Zalai Hírlap, 1965. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-02 / 258. szám

1965. november 2. Felépült a hárommilliomodik lakás Az utóbbi két évtizedben több, mint hétszázezer új otthon épült az országban, s ugyanakkor meghaladja a százezret az avultság és lakhatatlanság miatt lebontott lakások száma. Az ország lakásállománya tehát mérsékeltebben emelkedett, mint a lakásépítés üteme. A felszabadulás előtt, 1941-ben 2 397 625 lakást tartottak nyilván. Ez év január 1-én pedig 2 991 500 lakása volt az országnak, s mindössze 8500 hiányzott ahhoz, hogy a lakásállomány elérje a hárommilliót. Az első félévben a tanácsok csaknem 15 000 új lakás használatára adtak engedélyt, de ebben az időszakban több, mint hétezer elavult, régi lakást lebontottak, s törölték a nyilvántartásból. A második félévben is több ezer rossz lakást szüntettek meg, viszont júliusban és augusztusban aránylag kevés lakóház építése fejeződött be. Így végeredményben — a hozzávetőleges számítások szerint — a harmadik negyedév utolsó heteiben épült fel az ország hárommilliomodik lakása. Az évente épülő lakások 40—45 százalékának átadására azonban általában a negyedik negyedévben kerül sor. Ezek szerint az év végére már valószínűleg több tízezerrel meghaladja a hárommilliót az ország lakásainak száma. (MTI). Egy héten át tartó ünnepségsorozattal emlékezett meg fennállása 200. évfordulójáról a nagykanizsai Landler Jenő Gimnázium. Nyugat-Dunántúl egyik legrégibb középiskolájának épülete zászlódíszbe öltözve köszöntötte az ünnepségre érkező vendégeket, régi diákjait és mai tanulóit. ZALAI HÍRLAP Kultíotthonok Ä’SSLa Kisszentgrót régóta, Aranyod csak néhány éve tartozik közigazgatásilag Zalaszentgróthoz. Mindkét „külváros” rendelkezik egy-egy művelődési otthonnal, s ezek miatt sokkal többet fáj a községi és a járási tanács illetékeseinek feje, mint kellene. Aranyodon — gazda nélkül Rendes kerítés zárja el az utcától az aranyodi művelődési házat. Udvarán kellemes környezetben pihenést nyújtó padok sorakoznak. Külsőre tetszetős, takaros kis épület, amely hasonló belsőt ígér. Csalódunk. Az első, amin megütközünk: a bejárati ajtó minden nehézség nélkül kinyílik, bár ha akarjuk, az ajtó kitört üvegének helyén is bemászhattunk volna. Odabent por, szemét, rendetlenség közepette 10—15 ezer forint értékű felszerelés hever szanaszét. Az utcán senki sem jár, mindenki a mezőn dolgozik. Erős a kísértés bennünk, hogy elhozzuk az Orion típusú tv készüléket, vagy ha könnyebb holmira vágyunk, esetleg hanglemezekkel, könyvekkel megrakodva távozzunk. Aztán elrestelljük magunkat. Hiszen az emberi bizalom szép példája ez a zárt ajtó. Aranyodon nem kell kulcsra zárni a művelődés otthonának ajtaját. Bárki, bármikor bemehet, tv-t nézhet, olvashat. Ez igen! Valamit azonban nem értünk. Ha ekkora a bizalom, a faház ajtaján miért lóg hatalmas Tuto lakat? És ha enynyire az aranyodiak közkincse a kultúrotthon, akkor miért nem jó a tv, miért verte fel vakondtúrás a klubszoba vádlóját és egyáltalán: miért hasonlít inkább istállóhoz, mint művelődési házhoz az épület belseje? A csinos külsőt cáfolja a belrend. És a tartalom? A heti egyszeri mozin kívül semmi. Klubéletnek, rendszeres művelődési munkának nyoma sincs. A művelődési ház tiszteletdíjas vezetője, Fabriczius Frigyes másfél éve lemondott tisztéről. Másfél év alatt nem találtak az illetékesek helyette senkit és másfél éve veszi fel továbbra is a havi 250 forintot az ex-igazgató ( mivel a kötesz!?) nála van. Munkatervet és munkát azóta senki sem kért tőle. Hogyan is kérhetene, hisz lemondott! Kisszentgróton — sok a gazda Ami a gazdát illeti, Kisszentgróton az ellenkező véglettel találkoztunk. Itt két gazda is akadt. A községi tanács a közelmúltban tataroztatni akarta a kisszentgróti művelődési otthont. Mint a járási tanácson elmondták, elsősorban azért, hogy ott majd a zeneiskolának adjanak helyet. Valakinek eszébe jutott, hogy a telekkönyvben utána nézzen a háztulajdonos kilétének — már csak biztonság okáért. Ekkor lepődtek meg — ugyanis a telekkönyv szerint az épület Lányi Ernő és fia tulajdonát képezi. Nosza, ment az írás a volt zalaszentgróti kiskereskedő után Budapestre —, adja beleegyezését a telekkönyvi átíráshoz, hisz az épület gyakorlatilag már 1928 óta közügyet szolgál, azóta a község tartja rendben, s adót utána senki nem fizetett. A 76 éves Lányi Ernő — mondanunk sem kell — örömmel vette tudomásul a tán már régen elfelejtett háza tulajdonjogáról szóló értesítést — és természetesen esze ágában sincs azt ellenszolgáltatás nélkül a tanács részére átadni. Bírósági ügy lett a dologból. Jöttek a tanúk. Németh Zsigmond 82 éves kisszentgróti lakos, volt bíró, határozottan emlékszik, hogy annak idején egy ünnepélyes legényegyleti gyűlésen bejelentették: az épületet a népjóléti minisztérium 30 ezer pengőért megvásárolta, s az egylet rendelkezésére bocsájtotta. Boksa Mihály, volt legényegyleti vezetőségi tag ugyanezt mondja, Baksa Antal pedig már arra is emlékszik, hogy a plébános és a tanító — egyik sem él már — az akkori népjóléti minisztert, Vass Józsefet is meghívta az avató ünnepségre. — Csak éppen az adás-vétel telekkönyvezése nem történt meg, s Lányi Ernő is tagadja, hogy valaha is pénzt kapott volna házáért. Különös. Lányi azt állítja, hogy ő szívességi használatra adta át az épületet. Ebben az esetben a tulajdonjog ugyanis nem évül el. De ha a jelenlegi tulajdonos azzal a tudattal használta az ingatlant, hogy az sajátja, s erről a tényleges tulajdonos a használót nem világosította fel, úgy 32 év után joga az ingatlanhoz elévül. Namármost... A tanács az épületet mindenesetre tataroztatni kezdte. Ha az övé marad — előre lesz a munkával. Ha a névleges tulajdonosnak ítélik — behajtja rajta a tatarozás költségeit. Rugalmas ügyintézés. A per pedig folyik tovább. Illetékes minisztériumok irattárában kutatnak esetleg fellelhető dokumentumok után, mert az épületet a kisszentgrótiak ismét a kultúra szolgálatába kívánják állítani. De nem lenne rossz, ha eközben az aranyodi művelődési házzal is törődnének... Mészáros Ferenc Húszezer hold kiesett Az kiéi évről szólva Fülöp elvtárs is azt a közismert tényt hangsúlyozta, hogy a rendkívüli időjárás és az egyéb akadályok miatt ezúttal különösen nehéz feladatnak ígérkezik a megfelelő téli takarmányozás biztosítása a megye termelőszövetkezeteiben. Az árvíz és a belvíziek a megye mintegy 90—100 ezer holdnyi gyepterületéből körülbelül 20 000 holdon tették tönkre az első termést, s a fertőző állatbetegség miatti — feltétlenül szükségszerű — legeltetési korlátozások is jelentős mértékben gyarapították a hiányt. Persze a szövetkezetek nagy részében rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű takarmány, többhelyütt viszont sok hiányzik még belőle. Az pedig csaknem általánosnak mondható, hogy a minőséggel — különösen az első termésnél — bajok vannak. — Mindenekelőtt azt kell figyelembe venni a termelőszövetkezetek vezetőségének és tagságának, hogy a takarmányok betakarítása azzal még nem fejeződött be, hogy a szérvre szállították — hangsúlyozta a mezőgazdasági osztály megbízott vezetője —. Végleges betakarításról csak akkor lehet beszélni, ha az összes tárolási veszteség bekövetkezésének is elejét veszik. A korábbi években ugyanis sok takarmány tönkrement a gazdaságokban, többek között csak azért, mert nem fordítottak kellő gondot a kazlak befedésére. Minél több szársilál A tömegtakarmánykészlet növelésének lehetőségeiről szólva mindenekelőtt a nagymennyiségű kukoricaszár silót említette Fülöp elvtárs. Az utóbbi években igen nagymértékben csökkent a kukoricaszár silózása a megyében, az idén azonban feltétlenül élni kell ezzel a lehetőséggel, s emellett szól az is, hogy a szár ezúttal — az ismert körülmények következtében — különösen alkalmas siló készítésére. Cukorgyári melléktermékkel, répafejjel stb. keverve nagyszerű takarmány készíthető belőle. Ahol a szükség úgy kívánja, az összes szárat le kell silózni. — Akad szemeskukoricának szánt termény a megyében, ami azonban nem érett be — említette Fülöp Győző. — Célszerű ezt is lesilózni, különösen ott, ahol betonsilók állnak rendelkezésre. A szarvasmarha hizlalásnál nagyszerűen fel lehet használni az így nyert takarmányt és ugyanez a sertéseknél is hasznosítható. A romlási veszteségre azonban ennél a megoldásnál különösen nagy gondot kell fordítani. Jó készletnövelési lehetőség- ként került szóba a zabszalma felhasználása. Az utóbbi évek-ben szinte eltűnt az úgyneve-í tett „rázott” fogalma, vagyis az az eljárás, amikor a zab-? szalmát jó minőségű szénával? keverve adták az állatoknak.} Szecskázva, répával és egye-« bekkel ízesítve jó eredmény-S nyel lehet felhasználni a zab-« szalmát. — Az abraktakarmányt pó-t tolandó, nagyobb mértékben kellene foglalkozni a lucerna-1 liszt készítésével — mondta? Fülöp elvtárs —. A lucerna- 5 liszt nagy fehérjetartalommal rendelkező takarmány, s ké-szítése is egyszerű, hiszen úgy-szólván minden tsz-nek vart már nagyteljesítményű darálója. " Szakszerűen, takarékosan A továbbiakban a szakszerű és takarékos takarmánygaz dálkodásra hívta fel a figyel-met a megyei mezőgazdasági osztály megbízott vezetője. E? Az aranyjelvényes esztergályos FÉLSZÁZAN „startoltak” a Szakma Ifjú Mestere címért a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban. Sokan célhoz is értek, de az aranyjelvényt csak egy fiatal tűzhette a mellére: Hollender Antal vasesztergályos ... Néhány éve motorszerelőnek készült, de — hely hiányában — nem vették fel ipari tanulónak. Legyen esztergályos — javasolták neki — szép szakma az, így került a DKG-ba ipari tanulónak. Jóval túl vagyunk a vizsgán, neki mintha tegnap lett volna. — Izgalmas volt? — Minden vizsga az — mosolyog. y — Számított rá, hogy sikerül’ — Igen, átnéztem az elméleti anyagot, s a technikumban is szereztem már hasznosítható ismereteket. Tudtam, hogy menni fog, de az aranyra nem mertem gondolni. Még a vizsga elején sem. Csak jóra, mint a szakmunkás vizsgán. Nem titkolja, hogy nagyon örül a sikernek. Egy kicsit bizonyításnak is szánta a vetélkedést. Amikor szakmunkás vizsgát tett, nem tudták foglalkoztatni a gyárban, másutt vállalt munkát. S később is csak nehezen került vissza. Hét fiatal kortársa közül ő volt az utolsó, akit visszavettek. Kicsit bántotta, de már lezárta az ügyet. Látja, hogy megbecsülik és ez a fontos. HÁROM ESZTENDEJE dolgozik szakmunkásként. Nem sok ebben a szakmában, mégis megbirkózik már mindennel. Tud. És ehhez a Szakma Ifjú Mestere cím is adott valamit. Átismételte az elméletet, szakmai könyveket olvasott, s a gyakorlati munkán is sokat törte a fejét. A műhelyben nem értették, miért marad bent éjjel néhány órára. A vizsgamunkát készítette, egy 500 milliméter hoszszú csigafúró-hosszabbítót. A szakmabeliek szerint is ez volt a legnehezebb vizsgamunka darab. Jutalmat is kapott érte. Mint mindenki, aki megszerezte a címet. Volt, aki 200—300 forintot, mások órabéremelesést. Ő az utóbbi csoportba tartozik. 6,70 forintról 7,25-re emelték az órabérét. Azóta 1600 forintot minden hónapban megkeres. A szakmunkás vizsga után beiratkozott a technikumba, most végzi a második évet. A negyedévi beszámolók még messze vannak, de ő már most készül. — Sorköteles vagyok. Ha behívnak, az első hónapokban nem lesz időm tanulásra, most viszont van, miért ne használ-* jam ki? — mondja. — Huszonegy éves. Az ilyen korú fiatalembereket sok min- *den foglalkoztatja. Nála ez a kör leszűkül. — Két hobbym van, a tanú-ülés és a turisztika, esetleg egy mozi, színház. A napi, heti munka, tanulás« után felüdülést szerez és taiál a természetben. — Minden héten szervezünk egy-egy kisebb túrát, időkö zönként nagyobbat is, a nyáron a Mátrába mentünk. Mát-raverebélyen szálltunk le a« vonatról, és a Mátrán, Bükkön keresztül Egerig túráztunk.« Felejthetetlen tiz nap volt... » Meghódította a turisztika, a szenvedélyes természetbarát. « Most a héten öröm érte. A tu- risztikát zömmel az idősebb korosztálybeliek űzik, ám most megmozdultak a fiatalok is.« Volt egy verseny, csupa fiatal résztvevővel, s őt kérték fel a bírónak. A SZAKMÁT nem önszántéból választotta, de ez mit sem változtat a tényeken. Mégis- ;merte, megszerette, s meg is tanulta ? Az aranyjelvény a bizonyít« ték. Karvalics László ? 3 — Az idei esztendő takarmányozási feladatairól, gondjairól szólva mindenek előtt abból kell kiindulni — említette beszélgetésünk elején Fülöp elvtárs —, hogy az előző években is nagy gondot jelentett a szövetkezeteknek a megfelelő takarmánybázis biztosítása. És ez igen sok helyen nem is sikerült mindig. Roszszul teleltek az állatok, s mire megjött a tavasz, lett takarmány, akkorra olyannyira leromlott a kondíciójuk, hogy jó ideig a régi kondíció visszaszerzésére használódott el a takarmány. Az ilyesminek pedig hatalmas összegű pénzügyi kihatásai vannak, követelmények biztosítása mindenek előtt a szakvezetők feladata, de nagy szerep jut belőle az állatgondozóknak is, akiknek a hozzáértésén, lelkiismeretességén igen sok múlik. Egyébként bizonyára célszerű volna, ha az aránylag fejlett premizálási módszerekkel dolgozó állattenyészetekben a takarmánygazdálkodás az egyik fő feltétellé válna. A termelőszövetkezetekben ezekben a napokban készül el a takarmánymérleg. Az esztendő egyik legkörültekintőbb, leggondosabb munkát igénylő feladata ez a szakvezetésnek, és az állattenyésztés dolgozóinak. A terv akkor lesz jó, ha figyelembe veszik a fentebb elmondott lehetőségeket, és mindazt, amelyek még helyben adottak. A másik fő kritérium pedig az, hogy ennek, megfelelően gondosan, szakszerűen bánjanak a szűkös takarmánykészlettel — mondta Fülöp Győző. Téli takarmányozási gondok és a megoldás Beszélgetés Fülöp Győzővel, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának megbízott vezetőjével WVVWWWAVlAWVWWWVW Szép kis ügyintézés! Haszon néni panaszkodik. Végrehajtás fenyegeti. 719 forint borforgalmi adótartozást követelnek tőle. Ami az államnak jár, az jár. Tudják ezt Haszonék is. Csakhogy ez a követelt öszszeg már egyszer az állampénztárba került. Nyilvánvaló hát, hogy kétszer senki sem akar fizetni. Haszon Ferenc Nagykanizsa, Néphadsereg útja 47. szám alatti lakos telkének egy részét az új városrész építése során kisajátították a múlt évben. Kártalanítást igényeltek. A nagykanizsai járásbíróság — mint telekkönyvi hatóság — úgy rendelkezett, hogy a kisajátító, a megyei tanács tervosztálya — illetve a Zala megyei Tanácsi Beruházási Iroda — a szóbanforgó telekért Haszonéknak 8240 forintot fizessen. A bíróság azonban intézkedett arra is, hogy ebből az összegből a kifizető 1955 forint 40 fillért a városi tanácso*nak — Haszonék adótartozása fejében — és 719 forintot a pénzügyőrségnek — borforgalmi adóként — utaljon át., 1964. november 9-én Haszonék 5475 forint 60 fillért kaptak a Beruházási Irodától, s egyben értesítették őket, hogy a törvényesen járó összegből levonták a szóbanforgó adó- és borforgalmi adótartozást. Haszonék ezt rendjénvaló-nak tartották, és befejezettnek tekintették az ügyet. Mondani sem kell, nagy volt a meglepetés aztán, amikor a pénzügyőrség követelni kezdte a 719 forintot. Haszonék természetesen ezt nem tartották és tartják méltányosnak. Tiltakoztak. S ezzel megkezdődött a kálváriájuk a bürokrácia útvesztőiben. Hiába igazolta a Beruházási Iroda, hogy a szóbanforgó összeget levonta Haszonék járandóságából, s azt a bizonyos 719 forintot befizette a pénzügyőrségnek — a pénz megérkezését ugyanis a pénzügyőrség nem ismeri el. A pénz eltűnt valahol az átutalások, különféle címzések rengetegében. Haszon néni így a múlt év óta folyton a hivatalokat járja. Szép kis ügyintézés. Ideje lenne egy év múltán most már pontot tenni a vezére. Haszonék mnár egyszer fizettek. Ne zaklassák hát őket ily hosszú ideig jogtalanul. — te —