Zalai Hírlap, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-31 / 308. szám

1966. december 11. A propagandáról megfeledkeztek Látogatás a Letenyei Gépjavító Állomáson A megyében mintegy kétezer pótkocsi van a termelőszövet­­tersetek tulajdonában. A gép­állomások profilrendezése után ezek javítására teljes egészé­ben a Letenyei Gépjavító Ál­lomás kapott megbízást. A szerelőcsarnokban szét­szedett, félkész­ és kész pót­kocsik jelzik, hogy „működés­be lépett” a pótkocsijavító nagyüzem. Zökkenőmentes átállás — Hazánkban körülbelül 9— 10 féle pótkocsi van forgalom­ban. Javítás közben mind­egyikkel találkozunk mi is. Ennyiféle típus javítása nem könnyű, de az átállás mégsem okozott különösebb gondot, mert részben azelőtt is végez­tünk ilyen munkát. A mostani feladatunk annyiban különbö­zik az előbbitől, hogy a javítás egyes fázisait jobban kell is­merniük szerelőinknek. Ezen viszont úgy segítettünk, hogy a javítás minden fontosabb mozzanatát specializáltuk. Dol­gozóink így azután hamar be­legyakorolják magukat az egyes munkafolyamatokba — mondja Gellén László főmér­nök. A tökéletesebb, gyorsabb munka érdekében az alkatré­szek többségét a helyszínen állítják elő. Az ehhez szüksé­ges munkagépeket már koráb­ban beszerezték. Az alkatrész­gyártás, a nagy szériában tör­ténő javítás egyenes velejárója lesz, hogy kevesebbe kerül egy-egy pótkocsi javítása, mintha a tsz saját műhelyé­ben, illetve más profilú gép­javító állomáson végezteti el.­­ Az sem mellékes, hogy ezentúl jóval rövidebb idő alatt javítunk, s ez a munkában té­rül meg a szövetkezeteknek — mondja Boás Kálmán szerelő. Esedékes: 600 pótkocsi javítása A tapasztalati számok sze­rint egy-egy pótkocsi javítása három évenként válik szüksé­gessé. Ebben az évben mint­egy 600 pótkocsi javítása lenne tehát esedékes. A termelőszö­vetkezetek viszont december közepéiig csak hetvenkettő ja­vítására szerződtek a Letenyei Gépjavító Állomással.­­ Az okát elsősorban abban látom, hogy egyes tsz-ekben nem olvassák el a rendelkezé­seket, pedig az idevonatkozó rendelet világosan kimondja: az 50 százalékos kedvezményt a pótkocsik javításánál is meg­kapják a tsz-ek az államtól. A gépjavító állomás viszont csak annyi szerelőt foglalkoztathat, amennyi munkakapacitása van egész esztendőben. Ügyfelek vagyunk, önálló cég a tsz is, mi is. A szövetkezetekre nem erőszakolhatjuk rá a mi állás­pontunkat, mégha tudjuk, is, hogy javításra szorul a munka­gépük — mondja a főmérnök. — Sokféle alkatrészt készí­tünk, de mindent nem tudunk előállítani, ugyanakkor csak annyi alkatrészt rendelhetünk, amennyi a szerződött pótko­csik javításához feltétlenül szükséges. Ha később mégis meggondolják magukat a szö­vetkezeteik, a legjobb akara­tunk ellenére sem segíthetünk rajtuk — mondja Simon Fe­renc szerelő. — Több közös gazdaságban újra a „ráérünk arra még” szemlélet érvényesül, tavasszal viszont, amikor megkezdődik a nagy munka, futkosni fog­nak, hogy javítsák meg a pót­kocsijaikat. A helyesebb gya­korlat szerintem az, ha most kerítenek sort erre a tsz-ék — mondja Bódi Kálmán szerelő. Megoldást kell találni A Letenyei Gépjavító Állo­más megoldást keresett — a saját érdekében. — Munkát kell biztosítanunk szerelőinknek, ezért a hagyo­mányos munkákon túl a Fő­városi Autóbusz Javító Üzem­nek is dolgozunk: alvázakat ja­vítunk és a járművek teljes felújítását végezzük — mondja a főmérnök. Az sem ártana viszont, ha a gépjavító állomás nagyobb propagandát fejtene ki a tsz-ek körében. Ők a szakemberek. Sok közös gazdaságban már csak akkor veszik észre a gé­pek hibáját, ha az teljesen használhatatlanná vált A Letenyei Gépjavító Állo­máson azt mondták, hogy min­den tekintetben felkészültek az új feladatra. Ami a javítás za­vartalanságát biztosítja — igen. A jó propaganda érdeké­ben azonban még akad néhány tennivalójuk, hiszen már a kö­zeljövőben aszerint alakul dol­gozóik életkörülménye, hogy mennyi munkát, keresetet tud­nak biztosítani a számukra. Kovács József Ha pótkocsit egyelőre keveset is hoznak, egyéb javítani való azért akad a műhelyek­ben. A szerelők éppen egy traktor­­motor főjavításán dolgoznak. Az erdő nent magától születik Békésen poroszkál haza­felé a kocsiba fogott pejkó. Fáradt kicsit, lógatja is a fe­jét, holott már letértek a kö­vesedről. Ez pedig azt jelenti, alig fél kilométer még, s várja az ablak. Gazdája sem kevés­bé vágyik haza: jóval túl van már a hatvanon, s ha hozzá is szokott világéletében az erdő­kerüléshez, a nagy utakhoz, csontjaiban azért érzi már az idő múlását. Pihenni vágyik ő is. Persze, csak másnapig, mert reggel várja újra a mun­ka: ezer holdnyi kiterjedésű, három falu határát fogja be kerülete. Az erdészház nincs messze a falutól, bár ugrásnyira van csak az erdőtől is. Olga major, Csömödér, Gosztola, meg a régebbi évek bakonyi emlékei itt. Lentikápolnán is megro­hanják nem egyszer. Mert 47 éve ejtette rabul az erdő, s azóta csak a háború szakítot­ta el tőle. — Nem tudom, mi lehet most az én régi erdőim helyén, a Bakonyban. Talán bányát nyitottak arra is ... Persze, fontos dolog az is, meg jó is, de azért fájna a szívem az öreg fákért, amelyeket még én ültettem el.. . — mereng visz­­sza messze tűnt éveire. Átforrósul a hangja, ahogy a szakmájáról kezd be­szélni. Büszke rá, hogy hatal­mas értékek őrzője, Zala egyik legnagyobb természeti kincsé­nek, a fának hű sáfárja. — Ahhoz, hogy valaki er­dész lehessen, lélek kell: em­berszeretet meg erdőszeretet. Mert az erdő nem nő magától. Meg kell szedni a magot, ki kell dolgozni, el is kell vetni, aztán fel kell nevelni a fiatal fát... Ezért szeretem legjob­ban a csemetekerti munkát, ahol eredményét is látom an­nak, amit végeztem... Azokat emlegeti aztán, akik nélkül semmire sem menne, hisz egyedül nem bádogulhat: az erdei munkásokat, akikbe igyekszik átplántálni a maga szeretetét a fák iránt. — Hadd örüljünk együtt, ha sikerül egy-egy régi, rossz er­dő helyén újat, szépet terem­tenünk — ezt próbálom nekik magyarázni, s a munkájukból látom, hogy megértenek. .. Azt hajtogatja egyre, hogy a legszebb munka az erdő épí­tése. Ahol vágják a fát, az már halálos ítélet — fejtegeti *—, akkor is, ha ez a munka jelenti a tulajdonképpeni hasznot... Az erdő a mindene: lakó­helye, munkaterülete, szóra­kozása, pihenése. Sajnálja azo­kat, akik szürke kőfalak közt, füstös városokban élik­ nap­jaikat, s nem ismerik azokat a szépségeket, amelyeket a ter­mészet, az erdő nyújt annak, aki egy életre szövetkezett vele. — Sok ember valósággal fél az erdőtől. Én viszont itt ér­zem csak igazán otthon ma­gam, ez az én világom ... Elmeséli, hogyan mentette meg kutyája sok évvel ezelőtt kisfiát a verandára felkúszott kígyótól, aztán a lovakról be­szél, hosszú éveken át hűséges segítőtársairól. Nem sajnálta a róluk való gondoskodást so­ha, mert busásan megfizettek érte — a munkájukkal. Az er­dő szeretete — mondogatja — különben is együtt jár az álla­tok szeretetével is, nemcsak az emberekével, ahogy először hangoztatta. Itt, ahol oly sok­szor a maga erejére, a saját bátorságára, ügyességére szo­rul az ember, életszükséglet, hogy emberrel-állattal jól megférjen. Pár év híján negyven esz­tendeje töltik együtt éveiket az erdők tövében élete párjá­val. Gyerekeik közül az egyi­ket most készül a „családi” foglalkozáshoz — nem is fog­lalkozáshoz , hivatáshoz — visszahódítani az erdő, a má­sik kettő városon él. De nya­ranta őket is vonzza a fenyve­sek azona, a smaragdba öltö­zött táj, az erdők halk nesze, a csend, a békesség különös varázsa, amely sehol nem fog­ja úgy körül az embert, mint ilyen tájakon. Makkegészséges, a betegsé­get jóformán csak hírből is­meri Szigethy Tivadar bácsi. Lentikápolna, Mumor, Bár­­szentmihályfa erdőinek önző­je, ápolója, nevelője. — Ahhoz, hogy valaki er­dész lehessen, lélek kell — mondja Szigethy bácsi ZALAI HÍRLAP Ötvennégy újabb lakással gyarapodott a megyeszékhely Megtörtént a zalaegerszegi toronyház műszaki átadása Színhely Zalaegerszeg, Kos­suth Lajos és Petőfi Sándor utca kereszteződése. Több szerv, hatóság, vállalat képviselője adott itt találkozót egymás­nak. Egy nappal a kitűzött ha­táridő előtt elkészült Zala­egerszeg első toronyháza, s annak műszaki átadására jöt­tek össze tegnap délután az érdekeltek. Az új épület szintenként hat lakást, négy kettő- és két egy­szobást foglal magába, s min­den lakáshoz erkély tartozik. A lakásokba felszerelt kon­vektorok már ontják a mele­get, s begyújtásra várva ott sorakoznak a háromlapos gáz­tűzhelyek is. Sajnos az eredeti tervben szereplő konyhabúto­rok beépítése takarékossági okokból elmaradt, de a laká­sok így is szépek, kényelme­sek. Az épületben néhány tech­nikai és egyéb újdonság is akad. A földszintről lifttel me­gyünk fel a kilencedik eme­letre, amelynek szerelését a Budapesti Felvonó Szerelő vállalat dolgozói végezték. Szintenként központi szemét­­gyűjtőt alakítottak ki, ami a lakók kényelmét szolgálja, s ugyancsak szintenként közös tárolóhelyiséget. A tizedik, szintet a tetőterasz foglalja el, továbbá a liftház, és a három közös szárítóhelyiség, ahol a berendezések ugyancsak ont­ják a meleget. Az emelet tete­jén két központi TV-antenna látható. A szemle szigorú alaposság­gal, szintről szintre folyik. A bizottság tagjainak figyelmét nem kerüli el a legkisebb hiá­nyosság sem. Itt-ott akad jegyzőkönyvezni való. Az épít­kezés folyamatosságát a kivi­telezés alatt többször gátolta az anyaghiány, s az utolsó idő­szak rohammunkája mintha egy kicsit visszaütött volna. Különösebb, az átvételt és lakhatóságot gátló hiányossá­got azonban nem találtak és így a jegyzőkönyvezett hibák gyors kijavítása után — ami­re 10 napos határidőt kapott a vállalat — a műszaki átadás tegnap megtörtént. — Mikor költözhetnek a la­kók? — kérdezzük Bizsók Györgynétől, a zalaegerszegi Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat műszaki vezetőjétől. — Már az ünnep utáni első napokban — hangzik a válasz. Lefelé jövet a bejáratnál egy pillanatra még megáll­tunk a lakók névjenzékét tartalmazó tábla előtt, ötven­­négy lakó névkártyáj­ának el­­ne­vezésére szól­gáló tábla van itt felszerelve. Ötvennégy la­kóé, akiknek ilyen szép aján­­déko­t hozott az 1907-es esz­tendő. Többségében még földszintes, kertes házacskák közöl nőtt ki Zalaegerszeg új büszkesége, az 54 lakásos toronyház. A tervek szerint néhány év múlva már a környezet is merő­ben más lesz. (Kiss Ferenc felvétele) 3 Együttműködés vitatkozva is nagyon nehéz megszaba­­­­dulni a hosszú időn át beidegződött reflexektől, szo­kásoktól. Különösen kényes, bonyolult az ember kapcsola­tokban új viszonylatokat te­remteni. Az évek során ter­mészetessé vált, hogy a vál­lalati vezetőségek és a szak­­szervezeti bizottságok egya­ránt a gazdasági-termelési programok megvalósítását te­kintették fő feladatuknak, sőt helyenként az szb-k gyekez­­tek betölteni a „pótgazdasági vezetés” szerepét, gyakran több időt, energiát fordítva anyagbeszerzési és egyéb ügyekre, mint a dolgozók közvetlen érdekvédelmére. Az új gazdasági mechaniz­mus működésének távlatait kutatva újra értékeljük, vé­giggondoljuk a társadalmi­politikai folyamatokat, köz­tük a társadalmi szervek he­lyét, szerepét is. Leegyszerű­sítve azt mondhatjuk: min­den szerv végezze a maga dolgát. A gazdasági vezetés a maga apparátusával gazdál­kodjon eredményesen, a szak­­szervezet pedig politikai­érdekvédelmi jellegénél fogva társadalmi-mozgalmi eszkö­zökkel segítse egyfelől a gaz­dasági célok megvalósulását , miután tartósan csak ez adhat realitást az életszínvo­nal növelésére irányuló szán­dékoknak , másfelől képvi­selje következetesen a válla­lati, gyáregységi, műhelyi dolgozó­i kollektívák közvet­len,­rdekeit A gyakorló szakszervezeti emberek elvileg eddig is el­ismerték­ a fenti követelmény igazságát, ám a valóságban ma még sokszor nem jut ere­jükből ennek teljesítésére. A vállalatok többségében pél­dául az év elején elkészítik a szociális, egészségügyi, munkavédelmi komplex in­tézkedési terveket, amelyek­nek teljesülését félévenként mérik, ellenőrzik. A tapaszta­latok szerint gyakor az „el­csúszás”, eléggé általános tü­net, hogy a szakszervezeti bi­zottságok túlságosan ,s meg­értően kezelik az objektív, vagy annak tűnő indokokat, magyarázatokat, amikor egy­­egy, a munkakörülményeket javító intézkedés elmarad, vagy késik. A magasabbnak tűnő érdekek „oltárán” ese­tenként feláldozzák a „ki­sebb” érdekeket. Ennek is betudható, hogy a munkások szemében helyenként a vál­lalati gazdasági és szakszer­vezeti vezetés elmosódik, nem rajzolódik ki előttük kellően a két vezető szerv sajátos, karakterisztikus arca. fr­örcsösen tartja magát még az a hiedelem, hogy a jó együttműködés ki­zárja a nézetel­téréseket, a kri­tikát. Holott a Szaktanács és a Minisztertanács közös ha­tározata egyértelműen ki­mondja: az ellentmondásokat, feszültségeket fel kell tárni, az állami és szakszervezeti szervek közötti kapcsolatban az önállóságot és a felelőssé­get el kell határolni, vala­mint a feszültségek feloldá­sának a módját is közösen kell megtalálni. Szükség ese­tén pedig felsőbb szerv elé vinni a vitás kérdéseket Persze nem arról van szó, hogy a szakszervezetek fel­adata csak a „nem "-ek ki­mondása legyen. Az is hely­telen elképzelés, hogy a gaz­dasági ügyek csak a gazda­sági vezetésre, a politikai­emberi ügyek egyed­ül a tár­sadalmi szervekre, köztük a szakszervezetekre tartoznak. Bármennyire is a gazdaságos­ság, a jövedelmezőség szem­pontjai kerülnek előtérbe, groteszk „munkamegosztás” lenne, ha a vezetés emberi tényezőit kiragadnánk a gaz­dasági vezetés egészéből és „átutalnánk” azt a társadal­mi vezetőszervek kezébe, ki­zárólagos joggal. A vállalatok gazdasági és társadalmi vezetői között kí­vánatos jó kapcsolatnak, együttműködésnek nem a kritikátlanság, a vitanélküli­ség a mércéje, hanem­ a né­zeteltérések, feszültségek fel­tárása, azok közös meg­oldása. Ennek gyakorlatias véghezvitele természetesen nagyon bonyolult lehet. Akadályozókká válhatnak valóságos objektív okok (például pénzhiány), de köz­rejátszhatnak szubjektív in­dokok is. Az említett éves komplex intézkedési tervek már eleve adott pénzügyi keretek között születnek, te­hát százszázalékos megvaló­sításuk objektíve lehetséges. E tervek „egyenrangúsítása"­ a termelési programokkal, a tételes ellenőrzés, anyagi és erkölcsi ösztönzés, szükség esetén felelősségrevonás a mu­lasztókkal szemben — több­nyire elhatározás dolga. Jólin múlik, hogy új fel­fogásban, szellemben dolgozzanak a vállalati szak­­szervezeti bizottságok és mű­ködjenek együtt a vállalati vezetőségekkel ? Elsősorban azon múlik, mennyire isme­rik fel, hogy „új szelek fúj­nak”, mennyire képesek élni a már meglévő — a jövőben bővülő — jogaikkal, hatáskö­rükkel. A legfontosabbat — minden­ új felismerés mellett — sem szabad elfelejteni: to­vábbra is az em­ber áll érdek­lődésünk középpontjában. Minden más kizárólag azt a célt szolgálja, hogy az emberi szükségleteket, a lehető leg­jobban kielégítsük. Kalocsai Tibor

Next