Zalai Hírlap, 1967. július (23. évfolyam, 153-177. szám)
1967-07-16 / 166. szám
1961. Július 16. Csillag Éva: A könnyen felejtőknek Ha nem felednék apáik barna föld kezét Ha hallanák anyjuk elhalkult szavát — Szólt Azokról és azoknak ... Kik kezüket nyújtották a bizonytalanság lépteivel indulónak Kiknek az izomfeszítő köznapok segíteni akarása Sokszorozta tenyerük szorítását A társaknak Akik nélkül agyon magára maradna az ember Szólt — De szavaival Az elhagyás, a megtagadás láthatatlan dróthálóját Feszítve közénk Hogy szavai — szívünkig pattanjanak Hogy az önnön-megtagadás nevessen — mint pipacs Hogy fénytelen szemek nagyon messze nézzenek Aki közel van s aki távol — Hogy valami mindig fájjon Jaj Csak ne ernyedt volna el apáik keze Csak lenne még erő Földdé váló tenyerük porcgyöngyei között! Könyvespolc A kaland metamorfózisai MIELŐTT a polgári korszak „nagyüzemi” termelése tönkre silányította volna, a kaland — Hérodotosz, Apuleius, s aztán Cervantes, meg a többiek kezében — a legmagasabbrendű irodalom eszköze volt. Nem csupán talpig emberek, de világnézetek csaptak össze regényeik lapjain, többé-kevésbé feleletet adva az író korának leglényegesebb társadalmi kérdéseire. Utánuk az embertelen indulatok groteszkségére épített szenzációhajhászás, vagy éppenséggel az öncélú logikai játék következett, s csak néhány éve kezdi visszanyerni újra irodalmi létjogosultságát a kaland. Hogy miért? A „lélegzetelállító” szituációk mögött egyre gyakrabban tűnik fel ismét az igényes formában megközelített társadalmi képlet, s az ember olykor — két revolverpárbaj között — kényszeríttetve érzi magát elgondolkodni a világ során. Persze, korántsem kényezteti el az olvasót az effajta irodalom, és az utóbbi hetek hazai könyvseröléséből szinte csak Pierre Boulle és Andrej Guljaski nevét ragadhatnánk ki. Ha keveset is hallottunk Boulle-ról, regényének címét (Híd a Kivai folyón) a világhírű filmváltozat hasonlóképpen népszerű indulója nyomán szinte mindenki ismeri. Nem véletlen, hogy a francia író regénye csak most jelent meg magyarul. Ez az 1942- es, thaiföldi japánellenes partizánháborúk korában bonyolódó történet ugyanis olyan hatásos leleplezése a „nyugati ember”nek, hogy „keleti presztízsvesztéstől” féltek az amerikai filmcenzorok. Pedig az ilyesmin már rég túljutottunk, és Nicholson ezredes ,az angolszász faji gőgtől japán kollaboránssá züllő katonatiszt csak megerősíti a lépten-nyomon tapasztalható politikai bizonyosságot. A hátsó- indiai valóságot saját bőrén tapasztaló író kiábrándultsága így válik a kalandregény vonzó élményén keresztül világnézeti hitvallássá. Ki ez a Nicholson ezredes? Az angol hadsereg krémje, aki a katonai drillt a világnézet fölé helyezi, és ez a „kitenyésztett”, felsőbbrendű lény végül már a japán előrenyomulást biztosító hídépítés megszállott apostola lesz, a fegyelem és a „nyugati fölény” bizonyítása okán. Saját katonái és a szabotázsra készülő angol partizánok hóhéra, egy civilizációja delén túljutott imperialista birodalom kétségbeesett, életmű-emlékért sóvárgó, magányos vádja. A műfaj határain belül ez a portré felelet az elidegenedés kérdésére, az eltorzult, antihumanista lélek mozgató rugóit kereső szociográfiai kutatásokra. Nicholson a katonai ideát az emberek világa, saját korábbi céljai fölé helyezi, s ezzel nem csupán a nyugati eszmevilág ingatagságának kritikáját példázza, hanem a lélek félelmetes lezüllésének lehetőségeit, az ilyenfajta magatartásnak a fasizmussal való szoros rokonságát is. Joggal mondja róla izgalmas könyve bevezetőjében — Joseph Conrad szavait idézve — az író: «... megrendítő volt, ő aztán méltán képviselte a Nagy Játék egész múltját.” A BOLGÁR Guljaski ugyancsak bestsellert alkotott a hírhedt James Bond és egy új hős, Avakum Zahov reális párharcának nagy feltűnést keltett, „A 07-es ügynök” címen történt közzétételével. Az író célja világos volt ezzel a kalandregénynyel: az irodalom terén is felvenni a harcot a nyugati ideológia felsőbbrendűségét aposztrofáló, lélekmérgező propagandagépezetével. S a bolgár titkosszolgálat régészhajlamokkal megáldott őrnagyának megjelenése alighanem irodalmi típust teremtett. Avakum nem fogant a korábbi túlzások légkörében: igaz, védekezik és nem támad, de súlyos „vesztéseken” át verekedi magát az erkölcsileg legyőzött ellenfél fölé. Nem „hérosz” tehát, hanem egy a körülöttünk élő emberek közül, akik különös szerencsével lelték meg hivatásukat. Avakum szemüvegén át egy bonyolultabb valóság tárul elénk, amelyben egyedül az emberiesség és a vállalt hit szabja meg az útirányt. S ha a 07-es sok tekintetben hasonlít is Nicholson ezredesre, Avakum portréja — a hatalmi helyett — az erkölcsi magasabbrendűség zászlaja alatt emelkedik ki a sorból. Tanulságos különbség, de a két regény példátlan sikere miatt közös vonásuk is figyelmeztető: a kalandregény társadalmi jelzést, irányt követel manapság, hiszen az olvasó még szórakozva is feleletet vár korunk nagy kérdéseire. T. A. ZALAI HÍRLAP A közoktatási reform a megvalósulás útján írta: Újvári Sándor, a megyei pártbizottság titkára az elmúlt években számos írás látott napvilágot a közoktatási reformról, méltatva annak társadalmi jelentőségét, elemezve a menetközbeni tapasztalatokat, felvázolva a megoldásra váró feladatokat. Ebben az írásban nem szándékozom a reform valóban nagy jelentőségével általában foglalkozni — hiszen az széles körben ismeretes —, hanem a megvalósítás néhány fontosabb, konkrét zalai tapasztalatáról és feladatáról írok. Az MSZMP Zala megyei Végrehajtó Bizottsága és a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága az elmúlt napokban együttes ülésen tárgyalta meg — a két végrehajtó bizottságnak ugyancsak együttes ülésén, ezelőtt mintegy másfél esztendővel hozott határozata alapján — a közoktatási reform végrehajtásának megyei tapasztalatait. Megállapította, hogy a határozat meghozatala óta megyénkben jelentős előrehaladás történt a közoktatási reform megvalósításában. Alapos, körültekintő felmérések alapján konkrét, mindenre kiterjedő tervek készültek, amelyek megszabják a megye közoktatása fejlesztésének fő irányát és legfontosabb feladatait E tervek megvalósításának még csak a kezdetén tartunk, de az máris világos, hogy az eltelt rövid időszak alatt jelentősen javultak az oktatónevelőmunka személyi és tárgyi feltételei, s ennek következtében emelkedett az iskolai munka színvonala. Ki ne emlékezne arra, hogy megyénk az elmúlt években szinte krónikus nevelőhiánynyal küszködött, s az országban nálunk volt a legrosszabb a szaktanár-ellátottság. Ez ma már a múlté, megszűnt megyénkben a pedagógushiány. Jelentősen növekedett a szaktanárok száma, amelynek következtében például általános iskoláinkban a szaktanárok által leadott órák aránya a két év előtti 45%-ról 57%-ra növekedett.. Természetesen még sok a tennivaló ahhoz, hogy ezt az arányt — amely országosan még mindig a legalacsonyabbak közé tartozik — tovább növeljük, de a pedagógusok, köztük főként a szaktanárok letelepítésében az eltelt két esztendő alatt olyan nagyjelentőségű intézkedéseket tettünk, amilyenre a megye közoktatásának történetében eddig még nem volt példa. 1966-ban 43, 1967-ben 22 pedagógus kapcsolódott be a kedvezményes lakásépítési akcióba. Ugyanebben a két évben 32 állami és szövetkezeti lakást kaptak pedagógusaink. A III. ötéves terv időszakában 34 pedagógus szolgálati lakást építünk, egyenként 75 ezer Ftos állami támogatással. Ezenkívül 1966-ban 11 lakást vásároltunk, ez évben pedig előreláthatólag 10—11 lakást veszünk pedagógusaink számára. Ez a néhány szám, úgy vélem, meggyőzően bizonyítja, hogy erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest — vagy pontosabban még talán azon felül is — mindent megtettünk annak érdekében, hogy az oktatási reform megvalósításának egyik alapvető feltételét, a pedagógus-ellátottságot biztosítsuk. Természetesen a munka színvonalának növelése megköveteli hogy a jövőben is hasonló gonddal törődjünk a szaktanár-ellátás további javításával, hiszen általános- és középiskoláink egy részében — főként matematika-, fizika- és idegen nyelv szakokban — még jelentős hiányaink vannak. párt- és Állami SZERVEINK az eltelt időszakban nagy gonddal foglalkoztak — a szakmai továbbképzés mellett — a pedagógusok politikai és ideológiai képzésével. Elkészült a pedagógusok öt évre szóló ideológiai továbbképzési terve. Ennek alapján az elmúlt tanévben 820 pedagógus vett részt a párt- és az állami ideológiai oktatás különböző formáiban. A pedagógusok megnövekedett érdeklődését igazolja, hogy a marxizmus-leninizmus esti egyetemén és a marxistaleninista esti középfokú iskolákban több speciális pedagógusosztály működött. Pedagógusaink többsége tehát nagy figyelmet fordít politikaiideológiai ismereteinek állandó gyarapítására, mert felismerte, hogy enélkül hiányos a felkészültsége, nem tud igazán megfelelni a növekvő követelményeknek, s nem képes eredményes nevelőmunkát végezni a tanulók között. Amikor azonban , megelégedéssel nyugtázzuk ezt a tényt, azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy — sajnos — pedagógusaink egy kisebb része nem törekszik arra, hogy politikai-ideológiai ismereteit megfelelően kamatoztassa az oktató-nevelő munkában. Még tapasztalható olykor-olykor bizonytalanság, tétovaság, bátortalanság és a szükséges marxista-leninista alapokon nyugvó állásfoglalás hiánya is. Pedig a pedagógus szava perdöntő a tanulók előtt. Ezért arra kell törekednünk, hogy a jövőben minden nevelő — az általános, a szakmunkásképző- és a középiskolában egyaránt — nagyobb felelősséggel, bátrabb állásfoglalással, kellő megalapozottsággal, igazunkba vetett hittel és bizalomal hirdesse a tanulók között — természetesen az életkori sajátosságoknak megfelelő differenciáltsággal — a mi politikánkat, a mi eszméinket, a marxizmus-leninizmus tanításait. Segítse elő, hogy a tanulókban a legnemesebb, a szocialista erkölcsi normák alakuljanak ki, hogy ez legyen szemléletükben, magatartásukban az értékmérő. Persze, meg lehet jegyezni, hogy ehhez nemcsak a pedagógus, hanem az úttörő szervezet, a KISZ, a család, s az egész társadalom aktív, együttes közreműködése szükséges. Ez így igaz, de ne feledjük, hogy a tanulóifjúság nevelésének egyik kiemelkedően fontos, központi alakja a pedagógus, a tanító, a tanár, az oktató. Ezt a nagy társadalmi felelősséget tehát mindanynyiuknak át kell érezniük, és soha sem szabad szem elől téveszteniük. Az OKTATÁSI REFORM megvalósításának egy másik fontos feltétele a következetes, politikus iskolavezetés és felügyelet. Az elmúlt évek tapasztalatai e területeken is fejlődést mutatnak. Iskolaigazgatóink, igazgatóhelyetteseink és felügyelőink túlnyomó többsége megfelelő felkészültséggel és jól látja el feladatát, amelynek következtében nőtt az iskolai irányítómunka színvonala. A jövőben azonban még nagyobb felelősséggel kell foglalkoznunk az iskolai vezetés politikai elemeinek erősítésével. E téren is — miként az élet minden más területén — következetesebben érvényre kell juttatnunk pártunk káderpolitikájának elveit A közoktatásban dolgozó vezetőktől is egységében kell megkövetelnünk a megfelelő szintű politikaiszakmai és vezetőkészségbeli felkészültséget. Ezek hiányában nem lehet senkit az iskolák élére állítani. Itt sokat lehetne foglalkozni azzal, hogy miért támasztunk fokozott követelményeket az iskolák vezetőivel szemben. Úgy gondolom azonban, hogy ez teljesen érthető, hiszen az iskolaigazgató (és helyettese is) kulcspozíciót tölt be egyrészt az iskolai oktató-nevelőmunka megszervezésében és irányításában, a tantestület eszmei-politikai, nevelési egységének kialakításában és formálásában, másrészt az iskola és a társadalom közötti kapcsolatok megteremtésében és fejlesztésében. Ezért párt- és állami szerveink egyik alapvető feladata, hogy jelentőségéhez mérten, társadalmi, politikai súlyának megfelelően különös gonddal törődjenek az iskolák vezetőinek politikai, ideológiai, szakmai képzésével és továbbképzésével, vezetési módszereik állandó tökéletesítésével, s a szocialista vezetőt jellemző emberi tulajdonságaik formálásával. Fordítsanak nagy figyelmet munkájuk rendszeres és reális értékelésére, minősítésére, s ahol az szükséges, kezdeményezzenek személyi cseréket. Ezzel párhuzamosan törődjenek többet a káderutánpótlás nevelésével. Kísérjék jobban figyelemmel a rátermett, tehetséges, minden szempontból megfelelő pedagógusok munkáját. Módszeresen szorgalmazzák politikai-ideológiaiszakmai továbbképzésüket, és adandó alkalommal bátran bízzák meg őket képességeiknek megfelelő, nagyobb feladatokkal. Csak szakmailag, politikailag és ideológiailag jól megalapozott, felkészült pedagógusokkal, és színvonalas vezetéssel válthatjuk eredményesen valóra a közoktatási reformot. Ezért is idéztem ennyit e problémánál.Természetesen az oktatási reform tapasztalatait elemezve még sok mindenről említést lehetne tenni, nem is elhanyagolható dolgokról. Arról például, hogy az elmúlt években szép eredményeket értünk el a falusi általános iskolák körzetesítésében, az ehhez szükséges tárgyi feltételek (a személyi feltételekről már szólottam) megteremtésében (bekötőutak, iskolaautóbuszok, községi általános iskolai diákotthonok, napközi otthonok, tantermek, műhelytermek, szemléltető eszközök stb.. megteremtésében), a szakmunkásképzésben, a szakközépiskolák és a szakközépiskolai osztályok létrehozásában. Arról is csak szuperlativuszokban lehetne írni, hogy mindez milyen szép, milyen nemes, és mennyi, de mennyi önzetlen munkát és anyagi áldozatot követel. De mindjárt azt is szóvá kellene tenni, hogy mégis — mindez még kevés. Hiszen az oktatási reform eredményes végrehajtásához még mennyi minden szükséges! Még sok szép, jól felszerelt általános iskolára, falusi kollégiumra, szakmunkásképző- és középiskolára, műhelyteremre és diákotthonra, még több pedagógus-lakásra van szükség. Ezek megvalósítása azonban nem mehet végbe máról holnapra, meg kell teremtenünk létrehozásuk gazdasági feltételeit. Szép terveink vannak. A közeljövőben számos, az oktatási reformot elősegítő létesítménnyel gazdagszik megyénk. Megvalósításukhoz azonban nélkülözhetetlen a rendelkezésünkre álló anyagi erők megfelelő, ésszerű és gazdaságos felhasználása, s miként eddig, a társadalom nagyfokú segíteni akarása, cselekvőkészsége. Tovább kell fejlesztenünk az iskola és a társadalom kapcsolatát. Párt-, állami-, gazdasági- és tömegszervezeteinknek még nagyobb felelősséggel kell segíteniük a maguk sajátos eszközeivel és lehetőségeivel az iskolák oktató-nevelőmunkáját. Szorosabbá kell tennünk az iskola és a család kapcsolatát, színvonalasabb és alaposabb pályaválasztási tanácsi adást kell végeznünk. Közoktatási reform a MVNK eddigi végrehajtásának néhány fontosabb Zala megyei tapasztalatát és további feladatát emeltem ki. Újra hangsúlyozni szeretném: meggyőződésünk, hogy az oktatási reform megvalósításában jó úton járunk, lehetőségeinkhez képest már eddig is figyelemre méltó eredményeket értünk el. Mindezekben nagy szerepük volt párt-, állami-, gazdasági- és tömegszervezeteinknek, különösen fáradhatatlan, lelkes pedagógusainknak, és annak a ténynek, hogy következetes munkával sikerült nagy tömegekkel megismertetnünk és társadalmi üggyé tennünk megyénkben a közoktatási reformot, felsorakoztatva minden tettrekész erőt annak sikeres megvalósításához. Az oktatási reform eredményes valóra váltásában még nagy munka van előttünk. Célkitűzéseink világosak, a megvalósítás további konkrét útját Zalában is a megyei párt és a megyei tanács végrehajtó bizottságainak együttes határozata jelöli meg. Ennek végrehajtásán kell munkálkodnunk. Az ifjúság szocialista szellemű nevelése és szakképzése elsőrangú társadalmi feladat. A felnövekvő jövő nemzedékek világnézeti, szakmai felkészítése döntő fontosságú a szocialista társadalmi rendszer számára. Ezért kell nagy felelősséggel ezt a munkát elvégeznünk. k k .i ASZFALTKÉSZÍTŐ Szép Lajos rajza t