választ kaptak volna, berobogtak a szobába. — Őrmester úr, alázatosan jelentem, bekí­sértem ezt a gyanús embert az országrútról! — jelentkezett harsányan a tizedes. Az őrmester az ablaknál állt, és az állát vakargatta. Fürkészve nézett a belépőkre, az­után bosszús, elégedetlen fintort csinált. Szem­mel láthatóan tanújelét adta annak, hogy nem szívesen fogadja ezt a késő esti ügyet. Annál is inkább, mert mellette — jókora borospohár­ral a kezében — rövid bekecses, kisbajuszú emberke támasztotta a falat. Az asztalon nagy köcsög bor, a hamutálcán maréknyi elszívott cigaretta vége parázslott, gomolygó, fojtó füs­töt árasztva. A bekecses emberke disznókupec volt. Leghíresebb disznókupec a környéken, s aki csak tehette, rábízta hízeit. Nagy jövőt jó­soltak neki a gazdák. Ahogyan állt, támasztva a falat, sunyi volt, nyakát vállai közé kény­szerítve, mintha szüntelen attól tartott volna, hogy a fejére zuhan valami. Az őrmester ké­nyelmetlenül feszengett szűk egyenruhája alatt. A zubbonyt karcsú alakra szabták, 5 kövér volt. Billegett az asztal mellett, szája szélét fogaihoz szorította, hideg tekintete szin­te átfúrta a drótostatot. Szemgolyóját halvány vérerek hálózták be, s olyan volt, mintha a tekintete e véres háló között bujkált volna le­­selkedően, lecsapni készen. Szögletes csontú, kegyetlen arca volt. Rideg és iszonyúan ke­mény, mint az érc. — Mit csinált ez a suttyó? — kérdezte. — Alázatosan jelentem, csavargó! Nincs lakása! — Dobjátok ki! — szólt bosszúsan az őrs­parancsnok, és mintha az ügy tovább nem érdekelné, a kis bajuszos felé fordult. A tize­des nyugtalan toporgott, szólt is volna, meg nem is. A drótostatban pedig kezdett felenged­ni a rémület és mint valami jóságos, nyugtató kéz simult szívére a nyugalom. Az őrmester poharat markolt, koccintott a kisbajuszával. Kortyolgatás közben a drótostót felé pislogott, és hirtelen az asztalra csapta a poharat. — Miért nem lódultok már? . . . Kifelé! — ordította, és fenyegetően ellépett az asztaltól. Arcán az indulattól haragos, piros foltok­ká vál­tak. Szinte toporzékolt a méregtől. — Takarod­jatok innen! Mit zavartok ilyenkor? A tizedes ijedten mocorgott, krákogott és ar­ra gondolt, hogy most, most kezd felcsúszni mellére a kitüntetés. — Alázatosan jelentem, ez az ember gyer­mekrabló. (Folytatjuk) ZALAI HÍRLAP Váratlan vendég — Prientley-bemutató Zalaegerszegen — VAN ÚGY, HOGY a pillanat töredéke alatt képzeletünkben felgyullad egy kép, melyet so­ha nem láttunk, melyet soha senki nem rajzolt le és nem festett meg. A kép mégis ott lebeg előttünk és fantáziánk színeivel magunk alkotjuk mű­vészi portrévá. Ilyen művészi portréként láttam meg J. B. Priestley »Vá­ratlan vendég»-ének Éva Smith-jét. Láttam karcsú alak­ját, haja vörösségét és zöld sze­meiben a remény csillogását. Majd megtört a szemek fénye és a leányarc hamvas pírját el­mosta, a szelíd arcvonalakat szétroncsolta a maróság. Láttam Éva Smith-et — nem egy néhány négyzetméternyi színpadon, hanem az élet szín­padán. Láttam az angol ruha­gyári munkáslány alakját a többi munkáslányok élén. Lát­tam kétes hírű mulatóban, lát­tam a lejtőn, melyen nincs megállás, és láttam zuhanni a teljes megsemmisülésbe, örülök, hogy láthattam — és mégis kétségbeesetten gondo­lok arra, hogy látnom kellett a láthatatlant, a bűnt, az embe­ri gonoszságot is. . . .Eljegyzés, meghittnek vélt szűk családi körben, összekoc­cannak a poharak a fiatalok boldogságára és a pompás üz­letre. Váratlanul vendég érke­zik. Egy vendég, ki nem ünne­pelni jött, hanem számonkénti. NÉHA EGY FÉNYKÉP is elegendő tükör, hogy meglássuk önmagunkat. Éva Smith fény­képe is elegendő volt, hogy lelkiismeret-vizsgálatot indít­son, erkölcsi felelősségtudatra ébresszen. A pénz, a tőke egye­düli hatalmát éltető gyáros, a maguk divat- és társasági prob­lémáival unatkozó családtagok a vádak súlya alatt egyszerre összeroppannak. Talán felisme­rik bűnös voltukat és még sze­retnék tovább vonszolni a bűn vádjával terhelt életüket, de ez nem old fel a bűn tényének el­követése alól. A kaposvári Csiky Gergely Színház zalaegerszegi vendég­szereplésének «Váratlan ven­dég« előadása feltétlenül nagy erkölcsi siker. Az előadás sze­replői őszinte hitelességgel tol­mácsolták Priestley szavait. Arthur Birling és Sibyl, a fe­lesége szerepében Homokay Pál és Gábor Mara nyújtottak hi­teles jellemábrázolást. A két gyermek — Dorotty és Eric­ — Lóránd Anna és Horváth Sán­dor játékában őszinte művészi átéléssel kelt életre. Pátoszmen­tesek és magukkal ragadóak voltak. Ruttkai Ottó — Jászai­­díjas — Gerald Croftja nem­csak magabiztos színészi játék­ról, de gondosan kidolgozott alakításról tett bizonyságot. VÉGÜL, DE NEM utoljára Goole felügyelőre emlékezünk. Szép Zoltán alakítása túlnőtt azon a színpadi játékhatáron, melyben a színész mozog. Goole felügyelő volt és szocialista ta­nokkal világot megváltani aka­ró apostol. Nemcsak a szerep­lőkhöz intézett kérdéseket, és várt választ, de tőlünk nézőktől is. Homokay Pál az előadás ren­dezőjeként is részese az előadás­­sikerének.­­ Külön dicséret illeti a stílu­­­sos, szép díszletet és a szoba le­­bbegőjét varázsló világítást.­­ — kovács — ­ Párizs. (MTI) Az »Amour De­­Chant» nemzetközi dalosverse­­­nyen Párizsban a magyar Tar­ján Tamás, a Csiky Gergely­­Színház művésze, aki Zalaeger­­­szegen a Víg özvegyben, Nagy­kanizsán a Csárdáskirálynőben­­mutatkozik be a közönségnek,­­a férfi szóló-énekversenyben­­díszoklevelet nyert. 1938. május 23. A Szovjetunió életéből A vegyészet a népgazdaság szolgálatában A Szovjet Tudományos Aka­démia — az SZKP KB plénu­mának határozata nyomán — nagy figyelmet fordít a vegyé­szeti intézetek munkájának ki­szélesítésére, s legkiválóbb ve­gyészeink erőfeszítéseit a meg­adott célkitűzések megvalósí­tására összpontosítja. Nagy fel­adat hárul a leningrádi nagy­­molekulájú vegyületekkel fog­lalkozó intézetre, amely új, hő­álló vegyi anyagokkal kísérle­tezik. Kibővül az olaj és a gáz vegyi átalakításával foglalkozó tudományos kutatómunka is, amelynek célja, hogy polimer jellegű anyagokból félkész gyártmányokat nyerjenek. Nagy fejlődésnek indul a ve­gyészet új területe, a sugárzási kémia, amely a nukleáris su­gárzásokkal kapcsolatos vegyi folyamatokat vizsgálja. Ebből a szempontból különösen érdekes a szénhidrogén krakkoló eljárá­sának vizsgálata atomsugárzás hatása alatt. A vegyipar fejlesztési tervé­nek megvalósítása nemcsak a vegyészetre hárul, hanem érin­ti a fizikát, a biológiát s külö­nösen a biokém­iát. Mindehhez számos új kutatóintézet létesí­tése válik szükségessé, hiszen kutatási területeink jelentősen kiszélesednek. Hogy csak egy példát említsek, nagyon­­fontos az olaj­vegyészeti szintézissel foglalkozó intézet létrehozása. A szovjet vegyészek egyik legfontosabb feladatuknak tart­ják, olyan szabályozható eljá­rások kidolgozását, amelyekkel megfelelő oxigént­artalmú ve­­gyületeket álíthatnak elő. E te­rületen már eredményekkel is büszkélkedhetünk, így például a maga® parafintartalmú szén­­hidrogének irányított oxidálása lehetővé teszi, hogy különféle értékes nyersanyagokat kap­junk, amelyek tonnánként egy tonna tápzsírt helyettesíthet­nek az ipar­ különböző ágaiban. Autókarosszéria — műanyagból A moszkvai «Bauman» mű­szaki főiskola munkatársai gyö­nyörű, kétüléses autót tervez­tek, amelynek karosszériája teljes egészében műanyagból készült. A karosszéria alapanyaga az üvegszövet és a «BF—2» elne­vezésű különleges ragasztó. A «BF—2»-vel bekent üvegszöve­teket rétegenként rakták a ka­rosszéria-alakú gipszformára. Tizenegy réteg elegendő volt, hogy a ragasztóanyag megszi­lárdulása után a karosszéria 3 milliméteres fala olyan szilárd legyen, amely nem marad el a fém mögött. A műanyag-karosszéria sok­kal kedvezőbb tulajdonságok­kal rendelkezik, mint a fém. Súlya mindössze 47 kg, szem­ben a fémkarosszéria 140—150 kg-os súlyával. Ennek követ­keztében minden 100 km-ny­i útnál 1—1,5 liter benzint le­het megtakarítani, s az autó sok­kal mozgékonyabb. Az új karosszéria hosszabb élettartamú, mint a fémből ké­szült, é­s javítása hasonlítha­tatlanul egyszerűbb. A mű­anyag sokkal jobb hő- és hang­szigetelő, mint a fém. A »Bauman« műszaki főisko­la sokat ígérő munkája jelentős mértékben elősegíti a műanya­gok meghonosodását a szovjet autógyártásban. A mintapéldányt rövidesen bemutatják az össz-szövetségi Ipari Kiállításon is. vm­mmm~- ' B libanoni elnök állítólag menekülésre készül Kairó. (AP) A damaszkuszi rádió szerdán este rendes műsorát megszakítva közölte, hogy Camille Chamoun liba­noni elnök felesége három gyermekével repülőgépen Svájcba indult. Az elnök maga kész arra, hogy bármely pillanatban kövesse családját. (MTI)

Next