Zalai Hírlap, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-11 / 215. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek: vügy Wa» AZ MSZMP ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. évfolyam, 215. szám Ára : 80 fillér 1967. szeptember 11., vasárnap II vietnami nép fokozza az agresszorok elleni harcot Ho Si Mi­nh interjúja a vietnami helyzetről Párizs (MTI). Az Événe­men­t című folyóirat szeptem­beri számában megjelent az a válasz, amelyet Ho Si Minh, a VDK elnöke Emmanuel d,As­­tier de la Vigerie hozzá inté­­zett kérdéseire adott. Ho Si Minh megállapította, hogy az amerikai expedíciós hadsereg a tekintélyes erősítések ellené­re is siralmas kudarcot vallott­ az 1965—66. évi száraz évszak­­ban folytatott akcióival. Hat hónap alatt az ameri­kaiak és saigoni szövetsége­seik 114 000 embert vesztettek anélkül, hogy magukhoz tud­ták volna ragadni a kezdemé­nyezést. Az úgynevezett sai­goni kormánynak most már a városokban sincs tekintélye. Csapatait súlyosan érintik a tömeges dezertálások és a gyakori lázadások. Ezzel szemben a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front egyre inkább megerősödött, mint a nép egyedül illetékes képviselője. A Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni bombatá­madásokról szólva megállapí­totta, hogy az amerikai repü­lőgépek egyre erősebb légvé­delemmel találják magukat szemben: eddig 1 350­ repülő­gépet lőttek le. Természetesen mi is szenve­dünk károkat — jelentette ki az elnök, — de népgazdasá­gunkat hozzá­igazítjuk a je­lenlegi helyzethez. 1965-ben tovább növekedett a rizs ter­melése, kifejlesztettük a he­lyiipart, a közlekedés és a távközlés működik, a megél­hetési költségek nem emel­kedtek. A mindennapi bombá­zások ellenére továbbra­ is három millió diák jár isko­lába, az egyetemeknek és mű­szaki iskoláknak 100 000 hall­gatójuk van. Ho Si Minh hangsúlyozta, hogy a vietnami nép kész folytatni a harcot, még ha az öt, tíz évig, vagy még tovább is tart. Johnson elnök és elv­baráttá becsapják polgártár­saikat, amikor vietnami hely­zetüket hamis optimizmussal ábrázolják. Ho Si Minh hang­súlyozta, valahányszor az amerikaik újabb lépést tesz­nek a háború fokozására, nagy zajt csapnak az úgyneve­zett béketárgyalások körül. Pedig közönséges ködösítésről van csak szó. Akadnak jóakaratú embe­rek — mondotta —, akik az amerikai propagandától meg­tévesztve, azt tanácsolják ne­künk, hogy minden áron tár­gyaljunk az agresszorral. El­felejtik, ahhoz, hogy véget vessünk a háborúnak, csak az kell, hogy az amerikaiak el­határozzák magukat a távo­zásra. Ez számunkra az egyetlen tisztességes megoldás. Saigon. (MTI) A dél-vietna­mi szabadságharcosok pénte­ken nehéz fegyverekkel és ak­navetőkkel támadást intéztek Saigontól 12 kilométernyire északnyugatra az amerikai 1. gyalogos hadosztály egységei ellen. Az amerikaiak elisme­rik, hogy a támadás követ­keztében súlyos veszteségeket szenvedtek. Pénteken Haiphong kikötő­jétől körülbelül 80 kilométer­nyire északkeletre MiG—21­ típusú repülőgépek tüzet nyi­tottak amerikai repülőgépek­re, mire az amerikaiak elme­nekültek. * Hazánkba érkezett az Egyes­ Államok Kommunista Pártjának küldöttsége Budapest. (MTI) Az MSZMP Központi Bizottsága megrová­sára néhány napos látogatás­ra hazánkba érkezett az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártjának küldöttsége Jus Hall-nak, a párt főtitkárának vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára és Garad Róbert, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Kállai Gyula elvtárs jelenlétében Megnyitották a szigetvári jubileumi emlék­ünnepségeket A zászlódíszbe öntözött Szi­getvárra szombaton a kora reggeli óráktól kezdve érkez­tek a jubileumi emlékünnep­ség vendégei. A szombati program első je­lentős eseményeként nyílt meg a megyei, járási és a községi tanács együttes ünnepi ülése. A Himnusz elhangzása után dr. Nagy Gyula, a megyei ta­nács vb. elnökhelyettese kö­szöntötte az ünnepi tanácsülés részvevőit és vendégeit, köztük Kállai Gyulát, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagját, a magyar forradalmi munkás­­paraszt kormány elnökét, aki az ünnepi tanácsülés díszelnöki tisztjét töltötte be. Az ünnepi tanácsülést a szigetvári Zrínyi Miklós úttörőcsapat köszöntöt­te és tett fogadalmat, hogy a szigetvári hősök, Zrínyi Miklós példamutatása vezérli őket életükben, majd dr. Nagy Gyu­la, a megyei tanács vb. elnök­­helyettese méltatta a sziget­vári várvédelem és a jubileum jelentőségét. Ezután Kállai Gyula, a for­­nadiailmi­ munkás-paraszt kor­mány elnöke szólt az ünnepi tanácsülés részvevőihez. Bevezetőben tolmácsolta Ba­ranya megye lakosainak a Magyar Szocialista Munkás-­­párt Központi Bizottsága és a magyar forradalmi mu­­kás­­paraszt kormány baráti üdvöz­letét és jókívánságait, majd így folytatta: " A szigetvári várvédelem a magyar nemzeti függetlensé­gért folytatott évszázados küz­delmeknek olyan nagyszerű tette volt, amely a későbbi ko­rok embereit is újabb és újabb hősi harcokra lelkesítette. Kállai elvtárs ezután így folytatta beszédét: — Bár a szigetvári ostrom óta 400 év telt el, a nemzeti függetlenségért és szabadságért vívott harc a világ számos ré­szén ma sem került le a tör­ténelem napirendjéről. Ma is vannak olyan erők, amelyek más népek elnyomására, ki­zsákmányolására törnek, s ez­zel az emberiség nyugalmát, békéjét fenyegetik. Ezek kö­zött a legveszélyesebb az ame­rikai imperializmus, amely a világ csendőrének tekinti ma­gát, amely napjainkban sem­mivel sem igazolható barbár háborút folytat a szabadságát védő vietnami nép ellen.­­ Nem lehet legyőzni azt a népet, amely igazságos ügyért harcol. Meggyőződésünk, hogy a hős vietnami nép is győzel­met arat: megvédelmezi füg­getlenségét és tovább halad előre a társadalmi fejlődés út­ján! Népünk és kormányunk nevében újólag teljes szolida­ritásunkról és támogatásunkról biztosítjuk vietnami barátain­kat. Kállai elvtárs ezután Sziget­vár fejlődéséről beszélt, majd bejelentette, hogy Népköztár­saságunk Elnöki Tanácsa ezt a történelmi múltú helységet vá­rossá nyilvánította. A kormány elnöke beszédének befejező ré­szében országépítő terveinkről szólt Az ünnepi tanácsülés befeje­zése után a részvevők együtt indultak a vár északnyugati bástyájához, ahol a Zrinyi­­emlékünnnep szignálja, zászló­felvonás, staféták érkezése és az ünnepli láng meggyújtása, majd a „Szigeti veszedelemé­ből „Zrínyi-esté””-jének meg­hallgatása után Bernát Béla, a járási tanács vb. elnöke tíz­ezer főnyi közönség előtt meg­nyitotta az emlékünnepséget A nap folyamán az évfor­duló számos eseménye zajlott még le. (f.n­c A-t- * * s L-v- ■ V » . .................—..........­ Lv LrI.Ui.v5i 10 fttWAMH*. SZÜRET (MTI foto — Kovács Modor feTvCTete) Félmillió darab terméket gyárt Kétszeresére növeli termelését az idén a Zalaszentgróti Ruházati Ktsz Évek óta tart a termelés nö­ve­­se, a választék bővítése és a minőség javítása a Zala­szentgróti Ruházati Ktsz-ben. Tavaly 30 millió forint éves termelési értéket produkáltak, az idén pedig 52 millió forint értékű terméket kell gyárta­­niuk. Az év végéig több mint félmillió darab ruházati cik­ket várnak tőlük a múlt évi 247 ezerrel szemben, amely­nek jelentős része exportra kerül. Rendelés 2-án, szállítás 13-én A szövetkezet dolgozói már 470-en vannak. Ez év júliusá­ban 120 fővel szaporították a létszámot, hogy a növekvő bel- és külföldi megrendelés­nek eleget tehessenek. Hogy miért ez a nagy kereslet? A magyarázatot a gyártott ter­mékek minősége és a rövid határidőre történő­ szállítás adja. Megtörtént, hogy a svéd vásárlóval másodikén tárgyal­tak a szövetkezet vezetői, aki azt kérte, hogy ugyanazon hó­nap 10-én szállítsanak részére ezer bársony öltönyt. Ez a rö­vid határidő meghökkentette a vezetőket, de méginkább a dolgozókat. — Első hallásra lehetetlen­nek tűnt ilyen rövid idő alatt ezer öltönyt legyártani — mondták a szövetkezetnél. — Aztán mégis elvállaltuk. A dolgozókkal megbeszéltük a feladatokat és szinte mi sem hittük, amikor a kért határna­pon hiánytalanul átadtuk az öltönyöket. A minőségre jellemző, hogy a jövő évre már előre jelezte e svéd vásárló az újabb igé­nyét. Tízezer darab bársony öltönyt kíván vásárolni, de egy kikötéssel: a zalaszentgróti kisz készítse az árut. Ez csak egy példa a sok közül, mert a szovjet, német és holland vá­sárlók hasonlóan nyilatkoz­tak, illetve újabb megrende­lést adva fejezték ki elégedett­ségüket. Bűvölő export — Csak másfél éve gyártunk ruházati termékeket exportra — mondták a vezetők, — de egyre növekszik az újabb kül­földi vásárlók száma. Hamaro­san útnak indul a Szovjetunió­ba egy 12 ezres tétel és az év végéig a hollandoknak szállí­tunk 10 ezer szivacskabátot, több más terméken kívül. A fejlődés a szövetkezetnél a jövőben is biztosítottnak látszik. Elkészültek a jövő évi tervek, s 1967-ben az ideihez hasonló termelési érték növe­lést tartalmaznak. Ezek sze­rint a jövő évben 74 millió fo­rint értékű ruházati terméket gyártanak, de perspektívában 110 milliós éves tervről is be­szélnek. A tapasztalatok szerint a szövetkezet termékei kereset­tek a bel- és a külföldi piacon egyaránt. A termelés növelése sem okozna nagyobb gondot, ha az udvarukban lévő lakó­nak a községi tanács — hatá­rozott ígéretéhez híven — la­kást biztosítana. A felszabadu­ló helyiségekben megoldódna a 30 ipari tanuló elhelyezése, s az ő munkahelyükön pedig újabb szalagok létesítése. B terv: ezer fős üzem — Készen állnak a tervek a szociális létesítmény építésére és a gyógyszertár kiköltözését követő teendők elvégzésére is. Eszerint a jövő év júniusában látnak hozzá az építők a szo­ciális létesítmény építéséhez, ami decemberben kerülne át­adásra, ahol öltöző, fürdő, ebédlő, raktár és az irodák nyernének elhelyezést, a je­lenlegi épület pedig üzemház lenne teljes egészében. A pénz biztosított, s reméljük, hogy a jövő évben az említettek meg­valósulását követően közel ezer főt foglalkoztató üzemmé fejlődünk — mondták a szö­vetkezet vezetői. A tervek megvalósítása nem csupán a szövetkezet vezetőin múlik. Azzal mindenki egyet­ért Zalaszentgróton, hogy a szövetkezet termelésének nö­velése több száz , főleg női munkaerőnek nyújthat biztos megélhetést, jó kereseti lehe­tőséget. A cselekedeteknél azonban már nem ilyen egyön­tetű a községi vezetők elkép­zelése. Pedig ahhoz, hogy az egész községet érintő nagysza­bású tervek megvalósuljanak, a szövetkezet jelentős anyagi ráfordítása mellett nekik is se­gíteni kell, például az említett lakás kiürítésével, majd azt követően más vonatkozásban is. Tekintve, hogy a járási és községi illetékesek egyetérte­nek a szövetkezet fejlesztésé­vel, az újabb jelentős munka­­lehetőség mielőbbi megterem­tésével, remélhető, hogy ha­marosan valóra válnak a ter­vek. Takács János Nagyarányú felújítás, üzembővítés kezdődött a nagykanizsai üveggyárban A nagykanizsai üveggyár te­lepén, s közvetlenül az üzem szomszédságában, nagyarányú munkálatokat kezdett a Zala megyei Állami Építőipari Vál­lalat. A telepen hozzáláttak a csa­torna- és úthálózat felújításá­hoz. Mintegy félmillió forin­tos költséggel az év végéig korszerűsítik és bővítik az üzem csatorna-rendszerét és úthálózatát. A hőpalack-üzem szomszéd­ságában, közel 3 milliós költ­séggel, félkész- és készáru rak­tár építését kezdte meg a Za­la megyei Állami Építőipari Vállalat. Az új létesítmény 18­00 méteres vasbetonvázas csarnok lesz, s félkész- és készáru rak­tárnak, valamint csomagok­­­nak készül. Mint a gyár beruházási oszt­­ályán közölték, megkezdődött a III. ötéves tervben sorra ke­rülő mintegy 100 millió forin­tos beruházás programjának elkészítése is. A fejlesztés programját az Iparterv készíti. A fejlesztés nyomán az üveg­gyár több profillal bővül. A többi között kemény üvegáru, háztartási üvegtermékek gyár­tását kezdik meg, s fejlesztik az üvegtechnikai üzemet, vala­mint a hőpalackbetétek gyár­tását is. A távlati tervek sze­rint a beruházás megvalósítá­sa nyomán a vállalat terme­lési értéke várhatóan megkö­zelíti a 300 millió forintot. A félkész- és készáru raktár építésével kapcsolatban a kivi­telező vállalat szakemberei kö­zölték, hogy a következő na­pokban nagyobb erőt csopor­tosítanak z üveggyári építke­zéshez, s az új 18X40 méteres csarnokot még a tél előtt tenő alá hozzák, s biztosítják, hogy a tervezett időiben, 1967 júliu­sában átadásra kerüljön Az új csarnok építésével egyidőben megkezdik közel 1 millió forintos beruházással a feldolgozó csarnok bővítését ■­ leendő új szárny alapozásai ■rég az idén elvégzik. A fel­dolgozó csarnok bővítésének munkálatai a tervek szerint 1967 augusztusában fejeződnek be.

Next