Zalai Hírlap, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-23 / 302. szám

1#W. december SS. Három kívánság A NEVE: BOXI. Egyébként Bogdán Jánosnak hívják, ta­nárai, nevelői Jancsinak. A Boxiért haragszik. A miért?-re csok-kal vála­szol. Nem faggatom. Jancsit nem lehet faggatni. Szép szó­val meg lehet győzni, tűzbe megy azért, akihez ragaszko­dik, de ha faggatják, azt nem szereti. — Jancsi! Mi lenne a három legfőbb kívánságod? Hosszan hallgat. Csillogó fe­kete szemét tanácskérőn hol osztályfőnökére, Gombos Ist­vánra emeli, hol engem must­rál hasonló célzattal. Jobbkeze mutatóujját halántékára szo­rítja, gondolkodik. Kis szünet után kiböki: — Otthon lenni! Zavarban vagyok. Tudom róla, hogy szülei hároméves korában elváltak. A gyerek ad­dig is állami gondozásban volt. Később az apja meghalt, az anyjáról nem tud semmit Ott­hagyta. Eldobta­ magától az ér­telmes kis cigánygyereket — Hát... hol is van neked az ott... az a hely, ahol ott­hon vagy? — A nő némnél Kiskorpá­don, ott dolgoznak az állami gazdaságban. — Majd karácsonykor elméje hozzájuk — biztatja nevelője, bár azt meg­­ tudja, hogy öt éve nem volt a gyerek a roko­noknál és nem valószínű, hogy éppen az idén jut el hozzájuk, meghívják. — No, és mi lenne a máso­dik óhajod? JANCSI HALLGAT. Amikor ötleteket sorolunk a hosszú csend miatt, tétován az öttalá­­latos lottó szelvényt választja, abból venne magának egy bi­ciklit. — Mert a gondnok néni nem csináltatja meg azt a két bi­ciklit, ami a padláson van. Azt mondja, majd a tavasszal Pe­dig lehetett volna most is járni vele. Ezért kell neki 2 millió fo­rint. .. De mit tudja , mi az a pénz? Elmúlt 11 éves és még sohasem volt semmije. Egy könyv, egy bicska, egy játék, egy kis szék, vagy valami. Nem ismeri az otthont, csak a nagy közösséget, a nevelő otthont, ahol nem rossz, mert jók a ta­nár bácsik, s a fiúk is. Nem jutunk elöb­e a kíván­ságlistával, már pirosodik a szeme sarka elkeseredésében, hogy nem tud — vagy akar? — hármat kívánni. A tanára magához szorítja kócos fekete fejét, s az ifjú pedagógus kar­ja alól kileső Jancsi szemében mélységes hála ül. Érzi, hogy szeretik. Jancsi még nem kapott anyai csókot. Az osztályfőnök simogató keze számára a sze­retet maximuma. Kikísér a kapuig. Közben elárulja, hogy leg­kedvesebb tantárgya az orosz, meg a magyar nyelv, és ha el­végzi a nyolcadikat, autó- és motorszerelő akar lenni. Jó fe­jű gyerek, 4—4,5 között mozog a tanulmányi átlaga. MÁR A KAPUBAN állunk, amikor kézfogásra nyújtott ke­zemet fogva rám emeli csil­logó fekete szemét, így szól: — Ha teljesíteni tudná a kí­vánságaimat, azért kérnék ám még kettőt... — Tudod, hogy. — Tudom, hogy csak úgy tetszett kérdezni, de mégis. Másodszorra azt kívánnám, hogy éljen az apukám, har­madszorra meg, hogy nekem is legyen... — keresi a szót, ami más gyereknek az első, a legkedvesebb, a legtöbbet haj­togatott: édesanyám... Mészáros Ferenc ZALAI HÍRLAP FILM Lenin Lengyelországban Nagy emberek életét — vagy akár csak életútjuk egy-egy je­lentős epizódját is felelevení­teni — minden művész legne­hezebb feladatának mondható. Filmet készíteni egy törté­nelmi személyiségről ? Itt min­den mozdulatra, képkockára, feltételezésre ügyelni kell, mert a film plaszticitása a legkife­jezőbb művészetet jelenti, s a néző-gondolkodó ember a leg­parányibb részletből is fontos következtetéseket szűrhet le. Leninről szólni­ a legnagyobb felelősséggel jár. Szerencsére a szovjet filmművészet alkotói­nak sora jól kitaposott ösvényt teremtett Szergej Jutkevics, a híres rendező számára, aki a Lenin Lengyelországban meg­filmesítésére vállalkozott Jó iskola — mondjuk, de Jutke­vics alkotói karaktere figye­lemre méltó továbblépést va­lósított meg a történelmi egyé­niségek filmportré-m­űfa­j­ában, s ez teszi alkotását igazán új­já, jelentőssé, vonzóvá. Mert Jutkevics szakít min­denféle — már-már akadémiz­­musba merevülő — hagyo­mánnyal. Azzal, ami csillag­­magasságokba emelte a néző előtt az ábrázolt személyiséget, egyszerre megfosztva a közön­séget a csillogás kedvéért, az embertelen heroizálás látvá­nyosságáért a legkedvesebb él­ménytől, a találkozás bensősé­ges melegségétől. Valljuk be, egy-egy nagy embert látni azért vállalkozunk regény­­olvasásra, film­nézésre, hogy közelebb kerüljünk a történe­lemhez, az elmúlt korok vilá­gához. S csalódunk, ha az em­ber helyett szobrot idéz fel az alkotó. Ahogy ezt, a legfrissebb Lenin-portrét nézzük, éppen ez­ a keresett, a várt melegség a legszembetűnőbb. Nem is szabályos történet ez a film, hanem sokkal inkább két év lírai felelevenítésére, vallomás a halhatatlan forradalmár megrendítő hittel vállalt hét­köznapjairól. Minden alkotói módszer, ösz­­szetevő ezt az élményt erősíti a nézőben: az egész történe­ten végigvonuló emlékezés­monológ, a képek emberi köz­vetlensége, olykor tömör fe­szültsége, máskor oldott derű­je, s a szereplők mélyen át­élt, a felelősséget látó és még­is természetes egyszerűségű já­téka. Akaratlanul is Majakovszkij Találkozás Lenin elvtárssal cí­mű versének kegyeletteljes, noha ugyanakkor kedvesen lí­rai sorai jutnak az eszembe e filmet látva, mert a költő és a rendező egy nyelven szólt er­ről a mindenki szívéhez oly közel álló emberről, aki egész életében barátja és vezetője tu­dott maradni népének. A világháborús években szinte egyedül tisztán látó Le­nin alakját Makszim Straub formálta meg, meleg természe­tességgel. Játékának varázsa a többi színészt is láthatóan ma­gával ragadta: ritkán látunk együtt ilyen harmonikus alko­tói gárdát! S a rendező mellett az ő nagyszerű teljesítményük is hozzájárult, hogy egy nagy­szerű film­élménnyel lehet­tünk gazdagabbak. T. A. A megrögzött agglegény hírében álló Gurgulya Kázmér a minap odajött hoz­zám a presszóban egy nála tíz évvel idősebb, enyhén szólva is testes hölgy­­gyel, s így szólt: — Engedd meg, hogy bemutassam a feleségemet. A bejelentésre a meglepetés moraja futott végig a bensőmön, s amint né­hány perc múlva kettesben maradtam Kázmérral, nem is állhattam a dolgot szó nélkül. — Nézd, Gurgulya — kezdtem — Nem akarok beavatkozni a belügyeidbe, de ha már feladtad az agglegény élete­det, akkor... — Ne is folytasd — vágott a szavam­ba Kázmér —. Tudom, azt akartad mondani, hogy találhattam volna fiata­labbat, csinosabb­at is, de úgy nézz rám, hogy ezzel a nősülésemmel tulajdonkép­pen a protekcionizmus áldozata vagyok — mondta és bőgni kezdett. Gyors egymásutánban lehajtott két konyakot és elmesélte könnyekig meg­ható történetét. — A dolog akkor vette kezdetét, ami­kor egy ismerősöm megkért, hogy be­széljek a TRIMPEX igazgatójával, s protezsáljam be az unokaöccsét a meg­üresedett segédraktárosi státuszra. Két hét múlva eszembe jutott a dolog, s fel­mentem a TRIMPEX-hez. Az igazgató­nak egy ronda titkárnője volt, aki ride­­men közölt* velem: * fának* tárgyal. AZ ÁLDOZAT nem ér rá. Másnap megismétlődött a dolog. Azonnal láttam, hogy az igazga­tóhoz csak úgy tudok bejutni, ha a tit­kárnője kegyeibe férkőzöm, ezért egy szelet csokoládét vittem neki. Most már nem volt olyan goromba hozzám, de az igazgató, sajnos, házon kívül volt. Ne­gyedszer egy csokor szegfűt vittem a titkárnőnek. Ő rám mosolygott, s arról tájékoztatott, hogy az igazgató elvtárs­nál minisztériumi emberek vannak. Gurgulya itt ismét felhajtott egy ko­nyakot, aztán folytatta a mesélést. — Ekkor már presztízskérdést csinál­tam belőle, hogy ismerősöm unokaöcs­­csét beprotezsáljam arra a segédrak­­tárnoki állásra, ezért, amikor ötödször is hiába jártam a TRIMPEX-nél, a tit­kárnő segítségét végleg megnyerni az ügyemnek, meghívtam vacsorázni. A hatodik alkalommal, amikor fel­mentem a TRIMPEX-hez, már tegeződ­­tem a titkárnővel, de sajnos, az igazga­tóhoz még ilyen előny birtokában sem tudtam bejutni, mert kéthetes külföldi tapasztalatcserére ment. A kapcsolatot viszont nem akartam a titkárnővel meg­­szakítani, nehogy két hét múlva újra kezdhessek mindent, ezért esténként együtt jártunk moziba, vacsorázni, az­tán bemutatott a szüleinek, s amikor a következő este kedvenc ételemet, tojá­sos nokedlit tettek az asztalra, a pilla­nat hevületétől fűtve megkértem Amá­lia kezét. Mert így hívják a feleségemet — tette hozzá magyarázótéig, s könnyeit hullajtva felhajtotta a negyedik konya­kot. — De így legalább bejutottál aztán az igazgatóhoz! — mondtam. — Egy frászt! — sóhajtott Gurgulya. — Három nap múlva megtartottuk Amáliát az esküvőt, s amikor másnap be akartam jutni az igazgatóhoz, nejem, a titkárnő közölte velem, hogy a fő­nökét leváltották, s az új dili törölte a segédraktárnoki státuszt. Ebben a pillanatban megjelent a presszó ajtajában Amál kerek, bajuszos arca, enyhén remegő tokával, s negédes basszussal szólt férjéhez: — Kázmér! Kazikám! Végeztem a be­vásárlással! Gyere! Gurgulya összerezzent, s megadónkt mgindult hitvese felé. Összefacsarodott szívvel bámultam a távozó Kázmér után, s már éppen a részvét könnyeit akartam kitörölni sze­nemből, amikor belémsajdult a felis­merés: az a piszok Gurgulya fizetés nélkül távozott, s rám maradt a négy konyakjának számlája. Már nem is sajnáltam olyan nagyon. Baloghy Zoltán Kényelmes, sokat segít Biztos sikerre számíthat Zalában is az átutalási betétszámla Tucatjával érkeznek szer­kesztőségünkbe, s bizonyára sok más szervhez is panaszok a közszolgáltatási díjak befize­tése körüli nehézségek miatt A két városban nagyon sok olyan család lakik, akiknél egész nap senki sincs otthon, a felnőttek dolgoznak, s bizony nem kis nehézséget jelent a villany-, a gázszámla, a tele­fon-, s egyéb díjak befizetése. Budapesten, s az ország több nagyobb városában az Orszá­gos Takarékpénztár által beve­zetett átutalási betétszámla se­gít e gondok megoldásában. Vajon Zalában nincs mód az átutalási betétszámla beveze­tésére? Ha igen, mit jelent, s miként történik ennek az új takarékpénztári szolgáltatás­nak a bonyolítása? Erről kér­deztük Győri Dezsőt, az OTP megyei igazgatóját. — Az átutalási betétszámla bevezetése a Takarékpénztári Főigazgatóság intézkedésétől függ. Amikor ezt elrendelik, mi nyomban bevezetjük. Per­sze még nem tudjuk, hogy azok a szervek, amelyeket ez a do­log érintene, miként fogadnák­­ az átutalási betétszámla beve­zetését.­­ A lakosság jó része bizo­nyára nagyon örülne neki. Ép­­pen ezért, talán mondjuk el, mit jelent az átutalási betét­számla? Hasznos szolgáltatás Az átutalási betétszámla egy­részt kamatos betét, másrészt különböző, rendszeresen is­métlődő kifizetések bonyolítá­sára szolgál. Ennek segítségé­vel lehet majd fizetni például a telefon-, a rádió-, a TV-dí­jat, ezen lehet törleszteni az OTP-részletet is, a gáz-, víz-, villanydíjat, a különféle bizto­sítási díjakat. Igény esetén speciális fizetnivalókat — tar­tásdíj stb. — is bonyolíthatunk az átutalási betétszámlán. — Mit jelent az, hogy ka­matos betét is az átutalási be­tétszámla? — Az OTP a havi legalacso­nyabb betétösszegre három százalék kamatot fizet. Eseten­ként — persze csak kivételesen — meg is hitelezi a fizetnivaló­kat a betéttulajdonosoknak. — Kik és milyen módon ve­hetik igénybe az átutalási be-­­tétszámlát? Bárki számlatulajdonos lehet — Átutalási betétszámla tu­lajdonos mindenki lehet. Az igénybe venni szándékozók az OTP-fiókban egy nyilatkozatot írnak alá arról, hogy igénybe akarják venni ezt a szolgálta­tást. A nyilatkozatban fel kell sorolni, hogy milyen és mek­kora összegű kifizetések átuta­lását kívánja. Ezzel egyidőben, a továbbiakban pedig minden hónap 8-ig befizeti az átutalá­sok teljes összegét. Ennél töb­bet is lehet természetesen. A befizetést az OTP-től kapott csekken bármelyik OTP-fiók­­nál teljesíteni lehet. Ez alatt bármelyik, nemcsak a megye, hanem az ország bármelyik OTP-fiókja értendő. Az OTP csakis ennek a fedezetnek a fe­jében végzi el az átutalásokat, s azok teljesítéséről egy hó­napban egyszer tájékoztatja a számlatulajdonost. — Mennyiért végzi el ezt a munkát az OTP? — Az OTP havonta az első térfél átutalásáért 2 forintot, minden további tétel átutalá­sáért 1—1 forintot számít fel a számlatulajdonosnak. — S ha valaki meg akarja szüntetni a számlát? — Egy egyszerű írásos beje­lentéssel bárki bármikor meg­teheti ezt. Persze, aki időköz­ben a megszüntetés mellett dönt ,az helyesen teszi, ha 3-a előtt megszünteti számláját, így nem okoz esetleges bonyo­dalmakat a be-, illetve kifize­tésnél. A bevezetése előnyös lenne Ez lenne tehát az átutalási betétszámla amiről ismerő­seimmel beszélgetve, pillana­tok alatt 1­8 olyan kötelező fizetnivalót számoltunk össze, amely a két város szinte min­den polgárát hónapról hónapra terheli. A mindezekkel járó gondoktól szabadítana meg az átutalási betétszámla. Beveze­tésével tehát mielőbb hatéko­nyan foglalkozni kellene, hi­szen sok gondtól, munkától kí­mélnék meg vele a lakosságot. Pillanatkép Pityuka Pityuka nem kisfiú. Eljár­hatott már felette 35 tavasz, de ez nem akadályozta őt ab­ban, hogy beszállás előtt fel­üljön a balatonszentgyörgyi gyorsjáratra a MÁVAUT pá­lyaudvaron. Elfoglalta a négyes szembe­­ü­lések közül a menetiránynak megfelelő kettőt. Elfoglalta, letette a kalapját a két üléspár közti asztalra, aztán leszállt. Mi, utasok, lábunkat váltogat­va álltunk a hidegben az ajtó előtt. Amikor beszállásra került a sor, Pityuka nem volt sehol. Kalap ide, kalap oda, az uta­sok elfoglalták a négy ülés kö­zül a menetiránynak megfele­lő kettőt. Jött Pityuka és bosszúsan tapasztalta a megváltozott helyzetet. A kalauznak ezt súgta a fülébe: — Keltsd fel őket! — Nem lehet, Pityukám ... — Akkor azt az ürgét, aki a sofőr mögötti párosü­lésen ter­peszkedik. Zavard el! A kalauz kelletlenül bólin­tott és szólt az „ürgének”, aki végül is engedett, s átült egy másik helyre. Pityuka méltóságteljesen el­foglalta helyét. Zsebéből gyű­rött Népsportokat szedett elő, s azokat kezdte böngészni. Sportembernek látszott. Pe­dig nem az, mert sportnyelven szólva meglehetősen csúnyán faultolta útitársát, s látszóla­gos elégedettsége is kétes érté­kű. Még akkor is, ha kalauzi segédlettel vívta ki magának a jobb helyet. Hogy szokták ezt mondani: szociális összeköttetései révén? Nem! Szemtelenül. Ezt az összes utas érezte. 5 Vasútállomás — Zalaegerszeg ÉPÍTÉSZETI STÍLUSA meg­határozhatatlan. A közönség összetétele szintén. Még abban sem egyeznek, hogy a MÁV utasai, hisz kint hideg van, s a MÁVAUT közeli megállójá­nak közönsége az ajtóból lesi, hogy jön-e a busz? A bejárattól balra, az ajtó és a pénztárablakok közti rész a szerelmespároké. Ez már ki­alakult rend. Több szöglet, sa­rok van a néhány négyzetmé­ternyi helyen — valamennyi foglalt. Szemben a poggyász­feladóhely előtti beugró is. Érdekes, de itt még nem lát­tam egyszer sem csomagot fel­adni. Délután 5 óra. Csúcsforgalom. A diákváróban majdnem minden hely foglalt, de diák­forma csak egy-kettő akad. A fiatalok zöme már elment, vagy ezután jön az ipari­­tanuló-intézetből, a tanulók munkahelyeiről. Este 8—10 óra közt van belőlük a leg­több az épületben, s körülbe­lül az összesnek csak a fele a diákváróban. Mert az állomás többi része érdekesebb. Ott van például a bejárat mellett, a bejárattól balra a szegletes rész az ajtó és a pénztárablak között. .. De ne bántsuk a fiatalokat. AZ EMBEREK EGY RÉSZE a sínekhez vezető ajtó mellé cövekelt le. Inkább áll egy órát az ajtó mellett, mintsem megreszkírozza, hogy hazáig álljon egy fél órát a vonaton. Az előcsarnok embertenge­rében nézelődve találkozom egy rám szegeződő tekintettel. Egy nőé. Arcán fél kiló festék, kora húsz és negyven év kö­zött bármennyinek elképzel­hető. Rámkacsint. Tovább vi­szem a tekintetem, de a sze­mem sarkából rálesek. Már újabb „áldozatot” fixi ír az A 7 is magánosan csellengő férfi. A leglátogatottabb hely — még a MÁV 5, vagy 6 pénztá­ra együttesen sem bonyolít le akkora forgalmat — az utas­ellátó büféjének blokkváltó helye. Ezúttal 17 forintos ka­dart mérnek. Színe a hiper­­mangános víz és a zavaros málnaszörp közé tehető. Nincs lelkierőm megkóstolni, de jó lehet, mert fogy. Egyébként szeszesitalt nem szolgálnak ki fiatalkorúnak. Blokkot sem kap. De megveszi a barátja, az idősebb. Aztán együtt elfo­gyasztják. Egyszer a rendőr­ség ifjúságvédelmi osztályá­nak dolgozóival jártunk itt. Akkor 6 fiatalkorút kértünk este 10-kor, hogy hagyja félbe az ivást. Most is legalább anny ’ fiatal fiú kezében lát­ta- a­ farkas poharat. A HATALMAS VÁRÓTE­REMBEN színe rá lehet tá­maszkodni a füstre. Van vala­hol egy ventillátor, de azt nem kapcsolják be. Ahol füst van, ott meleg is — tartja a régi szólás. Meg áporodott, nehéz levegő. Irodalmi hasonlat jut eszembe: Gorkij Éjjeli mene­dékhelye. Az összkép miatt Mert a ruhák jók, a kabátok prémgallérosak, a cipők reg­gel fényesek lehettek. Csak hát az igénytelenség, ahogy beveszik magukat a bűzbe, al­koholgőzbe. Egyetlen üde folt töri meg a szürke egyhangúságot Közé­pen egy piros mini kabátos nő ül még minibb szoknyában, keresztbevetett lábakkal. Vi­lágos harisnyás térdei mág­nesként vonzzák a férfitekin­­teteket, ergo: mindenki közép­re néz. Illetve, már aki néz, mert sokan bóbiskolnak a padokon macskamódra összegömbö­lyödve. Nekik , ki tudja mi­kor megy a vonatjuk. Lehet­, hogy 10 perc múlva indul, de hajnali háromkor keltek,­­ állva is tudnának aludni. A büfé előtt sok kék­ köpe­nyes vasutas vitatkozik, be­szélget. Kezükben ott a kadar­­kás pohár. Hajdani öreg vas­utas-barátom megmagyarázta miért isznak a vasutasok: — Egész nap a mozdony mellett kell lenniük, s a nagy hő sok nedvességet párologtat el az emberből. Azt pótolják. A nedvessé­get. AZ ÉPÜLETBEN LEVŐK zöme vonatra vár. Quine, mert van aki csak betéved nézelőd­ni, mint jó­magam is. Amikor kifelé igyekszem, megpillan­tok egy sárga táblát, oldalt a falra akasztva. Arra hívja fel a figyelmet, hogy az állomás épületében csak érvényes me­netjeggyel, vagy pályaudvari belépővel lehet tartózkodni. Szabály. Azt hiszem e jegyeket árusí­tó személy lenne a legjobban meglepődve, ha valaki belépő­jegyet kérne tőle a zalaeger­szegi pályaudvarra.

Next