Zalai Hírlap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-13 / 111. szám

1992. május 1 Tüskés ügy Böröndi Péter, Nagykani­zsa, Kórház utca 5. szám alat­ti lakos felháborodottan ke­reste fel fiókszerkesztőségün­ket, s elmondta, hogy a Sza­badság téri vasboltban csak hosszú herce-hurca, veszeke­dés árán voltak hajlandók számára 34 méter tüskésdró­tot levágni a vaskos kötegből. Előzőleg feleségét dolgavége­­zetlenül elküldték a boltból, s neki is csak­ hosszas vita árán sikerült tüskésdróthoz jutnia. Miféle dolog ez, kér­dezte, s miután nem első pa­nasz ez, amit a Szabadság té­ri vasboltról hallottunk, meg­kerestük a boltvezetőt, Kö­kényes­ Árpádot. — Csak tekercsben adják a tüskésdrót vagy a vevő kérésére kötelesek-e azt el­vágni? — kérdeztük. — Le kell vágnunk... — mondta a boltvezető. — És miért nem akarták a panaszosnak lemérni a 34 mé­tert? — Még most is véres a ke­ze annak a fiúnak, aki elvág­ta a drótot. Kérem, ez egy rendkívül munkaigényes do­log. Két ember kell hozzá, egy tekeri, egy méh­, leg­alább félórát vesz igénybe. S nincs elég emberem se... — A vevőt mindez kevésbé érdekli. Ő drótot akar. — De kézzel ezt szinte kép­telenség csinálni. A drótteke­­rönk meg eltörött. — Mikor? — Már vagy öt éve .. . •? A boltvezető válaszai szin­te a „Pult másik oldalán" című rovatba kívánkoznak, hiszen megannyi gondról ta­núskodnak. Nincs ember, nincs tekerőgép. E gondokat meg lehet érteni. Engedtes­sék meg azonban, hogy mi is felsorakoztassuk érveinket, észrevételeinket e „tüskés”­­ügy kapcsán. Az olcsó tüskésdrót nem tartozik éppen a „forgalom­csináló” cikkek közé, külö­nösen akkor nem, ha abból csupán néhány métert óhajt a vevő. Munka viszont annál több van vele. A boltvezető szerint öt éve rossz a drót­tekerő, vajon miért nem ja­víttatta meg ennyi idő alatt? Esetleg olyan meggondolás­ból, hogy úgyse igen lesz rá szükség? A bolt jelentős for­galmat bonyolít le, a nyitva­tartási időből tehát minden perc drága. De ha ez így is van, mégis minden vevőt ki kell szolgálni! — Hiszen végül csak levág­tuk azt a drótot... ——mond­ta a boltvezető. Még szerencse . . . S bízunk benne, hogy ezután is, min­dig levágják... — hi — Ú­j üzemanyagtöltő állomások a Balaton partján Az autós forgalom növeke­désével tovább gyarapítják az üzemanyagtöltő állomások számát a Balaton partján. Jelenleg Balatonalmádiban és Balatonakaliban építenek töltő állomást. A balatonal­mádi állomás mellett gyors­javító és szerviz is működik majd. Korszerű üzemanyag­­töltővel gazdagodott a Bala­­tonfelvidék turista központja, Nagyvázsonyi is. (MTI) Sokak által irigyelt hajfürtjeimtől akar­ván megszabadulni tértem be tegnap reg­gel Zalaegerszegen a Kossuth utcai fodrá­szatba. Amikor oda­bent a vendégek és a mesterek nagy vitá­ját meghallottam, za­vartan néztem körül. Vajon jó helyen já­rok? Nem voltam eb­ben biztos. A félre­vezető az volt, hogy foci helyett — férfi fodrásznál ez az örök téma — a Ki mit, tud? csütörtöki elő­döntőjéről folyt a vita. — Annak a szakál­las énekesnek a kö­zépdöntőben a helye — mondja a szavakat a fogai között szi­szegve a vendég, mi­vel éppen az álla csücskénél járt a bo­rotva. — Úgy ám! — nyug­tázza azon nyomban a véleményt a mes­ter. — Annak olyan orgánuma van, ami­lyen nem sok fut szé­les e hazában. — No és a jógázók, talán nem érdemel­ték volna ki a követ­kező szereplést? — teszi fel a kérdést egy várakozó. — Az meg egyene­sen csodálatos volt — bizonyítják többen is, így folytatódik a beszélgetés, közben szapulják a zsűri egyik másik tagját, míg a „szakállas” énekest védelmébe vevő páciens, akinek néhány perce még borostás arcát simává varázsolta a mester, komótosan felkel szé­kéből, fizet, aztán kö­szönés helyett fel­emelt hangon mond­ja: — Hát akkor haj­rá Zete! — Hajrá! — felelik rá üdvözlésként a többiek. A következő pillanatban minden tükör előtt a foci a téma. Tehát a témá­nál vagyunk. Mégis jó helyre jöt­tem! Nem máshol, a borbélynál várako­zom, hogy sorra ke­rüljek. — n — A sont­ónál ZALAI HÍR­LAP Épülő egészségügyi beruházásainkból Budapesten, a Nagyvárad téren épül a Semmelweis Orvos­tudományi Egyetem elméleti tömbje. 20 méter átmérőjű. 500 személyes előadóteremben és az izotón laboratórium­ban kezdik majd meg 1975-ben a munkát... (MTI fotó: Kovács Gyula felv. — KS) Pantomim Fesztivál Szabadtéri előadás szakmai vita Az I. Zalaegerszegi Nemzet­közi Pantomim Fesztivál iránt országszerte­­— sőt az ország határain túl is — meglepően nagy érdeklődés nyilvánul meg. A tervek szerint a Ma­gyar Televízió negyven perces filmet készít a Fesztivál ese­ményeiről, s filmet rendelt a Fesztiválról a nyugatnémet tévé is. Már elkészült a május 14- től 20-ig tartó eseménysoro­zat programja, amelynek első eseménye — a tervek szerint — a 14-én délután tartandó felvonulás lesz. A menetben részt vesznek a Fesztiválon szereplő együttesek, a Magyar Domino és a Commedia XX, valamint a lengyel Gest pan­tomim színház, a holland Will Spoor együttes, a román MIM '7, a Tokióból érkező japán Neo-kyogen együttes, és az NDK pantomimosait képvise­lő Gerd Glance. A Fesztivál ünnepélyes megnyitóját este hét órai kez­dettel tartják Zalaegerszegen az Ifjúsági Házban. A vendé­geket Lendvai Miklós a KISZ Zala megyei bizottságának első titkára köszönti, majd Köllő Miklós és a Dominó együttes mutatja be produk­cióját. Másnap, május 15-én dél­után három órakor bemutató­val egybekötött szakmai be­szélgetés lesz Köllő Miklós vezetésével, este hét órakor pedig a Gest pantomim szín­ház művészei mutatják be produkciójukat. Május 16-án este a holland pantomimo­­sok veszik birtokukba az If­júsági Ház színpadát, 17-én pedig a magyar Commedia XX együttes mutatkozik be. Május 18-án délelőtt 11 óra­kor az érdeklődőknek módjá­ban áll, hogy találkozzanak a Fesztiválon­ résztvevő együt­tesek vezetőivel, s kérdéseket intézzenek hozzájuk. A dél­előtti találkozó keretében mu­­tatja be műsorát a kolozsvári MIM­S 7 együttes, majd dél­után három órakor a Megyei Művelődési Központ előtti té­ren szabadtéri színpadon ad­nak műsort az együttesek, este hét órakor Gerd Glance szólóestje kezdődik a Ifjúsági Ház színháztermében. A Fesztivál utolsó napján, délelőtt 10 órakor az együtte­sek vezetői a hazai sajtó je­lenlevő képviselőivel, s meg­hívottakkal találkoznak a Za­lai Hírlap szerkesztőségének klubjában. Este hét órakor mutatkozik be a japán Neo­­kyogen együttes, majd 21 óra­kor kezdődik a gálaest, mely­nek keretében Kollektív im­provizálás a közönség kíván­ságára címmel utoljára lép­nek színpadra az együttesek tagjai. A közös munka eredménye: önálló kiállítás Vékony, szőke, hosszúhajú fiú — a nagykanizsai Ladányi László — áll a zalaegerszegi Ifjúsági Ház lépcsőjén. Han­gulata kissé morcos. — Már hétfőn meg kellett volna nyitni a kiállításunkat, de nem tudtunk kocsit sze­rezni. Ma végre sikerült. Reg­gel korán indultunk. Lassan 10 óra, de még sehol semmi és nem is reggeliztünk — mér­gelődik. A háromtagú amatőr-képző­művész kiállító csoport össze­szokott társaság. — Én négy éve festek, de még csak két hónapja dolgo­zunk együtt. Tulajdonképpen azóta, hogy Dávidovitssék pin­céjében berendeztünk egy mű­teremfélét, mert korábban ál­landó helyiséggondunk volt. Hát, te mit hoztál? — fordul a közben odaérkező társához, Dávidovits Lacihoz, aki szege­ket nyom a markába és hóna alatt sárga papírlapokat tart­va az első emeleti előtérbe in­dul, ahol mesélni kezd: — Tulajdonképpen én akar­tam ezt a kiállítást. Móricz Andrást, a Z­alaiparker deko­ratőrét korábbról ismerem, ő segített nekünk a terv megva­lósításában. Itt jobbak erre a lehetőségeink, mint Kanizsán. Mivel foglalkozom? Rajzolok, festek, faragok — mindegyiket szeretem. Dönteni? Tudok. Fa­szobrász szeretnék lenni — je­lenti ki határozottan és mint kiderül, ehhez leendő szakmá­ja is kapcsolódik, asztalosnak készül. — Különben Nóra a legte­hetségesebb közülünk — néz fel a képek közül Ladányi László. — Régóta rajzol, sze­rintem remek a színérzéke. A fixiattervezés gondolatával ko­molyabban foglalkozott, de si­került „áttérítenem” ebbe az irányba. A lépcsőn feltűnik a „me­nedzser”, Móricz András és a csinos Buzek Eleonóra, aki meghozta az annyira várt reg­gelit is. — Természetes dolog, hogy segítem őket — mondja Mó­ricz András —, hiszen én is fiatal vagyok, és kicsit hason­ló területen tevékenykedem. Itt az Ifjúsági Házban tiszte­letdíjas dekoratőrként dolgo­zom. Miután beszéltem a ház vezetőjével, az ő nevében is biztathattam őket. Lá­ lom, hoz­tak anyagot bőven. Ezt a képet majd abba a kékbe tesszük, oda illik a legjobban — mu­tat az egyik tablóra. — Igen — helyesli Dávido­vits Laci és tréfásan hozzá­teszi: — Az én faragásaimat meg a radiátorokra. Közben Eleonóra és Ladányi Laci elfogyasztják a reggeli­nek szánt virslit és a kanizsai Mező Ferenc gimnázium har­madikos diáklánya elmeséli, hogy valóban vonzza a divat­­tervezés. — Amióta átpártoltam, tem­perával meg krétával dolgo­zom. Véglegesen még nem döntöttem. Ehhez — céloz a ,,képzőművészkedésre” — na­gyon sokat kellene tanulni, és szerintem nem jó, hogy min­den irányítás nélkül csinál­juk. — Azért vagyunk amatőrök! — veti közbe Ladányi László. — És így jobb, mert szabadab­bak vagyunk, nem? A vitát lesz idejük eldönte­ni, a kiállítás iránt érdeklő­dőknek pedig azt, hogy meg­érte-e idejüket erre a munká­ra fordítani. Cs. I. Részlet a kiállításról: Dávidovits László fafaragásai. (Kiss Ferenc felvétele.) 5­ 1 AZ IDÉN kettőszáznégyen végeznek a nagykanizsai kő­olajbányászati és mélyfúró­­ipari, valamint a vegyipari technikumban. Ebből nyolc­vanhárom leendő technikus adta be jelentkezési lapját va­lamelyik felsőfokú intézmény­be továbbtanulás céljából.­­ A továbbtanulók majd­nem ötven százaléka, ponto­sabban 31 tanuló fizikai szár­mazású — fűzi az előző szám­adatokhoz dr. Béli József, a két iskola igazgatója. A teljes igazsághoz tartozik, hogy a 83 jelentkezőből 8 ta­nuló lapjára ez a szöveg ke­rült: „nem javasoljuk”. Hogy milyen indokok alapján? Az is­kola igazgatója szerint minden esetben a szorgalom és a ta­nulmányi eredmény a döntő. Szintet állapítottak meg, és a 3,5 átlag alatti eredménnyel már nem lehet felvételire menni. Mokány, szimpatikus fiatal­ember Borsos Jenő. Januárban felvételit tett, a Szovjetunióba készül. Olajmérnök szeretne lenni. — A Művelődésügyi Minisz­tériumba felhív­tak elbeszélge­tésre, de csak május közepén tudom meg, hogy mehetek-e — mondja. — Melyik volt a kedvenc tantárgya a négy év alatt? — .4 matek és orosz, no meg az olajtermelés. — A szülei hogyan fogad­ták a döntést? — Eleinte húzódoztak tőle, hogy messzire kerülök tőlük, de aztán beletörődtek. Lajos­­mizsei vagyok, biztosan fur­­­csa lesz a távollét. Meg soha­sem voltam külföldön. FÉLÉVKOR 4,8 volt a bizo­nyítványa, az érettségin jeles­re számít. Nagyon tiszteletre­méltó eredmény ez, ha Jenő szabad idejét a következő tár­sadalmi feladatok elvégzésére is felhasználta: alapszervezeti szervez­őtitkár volt, az Ifjú Gárda szakaszparancsnoka, osztály-diákbizottság elnöke és a turisztikai szakosztály tagja. Kovács Ida naponta közel száz kilométert utazott, bú­csúszent­lászl­ói. Vegyésztechni­kusi oklevél megszerzése előtt áll. — Romániába jelentkeztem a petrolkémiai szakra, jól si­került a felvételi, várom a májusi értesítést — mondja, miközben szorgosan tisztogat­ja laboratóriumi munkaaszta­lát. — Hogyan készült a felvé­telire? — Kedvenc tantárgyaim vol­tak a technológia, a matemati­ka és a fizika, bár ebből elég keveset tanultunk a négy év alatt. Jártam tanárokhoz kü­lönórákra, részt vettem az is­kolai előkészítőn még harma­dikban. És talán a legfonto­sabb, hogy két hétig Dunaúj­városban voltam az Eötvös Loránd Tudományegyetem ál­tal kezdeményezett stúdium generáló előkészítőn, és itt kaptam a legnagyobb segítsé­get a felvételihez. — A nyelv? Tud románul? — Franciául valamit. De a nyáron lesz egy nyelvtanfo­lyam, s különben is, a helyszí­nen biztosan könnyebben megy majd. Nem félek tőle. — És ha nem sikerül? — Társadalmi ösztöndíjam az Egyesült Gyógyszervegyé­szeti Gyárhoz köt, akkor me­gyek dolgozni, és ismét meg­próbálom. — Ha a végzősök közül sen­ki sem tanulna tovább, akkor­­is kevesen lennének az igény­­­­hez képest. Ezt mutatja az is,­­ hogy 117 végzősnek van tár­sadalmi ösztöndíja. A balaton­­­fűzfőiek 66 vegyészhelyére­­ például csak két végzőst tu­­­­dunk biztosítani. Jelentkezett Szőny, Százhalombatta, a za­laegerszegi KHV, de sajnos nincs már szabad tanulónk — tárja szét kezét az igazgató. A BAGODVITENYÉDI Déri család három gyereke közül Marika végez az idén a vegy­ipari technikumban. — Nem tanulok tovább, dol­­gozni akarok. A szüleim sze­retnek, ha a közelben marad­nék, a KHV-t nézték ki, de én inkább mennék a Moson­magyaróvári Timföldgyárba. Ott voltam üzemi gyakorlaton, ismerek már mindenkit, és szükség is van a techniku­­sokra. — Mennyit ígértek a mo­sonmagyaróváriak? — Kezdetben 1800-at keres­nék, és később ez emelkedne. Üzemben szeretnék maradni, nem a laborban. Sokkal izgal­masabb a munka a termelés­nél. — Hogy ment a tanulás? — 3,1 volt félévkor, általá­ban jobban szokott menni. Kü­lönösen a műszaki tantárgya­kat kedveltem, a humánt már kevésbé. — Mi lesz az érettségin? — Félek egy kicsit, de négy évig becsületesen tanultam, remélem nem lesz baj. Az öt hét elég lesz a szóbelire való felkészüléshez. — Egyelőre elég volt a ta­nulás — mondja Matuszka Szilveszter.­­ — Hová megy dolgozni? — Kiszombori vagyok, a szomszédban lesz a munkahe­lyem is. Az algyői fúráshoz szeretnék kerülni. — Ennyire megszerette a fú­rást ? — Az igazat megvallva, amikor négy évvel ezelőtt ide­­ kerültem, nem tudtam sem­mit az olajiparról, csak ameny­­nyit messziről láttam a falum­­­nál. A nagy tornyokat, az égő fáklyát. Aztán ahogy halad­tunk előre a tanulással, ked­veltem meg egyre jobban, és most már nem cserélném el semmivel. A KISZ-IRODÁBAN két KISZ-vezetővel beszélgetünk. Somogyi József csúcstitkár­ és Török Éva alapszervezeti” titkár is az idén végez. — Nagyon sajnálom itthagy­ni az iskolát. Megszerettem a tanárokat, a diáktársakat. El­­rohant a négy év. Veszprémbe jelentkeztem a szervetlen ké­miai szakra. Remélem sike­rül. — A tanulás hogy ment? — Félévkor 4:1 voltam. Most már vége a mozgalmi munkának, nyugodtan készül­hetek a felvételire. Ha nem si­kerül, akkor átmenetileg az Ajkai Timföldgyárba megyek dolgozni. Éva a Pécsi Pollack Mihály Felsőfokú Technikumba a ve­gyi­ gépész szakra jelentkezett. Mint elmondta, nagyon szereti a rajzot, és a műszaki tantár­gyakat. — Csak kevés volt, nem ár­tott volna­ több rajzolás és géptan. Majd ott úgyis meg kell tanulni. Nem félek tőle. — És ha dolgozni kell? — Az EGYT körmendi rész­legéhez mennék, hiszen a tár­­­sadalmi szerződésem is köte­lez. De remélem, erre nem ke­rül sor, szeptembertől már pé­csi lakos lehetek. AZ ISKOLA folyosóján a hirdetőn megtalálható a to­vábbtanulásra jelentkezett 83 tanuló neve. A laboratórium­ban pedig az a felsorolás, ami mutatja, milyen üzemek közül válogathatnak a tanulók. — Mi azoknak a lapját is továbbítjuk, akit nem java­soltunk továbbtanulásra. Vi­szont ha a felvételin m­egmu­­­tatja, hogy tud, és felveszik, akkor mi örülünk a legjobban.­­ Viszont a mércét feltétlenül be kell tartani, sőt, jövőre emeljük. Az oktatás minőségét csak így tudjuk biztosítani.­­ Aki megérdemli, azt minden­ben támogatjuk. Kivácsian­­ várjuk a felvételik eredmé­nyét, együtt izgulunk tanu­lóinkkal — mondja búcsúzóul dr. Béli József igazgató. Takáts Sándor Érettségiző vegyészek

Next