Zalai Hírlap, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-06 / 31. szám
Világ proletárjai, egyw«UJ«t«fel ZALAL ■ '&9L ^ AZ MSZMP ZALA MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA IV. évf. 31. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1959. február 6., péntek BffiMaaMreaaaaae.'.--« IV. évf. 31. szám Véget ért az SZUP. XXL kongresszusa A kongresszus csütörtök délelőtti Moszkva. (TASZSZ) A kongresszus csütörtök délelőtti ülése Frol Kozlovnak, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségi tagjának elnökletével nyílt meg. Az első felszólaló Piotr Leteszt, a kievi területi pártbizottság titkára volt. Kifelentette: a terület dobozói az 1959. évi terv mecrvfzőcián:.4»xm máris jelentős eredményeket értek el. Hét esztendő alatt — mondotta Sereszt — a kievi terület vállalatai a termelés növekedésének egzkrem 15 százalékát a munkatermelékenység fokozásával érik majd el. A következő szórok :Tevgenyij Koliscenszki, az omszki (Nyugat-Szibéria) területi pártbizottság titkára többek között a terület mezőgazdasági fejlesztésének távlatairól beszélt. 1958-ban a terület kolhozainak jövedelme az 1953. évihez képest három és félszeresére emelkedett. Ez lehetővé tette, hogy megkezdjék a falvak széleskörű újjáépítését és rendezését. A falvakban ezer számra éreenek a gazdasági épületek, amelyek a legkedvezőbb feltételeket teremtik meg a kolthozparasztok munkáiéhoz. Új klubok, kórházak, iskolák, könyvtárak, lakóházak épültek Konuscsinszkij kijelentette, az omszki kolhozparasztok vállalják, hogy a hétéves terv hústermelési feladatait három esztendő, a gabonatermelési feladatokat pedig három-négy esztendő alatt teljesítik. Konsztantyin Osztrovityanov akadémikus felszólalásában elemezte a kommunista társadalom általánosan kibontakozó építési időszakinak több olyan elméleti problémáját, amelyet Nyikita Hruscsov beszámolója felvetett. Osztrovityanov állást foglalt amellett, hogy a Szovjet Tudományos Akadémia gazdaságtani intézete teremtsen szorosabb kapcsolatokat az állami tervbizottsággal, a népgazdasági tanácsokkal és az ország többi népgazdasági intézményével. A közgazdászoknak a kommunista építés gyakorlatában felmerülő feladatok alapján kell végezniök kutatásaikat — mondotta. Jakutföld, mint ahogy a geológiai feltáró munkák bizonyítják, az ország egyik leggazdagabb területe. Hárommillió négyzetkilométernyi területen, amely a Szovjetunió egész területének hetedrésze, gazdag ásványi kincseket, szenet, ónt,vasércet, gyémántot, aranyat, ritka és szórványosan előforduló elemeket találtak. Szemjon Boriszov, a Jakutterületi pártbizottság első titkára közölte, hogy Jakutia dolgozói elhatározták: 1965-re a gyémánttermelést 1958-hoz képest nem 14-szeresére növelik, mint ahogy a hétéves terv ellenőrző számai előirányozzák, hanem hússzorosára. A szónok kiemelte, hogy Jakutia népeinek kultúrája rendkívül gyorsan fejlődik. Minden tízezer lakos közül 77 főiskolai tanulmányokat folytat. Az Egyesült Államokban ezzel szemben minden tízezer lakosra hatvan, Angliában 37, Franciaországban 27, Nyugat-Németországban 25 főiskolai hallgató jut. Mark Mityin akadémikus, a politikai és tudományos ismereteket terjesztő országos társaság vezetőségének elnöke rászólalásában kijelentette: " A kongresszusi beszámoló megmutatta, milyen korlátlan lehetőségek nyílnak a kommunizmus építése során az ország termelőerői, a tudomány és a technikai fejlesztésére. Ebben a megvilágításban különösen nyilvánvalóvá válik Malenkov, Kasanovics, Molotov, Bulganyim és Sepilov pártellenes csoportjának szégyenletes Lukasa. Egyre szembetűnőbben mutatkozik meg a párt marxista—leninista vonalának teljes diadala. Mityin utalt rá, hogy Hruscsov a szocialista állam kérdésének továbbfejlejtésével — különösen azzal a szereppel kapcsolatban, amelyet a szocialista álamnak a kommunizmus általánosan kibontakozó építése időszakában be kell töltenie — továbá a társadalmi szervezeteknek az ország irányításában megnövekvő szerepére vonatkozó fejtegetésével igen értékesen gazdagította az elméletet. Lenin azt tanította — folytatta a szónok —, hogy az igazi politika ott kezdődik, ahol milliók vesznek részt benne. A több mint kétszázmillió lakost számláló Szovjetunióban a lakosság legszélesebb rétegeit bevonják az államügyekbe. Erről tanúskodik például, hogy a hétéves terv ellenőrző számainak vitájában körülbelül 70 millió ember vett részt. Mityin akadémikus foglalkozott Hruscsov beszámolójának a kommunizmus felé vezető utat megvilágító más elméleti tételeivel is. E tételek közé sorolta a kolhozépítés problémáinak kidolgozását. Kijelentette, hogy a hétéves tervben megoldódik az a kérdés is, hogyan lehet elvezetni a kolhozparasztok tízmillióit a kommunizmushoz. Mityin akadémikus felszólalásával végetért a vita a Szovjetunió népgazdasága fejlesztésének 1959—1965. évi ellenőrző számai felett. Az elnök bejelentette, hogy a hétéves tervről szóló beszámoló vitájában 86- an szólaltak fel. Rövid szünet után Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára és a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke záróbeszédet mondott. (MTI) A jugoszláv kormány válasza a Szovjetunió jegyzékére Belgrád (TASZSZ). A Tanjug közli a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányának válaszát arra a jegyzékre, amelyet a szovjet kormány intézett Jugoszláviához a német békeszerződés ügyében. A jugoszláv kormány válaszjegyzékében hangsúlyozza, hogy véleménye szerint a német békeszerződés megkötése fontos lépést jelentene a nemzetközi kapcsolatok rendezése, ■és általában a nemzetközi feszültség enyhítése, valamint a világbéke megszilárdítása útján. A kérdés békés megoldásához be kell látni, el kell ismerni a realitást, vagyis a két egymástól különböző német állam fennállásának tényét. Továbbá annak szükségességét, hogy biztosítsák és megkönynyítsék egy állammá egyesülésüket. Ennek útja a kölcsönös kapcsolatok fejlesztése és a megegyezés. A jugoszláv válaszjegyzék a továbbiakban rámutat, hogy a német békeszerződés megkötésére irányuló szovjet kormányjavaslatot konstruktív kezdeményezésnek, a szovjet dokumentumokat pedig kidolgozott tervezetnek tekinti. A jugoszláv kormány ésszerűnek tartja az értekezlet összehívására irányuló javaslatot és hajlandó az értekezleten részt venni. Osztja a szovjet kormánynak azt a nézetét, hogy Németország két részének egyesülését szakaszonként hajtsák végre, Németország határait pedig véglegesnek tekinti. A jugoszláv válaszjegyzék végül megállapítja, hogy a MSZK kormányának nézete szerint a német békeszerződésnek meg kell tiltania a nukleáris és rakétafegyverek németországi gyártását és a német hadsereg felfegyverzését ezekkel a fegyverekkel. (MTI) Újabb amerikai kísérlet a tárgyalások meghiúsítása ina Washington (TASZSZ). Az Egyesült Államok külügyminisztériuma hivatalos nyilatkozatot adott ki azzal a nyilvánvaló céllal, hogy újabb nehézségeket támasszon a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről tárgyaló genfi értekezlet munkája elé. Annak ellenére, hogy — mint ismeretes — a nyugati hatalmaknak az ellenőrző rendszerrel kapcsolatos javaslatai szükségtelenné teszik az eredményes ellenőrzést, a washingtoni külügyminisztérium azt állítja, hogy «az ellenőrzési eljárással kapcsolatos szovjet álláspont«- «az egész tervet felborítja». A külügyminisztérium nyilatkozata nem tartja lehetetlennek «a tárgyalások megszakadását»- és siet ezért a felelősséget eleve a Szovjetunióra hárítani. (MTI) Meg akartak ölni Fidel Castro Almerikai tárgyi kisjelölt vallomása Havanna (AP) A kubai rendőrség csütörtökön reggel közölte, Robert Nye, az amerikai haditengerészet volt pilótája bevallotta, decemberben azért érkezett Kubába, hogy megölje Fidel Castrót. Beismerte, hogy Tabernilla dandártábornok, Batista légierejének parancsnoka százezer dollárt ígért neki, ha megöli a felkelők vezetőjét. Az amerikai pilótát Castro katonái Oriente tartományban tartóztatták le december 26-án, öt nappal azelőtt, hogy Batista feladta a harcot a forradalom ellen és a Dominikai Köztársaságba menekült. (MTI) — Megfognék a parasztok kezét...! — Daloló falvakban a mai számunkból. — Családi körben Történelmi pillanat A Szovjetunió Kommunista Pártja XXL. rendkívüli kongresszusának megnyitása. N. Sz. Hruscsov a szónoki emelvényen. Januárban és februárban 180 család választotta a szövetkezeti gazdálkodás útját Zala megyében Zala megyében tovább erősödik a termelőszövetkezeti mozgalom. Napról napra újabb belépésekről adnak hírt a járási tanácsok mezőgazdasági osztályai. Megyénk parasztsága gondolkodik, tervez, majd minden községben termelőszövetkezet vagy szövetkezeti csoport alakításáról beszélnek. Januárban és februárban 180 család választotta a közös gazdálkodás, a paraszti boldogulás útját. Január első napjaiban Ságodon 13 család 14 taggal és 42 hold földdel termelőszövetkezetet alakított. A ságodiak már készítik ez évi gazdasági tervüket, és tanulmányozzák a közös termelőmunka kialakítását. A letenyei járásban 34 család 51 tagja írta alá a belépési nyilatkozatot. A meglevő termelőszövetkezetek erősítése terén Becsehely vezet. Az év első hónapjában 14 család 77 taggal lépett be a Kossuth Termelőszövetkezetbe. Az új tagok 42 hold földdel gyarapították a közös vagyont. Bánokszentgyörgyön 13 új tag kezdte el munkáját. Február elején a borsfai Haladás Termelőszövetkezet 13 új belépővel és 47 hold földdel gyarapodott. A zalaszentgróti járásból kapott értesüléseink szerint Bókaházán 33 család írta alá a belépési nyilatkozatot. A bókaházi parasztok I. típusú szövetkezeti csoportot alakítanak ebben a hónapban. 120 hold földön kezdik a közös gazdálkodást. Kustányban eddig 24 család döntött, szövetkezetet alakítanak. A nagykanizsai Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe ebben az évben 3 család öt taggal kérte a felvételét. A nagykanizsai járásban a múlt hónapban 17 család kérte felvételét a termelőszövetkezetekbe. A lenti járásban 10 család, 20 taggal választotta a közös gazdálkodás útját. Az ország legnagyobb járásában, a zalaegerszegi járásban is tovább erősödik a szövetkezeti mozgalom. Januárban 32 család határozott a belépésről. Az új belépők csaknem 100 hold földet vittek a szövetkezetekbe. A pólóskéi Béke, a zalaszentgyörgyi Béke, a nagylengyeli Göcseji Előre, a boncodföldi Köztársaság, a pusztaszentlászlói Haladás, a tófeji Jobblét, a becsvölgyei Göcseji Partizán, a pacsai Harcos, a zalalövői Ságvári, a rádói Dózsa és a babosdöbrétei Göcseji Úttörő Termelőszövetkezetbe januárban 11 család kérte felvételét. Az ozmánbüki Kossuth Tsz-be két, a felsőbagodi Lenin Tsz-be négy család lépett be. Korszerűs He a zalaegerszegi Szolgáltató KTSZ üzlethelyiségeit Tervek születtek a zalaegerszegi Szolgáltató Kisipari Szövetkezet üzlethelyiségeinek korszerűsítésére. A fogtechnikus részleg fogászati motorokat, a fényképész részleg új típusú fényképező gépeket, a fodrász részleg pedig modern hajszárító búzákat vásárol, így könnyebb, gyorsabb lesz a munka. A lakosság érdekében végzett szolgáltató jellegű munkáikat jobban kiterjeszthetik, az igényeket jobban kielégíthetik. A szövetkezet üzlethelyiségeinek külső és belső képe is megváltozik. Tatarozzák a portálokat, átfestik a cégtáblákat, melyet a szövetkezet saját maga tervez. Minden üzlethelyiségben korszerűsítik a világítást, neon fénycsöveket szerelnek fel. Felújítják a berendezéseket, sok új, modern bútort vásárolnak. A korszerűsítés költségei mintegy ötvenezer forintot tesznek ki. A tervek jóváhagyása után még az első negyedévben megindul a korszerűsítés, a tatarozás. Rövidesen ízléses berendezésű üzlethelyiségek fogadják a szövetkezet részlegeihez érkező dolgozókat. 2 millió forint értékű diesel-alkatrészt gyárt az idén a Gépipari Vállalat A múlt hét egyik napján műszaki szakemberek érkeztek a Zalaegerszegi Gépipari Vállalathoz, hogy megbeszéljék a Ganz-MÁVAG-gyárral folytatandó további kooperációt. A tárgyalások sikerrel jártak, a két vállalat között kooperációs megállapodás jött létre. Ennek értelmében a budapesti gyár további kétmillió forint értékű Ganz-Diesel motoralkatrész gyártását rendelte meg a Gépipari Válalatnál. A gyártó vállalat havi egyenletes termelés mellett ebben az évben huszonnégyezer gépi óra kapacitásra szerződött. A megállapodás létrejöttével egész évre biztosították a munkát a gyár forgácsoló részlege számára. A két vállalat képviselői megállapodtak abban, hogy a budapesti gyár rendeléseit időben elküldi, legalább egy hónappal az évnegyedet megelőzően. Ezzel egyidőben biztosítja a gyártó vállalat részére a műszaki rajzokat és a gyártáshoz szükséges nyersanyagot. Rendelkezésére bocsátja a speciális mérőműszereket és szerszámokat is a megmunkálás időtartamára. A moziátlaportás értelmében a ■pversanvao’szánítás költségeit a Gépipari Vállalat, az alkatrészek szállítási költségeit pedig a Ganz-MÁVAG-gyár viseli. A gyártó vállalat kötelezte magát a fokozott gondosság betartására, mivel az alkatrészek exportra készülnek. Hatvanezer göngyöleg A Zöldség- és Gyümölcs- Göngyölegellátó Vállalat zalaegerszegi kirendeltségénél a múlt hónapban kezdődött a javítási szezon. Decemberben még új ládákat is szállítottak a megrendelőknek, másfél hónapja azonban csak javítás folyik a műhelyekben. Mintegy hatvanezerre tehető a kirendeltség udvarán javításra váró göngyöleg. Eddig 19 000 darabot szállítottak vissza a kereskedelmi vállalatoknak a szakmunkások keze alól. Javításokat elsősorban a pókaszepetki, a baki, a lenti és a zalaszentgyörgyi földművesszövetkezetek részére végeznek a kirendeltségnél. Új ládákat is többnyire számukra készítettek az ősszel. A MÉK 20 000 darab szőlő és 6000 darab alma exportálására alkalmas göngyöleget rendelt az ősz folyamán aládagyárnál". Ontóbvizváróterem, üzlethelyiség, tanácsterem és tanhelyiség épül Szentpéterérim Szentpéterúron az elmúlt év októberében kezdték el egy négytantermes, pedagóguslakásos iskola építését. A kivitelező vállalat az iskola építésénél már elérte a falegyént. A munkák a tavasz beálltával tovább folytatódnak, hogy szeptemberre — az új tanév kezdetére — teljesen elkészüljön az új iskola. Ehhez a nagy arányú építkezésihez 248 ezer forint községfejlesztési hozzájárulással és családonként 120 forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá a falu lakói. A szentpéterúriak az új iskola építésének befejezése mellett még néhány kisebb létesítménnyel gazdagítják a falut, és a hozzájuk tartozó Nemesszer községet ez évben. Autóbuszvárótermet és párthelyiséget építenek Szentpéterúron. Nemesszeren pedig tanácstermet és üzlethelyiséget létesítenek. Az új építkezéseket mindkét községben elkezdik az idén, de mivel a teljes felépítésre ez évben -erejükből- nem futja, így csak 1960-ban fejezik be. A községfejlesztési terv és a költségvetés szerint a hangoshíradó megjavítására 40 ezer forintot, a kultúrház tatarozására és felszerelésének bővítésére 10 ezer forintot, a pedagóguslakásokhoz mellékhelyiségek építésére 30 ezer forintot, a kézvilágítás bővítésére pedig 4 ezer forintot költenek ez évben Szentpéterúron.