Zalai Hírlap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-23 / 171. szám
Kibővített elnökségi ülést tartott az Országos Béketanács Az első félév békemozgalmi munkájának értékelése és a következő hónapok békeakcióinak programja szerepelt napirenden azon a kibővített elnökségi ülésen, amelyet szerdán rendeztek az Országos Béketanácsnál, a Belgrád rakparti székházban. Az eseményre meghívták a Magyarországon tartózkodó Remes Csandrát, a Béke Világtanács Leninbékedíjas főtitkárát. A tanácskozáson, amelyet Pethő Tibor, az OBT alelnöke vezetett, kegyelettel emlékeztek meg a magyar békemozgalom két kiváló személyisége, dr. Benesovszky Imre vezető főrabbi és dr. Román József, a László Kórház igazgató főorvosa, az OBT elnöksége tagjainak elhunytáról. Ezután Pethő Tibor rövid áttekintést adott a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, majd dr. Réczei László elnökhelyettes tartott beszámolót az Országos Béketanács munkájáról. A beszámolót vita követte, majd a tanácskozás résztvevői elfogadták az elnökség beszámolóját. Ezután a genfi évforduló kapcsán állásfoglalásban rögzítették: „A magyar békemozgalom ismételten leszögezi, hogy szolidáris az indokínai népek küzdelmével, s azt a jövőben is minden rendelkezésére álló eszközzel segíti. Egyetért a VDK ideiglenes forradalmi kormányának tízpontos javaslatával, a VDK, valamint a laoszi és a kambodzsai hazafiak állásfoglalásaival. Az indokínai békének nem lehet más útja, mint az agresszió felszámolása, az Egyesült Államok és szövetségesei csapatainak feltétel nélküli kivonása, a vietnami, laoszi és kambodzsai nép valódi önrendelkezési jogának biztosítása. Bensőséges mozzanata volt az elnökségi ülésnek, amikor dr. Réczei László professzor — a résztvevők nagy tapsa közepette — átnyújtotta a magyar békemozgalom kitüntető jelvényét Romes Csandrának, aki meleg baráti szavakkal mondott köszönetet a magas kitüntetésért. (MTI). Az Indokínával kapcsolatos genfi egyezmény megkötésének 16. évfordulójáról emlékezett meg az Országos Béketanács elnöksége. Az emlékülésen részt vett és felszólalt Romesh Csandra, a Békevilágtanács Lenin-békedíjas főtitkára (a képen). (mti foto — vigovszki tojv. a ks) Átadták a kairói választ az amerikai javaslatokra Ma ünneplik az egyiptomi forradalom évfordulóját Kairó (MTI): Nasszer elnök szerdán fogadta a Kairóban tartózkodó Mohammed Rabah Al-Tavil szíriai belügyminisztert. A találkozón Szíria kairói nagykövete is részt vett. ,■ A Reuter kairói tudósítójának értesülése szerint az egyiptomi külügyminisztériumba kérették a Kairóban a spanyol nagykövetség keretében az Egyesült Államok érdekeinek védelmével foglalkozó amerikai misszió vezetőjét, Donald Bergust, hogy átadják neki Kairó válaszát a legutóbbi amerikai javaslatokra. (Mint ismeretes, az EAK és az Egyesült Államok jelenleg nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot egymással). Ezt megelőzően a kairói Al Ahram közölte Rogers amerikai külügyminiszternek a javaslatot tartalmazó levelét. A levélben Rogers ■ legalább három hónapos tűzszünetet javasolt Izrael, Jordánia és Egyiptom között, amit az ENSZ felügyelete alatt a három fél közötti tárgyalások követnének az ENSZ 1967 novemberi határozatának keresztülviteléről. Az arab országok Kairóban akkreditált nagyköveteit szerdán délelőtt szintén a külügyminisztériumba kérették, hogy ismertessék velük az egyiptomi választ az amerikai javaslatra. Ugyanilyen célból Szalah Gohar egyiptomi külügyi államtitkár szerdán Ammanba érkezett, ahonnét Damaszkuszba utazik tovább. Útja során a jordániai és a szíriai kormánnyal ismerteti Egyiptom álláspontját Rogers javaslatáról. Heikal egyiptomi tájékoztatásügyi miniszter kedden este a kairói televízió számára adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az EAK a közel-keleti konfliktusban szeretné elkerülni a közvetlen szembekerülést az Egyesült Államokkal, jóllehet Washington és Izrael között szövetség áll fenn. Az egyiptomi miniszter szerint a nagyhatalmak a Közel-Keleten nem sodródnak atomháborúba egymással, de a hagyományos fegyverekkel vívott háború veszélye e térségben fennáll. Lehetséges, hogy Izrael belátható időn belül újabb offenzívát indít, de atomfegyverek bevetése részéről még akkor sem várható, ha Tel Avivnak ilyen fegyverek állnának rendelkezésére. Július 23-án ünneplik az Egyesült Arab Köztársaságban az egyiptomi forradalom 18. évfordulóját. A nemzeti ünnep alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte az EAK vezetőit és az egyiptomi népet. Egy kairói katonai szóvivő közlése szerint szerdán délelőtt 54 izraeli harci repülőgép a Szuezi-csatorna övezetében támadást kísérelt meg egyiptomi állások ellen. Három óra leforgása alatt több ízben közelítették meg a Szuezi-csatorna északi és déli körzetében található egyiptomi célpontokat, de az egyiptomi légvédelem megakadályozta azok elérését. Egyiptomi részről veszteség nem volt. A légvédelem egy Skyhawk típusú bombázót eltalált. Kekkonen az USA-ba utazott Helsinki. (MTI). Kekkonen finn köztársasági elnök, Väinö Leskinenk külügyminiszter és más hivatalos finn személyiségek kíséretében szerdán ötnapos látogatásra az Egyesült Államokba utazott — jelenti az AP hírügynökség. Tárgyalásokat folytat Nixon elnökkel, Agnew alelnökkel és Rogers külügyminiszterrel, találkozik U Thant ENSZ-főtitkárral is. Viág proletárjai, egyesüítetete AZ MSZMP ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. évfolyam, 171. szám Ara: 80 fillér 1970.* július 23., csütörtök Amerikai légitámadás a VDK ellen A saigoni kormány újabb csapatokat küldött Kambodzsába Saigon (MTI). Egy saigoni amerikai katonai szóvivő közölte, hogy amerikai vadászgépek kedden támadást intéztek Észak-Vietnam területe ellen, 80 kilométernyire a határtól. A szóvivő a támadást azzal igyekezett magyarázni, hogy előzőleg az említett területről rálőttek egy amerikai felderítő repülőgépre. Hírügynökségi jelentések hozzáfűzik, hogy majdnem egy hónap óta ez volt az első amerikai légitámadás Észak-Vietnam ellen. A színhely a Quang Binh tartománybeli Dong Hai várostól nyugatra fekvő terület volt. A saigoni kormány újabb hatezer katonát küldött Kambodzsába a Mekongtól keletre levő területeken harcoló csapatainak megerősítésére. Ezzel a dél-vietnami katonák létszáma Kambodzsában 17 ezer 500-ra emelkedett. Bangkok (AP) Thaiföldnek a kambodzsai határ közelében fekvő tartományaiban a hatóságok rendelkezést adtak ki, amelynek értelmében a határ mentén lakó vietnami menekülteket felszólították, hogy költözzenek a határtól legalább 25 kilométernyi távolságra, beljebb az országba. A helyi hatóságok ezt azzal indokolták, hogy így akarják megakadályozni a határmenti „kémtevékenységet ”. Párizs (AP): Pham Dang Lam, a saigoni rezsim Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetője szerdán hazautazott, hogy tanácskozásokat folytasson kormányával. Washington (AFP): Nixon elnök kedden délután megbeszélést folytatott David Bruce nagykövettel, a párizsi tárgyalásokon részvevő amerikai küldöttség új vezetőjével, Habibbal, a küldöttség ideiglenes vezetőjével, és Bunker saigoni amerikai nagykövettel. A Fehér Ház semmiféle közlést sem adott ki a megtárgyalt témákról vagy azokról az instrukciókról, amelyeket Nixon elnök adott Bruce nagykövetnek. Ez utóbbi augusztus 1-e körül veszi át új tisztségét a párizsi küldöttség élén. Phnom Penh (AP): Szerdára virradó éjjel Kambodzsában a hazafias erők nagyszabású támadást intéztek a kambodzsai kormány egyik legnagyobb katonai kiképzőlábora ellen. A szabadságharcosok egy szerda hajnali támadása a kormánycsapatok egy helyőrsége ellen irányult, amelynek feladata a 4-es számú főútvonal védelme. A hazafias erők Kirkom felől, ahol már tizenegy napja folynak szüntelenül a harcok, indították a támadást. Mint az AP jelentésében megjegy(Folytatás a 2. oldalon.) Tanácskozott a KISZ Központi Bizottsága zottságának osztályvezetője is — elsőként dr. Horváth István adott részletes tájékoztatót a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának július 15—16-i üléséről. Ugyancsak ő terjesztette elő azokat a javaslatokat, amelyek megjelölik a X. pártkongreszszusra való felkészülés ifjúsági feladatait, s a KISZ-nek az MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatából adódó teendőit. A KISZ Központi Bizottsága korábban már meghatározta az ifjúsági szövetség legfontosabb tennivalóit, s úgy foglalt állást, hogy a párt ifjúságpolitikai határozatának feldolgozása, valamint a határozatból eredő feladatok kidolgozása és végrehajtása az ifjúsági szövetség legfontosabb munkája az idén és a következő esztendőben. A KISZ KB határozatában arra is utalt, hogy ez a nagyszabású munka egyben a KISZ VIII. kongresszusára való felkészülés tartalma, lényege is. A mostani KISZ KB ülés jóváhagyta azt az összehangolt programot, amely szerint a KISZ vezető szervei, osztályai dolgoznak majd a feladatok végrehajtásán E program alapján javaslat készül azokról a (Folytatás a 2. oldalon.) Dr. Horváth István első titkár elnökletével szerdán ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. A tanácskozáson — amelyen megjelent Tóth Mátyás, az MSZMP Központi Bt- Mai számunkból: ■ A népjólét emelésének irányelvei m Gyár — csecsemőkorban ■ Százmillió voltos természeti csapás B A brigád és a kultúra B Az új kortárs B Tudomány és technika Fogadás a lengyel nemzeti ünnep alkalmából Lengyelország nemzeti ünnepe, a független, demokratikus lengyel állam fennállásának 26. évfordulója alkalmából Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete szerdán fogadást adott. Megjelent a fogadáson Biszku Béla, az MSZMPKözponti Bizottságának titkára, Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja, Lenkei András belügyminiszter, dr. Szabó Zoltán, egészségügyi miniszter, Gyenes András és Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettesek, továbbá politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális életünk számos más ismert személyisége. Rész vett a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja, s ott voltak a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban állomásozó csapatai parancsnokságának magasrangú képviselői. (MTI) Gumibitumen gyártására készül a Zalai Kőolajipari Vállalat A Zalai Kőolajipari Vállalatnál hosszú ideje folyamatos, tervszerű munka folyik a bitumen minőségének javítása, a választék bővítése érdekében. Ez utóbbit jelzi, hogy a vállalat immár mintegy félszáz bitumenféleséget kínálhat megrendelőinek. A vállalatnál most újabb jelentős gyártmányfejlesztési téma megoldásán fáradoznak. Hozzáláttak egy, az eddigi termékektől lényegesen eltérő bitumenféleség, az úgynevezett gumibitumen gyártásának megszervezéséhez. A gumibitumen gumipor és sajátos minőségű bitumen keveréke. Gyártásához teljesen új technológiát kell kidolgozni a vállalatnak. Ennek érdekében a vállalat szakemberei tapasztalatcsere látogatást tettek a Péti Kőolajipari Vállalatnál, ahol eddig ezt a terméket gyártották. Tervek szerint a nagy igénybevételnek kitett útszakaszokon, repülőtéri kifutópályák betonhézagjainak kitöltéséhez használt gumibitument a negyedik negyedévben kezdi üzemszerűen gyártani a vállalat, s jövőre már ötezer tonnát bocsát belőle az ipar rendelkezésére. Ortaházán kedden estére befejezték az őszi gabonák aratását. Képünkön: a szövetkezet kombájnjai az utolsó búzatáblán, mely előzetes számítások szerint 18 mázsát adott holdanként. (Mészáros Ferenc felvétele) Megkezdődött a lennyűvés Pákán küszöbén a lenbetakarítás a megye legnagyobb lentermesztő vidékén, a lenti járásban. A kenyérgabona aratása a kedvezőtlen időjárás miatt kissé megcsúszott, így több gazdaságban a két fontos munka összetalálkozik. A járási székhelyen összegyűltek a lentermesztő tsz-ek képviselői és megbeszélték a feldolgozó üzem megbízottaival a betakarítást, az átvételt. A pákai termelőszövetkezetben elsőnek a járásban kedden reggel munkába álltak a fennyűvő gépek és közel 40 holdon nyűtték ki az értékes ipari növényt. Ha kedvez az időjárás, ma 20—25-en megkezdik a felszedését, kévébe kötik, öszszerakják. Gondot okoz a szövetkezetben a 200 hold len betakarítása, ugyanis kevés a munkaképes dolgozó, azonkívül a szállítás sem ígérkezik zavartalannak kapacitáshiány miatt. Úgy látják, hogy a gyár által diktált üzemet nehezen tudják tartani és a szeptember 30-i szállítási határidő rövidnek bizonyul számukra. A pákaiak lenye mennyiségre valamivel kevesebb a közepesnél, a minőséget pedig közepesre becsülik