Zalai Hírlap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-10 / 107. szám

2 Losonczi Pál Heves megyében Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke csütörtökön két­napos látogatásra Heves me­gyébe érkezett. Egerben Vaskó Mihály, a Heves megyei párt­­bizottság első titkára és Fekete Győr Endre, a megyei ta­nács elnöke köszöntötte a­ ven­déget. A pártszékház tanács­termében Vaskó Mihály He­ves megye gazdasági, társadal­mi és politikai életéről tájé­koztatta az Elnöki Tanács el­nökét. Ezt követően Losonczi Pál — a megye és a város vezetőinek társaságában — Egerben vá­rosnézésre indult, felkereste a most épülő csebokszári elneve­zésű városnegyedet, a város­rész iskoláját, majd bejegyez­te nevét a Csapajev úttörőcsa­pat naplójába. Losonczi Pál — Vaskó Mi­hály és Fekete Győr Endre társaságában — délután Kis­körére látogatott. Itt a Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben meghallgatta Magyar János tsz-elnök tájékoztatóját a kö­zös gazdaság munkájáról, ter­veiről, majd elbeszélgetett a község és a termelőszövetke­zet jelenlevő párt- és tanácsi vezetőivel. A látogatás követ­kező állomása a kiskörei víz­lépcső volt, ahol Zagyvai Béla, a Tiszai Erőmű Vállalat igaz­gatója bemutatta a kiskörei vízierőművet. (MTI) ZALAI HÍRLAP Kállai Gyula elvtárs látogatása Za­laegerszegen (Folytatás az 1. oldalról.) dolgoznak, ami azt m­utatja, hogy jó munkásgárda alakult ki a rövid néhány esztendő alatt. Az oktatási igazgatóságon Kállai Gyula elvtárs és kí­sérete ezt követően az MSZMP Zala megyei Bizott­sága Oktatási Igazgatóságára látogatott, ahol Török Károly igazgató fogadta és ismertette az intézmény tevékenységét és szerepét a megye ideológiai munkájában. A rövid tájé­koztató után a pártiskola nagytermében összehívott za­laegerszegi pártaktívával ta­lálkozott Kállai Gyula elv­társ. A pártaktíva értekezletet Pukánszky Ferenc, a zalaeger­szegi városi pártbizottság első titkára nyitotta meg, köszönt­ve a magasrangú vendéget és kíséretét, majd rövid tájékoz­tatót tartott a város helyze­téről, fejlődéséről, a politikai és társadalmi élet aktuális kérdéseiről. Pukánszky elvtárs bevezető szavai után Kállai Gyula elvtárs szólalt fel. Be­széde elején köszöntötte a pártaktíva résztvevőit és át­adta az MSZMP Központi Bi­zottsága és a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa üd­vözletét. Ezután Kállai elvtárs arról szólt, hogy a legutóbbi, 1971 őszén tett látogatása óta je­lentős fejlődést ért el Zala­egerszeg. Az a tapasztalata, hogy Zala megye tartja az or­szágos fejlődés szintjét, és ez jó dolog mind a megye, mind az ország számára. A kapott tájékoztató és a saját benyo­másai alapján is meggyőző­dött arról, hogy Zala megye és Zalaegerszeg az eltelt rö­vid három esztendő alatt is új arcot mutat a látogatónak. A továbbiakban Kállai Gyu­la elvtárs elemezte a X. kong­resszus határozatai végrehaj­tásának tapasztalatait. Szólt az MSZMP Központi Bizott­sága 1972 novemberi és 1973 novemberi, valamint az 1974 márciusi ülésén hozott hatá­­rozatok fontosságáról és je­lentőségéről. Hangsúlyozta, hogy ezek a határozatok nagy jelentőségűek az ország poli­tikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életében és ha­tásukra javult a munka az élet minden területén. Ezt kö­vetően a XI. kongresszusra való felkészülés feladatairól szólt, majd rátért a Hazafias Népfront munkájának a ma­gyar társadalom életében be­töltött szerepe elemzésére. Kiemelte, hogy a párt szö­vetségi politikájának erősíté­se, a szocializmus építésének feladatai megkövetelik, hogy a népfront méginkább tömö­rítse és mozgósítsa a nemzet erőit. Végezetül Kállai elvtárs a nemzetközi kérdésekről be­szélt, ezen belül hangsúlyo­zottan a békés egymás mel­lett élés és az ideológiai harc időszerű összefüggéseiről szólt. További, jó munkára serkentő szavakat Jegyzett be Kállai elvtárs a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat zalaegerszegi gyára Ady Endre brigádjának naplójába Kállai Gyula elvtárs felszólalása közben a zalaegerszegi pártaktíva értekezleten '• ' (Kiss Ferenc felvételei) Németh János keramikus­­művésznél Az első nap programjának következő állomása a megyei Múzeumi Központban tett lá­togatás volt. A kedves vendé­get és kíséretét Németh József múzeumigazgató­­ fogadta, majd bemutatta a Göcseji Múzeum kiállításait. Kállai Gyula elvtárs nagy érdeklő­déssel tekintette meg a kiál­lításokat. Különösen sokat időzött Németh János Mun­kácsy- és SZOT-díjas kera­mikus művész népi ihletésű alkotásainál és beszélgetést folytatott a művésszel. Kállai elvtárs elfogadta Németh Já­nos meghívását és a múzeum­­látogatás befejeztével felke­reste annak műtermét, meg­tekintette készülő műveit és elismerését fejezte ki a látot­tak felett. Kállai Gyula elvtárs zalai programja keretében ma Za­­laszentgrótra látogat. Kerkay László Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról.) kiterjesztette a betegségi biz­tosítási szolgáltatásokat. A kormány — az ország­gyűlés áprilisi ülésszakán el­fogadott családjogi törvény alapján — az igazságügy- és a belügyminiszter, a művelődés­­ügyi államtitkár, illetve a Ta­nácsi Hivatal elnökének elő­terjesztésére módosította a gyermektartásdíjról, a kisko­rúak állami gondozásáról, a névváltoztatásról, valamint az anyakönyvekről és a házas­ságkötési eljárásról szóló ko­rábbi rendelkezéseit. Az építésügyi és városfej­lesztési, valamint az igazság­ügyminiszter javaslatára a kormány szabályozta az ál­lampolgárok által építhető la­kás és üdülő maximális nagy­ságát. Az állampolgárok a jö­vőben csak olyan, 6 lakószo­básnál nem nagyobb családi házat, amelynek alapterülete a 140, és csak olyan 3 szobás­nál nem nagyobb üdülőt épít­hetnek, amelynek alapterüle­te a 80 négyzetmétert nem haladja meg. Nagyobb lakás­igény megállapításánál figye­lembe veszik azokat a család­tagokat, akik az építővel együtt költöznek a lakásba, illetve fiatal házaspár esetén — kérelmükre — két szüle­tendő gyermeküket is. A kormány megtárgyalta a pénzügyminiszter előterjesz­tését a lakossági adók és ille­tékek egyes szabályainak mó­dosításáról. A Minisztertanács úgy határozott, hogy meghosz­­szabbítja az új házak után já­ró házadó-mentesség időtarta­mát, ugyanakkor 1974. július 1-től a magánszemélyek tu­lajdonában levő nagy értékű házak és üdülők után ház­­értékadót, motorcsónakok és nagyobb értékű vitorlások után vízijárműadót vezet be. A fővárosi tanács elnöke tájékoztatta a kormányt Bu­dapest 1973. évi beruházási tevékenységéről és az idei fel­adatokról. A főváros az el­múlt évben dinamikusan fej­lődött. A tervben meghatáro­zott legfontosabb feladatokat, amelyek nagyrészt közvetle­nül a lakosság jobb ellátását szolgálják, túlteljesítették. Az idei tennivalók a főváros öt­éves terve teljesítését és a kö­vetkező tervidőszak megfele­lő előkészítését szolgálják. A Minisztertanács a tájékozta­tót tudomásul vette. A kormány határozatot ho­zott oktatás-nevelési, közmű­velődési és művészeti díjak létesítéséről, a művészi alko­tásokra vonatkozó pályázatok meghirdetéséről, valamint a Pedagógus szolgálati emlék­érem adományozásáról. A kormány módosította a ki­váló pedagógusok kitüntetésé­re, illetve a Népművészet mestere kitüntető cím és jel­vény­ adományozására vonat­kozó korábbi határozatait. A Minisztertanács titkársá­ga vezetőjének előterjesztése alapján a kormány felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek figyelmét, hogy vizsgálják meg az országgyűlés áprilisi ülésszakán elhangzott képvi­selői észrevételek és javasla­tok megvalósításának lehető­ségeit és tájékoztassák azok­ról az országgyűlés elnökét, valamint az indítványozó kép­viselőket. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A Győzelem Napja a Szovjetunióban Moszkva (TASZSZ). A Győ­zelem Napját ünnepelve tüzér­ségi díszsortüzet adtak Moszk­vában. Az esti égboltot ünnepi tűzijáték fényei világították be. Szovjetunió valamennyi vá­rosában és falujában úgy ün­nepelték a náci Németország felett aratott győzelem 29. év­fordulóját, mint annak a nép­nek a győzelmét, amely meg­mentette a világot a rabság­tól, és mint a megemlékezés napját azokról a milliókról, akik a szabadságért vívott harcban estek el. Egész nap végtelen sorokban vonultak az emberek a Kreml falánál levő „Ismeretlen Kato­na sírjához”. Andrej Grecsko, honvédelmi miniszter és más neves katonai vezetők koszo­rút helyeztek a sírra. Moszkvai idő szerint 19 óra­kor valamennyi szovjet tele­vízió­ és rádió megszakította adását: egyperces ünnepélyes csenddel adóztak a hősöknek. Leningrádban délben a Pisz­­karjevi temető csendjét tüzér­ségi díszsortűz hangjai törték meg. A hagyományok szerint a leningrádiak, akik 900 na­­pig védelmezték a várost a ná­cik ellen és a fiatal nemze­dék képviselői virágokat, ko­szorúkat hoztak a temetőbe. Volgográdban az Elesett Hő­sök terén, ahol örök tűz ég a sztálingrádi csata hőseinek tiszteletére, gyűlést tartottak sokezer ember részvételével. A résztvevők megkoszorúzták a Sztálingrádnál elesett katonák és tisztek tömegsírját. Szadat elnök fogadta Apró Antalt Kairó (MTI): Apró Antal,az országgyűlés elnöke, a Kairó­ban tartózkodó magyar parla­menti küldöttség vezetője csü­törtökön széleskörű eszmecse­rét folytatott egyiptomi állami és politikai vezetőkkel. Kairó (MTI): Anvar Szadat, az Egyiptomi Arab Köztársa­ság elnöke este fogadta Apró Antalt, az országgyűlés elnö­két és az általa vezetett ma­gyar parlementi küldöttséget. A találkozókon jelen volt dr. Randé Jenő, hazánk kairói nagykövete is. Dr. Randé Jenő csütörtök este vacsorát adott Apró Antal és küldöttsége tiszteletére. Koalíciós tárgyalások Bonnban Gondok az új kormány összeállításánál A 150 tagú tanács ülése után Schmidt kinyilvánította, hogy kormányprogramjában a bék­és gazdaságpolitikának biztosít elsőbbséget, viszont nem szólt az NSZK külpolitikájáról. Kijelentette, hogy tevékeny­sége alapjául tekinti Willy Brandt 10­ pontos kormány­­programját, de ugyanakkor je­lezte, hogy a megígért refor­mok megvalósítása kérdéses. Az új kormánynak — mon­dotta — reálisan meg kell vizsgálnia, hogy a reformok végrehajtásából „gazdaságilag és politikailag” mi lehetséges. A gazdasági stabilitás érdeké­ben elengedhetetlennek minő­sítette a takarékoskodást. Párt­ját — köztük az „ifjú szocia­listákat” — az egység érdeké­ben szolidaritásra szólította fel. Bonni megfigyelők szerint a koalíciós megbeszélések meg­lehetősen nehéznek ígérkez­nek. Nem a kormányprogram megfogalmazása okoz gondo­kat, hanem az új kormány ösz­­szeállítása. Nem tisztázott elsősorban két kulcspozíció, a belügyi és a pénzügyi tárca betöltése. Az utóbbira legesélyesebbnek Hans Apel képviselőt emlege­tik. A belügyi posztnak több vá­rományosa van az FDP-ből, ám Genscher „megbízható” utódnak akarja átadni tisztsé­gét, így többek között ellenzi, hogy a számára „baloldali” Maihofer professzor kapja meg ezt a tárcát. Meg nem erősített hírek szerint a fő gond Walter Scheel, ügyvezető kancellár sorsa. Scheelt május 15-én vá­lasztanák meg a koalíció je­löltjeként államelnökké, a tá­vozó Gustav Heinemann utó­daként. Az FDP-ben azonban — a bonni kormányválság miatt — állítólag többen sür­getik, hogy Scheel maradjon meg a külügyminiszteri posz­ton és bírják rá Heinemannt, hogy újabb öt esztendőre vál­lalja az elnöki teendőket. Az FDP szóvivője nyomban megcáfolta ezeket a híreket és kijelentette, hogy pártja vál­tozatlanul ragaszkodik Scheel elnökjelöléséhez. Bonn (MTI): Csütörtökön este megkezdődtek az első koalíciós­­szélések a szo­ciáldemo és a szabad­demokrata párt megbízottai között a nyugatnémet főváros­ban. Az SPD-t Helmut Schmidt, Herbert Wehner és Hein Kühn képviseli, az FDP Walter Scheelt, Genschert és Mischnicket jelölte ki megbí­zottjául. Csütörtökön délelőtt az SPD országos tanácsa megerősítette Schmidt jelölését a kancellári tisztségre. Megbukott a kanadai kormány Ottawa (MTI): Megbukott a Pierre Elliot Trudeau vezette kanadai kisebbségi kormány. Azt ottawai alsóház szerdán este 137 szavazattal 123 elle­nében elfogadta a költségve­téssel kapcsolatban az ellen­zék által benyújtott bizalmat­lansági indítványt Kanada 107 éves történel­mében első alkalommal bukott meg kormány a költségvetés­sel kapcsolatban előterjesztett bizalmatlansági indítvány megszavazása nyomán. Kétszeres megifjodás Nagyjavítás és fejlesztés után a Nagykanizsai Üveggyárban Megfiatalodott a Nagykani­zsai Üveggyár. E megállapítás­nak kétféle tartalma is van. A két értelmezés közül vegyük elsőnek a technológia, a ter­mékek, a berendezések fiatalí­tását. Akár egy mai, modern film színhelye is lehetne az új hu­­tacsamok, az örökké mozgó, le-, s feljáró, automatikákkal felszerelt gépek sora. Az égig érő hutacsamok hatalmas üvegszemei, a zöldre festett tartószerkezetek, a leendő üvegolvasztó kemencék nyílá­sai, a hatalmas hűtőszalagok és az állványok erdeje még az építőmunka közeliségét jelenti. De néhány helyen már termel­nek. Igaz, félig-meddig kísér­leti jellegű a gyártás, de már exportra kerülnek a termékek. Hogy miért a félig-meddig? Németh László főmérnöktől érdeklődünk, s azt a választ kapjuk, hogy az új termék, az ampullagyártás még nem az igazi. Sok az apróság, ami bi­zony homlokráncolásra kész­teti a művezetőt. Próbaüzem az ampullagyártásban — Próbaüzemelés folyik, két műszakban készülnek az am­pullák — mondja Bárány László művezető. — Nem kí­ván valami nagyon nagy mű­szaki felkészültséget a gyár­tás... ha jó a cső. De, sajnos ez nem mindig van így. Arra utal, s mutatja is, hogy a Tokodon készült, barnás szí­nű üvegcsövek falvastagsága nem mindig egyforma, és az érzékeny automaták ezt meg­érzik. Nem egyformán meleg­szik fel az üveg, és a nyolc— tíz munkafolyamatból álló gyártás végső eredménye: sok a felejt. Nagyon oda kell fi­gyelni a gyártásközi ellenőrök­nek, hiszen exportra kerülnek a gyógyszeres ampullák. A bu­dapesti ampullagyár a teljes igényt képtelen volt kielégíte­ni, ezért is került ide a gyár­tás."­­ Az itt látható gépek közül nyolc már termel, a szerelők h­etet most szabályoznak. A termelő gépeknél a kezdet köz­­letén vagyunk. Ismeretlen még a gép, s javarészt első munkahelyes lányok állnak mellettük, akiknek még az üzemi légkört is szokni kell — mondja a művezető. Baboskendős lányok figyelik a gépeket. Nagyon fiatalok, ta­lán még a géptől való félelem is leolvasható az arcukról. Van, aki egy hónapja, van, aki egy éve dolgozik a gyárban. — Szemüveg nem lenne jó? — lépek oda Tóth Évához, a másik gépen dolgozó kislány­hoz. — Az? ... Nem veszélyes ez. Csak, ha föléhaj­­lunk az osz­­tályozóra. Kesztyűt is csak a kezdők hordanak — mondja kicsit tanácstalanul. — Mert látják az idősebbek­től, hogy azok sem hordják. — Lehet — vonja meg a vállát. Megújul a kemence Fiatalodik a gyár másik ré­ze is. A hőpalackgyártó üzem­részben teljes a felfordulás. Pál József főművezetőt keres­sem,­­de még az otthonosai mozgó beosztottak is jó fél­óráig kutatják. Hiába, nagyja 1974. május 16.

Next