Zalai Hírlap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-03 / 79. szám

14 A rejtvények történetéből Homérosz a kalózkapitány és Schiller T­ibb díny, na a rejt­vénynek , logikus gondolko­dásra késztet, bővíti a meg­fejtők ismeretanyagát és tár­saságok, baráti összejövete­lek kellemes időtöltése lehet. Összeállításunkban öt rejt­vényt közlünk. Valamennyi a műfaj klasszikus darabja, némelyik több mint 2000 esz­tendős múltra tekinthet vis­-­ ­ Constantinus római császár, akit a történetírók a „nagy” melléknévvel illettek, nemcsak arról híres, hogy hosszú hábo­rúzással győzte le a keleti or­szágrész társuralkodóit, hanem arról is, hogy kedvelte a tré­fás, elmés játékokat. Bizánci udvarában gyakori vendég volt egy akkoriban neves csil­lagász, Metrodorosz. Ő sokszor szórakoztatta el az udvart, fő­leg matematikai rejtvényeivel, szójátékaival. A csillagász egyik ilyen alkotását kortársá­nak sírköve őrizte meg az utó­kor számára: Itt a sír Diphantosz tetemét takarja S a sírkő rejtve a korát is közli veled Életének hatodrészén gyer­mek lehetett Tizenkettedét hozzá, s us­­kálla pelyhedzett, Még egyheted,­­ felhangzott a nászi ének S további öt év kellett, gyer­mek születésének S alighogy a gyermek apja kora felét elérte Hades az életből kegyetlenül kitépte... Ezután még négy évig gyá­szolta a szegény atya Oldd meg a rejtvényt s mondd mennyi a kora. E Homérosz két főműve, az Iliász és az Odüsszea sokak előtt ismert. Kevesen tudják azonban az ógörög irodalom klasszikus egyéniségéről, hogy órákig játszott elmés fejtörő­ket öreg földművesekkel, pia­ci árusokkal és halászokkal. Mindig ő lett a győztes, csu­pán egyszer kapott Homérosz olyan feladatot, amelyet nem tudott megoldani. A rejtvény egy Tükorosz nevű halásztól ered. Amit megfogunk, azt eldob­juk S hazavisszük mit meg nem fogunk.­ ­ középkori történetekben gyakori az a fordulat, hogy megkegyelmeznek annak a ha­lálra ítéltnek, aki megfejt egy rejtvényt Egy skandináv mese őrizte meg ezt a feladatot amelyet egy rablógyilkosnak adtak fel, mielőtt karóba akar­ták húzni: Dobd a vízbe, meg nem ful­lad, Dobd a tűz­be, meg nem gyullad, Szalma között csendben ma­rad.­ ­ Még mindig ugyanaz a té­ma, csak egy holland változat A szájhagyomány szerint meg­kegyelmeztek egyszer egy ka­lózkapitánynak, akit az amsz­terdami kikötő előtt elfogtak, ő már az akasztófa alatt állt amikor kapott egy utolsó le­hetőséget a bírái­tól. Feladha­tott nekik egy találós kérdést és ha ők nem tudják megfej­teni, a kalózkapitány megme­nekül a kivégzéstől. Az elítélt gondolkodási időt kért Három napig élt cellájában kenyéren és vízen, végül hosszas töpren­gés után, amikor ismét az akasztófa alá vezették, így szólt: — Sétálni mentem egyszer; találtam egy hullát; a hullá­ban hét elevent, és ezek az elevenek megmentettek egy életet__ Mondjátok meg, ti magatokat bölcsnek tartó bí­rák, hogy mit példáz a törté­netem? A kalózkapitárra elérte cél­ját mert a rejtvényét nem tudták megfejteni . Nem egyszer készítettek­ tré­fás feladványt a költők, játék­ként barátaik,környezetük szórakoztatására. Írt ilyet Friedrich Schiller, a híres né­met költő és drámaíró is. Az egész nem több, mint hét sor, megfejtése azonban hét órát is igénybe vett, amikor a köl­tő társasága először hallotta: Mérföldekre visz, messze té­ged És mégis egyhelyben marad Nincs szárnya neki, fel a légbe Mégis magával elragad. És a legnagyobb óceán is, Neki egy kis, rövidke új Pillanat alatt odajut. A rejtvények helyes megfejtése: L­ziphantosz M éves korában hunyt el Z. A bolha. S. Az árnyék. A. Séta közben egy bullát láttam, ezen hét varjú lakmározott. Ezek mentik meg az életemet, mert ti bírák nem tudjátok megfejteni a rejtvényemet. S. A azem. M. R. L4 an autópályán — rendőri védelemmel. (Fotó: Szabó Béla Tiej term­ékgyártó szakmunkástanulónak felveszünk 8 általános iskolát végzett fiatalokat Jelentkezés a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában, Zalaegerszeg, Kinizsi P. u. 53 EMLÉKMŰ­ K, Gyenes Istvánnak a (13. sz- sor) Szabad­ságszobor zászlótartó katonájáról írott költeményéből idézünk (L és 10. sz. sor). A jobb felső sa­rok zárt betűi: EMB, a bal alsó saroké: EGY. Vízszintes. 11. Végtag. 12. Hü­velyes. 14. Névelő. 15. Saját ke­zével. 17. Fölösleges holmi. 18. Labdajáték kelléke. 19. Hely-t­ag. 20. Hónapnév röv. 22. Petőfi álhornoka. 24. A Tisza mellékfo­lyója. 25. Ételízesítő. 26. Égés mel­lékterméke. 28. Fadoboz. 29. Házi­kó. 30. Nem szól. 32. Világtalan. 33. K­T. 34. Folyami átkelőhely. 35. Vörhenyes. 37. Sajt fele. 38. Palánk. 39. Orrtő mássalhangzói. 41. Szörny. 42. Például. 44. Hold­nyelv. 46. Azonos betűk. 47. Régi súlyegység. 49. Elérzékenyítő. 50. Épületelem. 51. Gyümölcs. 52. Jöjj. 53. Leromlott ló. 54. Vidék. 56. Ré­gi török rang. 58. Európai nép. 59. Azonos betűk. 60. Vén. 61. Testtáj. 63. Az Ismeretlen névjele. 64. Szer­szám fontos része. 65. Vágány. 67. Elek (!) Függőleges. 2. Rangjelző szócs­ka. 3. Edény. 4. Hangszer. 5. AB. 6. Folyó a Szovjetunióban. 7. Fö­dél. 8. Villanykörte. 0. SY. 10. Lom. 10. Fővárosi gyógyfürdő. 21. Részesrag. 22. Oldal. 23. Növény szaporító szerve. 24. Hossz. 26. Ma­ró folyadék. 27. Végtag. 30. Szám­név. 31. Szúrófegyver. 34. Cibás. 36. Évszaft. 39. Himlőhely, ripacs. 40. Pápai korona. 43. Anyagmozgató kéziszerszám. 44. Melléknév felső­fokának jelzője. 45. Mentedarab. 46. Régi városrész. 48. Tápláló ital. 50. Borít. 55. Megyeszékhely. 57. Testrész. 60. Helyhatározó névutó. 62. Vissza, erdélyi folyó, fi- Tleint­tendő. 65. Kétes (!)­­. Biztató szócska. 68. Lyka Károly. A megfejtéseket szerkesztősé­günk címére kell beküldeni. A le­velezőlapra az alábbi rejtvény­szelvényt kérjük felragasztani. Beküldési határidő: 1977. április 9. Legjobb rejtvényfej­tőink között minden hónapban könyveket sor­solunk ki. A március 27-i szá­munkban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: A távolból jöttünk S megyünk csak előre Egy néptől a másig időről időre ZH Rejtvény•­eselvény 1977. április 3. ZALAI HÍRLAP RÁDIÓ, TV, MOZI A Rádió Kossuth-adóján: 6,00 : Hírek. — 6,10: Kellemes vasárna­pot! — 7,23: Emlékeztető — az utak elejére. — 8,00: Hírek­. — 8,10: Öt kontinens hét napja. — 8,26: A MR és TV énekkara ma­gyar szerzők kórusműveiből éne­kel. — 8,58: Olvastam egy novel­lát. — 9,23: Lohengrin — Elza áriá­ja. -— 9,44: Zenés reklámturmix.­— 9,54: Útközben. — 10,00: Hírek. — 10,03: Százszorszép színház. Tava­szi darvak. — 11,00: Tűzben fa pa­razsa volnék. Versek. — 11,05: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. — 12,35: Hírek. — 12,45: Édes anyanyelvünk. — 12,50: Nép­szerű filmdalok. — 13,05: Tisztelet az embernek. — 13,15: Budai Lí­via, Tokody Ilona és Palcsó Sán­dor népdalokat énekel. — 13,40: Metronóm ... — 14,00: Emlékeze­tes pillanatok. — 14,39: Pillantás a szocialista világba. — 15,00: Hírek. — 15,13: Operettrészletek. — 16,03: Fiatal riporterek, újságírók műso­ra. — 16,38: Népdalkörök ország­szerte. — 17,00: Hírek. — 17,05: Útközben."— 17,10: Fischer Annie zongorázik. — 17,50: Felszabadulá­sunk ünnepe. — 18,05: Két Liszt­rapszódia. — 18,30: Hírek. — 18,45: Sporthírek. — 18,55: Közép-euró­pai közíró vagyok — összeállítás. — 19,45: Beethoven műveltségi verseny. —■ 21,15: Régi muzsika. — 21,33: Simándy József operett­dalokat énekel. — 22,00: Hírek. — 22,10: Közvetítés az asztalitenisz VB-ről. — 22,35: Operaáriák. — 23,08: Modern írók portréi. — 23,25: Századunk zenéjéből. — 24,00: Hí­rek. — 0,10: Melódiakoktél A Petőfin: 7,00: Egyházi félóra. — 7,30: Magyar szerzők orgona­­műveiből. — 8,00: Hírek. — 8,05: Mit hallunk? — 8,30: Hírek. —8,33: Miska bácsi levelesládája. — 9,00: Vasárnapi koktél. — 10,30: Hírek. — 10,33: A Rádió Dalszínháza. Zeng az erdő. — 11,30: Láttuk, hal­lottuk. — 11,50: Jó ebédhez szól a nóta. — 12,54: Szépenszóló Fütyörs — mesejáték. — 14,00: Táskarádió. — 15,00: A Magyar Néphadsereg rézfúvós együttese játszik. —15,17: Bartók: Falun. — 15,30: Hírek. — 15,33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 15,43: Dzsesszfelvé­­telekből. — 16,30: Tenorálták. — 17,00: A vasárnap sportja. — 17,30: VASÁRNAP Hírek. — 17,33: Slágerturmix. — 18,95: Ha még nem tudná. —18,35: Zenés játékokból. — 19,30: Hírek. — 10,33: Sporthírek. — 19,43: Kri­tikusok fóruma. — 19,53: Népzene­kedvelőknek. — 20,23: A Magyar Kultúra Háza — Berlinben — ri­port. — 20,43: Barátság slágerex­­pressz. — 21,15: Rádiószínház. Ma­gyarországi napló 1944—45. — 22,30 : Hírek. — 22,33: Tánczene éjfélig. — 24,00: Hírek. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8,08: Janet Baker énekel. — 8,34: Zene­kari muzsika. — 10.09: Új zenei újság. — 10,44: Mi történt velük? — riport. — 10,59: Csak fiatalok­nak! — 12,00: Hírek. — 12,10: Ze­nekari részletek Lully operáiból. — 12,55: Dietrich Fischer Dieskau összes Wolf-dalf­el­vételei­n. — 13,57: Kis magyar néprajz. —14,02: A Venetói Szólisták lemezeiből. — 15,00: Hírek. — 15,08: A rivalda túlsó oldaláról. — 15,39: Dokumen­tumműsorok és dokumentum játé­kok szemléje. — 16,46: Romantikus kórusmuzsika. — 17,20: Hogyan kell remekművet írni? — 18,00: Hírek. — 18,03: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — Közben: 18,48: Versek. — 19,28: Hírek. — 19,31: Zenekari muzsika. — 21,24: Marcella Pobbe és Bruno Prevedi énekel. — 21,55: Világhírű előadóművészek Bartók­­f­el­vételeiből. — 23,00: Hírek. Győr. 8,5: Lapszemle nyugat­­dunántúli lapokból. — Hangos portré. — Mi­nt törvény­könyv. — Könyvekről, folyóiratokról. — Az ünnepre készült el. — Nimród-dí­­jas vadászok. — Keszthelyi mű­vészházaspár. — Két év Tanzániá­ban. — 9,50: Német műsor. A TV műsora: 8,53: Műsorismer­tetés. — 8,55: Tévétémna. — 9,00: Iskolatévé. — 9,30: Mindenki is­kolája. — 19,00: Hírek. — 10,35: A fehér delfin — rajzfilmsorozat. — 10,50: Formák — belga filmsorozat gyerekeknek. — 11,15: Bátor em­berek — szovjet film. — 14,28: Mű­sorismertetés. — 14,30: A tavasz 17 pillanata. — 15,35: Nótaszó. — 15,55: Moszkva egy napja. A Ho­rizont szerkesztőség műsora. — 16,15: Reklám. — 16,20: Műsorain­kat ajánljuk. — 16,45: A Magyar Televízió szabadegyeteme. — 17,4©: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 17,45: Vitázó ifjúságunk. Versek. — 18,15: Reklám. — 18,25: Esti me­se. — 18,35: Tévétérna. — 18,45: Felszabadulásunk ünnepe. — 19,00: A hét. — 20,00: Hírek. — 20,05: Olaszok hihetetlen kalandjai Le­­ningrádban — szovjet—olasz film. 1974. —­21.40: Sporthírek. — 21.50: Szülj nekem három fiút — mono­dráma — a háború ütötte sebek továbbéléséről. — 22.40: Hírek. A Jugoszláv TV műsorából: 8.45: Barázdák — adás falunak. 10.00: Mágnes — gyermekműsor. — 10.30: Pan Tau — filmsorozat. — 11.00: Népi muzsika. — 11,30: Földműve­lőknek. — 12,30: A tudás vagyon. — 13,55: A nézők és a tv. — 14,25: Nagy detektívek — filmsorozat. — 15,20: Vasárnap délután. — 20,05: Drámasorozat. — 21,20: Dokumen­tumadás. — 22,10: Sportszemle. — 23,10: Hét TV-nap. 2. műsor: 16,40: Kosárlabda. — 18,15: Rajzfilm. — 18,30: Emigráns beszélgetések. — 19,50: Külpoliti­kai kommentár. — 20,00: Szóra­koztató műsor. — 21,00: Huszon­négy óra. — 21,20: A nap szépe — francia film. Az Osztrák TV műsorából: 15,30: Szép Izabella — filmvígjáték. — 17,30: Maja, a méhecske — rajz­filmsorozat. — 18,00: Idősebbek klubja. — 18,30: Dalolj velünk! — 19,00: Osztrák képek. — 19,9: Tv­­híradó. — 19,50: Sport. — 20,15: Határozat a falon — film. — 22,00: Sport. — 22,10: Egy kis éji zene. — 22,40: Hírek. 2. műsor: 17,00: Az úton — köz­lekedési magazin. — 18,00: Doku­mentumfilm. — 19,10: Orgonák — riportfilm. — 19,30: A Monsters­ ek — filmsorozat. — 20,00: Könyvba­zár. — 20,15: Prizma. Asszonyok magazinja. — 22,00: Szájkosár nél­kül — ifjúsági magazin. Mozi, Zalaegerszeg, Adyt 18: Tótágas (magyar) 18, 20: Valerie (angol) 16 éven felül. Matiné: Tót­ágas. Művészmozi, 18,30: így let­tem (magyar). Nagykanizsa, Béke, 16, 18, 20: Folytassa, cowboy! (an­gol). Matiné: Hugó, a víziló. A Kossuth-adón: 6,00: Hírek. — 6,05: Kellemes ünnepet! — 8,00: Hírek. — 8,13: Dalok a felszaba­dulásról. — 8,36: A hét zeneműve. — 9,06: Nemzetközi rádiójáték­fesztivál gyerekeknek. — 9,54: Út­közben. — 10,00: Hírek. — 10,03: Népdalok. — 10,24: Köszöntő az Életre — versek. — 10,34: Feren­­csik János Beethoven-műveket ve­zényel. — 12,00: Hírek. — 12,05: Tánczenei koktél — 12,50: Emlé­keznek-e Barnabásra? — 13,30: Jó ebédhez szól a nóta. 13,55: Édes­ anyanyelvünk. — 14,00: Kórodi andrás — portré. — 15,00: Hírek. — 15,13: Zenés hangsi­jtek. —15,38: Marlene Dietrich énekek — 15,53: Versek. — 17,00: Hírek. — 17,05: Útközben. — 17,10: Az Állami Né­pi Együttes ének és zenekarának műsora. — 17,29: A MR és TV szimfonikus zenekara játszik. — 18,18: Közvetítés az Asztalitenisz VB-ről. — 18,30: Hírek. — 18,40: Útközben. — 18,45: A Rádió Kaba­részínháza. — IMS: Beethoven műveltségi verseny. — 21,25: Négy ország — négy énekes. — 22,00: Hírek. — 22,10: Asztalitenisz VB. — 22,25: Ránki Dezső zongorázik. — 24,00: Hírek. — 0,10: Virágéne­kek. A Petőfin: 7,00: Magyar művé­szek operafelvételeiből. — 8,00: Hírek. — 8,05: Népi zene. — 8,30: Hírek. — 8,33: Fúvószene. — 9,48: Operettnyitányok. — 10,16: A haj­nal hősei — kantáta. — 10,30: Hí­rek. — 10,33: Magvető klub. — 10,50: Szovjet filmdalok. — 11,00: Humorin­dex. — 12,30: Hírek. — 12,33: Kis magyar néprajz. — 12,9: A Szovjetunió turistaútjain. — 13,38: Asztalitenisz VB. — 14,00: Éneklő Ifjúság. — 14,30: Nyolc Rá­dió nyolc dala­ — 15,00: Paganini — operettrészlet. — 15,30: Hírek. — 15,33: Országúton. — 15,53: Ma­gyar operaénekesek. — 16,43: Ked­ves lemezeim. — 17,30: Hírek. — 17,33: A rend lelke — riport. — 18,03: Régi Beatles-melódiák. — HÉTFŐN 19,03: Szabó Ferenc: Felszabadult melódiák. — 19,30: Hírek. —19,33: Népszerű muzsika — világhírű elő­adók. — 30,40: A szépítő öregség. Versek. — 21,00: Magyar tájak da­laiból. — 21,41: Csajkovszkij lemez. — 22,30: Hírek. — 22,33: Zenés Já­tékokból. — 23,20: Dzsesszfelvéte­­lekből. — 24,00: Hírek. 2. műsor: 0,00: Hírek. — 0,00: A nevezetes mosogatólány. Elbeszé­lés. — 11,03: Századunk zenéjéből. — 12,00: Hírek. — 12,05: Orosz ope­rákból. — 13,92: Bemutatjuk új Eterna-lemezünket. — 14,01: Diet­rich Fischer-Dieskau felvételei. — 12,00: Hírek. — IS,06: Művészneme­­sek. — 16,07: Hat magyar tánc. — 18 17: Hangfelvételek — felsőfokon. — 17,20: Láttuk, hallottuk. —17,35: Huszonöt perc beat. — IS,02: Hí­rek. — 18,03: Zsebrádiószínház. — 18 27: Clara Haskil zongorázik — 10,30: Hírek. — 19,33: Bach-művek. — 21,11: Novellafüzér Asztalos Ist­ván műveiből. — 21,42: Az ezred lánya — operarészlet. — 22,30: A hét zeneműve. Bartók: Egynemű karok. — 23,06: Hírek. Győr: 0,30: Látogatás a szombat­helyi Forradalmi Múzeumban. Új búzafajták. — Gazdag népművé­szeti gyűjtemény egy pápai házi­asszonynál. — Ünnepi tanácsülés a 700 éves Sopronban. — A Győr- Sopron megyei pályázatról. Ho­gyan élünk? A TV műtrai 1.01: Műsoris­mertetés. — MS: Tévétémna. — 0,00: Szünidei matiné. — 10,10: Forradalmi ifjúsági napok. — 11,30: vakáció melódiában. —14,13: Műsorismertetés. — 14,15: Különös vállalkozások — kalandos utazá­sok. — 15,00: Telesport. — 17,15: Az Idők kezdetén, magyar film. — 18,45: Az Országház. — 10,05: Lehet egy kérdéssel több? Vetél­kedőműsor. — 19,35: Esti mese. — 19,45: Tévétorna. — 19,50: Hírek. — 20,00: A tanítvány. Tévéfilm. — 21,05: Maya és társai. Operett- és musical-részletek. — 21,45: Hírek. — 21,50: Telesport. Aztalitenisz VB. A Jugoszláv TV műsorából: 17,45: Gyermekeknek. — 18,00: Volt egyszer egy császár. — 18,15: Iro­dalom. — 18,45: A szerelem körül­vesz bennünket mindenfelől. — 20,00: Látogatás — tv-dráma. — 21,00: Kiválasztott pillanat. — 21,05: Találkozások. — 21,50: Doku­mentumfilmek Titóról 2. műsor: 18,25: Asztalitenisz VB. — 20,25: Sport karikatúrában. — 20,5: Belpolitikai adás. — 21,00: Huszonnégy óra. — 21,10: Házi mozi. Egy amerikai Európában — amerikai film. Az Osztrák TV műsorából: 9,00: Óvodások műsora. — 0,»: Rövid­­filmek. — 19,10: A mi doktorkis­asszonyunk. Film. — 14,10: Aszta­litenisz VB. — 17,»: Kicsinyek műsora. — 18,00: Állatok paradi­csoma. — 18,»: ML — 19,00: Oszt­rák képek. — 10,»: Tv-híradó. — 20,00: Hétfői telesport. — 9,40: Riportműsor. — 20,55: Bevetés Manhattanba. — 21,40: Hírek. — 21,45: Sport. Utána: Asztalitenisz VB. 2. műsor: 18,»: Vadászat a va­dászokra — film. — 19,»: Riport­film. — 20,00: Ház az Eaton Pia­con. — 20,55: Belépés szabad! Kul­túrába magazin. — 21,40: Tv-hír­adó. — 22,10: A Marvin-kert kirá­lya. Film. Mozi, Zalaegerszeg, Ady: W, I«, »: A bátyámnak klassz öccse van (csehszlovák). Matiné: 8,», 10: Hugó, a víziló. Művészmozi: 18,»: így jöttem (magyar). Nagykani­zsa, Béke: 16, 18: Pókfoci (ma­gyar) 20: A rendőrség csak áll és néz (olasz) 14 éven felül. Matiné: A Chariot-k bejárják Spanyolor­szágot. A Kossuth-adón: 8,90: Hírek. — 8,27: Zenekari muzsika. —9,00*: Katedra. — 10,00: Hírek. — 10,05: Lesz-e „vízválság*’? — 10,35: Didó és Aeneas — háromfovonásos opera. — 11,32: Kontúrok. — 11,40: Yvette — kisregény folytatások­ban. — 1l.oo: Déli krónika. — 12,20: Ki nyer ma — 12,35: Meló­diakoktél. — 14,06: A két Cecília — mesejáték. — 14,50: Éneklő If­júság. — 15,00: Hírek. — 15,10: Zongoratrió. — 15,23: Beethoven műveltségi verseny. — 15,44: Ma­gyarán szólva. — 16,05: A Gyer­mekrádió műsora. — 16,35: Beszél­getés Mike Rosenberggel. — 16,50: Asztalitenisz VB. — 17,00: Hírek. — 17,07: Datolya olajban — riport. — 17,32: Haydn: Gádúr szimfónia. — 17,57: Mai könyvajánlatunk. — 18,00: A Szabó család. — 18,30: Esti magazin. — 19,15: Asztalitenisz VB. — 19,30: Operarészletek. — 20,00: Gramsci 40 év után. — 20,5: Szí­nes népi muzsika. — 21,00: Hírek. — 21,05: Kilátó. — 22,00: Hírek. — 22,15: Asztalitenisz VB. — Döntő. — 22,30: Magyar zeneművek. — 23,13: Vokális zene. — 24,00: Hírek. — 0,10: Táncdalok. A Petőfin: 8,00: Hírek. — 8,05: Kettesével. . . táncdalok. — 8,5: Hírek. — 8,33: Szemforgatás nél­kül. — 8,43: Népdalok, néptáncok. — 9,25: Orvosi tanácsok. — 9,9: Hírek. — 9,33: Derűre is derű . . . — 10,00: A zene hullámhosszán. — 10,30: Hírek. — 10,50: Délelőtti tor­na. — 11,30: Hírek. — 11,55*: Látó- 12,30: Hírek. — 12,33: Arcképek az szög. — 12,00: Operettrészletek. — orosz irodalomból. — 12,50: Hang­szerszólók. — 13,25: Növér­ykedve­­lők öt perce. — 13,30: Hírek. — 13,33: Beszélni nehéz. — 14,00: Ket­tőtől hatig . . . zenés délután. — Operaslágerek. — 14,30: Hírek. — 14,35: Tánczenei koktél. — 15,20: Könyvről — könyvért. — 15,30: Hírek.­­ 15,36: Találkozás a szó­ KEDDEN dióban. — 16,»: Hírek. — 16,»: Csúcsforgalom. — 18,09: Közvetí­tés az asztalitenisz VB döntőjérő. — 18,»: Hírek. — 18,33: Operett­részletek. — 19,14: Hogyan látják külföldön a természetvédelmet? — 19,30: Csak fiataloknak! — 20,»: Hírek. — 20,33: Asztalitenisz VB. Döntő. — 21,00: örökzöld dalla­mok. — 21,55: Nóták. — 22,»: Hí­rek. — 22,»: Tíz perc külpolitika. — 22,43: Gyulai Gaál Ferenc szer­zeményeiből. — »,10: Rigó Jancsi. — Operettrészletek. — 24,00: Hírek. Is műsor: 14,00: Hírek. — 14,05: Zenekari muzsika. — 16,90: Hírek. — 16,03: A kísértetkastély — ope­rarészlet. — 17,00: Kórusművek. — 17,»: Katedra. — 18,00: A világ­­gazdaság hírei. — 18,05: Brahms műveiből. — 19,30: Hírek. —19,33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. — 21,»: Operaáriák. — 22,30: Dzsesszfelvételeinkből. — 23,00: Hírek. Győr. 17,00: Hírek. — 17,05: A beat kedvelőinek. — 17,25: Sopron a magyar Irodalomban. — 17,35: Zongoramuzsika. — 17,45: Leveles­láda. — 17,50: Kazal László énekes. — 18,00: Nyugat-dunántúli króni­ka. — 18,15: Slágerek. — 18,27: Hírösszefoglaló. A TV műsora: 8,54: Műsorismer­tetés. — 8,55: Tévétorna. — 9,00: Honvédelmi ismeretek. — 9,25: Szünidei matiné. — 16,13: Műsor­­ismertetés. — 16,15: Hírek. — 16,20: Asztalitenisz VB. Egyéni döntők. — 17,20: Játék a betűkkel. — 17,45: Balettrészletek. — Szovjet rövid­film. — 18,05: Egészségünkért. — 18,10: Mindenki iskolája. — 19,15: Esti mese. — 19,20: Tévétérna. — 100: Tv-híradó. — 24,90: Klafti­mek a nagyvitágból A gorilla. — »,50: Franciaország madártávlat­ból. — 21,10: Picasso: A háború és a béke. — 21,9: Asztalitenisz VB. Egyéni döntők. — 22,44: Tv-hír­adó 3. 2. műsor» »,00: Műsorismertetés. — 26,01:­­Az éneklés ideje eljött...** — 9,40: Tv-híradó 2. — 21,00: Agyagtáblák üzenete (Gilgames) színpadi játék két részben. — 18 éven felül. A Jugoszláv TV műsorából: 17,45: A tenger mélyének titkai. — 18,15: Művelődési műsor. — 18,45: Fiatalok fiataloknak. — 20,00: Bel­politikai adás. — 20,55: Halló 93. — 21,10: A háború filmen. — 22,00: Autóvásár. 2. műsor: 14,00: Asztalitenisz. — 18,45: Dokumentumfilm. — 19,00: Szórakoztató műsor. —­ 19,55: Ko­sárlabda. — 21,35: Huszonnégy óra. — 21,50: Ifjúsági dzsessz-klub. — 22,15: Tudományos műsor. Az Osztrák TV műsorából: 9,00: Óvodások műsora. — 9,»: Rövid­­filmek. — 10,05: Gratulálunk, fia született. Film. — 14,00: Asztalite­nisz VB. — 17,»: Kicsinyek mű­sora. — 18,00: Zeschelbach és tár­sa. — 18,M: Mr. — 19,00: Osztrák képek. — 19,»: Tv-híradó. — 9,00: Riportműsor. — 21,00: Szórakozta­tó műsor. — 21,45: Ház az Eaton Piacon. — 22,30: Hírek. — 22,35: Sporthírek. Utána: Asztalitenisz VI* 2. műsor: 18,30: Tudományos ak­tualitások. — 19,30: Orvosi taná­csok. — 20,00: Lacombe Lucien — film. — 22,20: Tv-híradó. Mozi, Zalaegerszeg, Ady: 16, 11, 20: A bátyámnak klassz öccse van (csehszlovák). Matiné: 8,30, 10: Robinson Crusoe. Művészmozi. Filmklub, Nagykanizsa, Béke: 16, 18: Pókfoci (magyar) 20: A rend­őrség csak áll és néz (olasz) 14 éven felül. 1977. Április 1.

Next