Zalai Hírlap, 1961. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-13 / 111. szám

1961. május 13 A csi­n­m­a­kti növényvédők­ n­á­ keréknyom húzódik az araszos búzában. Ismét­lődik, szabályos rendben nyolc­­méterenként. Növényvédők dol­goznak a határban. A brigád éppen ott van az út mellett, úgy látszik, pihenőt tartanak. — Szó sincs pihenésről — mondja Csősz Tóth Zsigmond permetezőmester, aki Horváth János kollégájával, meg Mol­­nnár József zetorvezetővel tele­pedett le az árok szélére­­. Inkább amolyan kényszerpihe­nő! Elfogyott a víz, s most az egyik gépnek be kellett mennie a faluba. A lajtos Zetorunk ugyanis elromlott — magya­rázza meg a körülményeket. Melléjük telepszem. Molnár József kék overálja sejteti a traktorvezetőt. A két szomszéd­ról pedig lerí, hogy sokat fog­lalkoznak a permetezéssel. Jizt ■emcsak a sárgásbarna foltok­kal tarkított kezeslábasuk árul­ja el, hanem valami más is. Csősz Tóth mondja: — Kicsit szagosak vagyunk, de mi már megszoktuk. Persze, van, akinek furcsa. A múltkor, amikor felszálltunk a telt vas­úti kocsiba, hamarosan helyet kaptunk. Otthagyták a fülkét az utasok, nem bírták a szagot — nevet. Ez a szag az orvosság szagára emlékezteti az embert, csak sokkal erősebb és kelle­metlenebb. Poflo? Tóth a legrégibb nö­natet­vény­védő, neki van legtöbb tapasztalata. Hat év óta folytatja ezt a kóbor életet , mert tavasztól őszig kóborol a megyében, s nem egyszer azon is túljutnak. Horváth Já­nos, a maga 52 esztendejével két év óta éli a permetezőmes­terek életét. Molnár János köz­tük a legfiatalabb. A szakmá­ban is, meg egyébként is. Ze­­torvezető. Gyakran mosolyog, néha kissé elmereng. Talán if­jú feleségére gondol, vagy négyhónapos fiára, akikkel csak vasárnap találkozik. — S a munka? — Van most már elég. Nem úgy, mint néhány éve — össze­gezi a választ Horváth János. — Amióta megszűnt a „maszek­­világ” és kialakultak a táblák, már nekünk sem kell talán el­mennünk Szabolcsba. Mert ta­valy még ott is voltunk. Most már akad itthon is elég tenni­való. — Mióta járják a határt? Molnár elvtárs felel: — Mióta? Március 9-én volt a szemle, s március 10-én már kivonultunk — mondja csende­sen —. Azóta majdnem kétezer holdon permeteztünk, irtottuk a gyomot és a kártevőket a szentgróti járásban. Itt va­gyunk most egy komplett bri­gáddal. Hat Zetor, meg a fel­szerelés. — Hogyan fogadják a szövet­kezetek a növényvédelmi mun­kát? Nincs-e ellenkezés? — Most már nincs. Megér­tették mindenhol, hogy nem­csak a szántásban kell nagy­üzem, hanem a védekezésben is. Nem úgy, mint egyikét év­vel ezelőtt. — De hisz letiporják a gabo­nát ?— bólintok a szemmel lát­ható nyomokra. — Ezt mondták annak idején a parasztok is — kacsint visz­­sza hamiskásan Csősz Tóth —. Meg azt, hogy az anyátok ... hisz utánotok jobban nő a gaz, mint azelőtt. Így mondták, ami­kor megnézték a gabonát egy­két nappal a permetezés után. Igazuk is volt. Valóban jobban megeredt a gaz. De éppen eb­ben van a mi munkánk titka. Olyannyira megkergeti a dic­o­­nirt a gyomot, hogy bele is pusztul. Egy—másfél hét után a nagy növésbe fulladnak bele és gyökerestül kipusztulnak. — A nyomok pedig — foly­tatja —, most még nem sokat számítanak. Igaz, a friss csapa most meglátszik, de egy-két hét múlva már nyoma sem lesz. Ilyenkor még feláll a gabona. Kárt tehát nem teszünk benne, így aztán most már nem tilta­koznak, hanem mindenütt ké­rik a vegyszeres gyomirtást. Csupán itt-ott tettek olyan ja­vaslatot, hogy a permetezőszert egy kevés kölnivel kellene ke­verni. Nem is rossz ötlet. Ez ellen még mi sem tiltakoznánk — teszi hozzá tréfásan. Arfjrlnintí —ahogy egymás UllilUiliíi Jrözt mondják — ezután a családra, a világ ese­ményeire fordul a beszéd fona­la. Kérdezek, jobban mondva kérdeznék. A napok történései­nek híre azonban nem igen jut el a mezőket járó emberek kö­zé. — Bizony nem igen látunk mi újságot — mondja Csősz Tóth —. A múltkor a lottószá­mokat is úgy tudtam még, hogy megállt egy autó, s szólt a rá­diója. — De jól van-e ez így? — A kérdést már a közben megér­kezett brigádvezetőhöz, Jobbá­gyi Józsefhez intézem, de vá­laszt innen sem kapok. Pedig ő gyakran jár a központba, jófor­mán naponta. — A télen sok mindent ta­nultunk, politikát is — szól közbe Horváth János —. De most? . .. Hát mit csináljunk A kérdésre tán a növényvé­dő állomás pártszervezetének­­ kellene megtalálnia a választ.­­ Neki kellene gondoskodni ar­ról, hogy ezek az emberek is kapjanak valami szellemi, po­litikai táplálékot. Ott, ahol pil­­l­­anatnyilag laknak — sokszor : szükséglakásokban, erre-arra — sem rádió, sem újság nem áll rendelkezésükre. De talán — ha erről a pártszervezet gon­doskodnék — a brigádvezető hetenként kétszer-háromszor elvinné az újságot, hogy az egyre hosszabbodó délutáno­kon, a tíz-tizenegy órás mun­ka után jusson valami nekik­­ is. Mert ha nem is szólnak,­­ azért a világ eseményeiről ők is szeretnének hallani. Egyelő­re azonban csak szeretnének, mert ily vonatkozásban úgy él­nek, mintha messzi, a pusztá­ban töltenék napjaikat, távol az emberektől, távol a világtól. Iste­n írottunk a gondolat­­l­al a menetben, amikor megérkezett a Zetor, nyomában a megtöltött sajttal. , Végesza­­kadt a beszélgetésnek, s a nö­vényvédők újra munkához lát­tak. Farkas István o­kozása. Új kéréssel jelentkeznek a zalalövői vasútvonal utasai Lapunk április 13-i számá­ban foglalkoztunk a Zalaeger­szeg–zalalövői vasútvonal uta­sainak kérésével az új menet­rendet illetően. Az elmúlt na­pokban közöltük az illetékes szombathelyi MÁV Igazgató­ság válaszát is. A szóban for­gó vasútvonal utasainak nevé­ben most Szegedi Ferenc sa­­lomvári olvasónk, a zalaeger­­p­egi Megyei Könyvtár dol­gozója újabb kéréssel fordul a vasútigazgatósághoz. — A kérésünkre adott hiva­talos válaszból — írja — meg­­állapítottuk, hogy ismét hiába fordultunk a MÁV-hoz segít­ségért. A szombathelyi igaz­gatóság válaszát azonban nem találjuk megnyugtatónak, hisz mintegy kétszázan vagyunk, akiknek hajnalban kell fölkel­nünk ahhoz, hogy munkaidőnk kezdetére a megyeszékhelyen legyünk. Minden szabad perc drága kincs számunkra, s ta­lán érthető, hogy családunk körében szeretnénk kipihenni az évek óta tartó, mindenna­pos utazás fáradalmait.­­ Figyelembe véve a közölt nehézségeket, most már csak azt kérnénk, hogy a 6,45-kor Zalaegerszegre érkező vonat mellett 7,30—7,40 tájt is közle­kedtethetnének egyet, hogy a mi régi vágyunk is teljesülhes­sen.­­ Úgy véljük, ennek nincs akadálya, mert ahogy a 7828- as szerelvényt ketté lehet osz­tani, úgy a 7827-essel is meg lehetne ezt tenni. Problémát esetleg a vontatás okozhatna, de egy motorkocsival ezen is lehetne segíteni: ezt utánfu­tóként a 7820-as szerelvény vi­hetni Zalalövőre. Arra vonat­kozóan pedig, hogy a 7827-es vagy az újonnan közlekedő szerelvény legyen-e nagyobb, csak annyit, hogy ezt a tapasz­talat eldönteni időközben.­­ Kérjük a MÁV illetéke­seit, a fenti javaslatot tanul­mányozzák át, s panaszunkat a lehetőséghez képest orvosol­ják. A zalalövői vasútvonal uta­sainak módosított kérelmét ezennel továbbítjuk. ESZTERGÁLYOS SZAKMUNKÁSOKAT FELVESZÜNK Bérezés időbér + prémium. Órabér: 6—14.— Ft-ig. Meleg-hideg ebéd választékos menü üzemi kony­hánkon 3,40 Ft-ért rendelkezésre áll. Kedvezményes gázszolgáltatást biztosítunk. Útiköltséget csak végleges felvétel esetén térítünk. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban munkaügyi osz­tályunkon. DUNÁNTÚLI kőolajipari gépgyár NAGYKANIZSA 6*5 i A l A I B ! R l> A V Ember a világűrben — Előadás a TIT klubban — Az élenjáró szovjet tu­domány a világ első űrhajósa számára megteremtette a vi­lágra szóló eredmény elérésé­hez szükséges technikai és élettani feltételeket, számtalan problémát kellett megoldani. Ezekről a kérdésekről, s az űr­hajózás közeli és távolabbi perspektívájáról tart előadást a zalaegerszegi TIT klubban május 15-én délután hat órai kezdettel Sinka József, a Ma­gyar Űrhajózási Társaság tit­kára. Munk­averseny a Zala és a Somogy megyei MÉSZÖV között A munkaverseny főbb pont­jai: A termelőszövetkezetek meg­­t­szilárdítása, a felvásárlási, ér­­t tőkésítési és szerződéses termel­tetési feladatok maradéktalan megvalósítása, az áruforgalmi és termelési terveik túlteljesíté­­se,, a kereskedelmi tevékenység kulturáltságának fokozása, a földművesszövetkezeti sajáterő növelése, a beruházások gazda­ságosabb megvalósítása, s a­­ szövetkezeti vagyonvédelem fo- 5 É­jfél volt. A villanycsen­gő berregő hang­ja élesen hasított az éjszaka csend­jébe. — Doktor úr, doktor úr, a fele­ségem megint ve­segörcsöt kapott. — Azonnal, ké­rem — hangzott a válasz, s mire az orvost hívó férfi hazaért, a falnak támasztva ott állt a zalaegerszegiek által oly jól is­mert piros és vaj­színű Panni robo­gó. A férj letöröl­te izgalomtól ve­­rejtékes homlo­kát, megnyugo­dott: — Itt van már. Ezen az éjsza­kán nem ez volt az egyetlen csen­getés dr. Arany János zalaegersze­gi körzeti orvos lakásán. Már pir­­kadt, amikor nyu­govóra térhetett ismét, s azzal a gondolattal aludt el, hogy holnap új­ra sok beteg várja látogatását. Mindezt nem tő­le tudom, hanem azoktól a betegek­től, akik az ő kör­zetéhez tartoznak. — Ennek az embernek nincs egy perc szabad ideje sem — mondják, és ha egy kicsit számol­gatunk, igazat kell adnunk betegei­nek. Reggel 8 órá­tól fél 11-ig a kör­zeti rendelőben,­­ aztán megállás nélkül fekvő bete­geinél, majd fél 4 órától ismét a ren­delőben látja el gyógyító munká­ját. A délutáni rendelés után újra feltűnik a Páter­domb utcáiban ro­bogóján. S ahol megáll, látogatá­sát nem csak a be­teg és hozzátarto­zói nyugtázzák megkönnyebbülés­sel,­­ hanem a szomszédok is. N­aponta két­­* ■ szer, de volt eset, amikor há­romszor is eljött a szomszédunkba egy súlyosan beteg nénihez. Hosszasan elbeszélgetett vele, vigasztalta, bátorí­totta. Mint orvos, segíteni már csak keveset tudott, de puszta jelenléte is megnyugvást je­ A mi orvosunk lentett a betegnek. Egy másik bete­ge, akit influenzá­ból visszamaradt súlyos szövődmé­nyek döntöttek ágyba, ugyancsak várta jövetelét... -, akkor érezte magát biztonság­ban, ha az orvos mellette volt. Na­pokig nem evett, s az első csésze teát és vajas kiflit az orvos adta a kezé­be. Az orvos, aki­nek szavai jobban hatottak a legdrá­gább gyógyszerek­nél. Ö­nzetlen, fá­radhatatlan ember a mi orvo­­suk, telve segíteni akarással. S ha jellemezni akar­nám, azt mondhat­nám róla, még­­sincs benne semmi különös. Egyszerű emberek gyerme­ke, a mi rendsze­rünk neveltje, ösz­töndíjasként ta­nult a Szovjetunió­ban. S visszajött közénk, dolgos emberek közé, hogy tudása javát nyújtsa nekünk a legdrágábbért, éle­tünkért, egészsé­günkért. B. A. h­izenellai'l - Németh János keramikus kiállításáról Élénk érdeklődést váltott ki a megyeszékhely dolgozói kö­rében a zalaegerszegi Göcseji Múzeum kiállítása, mely a fia­tal keramikus, Németh János műveit tárja a közönség elé. Németh János a magyar ke­rámia­ művészet legifjabb nem­zedékéhez tartozik,é s az ipar­művészet sokféle területe kö­zül nem véletlenül választotta, művészi pályájának éppen ezt. Már nagyapja a kerámiamű­­vesség egy sajátos ágát, a kályhásmesterséget űzte, majd három fia éltette tovább a csa­lád ősi mesterségét. Az unoka, Németh János először a csa­lád régi műhelyében ismerke­dett az agyaggal és a mester­ség ezer apró, nehéz fogásával. Mű­vész­törekvéseit akkor kezdhette valóra váltani, ami­kor 1953-ban a budapeseti Iparművészeti Főiskolán Gá­dor István keramikus-művész és Borsos Miklós szobrász­­művész növendéke lett. Okle­velét 1958-ban, a kiállításon is látható diplomamunkájával, a „Háry János borospince” cé­gérrel nyerte el, s a következő évben ösztöndíjas gyakornok­ként dolgozott tovább a Főis­kolán. A dombhátas zalai vidékén először azok a témák vonzot­ták a művészt, melyek a termé­szettel, a növény- és állatvi­lággal, vagy az építészettel áll­tak kapcsolatban: szőlőházak, présházak, kútfigurák, épület­­kerámiák stb. Érdeklődési kö­re a későbbiekben egyre d tá­gult, s terjedt ki a hétközna­pok más jelenségeire. Megal­kotta első figurális kerámia­szobrait, s a paraszti, vagy a munkásélet egy-egy jellegzetes karakterét őszinte átéléssel, hi­teles megjelenítő erővel rögzí­tette munkáiban. Dombormű­vei arról vallanak, hogy témá­ban és megformálásban egy­aránt közel áll hozzá a klasz­­szikus mondavilág is. Németh János széles hori­zontú érdeklődéséhez újabban fontos műfajként kapcsolód­nak a művészi használati tár­gyak: vázák, tálak, tartók,­­ a modern­­lakásművészet szer­ves alkotórészei. Néhány alkotásával részt vett a művész a Tanácsköztár­­saság negyvenedik évforduló­­­­ja alkalmából, 1959-ben a bu­­dapesti Képzőművészeti Fő­­i­­skolán rendezett kiállításon, a XIV. Országos Iparművészeti­­ Kiállítás anyagában a „Juhász a szamáron­’ és a „Kakas” cí­mű plasztikája kapott helyet, s egy alkotása eljutott az idei év elején Prágában megrende­zett Magyar Iparművészeti Ki­állításra is. A mostani első gyűjtemé­nyes kiállítás híven érzékelteti­­ Németh János sokirányú ér­deklődését, izmosodó művé­szetét. Bizonyos, hogy nevével, alkotásaival sokszor fogunk még találkozni kerámia-művé­szetünkben. Juhász a szamáron A balatonföldvári általános iskola részére készült csempe-falikép A „Háry János orospí,ice,,­cégér

Next