Zalai Hírlap, 1967. július (23. évfolyam, 153-177. szám)
1967-07-23 / 172. szám
8 m & m mm m nf ■■ mm ír így élünk Városmezőn A kánikula ilyenkor, a déli órákban éri el tetőfokát. A nap sugarai merőlegesen hullnak a szikkadt, vörösessárga agyagra, a hosszú, régi cselédlaikások vert falának tövében pilledt tyúkok kapirgálnak, s az árnyékban néhány kisgyerek ácsorog. Játszani, szaladgálni sincs kedvük elvben a hőségben, amely elöl szüleik is a lakásokba menekültek, s legfeljebb az ajtóba merészkednek ki, hogy legalább egy kis időre szusszanjanak egyet, míg tart a pihenőjük. Tizenöt család, vagy hetven-nyolcvan ember él ma itt, Vörösmezőn, ebben a régi uradalmi majorban, amely közigazgatásilag Zalaapátihoz tartozik, gazdaságilag meg a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola irányítása alá, mint annak tangazdasága. A régi világban a zalavári bencés apátság urait szolgálták a vörösmezei cselédek, a felszabadulás óta pedig egy-egy állami gazdaság — a zalaapáti, a felsőrajki, majd a baki — üzemegységeként tartották nyilván a majort, amíg a keszthelyiek át nem vették tangazdaság céljaira. A tizenöt családból tíz már egy emberöltőt élt le itt, ezen a vigasztalan külsejű helyen, de akadnak újabb jövevények is, akik hasonló környezetüket — Andorházát, Felsőrajkot — cserélték fel a jelenlegivel. Egyben mindenképpen hasonlítanak azonban egymáshoz valamennyien az itteni családok: mindnek gazdasági cselédek, nincstelen agrárproletárok voltak eleik. S hogyan élnek vajon ma ezek az emberek? Darvasék ajtajában egy kis tercierére gyűlt össze a szomszédság. A 36 éve itt élő háziasszony, Darvas Ferencné — ura meg a többiek helyeslő fejbódintása kíséretében — magyarázza: — A lakóépületeik a régiek, csak a füstöskonyha tűnt el belőlük, meg a lakások változtak meg egyébként is belülről. És van jó utunk, s vele buszunk ... Igaz, így is egy kutya, hova járunk bevásárolni. Pacsára-e vagy Apátiba, mert mindkettő messze van, boltunk meg nincs itt, Vörösmezőn... No, meg a gyerekek. Azok aztán pityereghetnek napestig, mire bekutyagolnak Apátiba, vagy mire visszaérnek, haza... Mert igaz, hogy van buszjáratunk, nem is egy, csak éppen a gyerekekre nincs tekintettel a menetrend. Hajnalban mégsem indulhatnak útnak... —s már sorolja is a különböző járatok indulási idejét, állítása igazolására. — Márpedig minden családban van két-három gyerek, s a legtöbb közülük iskolás — teszi hozzá a magáét kiegészítésként Horváth Lajosné, aki éppen jubilálna, ha törődne ezzel: huszonöt éve lakója Vörösmezőnek. Megértik azért a helyes szándékot, hogy a körzetesítés segítségével az ő gyerekeikből is jól képzett felnőtteket akar nevelni az iskola, csak azt szeretnék, ha a bejárási feltételekkel is törődnének az illetékesek, főleg a közlekedésiek. Fiatal nem sok van itthon. A gazdaság dolgozóinak javarésze 30—40 év közti, férfiak nők vegyesen. Az öregember is kevés. A múlt még azokban is nyomot hagyott, akik maguk koruknál fogva már nem szolgálhatták a bencéseket, de a családi történetekből ők is jól ismerik a cselédsorsot. Szeglet Józsefné jól emlékszik még időbeosztására egyegy régi aratásikor. — Sötétben keltem, háromkor, mert legelébb a tehenet kellett rendbe tennem. Kint aztán a mezőn höl kötöztem, hol kötelet vetettem, höl markot szedtem, s közben hazahazaszaladtam — szoptatni a gyereket. Mindenre futni kellett az időmből... Most házi asszonykodik otthon, Békásmegyerről itt tartózkodó unokájára dolgosak. No, meg persze a férjére, aki fogatosa a gazdaságnak. Tavaly még maga is kijárt a mezőre, kereső volt is. Szeglet Mária — ez a családnév a leggyakoribb itt — arról beszél, hogy 17 éve a gazdaság dolgozója. Jelenleg a növénytermesztésben tevékenykedik, s 9 forintos órabére mellett családi segély, illetményföld, fejadag a járandósága, s ezzel a maga részéről elégedett. . A bánat szinte kim viszont Fejes Jánosné arcára. Fásult, közönyös ahangja, tele van panasszal, keserűséggel. — Férjem beteg, két éve táppénzes, a lányunkat, Erzsit meg hiába taníttattuk, nem vették fel Pécsre, a tanárképző főiskolára. Pedig jó tanuló volt mindig, s az érettségije is igen jól sikerült__ Itt született, s úgy érzi, csak a munkából jutott ki nála mindig. A lánya sorsában reménykedett, s most fáj neki, hogy egyelőre annak sem futotta többre, mint hogy az ajkai üveggyárban legyen afféle üzesmímek, ezerháromezernégyért. Haza is ritkán jár, őt is bántja, hogy esztendőre senki sem szólíthatja tanárnőnek ... Mások nem egyéni, hanem közös panaszokat hangoztatnak. Legfőként azt, hogy úgy érzik, kissé messze vannak Keszthelytől, keveset törödnek velük. Igaz, brigádvezetőjük, Dankos József itt van velük, köztük él, ha Zalaapátiban is lakik — vannak még néhányan, akik nem itt laknak —, s az is igaz, hogy fiatal üzemegységvezetőjük, Varga Zoltán is sűrűn megfordul itt Bárándpusztáról, de Keszthely számára — így mondják a vörösmezeiek — ők csak annyit érnek, mint a szekérnek az ötödik kerék... Belülről mások már ezek a régi cselédiházak — mondogatták már a beszélgetés elején az asszonyok —, s Darvas Ferencné most beinvitál a saját lakásukba. A konyha meglehetősen szűk ugyan, de ragyogóan tiszta gáztűzhely áll az egyik szögletében, s a gázpalackot Apátiban cserélhetik hozzá. A szoba már jóval tágasabb, bár a három gyerekkel — mind iskolás még — öten lakják. Szemben Favorit tv-készülék, a másik fal mentén elegáns, világvevő rádió, lemezjátszóval. Mellette vagy húsz lemez: Kovács Apollóniától az Isten veled, édes Piroskámig — erősen mai a repertoár, s nem különbözik a városi átlagízléstől Televízió egyébként összesen három van Vörösmezőn, s mivel az egyik a régi gazdalakásból „kinevezett” ebédlőben van, mindenki azt látogatja esténkint. Ez itt a legfőbb — vagy inkább egyetlen — szórakozás, bár rádió csaknem minden háznál van. — Megszoktuk már a tévét — mondják —, nem is tudnánk meglenni nélküle. Aztán sorolják, hogy jön az újabb Kék fény-műsor, meg a Halló fiúk, no meg, persze, a főattrakció, a táncdalfesztivál, amelyet itt is legalább úgy várnak, mint bárhol másutt az országban. Az utolsó Szeglet, akivel találkoztunk, mégiscsak elkívánkozik innen. — Nemcsak azért, mert a keresetem is lecsökkent a korábbi 1900—2000-ről 1300-ra, holott most is éppúgy fogatos vagyok, mint azelőtt — mondja Szeglet József — hanem azért is, mert úgy érzem, az apáti téeszben jobban megtalálom a számításomat, mint itt, ahol megláttam a napvilágot ezelőtt huszonhat évvel... Lehet, hogy kimondta Vörösmező halálos ítéletét? Ajkay Jenő A kulturális élet hírei A PLAKÁTOK UTÁN ezekben a napokban kerül ki a zalaegerszegi nyomdából az idei Göcseji Napok díszes műsorfüzete is, amely mintegy véglegesíti az augusztus 5—20-a között sorra kerülő rendezvények programját. A tavalyihoz hasonló formátumú, bár küllemében és tipográfiai megoldásában jóval gazdagabb kiadvány több mint harmincféle műsorról ad tájékoztatást, sőt a napok alatti gazdag sportrendezvénykbe és a vendéglátó szervek hangulatos kiegészítőnek ígérkező műsoraiba is betekintést nyújt. ★ BEFELLEGZETT a James Bond filmeknek? Legalábbis Sean Connery — akit „A domb” című nagysikerű filmből ismerünk — a 07-es ügynök alakítója így nyilatkozott a hírhedt sorozat legutóbbi darabjának, a „Csak kétszer élünk” című film minapi londoni bemutatója után. Connery Erzsébet királynő kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a jövőben nem kíván a számára sztereotippá vált kémfilmekben szerepet vállalni. Persze, a producerek feltehetően hamar megtalálják majd az utódját. Hja, az üzlet, az üzlet! ■ár KIÁBRÁNDULÁS a beatzenéből. Orbán Sándor, a zalaegerszegi Cyklon-együttes ismert vezetője és mindenese nemrég egyik társával közösen megvált a népszerű zenekartól, s a közeljövőben a város újonnan megnyitó zenés presszójában találkozhatunk vele ismét, ezúttal már zongora mellett. A döntés okául azt említette, hogy kinőtt a beat-zenéből, komolytalannak érzi már. FILMHÍREK. Algériában betiltották egy sor, Izraellel politikai szolidaritást vállaló nyugati sztár filmjét. Az ötödik kontinensen, Ausztráliában viszont a nemrég Cannesban nagy botrányt kavaró Ulysses bemutatását korlátozták olyasformán, hogy férfiak és nők csak a két nem részére külön-külön rendezett előadásokon tekinthetik meg a sikamlós jelenetekben bővelkedő angol filmet. Az idén augusztus 26 és szeptember 8-a között rendezendő velencei filmfesztivál zsűrijének elnökéül Alberto Moraviát, a világhírű olasz írót kérték fel. Az írók egyre fokozódó filmes megbecsülésére jellemző az is, hogy a zsűri tagjai között ott lesz többek között még Juan Goytisoló, a neves spanyol antifasiszta író is. ZALAI HÍRLAP Eva-Liisa Manner: ÖRÖK ÉS ESETLEGES Oly fényes most az égbolt, hogy mindent elönt súgóra. Oly fortyogó most a Nap, mintha most keletkezett volna. És a vizek mégis öröktől csobognak, a szél öröktől a füvet fésüli, a víz követ nyaldos. S a zsurló absztrakt lénye is mérhetetlen régi. S csak az ifjúság szemléletében egy pillanat minden. S oly fényes most az égbolt, hogy a repülő madár átlátszó. Oly mélységes most a víz, hogy... A többi? Csak esetleges. Ferenc. Győző fordítása. A verset a magyarista a barátsági Ml alkalmából közöljük. Szenvedélyes horgász barátom jobb ügyhöz méltó buzgalommal markolja üvegszálas horgászbotját a siófoki mólónál. Sunogva indul botja zsinórján a halak számára rendkívül ízletesen szervírozott gilisztás horog. — Fogott már valamit? — csilingel egy finom női hang Enyhe mozdulás a felelet. Növekszik körülöttünk a kíváncsiak gyűrűje és a ráérősebbek letelepednek. Felhördülnek a hozzáértők, amikor a buktató nagy hirtelen alámerülését látják. Barátom óriási lendülettel „bevág” és a népes társaság felett körbeutazik, a tízdekás „pirosszárnyú” keszeg. Szisszenés, mozdulás. Hamar elfogynak a kíváncsiak. A keszeg lekerül a horogról, s mi pirulunk. — Hát — kap el a derű — nehezen kerülne ki itt egy vacsorára való. Ül előttünk a vízen a buktató Lágyan. Semmitől sem zavarva. Mi meg odakinn, a kövön. — Nos, neked talán tekintélyesebb zsákmányod akadt az Amazonasnál? — néz barátom szemrehányóan. Tud brazíliai gyűjtőutazásaimról, állítólag hele is lapozott már egyik-másik könyvembe. A haltartó hálóban pihenő ,,pirosszárnyú” kiesd keszegre gondolok és eszembe jut egy sokkal nagyobb hal. — Az Amazonas-menti Cararassa mocsarak szomszédságában kikötve — kezdem — a bronzvörös, hárommázsás súlyt is elérő piraidákra „vadásztam”. Gyerekkori könnyedség, vígság kapott el akkor is, mint mikor pajtásaimmal, nyári vakáció idején beleénekeltünk a bakonyi erdőalj alkonyi, szarvasbogárzúgásos csöndességébe. — Hurkot hurokra vetve kötöm a nyolccentis görbületű, araszos és vastag horogszárra az indiánfonta erős curva-zsineget, kétméteres eresztéket hagyva a rőzseág-,,buktató” alatt. Ráhúzom az óriási horogra a matrincha csalit. Az araszos horog szinte teljesen eltűnik a matrinca tömegében. A zsinór végét magam után húzva egy méter magas, bóbitás urucuri-pálma tövéhez tekerem. Idehaza a harminckilós, horogra került harcsával is nehéz elbánni, hát még a tízszerte súlyosabb piraikával. — Vízbe vetem a horgot. Tovalibeg a rőzseág, viszi a sodrás a csöppet sem köznapi buktatót, eresztékén a csalit. Feszül a kiengedett zsineg, amelyet már csak a pálma töve tart. Hirtelen alábukik a messze, benn úszó rőzseág. Ijhurként váj a homokba a pálmatőről vízbevezető zsineg, amelyet megmarkolok. Húzás vág viszsza, és vad erővel kitépi ujjaim közül. Odabenn — ki tudja hány méter mélységben, harminc evezőhúzásra a homokos parttól — küzd a bronzvörös hal. Szabadulni szeretne, de az indiánfonta curvazsineg miatt nem lehetséges. Molnár Gábor: BALATONIKESZEG ÉS A PI Kifárasztom — határozom el — és elborít a piruló izgalom. Ezt az óriási erejű halat? Felvág a sárga vízben a piraiba sötét bronza, majd alábukik. Semmiképp nem eresztem el a piraibát. Rövidebbre kell fognom a zsineget. Futva igyekszem a pálmához. Odatérdelve, vállamat a barna, fiatal törzsnek vetve, vonom kifelé a zsineget. Óriási erő ránt, ellenkezik húzásommal. Vállam, markom keményen horzsolódik. A zsineg ha nem feszülnék vállammal a törzsnek arcra rántana. Rázkódik zörög felettem a zöld pálmabóbita. A törzs állja a küzdelmet, a horog, s a zsineg is. Vérezhet a bronzvörös hal-ragadozó és a többiek — akár a tengeri cápák sebesült fajbéli— rácsaphatnak. Sietnem kell. Húzva a zsineget, vonszolom a zsákmányt a homokos csónakom irányába. Vizes már az Amazonasból kikerülő zsineg, közben belebelerezdül a vaderejű rántásokba a pálmabóbita. Vállam véresre zúzva, hamarosan több méter zsineg gyűlik össze a pálmatörzs tövével. Fogást fogás követ. Már csónakközelben ver, csapdos a bronzvörösét mindinkább bemutató halóriás. Most — mérem a távolságot — tíz méterre lehet csónakomtól. Félórája küzdöm vele? Lehet. Vizesen csurgó a homokkal elegyes curva-fonás, és ez jól hűsíti tenyerem, ujjaim égését. A bronzvörös hal deréktájon öles, körméretű farokcsapásai, amelyekkel maga körül a vizet tajtékossá veri, félelmetesek. Nagyot rántok a fonáson, rövidítve a hal meg az urucuri pálmatörzs közti távolságot. Rögzítem a zsinórt, s a félig homokra húzott csónakhoz futok. Közvetlen közelről mindennél vadabbnak tűnik a horogra került, csapdosó hal. Hatalmas példány, óriás a piraidák közt is. Nem csoda, hogy a többiek elől másodperc töredéke alatt elmarta a matrincha-csalit. Elejtéséhez nem vágóvas, szigony, vagy fejsze kell, megfelelőbb a Winchester. Előszedem a puskát Az evezőpadra állok, öt lépésre csapdoshat a csónakvégtől a küzdő, időnként egész tömegével a víz fölé emelkedő hal. A lövés belezúg az Amazonasra boruló csöndességbe. Az ólom a hal szeme táján csapódhatott be, a piroiba lassú pörgéssel veri a vizet. Mint súlyos nehezen engedő tuskót, vonom kifelé a hatalmas halat, majd mögéje, az Amazonasba lépek, és félcombig vízben állva, gördítem, kifelé — minden erőmet beleadva — a csúszós fogású piraibát. Bőre nyálkásan érdes, nem annyira csúszós, mint a harcsáé Pikkelyzete némiképp hasonló a süllőéhez. Hasatája világosabb, mint bronzvörös hátarésze. Végre a homokra segítem a zsákmányt: már tudom, a közelben tanyázó indián halászoknak adom... — Hát ez, és ott, így esett — mondja barátom, és nézi a visszavezető, múltba érő „szálat”, a hálóban levő tízdekás „vörösszárnyú” keszeget. — De vigasztaló, hogy ez az apró „vörösszárnyú” keszeg „hozta ide” a pirasbás horgászkalandot S redelőzködünk. A magányos, árva kis keszeget visszadobja a vízbe. Lépéseink a part felé kopognak, az emlékeket idéző köveken. — Hát pajtás — modom —, én egyetlen „paptetűért” sem cserélném el a legszebb hárommázsás piraibát. — Miért? — Megmondom. A „paptetű” balatoni hal, a piraiba pedig és legyen bár hárommázsás, odaátra való, idegen világbéli. 1967. július 23. Zalai jellegzetességekkel díszített jelvények A zalaegerszegi városata- dobozolva, oklevéllé! — a tennács kezdeményezésére a Gedezvénysorozat keretében végcseji Napok alkalmával az tett munka elismeréseként idén hatféle jelvény kiadása- adományozzák a rendező szervai is kedveskedni akarnak a vek. Bolti forgalomba ez sem Zalába látogató vendégeknek, kerül. turistáknak, s természetesen a a fcör alakú, Zalaegerszeg helybelieknek. feliratú kis jelvényen a göcse-A jelvényeket egy kivéjt skanzent szimbolizáló mozitelevel — helyi iparművészek vámok találhatók: egy stilizált tervezték, és a lektorátus jófa mellett göcseji ház, és azváhagyása után az Állami épülő olajtörténeti múzeum Pénzverdét bízták meg elke- jelképe, a fúrótorony látható, szílésükkel. Megrendelő: Zala- jelvényt Németh János Keegerszeg Város Tanácsa, a Zarámokus művész tervezte. Ala megyeiIdegenforgalmi Hiskanzenben és az illatszerheivatal és a Zala megyei Ipartokban árulják majd. cikk Kiskereskedelmi Vállalat. A jelvények tervezésével Németh János a tervezője megbízott iparművészek jel a, körös, fekvő téglalap legzetes zalai motívumokat alakú, Zalaegerszeg feliratú használtak fel. A Csány jelvénynek is. Az egyik körszobrot ábrázolja például a ben 32 ésü10 város jelképe- Zalaegerszeg felírása kisként a Csány szobor kőemefazonjelvény, Iván István, az figuráját, Istók János alko- Állami Pénzverde ötvöse- társát, a másikban a már emnek munkája. Kétféle kivitel-lített skanzen-szimbólumot bent bronzból és ezüstből láthatjuk. Uralkodó színei a — készült. Jelvény formában kék és sárga (arany) a megye a városba látogatókat aján- színei. A pajzs alakú haladékozzák meg vele, árusításra ezer szeg-jelvény kék-fehér nem kerül. Plakettként — de- alapozása viszont a megyebázzal és oklevéllel — a váró-székhely színeit viseli. A jelsért kiemelkedő társadalmi lány a fogaskerékkel és üstimunkát végzők kapják, éven- hzalt virágszirommal a vitaként egyszer kerül kiosztásra. MosPan várost jelképezi. A göcseji motívum jelvény Az Izsák Magdolna által ter- 35x40 és 20x25 milliméteres vezett virágjelvény érkezését a nagyságban jelenik meg. Az napokban várják. Az utóbbi előbbit felül fehér mezőiben négy jelvényt augusztus első „Göcseji Napok” felírással — napjaiban hozzák forgalomba. Kollekció a jelvényekből (Kiss Ferenc felvétel)!