Zalai Hírlap, 1961. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-13 / 111. szám
1961. május 13 A csinmakti növényvédők ná keréknyom húzódik az araszos búzában. Ismétlődik, szabályos rendben nyolcméterenként. Növényvédők dolgoznak a határban. A brigád éppen ott van az út mellett, úgy látszik, pihenőt tartanak. — Szó sincs pihenésről — mondja Csősz Tóth Zsigmond permetezőmester, aki Horváth János kollégájával, meg Molnnár József zetorvezetővel telepedett le az árok szélére. Inkább amolyan kényszerpihenő! Elfogyott a víz, s most az egyik gépnek be kellett mennie a faluba. A lajtos Zetorunk ugyanis elromlott — magyarázza meg a körülményeket. Melléjük telepszem. Molnár József kék overálja sejteti a traktorvezetőt. A két szomszédról pedig lerí, hogy sokat foglalkoznak a permetezéssel. Jizt ■emcsak a sárgásbarna foltokkal tarkított kezeslábasuk árulja el, hanem valami más is. Csősz Tóth mondja: — Kicsit szagosak vagyunk, de mi már megszoktuk. Persze, van, akinek furcsa. A múltkor, amikor felszálltunk a telt vasúti kocsiba, hamarosan helyet kaptunk. Otthagyták a fülkét az utasok, nem bírták a szagot — nevet. Ez a szag az orvosság szagára emlékezteti az embert, csak sokkal erősebb és kellemetlenebb. Poflo? Tóth a legrégibb nönatetvényvédő, neki van legtöbb tapasztalata. Hat év óta folytatja ezt a kóbor életet , mert tavasztól őszig kóborol a megyében, s nem egyszer azon is túljutnak. Horváth János, a maga 52 esztendejével két év óta éli a permetezőmesterek életét. Molnár János köztük a legfiatalabb. A szakmában is, meg egyébként is. Zetorvezető. Gyakran mosolyog, néha kissé elmereng. Talán ifjú feleségére gondol, vagy négyhónapos fiára, akikkel csak vasárnap találkozik. — S a munka? — Van most már elég. Nem úgy, mint néhány éve — összegezi a választ Horváth János. — Amióta megszűnt a „maszekvilág” és kialakultak a táblák, már nekünk sem kell talán elmennünk Szabolcsba. Mert tavaly még ott is voltunk. Most már akad itthon is elég tennivaló. — Mióta járják a határt? Molnár elvtárs felel: — Mióta? Március 9-én volt a szemle, s március 10-én már kivonultunk — mondja csendesen —. Azóta majdnem kétezer holdon permeteztünk, irtottuk a gyomot és a kártevőket a szentgróti járásban. Itt vagyunk most egy komplett brigáddal. Hat Zetor, meg a felszerelés. — Hogyan fogadják a szövetkezetek a növényvédelmi munkát? Nincs-e ellenkezés? — Most már nincs. Megértették mindenhol, hogy nemcsak a szántásban kell nagyüzem, hanem a védekezésben is. Nem úgy, mint egyikét évvel ezelőtt. — De hisz letiporják a gabonát ?— bólintok a szemmel látható nyomokra. — Ezt mondták annak idején a parasztok is — kacsint viszsza hamiskásan Csősz Tóth —. Meg azt, hogy az anyátok ... hisz utánotok jobban nő a gaz, mint azelőtt. Így mondták, amikor megnézték a gabonát egykét nappal a permetezés után. Igazuk is volt. Valóban jobban megeredt a gaz. De éppen ebben van a mi munkánk titka. Olyannyira megkergeti a diconirt a gyomot, hogy bele is pusztul. Egy—másfél hét után a nagy növésbe fulladnak bele és gyökerestül kipusztulnak. — A nyomok pedig — folytatja —, most még nem sokat számítanak. Igaz, a friss csapa most meglátszik, de egy-két hét múlva már nyoma sem lesz. Ilyenkor még feláll a gabona. Kárt tehát nem teszünk benne, így aztán most már nem tiltakoznak, hanem mindenütt kérik a vegyszeres gyomirtást. Csupán itt-ott tettek olyan javaslatot, hogy a permetezőszert egy kevés kölnivel kellene keverni. Nem is rossz ötlet. Ez ellen még mi sem tiltakoznánk — teszi hozzá tréfásan. Arfjrlnintí —ahogy egymás UllilUiliíi Jrözt mondják — ezután a családra, a világ eseményeire fordul a beszéd fonala. Kérdezek, jobban mondva kérdeznék. A napok történéseinek híre azonban nem igen jut el a mezőket járó emberek közé. — Bizony nem igen látunk mi újságot — mondja Csősz Tóth —. A múltkor a lottószámokat is úgy tudtam még, hogy megállt egy autó, s szólt a rádiója. — De jól van-e ez így? — A kérdést már a közben megérkezett brigádvezetőhöz, Jobbágyi Józsefhez intézem, de választ innen sem kapok. Pedig ő gyakran jár a központba, jóformán naponta. — A télen sok mindent tanultunk, politikát is — szól közbe Horváth János —. De most? . .. Hát mit csináljunk A kérdésre tán a növényvédő állomás pártszervezetének kellene megtalálnia a választ. Neki kellene gondoskodni arról, hogy ezek az emberek is kapjanak valami szellemi, politikai táplálékot. Ott, ahol pillanatnyilag laknak — sokszor : szükséglakásokban, erre-arra — sem rádió, sem újság nem áll rendelkezésükre. De talán — ha erről a pártszervezet gondoskodnék — a brigádvezető hetenként kétszer-háromszor elvinné az újságot, hogy az egyre hosszabbodó délutánokon, a tíz-tizenegy órás munka után jusson valami nekik is. Mert ha nem is szólnak, azért a világ eseményeiről ők is szeretnének hallani. Egyelőre azonban csak szeretnének, mert ily vonatkozásban úgy élnek, mintha messzi, a pusztában töltenék napjaikat, távol az emberektől, távol a világtól. Isten írottunk a gondolatlal a menetben, amikor megérkezett a Zetor, nyomában a megtöltött sajttal. , Végeszakadt a beszélgetésnek, s a növényvédők újra munkához láttak. Farkas István okozása. Új kéréssel jelentkeznek a zalalövői vasútvonal utasai Lapunk április 13-i számában foglalkoztunk a Zalaegerszeg–zalalövői vasútvonal utasainak kérésével az új menetrendet illetően. Az elmúlt napokban közöltük az illetékes szombathelyi MÁV Igazgatóság válaszát is. A szóban forgó vasútvonal utasainak nevében most Szegedi Ferenc salomvári olvasónk, a zalaegerpegi Megyei Könyvtár dolgozója újabb kéréssel fordul a vasútigazgatósághoz. — A kérésünkre adott hivatalos válaszból — írja — megállapítottuk, hogy ismét hiába fordultunk a MÁV-hoz segítségért. A szombathelyi igazgatóság válaszát azonban nem találjuk megnyugtatónak, hisz mintegy kétszázan vagyunk, akiknek hajnalban kell fölkelnünk ahhoz, hogy munkaidőnk kezdetére a megyeszékhelyen legyünk. Minden szabad perc drága kincs számunkra, s talán érthető, hogy családunk körében szeretnénk kipihenni az évek óta tartó, mindennapos utazás fáradalmait. Figyelembe véve a közölt nehézségeket, most már csak azt kérnénk, hogy a 6,45-kor Zalaegerszegre érkező vonat mellett 7,30—7,40 tájt is közlekedtethetnének egyet, hogy a mi régi vágyunk is teljesülhessen. Úgy véljük, ennek nincs akadálya, mert ahogy a 7828- as szerelvényt ketté lehet osztani, úgy a 7827-essel is meg lehetne ezt tenni. Problémát esetleg a vontatás okozhatna, de egy motorkocsival ezen is lehetne segíteni: ezt utánfutóként a 7820-as szerelvény vihetni Zalalövőre. Arra vonatkozóan pedig, hogy a 7827-es vagy az újonnan közlekedő szerelvény legyen-e nagyobb, csak annyit, hogy ezt a tapasztalat eldönteni időközben. Kérjük a MÁV illetékeseit, a fenti javaslatot tanulmányozzák át, s panaszunkat a lehetőséghez képest orvosolják. A zalalövői vasútvonal utasainak módosított kérelmét ezennel továbbítjuk. ESZTERGÁLYOS SZAKMUNKÁSOKAT FELVESZÜNK Bérezés időbér + prémium. Órabér: 6—14.— Ft-ig. Meleg-hideg ebéd választékos menü üzemi konyhánkon 3,40 Ft-ért rendelkezésre áll. Kedvezményes gázszolgáltatást biztosítunk. Útiköltséget csak végleges felvétel esetén térítünk. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban munkaügyi osztályunkon. DUNÁNTÚLI kőolajipari gépgyár NAGYKANIZSA 6*5 i A l A I B ! R l> A V Ember a világűrben — Előadás a TIT klubban — Az élenjáró szovjet tudomány a világ első űrhajósa számára megteremtette a világra szóló eredmény eléréséhez szükséges technikai és élettani feltételeket, számtalan problémát kellett megoldani. Ezekről a kérdésekről, s az űrhajózás közeli és távolabbi perspektívájáról tart előadást a zalaegerszegi TIT klubban május 15-én délután hat órai kezdettel Sinka József, a Magyar Űrhajózási Társaság titkára. Munkaverseny a Zala és a Somogy megyei MÉSZÖV között A munkaverseny főbb pontjai: A termelőszövetkezetek megtszilárdítása, a felvásárlási, ért tőkésítési és szerződéses termeltetési feladatok maradéktalan megvalósítása, az áruforgalmi és termelési terveik túlteljesítése,, a kereskedelmi tevékenység kulturáltságának fokozása, a földművesszövetkezeti sajáterő növelése, a beruházások gazdaságosabb megvalósítása, s a szövetkezeti vagyonvédelem fo- 5 Éjfél volt. A villanycsengő berregő hangja élesen hasított az éjszaka csendjébe. — Doktor úr, doktor úr, a feleségem megint vesegörcsöt kapott. — Azonnal, kérem — hangzott a válasz, s mire az orvost hívó férfi hazaért, a falnak támasztva ott állt a zalaegerszegiek által oly jól ismert piros és vajszínű Panni robogó. A férj letörölte izgalomtól verejtékes homlokát, megnyugodott: — Itt van már. Ezen az éjszakán nem ez volt az egyetlen csengetés dr. Arany János zalaegerszegi körzeti orvos lakásán. Már pirkadt, amikor nyugovóra térhetett ismét, s azzal a gondolattal aludt el, hogy holnap újra sok beteg várja látogatását. Mindezt nem tőle tudom, hanem azoktól a betegektől, akik az ő körzetéhez tartoznak. — Ennek az embernek nincs egy perc szabad ideje sem — mondják, és ha egy kicsit számolgatunk, igazat kell adnunk betegeinek. Reggel 8 órától fél 11-ig a körzeti rendelőben, aztán megállás nélkül fekvő betegeinél, majd fél 4 órától ismét a rendelőben látja el gyógyító munkáját. A délutáni rendelés után újra feltűnik a Páterdomb utcáiban robogóján. S ahol megáll, látogatását nem csak a beteg és hozzátartozói nyugtázzák megkönnyebbüléssel, hanem a szomszédok is. Naponta két* ■ szer, de volt eset, amikor háromszor is eljött a szomszédunkba egy súlyosan beteg nénihez. Hosszasan elbeszélgetett vele, vigasztalta, bátorította. Mint orvos, segíteni már csak keveset tudott, de puszta jelenléte is megnyugvást je A mi orvosunk lentett a betegnek. Egy másik betege, akit influenzából visszamaradt súlyos szövődmények döntöttek ágyba, ugyancsak várta jövetelét... -, akkor érezte magát biztonságban, ha az orvos mellette volt. Napokig nem evett, s az első csésze teát és vajas kiflit az orvos adta a kezébe. Az orvos, akinek szavai jobban hatottak a legdrágább gyógyszereknél. Önzetlen, fáradhatatlan ember a mi orvosuk, telve segíteni akarással. S ha jellemezni akarnám, azt mondhatnám róla, mégsincs benne semmi különös. Egyszerű emberek gyermeke, a mi rendszerünk neveltje, ösztöndíjasként tanult a Szovjetunióban. S visszajött közénk, dolgos emberek közé, hogy tudása javát nyújtsa nekünk a legdrágábbért, életünkért, egészségünkért. B. A. hizenellai'l - Németh János keramikus kiállításáról Élénk érdeklődést váltott ki a megyeszékhely dolgozói körében a zalaegerszegi Göcseji Múzeum kiállítása, mely a fiatal keramikus, Németh János műveit tárja a közönség elé. Németh János a magyar kerámia művészet legifjabb nemzedékéhez tartozik,é s az iparművészet sokféle területe közül nem véletlenül választotta, művészi pályájának éppen ezt. Már nagyapja a kerámiaművesség egy sajátos ágát, a kályhásmesterséget űzte, majd három fia éltette tovább a család ősi mesterségét. Az unoka, Németh János először a család régi műhelyében ismerkedett az agyaggal és a mesterség ezer apró, nehéz fogásával. Művésztörekvéseit akkor kezdhette valóra váltani, amikor 1953-ban a budapeseti Iparművészeti Főiskolán Gádor István keramikus-művész és Borsos Miklós szobrászművész növendéke lett. Oklevelét 1958-ban, a kiállításon is látható diplomamunkájával, a „Háry János borospince” cégérrel nyerte el, s a következő évben ösztöndíjas gyakornokként dolgozott tovább a Főiskolán. A dombhátas zalai vidékén először azok a témák vonzották a művészt, melyek a természettel, a növény- és állatvilággal, vagy az építészettel álltak kapcsolatban: szőlőházak, présházak, kútfigurák, épületkerámiák stb. Érdeklődési köre a későbbiekben egyre d tágult, s terjedt ki a hétköznapok más jelenségeire. Megalkotta első figurális kerámiaszobrait, s a paraszti, vagy a munkásélet egy-egy jellegzetes karakterét őszinte átéléssel, hiteles megjelenítő erővel rögzítette munkáiban. Domborművei arról vallanak, hogy témában és megformálásban egyaránt közel áll hozzá a klaszszikus mondavilág is. Németh János széles horizontú érdeklődéséhez újabban fontos műfajként kapcsolódnak a művészi használati tárgyak: vázák, tálak, tartók, a modernlakásművészet szerves alkotórészei. Néhány alkotásával részt vett a művész a Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulója alkalmából, 1959-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolán rendezett kiállításon, a XIV. Országos Iparművészeti Kiállítás anyagában a „Juhász a szamáron’ és a „Kakas” című plasztikája kapott helyet, s egy alkotása eljutott az idei év elején Prágában megrendezett Magyar Iparművészeti Kiállításra is. A mostani első gyűjteményes kiállítás híven érzékelteti Németh János sokirányú érdeklődését, izmosodó művészetét. Bizonyos, hogy nevével, alkotásaival sokszor fogunk még találkozni kerámia-művészetünkben. Juhász a szamáron A balatonföldvári általános iskola részére készült csempe-falikép A „Háry János orospí,ice,,cégér