Zalai Hírlap, 1967. július (23. évfolyam, 153-177. szám)

1967-07-16 / 166. szám

1961. Július 16. Csillag Éva: A könnyen­ felejtőknek Ha nem felednék apáik barna­ föld kezét Ha hallanák anyjuk elhalkult szavát — Szólt Azokról és azoknak ... Kik kezüket nyújtották a bizonytalanság lépteivel indulónak Kiknek az izom­feszítő köznapok segíteni­ akarása Sokszorozta tenyerük szorítását A társaknak Akik nélkül agyon magára maradna az ember Szólt — De szavaival Az elhagyás, a megtagadás láthatatlan drót­hálóját Feszítve közénk Hogy szavai — szívünkig pattanjanak Hogy az önnön-megtagadás nevessen — mint pipacs Hogy fénytelen szemek nagyon messze nézzenek Aki közel van s aki távol — Hogy valami mindig fájjon Jaj Csak ne ernyedt volna el apáik keze Csak lenne még erő Földdé­ váló tenyerük porc­gyöngyei között! Könyvespolc A kaland metamorfózisai MIELŐTT a polgári korszak „nagyüzemi” termelése tönkre silányította volna, a kaland — Hérodotosz, Apuleius, s aztán Cervantes, meg a többiek kezé­ben — a legmagasabbrendű iro­dalom eszköze volt. Nem csupán talpig emberek, de világnézetek csaptak össze regényeik lapjain, többé-kevésbé feleletet adva az író korának leglényegesebb tár­sadalmi kérdéseire. Utánuk az embertelen indulatok groteszk­­ségére épített szenzációhajhá­szás, vagy éppenséggel az öncélú logikai játék következett, s csak néhány éve kezdi visszanyerni újra irodalmi létjogosultságát a kaland. Hogy miért? A „lélegzetelállí­tó” szituációk mögött egyre gyakrabban tűnik fel ismét az igényes formában megközelített társadalmi képlet, s az ember olykor — két revolverpárbaj kö­zött — k­ényszeríttetve érzi ma­gát elgondolkodni a világ során. Persze, korántsem kényezteti el az olvasót az effajta irodalom, és az utóbbi hetek hazai könyv­seröl­éséből szinte csak Pierre Boulle és Andrej Guljaski ne­vét ragadhatnánk ki. Ha keveset is hallottunk Boul­­le-ról, regényének címét (Híd a Kivai folyón) a világhírű film­­változat hasonlóképpen népszerű indulója nyomán szinte minden­ki ismeri. Nem véletlen, hogy a francia író regénye csak most jelent meg magyarul. Ez az 1942- es, thaiföldi japánellenes parti­zánháborúk korában bonyolódó történet ugyanis olyan hatásos leleplezése a „nyugati em­ber”­­nek, hogy „keleti presztízsvesz­téstől” féltek az amerikai film­cenzorok. Pedig az ilyesmin már rég túljutottunk, és Nicholson ezredes ,az angolszász faji gőg­től japán kollaboránssá züllő ka­tonatiszt csak megerősíti a lép­­ten-nyomon tapasztalható poli­tikai bizonyosságot. A hátsó- in­diai valóságot saját bőrén ta­pasztaló író kiábrándultsága így válik a kalandregény vonzó él­ményén keresztül világnézeti hitvallássá. Ki ez a Nicholson ezredes? Az angol hadsereg krémje, aki a katonai drillt a világnézet fölé helyezi, és ez a „kitenyésztett”, felsőbbrendű lény végül már a japán előrenyomulást biztosító hídépítés megszállott apostola lesz, a fegyelem és a „nyugati fölény” bizonyítása okán. Saját katonái és a szabotázsra készülő angol partizánok hóhéra, egy ci­vilizációja delén túljutott impe­rialista birodalom kétségbeesett, életmű-emlékért sóvárgó, magá­nyos vádja. A műfaj határain belül ez a portré felelet az eli­degenedés kérdésére, az eltor­zult, antihumanista lélek moz­­­­gató rugóit kereső szociográfiai kutatásokra. Nicholson a katonai ideát az emberek világa, saját korábbi céljai fölé helyezi, s ez­zel nem csupán a nyugati esz­mevilág ingatagságának kritiká­ját példázza, hanem a lélek fé­lelmetes lezüllésének lehetősé­geit, az ilyenfajta magatartás­nak a fasizmussal való szoros rokonságát is. Joggal mondja ró­la izgalmas könyve bevezetőjé­ben — Joseph Conrad szavait idézve — az író: «... megrendí­tő volt, ő aztán méltán képvisel­te a Nagy Játék egész múltját.” A BOLGÁR Guljaski ugyan­csak bestsellert alkotott a hír­hedt James Bond és egy új hős, Avakum Zahov reális párharcá­nak nagy feltűnést keltett, „A 07-es ügynök” címen történt közzétételével. Az író célja vilá­gos volt ezzel a kalandregény­­nyel: az irodalom terén is fel­venni a harcot a nyugati ideo­lógia felsőbbrendűségét aposzt­rofáló, lélekmérgező propagan­dagépezetével. S a bolgár tit­kosszolgálat régészhajlamokkal megáldott őrnagyának megjele­nése alighanem irodalmi típust teremtett. Avakum nem fogant a koráb­bi túlzások légkörében: igaz, vé­dekezik és nem támad, de súlyos „vesztéseken” át verekedi ma­gát az erkölcsileg legyőzött el­lenfél fölé. Nem „hérosz” tehát, hanem egy a körülöttünk élő em­berek közül, akik különös sze­rencsével lelték meg hivatásu­kat. Avakum szemüvegén át egy bonyolultabb valóság tárul elénk, amelyben egyedül az em­beriesség és a vállalt hit szabja meg az útirányt. S ha a 07-es sok tekintetben hasonlít is Nic­holson ezredesre, Avakum port­réja — a hatalmi helyett — az erkölcsi magasabbrendűség zász­laja alatt emelkedik ki a sorból. Tanulságos különbség, de a két regény példátlan sikere mi­att közös vonásuk is figyelmez­tető: a kalandregény társadalmi jelzést, irányt követel manap­ság, hiszen az olvasó még szó­rakozva is feleletet vár korunk nagy kérdéseire. T. A. ZALAI HÍRLAP A közoktatási reform a megvalósulás útján írta: Újvári Sándor, a megyei pártbizottság titkára az elmúlt években számos írás látott nap­világot a közoktatási reform­ról, méltatva annak társadal­mi jelentőségét, elemezve a menetközbeni tapasztalatokat, felvázolva a megoldásra váró feladatokat. Ebben az írásban nem szándékozom a reform valóban nagy jelentőségével általában foglalkozni — hi­szen az széles körben ismere­tes —, hanem a megvalósítás néhány fontosabb, konkrét za­lai tapasztalatáról és felada­táról írok. Az MSZMP Zala megyei Végrehajtó Bizottsága és a Megyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága az elmúlt napokban együttes ülésen tárgyalta meg — a két végrehajtó bizottság­nak ugyancsak együttes ülé­sén, ezelőtt mintegy másfél esztendővel hozott határozata alapján — a közoktatási re­form végrehajtásának megyei tapasztalatait. Megállapította, hogy a határozat meghozatala óta megyénkben jelentős elő­rehaladás történt a közokta­tási reform megvalósításában. Alapos, körültekintő felméré­sek alapján konkrét, minden­re kiterjedő tervek készültek, amelyek megszabják a megye közoktatása fejlesztésének fő irányát és legfontosabb felada­tait E tervek megvalósításának még csak a kezdetén tartunk, de az máris világos, hogy az eltelt rövid időszak alatt je­lentősen javultak az oktató­nevelőmunka személyi és tár­gyi feltételei, s ennek követ­keztében emelkedett az iskolai munka színvonala. Ki ne emlékezne arra, hogy megyénk az elmúlt években szinte krónikus nevelőhiány­nyal küszködött, s az ország­ban nálunk volt a legrosszabb a szaktanár-ellátottság. Ez ma már a múlté, megszűnt me­gyénkben a pedagógushiány. Jelentősen növekedett a szak­tanárok száma, amelynek kö­vetkeztében például általános iskoláinkban a szaktanárok ál­tal leadott órák aránya a két év előtti 45%-ról 57%-ra növe­kedett.. Természetesen még sok a tennivaló ahhoz, hogy ezt az arányt — amely orszá­gosan még mindig a legala­csonyabbak közé tartozik — tovább növeljük, de a pedagó­gusok, köztük főként a szak­tanárok letelepítésében az el­telt két esztendő alatt olyan nagyjelentőségű intézkedéseket tettünk, amilyenre a megye közoktatásának történetében eddig még nem volt példa. 1966-ban 43, 1967-ben 22 pe­dagógus kapcsolódott be a kedvezményes lakásépítési ak­cióba. Ugyanebben a két év­ben 32 állami és szövetkezeti lakást kaptak pedagógusaink. A III. ötéves terv időszakában 34 pedagógus szolgálati lakást építünk, egyenként 75 ezer Ft­­os állami támogatással. Ezen­kívül 1966-ban 11 lakást vásá­roltunk, ez évben pedig előre­láthatólag 10—11 lakást ve­szünk pedagógusaink számára. Ez a néhány szám, úgy vé­lem, meggyőzően bizonyítja, hogy erőnkhöz és lehetősé­geinkhez képest — vagy pon­tosabban még talán azon felül is — mindent megtettünk an­nak érdekében, hogy az okta­tási reform megvalósításának egyik alapvető feltételét, a pe­dagógus-ellátottságot biztosít­suk. Természetesen a munka színvonalának növelése meg­követeli hogy a jövőben is ha­sonló gonddal törődjünk a szaktanár-ellátás további ja­vításával, hiszen általános- és középiskoláink egy részében — főként matematika-, fizi­ka- és idegen nyelv szakokban — még jelentős hiányaink vannak. p­­árt- és Állami­­ SZERVEINK az eltelt időszakban nagy gonddal fog­lalkoztak — a szakmai tovább­képzés mellett — a pedagógu­sok politikai és ideológiai kép­zésével. Elkészült a pedagógu­sok öt évre szóló ideológiai továbbképzési terve. Ennek alapján az elmúlt tanévben 820 pedagógus vett részt a párt- és az állami ideológiai oktatás különböző formáiban. A pedagógusok megnöveke­dett érdeklődését igazolja, hogy a marxizmus-leninizmus esti egyetemén és a marxista­­leninista esti középfokú isko­lákban több speciális pedagó­gusosztály működött. Pedagó­gusaink többsége tehát nagy figyelmet fordít politikai­ideológiai ismereteinek állan­dó gyarapítására, mert felis­merte, hogy enélkül hiányos a felkészültsége, nem tud iga­zán megfelelni a növekvő kö­vetelményeknek, s nem képes eredményes nevelőmunkát vé­gezni a tanulók között. Ami­kor azonban , megelégedéssel nyugtázzuk ezt a tényt, azt sem szabad szem elől tévesz­tenünk, hogy — sajnos — pe­dagógusaink egy kisebb része nem törekszik arra, hogy po­litikai-ideológiai ismereteit megfelelően kamatoztassa az oktató-nevelő munkában. Még tapasztalható olykor-olykor bizonytalanság, tétovaság, bá­tortalanság és a szükséges marxista-leninista alapokon nyugvó állásfoglalás hiánya is. Pedig a pedagógus szava per­döntő a tanulók előtt. Ezért arra kell törekednünk, hogy a jövőben minden nevelő — az általános, a szakmunkáskép­ző- és a középiskolában egy­aránt — nagyobb felelősség­gel, bátrabb állásfoglalással, kellő megalapozottsággal, iga­zunkba vetett hittel és biza­­lomal hirdesse a tanulók kö­zött — természetesen az élet­kori sajátosságoknak megfele­lő differenciáltsággal — a mi politikánkat, a mi eszméinket, a marxizmus-leninizmus taní­tásait. Segítse elő, hogy a ta­nulókban a legnemesebb, a szocialista erkölcsi normák alakuljanak ki, hogy ez legyen szemléletükben, magatartá­sukban az értékmérő. Persze, meg lehet jegyezni, hogy ehhez nemcsak a peda­gógus, hanem az úttörő szer­vezet, a KISZ, a család, s az egész társadalom aktív, együt­tes közreműködése szükséges. Ez így igaz, de ne feledjük, hogy a tanulóifjúság nevelé­sének egyik kiemelkedően fontos, központi alakja a pe­dagógus, a tanító, a tanár, az oktató. Ezt a nagy társadalmi felelősséget tehát mindany­­nyiuknak át kell érezniük, és soha sem szabad szem elől té­veszteniük. Az OKTATÁSI REFORM megvalósításának egy másik fontos feltétele a követ­kezetes, politikus iskolaveze­tés és felügyelet. Az elmúlt évek tapasztalatai e területe­ken is fejlődést mutatnak. Is­kolaigazgatóink, igazgatóhe­lyetteseink és felügyelőink túl­nyomó többsége megfelelő fel­­készültséggel és jól látja el fel­adatát, amelynek következté­ben nőtt az iskolai irányító­munka színvonala. A jövőben azonban még nagyobb felelős­séggel kell foglalkoznunk az iskolai vezetés politikai ele­meinek erősítésével. E téren is — miként az élet minden más területén — következete­sebben érvényre kell juttat­nunk pártunk káderpolitikájá­nak elveit A közoktatásban dolgozó vezetőktől is egységé­ben kell megkövetelnünk a megfelelő szintű politikai­­szakmai és vezetőkészségbeli felkészültséget. Ezek hiányá­ban nem lehet senkit az isko­lák élére állítani. Itt sokat lehetne foglalkozni azzal, hogy miért támasztunk fokozott követelményeket az iskolák vezetőivel szemben. Úgy gondolom azonban, hogy ez teljesen érthető, hiszen az iskolaigazgató (és helyettese is) kulcspozíciót tölt be egyrészt az iskolai oktató-nevelőmun­ka megszervezésében és irá­nyításában, a tantestület esz­mei-politikai, nevelési egysé­gének kialakításá­ban és for­málásában, másrészt az iskola és a társadalom közötti kap­csolatok megteremtésében és fejlesztésében. Ezért párt- és állami szerveink egyik alapve­tő feladata, hogy jelentőségé­hez mérten, társadalmi, politi­kai súlyának megfelelően kü­lönös gonddal törődjenek az iskolák vezetőinek politikai, ideológiai, szakmai képzésével és továbbképzésével, vezetési módszereik állandó tökéletesí­tésével, s a szocialista vezetőt jellemző emberi tulajdonsága­ik formálásával. Fordítsanak nagy figyelmet munkájuk rendszeres és reális értékelé­sére, minősítésére, s ahol az szükség­es, kezdeményezzenek személyi cseréket. Ezzel párhuzamosan törőd­jenek többet a káderutánpót­lás nevelésével. Kísérjék job­ban figyelemmel a rátermett, tehetséges, minden szempont­ból megfelelő pedagógusok munkáját. Módszeresen szor­galmazzák politikai-ideológiai­­szakmai továbbképzésüket, és adandó alkalommal bátran bízzák meg őket képességeik­nek megfelelő, nagyobb fel­adatokkal. Csak szakmailag, politikai­lag és ideológiailag jól meg­alapozott, felkészült pedagó­gusokkal, és színvonalas veze­téssel válthatjuk eredménye­sen valóra a közoktatási re­formot. Ezért is idéztem ennyit e problémánál.­­Természetesen az ok­tatási reform tapaszta­latait elemezve még sok min­denről említést lehetne tenni, nem is elhanyagolható dolgok­­ról. Arról például, hogy az el­múlt években szép eredménye­ket értünk el a falusi általá­nos iskolák körzetesítésében, az ehhez szükséges tárgyi fel­tételek (a személyi feltételek­ről már szólottam) megterem­tésében (bekötőutak, iskola­autóbuszok, községi általános iskolai diákotthonok, napközi otthonok, tantermek, műhely­­termek, szemléltető eszközök stb.. megteremtésében), a szak­munkásképzésben, a szakkö­zépiskolák és a szakközépisko­lai osztályok létrehozásában. Arról is csak szuperlativuszok­­ban lehetne írni, hogy mind­ez milyen szép, milyen nemes, és mennyi, de mennyi önzet­len munkát és anyagi áldoza­tot követel. De mindjárt azt is szóvá kellene tenni, hogy mégis — mindez még kevés. Hiszen az oktatási reform eredményes végrehajtásához még mennyi minden szükséges! Még sok szép, jól felszerelt általános iskolára, falusi kollégiumra, szakmunkásképző- és közép­iskolára, műhely­teremre és diákotthonra, még több peda­gógus-lakásra van szükség. Ezek megvalósítása azonban nem mehet végbe máról hol­napra, meg kell teremtenünk létrehozásuk gazdasági felté­teleit. Szép terveink vannak. A kö­zeljövőben számos, az oktatási reformot elősegítő létesít­ménnyel gazdagszik megyénk. Megvalósításukhoz azonban nélkülözhetetlen a rendelkezé­sünkre álló anyagi erők meg­felelő, ésszerű és gazdaságos felhasználása, s miként eddig, a társadalom nagyfokú segí­teni akarása, cselekvőkészsége. Tovább kell fejlesztenünk az iskola és a társadalom kapcso­latát. Párt-, állami-, gazdasági- és tömegszervezeteinknek még nagyobb felelősséggel kell se­gíteniük a maguk sajátos esz­közeivel és lehetőségeivel az iskolák oktató-nevel­őmunká­­ját. Szorosabbá kell tennünk az iskola és a család kapcsola­tát, színvonalasabb és alapo­sabb pályaválasztási tanácsi adást kell végeznünk. K­özoktatási refor­m a MVNK eddigi végre­hajtásának néhány fontosabb Zala megyei tapasztalatát és további feladatát emeltem ki. Újra hangsúlyozni szeretném: meggyőződésünk, hogy az ok­tatási reform megvalósításá­ban jó úton járunk, lehetősé­geinkhez képest már eddig is figyelemre méltó eredménye­ket értünk el. Mindezekben nagy szerepük volt párt-, ál­lami-, gazdasági- és tömeg­szervezeteinknek, különösen fáradhatatlan, lelkes pedagógu­sainknak, és annak a ténynek, hogy következetes munkával sikerült nagy tömegekkel meg­ismertetnünk és társadalmi üggyé tennünk megyénkben a közoktatási reformot, felsora­koztatva minden tettrekész erőt annak sikeres megvaló­sításához. Az oktatási reform eredmé­nyes valóra váltásában még nagy munka van előttünk. Célkitűzéseink világosak, a megvalósítás további konkrét útját Zalában is a megyei párt­ és a megyei tanács vég­rehajtó bizottságainak együt­tes határozata jelöli meg. En­nek végrehajtásán kell mun­kálkodnunk. Az ifjúság szocialista szel­lemű nevelése és szakképzése elsőrangú társadalmi feladat. A felnövekvő jövő nemzedékek világnézeti, szakmai felkészí­tése döntő fontosságú a szocia­lista társadalmi rendszer szá­­mára. Ezért kell nagy felelős­séggel ezt a munkát elvégez­­nünk. k k .­i ASZFALTKÉSZÍTŐ Szép Lajos rajza t

Next