Zalai Hírlap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-09 / 183. szám

1969. augusztus 9. Átépítik a korábban megsüllyedt úttestet a zalaegerszegi autóbusz-pályaudvarnál. Ké­pünkön a Közúti Építő Vállalat Takács- és Nagy-brigádjának tagjai az utat szegélyezik. • (Szepesi László felvétele) A kedvező tapasztalatok alapján országosan is bevezetik a redofixes tej­vizsgálati módszert A háziasszonynak, aki reg­gelenként lemegy a tejboltba, hogy megvásárolja napi tej, vaj, sajt szükségletét, eszébe sem jut, hogy az országban százak és ezrek dolgoznak megfeszített erővel a minőség javításáért, a tej és tejtermé­kek tisztaságának, tartósításá­nak fokozásáért. Kevesen tud­ják azt is, hogy egy milliliter tej félmilliótól húszmillióig tartalmaz olyan baktériumo­kat, amelyek ugyan nem okoz­nak fertőzést, de lényegesen befolyásolják a belőlük készí­tett termékek milyenségét. Mit tud a redofix? Évekkel ezelőtt a begyűjtők csak a tej fizikai tisztaságát ellenőrizték. Annak a terme­lőszövetkezetnek vagy állami gazdaságnak fizettek maga­sabb átvételi árat, amelyik szemre tisztább­ tejet szállított. Az emberi szervezetre káros baktériumokat a pasztőrözés révén úgyis elpusztítják. Ké­sőbb kiderült, hogy ez még nem minden. Ennél sokkal fontosabb a csíratartalom csökkentése. Hogy a tej milyen mennyi­ségben tartalmaz technológiai baktériumokat, annak megál­lapítására a Magyar Tejgazda­­ság Kísérleti Intézete által ki­dolgozott módszer ad választ. A redofix elnevezésű talál­mány — voltaképpen egy kü­lönleges anyag — rögzíti a tej­ben lévő csirák számát, azok huzamosabb állás után sem szaporodnak. Az első osztályú tej milliliterenként 500 ezer, a másod­osztályú 500 ezer és 4 millió, a harmadosztályú 4 milliótól 20 millióig tartalmaz baktériumot. Vajon mi okozza ezt a nagy eltérést, és hogyan lehet biztosítani a legkisebb csíratartalmat? — erre kér­­tünk választ Gyarmati Gábor­tól, a Tejipari Tröszt felvásár­lási osztályának előadójától. 1971 január 1-től . Hogy a tej mennyi bakté­riumot tartalmaz, az a szeny­­nyezettségtől függ. Ezt meg­előzni viszont csak a tisztasági előírások szigorú betartásával lehet. Naponta kell ellenőrizni az istállók, a fejőgépek, a kan­nák tisztaságát. Ügyelni kell a fejés előtti fertőtlenítésre. A kifejt tejet a legrövidebb időn belül tíz fok alá kell hűteni- Sajnos sem a tisztaság, sem a hűtés nem megoldott jelenleg mindenütt. Törekedni kell vi­szont a helyzet megváltoztatá­sára, mert ezerkilenszázhet­­venegy január elseje után már aszerint veszi át a tejipar a termelőszövetkezetektől és az állami gazdaságoktól a tejet, hogy milyen annak a bakte­riológiai minősége. Forintban ez jelentős eltérést hoz majd. A redofixes vizsgálati mód­szert a zalaegerszegi és a deb­receni tejüzemben kísérletez­ték ki. A kedvező tapasztala­tok alapján szeptember elsejé­vel országosan is megvalósít­ják. Ennek előkészítése jegyé­­ben tartottak a minap érte­kezletet a Zala megyei Tejipa­ri Vállalatnál. A módszer he­lyességét illetően azonos volt a jelenlévők véleménye, vi­­tákra adott okot viszont annak gyakorlati alkalmazása. 1971- ig van még idő a nézetek és vélemények azonosítására, egy azonban már most bizonyos­nak látszik: a tisztasági köve­telmények betartása nem je­lent különösebb anyagi meg­terhelést, csupán nagyobb gondosságot igényel. ­ szedésénél például egy kilót adtak minden mázsa után a tagoknak, viszont elvárták, hogy ne nézzék, mennyit visz­nek. A szamócaszedésnél ugyancsak nem tudják meny­nyit vittek el. A hetven hol­das gyümölöcsösön valamikor út vezetett át. A tsz vezetői most bekerítéssel sem tudják elérni, hogy ne menjenek ar­ra, ne tépjék el a drótot. A traktorosok között napirenden van a vita, úgyszólván csak a jogaikat hangoztatják. — El­ismerjük, hogy nem tudunk a hivatásunk magaslatán állni — mondja Magyar Jenő el­nök. — De lehet egyáltalán valamit kezdeni öreg tagokkal, rossz gépekkel lejtős, szegény talajokkal? És segítséget sehonnan sem kapunk. A két községi tanács, a pártszervezet nem igyekszik elsimítani az ellentéteket. Ket­ten egyedül vagyunk. — Milyen kiutat látnak ? — össze kellene fogni a két községnek — mondják szinte egyszerre, azután Méhes Ottó a szakember szemével arról beszél, hogy mielőbb meg kel­lene kezdeni a talajvédelmi terv megvalósítását. Szegény a talaj, sürgősen pótolni kel­lene a talajerőt. A gépellátás­ra is panaszkodnak. Nyolc gépből öt régi és az Utasokkal állandóan baj van, már többet ráköltöttek, mintha újakat vettek volna. — Gépesítés fokozására nagy szükség van — magya­rázzák. — Csak egy a baj, nincs anyagi erő. A tagoknak fizetni kell. Tavaly többet ki­adtunk, mint szabad lett vol­na, hogy meglegyen az ötven forint munkaegységenként. — És a munkafegyelem ja­vítása? — Akik nem kapálták meg a részüket, majd megtérítik a kárt — mondja az elnök. — Jövőre lemondunk a cukor­répáról, erről a munkaigényes növényről. Úgy gazdálkodunk, hogy a kevesebb munkaerő is bírjon vele. Aztán majd ösz­­szeszokik a két falu, mint ahogy volt már erre példa máshol is. Az idő oldja meg? Az időre azonban nem lehet bízni a szövetkezet sorsának alakulását. Így véli ezt Ja­­kabfy Imre, a hetési pártalap­­szervezet titkára és Török Vendel szerető, párttag. — Át kellene térni a kész­­pénzfizetésre — magyarázza a párttitkár. — Én a legfiata­labb tagok közé tartozom, de elmegyek, ha nem lesz válto­zás. Hat hónap alatt kétezer forintot kerestem állandó munkával, takarmányos foga­­tos vagyok. Mondja, meg le­het abból élni? És a többiek is ezt kérdezik. Tavaly nagyon elrontotta a dolgot a vezető­ség. Azzal is, hogy nem fo­gadták meg a tanácsot, ne vessenek novemberben nagy­hozamú búzát, azonkívül kint rohadt harmincöt hold silóta­karmány, egy siló tönkrement és az állatok leromlottak a té­len, aztán az idei év rovására osztottak év végén, ráadásul jogtalanul felvettek egy csomó prémiumot. A pártszervezet jelezte, hogy baj lesz, de min­den maradt a régiben. — A munkaszervezés kap­kodó — teszi hozzá Török Vendel. — A gépeknél is, má­sutt is. Van olyan, hogy a bri­gádvezetővel összeszedetik reggelre az embereket, hogy kezdődik a cséplés, aztán mégse kezdődik, csak délután. — Most is, hogy a magtisztí­tóknak három kiló gabonát ígértek, az elnök vissza akar­ta vonni később — mondja a párttitkár. — Szóltunk neki, hogy ilyesmit hogy lehet csi­nálni? Kérdeztem azt is: tíz— tizenkét vagem gabonakiesés lesz, mit teszünk a pótlására? Leintett. Ha majd az ő fize­tésük is a gazdálkodástól függ­ne, akkor azt hiszem nem így beszélnének. És ők sem értik meg egymást, napirenden van a veszekedés köztük. — Mit tesz a pártszervezet ezután? — Eleget szóltunk, senki nem hallgat meg bennünket, többet nem tehetünk — mond­ják. — És a kisbucsaiakkal fel­vették ez ügyben a kapcsola­tot? — Úgy vesszük észre, kö­zömbösek. Miért nem közösen? Kisbucsán Bús Ernő, a köz­ségi tanács vb-elnöke úgy vé­lekedik ezekről a dolgokról, hogy az emberek sok mindent beszélnek, de bizonyítékok nincsenek, hiszen a tsz fizet. — Sértődékenyek az embe­rek — mondja. — Nemtörő­dömség tapasztalható, de sze­rintem ezek a helyi problé­mák megoldhatók. A tsz ve­zetőinek le kellene ülni az emberekkel és megbeszélni a dolgokat. De hát miért nem együtt te­szik? Miért nem nézik meg igaz-e a szóbeszéd? Miért nem fognak össze a községi taná­csok, a pártszervezetek? Miért engedik azt, hogy a tagok az egyesülésben lássák a hibát, holott a két községben elural­kodott szemlélettel van a baj, amely párosul a rossz munka­­szervezéssel, a hibás gazdál­kodással ? Nem szabad tovább engedni a gazdaságot ezen az úton. Most még talán nem késő! Bozsér Erzsébet ZALAI HÍRLAP Mindenkinek hasznos Ha javul a tej bakterioló­giai tisztasága, jobb minőségű terméket lehet előállítani, nö­vekedhet az exportszállítás. Ha nő az export, még több tejre lesz szükség, így a tüz­­eknek, állami gazdaságoknak kifizetődőbb lesz a szarvas­­marha-állomány növelése. Az ipar is, a mezőgazdaság is megtalálja ez esetben a szá­mítását és a népgazdaság is jól jár. — császár — Építők „szorítóban“ Egy délelőtt az új megyei kórházban A takarítónő alaposan vé­­giigmér. Megint egy lábatlan­­kodó és megint újabb lábnyo­mok­— Hiába takarít az ember, másnapra telehordják a folyo­sókat porral — méltatlanko­dik, de utat ad, holnap úgyis újra kell súrolni a földszintet. A műszakiakat keresem, hiába. Az egyik építőmunkás siet a segítségemre. — Benne vannak azok most a szorítóban, nehezen kerül­nek elő. Itt és ott is szükség van rájuk. A Szabó Lajost, a technikusunkat, az építésveze­tő helyettesét az első emeleten láttam.­­ Első emelet. Balra a feljáró­tól ideiglenes iroda, a Medicor Művek szakembereinek főha­diszállása. Koordinációs köz­pont. Ezúttal is nagy a forga­lom. Munkaerőt keresnek, várnak. — Sorra kapjuk meg a kul­csokat, de még van javítani, módosítani való is. Minden szinten beállítunk egy kulcsost, aki beengedi a szerelőket, s vigyáz a berendezésekre, a tisztaságra — tudom meg Ko­vács István létesítményfelelős­­től — Hogy állnak a berende­zéssel? . Nehéz kérdésnek bizonyul, a létesítményfelelős habozik. — Én nem tájékoztathatom a sajtót. Esetleg a jövő héten. Kérek engedélyt a felettese­imtől __ Rugalmas, gyors váltás, de az újságíró nem érheti be ve­le. Lassan azért megtörik a jég. — A röntgenszerelő válalat úgyszólván befejezte a mun­kát, s csaknem teljesen elké­szült már a klíma­berendezés is- Csupán a műtőkbe kerülő érzékelő berendezések elhelye­zése van még hátra, jelenleg azon dolgoznak a szerelők. — S a berendezés? Vörös György, a Medicor Művek másik szakembere vá­laszol : — A kórtermek, orvosi szo­bák, s egyéb helyiségek be­rendezése itt van a helyszínen. Folyamatosan végezzük a be­rendezést. — Gátolja valami a munká­jukat? Újabb dilemma. — Anélkül soha nincs befe­jezés. — Konkrétan? — A legnagyobb gondunk e pillanatban, hogy nem jó a lift. Nehezíti az anyagmozga­tást. — S a műtő lámpák? — Hamarosan visszakapjuk őket. Egyet rövidíteni, hármat toldani kell, az épület belma­gasságának megfelelően. A kényesebb berendezé­sek próbaüzemét a beszabá­lyozáskor már megtartották a szerelők. Azt mondják, min­den rendben van, a klímabe­rendezés éppen úgy, mint a műtőasztalok. — E pillanatban milyen munka folyik az épületben? — Tessék megnézni. A sterilizátor körül népes csoport. Középen Radics Lász­ló, a Zala megyei Állami Épí­tőipari Vállalat mérnöke. Kis­sé bosszús. — Elkészítettük a sterilizá­tor helyét a terveknek, megfe­lelően, később módosítást kért a tervező. Rajzot is adott, en­nek megfelelően végeztük az átalakítást, most mégis újabb igényt támasztanak velünk szemben. — Ettől függetlenül —, szól közbe valaki — meg kell csi­nálni. — Természetes — folytatja a mérnök. — Nekünk is az a cé­lunk, hogy mindent rendben adjunk át, minden igényt ki­elégítsünk. Azért is vagyunk itt- De ha nem tisztázott, hogy mi az igény__ A Medicor szakemberei „közbelépnek”. Szerdán pontos választ kap a kivitelező. Kisunyomi Istvánnal, a be­ruházó műszaki ellenőrével a legfelső szinten találkozom. — Ellenőrzés? — Csak részben. Néhány ki­sebb módosítást kell megbe­szélnünk a kivitelezővel. Ide még egy kapcsoló kell, amoda — a röntgen­felvételt tartalmazó lemez átvilágításá­hoz használt szekrényhez —a stabilabb felfüggesztőcsavar. — A hiánypótlások? — Megítélésem szerint nagy gonddal végzik a kivitelezők. Amit kértünk, jegyzőkönyvek­ben rögzítettünk, máris csak­nem száz százalékban meg­csinálták. Néhány kisebb munka — festés, mázolás — még akad, de ezt is pótolják folyamatosan. A telefonszerelők szólítják a műszaki ellenőrt. Számára is nagyüzem van. Szabó Lajossal, az építésve­­zető helyettessel járjuk to­vább a kórház helyiségeit. — Önök hamarosan búcsúz­nak. Kesernyés mosoly villan az arcán. — Ha egy lakást elkészítünk és megtörténik a műszaki át­adás, a hiánypótlás, valóban így van. De ez kórház. Az utol­só pillanatokban is akad még egy-egy ötlet, javaslat, ami munkát ad. Egyébként valóban az utolsó felvonásnál tartunk­ A második, harmadik, negye­dik és hatodik szint kulcsait már átadtuk, s ma átadjuk a földszint és az első emelet kul­csait is. Éles, zúgó hang szakítja fél­be. A kazánházban is az utol­só felvonásnál tartanak — próba után lefúvatják a gőzt. Az átadások légköre min­denkor, a kisebb beruházások esetén is feszültséggel telt. A zalaegerszegi kórház sok mil­liós, igényes egyedi beruházás. Karvalics László A Ganz Villamossági Művek szerelőcsarnokaiban egymás­után készülnek el az exportra kerülő berendezések. Hidra­­generátort szerelnek India részére, ezer lóerős Diesel villa­mos­ mozdony fődinamót szállítanak Kubába, kemence­transzformátort készítenek az NDK részére, és épülnek Tö­rökország számára az elektromos megszakító berendezések. Képünkön: Indukciós motor álló részét szereli Fromberger Ottó. (MTI fotó : Bara István felvétele) 3 1208 vagonnal már a raktárakban kielégítő a gabonafelvásárlás Nagykanizsán Jól halad a felvásárlás a Gabonafelvásárló- és Feldol­gozó Vállalat nagykanizsai üzemében. A kanizsai járás­ból eddig 950 vagon búzát, 15 vagon rozst és 243 vagon őszi árpát vettek át. Kenyérgabonából az üzem idei felvásárlási terve 1200 vagon, tehát még 235 vagon­nal hiányzik. Ez a mennyiség előreláthatóan a jövő hét ele­jén meglesz, sőt még mintegy 30 vagon kenyérgabonával többre számítanak, mint amennyit terveztek. A kanizsai járás termelő­­szövetkezeteinél lekötött 257 vagonnyi bértárolásból már 130 vagon gabona a közös gazdaságok magtáraiban van. A bértárolás sokat segít a nagykanizsai üzem­raktár gondjainak könnyítésén. A legtöbb gabonát eddig a szepetneki Egyetértés, a fel­sőraj­ki Tanácsköztársaság, a hahóti II. Rákóczi Ferenc, a miklósfai Egyesült, a zala­­szentbalázsi Petőfi Sándor és a kiskanizsai Sáska-Petőfi ter­melőszövetkezet szállította az üzem raktáraiba. Ami a minőséget illeti, nincs különösebb panasz. A felvásárlás kezdet­én beérke­zett gabonákhoz képest a mi­nőség javult. A hektólitersúly átlag 78—81 kilogramm között változik, tehát eléri, illetve túlhaladja a szabványt. A gabonák víztartalma pedig 14—15 százalékos — a szab­ványnak — ami 14,5 százalék — általában megfelel.

Next