Zalai Hírlap, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-22 / 249. szám

a M­ik w jnu. Csak tizenhat éven felülieknek olvasható a figyelmeztetés a legújabb magyar filmvígjátékun­kat hirdető plakátokon. Mivel már elmúltam 16 éves (sajnos), így e tiltó rendelkezést figyelmen kívül hagyna, azzal a nyu­godt lelkiismerettel váltottam meg jegyemet a «Micsoda éjszakádra, hogy ha látok is egy-egy fedetlen női testrésszel ■*alátámasztott» naturalista jelenetet, azok nem fognak kitö­­rülhetetlen nyomokat hagyni erkölcsi életemben. A meglepetés akkor ért, amik­or helyemet elfoglalva ész­revettem, hogy jobb- és baloldalamon is egy-egy 4—5 éves kisgyermek ül édesanyjának ölében. Arról pedig nem is be­szélek, hogy környezetünkben milyen élénk derűt fakasztott, amikor az inkriminált jelenetnél a jobbomon ülő kisgyermek e szavakkal fordult a mamájához: «Mondd anyuka, hová ment az a nagyorrú bácsi azzal a fekete nénivel?» Nem akarok erkölcs-csőszködni, de itt valami nincs rend­ben. Úgy érzem, ne­m kell különösebb előképzettség annak meg­állapításához, hogy valaki csak ötéves-e, vagy már elmúlt tizenhat. Persze, azt is lehetne mondani erre, hogy egy ötéves gyermek még úgy sem érti meg azt, ami miatt a közvetlenül 16 éven aluli nem nézheti meg a filmet. De ha így van, akkor viszont több precizitás kellene a tiltó rendelkezés megszövege­zéséhez. Mondjuk valahogy így: Csak tizenhat éven felülieknek , és hat éven aluliaknak . . . (n. t.) 1958. október 22., szerda: Előd napja. A Nap kél 6 óra 12 perckor, nyugszik 16 óra 45 perckor. A Hold kél 14 óra 25 perckor, nyugszik 0 óra 54 perckor.­­ Megtartották a vízmű­építők a zalaegers­zegi Koszto­lányi utcában lefektetett fő­vezeték nyomáspróbáját. Teg­nap már megkezdték a felárkolt utca rendbehozását is.­­ Látogatást tettek az Eger­vári Állami Gazdaságban a za­laegerszegi leány-diákotthon tanulói. A leányok almát is szedtek. Mintegy 70 mázsa al­ma leszedésével segítették a gazdaság munkáját, amelyért rendes bért kaptak. Az összeget kulturális célokra fordítják. — Értekezletet tart október 27-én délelőtt a KISZÖV vá­lasztmánya a TIT zalaegerszegi klubjában. A választmány a KISZÖV vezetőségének a mun­káját vitatja­ me" — Egynapos kiránduláson vettek részt a botfai iskolások. A 60 gyermek négy pedagógus felügyeletével Keszthelyre és Hévízre látogatott el. — Választási nagygyűlést tar­tanak szombaton Csácsbozso­­kon. A gyűlés után bemutatják színes diafilmen a község fej­lődését 1945-től napjainkig. — 16 tanterem épült ebben az évben a zalaegerszegi járásban. Jelenleg Salomváron és Zala­­szentmiihályon folyik iskola-, illetve tanterem építés. Apróhirdetések fc*főfeírdetés*k­ulcs 10 t*4 fg hétktc­­i lórint, vasárnap 10 forint, fáin tovább!­sírt hétköznap 1 Pt, ve­z.álla* I Ft. Hirdetéseket Salaegi (elvesz a Zalai Hírlap kiadó hivatala. (Jáegrebána, ISIdaaint 1. ti.) adás-vétel - csere MIKLÓS FÁN kövesút mellett eladó 1743 négyszögöl házhely. Érdeklődni Glavák János Miklósi­a-új falu 113 sz. ELADÓ öregség miatt kovácsszerszám. Páli József Nova Zala megye. 1400 négyszögöl MOHAR takarmány­nak eladó. Zalaegerszeg Rákóczi u. 8. ELADÓ gelsei öreghegyen 820 négy­szögöl szőlő teljes felszereléssel. Ér­deklődni lehet hétköznap Nagykani­zsa B­abócsad 22/a alatt. Vasárnap a helyszínen. lo00 db jóminőségű tégla eladó Nagy­kanizsa Csányi út 6. Borszéki. »W • .......­.'rww»'.-' GYÜMÖLCSFÁO­LTV­ÁNY SZÜKSÉG­LETÉT MOST SZEREZZE BE A ZALASZENTGRÓTI ÁLLAMI GAZ­DASÁG FAISKOLÁJÁBÓL, VAGY LER­A­KATÁIBÓL. ELCSERÉLNÉM Zalaeg­erszeg város központjában lévő földszintes 2 szo­ba konyha­ kamrás, kertes és állat­tartással rendelkező lakásomat 2 szobás, esetleg egyszobás, összkom­fortos földszintes vagy I. emeleti la­kásért. Cím a kiadóban. Munkavállalás A ZALA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐ­IPARI vállalat azonnali be­lépéssel FESTŐKET, BÁDOGO­SOKAT, VÍZVEZETÉK-, FŰTÉS­SZERELŐKET ÉS VILLANYSZERE­LŐKET FELVESZ. JELENTKEZNI LEHET A VÁLLALAT VALAMENY­­NYI MUNKAHELYÉN ÉS ZALA­EGERSZEG KOSSUTH LAJOS U. II. SZÁM ALATT. AUTÓGUMIK, gumicsizmák és egyéb gumicikkek javítását gyorsan és szakszerűen végzi a Nagykanizsai Finommechanikai , Javító Vállalat. Motortekercselés rövid határidőre. ZALAI HÍRLAP Az MSZMP Zala megyei Végrehajt Bizottsága és a Megyei Tanács lapít- Szerkeszti: a szerkesztő bizottság.­­Felelős kiadó: Az MSZMP Zala megyei Végrehajtó Bizottsága és a Megyei Tanács Szerkesztőség: Zalaegerszeg (Megye háza földszint). Telefon: 178, 250, ISO Postafiók: 98. Kiadóhivatal: Zalaegerszeg (Megye háza földszint). Telefon: tfe Készült a Zala megyei NyomdaváHala z­alaegerszegi üzemében. Zalaegerszeg Tompa utca I Telefon: 90. V. v.­ Horváti­ László, Zalai Hídep részére »préshirdetést alábbi helyeken tűünk fel. ZALAEGERSZEG Zalai Hírlap Kiadóhivatala Megyeháza földszint I. szoba Magyar Hirdető Vállalat Petőfi Sándor út 22. sz. Rácz Tiborné Kossuth Lajos utca 16. (trafik) NAGYKANIZSA Fékszerkesztőség Ady Endre út 3. TeL: 11—50. Magyar Hirdető Vorosilov út 7. Tel.: 14—65. Bakosné hírlapárus Vorosilov út, sarok LENTI Trafik, Török Sándor HIRDESSEN a ZALAI HÍRLAPBAN / HIRDETÉSE EREDMÉNYES! Sporthírek Október 22-én, szerdán Lon­donban angol—szovjet váloga­tott labdarúgó mérkőzésre ke­rül sor. A szovjet csapat szom­baton már megérkezett Lon­don­ba. * Az országos váltóbajnokság küzdelmeiben részt vettek az II. Bányász csapatai is. A férfi 4x200 m-es váltóban 5., a női 4x100 m-es váltóban ugyancsak 5., a női 3x800 m-es váltóban 4. helyen végzett a kanizsai csapat. * A müncheni sakkolimpián, a B-csoport »rangadóján­« Ma­­gyaroszág válogatottja 3:0 arányban vezet a holland együttes ellen. ZALAI HÍRLAP — Befejeződtek a tanácstagi jelölőgyűlések a zalaegerszegi járásiban. Ezzel egyidőben meg­kezdték a végleges választói névjegyzékek összeállítását. — Saját erejükből tanterem­építkezésbe kezdtek Ozmán­bük községiben. Eddig 25 ezer darab téglát, a szükséges fa­anyagot és a kavicsot gyűjtöt­ték össze. Az anyagokat társa­dalmi munkában szállították az építkezés színhelyére. Úgy ha­tároztak, hogy a két évi köz­ségfejlesztési hozzájárulást is a tanterem építésére fordítják. 1 40 éve, hogy megkezdte a tanítást Major Gyula botfái és Csernél Gyula kiskutasi peda­gógus. Ebben az iskolai évben ünnepli a 40 éves évfordulót Kiss István pacsai és Somos József salam­vári iskola­igazgató is. A jubiláló pedagógusokat egy havi fizetésüknek megfe­lelő összeggel jutalmazzák.­­ Négy napig tartják nyitva a zalaegerszegi járás mezőgaz­dasági kiállítását, amely Zala­egerszegen a volt megyeháza ta­nácstermében kerül megrende­zésre. A kiállítást október 24-én nyitják meg.­­ Értekezletet tartott a Szak­szervezetek Mérvei Tanácsa az SZTK ügyintéző dolgozóinak részvételével. Az értekezleten a társadalombiztosítás fejlődését beszélték meg, s a szakszerve­zet ilyen irányú munkájának eddigi eredményeivel foglal­koztak. Miwwwaitwwmniw luiwct ww MOZCS­RDY FILMSZÍNHÁZ Zalaegerszeg Október 22-én: KÉT VALLOMÁS Előadások kezdete: 725, 3­7 és 9 óra * BÉKE FILMSZÍNHÁZ Nagykanizsa Október 16—22-ig: SÓBÁLVÁNY A nagykanizsai járás lan­darúgó bankcsapnak anasa Nyugati csoport: 1. Gelse 3 2 1 — 12: 3 5 2. Szepetnek 3 2 — 1 12: 8 4 3. Fityeháza 3 1 2­­ 9: 6 4 4. Sormás 2 1 1 — 2: 2 3 5. B. KISZ 2 1 1 — 5: 3 3 6. N. Sáska 2 1 — 1 5: 4 2 7. Hahót 3 — 2 1 5: 9 2 8. Jankapuszta 3 1—2 3:11 2 9. Újudvar 2 — 1 1 3: 3 1 10. Zalaszentbalázs 2 — 1 1 1:4 1 11. Bajcsa­­ 3 — 1 2 2: 6 1 Keleti csoport: 1. Galamobk 2 2-----5: 0 4 2. Kápolnapuszta 2 2-----9: 5 4 3. Komárváros 2 1 — 1 6: 5 2 4. N. Bányász II. 1-----1 0: 0 — 5. Nagyrécse 2-----2 6:11 — 6. Kiskomárom 1-----1 5 — ISMÉT LEZAJLOTT egy hazai mérkőzés, amely nem sok örömet szerzett a zalaeger­szegi szurkolóknak. A ZTE labdarúgói rossz napot fogtak ki, a helyzeteket ezúttal is sor­ra kihagyták, s végül meg kel­lett elégedni az egyik ponttal. Nem játszott úgy a ZTE egyik csapat része sem, hogy fenntartás nélkül dicsérni le­hetne. A közvetlen védelem sokat bizonytalankodott, s ha ezúttal erősebb csatársorral áll szemben, alighanem több kö­zépkezdésre nyílott volna al­kalmuk a hazaiaknak. A fe­­dezetpárnak csak az egyik »fe­le»: Bélák nyújtott jóval át­lagon felülit. Madár formájá­ban erősen visszaesett, s ahe­lyett, hogy ilyenkor az egysze­rűbb megoldásokat választaná, egyéni játékot erőltet, körül­­ményeskedik. A csatársorból Kelemen — érthetetlenül — vé­dőfeladatot látott el, a bal­­szárny nem sok vizet zavart, s így Mi­jeire, valamint Dem­­baira időnként 2—3 védő is ju­tott. A további, kielégítő szerep­lés változatlanul a csatársor eredményességének javítását követel meg. A legutóbb mu­tatott formák alapján Nagy és Ebedli pihentetése látszik szükségesnek,­­ helyet kér vi­szont az első csapatban Ma­­ramcsács, s remélhetőleg fel­gyógyul rövidesen Bölcsföldi is. Vasárnap Kaposvárott ala­pos próba előtt áll a csapat. A K. Kinizsi az utolsó négy mér­kőzésén 7 pontot szerzett, min­den tudásukra szükségük van , tehát a zöld-fehéreknek, hogy vidéki veretlenségüket ezúttal is megőrizzék. * Örömmel állapította meg a­­ ZTE-pálya közönsége, hogy a­­ múlt héten szóvátett kérdések­­­­ben az egyesület vezetői intéz­kedtek. A hangszórók ez alka­lommal már nem csak zenét sugároztak, hanem a két csa­pat összeállítását is megtudta segítségükkel a többezres né­zősereg. És a mérkőzés végén hamar kiürülhetett a nézőtér, felnyitották végre a kijárati kapuk mindkét szárnyát. A sikeren felbuzdulva, most újabb két dolgot teszünk szó­vá: 1. Miért büntetik Dombait azzal, hogy mezére fordítva varrják fel a 9-es számot?­­ 2. Miért nem lehet a­ labdarúgó­cipők bőrszegeit a pálya tala­jához hozzáigazítani, hogy csak annyit csúszkáljanak a ZTE játékosai, mint a vendég­­csapatoké? De BIZTATÓ KEZDÉS utáni alaposan visszaesett a Bázake­­rettyei Bányász csapatának teljesítménye. Igaz, a sok sé­rülés miatt gyakran változik az összeállítás, de azért a ka­posvári nyolc gól mégis csak soknak látszik. A kaposváriak elismerték, hogy a gólarány erősen túlzott,, de azt viszont ők sem értették, hogy például 8:2 után hogy­an tudta kihagyni Tamás II. azt a helyzetet, mikor már a kapust, is kicselezte, és csak a hálóba kellett volna begurítani a lab­dát. Ströck edzőnek alighanem az a legfőbb gondja most, hogy rend­behozza fiainak idegálla­potát, megszilárdítsa önbizal­mát. Ha ez sikerül, vasárnap, hazai pályán, a Balinkai Bá­nyász ellen ismét kerettyei győzelmet köszönthet Bázake­­rettye kis számú, de lelkes kö­zönsége. A Zalaegerszeg—Nagykanizsa városok közötti barátságos fér­fi asztalitenisz csapatmérkőzés — nem is volt olyan barátsá­gos. A két város ebben a sport­ágban is »örök riválisa■« egy­másnak. Éppen ezért dicséretes a fiatal kanizsai Horváth ma­gatartása, aki 7:7-es állásnál, tehát sorsdöntő mérkőzésen mutatott példát sportszerűség­ből. A Darvas—Horváth találko­zó második szettjében (az el­sőt Darvas nyerte) Darvas csu­szát ütött, a játékvezető azon­ban nem vette észre ezt és a pontot Horváth javára számol­ta. Mindenki megnyugodott az ítéletben — egyedül Horváth nem. Bejelentette a bírónak, hogy a labda érte az asztal szélét, s így — saját kárára — helyesbíttette az eredményt. A két fiatal játékos találko­zóját végül is Darvas biztosan, sőt fölényesen nyerte meg,­­ de sportszerűségből kitűnőre vizsgázott Horváth is. Balszerencsés mérkőzés Kaposvári MTE — Bázakerettyei Bányász 8:2 (5:0) Kaposvár, 700 néző, játék­vezető: Aknai. KMTE: Istvándi — Szili, Eg­res, Darvas — Vajda, Torok — Jutasi, Tiszagáti, Zsoldos, Pammer, Papp. Bázakerettye: Laksz — Tóth, Bogenrieder, Horváth N­. — Dezső, Tamás I. — Sabján, Lukvár, Ferhezi, Tamás II., Cseh. Érdekes, változatos mérkő­zésen, rendkívül balszerencsés körülmények között szenvedte el nagy gólarányú vereségét a Bázakerettyei Bányász. Mind­két csapat egyformán vette ki részét a támadásokból, és a mezőnyben nem is volt szá­mottevő különbség a két csa­pat között. Amíg azonban a kaposvári csatárok szinte va­lamennyi akciójukat góllal fe­jezték be, a bázakerettyei helyzetek nagy része kihaszná­latlan maradt. A mérkőzés első negyedórá­jában kerettyei fölény alakult ki,­­ a gólokat azonban a ka­posváriak érték el. A meg­megingó kerettyei védők mel­lett a második félidő közepéig nyolc gólt rúgott a kaposvári csatársor. Ekkor kissé lefékez­ték a hazaiak, s így szépíteni tudott a vendégcsapat. Tárgyilagos kaposvári szak­emberek szerint a Bányász nem játszott alárendelt szere­pet, s döntetlenhez közelálló eredmény felelt volna meg a játék képének. A gólokat Jutasc 3, Zsoldos és Tiszagáti 2—2, Pammer, il­letve Sabján és Ferhezli sze­rezték. 1958. október 22. Döntetlenül mérkőztek a magy­­ ökölvívók Nagykanizsai Bányász—Oroszlélyi Bányász 11:11 Meghívásos ifjúsági ökölvívó csapattalálkozó, Nagykanizsa, 200 néző, mérkőzésvezető: Tán­­czos. A fiatal kanizsai ökölvívó utánpótlás hosszú idő után is­mét szorítóba lépett a jó ké­pességű oroszlányiak ellen. — Az alsóbb súlycsoportokban nagy fölény mutatkozott a ka­nizsaiak javára, a felsőkben azonban az idősebb s erősebb taszi felépítésű vendégek be­hozták a hazaiak előnyét. — Gyöngyösit (N) Racz ellenében — véleményünk szerint — le­pontozták, legalább döntetlent érdemelt volna. A Pataki—Ka­nalas mérkőzés elmaradt, mert a szorítóba lépéskor kiderült, hogy jókora kor- és súly kü­lönbség van a kanizsai Pataki javára. A vendéglátók erre — sportszerűen — eltekintettek a mérkőzéstől. A részletes eredmények a következők (elől állók a kani­­zsia versenyzők): Szukovics­ győz pontozással Horváth I. ellen (2:0), Vidéki győz pontozással Horváth E. ellen (4:0), Baranyai győz pon­tozással Lazók ellen (6:0), Kö­veskáli győz pontozással Bács­kai ellen (8:0), Bányai a nap legszebb mérkőzésén győz pon­tozással Hove ellen (10:0),­­ Nagy erős küzdelem után pontozással veszt Madarász el­len (10:2), Gyöngyösi — téves ítélettel — veszt Kacz ellen (10:4), Sréger—Péntek döntet­len (11:5), a jóval idősebb és­­ tapasztaltabb Gyuri ellen a­­ nagykanizsai Hegedűs az .felső­­ menetben feladja (11:7), Poór I. ellen az ugyancsak idősebb Tóth döntő fölénnyel győz­­ (11:9). Majoros az első me­netben feladja a keményei­ Ütő Vadásszal szemben a ki­látástalan küzdelmet (11:11). A kanizsaiak közül Bányai, Köveskáld és Vidéki, az orosz­lányi csapatból Tóth, Gyuri és Vadász öklözése volt a legmeg­győzőbb.­­ A mérkőzés előtti bemutatón Magyar (Z. Dózsa) győzött Poór II. (II. Bányász) ellen. Sak­ jelentős vizlogatott safetfarígó­­mérkőzés lesz még l££8-ben Ebben az évben a VB miatt a szokottnál lényegesen több­ mérkőzést vívtak a labdarúgó válogatottak. Noha ak­­ár az év vége felé járunk, még igen sok mérkőzés kerül sorra. Íme: OKTÓBER­ 26., Bukarest: Románia—Magyarország — Stockholm: Svédország—Dánia — Brüsszel: Belgium—Törökország — Párizs: Franciaország—NSZK. NOVEMBER. 2. : Isztanbul: Törökország—Románia (EK) — Rotterdam- Hollandia—Svájc. 5.: Glasgow: Skócia—Észak-Írország. 9.: Párizs: Franciaország—Olaszország. 19.: Berlin: NSZK—Ausztria. 23.: Budapest: Magyarország—Belgium. 26.: Birmingham: Anglia—Wales. DECEMBER: 3. : Athén: Görögország—Franciaország (Eb visszavágó)2­7.: Isztanbul: Törökország—Bulgária.

Next