Zalai Hírlap, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-07 / 235. szám
1973. október 7. Tónagy Sándor: Jelenléted alakzatai Szomjúságom tiszta víznek képzel, fáradtságom vetetlen ágynak, egyedüllétem világvárosnak — Valamilyen alakban itt vagy szüntelen és én mégis folytonosan várlak, enyém vagy, bizonygatja a kezem és én mittartóan kételkedem, míg elfáradok - Megvakulok a fénytől, szomorúságom mélyéig hatol a sugárzás, legszebb álmom a szemedről, elnehezíti a növényi bujálkodás illata, elaludni vágyom egy őszibarackban, tested roppant messzeségében, úgy járok-kelek, távol mindenkitől, mintha egy másik időből jönnék: helyet keresni valamelyik közeledben . ZALAI BIRLAP Személynév-vizsgálatok Göcsej és Hetés területén Megjegyzések dr. Ördög Ferenc új munkája olvastán A név valaha közszó volt, közismert jelentéssel. S az emberek nem szeszély szerint adták a nevet, hanem akit meg akartak nevezni, annak jellemző tulajdonságával, foglalkozásával, szokásával stb nevezték meg. S amikor a közszót így azonosításra kezdték használni, jelentéshordozó szerepe egyre csökkent. Még akkor is, ha közszóként is él tovább. A Kovács név mellett a kovács a foglalkozást jelentő közszó. A beszédhelyzetben mindig tudjuk, hogy mikor kell a jelentésre figyelnünk, s mikor van az ismert szónak azonosító feladata. Az azonosító szók, vagyis a nevek akkor is éppúgy teljesítik funkciójukat, ha régiségük vagy idegen nyelvi eredetük miatt jelentésük teljesen ismeretlen számunkra. Az ilyen neveknek eredetét, értelmét megfejteni nagyon nehéz. Hangtörténeti, művelődéstörténeti, néprajzi, régiségtani, földrajzi stb. ismereteket tételez fel minden ilyen kutatás. Mert egy név mögött évszázadok, néha évezredek története húzódik meg. 1966-ban, Amszterdamban tartott nemzetközi névtani kongresszuson E. C. Smith professzor idézte C. L’Estrange Ewen mondását, aki szerint az etnológus számára értékesebb egy régi név, mint egy fazék töredéke. Az ilyen történelmi vonatkozású névkutatások alapfeltétele a nevek összegyűjtése. A legközvetlenebb forrást ehhez a ma élő személyek nevei jelentik. Ezek összegyűjtése, névtani feldolgozása olyan alaptudomány, amelyből egyéb tudományok nyernek további kutatásokra indítékot, főleg pedig értékes adatokat. Az 1964-ben megjelent Zala merne földrajzi nevei című kötet azt mutatja, hogy a megye vezetői felismerték ennek a tudományos forrásfeltárásnak az értékét. Most újra ennek a felismerésnek a bizonyítékaként jelent meg egy impozáns kötet a megyei tanács támogatásával, csak most nem földrajzi nevekről, hanem személynevekről szól dr. Ördög Ferenc munkája: Személynév vizsgálatok Göcsej és Hetés területén. (Akadémiai Kiadó). Dr. Ördög Ferencet nem kell ma már bemutatnunk, mint Zala megye tudományos életének egyik vezető egyéniségét. Tudományos pályája is névkutatással indult, amikor tíz esztendővel ezelőtt feldolgozta szülőfalujának, Gyulainak mai személyneveit. A Zala megye földrajzi neveinek összegyűjtése és kötetben való kiadása körüli tudományos munkája adott szélesebb körben nevének nyilvánosságot. Alig hagyta el a nyomdát ez a munka, már tervezte a most megjelent kötet anyagának gyűjtését. Időközben hírt adott mind itthon (Magyar Nyelv 1969. évfolyam), mind külföldön, a bécsi nemzetközi névtani kongresszuson elhangzott előadásában, majd pedig a budapesti névtani konferencián a munka folyamatáról, s részletet mutatott be a készülő feldolgozásból. A munka két részre oszlik. Első felében (1—209. lap) egy olyan értekezést kapunk a göcseji és hetési mai személynevekről, amelyben benne van minden, amit róluk névtani szempontból tudni kell. Biztos, sokszor szinte fölényes tájékozottsággal mozgatja a több tízezer névből álló anyagát. Egyik legnagyobb értéke ennek a tanulmánynak a magyar és a nemzetközi névtani irodalom páratlanul gazdag felhasználása. Ennek segítségével szembesíti ennek a magyar névanyagnak a problémáit a nemzetközi névtan problémáival, s a tudományos élet nemzetközi vérkeringésébe kapcsolja bele ezáltal munkáját. Segíti ezt az a tíz lapos német nyelvű kivonat is, amely a kötet végén kapott helyet (605—615. lap). Az ilyen nagymennyiségű adathalmazban csak a biztos értelem és az anyag természetének megfelelő módszeres eszközök tudnak utat vágni. Az eszközöket (éppen a magyar és a külföldi névtani irodalom birtokában) jól választotta meg a szerző. Módszerét leíró-összehasonlító módszernek nevezi, fő vizsgálati eszközei pedig a névőstatisztika és a névföldrajz (8. lap). Mindkettő régi, kipróbált eszköze a névtani kutatásoknak. Ilyen nagy adattömegnél kár is lett volna újabb talán még egyelőre bizonytalanabb eszközökkel kísérletezni. Könnyen összekuszálódhatott volna a nem szakember olvasók számára is oly izgalmas problémák szövevénye. Ezért találtunk ebben az értekező részben annyi statisztikai táblázatot, térképet, grafikont. A szerzőnek meg kellett birkóznia a kategorizálás problémáival, s velük kapcsolatban bizonyos terminológiát kellett bevezetnie. A kötet nagyobbik (210— 604. lap), s tegyük mindjárt hozzá, hogy a legmaradandóbb része az adattár. Ez tartalmazza a 82 göcseji és hetési (köztük 8 jugoszláviai magyar lakta) falu összes személyneveit egy bizonyos időpontban (1966. december 31.). A személynevek és keresztnevek száma teljesnek mondható, mert a lakónyilvántartó listák és az anyakönyvek voltak a forrásai. Minthogy pedig a gyűjtés folyamán minden egyes személyre rákérdezett, a becézőnevek, ragadványnevek és gúnynevek is viszonylag teljes számot adnak. Az adattárba dolgozott statisztikai adatok (abszolút számok és százalékolások) és a világos taglalás szerint csoportosított névanyag segíti az eligazodásban a kutatókat. Ez az adattár az alapja az elkövetkező feldolgozásoknak. Hogy csak egy dologra mutassak rá — ami talán mindenki számára a legizgalmasabb várakozás —, a településtörténeti kutatásokhoz olyan kiindulópontot nyújt, amely fáradságos munkájától menti meg a történészeket. Természetesen majd a nevek etimológiai feldolgozása a településtörténeti feldolgozáshoz szintén sokat nyer, hiszen a nevek mind lokalizálva vannak, tehát az időben való visszanyomozásnak is innen kell indulnia. Mindent összevéve, nagy nyeresége ez a kötet nemcsak a zalai, hanem a magyar tudományos életnek is. De számos érdekes tájékoztatást kap a névtan után érdeklődő olvasó is. Markó Imre Lehel QiéKjfiiNY KÁLMÁN'. sifS KÖB£N A villamos rángatózva megáll. — Pötyi — szól a férfi, — leszabunk. Félkézzel lesegíti feleségét a lépcsőn, a másikban tömött aktatáskát cipel. A súly húzza a karját. Kézenfogva sétálnak. — Utálok cipekedni — mondja a férfi. — De ma muszáj hazavinni. Pötyi a kirakatokat vizsgálja. — Nézd csak, Muki, — szólal meg. Neked hogy tetszik az a kockás? A kirakatban szoknyák. Miklós szeret női kirakatok előtt időzni, kombinékat, bugyikat, melltartókat nézegetni. — Tetszik — feleli. — Megvegyem? — Ahogy tetszik szívem. — Nem akarok olyan holmit venni, ami neked nem tetszik. Se szoknyát, se mást. — Igazán tetszik. A kockás illik hozzád. — Örülök — mondja Pötyi. — Megegyeztünk, hogy a fizetésedet magadra költheted — mondja Miklós, majd homlokát ráncolva hozzáteszi: — Amíg ilyen kevés lesz a fizetésed. Jóval kevesebb, mint a bankban volt. • — Én akartam — mondja Pötyi. — Én akartam a reklámosokhoz kerülni. — Persze, hogy te. — Tudom, te mindig megértesz engem, okos, megértő férjecském vagy. — Az a fontos, hogy jól érzed magad. — Reklámszervező leszek. Egészen más, mint az irodában. A férfi hallgat. — Sose talállak meg telefonon — mondja aztán. — Kirakatrendezők mellett dolgozom, folyton a terepen vagyunk. — Te csak cipekedsz — mondja Miklós. — Csak a kis szerszámosládát viszem, az meg nem súly. — Múltkor az állványt is te cipelted. — Az állvány se nehéz. Különben is a legtöbbször autón megyünk. — Én utálok cipekedni — mondja Miklós. — Még egy ilyen táskát is. — Én föl se veszem — mondja Pötyi. — Nekem mindegy — von vállat a férfi. — Az a fő, hogy jól érezd magad az új állásban. — Továbbmentek. — Engem nem érdekel a fizetésed, ha jól érzed magad. Pötyi megszorítja a kezét. — Egyáltalán nem érdekel, ha jól érzed magad — mondja megint Miklós. — A bankban több fizetésed volt. — Csak átmenetileg lesz kevesebb — magyarázza Pötyi, — amíg tanulom a szakmát. Ha kész leszek, sokkal többet keresek, mint a bankban. Sokkal, sokkal többet. — Elhiszem — mondja a férfi. — Egy év alatt kitanulom — mondja Pötyi. Mindenki azt mondja, hogy van érzékem a reklámhoz. Szótlanul mennek egy ideig. Az utca zajos. Egy nő lelép a járdáról, a rendőr ráfütyül és magához inti. Pötyi oldalra csavarodó fejjel járás közben is a kirakatokat nézegeti. — Te, Pötyi — szólal meg Miklós, — nem akarod mégis megvenni a kockás szoknyát? Még visszamehetünk. — Ráér. Muki. — Igazán helyes szoknya. Kár lenne elszalasztani. Ha nincs nálad elég pénz, csak szólj. — Tulajdonképpen nincs is szükségem szoknyára — magyarázza Pötyi. — Inkább pulcsi kellene. — Pulcsi? Pötyi rávillantja szürkéskék szemét: — Ez téged meglep? — Nem, dehogy. Miklós leszegett fejjel kullog, Pötyi a vállával hozzádől — Muki, ne tagadd — dorombolja. — láttam, hogy meglepődtél. — Nem lepődtem meg, csak úgy tudom, hogy elég pulcsid van. — Szerinted szoknyát kellene vennem? — Újabban mindig más pulcsi van rajtad — mondja gyorsan Miklós. — Szinte mindennap másik. — Az nem lehet, te csacsi — nevet Pötyi. Miklós tenyere átnyirkosodik, nagy lélegzettel azt mondja: — A bankba mindig ugyanabba jártál. — Az más. — A szép holmikat kíméli az ember — mondja Miklós — Igen, de még azt hiszik, hogy csak egy pulcsim van. — Az előbb azt mondtad, nincs elég pulcsid. — Mukikám, én azt mondtam, hogy a szoknyához viszonyítva nincs elég. Miklós meglóbálja a táskáját. — Azelőtt se csak a szekrényben lógtak — dönnyögi. — Csak a hivatalba jártál mindig egyben. — A jó pulcsikat kímélni akartam — feleli Pötyi. — Most már nem akarod kímélni ? Pötyi megpillantja a reklámoszlopot a járdaszélen. — Dehogynem — mondja a kezénél fogva vonszolva a férjét. — Tudod, hogy én mindig vigyázok a holmijaimra. A járda tele emberrel, a nap eltűnt a háztetők mögött, a házaspár köré árnyék nőtt a reklámoszlop tövében. A férfi hirtelen megemeli a táskáját, mintha a súlyát becsülgetné, aztán egyszuszra kimondja: — Nézd, Pötyi, távol áll tőlem beleszólni az öltözködésedbe, tudod, hogy sose szóltam bele. A nők ehhez jobban értenek. — Mit akarsz ezzel mondani? — Te is nagyon jól értesz hozzá — válaszol a férfi. Pötyi vékonyan mosolyog a férjére. — Baj? — Azt hittem érted, miről van szó — mormolja Miklós. — Mukikám, miről van szó? — Hogy miről, azt én is szeretném tudni. Most csak azt tudom, hogy azelőtt otthon vetted föl a szép holmikat, mikor hazavártál. Most meg fordítva van. Pötyi válasza természetesen hangzik: — Mukikám, otthon az ember kényelembe teszi magát, olyan ruhába öltözik, amire nem kell folyton vigyázni. Ez magától értetődő. Nem? Miklós a járdaszegélyt nézi. — Rendben van — dünnyögi kínlódva, saját maga előtt megalázónak tűnik a helyzete, mindig nevetségesnek tartotta a féltékeny férfiakat. — Magától értetődő. Cigarettavég pottyan a lába elé, még parazsa van, rátapos a talpával szétnyomkodva. — De szerintem az is magától értetődő — találja meg a hangot, — hogy munkába az ember nem hordja el a jó holmijait. Te pedig újabban ezt teszed. — Tudom, mit akarsz mondani — vág szavába Pötyi. — Nincs igazad. Muki, eleinte a reklámosokhoz is az ócskában jártam. Emlékszel? — De aztán abbahagytad. A szép holmikat gyűröd, koptatod. Futkosni, cipekedni az ócska is jó. Pötyi fölvonja szemöldökét: — Nézd. Muki, nem szeretném, ha megszólnának. — Miért szólnának meg? — Hogy csak egy ócska pulcsim van. — Ki szólna meg? — Tulajdonképpen már meg is szóltak. — Kicsoda? — Többen. — De ki? — A . . . a portás. — Miféle portás? — A portás, a cégnél Azt mondta, ha ő volna a férjem annyi pulcsim lenne, hogy mindennap másikat vehetnék föl. — Hülyeség — mordul Miklós. Azt kérdi: — Hány éves a portás? — Nem tudom. — Mégis. — öregedő férfi. Azt hiszem, öregedő. Miklós Pötyit nézi. Aztán megemeli a táskáját. Újra Pötyit nézi. — Hogy-hogy azt hiszed? Pötyi szája hullámosan megremeg. — Muki, ne kényszerít! — szól elvékonyult hangon. — Mért kényszerítesz hazugságra? — Pötyikém! Én kényszerítelek? — Igen, te! Nem a portás mondta. — Úgy! Szóval... — Senki se mondta. Egyáltalán senki. — Nem? Akkor te mért mondtad? — Muki — a lányos arcú asszony a férjére néz. — Mukikám, értsd meg, utáltam a bankot. Gyűlöltem. Itt meg szeretek. — Nyitott tenyérrel a reklámoszlop üvegét nyomogatja. — Hát olyan komplikált ezt megérteni?... 9 „1923-ban épült fel és indult be az ország egyik legkorszerűbb fűrészüzeme, a lenti fűrészüzem, a Kerkvölgyi Faipari Részvénytársaság lenti fűrészcsarnoka. Három keretfűrész, lassújáratú, 1 vízszintes keret, 2 szélező, 4 szalagfűrész, 2 gyalugép, 1 négyfejes gyalugép a parkettagyártáshoz, 2 kurtító gép a parketta hosztolása céljára és öt kisebb körfűrész alkotta a gépparkot”. — Ezeket a sorokat egy visszaemlékezésben olvasom. Mátyás István nyugdíjas főművezető vetette papírra az üzem történetét. Érdekes olvasmány. Lapozzunk tovább. „1930-ban az üzem nem tudta értékesíteni termékeit. A gazdasági válság miatt. Havonta csak három napot dolgozhattak a munkások 8— 10—12 filléres órabérért.” „A munkaidő a fűrészcsarnokban napi tíz óra, a készárutéren és a rönktéren részben 10, részben 12 óra. A nyolc órás munkanapra csak 1938-ban térünk át. Ekkor kapunk először fizetett szabadságot is, hat napot egy évben. Az üzemi konyhaépület a mai postaépületben volt. Egy kis helyiségben főztek és ott is fogyasztották el az ebédet azok, akik távolról jártak be és rossz körülmények között éltek”. „A második világháború kitörésének évében korszerűsítették az üzemet. Gyorsjáratú keretfűrészeket állítottak termelésbe. Ettől kezdődően évi 16 ezer köbméter árut adott az üzem. A háború idején hadiüzemmé nyilvánították a fűrészcsarnokot és 1944-től már csak a német csapatoknak dolgoztunk." A szemtanú hitelességével írja le az üzem további útját is Mátyás István. Azokat a bizonyos nehéz napokat, amikor 1945-ben fel akarták robbantani a gépeket a németek, de a gyár munkásai eltávolították a robbanóanyagot. Beszámol az államosítás időszakáról. Ekkor bízták meg — mint az üzemi bizottság elnökét — az államosítással kapcsolatos teendők ellátásával, a munka megszervezésével. Nagy munka volt, de megoldották. Egyetlen napot sem álltak a gépek. Sőt! Egy évvel később a körmendi, a szombathelyi, a zalaegerszegi és az alsórönöki hasonló profilú üzemek összevonásával a Dunántúli Fűrészek Vállalat lenti székhellyel jött létre, és a lenti üzem kapacitását újabb gépek beállításával növelték. S a fejlesztés — ha szervezeti változások történnek is az üzem irányításában — töretlen. 1969-ben megépül a csarnok melletti panel épület, ahol megindul a ládagyártás. Az üzem termelése ekkor már eléri a 60 ezer köbmétert. .. Az üzemet ma Várhelyi József vezeti. Fiatalember, az üzem múltját csak az elbeszélésekből ismeri. A jelent annál inkább. Háromszáz munkást foglalkoztat az üzem, évente 46 ezer köbméter fűrészáru kerül ki tőlünk. Sajnos eléggé kiöregedtek a gépek. Két keretfűrészünk eszközértéke már csak száz forint — mondja. — És a jövő? — Igen sokat ígér. Két tanulmányterv is készült az üzem fejlesztésével kapcsolatban. Végső döntés unván még nem született a megvalósítás sorsáról, a fejlesztés üteméről, mértékéről. De hogy fejlesztjük az üzemet, az biztos. Van alapja a rekonstrukciónak. Zala megye fában gazdag, s nagy hagyománya van itt a faiparnak. Kezembe kerül a gazdaság üzemi lapjának egyik legutóbbi száma. Az első oldalon dr. Madas András miniszterhelyettes nyilatkozatát olvashatom. Ez áll benne: „A tervek szerint Lentiben megvalósuló rekonstrukcióval a fűrészüzemet mintaüzemmé fejlesztik, példát mutatva a m.mr.dusáni termelés korszerű vertikális megszervezésére.” Törmelme van az ötven éves lenti fűrészüzömnek. S ezek a szavak azt süzetik, hogy jövője is lesz. Karvalics László