Zalai Hírlap, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-06 / 5. szám

1967. Január 6. Nepevekeriet! facsemete-torgali m A MÉSZÖV mezőgazdasági osztályának tájékoztatása sze­rint az elmúlt őszön az eddi­gieknél lényegesen nagyobb volt a forgalom a földműves­szövetkezeti facsemete Iraka­tokban. A házikerti és szór­­ványgyümölcsösök felújításá­ra, pótlására, ezeken a terüle­teken új gyümölcsösök telepí­tésére 50 000 különböző facse­mete érkezett a zalai leraka­tok­ba, s ebből mintegy 30 000-et vásároltak meg. Még a legutóbbi napokban is tartott a facsemete vásár. Főként a középtörzsű jonathánt keres­ték, a körtefélék közül az Ale­xandert, valamint az őszi és a kajszi csemetéket. Érdemes érte dolgozni A szentliszlói általános is­kola egyik tantermében több mint ötvenen gyűltek össze a meghirdetett pártnapra. Mun­kából érkezett termelőszövet­kezeti tagok, a házi munkát félbehagyó idős, fejkendős né­nik foglaltak helyet a padok­ban, s hallgatták a párt IX. kongresszusáról elhangzó tájé­koztatót. Nemcsak hallgatták, beszél­tek is róla. Véleményt mond­tak, s hangjukból érződött, hogy már annak idején figye­lemmel kísérték az ország va­lamennyi lakosa számára nagyfontosságú eseményt. Már az előadás megkezdése előtti beszélgetés során felve­tődött egy-egy téma a kong­resszus határozataival kapcso­latban. Főként olyanok, ame­lyek a falusi lakosságot ér­deklik és érintik. A nyugdíj, a táppénz, az életszínvonal emelkedése. Az egyik felszólaló arról beszélt, hogy helyes a pártnak az a határozata, mely szerint a termelőszövetkezeti tagok különböző juttatásait a bérből és fizetésből élők színvonalára kell emelni. — De az is igaz, hogy en­nek előbb meg kell teremteni az anyagi alapját — hangzott a válasz a hallgatóság sorai­ból. S nem váratott magára a példa sem. Azt kérdezték a felszólalótól, hogy a múlt rendszerben adott-e az állam nekik családi pótlékot, vagy más segélyt, pedig nyolc gye­rek volt a családban. — Nem! — válaszolt Simon János, s egyetértett a hallga­tóság soraiból érkező válasz­szák vagyis azzal, hogy mun­kával kell megteremteni a jut­tatások anyagi alapját. Mint kiderült, Simon János a ter­melőszövetkezet egyik leg­jobb dolgozója, aki a közössé­gért mindenkor kész volt, s kész lesz a jövőben is áldoza­tot vállalni. Bár szóba kerültek a párt­nap keretében egyéni gondok, megoldásra váró egyéni prob­lémák is, egy dologban vala­mennyien egyetértettek. Még­pedig abban, hogy a IX. kong­resszus határozatai a nép egészének érdekeit szolgálják. A kongresszus olyan terveket tűzött az ország népe elé, amelyek végrehajtása esetén munkája szerint minden em­bernek több jut a megtermelt javakból. Olyan terveket, amelyekért érdemes becsülettel dolgozni. Az út elején manapság egyre több szó esik a gazdasági vezetők kö­rében arról, hogy nem elég csupán megismerkedni az új gazdasági mechanizmussal, hanem az életnek, a terme­lésnek azokon a területein, ahol lehet, már most új mó­don kell dolgozni. Vonatkozik ez nemcsak az ipari, vállalati, hanem a termelőszövetkezeti vezetőkre is. Éppen ezért üdvözölhető az az egészséges törekvés, ami megyeszerte már most meg­nyilvánul egyes szövetkezeti elnökök, főagronómusok és főkönyvelők részéről, már­mint­ az új iránti fogékony­ság. A nagykanizsai Vörös Csil­lag tsz vezetői például felis­merték, hogy nagy lehetősé­gek rejlenek a szőlészkedés­ben, ezért 100 hold csemege­­szőlő telepítését határozták el. Ezzel egyidőben szörpfel­dolgozó üzemet létesítenek. A szomszédos Sáska-Petőfi tsz­­ben eddig kihasználatlanul álltak télen a melegágyak és a hajtatóház. Ezen a télen már sampinyon-tenyészetet létesítettek. A nagyrécseiek a termelésszerkezet megváltoz­tatásától várnak sokat Meg­szűnik ezzel az az állapot, hogy évente 1,5—2 millió fo­rintért vásároljanak altrakta­­karmányt az állataiknak. Az oltárcsak gazdaságossági szá­mításokat végeztek, és rájöt­tek hogy hagyományos mód­szerrel túlságosan drágán ne­velik a borjakat, ezért mes­terséges borjúnevelőt építe­nek. Négy—ötmillió forinttal nö­vekszik a vaspor-ozmánbü­­kiek bevétele az idén, az élet­re való elképzeléseik valóra váltása nyomán. A len és a pillangósok minősége eddig az időjárástól fütött. A jövő­ben megpróbálják csökken­teni a természet ,,beleszólá­sát”. Úgy­nevezett lábas paj­tákat építenek, s a kitermelt növényt nyű­vés, kaszálás után azokban szárítják. A sertés­­hizlalást még olcsóbbá teszik azáltal, hogy a lucernát nyá­ron péppé zúzva, télen pedig lisztként etetik. A lódihere el­­szaporításával már ebben az évben lehetővé válik, hogy az év 12 hónapján át ezt a — nagy fehérjetartalommal ren­delkező — szálastakarmányt etessék teheneikkel. Ezáltal — napi álláséban — 4—5 lite­res hozamnövekedéssel szá­molnak tehenenként. Sorolhatnánk még a példá­kat, de ennyi is bizonyítja, hogy a szövetkezeti vezetők többsége nemcsak meghall­gatja az új gazdasági mecha­nizmus elveit, hanem — noha ez még csak az út legeleje —. Igyekszik azt­o­nnal átültet­ni a gyakorlatba. zalai hírlap Sikeres próbaüzem Sikeres próbaüzem Januártól üzemszerűen szállít a devecseri távvezeték Több hónapos megfeszített munka után tavaly készült el Devecser és Nagylengyel kö­zött az olajszállító távvezeték,­­ részben a vasút tehermen­tesítése, részben pedig a szál­lítás meggyorsítása céljából. A vezeték üzemeltetésével a magyar olajipar — közvetlenül pedig a Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat — rendkívül nehéz feladatra vál­lalkozott. Nagy viszkozitású, úgynevezett nehéz olaj szállí­tására világviszonylatban is nagyon ritkán vállalkoznak. A bonyolult tervezési és épí­tési feladatot sikerrel oldották meg a szakemberek. Az elmúlt esztendei próbaüzem során a távvezeték betöltötte szerepét, s naponta 1500—3300 köbméter olajat juttatott el Nagylengyel­ből Devecserig. A próbaüzem során ugyan több kisebb-na­­gyobb — főként tervezési — hibára derült fény, az akadá­lyokat azonban az üzemeltető vállalat szakemberei sikeresen elhárították, s biztosították a vezeték üzemben tartását. A távvezeték ezekben a na­pokban — a hideg beálltával — ugyancsak vizsgázik. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a távvezeték mentén épített öt melegítő állomás — a közben végrehajtott kazánbővítéssel — a kívánt hőmérsékleten, azaz szállítható állapotban ké­pes tartani az olajat. A veze­ték lehetővé teszi, hogy Deve­­cserből egyórás vasúti út után is melegen érkezzen az olaj. A távvezeték — az indulás­sal együtt járó kisebb-nagyobb hibáktól eltekintve — jelenleg is zavartalanul üzemel. Ebben az évben közel 700 ezer köb­méter olajat szállít majd el a nagylengyeli olajmezőről. A Dunántúli Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat sikerrel oldja meg másik nagy szállí­tási feladatát, a Barátság táv­vezeték üzemeltetését is. A karbantartók és az üzemelte­tők hozzáértő gondos munká­val biztosították, hogy a veze­téken éven át zavartalanul ér­kezzék a szovjet olaj az ország feldolgozó üzemeibe A veze­téken 1,8 millió tonna olajat kellett a terv szerint fogadni, továbbítani a vállalatnak. A teljesítés viszont eléri a 2,2 millió tonnát. A téli időszak a Barátság ve­zeték üzemeltetését is megne­hezíti. A vezeték nyomvonala — jelentős szakaszon — rend­kívül nehéz terepen halad. En­nek ellenére decemberben és január első napjaiban is za­vartalan volt a szállítás, s az első negyedévre beütemezett 640 ezer tonna olajat fennaka­dás nélkül a feldolgozó üze­mek rendelkezésére bocsátja a vállalat. A 25-ös égőktől a higanygőz lámpákig Egy emberöltő a város közvilágításának szolgálatában AZ EMBERÖLTŐT itt szó szerint kell érteni. Horváti Sándor bácsi most 79 éves és csak két esztendővel ezelőtt ment nyugdíjba. Kisebb meg­szakítással közel hatvan esz­tendőt töltött munkában, amennyit más gyermekkorára, a tanulásra és a munkára együttesen fordít. A hetvenkilenc esztendő nyomai igaz már meglátsza­nak rajta, de nem kelti fáradt ember benyomását. Nemrégi­ben a 16-os AKÖV-nél tartott öregek napján ismerkedtünk meg, de ha máskor megyünk a vállalathoz, akkor is talál­kozhattunk volna. Most is rendszeresen bejár a vállalat­hoz, az akkumulátor műhely­be, amelynek megteremtése az ő munkásságához fűződik. Szellemi frissességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy most is kapásból sorolja az adatokat, mintha nem is hat­van év távlatából, hanem a közelmúltból idézné az ese­ményeket. De menjünk csak sorjában, s elevenítsük fel a régmúltat, ami nemcsak egy ember munkásságának állo­másait villantja fel, hanem Zalaegerszeg közvilágítása fejlődésének történetét is. — 1904-BEN álltam inas­nak, majd, 1908-ban a zala­egerszegi villamos üzemhez kerültem — kezdi a szabályos önéletrajzi vallomását Sándor bácsi. — Erre az évre esik az is, amikor Zalaegerszegen megalakult az első villamos üzem, amely a mostani Petőfi iskola helyén üzemelt. Két da­rab 2X220 voltos egyenáramú áramfejlesztőnk volt, teljesít­ménye összesen ötszáz kilo­volt, azaz fél megawatt. Ezzel a berendezéssel párhuzamo­san dolgozott egy ezer amper­órás akkumulátor, amelyet nappal feltöltöttünk, a csúcs­időben pedig erről is üzemel­tünk. Bizony felejthetetlen pillanat volt, amikor Zala­egerszegen első ízben 1908- ban kigyulladt a villany. S egyszerre mindjárt 107 helyen. A FEJLESZTÉS következő lépcsője 1912-re esik, amikor felszerelték a Láng Gépgyár 250 lóerős háromhengeres Diesel-motorját. Egészen 1929-ig ez képezte a város energiaforrását.­­ Fényes lett Zalaegerszeg — mosolyodik el Sándor bá­csi, de látni, hogy megjegyzé­se valami hamiskás gondola­tot takar. — Na, igen — mondja. — A fényességen akkor egészen mást értettünk, mint mostaná­ban. Hol beszélhettünk akkor összefüggő fénysugárról? A villanyoszlopok inkább csak integettek egymásnak. Mint kiderül — ez is ponto­san él az emlékezetében — Zalaegerszegnek összesen öt darab ötszázas égője volt a sarkokon és a központokban, a többi helyen pedig 25-ös égők pislákoltak. S még egy érdekes adat a múltból: Zala­egerszegnek az első világhá­ború után összesen ezerhét­­száz áramfogyasztója volt A következő lényeges válto­zást az 1929-es esztendő hozta, mind a város, mind Sándor bácsi életében. Ekkor már ré­gen főgépész, s így oroszlán­­része volt abban a munká­ban, ami a váltáramra való áttérést jelentette.­­ A Vas megyei Villamossági Rt-vel kötött szerződést a város — emlékezik vissza Sándor bá­csi a 2­0 kilovoltos távvezeték megépítésére, amelyet Sümeg­től kellett Zalaegerszegre ve­zetni végig a Zala völgyében. 1929 SZEPTEMBER elsején kapcsolták rá Zalaegerszeg közvilágítását a váltóáramra. Megint egy dátum, s az egész milyen egyszerűnek hangzik. Pedig ez rengeteg munkát je­lentett. Át kellett építeni a város egész hálózatát, körve­zetéket építeni, transzformá­torállomásokat, kapcsolókat. Aztán 1945. A front elvonulá­sa után a távvezeték 17 kilo­méteres szakasza a földön he­vert — az oszlopokból hidat vertek a csapatok — s a város jó két hónapig — a létfontos­ságú intézményeken kívül, amelyhez egy helyi erőforrás szolgáltatta az energiát —, vil­lany nélkül maradt. Június 15-re azonban az emberi ösz­­szefogás szép példáját bizo­nyítva elkészült a vezeték, s Zalaegerszegen ismét kigyul­ladt a fény. Horváth Sándor munkás életpályája itt be is fejeződött volna, ha nem nyughatatlan, mindig tettrekész természet. 1946-ban teljes fizetéssel nyug­díjba ment — már ekkor is 41 évi szolgálat állott mögötte — hanem amikor megalakult Za­laegerszegen az AKÖV és a vezetők egy akkumulátoros szakembert kerestek, nem so­kat teketóriázott. Egyébként is úgy érezte, korai még leten­ni kezéből a szerszámot. Így lett a nyugdíjasból ismét ak­tív dolgozó. IDŐS EMBER. De olyan, akinél szó szerint kell érteni, hogy a munka volt az életé­nek értelme. Pedig mint maga is elmondja, nem volt könnyű sora. Se a villamos­üzemben, se később. Sokszor egybefolyt az éjszaka a nappallal, a vil­lamosüzemben se húsvét, se karácsony, s ez az időszak iz­galmakban is bővelkedett. De mindig megelégedettséggel töltötte el a jól, becsületesen végzett munka öröme. Szalai Zoltán Zalaegerszeg első villamos üzeme, amely a Petőfi Sándor és a Kosztolányi utca sarkán 1908-ban kezdte meg működését. 3 E­z volt az egyik fő követ­keztetése annak a ta­nácskozásnak, amit a közel­múltban tartottak Zalaeger­szegben a különböző mezőgaz­dasági vállalatok és a termelő­szövetkezetek vezetői. A tsz, a vállalat, s végső soron, a­ nép­gazdaság érdekét szolgálja ez az „ismeretség” — hangzott a megállapítás. Ezen a tanácsko­záson, többek között elmondta az egyik termelőszövetkezet el­nöke, hogy tudomása szerint a tejüzemnek nagy gondjai van­nak télen az ementáli sajt gyártásánál, mert silótakarmá­­nyok etetése esetén, nem, vagy nagyon költségesen tud emen­tálit gyártani az üzem. Az ementáli fontos exportcikk, vi­szont a gazdaságok legfonto­sabb téli tömegtakarmánya éppen, a siló. Nem érné meg a vállalatnak, hogy többet adjon a silómentes takarmányozás­sal nyert tejért a téli időszak­ban? Ez is az újszerű, körül­tekintőbb együttműködés egyik része lehetne a jövőben. A gazdaságok többségében azzal, hogy kannákba került a tej, számukra befejezettnek tekintik a folyamatot, s vég­eredményben ez így is van. Az üzem számára azonban e kan­nák összegyűjtésével kezdődik a munka, aminek sikerét nagy­ban meghatározza a kannák tartalma, a tej mennyisége és minősége. A minőségi köve­telmények közül a jelenlegi ár figyelembe veszi a tej zsírszá­zalékát, a TBC mentességet, s nagyüzemeknél a nagyüzemi feláron keresztül a mennyi­ségire ösztönöz. Ebben az év­ben kezdte a tejtermék ellen­őrző állomás zalaegerszegi ki­­rendeltsége a vajsav ba­kté­­rium fertőzöttséget vizsgálni, s a jövőben az eredményt a termelőkkel is közlik. Ez az — egészségre egyéb­ként nem káros — baktérium nehezíti meg a tejüzem dolgát az ementáli készítésénél. — Ezzel a gonddal főleg a téli takarmányozási időszak­ban kerülünk szembe — mond­ta Szigeti Árpád, a Zala me­gyei Tejipari Vállalat főmér­nöke —. A rossz minőségű siló, valamint a sáros, poros takar­mányok miatt nagy a tej vaj­sav baktérium fertőzöttsége, ami miatt a télen gyártott ementáli minősége gyengébb, drága eljárás esetén sem lehet elérni az egyébként produkált minőséget. Ez a körülmény a téli hónapokban nagy mérték­ben nehezíti az export igények kielégítését, a vevők megtar­tását. A felszólaló tsz elnök tehát elevenre tapintott, igen fontos érdekről van szó. De a gazda­ságoknak is jó okuk van a si­­lótakarmányok etetésére. Mit lehet tenni? A főmérnök java­solt, pontosabban megemlítet­te azokat a lehetőségeket, ame­lyekkel a gazdaságok nagy se­gítséget tudnának nyújtani az üzemnek. Ilyenek­: I­gen fontos a szakszerű silókészítés. A tejsavas erjedésen átesett siló kevésbé fertőz. (A jó siló egyébként a tsz-nek is alapvető érdeke.) Az is segítene, ha a silót úgy osz­tályoznák, hogy a jobb minő­ségű kerülne a teheneknek. Csökkenteni lehetne a vajsav baktérium fertőzöttséget, ha a siló etetése előtt fejnének a gazdaságokban. A legtökélete­sebb megoldást persze az je­lentené, ha nem kapnának si­lót a fejős tehenek. Egyébként ilyen is van. A háztájiban pél­dául nem folyik silóé­te­tés, s ezért a vállalat meg is kezdte a szelektált felvásárlást, vagy­is a silómentes tej elkülöníté­sét, ami részmegoldást jelent. Ezt is azonban csak ott tudják megoldani, ahol kannás felvá­sárlás folyik, a tankautóknál már lehetetlen a dolog. Hogyan lehetne nagyüzemnél is — ahol már természetesen gazdaságo­sabb volna a szelektált szállí­tás — eredményt elérni? Arra kényszeríteni valakit, hogy drágábban termeljen, nem le­het. Zalában egyébként itt rendkívül magas a tej önkölt­sége. Marad a fentebb szóló tsz elnök javaslata (és termé­szetesen a tejiparnál is van kezdeményezés), amin — ha a népgazdaság érdeke úgy kíván­ja — érdemes gondolkozni,­­ addig is adott az a lehetőség, amit Szigeti főmérnök emlí­tett. A jó minőségű siló előál­lítása, valamint a tehénállo­mány előnyös megkülönbözte­tése ugyanis legalább annyira érdeke a szövetkezetnek, mint a vállalatnak, s a jó kapcsolat jegyében az a kívánság sem teljesíthetetlen, hogy a fejés el­őzze meg a silóetetést, ismerni a másik gondját r­ű­j utcák és utcanevek Nagykanizsán Az elmúlt években számos új utca alakult ki Nagykani­zsán. A bejelentkezéseknél, postai küldemények kézbesíté­sénél, címkereséseknél pedig sok tévedést okozott az is, hogy a városhoz csatolt Palin és Korpavár községekben több utca neve azonos számos nagy­­kanizsai utca elnevezésével. A tanács az ú­j és az azonos nevű utcák egyikének az alábbi ne­veket adta: A korpavári városrész ko­rábbi Fő utcájának a neve a jövőben Eger­szegi út. Palisban a Petőfit — Magvető, a Kos­suth Lajost — Kalász, míg a Dózsa Györgyöt — Napsugár utcának nevezték el. Az új OTP családi és társas­ház építkezéseknél a Dózsa György, Vörösmarty, Petőfi és Karkecz Károly utcák által ha­tárolt tömbben a Dózsa György utcával párhuzamos első utca a Fáy András, a második a Takarék utca nevet kapta. Az ezzel határos második új lakó­tömbben a Dózsa György ut­cával párhuzamos utcát Erkel Ferencről, míg a Vörösmarty utcával párhuzamos máso­dik utcát Bedő Albertről nevezték el. A kenyérgyárral szemből fekvő területen a Nyírfa utcá­ból kiágazó Akácfa és Sikátor utcákkal párhuzamos új utca neve Braun Éva utca. A Kaán Károly utcától keleti irányban kialakított családi házakkal beépített területet a Néphadse­reg útjához csatolták. Az ez­zel párhuzamosan épített kelet —nyugati irányú gyűjtő utca a Búzavirág, az ebbe torkolló — Kaán Károly utcával párhuza­mos — utca az Ibolya, a má­sodik párhuzamos utca a Mus­kátli, a harmadik párhuzamos utca a Pipacs nevet kapta. A belterület határán húzódó, a III. számú téglagyár megköze­lítésére szolgáló utat, Tégla­gyári utcának nevezték el. A Landler Jenő utcától délre ki­alakított házhelyeknél, a ház­helyosztás déli határán a Landler Jenő és a Kőrisfa ut­cát összekötő új utca neve pe­dig Bornemissza Gergely utca.

Next