Zalai Hírlap, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-14 / 242. szám
1958. október 14. TAINI/A(CSA11INNIKIHETBOT^tNI^PJAH: JÓL GAZDÁLKODIK a bánokszentgyörgyi tanács Az esetről nem kiabálnak a községben, de nincs gazda, akinek ne nyomná most is a lelkiismeretét. Az elmúlt őszön a termelőszövetkezeti földek rendezése miatt a falu gazdálkodóinak egy része nagy huzavona után későn tette földbe az idei kenyér magját. Nem dicsekedhetnek a terméssel sem. Persze nem mennek el a szomszédba kenyérért, de a két-három mázsás holdankénti terméskiesés minden nap eszükbe jut. Akár az udvarban a szalmakazalra néznek, akár a kenyeret veszik a kezükbe vagy éppen a földeikre szekereznek, csak arra gondolnak «•Jó lett volna a községi tanácsra hallgatni! Nem akartak ők rosszat az időbeni vetés szorgalmazásával!« Talán e miatt, de bizonyára akad más is, hogy azóta nőtt a tanács tekintélye a faluban és a határozatok nem múlnak el nyomtalanul. A község látja hasznát minden végrehajtott tanácsi határozatnak. A községben olyan közösségi dolog nem fordul elő, amellyel akár a tanácsülés, akár a végrehajtó bizottsági ülés, vagy a tanácstagok ne foglalkoznának. Erről beszélnek a község lakói: Báli Jóska bácsit, a szeszfőzde vezetőjét éppen otthon találtam. Gondba merülten foglalatoskodott. — Igaza van a tanácsnak — mondta —, hogy tenni kell valamit A sok gyümölcs mégsem veszhet hátha. Jobb, ha szeszt csinálunk belőle, mert újból haszna van a gazdának meg az országnak is. Csak nincs edény! Meg pénz sincs elegendő arra, hogy tárolóhelyet építsünk. Ez évben motoros vízszivattyúra, két új hűtőre és apróbb korszerűsítési munkákra költöttünk. S így nem kerülhet sor tárolótér építésére ha állami hitelt nem kapunk. Mi is próbálkozunk a magunk erejéből! A termelőszövetkezetnek úgy látszik lesz két üres silógödre — bár okosan tennék, ha feltöltenék takarmánnyal - így ennek kibérlésével sok gyümölcsöt tudunk megmenteni. Az iskola udvarán Pintér Jenőné igazgatóval találkozom. Ismer. — Ne kérdezzen semmit — mondta —, mert nem akarunk az újságba kerülni. De azért nem engedett el szó nélkül. — A községi tanács időközönként megtárgyalja az iskolai munkát — mondta — segít mindenben. Teljesíthető kérést nem utasítottak még viszsza. — Most van valami kérésük? — Nincs. A tantermünk a létszámhoz viszonyítva elegendő. Felszerelésünk is megfelelő. Néhány sportfelszerelési tárgyat kell még szereznünk. — A községi tanács igyekszik minden olyan üggyel foglalkozni, amely a lakosság érdekeit szolgálja. A tanács tagjai a határozatoknak megfelelően dolgoznak. Munkájukról rendszeresen beszámolnak a választók előtt. Persze akadnak olyan tanácstagok, szerencsére kevesen, akik kihúzzák magukat a munkából, ők csak azt tudnák elmondani, amit nem végeztek el. A többség azonban teljesíti a kötelességét. Most a gázvezeték kicserélésével vagyunk elfoglalva. A földmunkát társadalmi úton végzik el a község lakói, s mintegy 300 köbméter földet mozgatnak meg. Utat építünk, amelyre 27 ezer forint állami költséget kaptunk. A beruházás nagyobb része azonban községfejlesztésből, a közös összefogásból valósul meg. A munkákat — itt is, mint sok más községben — a tanács tagjai irányítják, szervezik. Szerszámmal a kezükben az első sorokban dolgoznak. A munka nagyon céltudatos. Megfontolják, hogy mit, miért, milyen céllal végeznek el. Íme a példa: Az iskola igazgatója elegendőnek tartotta a tantermeket, a tanácselnök más véleményt nyilvánít. — Elférnek a gyerekek az iskolában — mondotta Szekeres elvtárs — s nem is szűkösen. A korszerű tanításhoz azonban megfelelő eszköz, elsősorban épület kell. Erre gondol a tanácstagság, mikor egy kéttanterm és új iskola építésére akarja mozgósítani a falu lakóit ezerkilenczsázötvenkilencben Már beszélgettünk róla, hogy azt »félemeletesre« építenénk. Az alsó részében így műhelyeket tudnánk berendezni a gyakorlati oktatáshoz. Később esetleg kertészkedésre, virágok nevelésére is sor kerülhetne. Ebben az évben úgy takarékoskodunk a községfejlesztési összeggel hogy jövőre az iskolaépítést elvégezhessük. Megvalósult tervek, valóra váltható célok azok, amelyek foglalkoztatják a bánokszentgyörgyi tanácsot. Eddigi munkájuk hasznos volt a község lakói számára. Jól gazdálkodtak a rájuk bízott értékekkel, s választóik bizalmával. — borbás — ZALAI HÍRLAP Az alsórajki kisbíró A faluban mindenki ismeri Boros Lajos bácsit, a községi tanács hivatalsegédét. Három éve végzi nagy szorgalommal ezt a munkát. Sok embert felkeres, s a munkája mellett tanácsokat, javaslatokat ad. Ismerteti a legfrissebb rendeleteket, határozatokat. 7 . Képünk azt a pillanatot örökítette meg, amint egy új rendeletet tanulmányoz nagy buzgalommal Harmadszor is jelölték... — Beszélgetés a titkárnővel Törékeny, barna asszonyka ült az esztergályi községi tanács íróasztalánál. A nevét is olyan halkan mondta, hogy nem értettük. Beszélgetni kezdtünk a nagyarányú községfejlesztésről, a csatornázásról, a kultúrház építéséről és egyéb munkákról. Mint szoktunk, kérdezősködtünk. Ezeket mondta el: — 1947-ben már a közigazgatásban dolgoztam. Zalaszentlászlón voltam adminisztrátor. Megbízott jegyzőként kerültem ide 1950 szeptember 26-án. A község lakói kicsit bizalmatlanok voltak, hiszen akkor még nagyon hajtogatták, hogy nő nem való vezető posztra. Rövid idő alatt sikerült munkámmal elérni, hogy megválasztottak a tanács titkárának. Nem felejtem el soha azt a napot... Akkora tapsot kaptam... megakad a beszédben, elpirul. Azóta már 8 év múlt el. Sok munka, fáradság jutott neki az évek alatt. Emberek ügyeit, bajait intézte mindig lelkiismeretesen. Másodszor is megválasztották a községben. — Nagyon szeretem a munkámat — enged fel lassan a beszélgetésben —, s bármikor keresnek, intézem a panaszokat, kérelmeket. Itt faluhelyen ugyanis nem mondhatjuk, hogy »már lejárt a munkaidő«. Erre vállalkoztam és igyekszem jól elvégezni a munkámat, még ha későn este keresnek is. Az estéje persze így eléggé mozgalmas. Három csintalan fiú várja otthon, az Imre, a Gyuri és a Zoli. — Persze, ha van ideje, a férjem is segít a »második műszakban«. Így nyugodtan dolgozhatok. Már régóta beszélgettünk, mikor kértük, hogy mondja meg ismét a nevét. — Füleki Zoltánná — mutatkozott be még egyszer halk hangján. 8 éve az esztergályi községi tanács titkára, akit a minap nagy taps kíséretében egyhangúlag jelöltek harmadszor is tanácstagnak. — borbás — Zalai Hírlap rémére apróhirdetést az alábbi helyeken veszünk fel. ZALAEGERSZEG Zalai Hírlap Kiadóhivatala Megyeháza földszint 1. szoba Magyar Hirdető Vállalat Petőfi Sándor út 22. sz. Rácz Tiborné Kossuth Lajos utca 16. (trafik) NAGYKANIZSA Piékszerkesztőség Ady Endre út 3. sz. Vorosilov út 1. sz. Bakosáé hírlapárus Vorosilov út, sarok LENTI Trafik, Török Sándor HIRDESSEN a ZALAI HÍRLAPBAN! HIRDETÉSE EREDMÉNYES! S. Nyúllap jelenti. Az otthon védelmében Újfajta, átfogó jellegű általános háztartási biztosítást vezetett be az Állami Biztosító. Ez a biztosítás rendkívül olcsó és havonként fizethető. Miből is áll az Általános Háztartási Biztosítás? Mint a neve is mutatja, háztartásra vonatkozik, s az azokat érhető szinte valamennyi kárra érvényes, mégpedig egy kötvény alapján. Kiterjed a lakásban lévő ingóságokra, tűz, villámcsapás, robbanás, vihar, betöréses lopás okozta károkra. Érvényes a biztosítás a pincében elhelyezett tüzelőre, vagy a padláson száradó ruhákra is. Ide tartoznak még a lakásban előforduló üvegkárok, törések, repedések. Kiterjed az Általános Háztartási Biztosítás balesetek esetére is. Ez alatt értendő minden olyan baleset, amelyet a lakásban élő, vagy ott megforduló személy szenved, továbbá, ha a biztosítottat, vagy családtagját akár az utcán, vagy közlekedés közben éri baleset. A balesetbiztosítás alapján elhalálozás esetére 3 000 forintot, állandó rokkantság esetére, a rokkantság fokától függően, 6 000 forintig terjedő összeget, múlékony munkaképtelenség, mint pl. égésnél, csonttörésnél 200 forintot fizet ki az Állami Biztosító. (Az Általános Háztartási Biztosítás keretében nyújtott balesetbiztosítás nem érvényes olyan balesetekre, amelyek a foglalkozás közben — pl üzemben, munkahelyen, vagy pedig gépjármű vezetése közben — keletkeznek.) További kedvezménye ennek a biztosításnak, hogy a szavatosságot is magában foglalja. Ez azt jelenti, hogy a Biztosító átvállalja azt a törvényes anyagi felelősséget, amelyet biztosítás nélkül az ügyfélnek, mint a lakás tulajdonosának kellene viselnie. Az új háztartási biztosítás díjtételei igen alacsonyak, mindenki számára megfizethetőek. A régi háztartási biztosítás díja, amely távolról sem nyújtott ennyi kedvezményt, két ezrelék volt. Vegyünk egy példát. Ha valaki kétszobás lakását 120 ezer forintra biztosította, ez évi 240 forintot jelentett. Ehhez jött még külön évi 48 forint üvegbiztosítás. Az általános háztartási biztosításnál ez így alakul: A díj 180 forint, havi 15 forintos részletekben fizetve, amely már az üvegbiztosítást is magában foglalja. A leggyakrabban előforduló lakástípusokat figyelmbevéve, az Állami Biztosító négyféle szabványkötvényt vezetett be. Az Általános Háztartási Biztosítás havi díja így alakul: Egy szoba, vagy egy szoba hallos lakásnál havi tíz forint, a biztosított összeg 75 000 forint, két szoba, vagy két szoba hallos lakásnál havi 15 forint, a biztosított összeg 120 000 forint, három szoba, vagy három szoba hallos lakásnál havi 20 forint, a biztosított összeg 160 000 forint, négy, vagy ennél több szobás lakásra havi 25 forint, a biztosított összeg: 200 000 forint. Az új biztosítási módozat elsősorban a városi lakosságot érinti. Kétségtelen, hogy bevezetése jelentős lépés azon az úton, amelyen az Állami Biztosító halad a dolgozók biztosítási igényeinek minél teljesebb, korszerűbb és olcsóbb kielégítése felé. Mintegy 60 fiatal készül Gutorföldén az első szavazásra. A községi tanács tagjai és a KISZ-szervezet vezetősége ismerteti az először szavazó fiatalokkal a választás jelentőségét. A pártszervezet azt tervezi, hogy november 16-a előtt megbeszélésre hívja össze az először szavazó fiatalokat. Befejeződtek a Zalaegerszegi Sütőipari Vállalat épületének átalakítási munkálatai Zalaegerszegen a Kossuth és Petőfi utca sarkán. Itt nyitják meg szerdán reggel a vállalat szűtuüzletét. 350 ezer forint értékű raktárkészlettel rendelkezik a zalaszentbalázsi földművesszövetkezet ruházati és vasboltja. A raktárkészlet gyorsan cserélődik. A bolt havonta 130—140 ezer forint forgalmat bonyolít le. Ez évben például öt mosógépet, 30 darab világvevő rádiót és 3 starkerékpárt vásároltak itt a dolgozók. 1958. október 14., kedd: Lívia napja. A Nap kél 6 órakor, nyugszik 17 órakor. A Hold két 8 óra 03 perckor, nyugszik 18 óra 06 perckor. — Közös jelölőgyűlést tartottak a lomgyár munkásai és a dolgozó parasztok Zala végen. A gyűlésen megyei tanácstagnak Raffay Gyulánét, járási tanácstagnak Németh Lászlót jelölték egyhangúlag. — Nagyszabású szüreti mulatságot rendeztek a Lovászi Kőolajtermelő Vállalat munkásai vasárnap. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen emlékű édesanyánk, özv. Göröcs Károlyné térintésén megjelentek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyermekei. — Ápolják a sporthagyományokat a kútfeji iskola tanulói. A napokban megrendezték a kézilabda házibajnokságot, s most a megyei tornászbajnokságra készülnek. A nagykanizsai városi tanács kórház dolgozói megrendülten tudatják, hogy Németh Jánosné régi, megbecsült dolgozó társuk f. hó 11-én elhunyt. Emlékét őrizzük! Békés nyugalmat! — »Olajkutatás és feltárás« címmel október 16-án, csütörtökön este előadást tart Vándorfi Róbert geológus a zalaegerszegi TIT klubban. — Megtartották a tanácstagi jelölőgyűléseket Kútfej községben, összesen 28 dolgozót jelöltek a tanácsokba. — A kétszáz évvel ezelőtt Bíró Márton veszprémi püspök által építtetett zalaegerszegi templom tatarozását megkezdték. A barokk építészet monumentális alkotása aháború alatt súlyosan migsérült, s a felszabadulás után csak a legszükségesebb javításokat végezhették el rajta. Most visszanyeri kétszáz év előtti eredeti formáját. A nyugat-németországi Regen körzet Raidorf nevű falujában Gertrud Schmid »világrekordot döntött meg«: 29 éves korában nagymama lett. Az ifjú nagymama 1944-ben 15 éves korában hozta világra leányát, aki viszont most 14 éves korában adott életet gyermekének. HB il. Nyugati Csoport NYÍLT-TÉR. Férjemért, Maár Kálmánért sem erkölcsileg, sem anyagilag felelősséget nem vállalok. Fenti hirdetésért sem a kiadóhivatal, sem a szerkesztőség felelősséget nem vállal. Maár Kálmánnál *1. Pécsi Dózsa 7 5 1 1 17: 4 I1 2. Bp. Spartacus 6 4 2 — 9: 3 10 3. Komló 7 4 2 1 12: 9 10 4. Oroszlány 7 4 1 2 12: 8 9 5. Vác 7 3 2 2 11: 9 8 6. ZTE 7 2 4 1 6: 5 8 7. M.magyaróvár 7 3 2 2 9:10 8 8. Kaposvár 7 3 1 3 9: 8 7 9. Szállítók 7 1 5 1 8:10 7 10. Sztálinváros 7 2 2 3 8: 8 6 11. Budafok 7 3—4 13:15 6 12. Láng-gépgyár 6 2 1 3 4:7 5 13. Székesfehérvár 7 — 4 3 6: 9 4 14. KISTEXT 7 1 2 4 8:11 4 15. Pécsi VSK 7 1 2 4 7:14 4 16. Cs. Autó 7 115 8:17 3 Apróhirdetések &pN&i?rdetés«k díja 10 hétMaforint, vasárnap 10 Missi&m további aaó hétköznap 1 Ft. *alá?*aq 3 Ft. Hirdetéseket Xalangotetves* a Zalai Hírlap kiad# tolvatástt. (Megyeháza, földsaiat 1« **i) -i uw* '.ur. j.—»'• Adás-vétel-csere ELADÓ sürgősen haláleset miatt 7 khold szántó és nagy gyümölcsös, beköltözhető ház,gazdasági épületekkel. Özv. Szalai Jánosné Zalaegerszeg Gévahegyalja._______________ ELADÓ egy 40 basszusos, 4 hangváltós tangóharmonika. Érdeklődni lehet községi tanács Zalacséb. ELADÓ 1000 literes jó boroshordó. Furmen Ernő Dióskál. ELADÓ Hévízfürdőn telek, a szabadtéri színpaddal szemben a Szabadság úton. Huszonnégy méter útvonal, 232 négyszögöl. Bővebbet csak személyesen Bőd Károly Pécs Kóczián Sándor u. 17. OLCSÓN ELADÓ 125-ös Csepel motorkerékpár Zalaegerszeg Ady u. 11. CSEHMINTÁRA készült kisipari KONYHAGARNITURA olcsón kapható Zalaegerszeg Ady u. 11. KOMPLETT kovácsszerszám sürgősen eladó. Horváth Lajos kovács Zalavég. ZALAEGERSZEGEN Kálváriától 500 méterre házhelynek is alkalmas 700 négyszögöl szántóföld eladó. Duna: Tüttösi 18. ZALAI HÍRLAP hx MSZMP Zala megyei Végrehajt* Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. Felelős kiadó: as MSZMP Zala megyei Végrehajt* Bizottsága és a Megyei Tanács Szerkesztőség: Zalaegerszeg (Megyeháza földszint). Telefon: 178, 250, 130. Postafiók : 98. Kiadóhivatal: Zalaegerszeg (Megyeháza földszint). Telefon: 102 Készült a Zala megyei Nyomdaválalat zalaegerszegi üzemében. Zalaegerszeg Tompa utca 1. Telefon: 90. F. uz. Horváth László.