Zalai Hírlap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-07 / 186. szám
6 Bemelegítés a bajnokságra Augusztus 20-án kezdődik a küzdelem az 1976—77. évi labdarúgó NB I-ben. A csapatok most már rendszeresen játszanak, sőt, mától „NB I-es műsor” hívja a szurkolókat a lelátókra. A nagy népszerűségre szert tett Bajnokok Tornáján, továbbá a Balaton- és a Taza Kupában egymás ellen vívják az élvonalbeli klubok a bemelegítő mérkőzéseket a bajnokságra. Szombaton és vasárnap 16 mérkőzést játszanak egymás ellen az NB I-esek, valamenynyit semleges pályán. A mai nyitányon a Balaton Kupában induló (sőt, az azt védő) ZTE szabadnapos lesz. Holnap viszont már pályára lépnek a zöld-fehérek: Keszthelyen a Tatabányai Bányász ellen játszanak. Vasárnap egyébként Zalában is sor kerül Balaton Kupa találkozóra: Nagykanizsán, az Olajbányász sporttelepén a Haladás VSE és a Kaposvári Rákóczi csap össze. A kupák hétvégi műsora: Szombat, 16.30 órától: BAJNOKOK TORNÁJA FTC—Rába ETO, Komárom. Bp. Honvéd—MTK-VM, Cegléd. Videoton—Vasas, Esztergom. II. Dózsa— Csepel, Dunakeszi. BALATON KUPA Dunaújváros—Kaposvári Rákóczi, Szekszárd. Haladás VSE—Tatabánya, Pápa. TISZA KUPA Dorog—Szegedi EOL, Kalocsa. Diósgyőr—Salgótarján, Eger. Vasárnap, 16.30 órától: BAJNOKOK TORNÁJA FTC—MTK-VM, Siófok. Bp. Honvéd—Rába ETO, Várpalota. Videoton—Csepel, Szentendre. II. Dózsa —Vasas, Hatvan. BALATON KUPA ZTE—Tatabányai Bányász, Keszthely, Haladás VSE—Kaposvári Rákóczi, Nagykanizsa. TISZA KUPA Diósgyőr—Szegedi EOL, Monor, Salgótarján—Békéscsaba, Hajdúszoboszló. Szekszárdi „szerzemények” Bemutatjuk a ZTE új játékosait A nyári átigazolási időszak alatt megyénk NB I-es labdarúgó csapatához két játékos került. Őket mutatjuk be röviden az alábbiakban. 1950-ben született, nős, van egy kisfia. Siófokon kezdte a labdarúgást, 18 éves korában vonult be katonának, és két évig a Kossuth KFSE színeiben rúgta a labdát. Leszerelése után a Szekszárdi Dózsához került. Sokoldalú játékos, játszott már jobb- és balhátvédet, beállóst, sőt néhány alkalommal a támadósort is erősítette. — Mindent egy lapra tettem fel, amikor a ZTE-hez jöttem — magyarázta. — Álmom és vágyam az, hogy az NB 1-ben játszhassam huzamosan és jól. Tudom, sokat kell ezért tennem, de semmit sem adnak ingyen, mindenért meg kell dolgozni. Megkönynyíti a helyzetemet, hogy a játékostársak rendkívüli barátsággal, szeretettel fogadtak, s ugyanezt mondhatom a vezetőkről is. Bízom abban, hogy megállom a helyemet és sok örömet szerzek a zalaegerszegi szurkolóknak. Ő a fiatalabb, 1955-ben született, nős, egy kisfia van. A Tolna megyei Majos községben ismerkedett meg a labdarúgás elemeivel, s mivel ügyesnek bizonyult, gyorsan felfigyeltek rá a megyeszékhelyen és leigazolták az NB II-es Szekszárdi Dózsához. A középcsatár szerepkörben érzi magát a legotthonosabban, de miután egyformán jól használja jobb és ballábát, az „ék” szerepét bármelyik oldalon be tudja tölteni. Zalaegerszegre való jöveteléről a következőket mondta: — Elsősorban tanulni jöttem. Ki szeretném próbálni, mennyire vagyok képes. Természetesen nagyon szeretnék az NB I-ben megfelelni, noha itt egészen mások a követelmények, mint egy osztálylyal lejjebb. Célom elérésében sokat segítettek már eddig is a csapat tagjai, akik nem várt szívélyességgel fogadtak és bátorítottak. PUSZTAI LÁSZLÓ SZENTES LÁSZLÓ Lauda állapota tovább javult A Forma–1-es autós világbajnok osztrák Niki Lauda állapota tovább javult. A mannheimi egyetemi klinika intenzív osztályának orvosi kara által kiadott közlemény szerint szíve és keringési rendszere normálisan működik, életveszély már nem áll fenn. Elképzelhető, hogy újra versenyezhet, bár fennáll annak a veszélye, hogy ebben akadályozni fogja az a sérülés, amely bal szemét érte. ZALAI HÍRLAP SAKK Ma délelőtt 9 órai kezdettel az V. fordulót rendezik meg a Zalaegerszegen folyó Csuti Antal nemzetközi ifjúsági emlékversenyen. A Pártiskolában a következő párosításban ülnek asztalhoz a résztvevők: Twarden—Nyskewic, Grószpéter— Dominte, Rosta—Kurkunákisz, Schneider—Honfi, Forgács J. —Forgács Gy., Toskov—Horváth S. Svetozar Durotovics, a Jugoszláv Sakk Szövetség elnöke kijelentette, hogy Jugoszlávia nem vesz részt az ősszel Izraelben rendezendő sakkolimpián. Amint az elnök mondta: háborúban álló országban nem látják biztosítottnak a sakktalálkozó minimális morális és pszichikai feltételeit sem. KÉZILABDA ALIG MÁSFÉL hónapos nyári szünet után folytatódik a bajnoki pontvadászat a kézilabdasport második vonalában, ahol megyénket az N. Gazdász SE női és férfi csapata képviseli. A tavaszi idényben a női csapat 13 ponttal a 8. helyet szerezte meg, s a középmezőnyben végzett. Részt vettek a szünetben egy jugoszláv nemzetközi tornán, majd néhány napos pihenő után elindultak a felkészülést segítő Balaton Kupa versenysorozaton is. A csapat egyébként nehéz ősz előtt van, hisz egy sor kedvezőtlen változás következett be, illetve kezdődött el Nagykanizsán ... A végzett Novaszeli Katalin, a főiskolások kitűnősége új egyesületének a Rába ETO-t választotta. A kapus Borda leállt, míg Feketénkre az őszi idényben nem számíthat a szakvezető. Kedvező őszi rajt az NB I B-ben viszont, hogy Szlobodáné Simon Hajnalka elkezdte az edzéseket, s a hó közepétől már erősíti a csapatot. A női csapatnál tehát elkezdődött a válság első időszaka, hisz a fentieken kívül nem sikerült senkit sem átigazolni. A szakvezető Fekete Zoltánnak mindössze 10 játékosa van az NB I. B-ben (Gaál, Czerbusz, Hári, Varga, Balaton, Nyerges, Weisz, Daróczi, Szlobodáné, és a jelenleg is sérült Bátorfalusi), akiknek nagy harcot kell folytatni annak érdekében, hogy sikeresen zárják a soron következő 13 fordulót, vagyis fő feladat lesz a bentmaradás kiharcolása .. . A főiskolás lányok a hét végén idegenben, a Bp. Építők ellen próbálkoznak meg a pontszerzéssel. A FÉRFI CSAPAT 12 ponttal, és a 9. hellyel zárta a tavaszt. A szünetben Lengyelországban szerepeltek, majd részt vettek a Balaton Kupán. Hazai környezetben 16 játékos készült az újabb idényre, akik közül hiányzik a Rába ETO- hoz átigazolt Szöllősi, valamint Péter Béla, aki a Bp. Spartacus játékosa lett. A csapat új szerzeménye a kapus Ifiisits, aki megkezdte főiskolai tanulmányait. A CSÜTÖRTÖK délutáni edzést követően Boros László, a férfigárda edzője így vélekedett az őszi idényről: — Sorsolásunk kedvezőtlen, hisz’ csak hat alkalommal leszünk pályaválasztók. Az erős mezőnyben azonban minden lehetséges, mert sok a háromesélyes mérkőzés. Mi úgy 25 pontot tervezünk a végelszámolásnál, s ez szerintem elég lesz arra, hogy jó középcsapatként zárjuk első NB I. B-s évünket. Az N. Gazdász férfi csapata is idegenben kezd, amely a 3. helyen álló Csömöri tsz vendége lesz. (balogh) BIZAKODÓ ÚJONCOK A bentmaradáshoz jó középcsapatnak kell lenni. A labdarúgó NB III nyitánya előtt A megyei bajnokság megnyerésével a Honvéd Thury SE I együttese megszerezte a jogot az NB III-ban való szereplésre is. A magasabb osztály, a megnövekedett követelmények gyors munkára serkentették a szakosztályt. Németh Lajos távozása után újra Tóth György testnevelő tanár, labdarúgó szakedző, a csapat volt mestere vette át a szakmai irányítást. Nagy lelkesedéssel vágott bele a nem éppen könnyű munkába. Az előkészületek három hetének tapasztalatait összegezve a következő tájékoztatást adta Tóth György: ■ — Az előírásoknak megfelelően mi is július 12-én kezdtük meg a felkészülést húszas kerettel. Heti 6 edzés szerepelt programunkban, s ezt igyekeztünk maximálisan kihasználni. Technikai téren akadt a legtöbb javítani való, de az erőnléti alapok sem voltak valami megnyugtatóak. Három kulcsemberünk — Kottás, Szegedi, Draskóczi — leszerelés után távozott tőlünk, így a csapatépítést is szinte elölről kellett kezdeni. Új játékosaink beépülése folyamatos volt, s már a kezdőcsapatban fog szerepelni Horváth (Mosonmagyaróvár), Berták (Nagybátony), Király (Ganz-MÁVAG) és Munkácsi (II. Alkotmány TSZ SK). A sok tennivaló és a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére zökkenőmentesen tudtunk készülni, az egyesületi vezetés messzemenően biztosította a feltételeket. Elégedett vagyok játékosaink hozzáállásával is, valamennyien nagy akarással készültek. " Mint ismeretes, az NB IIlban sorra kerülő átszervezések miatt 10 kieső csapat lesz a bajnokság végén, s ezek a körülmények még tovább élezik a harcot, még jobban megnehezítik az újonc csapatok helytállását. Milyen elképzelésekkel indulnak a bajnokságban, milyen célokat tűzött maga elé a szakosztály? — érdeklődtünk. — Tudjuk, nehéz feladatra vállalkoztunk, de nem tartjuk lehetetlennek a bentmaradást, ami egyben fő célkitűzésünk is. Nem táplálunk vérmes reményeket, de mindent megteszünk a sikeres szereplésért. A felkészülés eredményessége és a viszonylag jó képességű játékosállomány megfelelő biztosítéknak tűnik arra, hogy nem az utolsók között fogunk végezni. Sorsolásunk kedvezőnek mondható, hisz’ az első mérkőzésünket hazai pályán, egy másik újonccal, a Schönherz SE-vel játsszuk. Szeretnénk emlékezetessé tenni a nyitányt, mert egy győzelem nagy önbizalmat adna a csapatnak, amire a későbbiek során nagy szükségünk lesz. A Honvéd Thury SE a következő összetételben mutatkozik be az NB III-ban: Szalai — Kiss, Frizli, Munkácsi, Puklér — Merkli, Fischer, Szabó — Pál, Király, Molnár. Tartalékok: Horváth, Németh, Berták és Pápai. Az idei esztendő eddigi legszebb zalai labdarúgó sikerét a Zalaszentgróti Spartacus aratta azzal, hogy a 19 megyei, valamint a budapesti I. osztályú bajnokság második helyezettjei részére kiírt osztályozón a Ceglédi VSE mellett kiharcolta NB III-as szereplés jogát. A nagyszerű fegyvertény után a sürgető idő miatt, mindössze egy hét nyári szabadságot kaptak a játékosok. Még így is nehéz dolga volt azonban Tatár Lajos edzőnek, hiszen a sűrített programba sem fért bele több húsz edzésnél és négy előkészületi mérkőzésnél. Ebből következően a munka jellege az előző idényekben lerakott erőnléti alapok átmentését és a mielőbbi formába lendülést célozta. — Szeretném hangsúlyozni, hogy elsősorban azokra számítok, akik a bravúros felkerülésben részt vállaltak — válaszolta a fiatal szakember, amikor csapatépítési elképzeléseiről érdeklődtünk. — Ugyanakkor azonban játéklehetőséget kívánok adni a nyáron hozzánk került fiúknak is, akikkel — megítélésem szerint — erősödött játékosállományunk. Az utóbbiak — nevezetesen a Szekszárdi Dózsából jött Szabó Ferenc, a Bauxitbányász SE-től átigazolt Kurucz László, a volt ZTE-s Pongrácz Ferenc, meg a PEAC-tól eltávozott Pers Tamás — közül három kezdő emberként helyet kap a rajtoló csapatban, annál is inkább, mert Kissre és Kására eltiltás, Bognár Gyulára pedig sérülés miatt egyelőre nem számíthatok. Különben nincs teljesen rendben Kádár és Erdősi sem, de egyikük szereplésében feltétlenül bízom. A szentgrótiak Bábolnán kezdenek. Ellenfelük az előző idényben még NB II-es volt, a Béres (Ács) — Orbán, Erdősi, Kádár (Pongrácz), Bognár L., Kurucz (Laskai), Beledi T., Dervalics, Szabó, Fábián, Berta összeállítás tehát igen nehéz 90 perc elé néz. — Tervek, remények? — kérdeztük befejezésül. — Egy újonc célja, szinte kivétel nélkül mindig csak a bentmaradás kiharcolása — hangzott a mester felelete. — A miénk is ez, de ehhez most jó középcsapatnak kell lenni, hiszen a harmadik vonal létszámának jelentős csökkentése miatt csak az első tíz helyezett játszhat jövőre is az NB III-ban. Bízva a fiúk tudásában, lelkesedésében, számítva lelkes és népes szurkolótáborunk támogatására, nagyon remélem, hogy megkapaszkodunk. Hétvégi sportműsor SZOMBAT LABDARÚGÁS: Előkészületi mérkőzés: MÁV NTE—II. Olajbányász SE vegyes, Nagykanizsa, MÁV NTE pálya, 16.00 óra. KÉZILABDA: Göcsej Kupa (férfi csoportmérkőzések), Zalaegerszeg, Dózsa pálya, 14.30-tól. VASÁRNAP LABDARÚGÁS: Balaton Kupa: Haladás VSE— Kaposvári Rákóczi, Nagykanizsa, Olajbányász pálya, 16,30. Előtte 14,30-tól tartalék csapatok mérkőznek. (Az Olajbányász SE által kiadott tiszteletjegyek egyik találkozóra sem érvényesek!) NB III.: Honvéd Thury SE—Honvéd Schönherz SE, Nagykanizsa, Thury pálya, 16,30. Előkészületi mérkőzés: Z. Dózsa —Z. Építők: Zalaegerszeg, Dózsa pálya, 16,30. KÉZILABDA: Göcsej Kupa, Zalaegerszeg, Dózsa pálya. 9 órától férfi csoportmérkőzések, 11,30-tól helyosztók. Ünnepélyes eredményhirdetés: 14.10. SPORTHORGÁSZAT: OKISZ Kupa (országos verseny) Csömödér, Halastó, 7:00. TENISZ GÖCSEJ KUPA Színvonalas versenyek Kanizsán Az Országos Tenisz Szövetség és az II. Olajbányász SE Nagykanizsán, az Olajbányász felújított, Vár úti teniszsporttelepén rendezte meg az eredetileg Zalaegerszegre kiírt Göcsej Kupa országos teniszversenyt. A hat pályán sorra került, színvonalas, változatos versenyeken a nőknél a fővárosi, míg a férfiaknál vidéki sikerek születtek. EREDMÉNYEK : 1. oszt. férfi egyes (10 induló) : 1. Harmath Frigyes (Kaposvári Vasas), 2. Szabó (Bp. MOM), 3. Csetényi (Haladás VSE) és Kamerda (Bp. Elektronika). A döntőben: 6:1, 6:2. II. oszt. férfi egyes (16 induló): 1. Harmath Frigyes (Kaposvár), 2. Csetényi (Haladás VSE), 3. Molnár (Pécsi Spartacus) és Szabó (Bp. MOM). Döntőben: 6:3, 6:4. III. oszt. férfi egyes (16 induló): 1. Dominik Sándor (II. Olajbányász SE), 2. Kamerda (Bp. Elektronika), 3. Ács (Kaposvár) és Sziládi (Balatonboglár). A dönetőben: 6:4, 6:2. I. oszt. női egyes (8 induló): 1. Lukács Éva (Bp. Honvéd), 2. Újhelyi (Bp. Honvéd), 3. Zentai és Tímár (mindkettő KSI). A döntőben: 6:3,5:0. II. oszt. női egyes (6 induló): 1. Timár Mária (KSI), 2. Zana (KSI), 3. Dobriné Poor, Magda és Gajáriné Balikó Zsuzsa (mindkettő II. Olajbányász SE). A döntőben: 6:2, 6:1. III. oszt. női egyes (6 induló): 1. Timár Mária (KSI), 2. Zentai (KSI), 3. Zana (KSI) és Molnár Éva (ZTE). Döntőben: 1:6, 6:3, 6:0. Férfi páros (12 páros): 1. Molnár (Pécsi Spartacus), Szemes (REAC), 2. Csetényi, Fábián (Haladás VSE), 3. Harmath (Kaposvár), Dominik (II. Olajbányász) és Kamerda (Bp. Elektronika), Szabó (Bp. MOM). A döntőben: 6:1, 6:1. Hiúsági leány egyes (6 induló): 1. Timár Mária (KSI), 2. Zana (KSI), 3. Molnár (ZTE) és Zentai (KSI). Ifjúsági fiú egyes (8 induló) : 1. Walter József (Kaposvári Vasas), 2 Szabó (Balatonboglár), 3. Boros (II. Olajbányász) és Böröcz (ZTE). 1976. augusztus 7. Göcsej Kupa — csak férfiaknak A Zala megyei Kézilabda Szakszövetség versenykiírására, az idei Göcsej Kupa küzdelmeire csak férfi csapatok neveztek. A H. Katona SE két csapatot indít — a bajnoki rajt előtt nyilván több játékost akar megfigyelni a szakvezetés —, egy-egy csapattal pedig a Z. Dózsa, a MÁV NTE, Söjtör, Teskánd, s egyetlen megyén kívüliként a Pápai Vasas nevezett. Szombaton délután 14 órakor két csoportban kezdődnek meg a küzdelmek, vasárnap reggel 8 órától pedig a csoportok azonos helyezettjei a helyosztókat játsszák le. A torna színhelye a Z. Dózsa kisstadionja lesz. A kupa jelenlegi védője a Pápai Vasas, ezúttal a Katona SE-nek van nagy esélye arra, hogy megnyerje a tornát, s ezzel a kúriát visszahozza a megye területére. I (20.) Anyicska egy öreg tuskó gyökerére lépett, s onnan leugrott a száraz patakmederbe, a csörgő kavicsokra. Lonci ugyanígy tett, csak óvatosabban, és kicsit a tenyere is homokos lett. Elismerte, hogy Anyicska a „vadon lánya”. Anyicska nevetett ezen. Tudta, hogy az egy film és abban van egy lány. A kavics zengve ropogott a talpuk alatt és nevetésüket, mint valami tükör, visszaverte az erdő fala. És a hangjukat is visszaverte és zengette. És amikor elhallgattak és megálltak a kavicson, olyan csend lett, hogy a szívük beledobogott. Egymás tekintetébe kapaszkodtak és hallgatóztak. Meghallották a levelek susogását és a legyek döngését. S a madarakat is meghallották. És nagyon távol a bőgőt, mintha dongó zümmögne. Mosoly nyílott az arcukon, és Lonci szép szemén az áhítat könnye ragyogott. Anyicska egy nagy homokkőre mutatott. Termetes kő volt. Termetesebb a többinél, melyek a mederben itt-ott feltorlódtak, a szél és víz simára és gömbölyűre gyalulta. És mintha kigurították volna a szélt homokra. — Egy kereszt — mondta Lonci felfedezte. A nap már a fák lombja közé süppedt e délutáni órában, így nem sütötte a követ, de a váj az árnyéka most is meglátszott. — Erdei kereszt. Így hívják — mondta Anyicska. — Állati érdekes... És minek van ez itt? — Régen itt van — mondta Anyicska, és keskeny vállát vonogatva kissé elgondolkozott. — Valami lányt meggyilkoltak itt régen ... Valami katona, így beszélik. Lonci megdermedt, s hátralépett a kőtől, tágra nyílt, rémült szemekkel. Az erdő csendje és árnyéka szorongó szíve ellen kelt; e két ellenséges marok fojtogatta, s arcán szétterjedt a félelem sápadása.