Zalai Hírlap, 1965. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-19 / 246. szám

MAI SZÁMUNKBÓL: Tél előtt az újudvari töltőállomáson TV figyelő ♦ Tudósítások a hétvégi­­ sporteseményekről Az amerikai Gestapo H Szüretei között a­zÉszen­fütin­álfi tsz­tien Közlekedési balesetek­ ­ Meddig halogatják *a novai iskola építését? ■ Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. évfolyam, 246. szám Ára 2­00 fillér 1965. október 19., kedd Singapore. (MTI). A djakar­­tai rádió Singaporeban lehall­gatott adása szerint a dja­kartai katonai övezet főparancsnoka betiltotta az Indonéz Kommu­nista Pártot, valamint a párt ifjúsági szervezetét, nőszerve­zetét és az indonéz szakszer­vezetet, a SOBSI-t. Az intézkedés, amely a UPI amerikai hírügynökség ismer­tetése szerint ideiglenes jelle­gű, vonatkozik még hat másik politikai szervezetre is, közöt­tük az Indonéz Paraszt Moz­galomra, az Indonéz Tudomá­nyos Dolgozók Szervezetére és néhány diákszervezetre. Az említett szervezetek ve­zetőinek október 24-ig jelent­­kezniök kell a legközelebbi rendőr-, vagy katonai őrszo­bán. A jelentkezés elmulasztá­sát szigorúan büntetik — han­goztatta a közlemény. A nyugati hírügynökségek megemlítik, hogy Sukamo in­donéz elnök, aki ismételten nyugalomra és összefogásra in­tette az indonéz népet, hétfőn új repülőtisztek avatásakor mondott beszédében óvta az indonéz fegyveres erőket attól, hogy „megmérgezni engedjék szellemüket”. Djakarta—Peking. (Új-Kína) Az Új-Kína hírügynökség dja­­kartai jelentése szerint szom­baton este indonéz katonák erőszakosan behatoltak a kí­nai nagykövetség kereskedel­mi tanácsosának hivatalába, és ott razziát tartottak. A kínai külügyminisztérium hétfőn jegyzéket juttatott el a pekingi indonéz nagykövet­ségre, és ebben erélyesen tilta­kozott a súlyos incidens miatt. Mind az Új-Kína hírügynök­ség djakartai tudósítójának je­lentése, mind pedig a kínai külügyminisztérium tiltakozó jegyzéke bőven ismerteti az incidens részleteit. Az ismer­tetésből kitűnik, hogy szomba­ton kora este, valamivel hat óra után 40 indonéz katona puskatussal betörte a kínai ke­reskedelmi tanácsos hivatalá­nak ajtaját, és behatolt az iro­dába. Li Csing-tang attasé eré­lyesen tiltakozott, kijelentette, hogy a katonáknak nincs jo­guk egy diplomáciai képvise­let épületébe behatolni. A fegyveresek azonban mit sem törődtek a tiltakozással, puská­jukat ráfogták az épületben tartózkodó kínai diplomatákra és más személyekre, kénysze­rítették őket, hogy üljenek le a földre, majd egyenként meg­motozták és faggatták őket. A katonák Li Csing-tangot dur­ván bántalmazták. A behatolók átkutatták a kí­nai diplomaták hálószobáit is, szuronnyal feltörték a szekré­nyeket, a bőröndöket, okmá­nyok után kutattak, s mindent szétszórtak a földön. A razzia csaknem másfél óra hosszat tartott. A katonai egység pa­rancsnoka kijelentette, hogy kormányutasításra cselekednek (Folytatása a 2. oldalon.) Betiltották az Indonéz Kommunista Pártot Súlyos provokáció a kínai nagykövetség ellen A dél-vietnami partizánok behatoltak az An Khe-i amerikai támaszpontra Tömegtüntetések Amerikában a vietnami háború ellen Saigon (MTI) A dél-vietna­mi szabadságharcosok vasár­nap a reggeli órákban megtá­madták az An Khe-i amerikai támaszpontot és behatoltak a védelmi övezet belső köréig. Ezen a támaszponton, amely 420 kilométernyire északra van Saigontól, 19 000 amerikai katona állomásozik. Itt tartóz­kodik az első lovas hadosz­tály és itt helyeztek el 460 he­likoptert. Ez a világon a leg­nagyobb helikopter-támasz­pont. A hajnali szürkületben végrehajtott támadás csupán zavaró jellegű volt, és a parti­zánok veszteség nélkül húzód­tak vissza. A saigoni kormány hírügy­nöksége határsértéssel vádol­ja Kambodzsát. A hírügynök­ség szerint október 13-án kam­bodzsai katonák gépfegyve­rekkel lövéseket adtak le dél­vietnami terület irányában és megsebesítettek egy halászt. Ugyancsak e hírügynökség szerint október 12-én dél-viet­nami partizánok a Dél-Viet­­nam és Kambodzsa határán lévő Vinh Le csatornán közle­kedő több hajót aknákkal lőt­tek, majd kambodzsai terület­re távoztak. New York (UPI) Vasárnap — immár a harmadik egymás utáni napon — az Egyesült Államok területén folytatód­tak a tömegtüntetések a John­­son-kormány vietnami hábo­rúja ellen. Tüntetések voltak New Yorkban, Washington­ban, Chicagóban, Madisonban, Los Angelesben, Berkeleyban, San Diegóban, Pittsburghban, az oregoni Portlandban, Cin­cinnatiban, a Tennessee ál­lambeli Memphisben, Phila­delphiában, New Orleansban, a texasi Austinban stb. Louis­­ban, az illinoisi Carbondale­­ben, továbbá Seattleben és Miamiban. Becslések szerint a hétvégi tüntetéseken az Egyesült Álla­mokban több mint százezren vettek részt. Vasárnap különö­sen nagyméretű tüntetésekre került sor San Franciscóban és Chicagóban. San Franciscó­ban vasárnap este tüntetők százai járták be az utcákat és követelték, a Johnson-kor­­mány ne folytassa vietnami háborúját. Nicholas Katzenbach igaz­ságügyminiszter vasárnap este bejelentette, hogy minisztériu­ma vizsgálatot indított a hét­végi tömegtüntetések szerve­zőinek felkutatására. London (Reuter) Az angol fővárosban vasárnap este újabb tüntetésekre került sor az Egyesült Államok vietnami­ politikája ellen. Különösen sok tüntető gyűlt össze­­a Grosvenor térre, az Egyesült Államok nagykövetségének épülete előtt. A rendőrség 78 személyt vett őrizetbe. Phenjanba érkezett az MSZMP küldöttsége Phenjan. (MTI) A Koreai Munkapárt Központi Bizottsá­gának meghívására hétfőn a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaságba érkezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának küldött­sége. A delegációt Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nökhelyettese vezeti.­ A kül­döttség tagjai: Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság párt- és tömegszerve­zeti osztályának vezetője, Gye­­nes András, a Központi Bi­zottság külügyi osztályának helyettes vezetője és Szűcs László vezérőrnagy, a néphad­sereg helyettes vezérkari fő­nöke. A küldöttség fogadására a phenjani repülőtéren megje­lent Kim Van Hjop, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság alelnöke, miniszterel­nökhelyettes, Li Dzu Jong, a Politikai Bizottság tagja, mi­­niszterelnökhelyettes, kül­ke­­reskedelmi miniszter, valamint a Koreai Munkapárt több tag­ja és a phenjani magyar nagy­­követség munkatársai. A koreai vezetők szívélyesen köszöntötték a magyar kül­döttséget, úttörők virágcsokro­kat adtak át, majd a delegáció szálláshelyére hajtott. Helyi idő szerint délután a magyar pártküldöttség megtekintette Phenjan nevezetességeit. A delegáció, amely a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ságban tett látogatása után ér­kezett Phenjanba, tárgyaláso­kat folytat a Koreai Munka­párt vezetőivel és tanulmá­nyozni fogja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság életét, fejlődését és szocialista építőmunkáját. Három tsz kivételével a lenti járásban befejezik a vetést október 20-ra • Vasárnapi műszak a megye gazdaságaiban Most már minden nappal ki­felé megyünk a búzavetés op­timális idejéből. Érthető, s az a gazdaság teszi jól, amelyik kihasználja az időt, a vasár­napot is, s minden erővel ,a vetés mielőbbi befejezésére törekszik. A megye legtöbb gazdaságában vasárnapi mű­szakot szerveztek 17-én is, s például a lenti járásban — mint azt Felházi Sándor, a járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője elmond­ta — mintegy 250—300 holdon tették földbe a búzát. A leg­nagyobb erővel azokban a gaz­daságokban folyt a munka, amelyek a péntek esti állapot szerint alatta maradtak a já­rási átlagnak, azaz a 89,7 szá­zalékos búzavetésnek Ilyen szövetkezet volt például a bár­­szentm­ihályfai, a kerkakutasi, a lentikápolnai, a kerkafalvi, a csesztregi és a zalabaksai. Az eredményes vasárnapi mű­szak után csökkent a lemara­dók száma, s a számítások sze­rint három kivételével a lenti járás termelőszövetkezetei ok­tóber 20-ra teljes egészében befejezik az ősziek vetését. A három szövetkezetet — a gu­­torföldit, a szentgyörgyvölgyit és a zalabaksait — további gépátcsoportosításokkal segíti a járás, hogy azok is mielőbb végezzenek. Népes volt a határ vasár­nap a zalaegerszegi járás termelőszövetkezeteiben is. A számítások szerint mintegy 20 szövetkezetben fejezik be tel­jes egészében a vetést husza­dikára, a többiek pedig a hét utolján végeznek. Máris a be­fejezők között van Pókasze­­petik és Zalaszentiván. Teljes erővel folyt a munka vasárnap a megye legnagyobb gabonatermelő szövetkezeté­ben, a zalaszentmihály—pacsai tsz-ben. Tizenkét erőgép szán­tott, tár­csázott a határban, s 30 hold siló földjét készítették elő a másnapi vetésre. Szombaton mindössze 25 holdból hiányzott már csak a búza a kehida-kustányi tsz-ben, de vasárnap mégis megjelentek a határban a gé­pek. Tizenöt holdon vetették el a búzát, a határ más részé­ről pedig kukoricát hordtak. Nem utolsó sorban azt, amit aznap törtek le a faluban. Tíz holdon ugyanis kukorica lesz a búza előveteménye a szövet­kezetben, s ezen a területen vasárnap sem szünetelt a mun­ka. Törték a termést, vágták a szárt, s ma már itt is vetnek. Ezzel véget is ér a vetés a szö­vetkezetben, egy nappal októ­ber 20-a előtt. A kukoricater­mésük egyébként — mint mondják — megilleti az ün­nepi műszakot, hiszen a gyen­gébb táblán is körülbelül 24— 25 mázsás májusi morzsolttal fizet holdanként. A vegyszeres táblákon pedig 30 mázsás má­jusi morzsoltra számítanak. Az Hosszú Ferenc rétorossal a kora reggeli órákban Murasze­menye határában egy nagy tábla szélén találkoztunk­. Estefelé újra arra vitt az ütünk, de akkor már az utolsó fordulót végezte gépével. Tamás Istvá­nné és Császár Istvánná közre­működésével 32 holdon tették földbe a búzát. Muraszemenyé­n azóta — elsőként a megyébe­n — teljes egészében véget ért az ősziek vetése. (Mészáros Ferenc felvétele) Állvány erdőben Festik a nagykanizsai sörgyár 500 vagonos manipulációs to­rony ablakelosztó lamelláit. A Zala megyei Állami Kiaító­­ipari Vállalat ácsbrigádja a cs­őállvány összeszerelését végzi. (Kiss Ferenc felvétele) Gyorsítani kell a cukorrépa-berakást • Szervezetten dolgozik a TEFL Az őszi csúcsforgalomról jelentjük Egyre gördülékenyebben bo­nyolítják az őszi csúcsforgal­mat a zalaegerszegi vasúti csomópont dolgozói, az elmúlt héten az érkezett küldemé­nyek fogadása zökkenőmente­sen történt és a kirakással sem volt baj. A Zalai Kőolajipari Vállalat részéről jelentkező igényt azonban nem tudta maradéktalanul kielégíteni a MÁV­ Az elmúlt hét során 21 vasúti kocsit nem állítottak ki, s ezért a kapott diszpozíció szerint nem tudta a vállalat időre elszállítani az export bi­tument. Nagy munkát jelent tovább­ra is a gyümölcsfélék továb­bítása, s vele egyidőben a cu­korrépa elszállítása. E tekin­tetben gondot okoz, hogy a cu­korgyár rakodói csak kétna­ponként rakódnak 4—4 vagon­nal, holott a folyamatos be­szállítás a napi rakodást kí­vánná. A hétközi ki- és berakás to­vábbra is zökkenőmentes, de az éjjeli és a vasárnapi kira­kás még mindig nem elég szervezett egyes vállalatok ré­széről. A TEFU viszont jól megszervezte az érkező áru kirakását és elszállítását, s en­nek köszönhető, hogy a kocsi­­tartózkodás javult, megközelí­ti a 98 százalékos teljesítést. A forgalom, valamint a fű­tőház dolgozóinak és vezetői­nek jó kapcsolata, egymást se­gítő tevékenysége eredmé­nyezte, hogy javult a tehervo­natok menetrendszerűsége, s zavartalan a forgalom, a havi fuvartervet teljesítik. Gondot okoz viszont, a személyvona­tok menetrendszerűségének biztosítása. A zalaegerszegi vasutasok igyekezete és a szállíttató fe­lek többségével való jó kap­csolata ez ideig az őszi nagy szállítási feladatok eredmé­nyes megoldását segítette. A továbbiakban is erre van szükség azon túl, hogy a vas­utas dolgozók erőfeszítéseit a különböző vállalatok is jobban támogassák, főleg a ki- és be­rakást illetően. Andráshidai Állami Gazdaságban 60 hold búzavetés a vasárnap mérlege. A közel 900 hold búza csaknem kivétel nélkül a föld­be kerül huszadikáig, mindösz­­sze körülbelül 60—70 hold il­letményföldön kell néhány nappal később vetni.

Next