Zalai Hírlap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-14 / 87. szám
1973. április 14. Vasárnapi konferansz Tojással kezdődött Nem kérem, nem azt az egykor divatos, de a de blőd vitát akarom feleleveníteni, illetve eldönteni, amelynek témája az a nagy horderejű kérdés volt, miszerint tojás volt-e előbb, avagy tyúk, illetve tojással kezdődött-e a szárnyasok nemzetsége, avagy tojóval. Tehát semmi biológia, genetika, az egész dolog csupán a húsvéttal kapcsolatban jutott az eszembe, s hogy a tudományos vonatkozásokat azért mégse mellőzzem, azt azért elárulom, hogy itt most fejlődéselméleti eszmefuttatás következik. Mint ugyebár a címben is leírtam: a dolog tojással kezdődött. Hogy mi kezdődött tojással? Na, most már igazán könnyű kitalálni: a húsvéti ajándékozás. Legalábbis még az én kölökkoromban úgy volt, hogy húsvétkor kaptunk néhány pirosra festett tyúktojást. Ha nagyon jók voltunk, s szüleinknek is éppen volt munkájuk, akkor esetleg egy zacskó tojásdrazsé vagy egy csokoládéból való nyúl is volt a fészekben. Ha elmentünk locsolni, akkor is pirostojás volt a jutalom, minekutána sokszor az undorodásig ettük magunkat keménytojással. No ez persze régen volt, oly régen, hogy tán igaz sem volt, a lényeg az, hogy ma egészen másként van. De miért is ne lenne? Más a világ, nem igaz’ Ma nem kell húsvétnak lenni ahhoz, hogy keménytojásból az undorodásig egye magát egy gyerek, bár nem eszi sem most, sem máskor. Noná, amikor már jóllakott hússal. Illetve néha a húsra is fintorogva néz, s már miért ne nézne, amikor csokoládéval már elrontotta a gyomrát. Nem cikk ma már tehát húsvétra sem a tojás, sem az édesség, de azért nem kell félni, hogy az ünnep elmúlik ajándék nélkül. Néhány boltban nézelődtem most az ünnepek előtt, hogy hát mi is ma az ajándék. — No, akkor azt a Doxát blokkolja le — hallottam a felszólítást az óra- és ékszerboltban. — Ne vacakolj Ernő! — száított rá egy női hang. — Hát már elfelejtetted, hogy tavaly húsvétra vettél Doxát a keresztgyereknek, az idén egy szép pecsétgyűrű dukál. Nocsak, gondoltam, itt sem lenne rossz keresztgyereknek lenni, mert bár megettem már életem sójának felét, még sosem volt sem Doxám, sem pecsétgyűrűm. Hát jó, ők tudják, hogy mit vesznek a keresztgyereknek, ez aztán mindenkinek a legbelsőbb magánügye, odébbkotródtam tehát egy másik boltba, ahol hangszert árulnak. Itt meg a magnó volt a sláger, nem pedig a Bolond pár , mármint amit a Kovács Kati énekel. Persze aki egy kicsit is adott magára, az a sztereo magnókból csomagoltatott, mert ki teszi ki magát annak, hogy smucignak nézzék. Nem, a magyar az kivágja ilyenkor a rezet, még akkor is, ha azután a hónap második felében zsíros kenyér jut csak vacsorára. Azt viszont mondanom sem kell, hogy akik a legeslegjobban adnak magukra, s édesvagy keresztfiúk elérte a kellő korhatárt, azok a motorkerékpárokat tapogatták a járműboltokban. Sőt, a tapogatás csak bevezető volt — a tapogatás általában mindig csak bevezető —, mert ha megvolt a választás, előkerült a berzli farzsebből, s megvolt a húsvéti ajándék. Hát kérem, ez van, tulajdonképpen örülni kellene annak, hogy egyre több embernek telik ilyen ajándékokra, de én — óh, minő maradiság — némi nosztalgiát érzek a pirostojás iránt De azt hiszem, nemcsak én vagyok így, mert most, a húsvét előtti képes újságokat forgatva, majd mindegyikben találok fényképet szép, írott pirostojásokról. A tömegkommunikáció tehát csinálja meg a propagandát a pirostojásnak, csak nem tudom, hogy minek. Elképzelem ugyanis azt a jó magyart, aki bedől ennek a képeslap-propagandának, tojásfestéket vesz a boltban, viaszt olvaszt, ken, fest, kapar, még szalonnabőrrel is bekeni, hogy fényes legyen, néhány darabot zsebre dug, s ezzel a húsvéti ajándékkal csönget be. Na igen. A Doxa mellé ez már nem való. A tojás a kezdet volt. S hogy hogyan lesz tovább? Egyelőre elképzelni sem tudom. De majd ötven-száz év múlva megírom. Baloghy Zoltán Beszélő A japán „Riko” cég elkezdte a „Szinkrofax” oktatókészülék gyártását, amelynek az az érdekessége, hogy az írásos információt és a hangkísérletet ebben a készülékben egy lapra rögzítették, csak annak két különböző oldalára. A lap felső oldalán vannak a szükséges grafikonok, rajzok, idegen nyelvű szövegek, másik oldalát pedig mágneses réteg borítja, amelyre a tanár felveszi a magyarázó szöveget. A diák a lapot az erre szolga tankönyv jó készülékbe helyezi, elolvassa a feliratokat, megnézi az ábrákat, közben fülhallgatón keresztül hallgatja a tanár magyarázatát. A készülék különösen alkalmas csoportos oktatásnál. A tanuló — anélkül, hogy másokat zavarna — többször is meghallgathatja a szöveget. A „Szinkrofax” készülékhez tartozik egy berendezés a hangfelvétel 2000 példányban történő gyors sokszorosítására. neibe. — 23,00: Operettdaloső. — 23.30: A hét zeneműve. Ravel: La Valse. — 24,00: Hírek. — 0.10: Gino del Vescovo mandolinzenekara játszik.• A Petőfin: 7.00: Népszerű vígoperák — híres énekesek. — 8,00: Színes népi muzsika. — 9,00: Odesszában ezt így csinálták. — 9.18: A hét zeneműve. Ravel: La Valse. — 9,48: Bobo herceg — operettrészletek — 10,28: Tánczenei hanverseny. — 12,10: Schubert: Esz-dúr trió. — 12,52: Arckép. — 13,12: Mesejáték. — 14,00: Gasparone: Operettrészletek. — 15,00: Történelmi görbe tükör. — 15,40: Brahms: Új szerelmi dalkeringők. — 16,00: Hírek. — 16,05: Fischer Annie zongorázik. — 17,07: Nóták. — 17,44: Versek. — 18,00: Hírek. — 18,05: A Bécsi Filharmonikus Zenekar játszik. — 18,25: Verdi, Otello — négyfelvonásos opera. Közben: 19,03: Versek — 20,00: Hírek. — 20,10: öt perc sport. — 21 06: Az én testamentumom. Vers. 22,03: Verbunkosok, népdalok. — 23,00: Hírek. — 23,10: Rácz Aladár cimbalmozik. — 23,30: Bigband felvételekből. — 24,00: Hírek. 3. műsor: 8,00: Hírek. — 8,09: Cosi fan tutte — operarészlet. — 9,03: Bach művek. — 10,43: Rádiószínház. Interurbán. — 11,21: Francia muzsika. — 12,00: Hírek. — 12,10: Sarolta — operarészletek. — 13,00: Dzsesszfelvételekből. — 14,05: Megretten a múlt utasa. — 14,30: Zenekari muzsika. — 16,00: Hírek. — 16,07: Zenés játék részletek. — 16,50: Művészlemezek. — 18,00: Hírek. — 18,05: Huszonöt perc bent. — 18,30: Láttuk, hallottuk. — 18-50: Magyar zeneszerzők. — 19,30: Schumann: A költő szerelme. — 20,01: Hangfelvételek — felsőfokon. — 21,39: Rádiószínház. — 22,15: Opera részletes. — 23,0: Hírek. Győr; 8,30: Ünnepi meditáció. — Húsvéti népszokások. — Nyugat- Dunántúlon. — Lemezfigyelő. — Határszemle a Kisalföldön. — Tavasz Kőszegalján. — A humorista jegyzetfüzetéből. A TV műsora: 9,28: Műsorismertetés. — 9,30: Zsebtévé. — 10,00: Csak gyerekeknek! — 10,30: Pengető. — 10,50: Bajaj a herceg — csehszlovák mesefilm. — 14,27: Műsorismeretés. — 14,30: Jégkorong VB Csehszlovákia—Svédország. — 16,50: A csörte. Román rövidfilm. — 17,00: Slágerszervíz. — 17,25: Az aztékok kincsei. — 19,00: Reklámműsor. — 19,05: Egy kolhoz Moldáviában — dokumentumfilm. — 19,45: Esti mese. — 20,00: Hírek. — 20,06: Arsene Lupin. Francia bűnügyi tévéfilmsorozat. — 21,05: Arany Páva. Gálaest. — 22,05: Hírek. — 22,10: Jégkorong VB. Szovjetunió—Finnország. A Jugoszláv TV műsorából: 16,45: Magyar nyelvű tv-napló. — 17,45: A fiú és a szemüveg — bábjáték. — 18,00: Tv-óvoda. — 18,30: Olvasmány. — 19,00: Tegeződve. — 19,30: Rajzfilm. — 20,30: Arcképek. — 21,15: Kiválasztott pillanat. 21,20: Igazak — tv-dráma. II. műsor: 20.30: Indirekt. — 20,57: Sport karikatúrában. — 21,03: Házi mozi. Ki ölte meg Asztridet? Film. Az Osztrák TV műsorából: 16,25: Különös madár. — 16,35: Ida és Ob. Film. — 17,05: Sportlight. — *18,00: Üdülők paradicsoma. Capri. — 18,45: Dal születik. — 19,30: TVHíradó. — 19,45: Sport. — 20,15: Az összetört korsó. Tv-játék. — 21,45: TV-Híradó. , II. műsor: 14,30: Jégkorong VB: Csehszlovákia—Svédország. — 18,00: A legjobb barátod. Film. — 19,30: TV-Híradó. — 19.45: A levelezőlap. Dokumentumfilm. — 20,15: A föld minden szépsége. — 21,55: Jégkorong VB. Szovjetunió —Finnország. Mozi, Zalaegerszeg, Ady: 16. 19. 20: A tüzes íjász (olasz—spanyolfrancia) Matiné: Fedőneve: Jégmadár. Ifjúsági Ház: 18.30: Kő a szájban (olasz) 16 éven felül. Nagykanizsa, Béke: 16. 18. 20: Illatos út a semmibe (magyar) 14 éven felül. Matiné: Csendesek a hajnalok I—n. Kertmozi: 19.30: Jöttem, láttam, lőttem (olasz— spanyol). Kedd A Kossuth-adón: 7.45: Orvosi tanácsok. — 8.00: Hírek. — 8.20: Harsan a kürtszó. — 8.56: Rossiniciklus, Ory grófja. — 10,00: Hírek. — 11,27: Elégia — versek. — 11,37: A tűzmadár — balettszvit. — 12,00: Déli krónika. — 12,20: Ki nyer ma? — 12,35: Melódiakoktél. — 14,06: Mikrobi és a Pentagonit. — 14,49: Éneklő Ifjúság. — 15,00: Hírek. — 15,10: Rádióiskola. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Elhangzott. . . — 16,25: Szonáta klarinétra és zongorára. — 16,41: A magyar nyelv hete. — 17,00: Hírek. — 17,06: A Kaláka együttes felvételeiből. — 17,24: A fogyasztó tanácsadói. — 17,49: Bemutatjuk új felvételeinket. — 18,30: A Szabó család. — 19,00: Esti krónika. — 19,25: Népdalest. — 20,15: Örökzöld dallamok. — 21,00: Hírek. — 21,03: Kilátó. — 22,00: Hírek. — 22,15: Sporthírek. — 22,20: Barangolás Délkelet Ázsiában. — 22,30: Bach orgonaművek. — 24,00: Híreik. — 0.10: Dzsesszfelvételekből. A Petőfin: 8.00: Hírek. — 8.05: A USL és TV szimfonikus zenekanánarc felvételeiből. — 1,50: Idrányi Iván táncdalaiból — 9,00: Hírek. — 9,03: Nóták. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,00: Hírek. — 11,52: Könyvek, tájak, emberek. — 11,59: Hallgassuk együtt! — 12,44: Zsebrádiószínház. — 12,00: Hírek. — 13,03: Törvénykönyv. — 13,20: Magyar szerzők kórusműveiből. — 14,00: Kettőtől hatig. . . zenés délután. — Tánczenei koktél. — 14,45: Hírek. — 14,50: Irányítószám 1800. — 16,00: Könnyűzenei Híradó. — 16,30: Hírek. — 16,36: Csúcsforgalom. — 17,30: Hírek. — 18,00: Hírek. — 18,10: Látogatás az „Aranyketrec”-ben. — 18,35: Mátyás Márta és Bódy József énekel. — 19,10: Barney Kessel és együttese játszik. — 19,27: Új könyvek. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — 20,30: Az Esti Krónika különkiadása. — 21,35: A rock mesterei. — 22,05: Szimbolikus táncminiatűrök. — 22,24: Gondolatok filmekről. — 22,39: Verbunkos muzsika. — 23,00: Hírek. — 23,15: Operettrészletek. — 24,00: Hírek. 3. műsor; 18,00: Hírek. — 18,10: Magnósok, figyelem! — 18,55: Új lemezeinkből. — 19,41: Üregek. Játék hangokra. — 20,12: Meditációk. — 20,24: Hírek. — 20.27: Operarészletek. — 21.24: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. — 21.55: Vokális zene. — 23.00: Hírek. Győr. 17.30: Műsorismertetés. — Hírek. — 17.35: Húsz perc polbeat. — 17.55: Levelesláda. — 18.00: Szórakoztató orgonamuzsika. — 18.20: Kilátó. — 18.35: A Győri Lánykar énekel. — 18,45: Nyugatdunántúli krónika. A TV műsora: Iskolatévé. 8,05: Matematika. 5. oszt. — 8,25: Óvodások filmműsora. — 9,05: Környezetismeret. — 9,35: A katonai fenyegetés támaszpontjai. — 13,35: Matematika. — 14,35: Környezetismeret (lam). — 17,28: Műsorismertetés. — 17,30: Hírek. — 17,40: Pengető. — 18,00: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 18,15: Rólad van szó! — 18,45: Játék a betűkkel. — 19,10: Reklámműsor. — 19,15: Esti mese. — 19,30: TVHíradó. — 20,00: És színész benne minden férfi és nő. . . — A forradalom fintorai. — 20,55: Szirlán a Cserhalmi csapattal. Dokumentumfilm. — 21,10: A TV zenei klubja. A tökéletes karmester. — 22.15: TV-Hiradó — 3. kiadás. A Jugoszláv TV műsorából: 17.15: Magyar nyelvű tv-napló. — 17.45: A fehér kő. — 18,30:A dal, mint ihlet. — 19,00: Tudományos stúdió. — 19,40: Rajzfilm. — 20,30: Gyújtópont — belpolitikai adás. — 21,15: A tavasz tizenhét pillanata — szovjet filmsorozat. — 22,05: Komolyzene. .. műsor; 20,30: Vágyom arra, hogy magával legyek. — 21,55: Szegény kis hörcsög. — 22,15: Felkavart lelkiismeret. — Filmsorozat. Az Osztrák TV műsorából: 18.30: Állatok paradicsoma. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: TV-Híradó. — 20.06: Sport. — 20.15: Tessék fellépni, színházi beszélgetés. — 21.00: TV-játék. — 22.15: TVHíradó. H. műsor: 18.30: Iskolatévé. — 19.30: TV-Híradó. — 20.06: Tudományos híradó. — 20.15: Politikai dokumentáció. — 21.00: Vicky Leandros portréfilm. — 21,45: Telerepisz. Mozi, Zalaegerszeg, Ady: 16. 18. 20: A Sirály éjszakája (japán) 16 éven felül. Ifjúsági Ház: 18.30: Kő a szájban (olasz) 16 éven felül. Nagykanizsa. Béke: 16. 18. 20: Illatos út a semmibe (magyar) 14 éven felül. Kertmozi, 19.30: Valaki az ajtó mögött (francia—olasz) 10 éven felül. Reklám a blúznak Ausztriában, az innsbrucki egyetem közelében pillanatok alatt elkapkodták az üzletekben megjelenő blúzokat. A dolog nyitja az, hogy a blúzokra különböző matematikai és kémiai képleteket festettek díszítésül. Az egyetem vezetősége azt ugyan engedélyezte a diáklányoknak, hogy órákra ilyen blúzokba járjanak, de szigorúan megtiltotta, hogy vizsgákon vagy zárthelyi dolgozatokon is ezekben jelenjenek meg. Egy atya megjelenik az anyakönyvvezetőnél, hogy bejelentse: fia született. Az anyakönyvvezető felteszi a kérdést: — Mi legyen a kisfiú neve? — Taeu — Hát ez meg miféle név? — Ez egy rövidítés, a Tabletta Ellenére. Iskolák csengő nélkül A japán iskolákban megszüntették a hagyományos csengetést. Helyettük fényjeleket használnak és különböző dallamokat. Minden iskola maga választja ki a neki legjobban tetsző dallamot, amely az órák kezdetét és végét jelzi. Mit vettél a feleségednek a születésnapjára? — Shakespeare őszes műveit. — No, akkor ez igazi meglepetés lesz! — De még milyen!! egy bundára számított. -------------------------------— Csupán szórakozásból Egy háziasszony az angol totón egymilliárd lírának megfelelő összeget nyert A győztes szelvényt pusztán szórakozásból töltötte ki, miközben megrögzött totozó férjének szelvényét vitte bedobni. „Enyhítő körülmény” Rosario argentin város rendőrsége letartóztatott egy Juan Lopez nevű egyént aki megpróbálta kirabolni egy gazdag vállalkozó lakását A bíróságon Lopez töredelmesen bevallotta bűnét, de „enyhítő körülményre” hivatkozott: pénzre volt szüksége, hogy ügyvédet fogadhasson. Az ügyvéd védte volna egy másik perben, amelyben Lopez bűntársként szerepelt, egy másik lakás kirablása miatt ZALAI HÍRLAP Baj volt a királlyal A zseniális karakterszínész, Ludwig Devrient szabadsága alkalmával elvetődött egy kisvárosba, ahol meghívták egy színielőadásra. A Lear királyt adták. Az előadás nem kevésbé tragikusra sikerült, mint maga a darab. Amikor legördült a függöny a címszereplő magabiztosan kérdezte kollégájától: — Nos, mester, őszintén mondja meg, hogy tetszettem önnek, mint király? — hát tudja — válaszolta Devrient —, mától kezdve köztársaságpárti vagyok! Lézerrel a lóversenyen Sally Wiener lézer-berendezésekkel foglalkozó kanadai technikus elhatározta, hogy műszereinek segítségével meggazdagodik a lóversenyen. Sohasem a favoritot tette meg, hanem mindig azt a lovat, amely a második helyen állt az esélyesek között A futtatás idején az élen nyargaló lovat lézersugár segítségével megzavarta, a favorit bizonytalanná vált és mérsékelte ütemét. Wienert azonban leleplezték és Kanada Legfelsőbb Bírósága börtönbüntetésre ítélte. HÚSVÉTI LOCSOLÁS után... Akit joggal irigyelnek az unokái A 70 esztendős Nora Growcott kedvenc közlekedési eszköze... a háromkerekű kerékpár. Minden nap kisebb kirándulást tesz vele, s a kellemest összeköti a hasznossal. Arról van szó, hogy az egyik angol cég be akarja vezetni a háromkerekű biciklik sorozatgyártását az idősebb emberek számára, Nora Growcott pedig a cég „berepülő pilótája”, bejáratja az új kerékpárokat Eső szótöbbséggel San Franciscóban a Meteorológiai Intézet naponta a következő módon adja ki előrejelzését: „Holnapra az eső valószínűsége 7/3.” Az újságírók megkérdezték az intézet vezetőjét, hogyan számítják ki ezt az arányt „Tíz munkatársunk van — válaszolta. — Ha 7 előre szavaz és 3 ellene, akkor kijön a 7/3 arányszám”. Sűrített előadás A michigani egyetem diákjai hangszalagra vették professzoruk 1 órás előadását és aztán gyorsított ütemben lepergették — 7 és fél perc alatt. Ügyeltek arra, hogy a hangszín felismerhető legyen; a tagolás természetesen változatlan maradt. A diákok azt állítják, hogy csaknem ugyanúgy sikerült megérteniük az anyagot, mint hogyha az előadást egy órahosszat hallgatták volna (A fiatal zalaegerszegi karikaturista készítette ezt a szoborkarikatúrát az amerikai orgonaművésznőről, aki nemrég vendégszerepelt a megyeszékhelyen.) Varga Csaba: RHODA SCOTT 11 Bach és a játékmackó Leonardo Aconda spanyol zongoraművész óriási sikerrel koncertezett több európai országban. Az újságíróknak adott interjújában őszintén elmondta: „Bachot, Mozartot és Chopint ugyanúgy szeretem, mint a játékaimat”. Leonardo páratlanul vidám és életörömtől duzzadó lény, évente csupán hat hétig ad hangversenyeket, már csak azért is, mert a tehetséges muzsikus mindössze hatesztendős. Válási rekord San Franciscóban San Francisco az Egyesült Államok leginkább házasságellenes városa. A legutóbbi statisztikák szerint a múlt év első kilenc hónapjában 117 000 válást mondtak ki, kereken 6700-zal többet, mint az 1972- es év azonos időszakában. Ezzel a válások száma első ízben haladta meg a házasságkötések számát. Forró hangulat — júdófogásokkal Forró hangulatban kezdődött Tom Jones angol popénekes repülőtéri fogadtatása a jamaicai Kingstonban, hamarosan azután még forróbb lett a hangulat, csakhogy ellenkező előjellel. A népszerű előadó személyi testőrsége ugyanis válogatott júdófogásokkal „tette ártalmatlanná” a túl közel merészkedő rajongókat és tv riportereket Még a hivatalos üdvözlő bizottság tagjai is örülhettek, hogy ép bőrrel úszták meg a ceremóniát amelynek végén Tom Jonest csak nehezen sikerült kimenteni a felháborodott híveinek köréből. A skót bejelenti az anyakönyvi hivatalban, hogy gyermeke született. — Mennyibe kerül ez anyakönyvi kivonat? — Semmibe — válaszolja a tisztviselő. — Ingyenes. — Akkor bejelentek még egy gyereket. Másfél kiló aranypénz San Miguel de Salinastól mintegy hat kilométernyire, egy veteményeskert felásása közben írással és rajzzal díszített edényt találtak, amely már önmagában is igen értékesnek bizonyult. Belsejében mintegy másfél kiló aranypénz volt. Keserves munka — Kezdetben nagyon keserves munka volt, de most már megszoktam, — mondotta az angliai Wedgewood porcelángyárának az a munkása, akinek egyedüli feladata tönkrekalapálni a vállalat szabványainak meg nem felelő, s ennek folytán nem értékesíthető edényeket. Egy gépkocsivezető-jelölt kérdezi a vizsgáztatótól: — Hogy lehet, hogy ez az utca ma ilyen kihalt? — Kisváros ez. Mindenki tudja, hogy most maga vizsgázik.