Zalai Hírlap, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-20 / 92. szám
1971. április 26. IRÁNYOK ÉS ARANYOK Terv-konzultáció Zalalövőn A zalalövői Petőfi Termelőszövetkezetben évek óta gyakori vendégek a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Termelésfejlesztési Intézetének vezetői, munkatársai. Új termelési eljárások kidolgozásában vettek részt, szakmai tanácsokat adtak, bekapcsolódtak a tsz terveinek elkészítésébe. A tervezéssel kapcsolatos legnagyobb munkát azonban az idén végezték. Közreműködésükkel készült el a termelőszövetkezet ötéves terve, amit a napokban széles körben vitattak meg Zalalövőn. Részt vettek a konzultáción a megyei pártbizottság, a megyei tanács, a járási pártbizottság, tanács, bank, állattenyésztési felügyelőség stb képviselői, s természetesen Zalalövő község, a termelőszövetkezet gazdasági, politikai vezetői. Modell gyanánt Részt vett a megbeszélésen Kovács Sándor, a megyei tanács vb. elnökhelyettese is, aki elmondta, hogy a gazdaság ötéves terve természetesen mindenekelőtt a termelőszövetkezet, a falu ügye, a megfelelő színvonalú tervező munka azonban joggal tarthat számot a megyei és járási vezetők, s más gazdaságok érdeklődésére is, hiszen ebben az időszakban mindenütt el kell készíteni a középtávú terveket, s szükség van a jó tapasztalatokra. A zalalövői tsz terve ezért is tart számot nagy érdeklődésre, hiszen — tekintettel arra, hogy a megyében sok olyan gazdaság található, amelyeknek az adottságaik hasonlóak a zalalövőiekéhez — ez a program bizonyos mértékig modellként szolgálhat többek számára is. A terv ismertetése során dr. Faragó Tibor, az intézet osztályvezetője elmondta, hogy munkájuk célja a fejlesztés irányának és arányainak meghatározása volt Ehhez természetesen a meglevő adottságokból kellett kiindulni, s ezek az adottságok köztudottan nem kedvezőek. A szövetkezet 6400 holdjának a legnagyobb része savanyú, kötött, erdei talaj, sekély termőréteggel, de annál több dombbal, nehezen művelhető határrészszel. Ezekből következik, hogy a viszonylag alacsony hozamokat nagy költséggel tudják elérni, ami aztán meglehetősen szerény gazdálkodási eredményhez vezet. Éppen ezért a terv egyik leglényegesebb része a művelési ágváltozások kidolgozása, amely szerint például a leggazdaságtalanabbul művelhető 650 holdat kivonnák a szántóföldi termelésből, 230 holdat gyepesítenének, 673 holddal nőne az erdőterület, 310-zel csökkenne a rét stb. „Benekés” alatt... A keszthelyiek, s a termelőszövetkezet vezetői, élen Gallér István elnökkel, kérték, hogy a résztvevők kritikusan szemléljék az előterjesztést, tanulni szeretnének a konzultációból. Nos, kérdésekből, felvetésekből nem volt hiány, íme néhány: — Mivel indokolható, hogy a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésével egyidőben a terv szerint csökken a pillangósok vetésterülete, s csupán 9 százalék lesz? — Ha abrakhiány mutatkozik a tervben, lehet-e egyszerre szarvasmarhával, sertéssel, baromfival, sőt, juhászattal is foglalkozni? Egyáltalán, nincs ellentmondás aközött, hogy a növénytermelésnél egy egészen leegyszerűsített szerkezetre törekednek, az állattenyésztés pedig ilyen „vegyesbolt”? — A takarmánytermelésnél az őszi árpa vetésterülete lényegesen megnő a kukorica kárára? Ez a célkitűzés ellenkezik a környező gazdaságok gyakorlatával. Mi a magyarázata? — Ha az tsz elégedett az állami vállalat munkájával, az amúgy is szűkös beruházási lehetőségek mellett szükséges-e a keverő üzem létrehozása? — Igaz, hogy a terv csak irányokat és arányokat jelöl, nem tartalmazhat technológiát, a benne szereplő két ütem azonban kevésnek látszik. Nem kellene jobban évekre is konkretizálni? — Figyelembe vették-e a tervezésnél a munkaerő hátteret és a háztáji üzemágat? z ott termelési érték növekedés megvalósuljon, bizonyos külső segítségre is szorul a kétségtelenül kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó szövetkezet A terv konkrétabb kidolgozása már csak emiatt is szükséges! Modellnek mindenesetre más gazdaságok számára is figyelemre méltó a zalalövőiek programja, s főleg a konzultáció anyagával együtt jól mutatja, hogy mi mindenre kell kiterjednie a figyelemnek egy gazdaság ötéves tervének elkészítése során! Kovács Ferenc A felvetések figyelembevételével Az indokolás során a keszthelyiek elmondták, hogy történetesen az őszi árpát azért helyezték a kukorica elé, mert ugyan a talaj itt alkalmas kukoricatermelésre, az éghajlat viszont nem. S hogy miért árpa és miért nem takarmánybúza? Hogy az aratás idejét szét lehessen húzni. Ami az éves konkretizálást illeti, az intézet ebben is segítséget nyújt majd a szövetkezetnek, hiszen kapcsolatuk az egész tervidőszakra szól. Végeredményben a felvetések egy részére elhangzott a válasz, egy részére nem, s helyenként az indoklás is igényli még a vitát. Igényli, s mint a szövetkezetiek és a termelésfejlesztési intézet szakemberei mondják, ez nem is marad el, hiszen a végleges formába öntésig a felvetéseket mind figyelembe veszik, sőt, a program utána sem lesz dogma, a szükséges korrekciókat mindig elvégzik majd az anyagon. Ahhoz azonban, hogy az öt esztendő múltával tervezett mintegy 40 százalékos halmo- nem azoknál az embereknél fordult elő. Az elmúlt évi 42 balesetből mindössze kettő volt olyan, amelyik túlórában történt — így Németh János. — Mennyi a műhely havi átlag alapmunkaórája? — Havi 184—200 óra, a hónaptól függően. — Mennyi az egy főre eső túlóra? — Rendszeresen az alapmunkaidő egyharmadát töltik meg túlórával az emberek — mondja Végh József. — Másképpen: havi 240— 250 órát dolgoznak. — Igen. De az üzemünk márciusban felhasznált 25 ezer 168 munkaórát és 1173 túlórát. Ez elenyészően kevés. — Ha mindenki végezné. — Igen. De vannak kulcsemberek. Hegesztők, darabolok. Kénytelen vagyunk túlóráztatni őket. — Mit mondanak a kulcsemberek? Panasz nincs Gueth Gyula hegesztő. — Nekem 48, 50, 60 túlórám van havonta. — Mióta? — Amióta nyomni kell a munkát. Másfél, két éve. Azóta rendszeresen 50—60 órát dolgozom túlórában. — Nem fárasztó? — Dehogynem. Alszom a vonaton, az állomáson. Meg otthon pihenek. Panaszkodni nem panaszkodtam. Muszáj csinálni. Az átlagom 5, de volt 6 és félezer, sőt hétezer forint is. A pénz kell, a munka menjen! Gelencsér János lakatos: — A múlt hónapban nem volt sok túlóránk. Általában 30, 50 túlóra van a csoportunkban. Harmincan vagyunk. — Ennyien túlóráznak? — Nem. Van, aki vidéki, nem tud bentmaradni. — Nincs méltatlankodás a túlóra miatt? — Nincs. Sőt, örült neki mindenki. Több a pénz. — Mit gondol, a pesti gyáregységekben is ennyit túlóráznak? — Nem tudom. Bár két hetet töltöttem fenn, de ott nem igen túlóráztak. Lehet, hogy azokat nehezebb rászedni a túlórázásra, mint a vidékieket — vélekedik Gelencsér János. — Itt mindenki többet akar keresni. Meg nem szakadt még senki — A túlórában végzett munka is olyan hatékony, mint az első nyolc óra? — Igen. Sőt, ha szoros a munka, még nagyobb hajtás van mint az első nyolc órában. Lazsálás egyáltalán nincs. — Helyesnek tartja a túlórázást? — Ha rendszeresen tudnának anyaggal és munkával ellátni bennünket, akkor nem lenne rá szükség. Nem arányos a munkaellátás. Néha sok, és sürgős, máskor nem — tér ki a válasz elől. Ismét a kiinduló pontnál — A túlórázásnak nem ez a döntő oka: nem tudunk annyi szakembert felvenni, ahányra szükség lenne. Ide azonnal kellene 6 hegesztő és 30 lakatos. Ez viszont nincs — így Végh József. — És amiről Gelencsér János beszélt? — Az is súlyos helyzetet teremt. A központ profilváltozásunkhoz nem tudja az anyagot biztosítani. — Javulás várható? — Nem merném mondani. Munkás nincs. A magunk részéről ellene vagyunk a túlórázásnak, de nem tudunk mást tenni. Exportra termelő a vállalat, a szállítást biztosítani kell. Ott vagyunk hát, ahol az elején. De közben valóban nem lehet tenni semmit? 1971-ben ez így törvényszerű? Aligha, s nem is lehet az! Mészáros Ferenc ZALAI HÍRLAP Magyar szakszervezeti küldöttségi utazott Párizsban Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Irodája tagjának vezetésével hétfőn Párizsba utazott a SZOT küldöttsége. A delegáció a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Irodájának ülésén, valamint a Párizsi Kommün centenáriumi ünnepségein vesz részt. Az öttagú küldöttségben részt vesz Földvári Aladár, a SZOT elnöke, az SZVSZ számvizsgáló bizottságának elnöke és Timmer József, a SZOT titkára is. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren a SZOT-titkárság tagjai búcsúztatták. (MTI) Segít a munkában Jelentősen megkönnyíti az anyagmozgatást az új darupálya, melyet a közelmúltban helyeztek üzembe a Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Baki úti betonelem-előregyártó üzemében. Kombinált permetezőszer a háztáji kiskertek védelmére Külföldi cégekkel új, keresett cikkek gyártására kötött együttműködési szerződést a Sellyei Agrokémia Szövetkezet, elsősorban növényvédőszerek és egyéb vegyicikkek előállítására, kistételű csomagolására rendezkednek be. Termékeik jelentős része külföldről érkező vegyianyag-koncentrátum felhasználásával készül. Egymás után jelentkeznek új cikkeikkel. A múlt év végén kezdték a glyco-shell hűtőfolyadék, a nonit nedvesítőszer, a „kombi” permetezőanyag, az idén pedig a „biostrip” rovarölő és az autójavító kit üzemi gyártását. Kezdeményező vállalkozása a szövetkezetnek, hogy kisfogyasztók részére, a háztáji zártkertek gyümölcsfáinak védelmére igen hatásos, kombinált növényvédőszert hoz forgalomba. A „kombi” permetezőszer gomba és rovar kártevők ellen óvja a szőlőt, gyümölcsöst. (MTI) A lenti választókerület képviselőjelöltje Szoros kapcsolatban a választókkal A JELÖLŐGYŰLÉSEN egyhangúan szavaztak bizalmat neki. Dr. Nezvál Ferenc, nyugalmazott igazságügyminiszter, bár távol a megyétől, a fővárosban él, Lentiben sokan ismerték őt. A szomszédos le-itenyei választókerület képviselője volt az elmúlt ciklus-ban, s többször megfordult Lentiben is. A jelölőgyűlés óta tovább gyarapodott közvetlen ismerősei, barátai tábora. A múlt héten három napot töltött a járásban. Járt üzemeiben, termelőszövetkezetekben, ismerkedett a községek vezetőivel, látogatást tett a rédicsi határállomáson. Sokoldalú érdeklődését jelző kérdéseit hallva meg is jegyezték. — Nezvál elvtársat minden érdekli Mosolyogva nyugtázta a megjegyzést: — Ilyen vagyok, minden érdekel. S ezt igazolta a Rédicsen tett látogatás minden mozzanata. A MŰVELŐDÉSI HÁZ előtt népes csoport várt a jelöltre. A tanács, a tsz, a pártszervezet, a tömegszervezetek, a társadalmi szervek vezetői. A klubterem, ahova egy kis eszmecserére leültünk, meglehetősen hűvös volt, ám a hangulat gyorsan felmelegedett. A vendéget Kalamár Ármin tanácselnök üdvözölte. — Nagyon szeretnénk jó elvtársi, baráti kapcsolatot kialakítani Nezvál elvtárssal. Nem vagyunk mentesek a gondoktól, de amondó vagyok, ezt az első találkozást ne a gondjaink felsorolására fordítsuk. — Hanem? — kérdezett közbe a nyugalmazott miniszter. — Hát a kapcsolatok kialakítására — válaszolt az elnök. — Arról se beszéljünk, milyen legyen a kapcsolat formája? — Dehogynem — válaszoltak kórusban a vendéglátók. — Jó lenne, ha sokszor találkoznánk. — Ennyi az egész? — kérdezte hitetlenkedve Nezvál Ferenc. S csakhamar kiderült ennél sokkal többről van szó. Mert bár semmiképpen sem akartak „hivataloskodni” a vendéglátók, nem maradt titok abbeli reményük, hogy a jelöltet megismertethetik eredményeikkel, gondjaikkal. S ezt nem is kerülhették el. Nezvál Ferenc kérdéseivel mindig a dolgok lényegére tapintott. ÍGY TUDHATTA MEG csakhamar, hogy Rédicsről nem akarnak elmenni az emberek, eredményesen fejlődik a termelőszövetkezet, megtalálják a helyüket, a kedvükre való munkát. Az utóbbi öt évben szinte újjáépült a falu. S ez, az öröm mellett sok gondot is hord magában. — Iskolát, négy tantermet kellene építenünk, s ehhez legalább 2,5 millió forintra lenne szükség — kezdett legfőbb gondjuk ecsetelésébe Horváth István iskolaigazgató. — 300 forint a községfejlesztési hozzájárulás mértéke, így is csak 200 ezer forint gyűlik össze évente — vette át a szót a községi tanács titkára, Büki Ferencné. — Kétszázezer forintot a tsz is felajánlott az iskola építésére — jegyezte meg Kámán József csúcstitkár. — Azon gondolkodom, megtoldom még kettővel — szólt közbe Varga Lajos, a tsz elnöke. A főkönyvelő, Déncs Gergely felszisszent e szóra. — Érthető a főkönyvelő félelme — indokolt Zöld Miklós főagronómus. — Neki kell beosztani a pénzt, s mi több mint 1 millió forintot akarunk gépesítésre fordítani. Nezvál Ferencet az érdekli mindenekelőtt, megalapozott-e az igény az iskola építésére. A válasz: igen! Felmérést végeztek, a mostani 13 elsőssel szemben 5 év múlva 32 lesz. Aztán arra is kiváncsi, milyen gépeket akarnak venni, s arra is, mi minden épül most. így rajzolódott ki a vendéglátók elbeszélése alapján az orvosi rendelő és lakás képe, így került szóba, hogy van még 6 kilométer kiépítetlen útjuk — egyszóval sok még a tennivalójuk. Ezek javarészét persze saját erőből akarják megvalósítani, de mindenre a saját erő sem futja. Elnézést is kértek, amiért ennyire a teendőkre terelődött a szó. Nezvál Ferenc megnyugtatta őket. — Jó ez, ha kölcsönösen ismerjük egymás terveit, elképzeléseit, s ezek ismerete együtt jár a gondok megismerésével is — mondta. A VENDÉGLÁTÓK alig akartak megválni a képviselőjelölttől. Szemrehányásokkal illették Busa Jánost, a járási pártbizottság első titkárát, amiért néhány órás beszélgetés után egy választási nagygyűlésre „vitte” a jelöltet. Nezvál Ferenc így búcsúzott: — Ha április 25-én is megtisztelnek bizalmukkal, sokat találkozunk hosszasan beszélgethetünk majd. A válasz, mintegy előrejelzésként április 25-re, így hangzott: — A mielőbbi viszontlátásra ! Teleki Saw Tótszerdahely egyik jelöltje A takarmányos — Kisfalusi Miklóst keresem — lépek a szénakazalnál serénykedő tagbaszakadt férfihoz, a tótszerdahelyi termelőszövetkezet majorjában. — Én volnék az — válaszol és üdvözlésre nyújtja a kezét. — Mint a községi tanács volt tagjával és a mostani jelöltek egyikével szeretnék néhány szót váltani. — Ne is haragudjon, de most nem érek rá — mondja elnézést kérően. — A munka most fontosabb. Az állatok várják a takarmányt. Azok nem értik meg, hogy késik a „vacsora”. De hat órára végzek. Jöjjön akkor. Arra már otthon leszek. Megértem, első a kötelesség. Ő pedig, amióta a termelőszövetkezet takarmányos kocsija — már egy évtizede az —, mindig a munkát tartotta elsődlegesnek. De korábban is. Akkor, amikor még az iparban dolgozott, az óbudai hajógyárban. Munka után kiöltözve fogad, az igyekvő emberről árulkodó szép otthonában. — Itt az utcabeliek, 56 választó bizalmából kerültem a tanácstagjelöltek listájára. Nem kezdőként indulok a választáson. Legutóbb 1968-ban egy pótválasztáskor kerültem a tanácsba, de korábban, az ötvenes években, már négy esztendőt eltöltöttem községünk vezető testületében. Találkozásunkat megelőzően a községi tanács elnöke sok jót mondott a Kisfaludi Miklóssal együtt eltöltött időről A legutóbbi ciklusban csak három esztendőn át képviselte választóit, de a rövidebb idő alatt is bizonyított, hogy méltó a bizalomra. Motorja volt a „tegyünk többet Tótszerdahelyért” községszépítő mozgalomnak, szószólója a tanácsban választóinak. — Nyers, de őszinte, szókimondó ember — vélekedik a tanács elnöke. — Az esetek többségében felvetéseivel egyet kellett értenünk. Hasznos munkát végzett. — Nem tagadom, ami szívemen, az a számon — mondja Kisfaludi Miklós. — Mindig a választóim és községünk fejlődése érdekében emelem fel a hangomat. Soha nem kerteltem. — És ezután? — Ha megválasztanak, a jövőben is úgy igyekszem dolgozni, ahogy eddig tettem. Van mit tenni itt a községben, lesz miért hadakozni a tanácsban. Régi kérése a választóknak a ravatalozó felépítése, a kultúrház tatarozása és környékének parkosítása. Aztán itt van az iskolánk, aminek a mennyezete beszakadt. Addig nem nyugodhat egyetlen jövendő tanácstag sem, amíg nem épül fel az új. — Dolog tehát bőven akad. — Társadalmi munkából sem lesz hiány, hisz magunknak építjük községünket. Kisfaludi Miklóshoz nemcsak választói, de mások is gyakran fordultak: „Miklós, vesd fel ezt, vagy azt a tanácsülésen, te meg mered mondani” — kérlelték gyakran közvetlen munkatársai is. És ő nem hallgatott. Mindig teljesítette a kéréseket. Persze csak akkor, ha az indokolt volt. Mert ő mérlegelni is tud. — Az eredményes tanácstagi munka titka a választókkal a jó kapcsolat tartása — mondja. — Én ezen igyekeztem, s igyekszem a jövőben is, ha április 25-én ismét rám esik a választás — mondja. N. J., . 3