Zalai Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-06 / 55. szám
8 IWU *■■»■*■ liiCiHiirtR ■,« « m EMU Ilim a adusbii n « ma a a ibea • 0 • * b Diagnosztika •■* —— föleidnek Ifit) pvpIiph. — Életének 100. évében, Alsó-Bélatelepen elhunyt dr. Bacsák György csillagász, a Föld- és ásványtani tudományok doktora. Nevét az eljegesedések korának éghajlatkutatása tette világszerte ismertté. Dr. Bacsák Györgyöt a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyarhoni Földtani Társulat saját halottjának tekinti. Dr. Bacsák Györgyöt március 9-én a fonyódi felső temetőben,helyezik örök nyugalomra. Betty Ganett, az Egyesült Államok Komunista Pártjának egyik vezetője szerdán hosszas betegsége után 63 éves korában elhúnyt. Ganett asszony tagja volt a párt országos politikai bizottságának, valamint szerkesztője volt a Political Affairs című elméleti folyóiratnak. A kustánszegi közös gazdaság tagjai 130 szarvasmarhát, 43 sertést és több mint 1 millió liter tejet értékesítettek az elmúlt évben a termelőszövetkezet útján. A szövetkezet e kereskedelmi tevékenységével közel félmillió forint haszonhoz jutott. Ifjúságvédelmi albizottsági ülést tartottak tegnap délután Zalaegerszegen a járási tanácson. Alsónemesapáti község ifjúságvédelmi albizottságának elnöke tartott beszámolót, a községben végzett munkáról, melyet vita követett. *— Brigitte Bardot-nak májgyulladása van. Titkárnője elmondotta, hogy a művésznő éppen a Bahama szigeteken üdült, amikor megbetegedett. Orvosai úgy vélik, hogy Bardot-nak három—hat hetet kell ágyban töltenie . Folytatólagosan elkövetett erőszakos természet elleni fajtalanságban és egy 20 éven aluli személy sérelmére elkövetett természet elleni fajtalanságban mondta ki bűnösnek a zalaegerszegi járásbíróság Soós Margit kemesketési lakost és ezért halmazati büntetésül 8 havi szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Kiváló eredmény született a térítésmentes véradónapon, amelyet Ságod, Nagypáli és Kispáli lakóinak részvételével szervezett a megyei véradó állomás. Tavalyhoz viszonyítva tizenkettővel emelkedett a donorok száma, Nagypáliban és Kispáliban például 41 ember adott vért. A mozgalom résztvevőit a helyi vöröskereszt megvendégelte. Az orvos vizsgálja a beteg szemét. — Igen, ez könnyen megállapítható! Az ön egész idegrendszere meg van támadva, felfedezhetők a szív elzsírosodástünetei, s úgy látszik, hogy a máj sincs egészen rendben. — Teringettét! — csodálkozik a páciens —. Mit fog ön a másik szemem vizsgálatából megállapítani, ha már az üvegszememben ennyi mindent felfedezett. • Szálló a szállóhoz. Kétszáz ágyas személyzeti szálló épül Balatonfüreden a Hotel Marina és a hozzá tartozó vendéglátó egységek alkalmazottainak. Tavaly hasonló személyzeti szállót építettek az Annabella szálló dolgozói számára. Az új szálló, amelynek építése 2 millió forintba kerül, az idei szezonra készül el. — Megkezdte a francia sajtexportot a Zala megyei Tejipari Vállalat. Két vagon ementáli utazott kamionkocsival szerdán Párizsba. Hamarosan újabb szállítmány következik. — Megtörténtek az előkészületek az e hónap közepén megyénk járásaiban kezdődő politikai könyvhetekre. A zalaegerszegi járás 63 ezer, a nagykanizsai járás 57 ezer, a lenti járás pedig 38 ezer forint értékű politikai irodalmat rendelt a könyvhetekre. Minden járásban felkészítették a politikai irodalom terjesztőit a könyvhetek szervezésére. — Több hulladék. A kedvezőtlen időjárás ellenére jó munkát végez a Somogy— Zala megyei MÉH Vállalat. 290 tonna vashulladékkal, 54 tonna papírral, 15 tonna rongyhulladékkal gyűjtöttek össze többet az év első két hónapjában, mint, tavaly, a hasonló időszakban. Hat hetes iskolai elkészítő foglalkozásokat szervez a zalaegerszegi városi tanács vb. művelődésügyi osztálya azoknak az ősszel első osztályba lépő gyermekeknek, akik nem járnak óvodába. A foglalkozás célja, az iskolához, a közösséghez szoktatni a gyermekeket. — A Heathrow repülőtér tűzoltói röviddel azután, hogy szerdán felvették a munkát, újból sztrájkba álltak. Nem ismeretes, hogy mi késztette őket erre. Bizonyos viszont, hogy szerdán este ismét teljesen megbénult a közlekedés London nemzetközi repülőterén. — Hétszáz bányász rekedt a mélyben szerdán az angliai Kent grófság három bányájában. Munka közben zavar történt az áramszolgáltatásban: kialudtak a lámpák és nem működtek a felvonók. Jelentések szerint a fennakadást a példátlanul erős hóviharok okozták. Később rendkívüli áramfejlesztőket állítottak be és 18 óra múltán sikerült a bányászokat felszínrehozni. NAPTÁR 1970. március 6. Péntek, LEONORA napja. A Nap kél 6 óra 16 perckor, nyugszik 17 óra 36 perckor. A Hold kél 5 óra 47 perckor, nyugszik 16 óra 02 perckor. ZALAI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Zala megyei Bizottsága és a Zala megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Kerkay László. Kiadja a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Nagy Ferenc Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12 575, 12 576, 12 577, 12 578. Fiókszerkesztőség: Nagykanizsa, Ady Endre út 29. Iem. 112. (Telefon: 11—150.) Kiadó: Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62 Telefon: 12 588. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj: 20 forint. Zala megyei Nyomda Vállalat Zalaegerszeg, Gorkij utca 1. Telefon: 13 500. Nyomdai ügyelet: 13 551 Felelős vezető: Szendrői Ervin Index: 25 071 Bt/filWT?: Várható időjárás ma estig: Változó mennyiségű felhőzet, több helyen havazás, havaseső, keleten eső, egy-két helyen esetleg zivatar. Élénk, helyenként erős, viharos lökésekkel kísért déli, délnyugati, majd a Dunántúlon északnyugatira forduló szél, néhány helyen hófúvással. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában plusz 2 mínusz 3 fok között, északnyugaton mínusz 5 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 2 plusz 7 fok között. (MTI)" ZALAI HÍRLAP [MPI Minimat MMT fílfipm A felszabadulási évfordulóval kapcsolatos feladatokról tárgyalt a lenti járási tantács végrehajtó bizottsága Tegnap ülésttartott a lenti járási tanács végrehajtó bizottsága. Az ülés napirendjén öt téma szerepelt. Elsőként meghallgatta a vb, a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést, majd a tanácsok hazánk felszabadulásának 25. évfordulójával kapcsolatos teendőjéről tárgyaltak. Különös hangsúlyt kap a novai ünnepség, amelyre március 31-én kerül sor. Ez a járásban az első község, amely 1945-ben felszabadult. Határozat született arról, hogy a járás minden községében ünnepségen emlékezzenek meg az évfordulóról, s az ünnepi programot mindenütt tartalmas kultúrműsorral egészítsék ki. Elfogadta a vb. a mezőgazdasági lakosság 1970. évi jövedelemadó tételeinek megállapítását, valamint a kisközségek közös tanácsba szervezésének tervezetét. Ez utóbbit jóváhagyás végett felterjesztették a megyei tanácsnak. Végezetül a lenti „Szabadság TSZ-nél” elrendelt állami felügyeleti vizsgálatról szóló jelentést hallgatta meg a vb. Naponta 15 mázsa kenyér Nem egészen két és fél hónappal ezelőtt nyitotta meg Zalaegerszegen új kenyérszaküzletét a Zala megyei Sütőipari Vállalat. Népszerűsége azonban máris túlnőtt a város határán, ugyanis a vidékről bejárók többsége is itt vásárol. Igyekszünk az igényeket maximálisan kielégíteni . — mondja Csikós Dávidné, eladó. — Nem túlzok, ha azt mondom, hogy napról napra nő a vásárlóközönségünk tábora. — Gazdag az áruválaszték? — Jelenleg 15 féle sütőipari terméket forgalmazunk boltunkban. A későbbiek során bővítjük majd a választékot. — Mi a legkelendőbb? — Természetesen a kenyér, amiből naponta 15 mázsát adunk el. Más terméket is elég nagy mennyiségben árusítunk. Összforgalmunk forint értékben meghaladja a százötvenezret havonta. Megyeszékhelyünk legnagyobb kenyérboltja önellátóan szerzi be legkeresettebb áruját. A kenyeret a szomszédos helyiségben a vállalat üzemében sütik, innen mindössze pár lépés a pult. E villámlátogatásunk idején is frissen gőzölögnek az ízlésesen barnára sült gömbölyű kenyerek. Percekkel ezelőtt szedték ki ezeket a kemencéből, de percek múlva a vásárlói táskákba is kerülnek— mondja az eladónő. Valóban így is lesz, hisz a pultt előtt legalább tizenöten sorakoznak... Ismét sok munkát adott az elmúlt éjjel leesett hó. Zalaegerszegen elsőként az útkereszteződéseket, buszmegállókat tisztították meg a hótól. Reméljük az idén utoljára. (Kiss Ferenc felvétele) Életmentés helikopterrel Észak-kelet felől tűnt fel Nagykanizsa légterében, aztán mind nagyobb lett, majd kirajzolódtak a körvonalai is. Két kört írt le a város központja felett, majd megcélozta a nagykanizsai vasútállomás melletti sporttelepet, s néhány perc múlva vad szelet kavarva, már le is ereszkedett a sáros, latyakos talajra a Magyar Néphadsereg egyik helikoptere. Garai Mihály őrnagy ugrott le a gépről — Hol a beteg? — kérdezte. Kovács István ápoló és Tóth István gépkocsivezető mentősök már hozták is a beteget. A kanizsai kórháztól a vasutas sporttelepig mentőn szállították Szomolányi Ferencet, a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat nagykanizsai főépítésvezetőségének irodavezetőjét, akit sürgős beavatkozás végett az orvosi döntés szerint Pécsre kell szállítani. Mint megtudtuk, a beteg állapota nem engedte meg, hogy mentőkocsival vigyék Pécsre, ezért döntöttek úgy, hogy a honvédség segítségét kérik. Garai Mihály őrnagy elmondotta, nem ez az első alkalom, hogy sürgős esetekben hozzájuk fordulnak segítségért, s ha lehetőség van rá, segítenek is mindig. A beteget szinte percek alatt elhelyezték a gép törzse mellett lévő vöröskeresztes kabinban. — Háromnegyed óra múlva Pécsett vagyunk. Nem lesz semmi baj — intett búcsút Garai őrnagy. A beteg némán végigtekintett a sgrtőkész embereken, s mintha szó nélkül is azt mondta volna: köszönöm, amit értem tettek. A tömzsi helikopter előbb megrázkódott, aztán néhány másodperc múlva a magasba emelkedett. Termelőszövetkezetek, egyéni állattartók, figyelem! Tenyész kocasüldők fehér hússertés fajta, ellenőrzött hang mentes állományból eladók. Kívánságra vemhesítünk is. Továbbá eladó: Takarmányozás céljára baromfi alomtáp. „Nagymező” MTSz. RÁTÓT. Eredményes a fogyasztási Az elmúlt évben a megye fogyasztási szövetkezetei minden eddiginél több nyereséget értek el, s nem volt egyetlen szövetkezet sem, amely veszteséggel zárta volna az évet. A megelőző esztendőben — 1968-ban — 21 millió 352 ezer forint volt a tiszta nyereségük, míg az elmúlt évet 30 millió 207 ezer forinttal évet zártak szövetkezetek zárták. A többletjövedelmet elsősorban a forgalom növelésével érték el A jövedelmező gazdálkodást tekintve a legjobb eredménnyel a zalaegerszegi fogyasztási szövetkezet dicsekedhet. Ez a szövetkezet 3 millió 554 ezer forint tiszta nyereséget ért el, de a lenti ÁFÉSZ jövedelme is meghaladta a 3,5 millió forintot. A kisebb szövetkezetek közül a baki és pákai érte el a legjobb eredményt, 1,5 millió, illetve 1 millió forint nyereséggel. Fogadás és ünnepi nagygyűlés a nemzetközi nőnap alkalmából Tegnap délután a nemzetközi nőnap alkalmából fogadást adott a zalaegerszegi városi nőtanács. A fogadáson megjelent Csiszár Lajosné, a megyei párt végrehajtó bizottság tagja, a megyei nőtanács titkára, a szovjet nők képviseletében Lepeda Raisza Ivanovna, Grigorova Nyina Petrovna, Kobzeva Alexandra Mihailovna, ott voltak a város nőmozgalmának vezetői, a pusztaszentlászlói és az alsónemesapáti termelőszövetkezetek, valamint a város párt, állami és társadalmi szerveinek képviselői. A fogadáson pohárköszöntőt mondott Pukánszky Ferenc, a városi pártbizottság első titkára, Grigorova Nyina Petrovna és Szegleti Bolizsné. Az ünnep alkalmából este hat órakor a KISZOV székház nagytermében nagygyűlést rendeztek. A nagygyűlést Káplár Lajos, a városi tanács vb. elnökhelyettese nyitotta meg, ünnepi beszédet Horváth László, a városi pártbizottság titkára mondott. A Rádió Kossuth adóján: 7,45: Mit főzzünk? — 8,20: Régi magyar dalok. — 8,35: Gluck: Orfeusz. Háromfelvonásos opera. — 10,33: Legkedvesebb verseiről beszél Hidas Frigyes. — 10,48: Fúvósasztrád. — 10,59: Lottóeredmények. — 11,00: Iskolarádió. — 14,35: Édes anyanyelvűnk. — 11,40: Liszt-kórusok. — 12,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: Kutyabarátok öt perce. — 13,20: Verbunkosok, népdalok. — 13,50: A harmadik évezred felé. — 14,00: Róka Móka bábszínháza. — 14,25: Világszínház. — A magyar dráma kezdetei. — 15,10: Purcell- és Lully - művek. — 15,49: Karai József: Ifjúmunkások szvit. — 16,05: Falusi délután. — Egercsehiben. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: A MR és TV szimfonikus zenekarának új felvételeiből. — 17,48: Mikrofórum. — Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18,03: Szalay László nótákat énekel. — 18,11: Operett... — 20,00: A Rádiószínház bemutatója. — Lány a tetőn — 21,01: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 21,41: Láttuk, hallottuk. . — 22,20: Meditácó. — 22,39: Maria Stader dalestje. — 23,18: Népi zene. — 0,10: Operaáriák. A Petőfin; 8,05: Sibelius: VI. szimfónia. — 8,35: A messzetűnt kedves Daljáték részletek. — 8,50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 9,00: Ezeregy délelőtt. . . — A Gyermekrádió órája — Mai mesemondónk: Kiss Manyi. Zenei képeskönyv. — Gyermekeknek. Óvodások műsora. — 10,00: A zene hullámhosszán — 12,00: Zenekari muzsika. — 12,30: A gabalyi kis káplár és más történetek. — 13,03: Borisz Godunov — jelenet. — 13,27: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14,00: Mindenki kedvére — kettőtől hatig .. . Rivaldafényben. — 14,50: Üzenetek. — 15,33: Rivaldafényben II. — 17,00: Ötórai tea. — 18,10: Jindrich Bauer fúvószenekara játszik. — 18,20: Műszaki, gazdasági könyvespolc — 18,35: A MR Országos Beethoven zongoraversenye. — 21,10: Új könyvek. — 21,13: A vállalkozás fedőneve: „Néma Halál” — 21,28: Hanglemezgyűjtők Ijúsz perce. — 21,48: Népdalok. — 22,29: Tormisz: Őszi tájak. — 22,30: Könnyűzene Berlinből. — 23,15: Századunk zenéjéből.* A TV műsora: 8,05: Iskolatévé. Matematika ált. isk. 8 oszt. — 8,25: Angol nyelv középisk. I—II. oszt — 9,55: Magyar irodalom ált isk. 5. oszt. — 11,05: Élővilág ált. isk 6. oszt. — 13,10: Matematika (ism.) — 14,55: Magyar irodalom ttem.) — 15,56: Élővilág (ism.) — 17,25: Pedagógusok fóruma. — 17,58: Műsorismertetés — 18,00: Hírek. — 18,05: Kuckó ... — 18,30: Emberek vagyunk — riportfilm. — 18,50: Esti mese. — 19,00 : 25 esztendő. Népi demokratikus forradalom Magyarországon. — 19,35: Tanácskozik az országgyűlés . . . — 19,55: Szünet. — 29,00: TVHíradó. — 29,20: A kocka el van vetve. . . Zenélő órák — 21,20: Integrál. — 22,00: TV-Híradó — 2. kiadás.* A Jugoszláv TV műsorából: 17,50: Ivanhoe. — 18,20: Rajzfilmek. — 18,30: Dzsessz-zene. — 19,00: Műkorcsolyázó világbajnokság. — 20,35: Kvíz. — 21,50: Monix detektív. — 22,50: Műkorcsolyázó VB. * Az Osztrák TV műsorából: I. program: 11,00: A férfi, aki lett. Vadnyugati film. — 18,00: Zöld világ. — 18,25: Osztrák képek. — 18,50: Síugrás — 19,30: TV-Híradó. — 20,15: Aktaszám XY megoldatlan. -- 22,15: TV-Híradó. — 22,30: Apropós film. A filmgyártás kulisszatitkaiból. — 23,15: Aktaszám X Y megoldatlan. n. program: 20,15: H. G. Wels világa. — 21,15: A forradalom előtt. Film.* A zalaegerszegi Ady moziban 16. 18 és 29 órakor a Magányos vadász a szív című amerikai filmet (korhatár nélkül), a nagykanizsai Béke moziban 16. 18 és 20 órakor a Bűbájosok című magyar filmet vetítik. (14 éven felülieknek.)♦ Zalaegerszegen a Megyei Művelődési Központban IV. Zalai Kamaratánc Fesztivál. * Az Állami Déryné Színház előadása Miháldon 19.30 órakor: Okos Botond. 1970. március. Tanköteles korúak kötelező bejelentése A megye általános iskoláiban ezekben a napokban folyik az 1970. szeptember 1-én induló tanévre tanköteles korba lépett gyermekek nyilvántartásba vétele. A szülőknek 1970. március 15-ig kell gyermeküket abban az iskolában bejelenteni, amelynek körzetében laknak. A körzeten kívül nem veszik figyelembe a bejelentést i. A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára FELVESZ női átképzős tanulókat 16—45 éves korig, 44 órás munkahét Korszerű női munkásszállást, kedvezményes étkezést, utazást biztosítunk. Rövid betanulási idővel magas kereseti lehetőség. Jelentkezésüket várt** a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára Kaposvár, tatai u 6.