Zalai Hírlap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-03 / 79. szám

ma. április­­. Egy arány ürügyén Sok érdekes, s főként ta­nulságos adatot tartalmaz a dokumentum,a­melyben mi­napi ülésén a Központi Bi­­zott­ság 1974. március 19— 20-i, a munkásosztály társa­dalmi szerepének fejlesztésé­ről, helyzete további javítá­sáról szóló határozatának zalai megvalósulását össze­gezte a megyei pártbizottság. Az elemzés során külön fi­gyelmet szenteltek a mun­kásnők szerepének, mely a termelő munkában, s me­gyénk társadalmi, politikai életében egyaránt növekszik. Jól mutatja ezt, hogy a mun­kásosztályhoz tartozó aktív keresőkön belül a nők aránya 1977-ben már elérte a 35 szá­zalékot, ami az iparosodás későbbi kezdete ellenére csaknem eléri az országos át­lagot. De nem kevésbé érté­kesek a számszerűsíthetetlen változások.­­ Amelyek némelyike persze végső soron mégiscsak adat­szerűvé tehető, de ami mö­götte rejlik, annak már va­lami egészen más a mérték­­egysége. Íme csak egy ilyen tény: a közvetlen termelés­­irányító női vezetők aránya meghaladja az országos át­lagot. Sok mindenről lehetne szót ejteni ez arány ürügyén. Az első üzemi munkanapok­ról, amikor a korábbi elfog­laltsághoz szokott asszonyok déltájban otthagyták a gép­sort, s indultak volna haza, ebédet főzni, jószágot etet­ni, a titkolt könnycseppekről, melyek oda-odapottyantak a nehezen alakuló munkadara­bokra, az új természetű vi­ták miatti álmatlan éjsza­káján, merthogy a legjobb barátnőnek, sógorasszonynak, komaasszonynak is meg kel­lett mondani: ezt nem adhat­juk tovább, nem veszi it­t meg. A trimteTtde azonban gyor­san eltelt, pontosabban keve­sebbre volt belőle szükség, mint arra bárki gondolha­tott volna. Bizonyítva a za­lai lányok,asszonyok mun­kaszeretetét, tudásvágyát, s persze azt is, hogy a gyárka­pukon belül türelmes, felké­szült, jószándékú tanítókra leltek. Így adódott, hogy e teg­napi tanuló maga is gyor­san tanítóvá válhatott, s ami­kor együtt volt a tudása, ta­pasztalata, nem késett a to­vábbi előmenetel, a vezetői­­ kinevezés sem. "Ha megkérdik, mire lehe­­­­tünk büszkék mi, zalaiak, szép, hosszú a lista, amivel­­ elő tudunk állni. Alighanem­­ valahová, talán nem is a vé­gére, ezt a fentebb említett arányt is célszerű besorolni... K. F. is népszerűsítette egy-egy elő­adás keretében­— Okosan kellett agitálni és politizálni, sokszor bizony nem volt veszélytelen akkoriban a kommunista meggyőződés hir­detése — mondja. — A régi vi­lág erői szívósan tartották ma­gukat, főleg faluhelyen! Ben­nem erős meggyőződés élt, hogy a művelődés, a világ dolgainak megismerése nagy lépést jelent a politikai tisz­tánlátás kialakulásában. Én is tanultam akkoriban, előadónk biciklivel járt ki Kanizsáról az MDP szemináriumára. ELŐKERÜLT a szemi­náriumi látogatási jegy, majd az ominózus mun­katervre küldött válasz is. Dr. Inotay Ilona szabad­­művelődési felügyelőhe­lyettes így írt: „őszinte öröm­mel látom, milyen tevékeny és milyen haladó szellemben vit­te előbbre a falu művelődé­sét . . . Milyen indíték alopján foglalkozott a jelzett kérdések­kel? Magától jutott-e eszébe, vagy a nép kérte? ...Tettek-e fel kérdéseket, volt-e utána megbeszélés, hozzászólás stb .• Ki adta a petróleumot?" Meg­lepő,megható az 1948-ban kelt levél utolsó kérdése, de hát akkoriban nemcsak az agi­tátor-népnevelő, hanem az esti beszélgetésekhez, eszmélést hozó vitákhoz szükséges petró­leum is ritka kincs volt — öt forintos óradíjat ígért a szabadművelődési felügyele­­sén egy-egy ilyen — hogy mai szóhasználattal éljek — isme­retterjesztő programért, ám nem ez vitt erre a munkára. Magam is tanultam az új világ törvényeit, s az egész valahogy kikívánkozott belőlem. Átadni másoknak a tudást, s megvi­tatni, körüljárni a jövő kézzel­fogható közelségbe került le­hetőségeit — ez sarkallt. Híre ment munkánknak, s egy év­re rá a vallás és közoktatási miniszter megbízásából Szávai Nándor államtitkár elismerés­ként az úgynevezett V. fizeté­si kategóriába sorolt■ Ehhez 15 évra kellett volna tanítani máskülönben. Szép évek vol­tak. 70 tagú kórus és népes színjátszókor, próbált szinte minden este akkoriban Gara­boncon: a falu ráébredt az új élet örömeire, ízeire. És hát fiatalabbak is voltunk akkori­­ban. SOK MINDENRŐL tudó­sít még Tóth Ferenc éle­tének krónikája. Egyike volt azoknak, akik a kani­zsai járásban véghezvit­­ték az iskolák államosítását. A hajdani kántortanító politizá­ló, közéleti emberré lett, mint annyi más társa­— Egyről azonban sohasem feledkeztem meg — mondja búcsúzóul. — Amit a hivatás parancsol a tanítók számára. Kötelességünk mindenkor ta­nítani — erőink, tehetségünk, felkészültségünk szerint. Ezt nem tévesztettem szem elől, pillanatra sem. S nem válo­gattam: mindig azt tettem, amire szükség volt, amit az emberek várnak. E jótanácsot megosztottam minden kezdő fiatallal, s azt hiszi...­, biztos iránytű az élethez Hasonló, munkás évtizedek­hez. I. A. ZALAI HÍRLAP Út, ami járhatónak bizonyult Beszélgetés Németh János kerámikus művésszel Németh Jánost hazánk fel­­szabadulásának 33. évfordulója alkalmából „a népi hagyomá­nyokat továbbfejlesztő, korsze­rű kerámiaművészetben elért kimagasló művészi eredmé­nyeiért" Érdemes Művész cím­mel tüntették ki A zalaeger­szegi keramikus 1958-ban, 20 éve végzett az Iparművészeti Főiskolán. A magas elismerés és a kerek évforduló jó alka­lom arra, hogy felelevenítsük az elmúlt két évtized eredmé­nyeit, sikereit. Németh János műtermében a bejárattal szemközti falon egy nagy méretű fotó látható. Eredetije Malonyay Dezső hí­res néprajzi munkájában, a dunántúli magyar nép művé­szetét bemutató IV. kötetben található. A kép Németh Gá­bort, a századforduló messze földön híres zalaegerszegi kályhás mesterét ábrázolja. — Ő volt a nagyapám. Ma­lonyay több oldalt szentel ne­ki könyvében. Én ebből na­­gyíttattam ki a képet. Nagy­apám kályhás, apám fazekas volt. Még ma is elevenen él bennem a régi, gyerekkori sze­­kerezések emléke. Az Egerszeg környéki falukba, Söjtörre, Zalaszentivánra, Egervárra hordtuk a korsókat, tálakat, fazekakat. Elvétve néha ma is találkozok egy-egy darabbal, amit apám csinált. — A keramikusok azt mond­ják, hogy könnyű neked, hisz te beleszülettél a fazekas­ságba ... — Ez így van. Persze gye­rekkoromban a fazekasélet, a műhelymunka, a vásározás, a szekerezés természetes volt. Az ember, pontosabban a gye­rek nem is figyelt rá. Mivel az agyag lépten-nyomon a kezem ügyébe került, még a játékai­mat, a lovakat, nyulat, kutyát, repülőt is agyagból csináltam. — Gondolom a családi mű­helyben már az egyes szakmai fogásokat is elsajátítottad. — Sok mindent megtanul­tam már az apámtól. S később, mint szakmunkás, az egerszegi kályhagyárban még közelebb kerültem az agyaghoz. De f­o­­rongozni csak a főiskolán, méginkább, utána tanultam meg. Ugyanis ahhoz, hogy va­laki tökéletesen elsajátítsa a korong használatát, évek kel­lenek. A főiskolai stúdiumok viszont nekem annyival voltak könnyebbek, hogy én már ak­kor — ha ösztönösen is, de — tudtam, hogyan kell egy figu­rát felépíteni, hogy az ne rogy­jon össze, hogy ki lehessen égetni. Másoknak ezt meg kel­lett tanulni. — Ez az időközben híressé vált, s az Iparművészeti Mú­zeumba került munkádnál, a Kakasnál már egyértelműen megmutatkozott. Ezt követő­en azonban mégis letértél er­ről az útról. Sőt, egy időben még a kerámiakészítéssel is fel akartál hagyni. — A Kakas után én is kí­sérletezni kezdtem. Szinte nem akartam elhinni, hogy rögtön ráleltem a helyes útra. Gyöt­­relmes időszak volt az. Viszont ezek az évek tanítottak meg arra, mit nem szabad csinál­nom. Rájöttem, hogy a Kakas formavilágához kell visszatér­nem. Újra elkezdtem dolgozni a korongolt elemekből kiala­kított formákkal. — Ha jól emlékszem, 1968-ban készítetted el azokat a munkáidat, amik mér meghoz­ták az elismerést Ezekkel nyertél III. díjat az I. Orszá­gos Kerámia Biennálén. — Igen, abban az évben sok minden letisztult bennem,­­ még számomra is meglepő gyorsasággal kerültek el a pé­csi biennálén bemutatott dara­­bok., Sorrendben az elsők a ke­rámia figurák voltak, a Trójai faló, a Kos, a Bika, az Orosz­lán. De rögtön ezután a ki­­kísérletezett formavilágot, stí­lust a faliképekre is átültet­tem. Ekkor csináltam a Pé­csett kiállított kör alakú re­liefet, az öreg halászt. Közben persze állandóan foglalkoztat­tak azok a gyönyörű korongolt edények is, amikkel­ még gye­rekkoromban ismerkedtem meg. A biennálén ugyancsak bemutatott Szerzetes és Juhász kancsó, valamint a Betyár edé­nyen a plasztikus díszítésű céhkancsók és az alakos népi edények, miskakancsók, pálin­kás ■ butellák formai eredmé­nyeit próbáltam ötvözni 1968 mozgalmas év volt Né­methijén­os számára. Ekkor ál­lított ki Budapesten is, a Der­­kovits-teremben. Munkáit a TV-galéria is bemutatta. 1970- ben Munkácsy-díjat, 1973-ban SZOT-díjat kapott közben, 1969-ben elkészült az első nagy méretű, 27 négy­zetméteres faliképe. Ezzel a harkányfürdői fedett uszodába került alkotásával új fejezet kezdődik munkásságában, s a hazai kerámiamés részeiben is. — Hogyan alakult ki ez a sajátos stílus? — Amikor megcsináltam az­­ első kerámiafigurákat, csak egy bizonyos méretig mertem elmenni. Bár már akkor érez­tem, hogy ez a formarendszer nemcsak, hogy elbírja, hanem egyenesen követeli a nagyobb léptéket. Később ezt már iga­zolva láttam a Torontóba ke­rült három nagy méretű figu­ránál és a Helsinkiben, a ma­gyar nagykövetség előtt felál­lított Pásztornál. De ugyanígy voltam a faliképekkel is. Kez­detben csak kis méretekben mertem gondolkozni­ dolgozni. Később, ahogy tisztultak, egy­szerűsödtek a dolgok, nagyobb formákkal, tömegekkel is meg­próbálkoztam. — Mi ennek az általad kép­viselt stílusnak az újdon­sága? — Voltaképpen egy ősrégi technikának, a korongozásnak az új módon való felhasználá­sa. A nagy méretű falképek­nél is minden egyes forma a népi edényekre, korongolt használati tárgyakra vezethető vissza: nálam például egy le­vél, vagy egy rügy voltaképp egy félbevágott korsó. — Nem eredményez ez a stílushoz való ragaszkodás idő­vel beszűkülést? — Nem, sőt, a korongolt ele­mekből való építkezésben rejlő lehetőségek kibontása évtize­dekbe telhet. Úgy érzem, hogy sikerült egy ábécé­t kialakíta­nom, ami csak az enyém. Most ebből szavakat, mondatokat kell kialakítanom. Méghozzá úgy, hogy egyúttal a kifejezés lehetőségeit is egyre tágítsam. A korongolt formákkal ugyan­is szerintem nemcsak jópofa, humoros figurákat lehet csi­nálni. Ez a formanyelv drámai közlésre is alkalmas, általa összetettebb mondanivaló ki­fejezésre is lehetőség van. — Mi az üzenet, amit a régi kultúrák művészete jelenthet a ma emberének, művészének? — A népművészet olyan le-­­ tisztult formákat, formaren-­­­det kínál példaként, amit ma sem lehet meghaladni. Régen minden korongon készült edény egy tökéletesen kiérlelt plasztikai forma volt, sőt, az egyes részformák is. Minden formának volt kezdete és vége. Legutóbbi munkáimnál — s ezekből néhányat már a mű­csarnoki kiállításon is bemu­tattam — még tudatosabban és még salangmentesebben pró­bálom ezeket a klasszikus for­mákat feleleveníteni. Például a régen méz-, vagy dohánytartó­nak használt medvét, szalonna­­sütőként, vagy a különféle ré­gi használati edényeket virág­tartóként, főzőedényként. Ezek a letisztult formavilá­­gú, puritán egyszerűségű hasz­nálati kerámiák már nagy­ipari sorozatgyártásra is al­kalmasak, s ismét bizonyítják, hogy a Németh János válasz­totta út járható. Szelestey László Németh János alkotásai között (Kiss Ferenc rávételei ­ HARMINCHÁROM ÉV­VEL ezelőtt a Szovjetunió győzelmesen előrenyomuló hadserege felszabadította ha­zánkat a fasiszta elnyomás alól Népünk történelmének e sorsfordulója gyökeresen megváltoztatta Magyarország helyét a nagyvilágban. Ha­­zánk kilépett abból a nem­zetközi elszigeteltségből, amelybe letűnt urai taszítot­ták. Történelme során elő­ször lelt olyan szövetségesek­re, igaz barátokra, akikre tá­maszkodva megbecsült sze­repet mondhat magáénak a társadalmi haladásért, a nemzetközi viszonyok javítá­sáért folyó nagy küzdeleny­­ben. Külpolitikánk irányvona­lát, fő feladatait a Magyar Szocialista Munkáspárt ab­ban határozta meg, hogy a proletár Internacionalizmus és a békés egymás mellett élés elvei alapján folytatott nemzetközi tevékenységgel a lehető legkedvezőbb külső feltételeket biztosítsuk belső feladataink elvégzéséhez, a fejlett szocializmus építésé­hez. A legkedvezőbb külső feltételeket nagyon röviden össze lehet foglalni: béke és biztonság. Ennek megszilár­dítását tekintjük külpoliti­kánk legfontosabb feladatá­nak. A Magyar Népköztársaság külpolitikai tevékenysége Európára fordítja a fő fi­gyelmet. Ez nemcsak orszá­gunk földrajzi helyzete miatt van így, hanem azért is, mert az európai helyzet alakulása az egész világ sorsára döntő kihatással, van. Kontinen­sünkről indult ki a történe­lem két legpusztítóbb világ­háborúja, ma is itt néz far­­kasszemet egymással a világ két leghatalmasabb fegyve­res ereje. Érthető tehát, hogy a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal együtt elsőrendű jelentőséget tulaj­donítunk az európai bizton­ság erősítésének. Ismeretes, hogy a budapes­ti felhívás kibocsátásától — 1969. — kezdve tevékenyen részt vettünk az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet előkészítésében és sikeres lebonyolításában. Szerénytelenség nélkül mond­hatjuk: valamennyi érintett ország közreműködésével együtt hazánk belső eredmé­nyeinek, nemzetközi tevé­kenységének is része van ab­ban, hogy 1975 augusztusá­ban 35 állam vezetői törté­nelmi jelentőségű okmányt írtak alá Helsinkiben. A HELSINKI CSÚCSTA­LÁLKOZÓ óta fontos felada­tunknak tekintjük, hogy elő­segítsük a záróokmány aján­lásainak valóra váltását Ezt a kétodalú csatornákon ke­resztül, a szocialista és a tő­késországok kapcsolatainak fejlesztésével lehet legjobban biztosítani. Erre irányuló te­vékenységünk kiemelkedő eseménye volt Kádár János elvtárs látogatása Ausztriá­ban, Olaszországban, a Vati­kánban és a Német Szövetsé­gi Köztársaságban. Több nyugat-európai és észak­­amerikai országgal államfői, kormányfői vagy külügymi­niszteri szinten folytattunk tárgyalásokat 1975 óta, gya­koriak voltak a kormányta­gok találkozói, számos fontos egyezményt kötöttünk. A nyugati országok képvi­selőivel folytatott tárgyaláso­kon — amelyet, hogy mindig napirenden szerepeltek a két­oldalú kapcsolatok fő kérdé­sei, szorgalmaztuk az együtt­működés fejlesztésének útjá­ban álló akadályok lebontá­sát — részletes eszmecsere folyt az európai biztonság és együttműködés megszilárdítá­sáról is. Képviselőink aláhúz­ták a Helsinkiben meghatáro­zott alapelvek megtartásának fontosságát, azt, hogy az eny­hülés eredményeivel, a záró­okmány adta lehetőségekkel élni, s nem visszaélni kell. A gazdasági, kulturális és tudo­mányos együttmű­ködés széle­sítése erősíti a kölcsönös bi­zalmat, hozzásegít az államok egymás lehetőségeinek, gon­dolkodásának jobb megisme­réséhez, egyben megteremti az emberek közötti kapcsola­tok bővítésének anyagi és in­­­tézményes kereteit. EURÓPÁBAN SEM KÉP­ZELHETŐ el tartós enyhülés a fegyverkezési verseny meg­állítása nélkül. Azt valljuk, hogy a politik­ai enyhülést ka­tonai enyhüléssel kell kiegé­szíteni, meg kell akadályozni új tömegpusztító fegyverek — mint pl. a neutronfegyver — gyártását és bevezetését. A magyar diplomácia — a ren­delkezésünkre álló keretek között — ezen a téren is ak­tív szerepet játszik. Hazánk képviselői meg­felelően tevékenykednek mindazokon a leszerelési tár­gyalásokon, amelyeknek — az ENSZ-ben és másutt — része­sei vagyunk. A bécsi haderő­csökkentési tárgyalásokon — ahol megfigyelővel képvisel­tetjük magunkat — arra tö­rekszünk, hogy rábírjuk a NATO-országokat az egyolda­lú előnyök szerzésére irányu­ló, eleve kilátástalan kísérle­tek feladására, s megállapo­dás jöjjön létre az egyenlő biztonság alapján. A helsinki záróokmány adta kereteket is igyekszünk felhasználni ah­hoz, hogy elősegítsük az euró­pai katonai enyhülést. A Magyar Népköztársaság tehát — a többi szocialista országgal együtt — azon munkálkodik, hogy az eny­hülés előrehaladjon és minél több területre terjedjen­­. Ez vezetett bennünket a kö­zelmúltban végetért belgrádi találkozón is. Ezt a találkozót a záróok­mány végrehajtása fontos ál­lomásának tekintettük, így is készültünk rá. Ugyanakkor mindig hangsúlyoztuk: a kül­ügyminiszterek megbízottai­­nak találkozója nem igényel­het magának a helsinki csúcstalálkozóhoz hasonló szerepet, nem módosíthatja a záróokmányt, szigorúan tar­tania kell magát a 35 állam vezetői által közösen meg­határozott keretekhez, a fő feladata az enyhülés előmoz­dítása. Ebből kiindulva a belgrádi tanácskozáson részt­­vett küldöttségünk, a többi szocialista ország képviselői­vel együtt, mindvégig arra törekedett — és előterjesztett javaslatai is ezt szolgálták —, hogy a találkozó alkotója járuljon hozzá az európai biz­tonság és együttműködés fej­lesztéséhez. Ahhoz, hogy így legyen, vissza kellett utasíta­ni a helsinki szellemmel el­lentétes törekvéseket A résztvevők többségének aka­rata, az enyhülés továbbvite­léhez fűződő érdeke jut kife­jezésre abban, hogy a talál­kozó — bár nem kis nehéz­ség, gyakran éles viták árán — végülis teljesítette felada­tát, megfelelő alapyt ad a zá­róokmány maradéktalan vég­rehajtásának további mun­kálataihoz. IGAZ, A BELGRÁDI TA­LÁLKOZÓ eredményesebb is lehetett volna, ha a tőkés vi­lág szélsőséges köreinek biz­tatására a nyugati képviselők egy csoportja nem kísérlete­zett volna azzal, hogy a ta­nácskozást az emberi jogok állítólagos védelme ürügyén a szocialista országok rágal­mazására, a belügyekbe való beavatkozásra, a gyanakvás felszítására használja fel. Nem csak saját érdekeink védelme, hanem a helsinki szellem megóvása, az európai biztonság­­ és együttműködés ügye is azt kívánta, hogy a szocialista országok, a talál­kozó valamennyi józanul Gon­dolkodó résztvevőjével együtt, határozottan gátat vessen az ilyen törekvéseknek. A belgrádi tapasztalatokat is hasznosítva folytattuk küz­delmünket az enyhülés erősí­téséért, a helsinki záróok­mány végrehajtá­sának meg­gyorsításáért, az európai biz­tonság és együttműködés tör­ténelemformáin folyamatának továbbviteléért. A felszab­d­­tolását szonentő magyar népv, Európa és a világ népet mára nincs más ésszerű alc­­­ernatíva. Külpolitikánk és az európai biztonság Irta: Nagy János külügyminiszter-helyettes

Next