Zalai Hírlap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
ma. április. Egy arány ürügyén Sok érdekes, s főként tanulságos adatot tartalmaz a dokumentum,amelyben minapi ülésén a Központi Bizottság 1974. március 19— 20-i, a munkásosztály társadalmi szerepének fejlesztéséről, helyzete további javításáról szóló határozatának zalai megvalósulását összegezte a megyei pártbizottság. Az elemzés során külön figyelmet szenteltek a munkásnők szerepének, mely a termelő munkában, s megyénk társadalmi, politikai életében egyaránt növekszik. Jól mutatja ezt, hogy a munkásosztályhoz tartozó aktív keresőkön belül a nők aránya 1977-ben már elérte a 35 százalékot, ami az iparosodás későbbi kezdete ellenére csaknem eléri az országos átlagot. De nem kevésbé értékesek a számszerűsíthetetlen változások. Amelyek némelyike persze végső soron mégiscsak adatszerűvé tehető, de ami mögötte rejlik, annak már valami egészen más a mértékegysége. Íme csak egy ilyen tény: a közvetlen termelésirányító női vezetők aránya meghaladja az országos átlagot. Sok mindenről lehetne szót ejteni ez arány ürügyén. Az első üzemi munkanapokról, amikor a korábbi elfoglaltsághoz szokott asszonyok déltájban otthagyták a gépsort, s indultak volna haza, ebédet főzni, jószágot etetni, a titkolt könnycseppekről, melyek oda-odapottyantak a nehezen alakuló munkadarabokra, az új természetű viták miatti álmatlan éjszakáján, merthogy a legjobb barátnőnek, sógorasszonynak, komaasszonynak is meg kellett mondani: ezt nem adhatjuk tovább, nem veszi itt meg. A trimteTtde azonban gyorsan eltelt, pontosabban kevesebbre volt belőle szükség, mint arra bárki gondolhatott volna. Bizonyítva a zalai lányok,asszonyok munkaszeretetét, tudásvágyát, s persze azt is, hogy a gyárkapukon belül türelmes, felkészült, jószándékú tanítókra leltek. Így adódott, hogy e tegnapi tanuló maga is gyorsan tanítóvá válhatott, s amikor együtt volt a tudása, tapasztalata, nem késett a további előmenetel, a vezetői kinevezés sem. "Ha megkérdik, mire lehetünk büszkék mi, zalaiak, szép, hosszú a lista, amivel elő tudunk állni. Alighanem valahová, talán nem is a végére, ezt a fentebb említett arányt is célszerű besorolni... K. F. is népszerűsítette egy-egy előadás keretében— Okosan kellett agitálni és politizálni, sokszor bizony nem volt veszélytelen akkoriban a kommunista meggyőződés hirdetése — mondja. — A régi világ erői szívósan tartották magukat, főleg faluhelyen! Bennem erős meggyőződés élt, hogy a művelődés, a világ dolgainak megismerése nagy lépést jelent a politikai tisztánlátás kialakulásában. Én is tanultam akkoriban, előadónk biciklivel járt ki Kanizsáról az MDP szemináriumára. ELŐKERÜLT a szemináriumi látogatási jegy, majd az ominózus munkatervre küldött válasz is. Dr. Inotay Ilona szabadművelődési felügyelőhelyettes így írt: „őszinte örömmel látom, milyen tevékeny és milyen haladó szellemben vitte előbbre a falu művelődését . . . Milyen indíték alopján foglalkozott a jelzett kérdésekkel? Magától jutott-e eszébe, vagy a nép kérte? ...Tettek-e fel kérdéseket, volt-e utána megbeszélés, hozzászólás stb .• Ki adta a petróleumot?" Meglepő,megható az 1948-ban kelt levél utolsó kérdése, de hát akkoriban nemcsak az agitátor-népnevelő, hanem az esti beszélgetésekhez, eszmélést hozó vitákhoz szükséges petróleum is ritka kincs volt — öt forintos óradíjat ígért a szabadművelődési felügyelesén egy-egy ilyen — hogy mai szóhasználattal éljek — ismeretterjesztő programért, ám nem ez vitt erre a munkára. Magam is tanultam az új világ törvényeit, s az egész valahogy kikívánkozott belőlem. Átadni másoknak a tudást, s megvitatni, körüljárni a jövő kézzelfogható közelségbe került lehetőségeit — ez sarkallt. Híre ment munkánknak, s egy évre rá a vallás és közoktatási miniszter megbízásából Szávai Nándor államtitkár elismerésként az úgynevezett V. fizetési kategóriába sorolt■ Ehhez 15 évra kellett volna tanítani máskülönben. Szép évek voltak. 70 tagú kórus és népes színjátszókor, próbált szinte minden este akkoriban Garaboncon: a falu ráébredt az új élet örömeire, ízeire. És hát fiatalabbak is voltunk akkoriban. SOK MINDENRŐL tudósít még Tóth Ferenc életének krónikája. Egyike volt azoknak, akik a kanizsai járásban véghezvitték az iskolák államosítását. A hajdani kántortanító politizáló, közéleti emberré lett, mint annyi más társa— Egyről azonban sohasem feledkeztem meg — mondja búcsúzóul. — Amit a hivatás parancsol a tanítók számára. Kötelességünk mindenkor tanítani — erőink, tehetségünk, felkészültségünk szerint. Ezt nem tévesztettem szem elől, pillanatra sem. S nem válogattam: mindig azt tettem, amire szükség volt, amit az emberek várnak. E jótanácsot megosztottam minden kezdő fiatallal, s azt hiszi..., biztos iránytű az élethez Hasonló, munkás évtizedekhez. I. A. ZALAI HÍRLAP Út, ami járhatónak bizonyult Beszélgetés Németh János kerámikus művésszel Németh Jánost hazánk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából „a népi hagyományokat továbbfejlesztő, korszerű kerámiaművészetben elért kimagasló művészi eredményeiért" Érdemes Művész címmel tüntették ki A zalaegerszegi keramikus 1958-ban, 20 éve végzett az Iparművészeti Főiskolán. A magas elismerés és a kerek évforduló jó alkalom arra, hogy felelevenítsük az elmúlt két évtized eredményeit, sikereit. Németh János műtermében a bejárattal szemközti falon egy nagy méretű fotó látható. Eredetije Malonyay Dezső híres néprajzi munkájában, a dunántúli magyar nép művészetét bemutató IV. kötetben található. A kép Németh Gábort, a századforduló messze földön híres zalaegerszegi kályhás mesterét ábrázolja. — Ő volt a nagyapám. Malonyay több oldalt szentel neki könyvében. Én ebből nagyíttattam ki a képet. Nagyapám kályhás, apám fazekas volt. Még ma is elevenen él bennem a régi, gyerekkori szekerezések emléke. Az Egerszeg környéki falukba, Söjtörre, Zalaszentivánra, Egervárra hordtuk a korsókat, tálakat, fazekakat. Elvétve néha ma is találkozok egy-egy darabbal, amit apám csinált. — A keramikusok azt mondják, hogy könnyű neked, hisz te beleszülettél a fazekasságba ... — Ez így van. Persze gyerekkoromban a fazekasélet, a műhelymunka, a vásározás, a szekerezés természetes volt. Az ember, pontosabban a gyerek nem is figyelt rá. Mivel az agyag lépten-nyomon a kezem ügyébe került, még a játékaimat, a lovakat, nyulat, kutyát, repülőt is agyagból csináltam. — Gondolom a családi műhelyben már az egyes szakmai fogásokat is elsajátítottad. — Sok mindent megtanultam már az apámtól. S később, mint szakmunkás, az egerszegi kályhagyárban még közelebb kerültem az agyaghoz. De forongozni csak a főiskolán, méginkább, utána tanultam meg. Ugyanis ahhoz, hogy valaki tökéletesen elsajátítsa a korong használatát, évek kellenek. A főiskolai stúdiumok viszont nekem annyival voltak könnyebbek, hogy én már akkor — ha ösztönösen is, de — tudtam, hogyan kell egy figurát felépíteni, hogy az ne rogyjon össze, hogy ki lehessen égetni. Másoknak ezt meg kellett tanulni. — Ez az időközben híressé vált, s az Iparművészeti Múzeumba került munkádnál, a Kakasnál már egyértelműen megmutatkozott. Ezt követően azonban mégis letértél erről az útról. Sőt, egy időben még a kerámiakészítéssel is fel akartál hagyni. — A Kakas után én is kísérletezni kezdtem. Szinte nem akartam elhinni, hogy rögtön ráleltem a helyes útra. Gyötrelmes időszak volt az. Viszont ezek az évek tanítottak meg arra, mit nem szabad csinálnom. Rájöttem, hogy a Kakas formavilágához kell visszatérnem. Újra elkezdtem dolgozni a korongolt elemekből kialakított formákkal. — Ha jól emlékszem, 1968-ban készítetted el azokat a munkáidat, amik mér meghozták az elismerést Ezekkel nyertél III. díjat az I. Országos Kerámia Biennálén. — Igen, abban az évben sok minden letisztult bennem, még számomra is meglepő gyorsasággal kerültek el a pécsi biennálén bemutatott darabok., Sorrendben az elsők a kerámia figurák voltak, a Trójai faló, a Kos, a Bika, az Oroszlán. De rögtön ezután a kikísérletezett formavilágot, stílust a faliképekre is átültettem. Ekkor csináltam a Pécsett kiállított kör alakú reliefet, az öreg halászt. Közben persze állandóan foglalkoztattak azok a gyönyörű korongolt edények is, amikkel még gyerekkoromban ismerkedtem meg. A biennálén ugyancsak bemutatott Szerzetes és Juhász kancsó, valamint a Betyár edényen a plasztikus díszítésű céhkancsók és az alakos népi edények, miskakancsók, pálinkás ■ butellák formai eredményeit próbáltam ötvözni 1968 mozgalmas év volt Némethijénos számára. Ekkor állított ki Budapesten is, a Derkovits-teremben. Munkáit a TV-galéria is bemutatta. 1970- ben Munkácsy-díjat, 1973-ban SZOT-díjat kapott közben, 1969-ben elkészült az első nagy méretű, 27 négyzetméteres faliképe. Ezzel a harkányfürdői fedett uszodába került alkotásával új fejezet kezdődik munkásságában, s a hazai kerámiamés részeiben is. — Hogyan alakult ki ez a sajátos stílus? — Amikor megcsináltam az első kerámiafigurákat, csak egy bizonyos méretig mertem elmenni. Bár már akkor éreztem, hogy ez a formarendszer nemcsak, hogy elbírja, hanem egyenesen követeli a nagyobb léptéket. Később ezt már igazolva láttam a Torontóba került három nagy méretű figuránál és a Helsinkiben, a magyar nagykövetség előtt felállított Pásztornál. De ugyanígy voltam a faliképekkel is. Kezdetben csak kis méretekben mertem gondolkozni dolgozni. Később, ahogy tisztultak, egyszerűsödtek a dolgok, nagyobb formákkal, tömegekkel is megpróbálkoztam. — Mi ennek az általad képviselt stílusnak az újdonsága? — Voltaképpen egy ősrégi technikának, a korongozásnak az új módon való felhasználása. A nagy méretű falképeknél is minden egyes forma a népi edényekre, korongolt használati tárgyakra vezethető vissza: nálam például egy levél, vagy egy rügy voltaképp egy félbevágott korsó. — Nem eredményez ez a stílushoz való ragaszkodás idővel beszűkülést? — Nem, sőt, a korongolt elemekből való építkezésben rejlő lehetőségek kibontása évtizedekbe telhet. Úgy érzem, hogy sikerült egy ábécét kialakítanom, ami csak az enyém. Most ebből szavakat, mondatokat kell kialakítanom. Méghozzá úgy, hogy egyúttal a kifejezés lehetőségeit is egyre tágítsam. A korongolt formákkal ugyanis szerintem nemcsak jópofa, humoros figurákat lehet csinálni. Ez a formanyelv drámai közlésre is alkalmas, általa összetettebb mondanivaló kifejezésre is lehetőség van. — Mi az üzenet, amit a régi kultúrák művészete jelenthet a ma emberének, művészének? — A népművészet olyan le- tisztult formákat, formaren-det kínál példaként, amit ma sem lehet meghaladni. Régen minden korongon készült edény egy tökéletesen kiérlelt plasztikai forma volt, sőt, az egyes részformák is. Minden formának volt kezdete és vége. Legutóbbi munkáimnál — s ezekből néhányat már a műcsarnoki kiállításon is bemutattam — még tudatosabban és még salangmentesebben próbálom ezeket a klasszikus formákat feleleveníteni. Például a régen méz-, vagy dohánytartónak használt medvét, szalonnasütőként, vagy a különféle régi használati edényeket virágtartóként, főzőedényként. Ezek a letisztult formavilágú, puritán egyszerűségű használati kerámiák már nagyipari sorozatgyártásra is alkalmasak, s ismét bizonyítják, hogy a Németh János választotta út járható. Szelestey László Németh János alkotásai között (Kiss Ferenc rávételei HARMINCHÁROM ÉVVEL ezelőtt a Szovjetunió győzelmesen előrenyomuló hadserege felszabadította hazánkat a fasiszta elnyomás alól Népünk történelmének e sorsfordulója gyökeresen megváltoztatta Magyarország helyét a nagyvilágban. Hazánk kilépett abból a nemzetközi elszigeteltségből, amelybe letűnt urai taszították. Történelme során először lelt olyan szövetségesekre, igaz barátokra, akikre támaszkodva megbecsült szerepet mondhat magáénak a társadalmi haladásért, a nemzetközi viszonyok javításáért folyó nagy küzdelenyben. Külpolitikánk irányvonalát, fő feladatait a Magyar Szocialista Munkáspárt abban határozta meg, hogy a proletár Internacionalizmus és a békés egymás mellett élés elvei alapján folytatott nemzetközi tevékenységgel a lehető legkedvezőbb külső feltételeket biztosítsuk belső feladataink elvégzéséhez, a fejlett szocializmus építéséhez. A legkedvezőbb külső feltételeket nagyon röviden össze lehet foglalni: béke és biztonság. Ennek megszilárdítását tekintjük külpolitikánk legfontosabb feladatának. A Magyar Népköztársaság külpolitikai tevékenysége Európára fordítja a fő figyelmet. Ez nemcsak országunk földrajzi helyzete miatt van így, hanem azért is, mert az európai helyzet alakulása az egész világ sorsára döntő kihatással, van. Kontinensünkről indult ki a történelem két legpusztítóbb világháborúja, ma is itt néz farkasszemet egymással a világ két leghatalmasabb fegyveres ereje. Érthető tehát, hogy a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal együtt elsőrendű jelentőséget tulajdonítunk az európai biztonság erősítésének. Ismeretes, hogy a budapesti felhívás kibocsátásától — 1969. — kezdve tevékenyen részt vettünk az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítésében és sikeres lebonyolításában. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk: valamennyi érintett ország közreműködésével együtt hazánk belső eredményeinek, nemzetközi tevékenységének is része van abban, hogy 1975 augusztusában 35 állam vezetői történelmi jelentőségű okmányt írtak alá Helsinkiben. A HELSINKI CSÚCSTALÁLKOZÓ óta fontos feladatunknak tekintjük, hogy elősegítsük a záróokmány ajánlásainak valóra váltását Ezt a kétodalú csatornákon keresztül, a szocialista és a tőkésországok kapcsolatainak fejlesztésével lehet legjobban biztosítani. Erre irányuló tevékenységünk kiemelkedő eseménye volt Kádár János elvtárs látogatása Ausztriában, Olaszországban, a Vatikánban és a Német Szövetségi Köztársaságban. Több nyugat-európai és északamerikai országgal államfői, kormányfői vagy külügyminiszteri szinten folytattunk tárgyalásokat 1975 óta, gyakoriak voltak a kormánytagok találkozói, számos fontos egyezményt kötöttünk. A nyugati országok képviselőivel folytatott tárgyalásokon — amelyet, hogy mindig napirenden szerepeltek a kétoldalú kapcsolatok fő kérdései, szorgalmaztuk az együttműködés fejlesztésének útjában álló akadályok lebontását — részletes eszmecsere folyt az európai biztonság és együttműködés megszilárdításáról is. Képviselőink aláhúzták a Helsinkiben meghatározott alapelvek megtartásának fontosságát, azt, hogy az enyhülés eredményeivel, a záróokmány adta lehetőségekkel élni, s nem visszaélni kell. A gazdasági, kulturális és tudományos együttműködés szélesítése erősíti a kölcsönös bizalmat, hozzásegít az államok egymás lehetőségeinek, gondolkodásának jobb megismeréséhez, egyben megteremti az emberek közötti kapcsolatok bővítésének anyagi és intézményes kereteit. EURÓPÁBAN SEM KÉPZELHETŐ el tartós enyhülés a fegyverkezési verseny megállítása nélkül. Azt valljuk, hogy a politikai enyhülést katonai enyhüléssel kell kiegészíteni, meg kell akadályozni új tömegpusztító fegyverek — mint pl. a neutronfegyver — gyártását és bevezetését. A magyar diplomácia — a rendelkezésünkre álló keretek között — ezen a téren is aktív szerepet játszik. Hazánk képviselői megfelelően tevékenykednek mindazokon a leszerelési tárgyalásokon, amelyeknek — az ENSZ-ben és másutt — részesei vagyunk. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon — ahol megfigyelővel képviseltetjük magunkat — arra törekszünk, hogy rábírjuk a NATO-országokat az egyoldalú előnyök szerzésére irányuló, eleve kilátástalan kísérletek feladására, s megállapodás jöjjön létre az egyenlő biztonság alapján. A helsinki záróokmány adta kereteket is igyekszünk felhasználni ahhoz, hogy elősegítsük az európai katonai enyhülést. A Magyar Népköztársaság tehát — a többi szocialista országgal együtt — azon munkálkodik, hogy az enyhülés előrehaladjon és minél több területre terjedjen. Ez vezetett bennünket a közelmúltban végetért belgrádi találkozón is. Ezt a találkozót a záróokmány végrehajtása fontos állomásának tekintettük, így is készültünk rá. Ugyanakkor mindig hangsúlyoztuk: a külügyminiszterek megbízottainak találkozója nem igényelhet magának a helsinki csúcstalálkozóhoz hasonló szerepet, nem módosíthatja a záróokmányt, szigorúan tartania kell magát a 35 állam vezetői által közösen meghatározott keretekhez, a fő feladata az enyhülés előmozdítása. Ebből kiindulva a belgrádi tanácskozáson résztvett küldöttségünk, a többi szocialista ország képviselőivel együtt, mindvégig arra törekedett — és előterjesztett javaslatai is ezt szolgálták —, hogy a találkozó alkotója járuljon hozzá az európai biztonság és együttműködés fejlesztéséhez. Ahhoz, hogy így legyen, vissza kellett utasítani a helsinki szellemmel ellentétes törekvéseket A résztvevők többségének akarata, az enyhülés továbbviteléhez fűződő érdeke jut kifejezésre abban, hogy a találkozó — bár nem kis nehézség, gyakran éles viták árán — végülis teljesítette feladatát, megfelelő alapyt ad a záróokmány maradéktalan végrehajtásának további munkálataihoz. IGAZ, A BELGRÁDI TALÁLKOZÓ eredményesebb is lehetett volna, ha a tőkés világ szélsőséges köreinek biztatására a nyugati képviselők egy csoportja nem kísérletezett volna azzal, hogy a tanácskozást az emberi jogok állítólagos védelme ürügyén a szocialista országok rágalmazására, a belügyekbe való beavatkozásra, a gyanakvás felszítására használja fel. Nem csak saját érdekeink védelme, hanem a helsinki szellem megóvása, az európai biztonság és együttműködés ügye is azt kívánta, hogy a szocialista országok, a találkozó valamennyi józanul Gondolkodó résztvevőjével együtt, határozottan gátat vessen az ilyen törekvéseknek. A belgrádi tapasztalatokat is hasznosítva folytattuk küzdelmünket az enyhülés erősítéséért, a helsinki záróokmány végrehajtásának meggyorsításáért, az európai biztonság és együttműködés történelemformáin folyamatának továbbviteléért. A felszabdtolását szonentő magyar népv, Európa és a világ népet mára nincs más ésszerű alcernatíva. Külpolitikánk és az európai biztonság Irta: Nagy János külügyminiszter-helyettes