Zalai Hírlap, 1961. december (17. évfolyam, 283-306. szám)

1961-12-01 / 283. szám

1961. december 1. ZALAI HÍRLAP A kommunizmus építésének kongresszusáról 4. Lenini politikai realizmus A SZOVJETUNIÓ KOM­MUNISTA PÁRTJA XXII. kongresszusának részt­vevői nagyra értékelték és he­lyeselték a lenini Központi Bi­zottság bátor harcát a lenini irányvonallal szembehelyezke­dő dogmatikusok és revizionis­ták ellen, akik minden eszköz­zel fékezni akarták a szovjet társadalom előrehaladását a kommunizmus felé. A kong­resszus végleg szétzúzta Molo­tov, Kaganovics és Malenkov levitézlet­t fra­kciós csoportját, amely elszakadt a néptől, az élettől és a népérdekek eláru­lásának útjára lépett. Konokul igyekezett megőrizni a szemé­lyi kultusz merev gyakorlatát, súlyos vádakkal illette és két­ségbe vonta a lenini Központi Bizottság politikájénak helyes­ségét. A XX. kongresszus irány­vonalának ez az ismételt, vég­leges győzelme az egész nem­zetközi forradalmi mozgalom szempontjából történelmi jelen­tőségű, mert immár kipróbált utat mutatott a szocializmus kapitalizmus feletti végleges győzelméhez, az egész emberi­ség szabadsága, békéje érde­kében. Vannak egyesek, akk az öt év előttihez hasonlóan ma is vitatják a személyi kultusz ilyen mérvű, következetes, sze­mélyekre való tekintet nélkül való bátor feltárását és a nem­zetközi munkásmozgalom egységét veszélyeztetve érzik. Ám a marxista-leninista pár­tok abban különböznek minden más politikai párttól, hol megingás nélkül, bátran feltár­­ják és megszüntetik a munká­­jukban jelentkező fogyatékos­ságokat, hibákat. A bírálat, le­gyen az éles, kendőzetlen, job­ban segíti előrehaladásunkat, mint a hibák elvtelen, megal­kuvó elkenése. Ez a kommu­nista párt erejének saját ügyé­­be vetett rendíthetetlen hité­nek tanúbizonysága. A XXII. kongresszus ennek az erőnek félreérthetetlen, történelmi bi­zonyítékát nyújtotta. Nemcsak a párt egységét, a szovjet nép­pel való eltéphetetlen, szoros kapcsolatát igazolta, de ismé­telten demonstrálta a nemzet­közi munkásmozgalom egységé­ben rejlő erőt. A fogyatékossá­gok nagyon kemény és sokakat fájdalmasan érintő bírálata a párt esizmei és szervezeti egy­ségének, a szovjet nép egy­ségének, a nemzetközi forradal­mi mozgalom egységének kife­jezője volt. AZ EGYSÉG az alkotó marxizmus—leninizmus rendíthetetlen alapjaira épül. A nemzetközi forradalmi mozga­lomban egyedül csak ezen az alapon lehet egység. Ám, amint látjuk, ez nem tetszik az Albán Munkapárt vezetőinek, ő­k to­vább folytatják a személyi kul­tusz káros, néptől elszakadt, csődbevezető politikáját. Kép­mutató szavakban elismerik a XX. kongresszus új, máris nagy eredményeket hozott irányvo­nalát, magasztalják a proletár nemzetköziség eszméjét. A va­lóságban azonban aláássák a kommunisták sorainak egysé­gét, nacionalista politikát foly­tatnak, amely az albán nép és az egész szocialista tábor ellen irányul. Elrugaszkodott önhitt­ségükben odáig mentek, támad­ják, revizionistának bélyegzik a lenini úton haladó marxista— leninista pártok többségét. Or­szágukban személyes uralmuk fenntartása érdekében terrort, törvénytelen módszereket al­kalmaznak, megszegik a párt­élet lenini normáit, üldözik a proletár nemzetköziséghez hű kommunistákat. A XXII. kong­resszus és a marxista-leninis­ta pártok képviselői felszóla­lásaikban mélyen elítélték az albán vezetők antileninista ma­gatartását. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának a XXII. kongresz­­szus jelentőségéről hozott hatá­rozata megállapítja: ..A Szov­jetunió Kommunista Pártja he­lyesen járt el, az egész nemzet­közi kommunista mozgalom és az allbán nép iránti internacio­nalista kötelezettségét teljesí­tette, amikor nyáron feltárta az albán vezetők jelenlegi poli­tikájénak veszélyes és káros voltát. Az SZKP véglegesen le­számolt a személyi kultusszal. Az új pártprogram és a most elfogadott szervezeti szabály­zat intézményes­ biztosítékot nyújt arra, hogy az soha vissza ne térhessen. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt teljes mér­tékben egyetért a Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű irányvonalával.” A KONGRESSZUS EGÉSZ ANYAGA, az SZKP új programja nagy értékű eszmei­politikai segítséget nyújt az egész nemzetközi munkásmoz­galomnak, sorában a mi pár­tunknak, a Magyar Szocialista Munkáspártnak is. Megerősíti pártunk lenini politikáját, ame­lyet az 1956-os ellenforrada­lommal szemben a rend és a szocialista államiság helyreállí­tása, a párt újjászervezése és tömegkapcsolatának helyreállí­tása, eszmei és szervezeti egy­ségének megteremtése érdeké­ben kétfrontos harc keretei kö­zött folytatott. Pártunk újjáalakulásától kezdve a XX. kongresszus szel­lemében dolgozik, s — amint az élet tényei bizonyítják — tel­jes mértékben felszámolta a személyi kultusz káros, antile­ninista módszereit, helyre­állí­totta pártunkban a lenini nor­mákat, megvalósította a kollek­tív vezetést, széles, sokoldalú, eltéphetetlen kapcsolatot épí­tett ki a dolgozó tömegekkel, teljes mértékben biztosítja a szocialista törvényességet, tor­zításmentes bel- és külpoliti­kát folytat. Országunkban rend és nyugalom van, a gazdasági helyzetünk szilárd és bizalom­­keltő. A magyar dolgozó pa­rasztság tömegeivel egyetértés­ben mezőgazdaságunkat átve­zettük a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjára. Erősödik, szilárdul népi, nemzeti egysé­günk és­ ez további előrehala­dásunk egyik legfontosabb biz­tosítéka, N ÍGY FELADATOK áll­­nak előttünk. Az országgyűlés nemrégiben fogadta el második ötéves ter­vünket, a szocializmus alapjai lerakásának, a népjólét további emelkedésének, békevédelmi felkészültségünk erősítésének nagyszerű, jól megalapozott ter­vét. Az ötéves terv célkitűzései : az ipari termelés 50 százalé­kos, a mezőgazdasági termelés 23 százalékos emelésének elő­irányzata reális és minden bi­­zonnyal megvalósítható, sőt túl is teljesíthető. Amint a Köz­ponti Bizottság legutóbbi hatá­rozata hangoztatja, népgazda­ságunk még igen sok tartalék­kal rendelkezik és így lehető­ség van arra, hogy a műszaki színvonal következetes fejlesz­tésével, a meglévő gépek, ka­pacitások, a munkaidő leh° fő legteljesebb kihasználásával, a technológia előírásainak követ­kezetes alkalmazásával, a mi­nőség, a t­omok állandó nö­velésével a termelékenységet — előrehaladásunk legfontosabb követelményét — 32—33 száza­lékkal megjavítsuk. A termelé­kenység és a gyártmányok kor­szerű volta a világpiacon is versenyképessé teszi iparunkat, s így fokozatosan meg tudjuk javítani külkereskedelmi mér­legünket, biztosítani tudjuk a nélkülözhetetlen importanyago­kat és megfelelő tartalékokat képezhetünk. A XXII. kongresszus beszá­molóiban és vitájában igen sok szó esett a mezőgazdaság hely­zetéről és jövőjéről. A vita ta­nulsága számunkra is kézen-­ fekvő: a következő években mi­­ is a termelőszövetkezetek foko-­ zatos megszilárdítása, a mező-­ gazdasági hozamok állandó emelése útján kell, hogy­­halad­junk, mert csak így tudjuk az ötéves terv két alapvető célki­tűzését teljesíteni: végérvénye­sen és import nélkül megolda­ni a kenyérgabona problémát, biztosítani az állandóan növek­vő állatállomány számára szük­séges ta­karmánybázist. A Központi Bizottság lelke­sítő célokat tűz a tudomány, az­­ irodalom és a művészet elé,­ amikor a XXII. kongresszus tanulságai magyar viszonyok­ra való alkalmazására, a tudo­mány és a gyakorlat kapcsola­tának további szilárdítására, a tudományos kutató munka tervszerűbbé, célirányosabbá tételére, a nemzetközi tudomá­nyos tapasztalatcsere lehetősé­geinek jobb felhasználására, az írókat, a művészeket építőmun­­kán­k tanulmányozására és mél­tó ábrázolására szólítja fel. A feladatok immár ismeretesek, látjuk a célokat, azt is tudjuk, hogyan valósíthatjuk meg az ötéves tervünk nagy békecél­jait. M­iért is kellene KARD? — idézte Hrus­csov elvtárs Lenint, aki az in­tervenció elleni harcok idején is tiltakozott, hogy az állami címerben kard is legyen. Ennek a kérdésnek felvetése akkor sem és ma sem véletlen. Az élet, a szocializmus csak béké­ben gyarapszik, az építőmunka ad neki szárnyakat. Idegen szá­mára a pusztítás eszméje, mert célja az emberi jólét, a bőség honának megteremtése. Ezt vé­di a béke vártáján a Szovjet­unió és az egész szocialista tá­bor minden erejével, kifogyha­tatlan tartalékaival. ... Minél nagyobbak, telje­sebbek a szocializmus sikerei, annál meggyőzőbben bizonyít­ják, hogy Lenin országa jól forgatja a sarlót és kalapácsot. Az emberi boldogság és jólét feltételeinek megteremtése előbb-utóbb meghódítja a ma még kapitalista rendszerben élő néptömegek értelmét és szívét. Felkelt a kommunizmus hajna­la és fénysugarai bevilágítják az emberiség ragyogó holnap­ját. Pártunk és népünk újult erővel lép erre az útra, mert tudja, hogy ..még e nemzedék kivívhatja és élvezni fogja a munka szabad, minden elnyo­mástól és fenyegetéstől mentes világát...” Ez a XXII. kongresszus leg­fontosabb tanulsága. Csökken a mészkő és az égetett mész önköltsége a Bányaipari Együ­lét A Zala megyei Bánya- és Építőanyagipari Egyesülés 1962- ben jelentősen csökkenti ter­mékei önköltségét. Az égetett mész önköltségé­nek csökkentése érdekében a gutorföldei égetőkemencék faj­lagos gázfelhasználását az égők átalakításával csökkentik. En­nek révén 15 százalékkal ol­csóbban tudják előállítani az égetett meszet, mint ebben az évben. A sümegi mészkő önköltsége 25 százalékkal csökken. Az ed­dig selejtként kezelt ,,ramaty­­kot” a jövőben felhasználják a most épülő mészkőőrlő üzem­ben, a mészkőliszt gyártásához. A mészkő önköltségének csökkenése egyúttal a mész ön­költségének csökkenését is eredményezi. Ezek a szokatlanul felszerelt munkásasszonyok a Herbaria Gyö­gynövényfeldolgozó Vállalat nagykanizsai telepén dolgoz­nak és munkájuk tárgya nem valamely levegőtől is óvandó kis­ded élőlény, hanem a maszlaglevél. A maszlaglevélből aszt­ma elleni gyógyszer készül és a zalai maszlagot nagyrészt ex­portáljuk. Képünkön előtérben Kovács Józsefné és Karcagi Katalin látható maszlaglevél válogatás közben. (Buzek D. felv.) Párosversenyre lépett a Gépgyár és esz Üveggyár A verseny célját import-megtakarítás Az a szikra, amely a kezde­ményezést elindította, az üveg­­gyári kommunisták vezetőség­választó ta­vülésén pattant ki. A kommunisták — elemezve a gazdasági helyzetüket —­ el­mondták: hazai alapanyagok­ból kellene gyártani egyes ter­mékeket, s ezáltal import-meg­­takarítás­t érhetnének el. A vá­rosi pártbizottság képviseleté­ben jelenlevő Palkó József, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár igazgatója helyeselte a kezde­ményezést. Javasolta: mérjék föl az Üveggyár lehetőségeit. sök ugyanezt megteszik a Gép­gyárban, s lépjenek párosversenybe az importtal, illetve a devizá­val való takarékosságban. A javaslat elhangzása után alig telt el néhány nap és meg­született a két üzem közötti pá­­rosversenyt igazoló okirat. A jegyzőkönyvbe, illetve a ver­senyfelhívásba vett pontokat mindkét helyen megtárgyalták az üzemek dolgozóival. A ter­melési tanácskozásokon a mun­kások egyetértettek az import­­takarékosságot célzó versennyel és konkrét javaslatokat tettek, hogy az egyes üzemrészek mi­lyen segítséget adnak a célkitű­zés megvalósítóinak. Az üveggyáriak vállalták, hogy 1962 január 1-től az év vé­géig 20 ezer darab TV kép­­csőballon készterméket gyártanak 5,2 millió forint nettó folyóáras értékben. A képcsőballonokat az Egyesült Izzó Villamossági RT szakvéle­ménye alapján és általa köve­telt minőségben gyártják le. A gépgyáriak vállalták, hogy a jövő évben — január 1-től — olyan görgősfúrókat gyártanak, amelyek teljes egészében pótol­ják a külföldről behozott Tranzl fúróikat. 1962-ben kétezer darab gör­gősfúrót gyártanak a gép­gyáriak 18 millió forint ér­tékben, ugyanakkor az egy fúróra eső költségeket a jelenlegi költsé­gek alá csökkentik. A fúróik sorozatgyártását a jövő év első napjaiban kezdik meg, s minden DKG fúró 10 000 devizaforint megtakarítást je­lent a népgazdaságnak. A két üzemben jelenleg az előkészü­letek folynak a zavartalan ter­melés megkezdése érdekében. A két, városversenyre lépett üzem a városi pártbizottságot kérte fel az értékelésre, amit negyedévenként végeznek el. A végső értékelésre 1963 január 31-én kerül majd sor. Az importtakarékossági vá­­rosverseny példamutató kezde­ményezés. Ha megyénk üzemei­ben — felmérve a helyzetet és adottságokat — meghonosod­nék ez az új kezdeményezés, mindannyian nyernénk vele. Hatása fejlődésünk ütemének gyorsításában, az életszínvonal emelésében jelentkezne. Jöhet Télapó 1 millió 800 ezer forintos árukészlet a kanizsai játékboltban A várható decemberi csúcs­­forgalomra felkészültek a ka­nizsai játék-, sport- és hang­szerboltban. A tél örömeinek élvezetéhez sok sporteszköz várja a vásárlókat. Sífelszerelés többféle változatban, 300 pár korcsolya, 350 darab ródli van máris a raktárakban. Újdonság az olcsó, mindössze 90 forintos karfás, lábtartós, kisgyerme­keknek való ródli. Bizonyára sokan vásárolnak majd plüsből készített mackót, majmot, kutyát, cicát. A pénz­verde dolgozói az idén egy nagyszerű, új konstrukciójú, 600 forintos villan­tyvonattal gondoskodtak a gyermekek örö­méről. S hogy a múltbeli pa­naszok ne fordulhassanak elő, az új villanyvonatért garanciát vállalnak. A Német Demokrati­kus Köztársaságból szárazelem­mel működő vonatok érkeztek. A kínai ipar sokféle játékkal képviselteti magát Nagykani­zsán. Lengyelországból felhúz­­hatós, világító traktorok, von­tatók — 165 forintos áron — kerülnek majd a kanizsai gye­rekek fenyőfái alá. — Hiánycikk? — Sajnos, sok mindent felír­hatunk erre a listára — mon­dotta Sipos Ferenc üzletvezető. — A mechanikai, elektromos, fém építő, technikai játékokból, villanyvonatokból elemmel mű­ködő játékautókból nagyon ke­vés van. Gumilabda és nagy­méretű műanyagbaba sincs elég. A vásárlók a drága, jó mi­nőségű játékokat keresik. Ám, éppen ezekből mutatkozik hiány. Árukészletünk értéke egyébként 1 millió 800 ezer fo­rint. Az ünnepek előtt még természetesen növeljük a kész­leteket, a lehetőséghez képest bővítjük mindenből a választé­kot. A Játékáru Nagykereske­delmi Vállalat a tavalyi ta­pasztalatok nyomán, valószínű az idén is megszervezi az áru­pótló gépkocsijáratokat, s így reméljük, nem lesz majd zavar a csúcsforgalom idején. Körülnéztünk az üzlet hang­szer­osztályán is. Újdonság a kellemes hangú csehszlovák, 1200 forintos elektromos gitár. Weltmeister és Ligna tangó­harmonika 550 forinttól 4600 forintig minden méretben kap­ható lesz. Megjavult a hangszer alkatrész ellátás is. Most már a fúvós, ütős és húros hang­szerekhez jóformán minden al­katrész kapható. Sok az új hanglemez. A tánczene híred a téli ünnepekre­­.­ Bing Crosby, Gery Scott, Ivo Rabies, Dalibor Brázda és Karel Vladh leme­zekhez juthatnak. S hogy a klaszikus zene rajongói se ma­radjanak kielégítetlenül, újdon­ság lesz a moszkvai Nagy Szín­ház Faust, a prágai opera Haty­­tyúk tava, a milánói Scala Tos­­ca és a római opera Pillangó­­kisasszony előadásainak komp­lett, mikrobarázdás hanglemez­­felvétele. Ez utóbbin a nagy olasz énekes, Beniamino Gigli hangját élvezhetjük. A tájképes hanglemezüdvözlőlapok után most megjelentek a karácsonyi és újévi hanglemezes üdvözlő­lapok is. Végül még egy hír: a Sztálin úti új rádió, televízió és hang­szer szaküzletet az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat való­színűleg még a téli ünnepek előtt megnyitja. T. E. Exporttervét december közepére, éves termelési tervét december 25-re telj­esíti az Üveggyár A múlt esztendőben 23 mil­lió 740 ezer forintos termelési tervet kapott a Nagykanizsai Üveggyár. Az idén 40 millió fo­rint értékű árut kell termel­niük. A majd kétszeres terme­lés növelést egy újabb kemence beállításával és a munkáslét­szám 167-ről 225-re való növe­lésével oldották meg. Az idén Kuba, a Szovjetunió, Törökország, Egyesült Arab Köztársaság, Bolgár Népköztár­saság, és Izrael számára szállí­tottak tűzálló laboratóriumi felszerelési tárgyakat, üvegedé­nyeket. Exporttervük 6 600 000 forint értékű volt. Ebből most már mindössze 227 ezer forint értékű áru leszállítása van lát­ra, amit december közepéi­e tel­jesítenek. Az önköltséget mintegy 7 százalékkal csökkentették az év folyamán. A selejtarány 26,5 százalékos volt a múlt évben. Ez évben az első negyedben 29,5, a másodikban 25,6, a har­madikban 22,6, október—no­vember hónapokban pedig 19 százalékos volt. Mint az adatok bizonyítják, a gyár dolgozóinak szocialista munka­versen­ye eredményes volt, s mind az ön­költségcsökkentésre, mind a se­lejtarány leszorítására kitűzött célokat sikerrel elérték. A gyár dolgozói előrelátha­tóan éves tervüket, december 25-ére befejezik. A pénzügyi szakemberek véleménye sze­rint tervteljesítésük és egyéb gazdasági eredményeik alapján az 1961. évi teljesítményeikért is számíthatnak nyereségrésze­sedésre. ­ Két panaszt tettek szóvá a zalaegerszegi Gép- és Vegyes­ipari Vállalat galvanizáló rész­­legének dolgozói. Az egyik sze­rint a Kossuth Lajos utcai mű­­helyükben példátlan, rossz­­ munkakörülményeik között dol­­­­goznak. Egészségre ártalmas gázok terjengnek a levegőben. Szellőztető berendezések nin­csenek. Az egészségét teszi koc­kára, aki vállalja a munkát.­­ A másik: — A HVDSZ-től nálunk járt elvtársak megítélése szerint védőétel járna nekünk — írták­­ panaszlevelükben —. Mi kértük­­ is a vállalatot, hogy biztosítsa­­ számunkra a 10 százalékos ve­szélyességi pótlékot és a védő­­i ételt, de még a mai napig sem kaptuk meg. Az utóbbi panasszal kap­cso­ I latban Hegedűs József, a válla-­­ lat főmérnöke ezeket mondot­ t­ta:­­ — Mi nem vagyunk hivatot­t­­ak eldönteni, hogy jogosul­­­­tak-e a dolgozók a védőétel idény­bevételére. Szívesen biz­­tosítjuk a szükséges anyagia­kat, ha igazolást kapnak a vé­dőétel jogosságáról. Felkértük a KÖJÁL-t, bírálja el az ügyet. De a KÖJÁL nem illetékes és tovább tette az ügyet a vá­rosi tanács egészségügyi osztá­lyához. A városi főorvos járt az üzemben, megvizsgálta a kérés jogosságát, és a következő ha­tározatot juttatta el a Gép- és Vegyesipari Vállalathoz: — Elutasítom a galvanizáló részlet dolgozóinak kérelmét. — A határozat megjegyezte, hogy a 81200—1954. EÜM. uta­sítás alapján járt el. Azokon a munkahelyeken, ahol ciánnal és lúgkővel dolgoznak, nem jár védőétel,­s veszélyességi pót­lék ... A rendelet nyilván megfelelő egyéb körülmények között dol­gozókra vonatkozik, csak hogy a panaszos dolgozók munkakö­rülményei kritikán aluliak. Véleményünk szerint, ha a kö­rülmények határoznák meg a veszélyességi pótlékot, kétsze­res összeget kellene kapniuk az itt dolgozóknak. Hónapokkal ezelőtt a KÖJÁL megállapította, egészségi okok­ból azonnal le kell állítani a részleget. De a szükség azt pa­rancsolta , nem lehet. Tovább dolgozott tehát az üzem. De meddig mehet ez? Az üzem felszámolásáról a jövőben sem lehet szó, hiszen egyre több megrendelést kap. Egyetlen megoldás lehetséges: Másutt berendezni egy új üzemet. — Ez a gondolat vezérelt bennünket is — mondta ezzel kapcsolatban Hegedűs József főmérnök —. Minden erőnket latbavetet­tük, hogy megoldjuk a csővárt gondját, felszámoljuk a mosókonyhában berendezett műhelyt. Hosszú huza-vona után, az igaz, de decemberben elkészül az új galvanizáló üze­münk. Korszerűen, jól felsze­relt elszívó berendezésekkel, fürdőkkel. Nos, ezzel az új üzemben egy csapásra megváltozik a helyzet. Az egymással összefüggő mind­két panasz orvoslást nyár. K—és Két pan­a­hx — két tálanx Védőétel nem jár, de a ..mosókonyhából" kiköltözik a galvanizáló részleg

Next