Zalai Hírlap, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-20 / 92. szám

Kongresszusi köszöntő Ma hajnalban az ország kü­lönböző vidékein gazdálkodó termelőszövetkezetekben fél­ezren hiányoztak a korai munkába indulók közül. So­kan években, kevesebben pe­dig lassan már évtizedekben számolhatják az időt, amióta a közös gazdaság, maguk és családjuk, a falu érdekében szüntelenül az elsők között láttak dologhoz. Ezzel a ki­tartással, becsületes munká­val vívták ki a többiek, dol­gozótársaik bizalmát, akik az otthoni közgyűlésen a tsz-ek megyei tanácskozására, majd onnan a termelőszövetkeze­tek első országos kongresszu­sára küldöttnek jelölték őket, ahol igen komoly munka vár rájuk. A magyar termelőszö­vetkezeti mozgalom felnőtté válásáról, eredményeinek el­ismeréséről vall az a tény, hogy a párt IX. kongresszusa javasolta: üljön össze a ter­melőszövetkezetek első orszá­gos kongresszusa, ami megfe­lelő fórum lesz mindazoknak a teendőknek a megvitatásá­ra, amelyeket a mindennapi élet, a gyakorlat követel a fa­lun, amelyek megvalósítása a szövetkezet, a tagság, az egész népgazdaság érdekét szolgálja. Már a IX. pártkongresszust követő igen népes falusi párt­napok során is lehetett talál­kozni annak a nagy tetszéssel fogadott megjegyzésnek az értelmével, ami az egyik zalai községben hangzott el a napokban. — Első kongresszus? Sze­rintem a második — mondta az egyik koros szövetkezeti tag, a IX. pártkongresszus számos, a magyar falu életé­ben történelmi jelentőségű határozatára célozva. Ez a tény, vagyis a párt, az ország ilyen nagyfokú meg­becsülése csak tovább növeli a mezőgazdaság dolgosainak, s most különösen a kongresz­­szusi küldötteknek a felelős­ségét. Nagyon kevés olyan ember lehet ma már Magyar­­országon, aki nem látná be, hogy az egész népgazdaság egyenesvonalú fejlődéséről, az életszínvonal növeléséről szó sem lehetne a mezőgazda­ság valamiféle ,­kifelejtése*’ esetén. Sok függ attól, hogy mit kap a mezőgazdaság. Ar­ról viszont éppen a Párt­kongresszus, és az azt követő kormányintézkedések győz­hették meg legutóbb is a falu embereit, hogy az erőhöz mérten az ország segíti a fa­lut. De mindezen túl is van­nak még lehetőségek, ame­lyek kihasználása minden kü­lönösebb „beruházás” nélkül nagy mértékben járulhatna hozzá a mezőgazdasági ter­melés növeléséhez, a falu szo­cialista fejlődéséhez. S a meglevő gátakról sok esetben nem a szövetkezetiek tehet­nek. Sok olyan rendelkezés, törvény van még érvényben a mezőgazdasággal, a terme­lőszövetkezetekkel kapcsolat­ban, amelyeken az élet már régen túllépett. Sok dologban már kész javaslattal tudnak előállni a szövetkezetekben, így — mint azt a tsz-ek me­gyei tanácskozása és az or­szágos küldöttek indulás előtti megbeszélése is bizo­nyította — a zalai tsz-ek kép­viselői is. De a felszólalni szándékozók kaptak olyan megbízatást is, hogy — pél­dául — „légy szíves, mondd el: szülessen olyan rendelke­zés, ami megszünteti a nem dolgozó tsz-tag kategóriát”. Hirtelenében erre valóban nehéz volna azonnal ható ja­vaslattal szolgálni, viszont a parlamentben sokan, az egész ország szövetkezeteinek a képviseletében lesznek jelen, s a résztvevők a szövetkezeti mozgalom élenjárói, legta­­pasztaltabbjai. Sok ötlet, hasznos kezdeményezés böl­csője lehet ez a fórum. S egy­úttal persze azt is látni kell, hogy a kongresszus feladata nem lehet valamiféle „kíván­ságlista” összeállítása, amit majd benyújtanak valahová. Egy, közös számlája van en­nek az oszágnak, s hogy azon mennyit, tartanak nyilván az nagyban függ a mezőgazda­ság, a termelőszövet kezetek dolgosaitól. Képviselőik ma megrkezdett munk­áját azért kíséri megh*",örököztetett fi­gyelemmel és jó,vívó hágók­kal az egész ország népe. Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA xxm. évfolyam, 92. szám Áru : SO filter 1967. április 20., csütörtök Amerikai csapatösszevonások a demilitarizált övezetben A vietnami háború újabb kiterjesztésére készül az USA Washington. (MTI). A TASZSZ tudósítója az ameri­kai sajtó jelentései alapján beszámol arról, hogy az ame­rikai parancsnokság megkezd­te erőinek tömeges átdobását a Dél-Vietnamot Észak-Viet­­namtól elválasztó demilitari­zált övezetbe. Jelenleg már ötezernél több amerikai kato­na tartózkodik ebben a térség­ben, és a csapatösszevonások üteme a New York Times ér­tesülése szerint a jövőben még gyorsabb lesz. E csapatok élé­re az Egyesült Államok egyik legismertebb tábornokát fog­ják kinevezni. Ez arra mutat — hangoztatja a TASZSZ-tu­­dósítás —, hogy az Egyesült Államok újabb veszélyes há­borús cselekményre készül Vietnamban. Saigon. (MTI). Az amerikai légierő kedden minden eddi­ginél hevesebb légitámadást intézett a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság legjelentő­sebb ipari komplexuma, a Thai Nguyen-i acélművek el­len — közölték szerdán Sai­gonban. A gépek 500 és 750 fontos bombákkal támadták az évi 100 000 tonna kapacitású kohóművet. Hanoi. (MTI). Amerikai re­pülőgépek szerdán délután be­hatoltak az észak-vietnami Binh Hoa megye légiterébe, de nyomban a leghevesebb el­hárításba ütköztek. Egy beha­toló amerikai repülőgépet a demokratikus Vietnam légi­erejének egyik gépe néhány perces harc után lelőtt. A pilóta megmentésére ér­kező újabb amerikai repülő­gépek közül a vietnami nép­hadsereg légierői szintén meg­semmisítettek egyet, s ezzel 1759-re emelkedett az Észak- Vietnam fölött eddig lelőtt tá­madó amerikai repülőgépek száma. Rawalpindi. (MTI). U Thant ENSZ-főtitkár kedden este ki­jelentette, hogy a vietnami kérdés rendezését a vietnami népre kell bízni. A főtitkár Pirzada pakisztáni külügymi­niszter díszvacsoráján mon­dott pohárköszöntőjében fej­tette ki véleményét. Kitüntetések a termelőszövetkezetek országos kongresszusa alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a termelőszövetkeze­tek­­ országos kongresszusa alkalmából kitüntetéseket adományozott a termelőszö­vetkezeti mozgalom arra leg­érdemesebb dolgozóinak. A kitüntetéseket szerdán délután a Parlament kupola­csarnokában Liosonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetésnél jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke, Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, Fehér Lajos, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese, a Po­litikai Bizottság tagjai, Dobi István, Erdei Ferenc, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának főtitkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács tit­kára és Dimény Imre, mező­­gazdasági és élelmezésügyi miniszter. Losonczi Pál köszöntötte a kitüntetetteket, akikben az ország — mint mondotta — a mezőgazdaság szocialista át­szervezésének kiváló harco­sait és munkásait tiszteli. Ez­után a termelőszövetkezeti mozgalom néhány kérdését elemezte, majd átadta a ki­tüntetéseket. A Munka Érdemrend arany fokozatát tizenkilencen, az ezüst fokozatát ötvenen, a bronz fokozatát nyolcvanöten kapták. Többek között a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki Kovács Vincét, a becsehelyi Április 4. Tsz elnö­két és Vízi Aladárt, a salom­­vári Új Élet Tsz brigádveze­tőjét, a Munka Érdemrend bronz fokozatával pedig Bu­dai Antalt, a zalacsányi Sza­badság Tsz főagronómusát, Fehér Gézát, a gáborjánházi Hetés Népe Tsz elnökét, Pin­tér Gyulát, a pókaszepetki Vörös Szikra Tsz elnökét és Pós Károlyt, a balatonmagya­­ródi Virágzó Tsz elnökét tün­tették ki. Moldovai Miorica A Magyarországon első ízben megrendezett Moldovai Kultu­rális Napokon bemutatkozott a vendégszereplésre érkezett Miorica népi táncegyüttes. Képünk­ az együttes műsoráról készült. (MTI fotó­ — Friedmann Endre felvétele) Országgyűlési képviselők beszámolói Nagykanizsán Gazsó Sándor és Varga Józsefné találkozott választóival — Gyakran akarunk talál­kozni, beszélgetni válasz­tóinkkal — hallottuk a jelölő gyűlések alkalmával. Nos, or­szággyűlési képviselőink már­is igyekeznek valóra váltani ezt az ígéretüket. Varga Jó­­zsefné országgyűlési képvise­lő tegnap délután a nagykani­zsai Vasipari Vállalatnál, Gazsó Sándor rendőrezredes, megyénk országgyűlési képvi­selőcsoportjának vezetője pe­dig Kiskanizsán találkozott a választóival. A kiskanizsai Móricz Zsig­­mond Művelődési Otthon nagytermében több mint 100 választó várta Gazsó elvtár­sat. A beszélgetés előtt töb­ben személyes gondjaik eliga­zításához kérték a képviselő­jük segítségét. Vándor László, a városi pártbizottság első titkárának az üdvözlő szavai után Gazsó Sándor elvtárs az országgyű­lés alakuló ülésének esemé­nyeiről, a képviselők munká­járól számolt be a választói­nak. — A feledhetetlen élmé­nyeken, az érzelmi benyomá­sokon túl mind belpolitikailag, mind nemzetközileg rendkí­vül nagy politikai és erkölcsi hatása volt ennek a parla­menti ülésnek — mondotta elöljáróban. A képviselő a továbbiakban az országgyűlésen lezajlott tisztikari, állandó bizottsági, Elnöki Tanács és kormányvá­lasztásról beszélt, majd hang­súlyozta, hogy az országgyű­lés annak a politikának a megvalósítását tartja felada­tának, ami mellett március 19-én több mint hétmillió ál­lampolgár a szavazatával tett hitet. — Az országgyűlés megnö­vekedett szerepét és tekinté­lyét mutatja — folytatta be­számolóját Gazsó elvtárs — hogy a korábbi gyakorlattól eltérően nem az Elnöki Ta­nács, hanem a parlament vá­lasztotta meg a kormányt. Ezután a képviselő a kor­mány összetételéről, új tag­jainak korábbi munkásságá­ról tájékoztatta választóit, majd az alábbiakat mon­dotta: — Bizonyos, hogy rosszaka­róink és ellenségeink a parla­ment alakuló ülésének esemé­nyeit a maguk szája íze sze­rint próbálják magyarázni. Minket azonban ez nem za­var. Célunk világos és félre­érthetetlen: még jobban, még hűségesebben szolgálni a dolgozó magyar népet. Hang­súlyozni kívánom, hogy a ma­gyar parlament tagjai — mind a kommunisták, mind a pártonkívüliek — az ország­­gyűlési tisztségek betöltésével az Elnöki Tanács, a kormány megválasztásával egységesen egyetértettek és értenek, a ja­vaslatokat egyhangúlag sza­vazták meg, mert azokat né­pünk számára helyesnek, cél­ravezetőnek tartják. Gazsó elvtárs befejezésül tolmácsolta Kállai elvtársnak, az országgyűlési ülés záróbe­szédében elhangzott, a vá­lasztókhoz intézett jókívánsá­gait, továbbá köszönetét azért az egységes támogatásért, amelyben a párt, a népfront és a kormány politikáját a választások alkalmával a sza­vazataikkal részesítették. A beszámoló utáni beszél­getések során többen kifejez­ték, helyesült, hogy az ország­­gyűlés ülését követőleg kép­viselőjük máris kapcsolatot keresett és talált Kiskanizsa népével, így tehát első kézből kaptak tájékoztatást a parla­ment munkájáról. Gazsó Sándor elvtárs ma délután a Nagykanizsai Fi­nommechanikai és Javító Vállalat, Varga Józsefné pe­dig a Dunántúli Kőolajfúrási üzem dolgozóinak számol be az országgyűlés alakuló ülé­séről. Tegnap délelőtt megnyílt Zalaegerszegen a Nefelejcs bisztró. A nyitás első pillanatától üzemben volt az infrasütő, sült a hurka. A melegítőben ott sörölgött a tejeskávé, a kakaó, a citromos tea. A hűtőpultokon hidegkonyhai készítmények. Számos, eddig csak nagyrit­kán látott cukrászsütemény, a kényes gyomrúaknak madártej, tejberizs és sok-sok más volt kapható a bisztróban. A premier jól sikerült. (Kiss Ferenc felvétele) Május elsején avatják fel a Népek Barátsága útja zalai szakaszát Mint arról már korábban hírt adtunk, az idei idegen­­forgalmi év alkalmából, ma­gyar javaslatra a hazánkat is érintő, régi római utat Népek Barátsága útjának nevezik el, s a következő évek folyamán az érintett községekben a né­pek barátságát hirdető, kü­lönféle létesítmények jelzik majd a terv végrehajtását Első lépcsőként, az április elején Budapesten lezajlott magyar—jugoszláv idegenfor­galmi tárgyalások alapján a két ország képviselőinek je­lenlétében felavatják a Né­pek Barátsága útja vasi és za­lai szakaszát. Az előbbi ese­ményre április 30-án Kősze­gen, az utóbbira május 1-én Zalalövőn és Rédicsen kerül sor. Az előkészületek me­gyénkben már javában foly­nak. Az ünnepi műsor első aktu­saként Zalalövőn délelőtt 9 órakor felavatják a Barátság rózsaparkot, amelyhez — ró­zsatövek formájában — el­küldte ajándékát Arthur Houlot, az UTICOT, a Hivata­los Idegenforgalmi Szervek Nemzetközi Szövetségének el­nöke is. Az ünnepség rende­zői elsősorban a szocialista­ országokból számítanak ven­dégekre. Zalalövőn a község lakosságán kívül részt vesz az avatáson a megyei és a szom­szédos jugoszláv területi autóklub is. A Zalalövőtől Rédics felé vezető út mentén fekvő községekben hasonló­képpen lelkes készülődés je­lei mutatkoznak, a falvakat mindenütt csinosítják az ün­nepi alkalomra. Az avató ünnepség további műsoraként, útban Rédics fe­lé rövid erdei pihenő követ­kezik, majd a magyar—jugo­szláv határátlépő állomáson zajlik le ünnepi találkozó. Ennek keretében a zászlófel­vonást két, rövid ünnepi be­széd követi magyar és jugo­szláv részről, majd a Zalai Együttes kultúrműsorát te­kinthetik meg a résztvevők. A nemzetközi delegáció a rédicsi ünnepség után Szent­­péterföldére utazik tovább, ahol az ottani vadászházban ebédelnek. Innen Rádiházára vezet az útjuk a többi ven­déggel együtt, ahol kétnapos lovasverseny és bemutató szerepel műsoron. Rádiházá­­­tól Gerénházán át Zalaeger­szegre latogat a küldöttség, majd Egerváron kerül sor a búcsúvacsorára, amelyet ifjú­sági bál és kultúrműsor kö­vet

Next