Zalai Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

4 SORSOK Karosszékhez láncolva ELEINTE úgy látszott: az ügyintézők mereven ragasz­kodnak a törvényekhez, nem látják mögötte az embert, a segítségre szoruló bajbaju­tottat. Erre utalt a szomorú történet. Egy 32 éves traktoros mun­ka közben ráesett a gépére, nagyon megütötte magát. Nemsokára rá ereje csökken­ni kezdett, kezei, lábai, meg­bénultak, most már teljesen mozgásképtelen. A tsz nem segít rajta, tőlük nem kap se­gélyt, nem intézik el a rok­kantsági nyugdíját sem. Mind­ez azért van, mert a traktoros csak besegítő családtagként dolgozott hosszú ideig a tsz­­ben, a juttatásokra nem jogo­sult, már csak azért sem, mert a betegsége nem a baleset mi­att keletkezett. HEPEHUPÁS úton, sárten­geren át jutunk el a tsz-hez. — Hogy­ ismernénk a traktoros ügyét! — mondja a főkönyvelő a járási tanács szociális előadójának és a gyámügyi előadónak. —Nem lehetne segíteni raj­ul? — Dehogynem Fát adott a tsz neki, megvan a háztájija, segélyt is kapott a tsz-től. — Egyszer háromszáz fo­­rintot. De már több mint két éve beteg a traktoros. Többet kellene törődni vele. — Igaz. Nem okoz az gon­dot nekünk, hogy segélyt ad­junk. Ha kell, mit is lakhat. Persze, meg kellene látogatni őt. Segít a tsz, de ez kevés. A traktoros 8 éven át a közös­nek dolgozott, ma is azt mondja róla a főállattenyész­tő, hogy a tsz egyik legjobb traktorosa volt, sok munka­egységet teljesített i­de. De azt nem neki könyvelték el. Ő ugyanis az apjának akart segíteni, hogy az id­ős ember háztájit kaphasson, hogy nyugdíjra jogosult lehessen, ezért éveken át csak besegí­­tőként dolgozott a közösben, s az apja nevére íratta a tel­jesítményeit. Nyugdíjjáru­lékot arra az időre nem fize­tett, tehát a rokkantsági nyugdíjba az nem számít be­le.• — Üzemi bi­zsei volt vagy nem? —Az volt, úgy hallottuk — mondják a járási vöröske­resztnél, ahol szeretnének se­gíteni. — Nem lehet bizonyítani — így a járási gyámügyi előadó és a szociális előadó is. „Az orvosok sem tudják megállapítani, honnan eredt a betegségem” — írja a trak­toros. „Kértem, hogy minősít­sék foglalkozási megbetege­désnek, mivel traktorosként sok esetben vegyszerrel dol­goztam, de elutasították a kérésemet.” Az SZTK sem üzemi bale­setnek, illetve nem foglalko­zási betegségnek minősítette a 100 százalékos munkaképes­ség csökkenés okát, s a II. fo­kú orvosi bizottság is ezt írta: „Foglalkozási ártalomnak nem minősíthető." Tehát nem arról van szó, hogy a tsz menekülni akar a kártérítés fizetése elől. A KONYHA sarkában nagy­képernyős tévé­készüléken délelőtti ismétlés a műsor, azt nézi a traktoros. Nagy karfáj­ú fotelben ül, laticel­párna a háta mögött. Kezét nem tudja üdvözlésre nyúj­tani, mindkét karja béna, a lábai sem engedelmeskednek akaratának. — Köszönöm, hogy eljöttek. Jól esik, ha valaki megláto­gat. — Kevesen jönnek? — Bizony. Talán sok a dol­guk. Én azért este is szívesen látnám például a tsz elnököt. Itt lakik három házzal odább, de még nem jött át a két és fél év alatt. A munkakönyve szerint négy év kilenc hónapon át alkalmazott traktorosa volt a tsz-nek, így a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges nyolc évvel nem rendelkezik. Más igazolások szerint már 1960 januárjától bedolgozó volt. — Apámon akartam segíte­ni. Ő már meghalt. Én meg ... így jártam. — A baleset okozta? — Nem tudom. Mert már előtte is voltam kezelésen a kezemmel. A gyűrűshengert akartam kiakasztani, valahogy megcsúsztam és háttal a hen­gerre estem. Vagy a vegyszer okozta? Lehet. — Gyógyszere van? — Persze, de az altató már nem használ. Most rossz, mert ég az egész testem, az étel­nek sem a rendes ízét érzem. Elfogy az erőm. Köszöni, hogy a járás havi 800 forintos segéllyel támo­gatja. Ebből élnek, meg né­hány állatot tartanak és a háztájiból.* JÓSZÍVÜ volt a traktoros. Becsületesen, szorgalmasan dolgozott, amíg bírta erővel. Csendesen tűri a kényszerű tétlenséget. Most segítségre szorul. Ha akkor tartozott volna valahova, ha munkavi­szonyba lép, s teljes felelős­ségű tagja egy munkáskollek­­tíváinak, most teljes lehetne a joga is, például a rokkantsá­gi nyugdíjra, így csak méltá­nyosságból adott segély eny­híti a gondjait. Vékony Gyula Gerencsér Miklós: FEKETE TÉL (15.) Értette, hogyne értette vol­na a költő. Tehát figyelik- Cso­dálkozott, hogy nem borzad el. Tudomásul veszi éppen úgy, mint magát a behívót. Védte­­lenségében azt érezte a leg­borzasztóbbnak, hogy semmi reménye meggyőződni a gya­nú valódiságáról. Akár elhiszi, akár kételkedik benne, egy­aránt kiszolgáltatott. De miért ne hitt volna Stelczer Lajos­nak, aki vele együtt kockáz­tatja az életét? Sőt, a Keffel­­gyári barát nálánál is többet bizonyított. Nem csupán röp­cédulákat szórt és plakátokat ragasztott, de idegnélküli vak­merőséggel szerezte be a nyomtatványokat a város ka­tonai nyilvántartó hivatalából, ahol gyári munkája mellett hadiszolgálatra kötelezték. A pecsétes nyomtatványokkal számtalan katonaszökevény és búj­káló munkaszolgálatos éle­tét mentette meg. És ugyanez a Stelczer La­jos neki most igazi behívót küldött. Csábította a költőt a lehetőség: még ma, a legköze­lebbi vonattal Pannonhalmára utazik, bebocsátást kér a pa­poktól. Ott biztos a menedék, szavatolt a Nemzetközi Vörös­­kereszt oltalma. De hiába csábította az ősi apátság, jól tudta, számára zárva kell maradnia a védel­met nyújtó kapuknak. Szöké­sével vallomást tenne társai ellen, tíz életet sodorna ve­szélybe a maga egyetlen élete megmentésével. Csak erre gondolt, s nem sejtette, hogy hősies játszmá­jukat végzetessé tette a naivi­tás, nem sejtette, hogy ellen­feleik ravaszabb és alaposabb kombinációkat ismernek, mint ők. — Jól van, barátom — mondta a költő csukott szem­mel, kiszolgáltatottan lelke és idegzete fáradtságától. — Vedd át a posztomat, tartsd együtt a csoportot, mindenáron... Egészen furcsán, az álom következetlen logikájával úszott emlékezetében egy bronzbarna lány és nyomban utána fájdalom szakadt a szí­vére, hogy nem tudta befejez­ni a versét. 13. Aszott hangulatban folyt a beszélgetés a Vármegyeháza első emeletének tízes szobájá­ban. Ugyan Weinhoffer hiva­tali helyisége volt ez, ám De­meter Zoltán csendőrfőhad­nagy, a Nemzeti Számonkérő Szék politikai osztályának ve­zetője nem a félszemű nyilas partner iránti előzékenységből választotta a felderítő parancs­nok szobáját, hanem a ma­gáét akarta megkímélni a han­gos, örökké cigarettázó csődü­lettől, így leereszkedő lehetett, s egyúttal tartózkodó. Egyre izgatottabban viselkedtek kö­rülötte az emberek. Faragó hűvös magabiztosságot színlel­ve támasztotta a falat a cse­répkályha mellett, Weinhoffer kínlódva mocorgott a széken íróasztala mögött, nem mert a demizsonhoz nyúlni ezekben a feszült percekben. Dobrai István csendőrőrmester félel­metes termetével, buta hűség­gel ácsorgott Demeter közelé­ben, Bede Antal csendőrzász­lós alig tudott parancsolni vib­ráló idegeinek, tettre készen izgott-mozgott, valósággal ha­rapta a cigarettát. — Remélem, senkinek sincs lámpaláza? — kérdezte köny­­nyedén a főhadnagy merő for­maságból. Dühét afféle vigyormosoly­­lyal palástolta Weinhoffer. Nem tud­­a megbocsátani De­meter Zoltánnak, hogy ilyen elegánsan, ilyen szemtelenül fosztja meg a sikertől. Oly magától értetődőn vette át az akció irányítását a vagon­gyári kommunisták ellen, mintha ő a világon se lenne. Utálata nem kímélte Faragó Bélát, a helyettesét sem, aki arcátlanul keresi Demeter ke­gyeit, s vele, a parancsnoká­val egyre közönyösebben vi­selkedik. — Remélem, este tízig túl leszünk a nehezén — vélte a főhadnagy —. Mondja, Wein­­hoffer testvér, ide rendelte a két pártszolgálatost? — Természetesen. — Mindenekelőtt Németh Jánost hozzuk be Szabadhegy­ről. Egyébként könnyen meg­szökhetne, ha hírt kapna a le­tartóztatásokról. Érte fog ki­menni a két pártszolgálatos. Garantálják a megbízhatósá­gukat? — Faragó testvér emberei, ő tudja — rándított a vállán Weinhoffer némi kelletlenség­­gel. A főhadnagy bizalmára vá­gyakozó Faragó sietett a meg­nyugtatással : — Vállalom értük a felelős­séget. Nagyvonalúan vette tudo­másul Demeter a kijelentést, s máris Dobrai Istvánra, a valószínűtlenül óriástermetű csendőrőrmesterre vetette pa­rancsoló tekintetét: — Vezesse elő azt a munka­szolgálatost! — Parancsára, főhadnagy úr! Ez a jelenet a gúnynál is jobban megszégyenítette Wein­­hoffert. Meg kellett érnie, hogy a saját szobájából, beosztását semmibe véve adjanak paran­csot olyan ügyben, amelyben eddig korlátlan hatalma volt. Kedves pártszolgálat­ai he­lyett a Nemzeti Számonkérő Szék csendőrei vigyáztak a fogdákra, beléjük botlott min­denütt, tőlük kellett elkérni a kulcsot, ha kissé verekedni akart. Mintha alattomosan a letartóztatottak védelmére kelt volna Demeter főhadnagy Az pedig minden eddiginél vilá­gosabb, hogy ezzel az akcióval teljes csúfot űz belőle. A nagy fogásra kiküldi a saját csend­őreit, míg az ő pártszolgála­tosainak csak a jelmezes pró­ba marad. Mert minek tekint­hetné, ha nem személyes meg­­alázásnak ezt a bevezető ko­médiát? Tessék Szabadhegyre menni, tartóztassák le azt az egy szál bújkálót, addig ők, a Nemzeti Számonkérő Szék hí­res szakemberei látványos színházi előadással fogják gyö­nyörködtetni a fő fejeseket, egyszerre tíz kommunistára csapnak le a vagongyári szer­számgép­ üzemében ! (Folytatjuk.) SALAI HÍRLAP Kedvencek (Décsy László felvétele) Á­prilis 28-án nyitják a kanizsai kempinget Az Idegenforgalmi Hivatal kirendeltsége felkészült az idényre A Zm. Idegenforgalmi Hi­vatal nagykanizsai kirendelt­sége is készül a jubileumi ün­nepségekre. A kirendeltség a város gazdag jubileumi prog­ramját az idegenforgalom sa­játos eszközeivel segíti. — A napokban például meg­egyeztünk a varasdi Generál­­turisttal, hogy a zalai vendég­látó napokra jugoszláv turis­ta csoportokat fogadunk — mondotta Benkő János, a ki­­rendeltség vezetője. — A XI. zalai dalostalálkozó is érdekli a jugoszlávokat, valamint más megyék idegenforgalmi hiva­talait. Májusban a városi ta­nács és a Népművelési Intézet Hevesi Sándor emléknapokat rendez, ezekre is hozunk ven­dégeket. Az Idegenforgalmi Hivatal nagykanizsai kempingjében 100 személy számára van hely a motelekben és a víkendhá­­zakban. A turistaszállóban 50, a fizető vendéglátószolgálat­nál pedig 100 személyt tudnak elhelyezni. A nyári időszak­ban megkapják a Hámán Ka­tó leánykollégium, valamint a kőolajbányászati technikum kollégiumának helyiségeit. A két kollégiumban éjszakán­ként 200 vendég számára lesz szállás. Mindezeken kívül a kempingben 400 sátornak is van helye. — Kempingünknek jó a hí­re. Az IBUSZ és a csehszlová­kiai Csedok máris 3500 ven­dégéjszakát kötött le nálunk. A Csedok vendégei számára vacsorát és reggelit is kell ad­nunk. Erről a Park és a Ka­nizsa étteremmel folytatunk majd tárgyalásokat, reméljük sikerül megegyeznünk — mon­dotta a kirendeltség vezetője. Nagykanizsán már 14 vizs­gázott idegenvezető van, aki­ket az Idegenforgalmi Hivatal a turisták fogadásánál, ellátá­sánál igénybe vesz. Az idegen­­vezetők német, szerb-horvát, szlovák, angol és olasz nyel­ven beszélnek. Felkészítették valamennyiüket a jubileumi év feladataira, tanfolyamra jár­tak, jól ismerik tennivalóikat, a város ünnepi programjának valamennyi eseményéről tud­nak. — Mikor nyitják a kempin­get? — Korán, már április 28-án. Az árak változatlanok, a motelekben és víkendházak­­ban egy-egy éjszakai szállás július 30-ig 18, majd július és augusztusban 22 forint. A sá­torhelyekért 7,20, illetve 9 fo­rintot kell fizetni. Pusztulásra ítélt epresek Néhány évvel ezelőtt, amikor kezdték kivágni az átmenti eperfákat a megyében, tekin­télyes befektetéssel összefüggő epreskerteket hoztak létre, hogy a selyemgubó termelők továbbra is biztosíthassák az alapanyagot a feldolgozó üze­mek számára. A megye több községében mintegy 90—100 holdon, kisebb-nagyobb par­cellákba telepítették az eperfa­csemetéket. Azóta 5—6 év telt el, s minden esztendőben vagy 2000 forintba került egy hold epreskert ápolása, tisz­ítása. A megyében évenként 130—150 termelési szerződést kötöttek az ÁFÉSZ-ek, s ez 25—30 má­zsa gubó előállítását eredmé­nyezte, aminek ellenében 140—150 ezer forintot fizettek ki a felvásárlók. Hosszú idő után most első esetben marad el a szerződé­sek megkötése, s akik számára évente jövedelem kiegészítést jelentett a selyemhernyó te­nyésztésért kapott pénz, az most elmarad. Ennél azonban még nagyobb veszteség, hogy az évek múlásával több száz­ezer forintot felemésztő epres­kertek feleslegessé váltak. Drága a hazai selyemgubó előállítása, érdemesebb kül­földről behozni az alapanya­got — vallják most az illeté­kesek. Ha valóban így van, senki sem emelhet szó­ — ta­lán még a régi termelők is megértik —, hogy az olcsóbb alapanyag után nyúl a feldol­gozóipar. Dehát erre nem jöt­tek rá az illetékesek akkor, amikor az enerfák telepítését szorgalmazzá­k ? A tárgyalóteremből Konyhakéssel—19 forintért Összesen három osztályát végezte el az általános iskolá­nak. Karján tetoválás nyomai, arcán egykedvűség, kifejezés­­telenség. Korpát, bort, bicik­lit lopott már, mikor mire volt éppen szüksége. Naponta öt—hat liter bort iszik, s pá­linkából is hátborzongatóan nagy mennyiséget. Pedig még csak 22 éves.­­ — Ötéves korom óta iszom. Ne­m, nem tiltott 51, meg a szü­leim. Inkább ők szoktattak rá. Nem szeretek dolgozni. Nagy­kanizsa messze van Miklósfá­­tól. Mennyit dolgoztam éle­temben? összesen négy hóna­pot kettőt—kettőt, más-más helyen... Igen, szoktam lopni is. Főleg akkor, amikor elfogy a borunk. Ilyenkor az öcsém­mel mindig szerzünk. — Tavaly decemberben is elfogyott az italunk. Elmen­tünk Nagybakónakra egy ház­hoz. Megkínáltak bennünket borral. Ahogy iszogatunk, be­jön egy öregasszony. Nem so­káig volt ott. Elment. Megkér­deztem a háziaktól, hogy hol lakik. Megmondták. Aztán el­mentem az öregasszony házá­hoz, ki akartam feszíteni az ablakát, de nem ment. Erre fel­másztam egy létrán a padlás­ra, felfeszítettem a deszkát, és leereszkedtem a szobába. Az asszony még nem volt otthon. Sajnos, a szekrényben nem ta­láltam pénzt. Gondoltam, meg­várom, amíg hazajön. Beálltam az ajtó mögé és vártam, amíg hazajön. Amikor az öreg­asszony belépett az ajtón, kést rántottam elő, hogy megijesz­­szem és rászóltam: pénzt, vagy életet! És ráparancsoltam, hogy gyújtson lámpát. Az asz­­szony tizenkilenc forintot tett az asztalra. Úgy látszik, nem volt neki több. — Januárban megint fogyó félben volt a borunk. Elhatá­roztam, hogy ha kell, erőszak­kal is szerzek. Elmentem egy sormási öregasszonyhoz, aki a nővéremmel szemben lakott és jól ismertem. Úgy emlék­szem, részeg voltam. Az asz­­szony beengedett. Biztosan azt gondolta, hogy a hetven forint tartozásomat akarom megad­ni. Megkérdeztem tőle, tud-e visszaadni száz forintból. Elő­ször azt mondta, hogy nem. Erre megfenyegettem: tudja-e, hogy egy embert 25 forintért megöltek? — kérdeztem tőle, mire sírva fakadt. Felvettem a konyhakést és ráfogtam. Ne­­ki is azt mondtam, mint a nagybakónaki öregasszony­nak: pénzt vagy életet! Sírt, jajgatott és letett nekem az asztalra huszonkilenc forintot. Aztán kiment a hátsó ajtón, fellármázta a szomszédokat én meg átugrottam a kapun és el­menekültem. A kést útközben eldobtam. — Miért csináltam? Már mondtam. Elfogyott a bo­runk ... " Orsós Ferenc, a konyhaké­ses rabló január 17-e óta elő­zetes letartóztatásban van. Ügyét a napokban tárgyalták a nagykanizsai járásbíróságon. Az ítélet azonban egyelőre el­maradt, a tárgyalást elnapol­ták. A visszaeső bűnözőt bel­gyógyász szakorvossal vizsgál­tatják meg, hogy szükséges-e és végrehajtható-e nála a kényszerelvonó kezelés. Ad­dig pedig , ha későn is és egyáltalán fel tudja fogni tet­tének súlyát — elgondolkod­hat bűncselekményein. De attól tartunk, egyelőre nem sokat gondolkodik. Ott­honából ehhez nem sokat ka­pott. De máshonnan sem. Pe­dig neki és a társadalomnak sem mindegy, hogy büntetése letöltése után konyhakéssel, vagy munkával keresi meg a szükséges forintokat. H. I. 1970. március 26. Lemezújdonságok A Tátrai-kvartett hangle­mezre játszotta Joseph Haydn op. 17-es vonósnégyesei... A hat vonósnégyes nemcsak a zene­költő indulásáról ad számot, hanem egy annak idején még csak születőben levő új zenei műfaj alakulásáról is. A hanglemezújdonságok kö­zött fúvóshangszerre írt re­mekművekkel is találkozhat­nak a komolyzene barátai. J. Haydn két fúvósötöse, Mozart Divertimentója és J. Chr. Bach Quintettója két kiváló muzsi­kus: Maros Rudolf és Kesztler Lőrinc átdolgozásában, a ma­gyar fúvósötös előadásában csendül fel a lemezről. Bartók zeneszerzői munkás­ságának korai szakaszából származó 1908—1910 között tudott — négy zongoraciklus hallható az összkiadás újabban megjelent lemezén. Két elé­giát, két román táncot, a váz­latokat és a négy siratóéneket Szűcs Lóránt szólaltatja meg.­­ (MTI)

Next