Zalai Hírlap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-17 / 114. szám
8 iliÄ miiímÉMmmm !i i!i!i!t!i!v!i!t!i!i!i!i!i!i A Ganz-Máva* zalaegerszegi gyárának új forgácsolóműhelyében beindították az első három nagy teljesítményű Karussel-esztergát. A munkaasztal beszabályozása után Kovács László és Farkas László esztergályosok felfogatják az első munkadarabot. (Kiss Ferenc feltétele) Várható időjárás ma estig: Időnként felszakadozó felhőzet, elszórtan esővel, záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 15—20 fok között. (MTI) — Új látogatási rend. Új látogatási rend lép életbe június 1-től a zalaegerszegi megyei kórház külső — pózvai városrészbeli — telephelyén. A belső telephely rendjével egyezően szerdán délután 16 órától 17,30-ig, vasárnap délelőtt 10 órától 11,30-ig lehet a betegeket látogatni. — Egy Üzem, egy iskola. Az egy üzem egy iskola mozgalom keretében a zalaegerszegi vállalatok 2,3 millió forint értékű munkával segítették és egészítették ki tavaly a megyeszékhelyi iskolák és óvodák költségvetését. — Újítás. A DKG-ban az első negyedévben benyújtott újítási javaslatok közül 19-et fogadtak el, gazdasági eredményük több mint 600 ezer forint, a kifizetett újítási díjak összege több mint 28 ezer forint volt. Negyvenmillióval több A Titán Kereskedelmi Vállalat az idén az első negyedévben 23 százalékkal több vas- és műszaki áruval látta el a megye kiskereskedelmi egységeit, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A többlet értéke negyven millió forint. A tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár május 17—25-ig várja látogatóit, a Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban, Budapest X., Dobi István út 10. Nyitva: 10—18 óráig, ma a nyitás napján május 17-én és a szakmai napokon május 18-án, 19-én, 22-én, 23-án, és 24-én a nagyközönség részére 14—18 óráig. BKV különjáratok a metró Örs vezér téri végállomásáról és a Népszínház utca—József körút sarkáról. Vidéki látogatóknak 33%-os vasúti kedvezmény. Rendezi a Hungexpo. 307 Zalaegerszeg Város Tanácsa V. B. Termelés-, Ellátásfelügyeleti Osztálya értesíti a szarvasmarhatartó gazdákat, hogy 1978. május 19-én 9 órakor a zöldövezeti fásításban faárverést tart. Gyülekező a Fásítás bejáratánál. Egyben kérjük azokat a szarvasmarhatartó gazdákat, akik igényt tartanak árokpartok, útmentek és más területek ingyenes fűtermésére június 10-ig jelentkezzenek a Városi Tanács Mezőgazdasági Csoportjánál, vagy a körzeti mezőőrnél. 95 161 1978. május 17. Szerda. PASZKÁL, napja: A Nap kél 4,05, nyugszik 19,16 órakor. A Hold kél 13,21, nyugszik 1,28 órákon. • 1878. Született: Feiks Jenő festő- és rajzolóművész, kezdetben humoros rajzai keltettek figyelmet, később impresszionista jellegű olajképeket festett. 1926-ban modern szellemű szabadiskolát nyitott Budapesten. • 1863: Született: Charles Robert Ashbee angol építész, iparművész, művészeti író, a modern angol építészet és iparművészet reformátorai közé tartozik.• 1888: Született: Yasuhi Sotaro, a nyugati stílusú japán festészet fő képviselője, Nemzeti-díjas. — Bronzérem a Párizsi Vásáron. A Most befejeződött Párizsi Vásáron bronzéremmel tüntették ki az Országos Idegenforgalmi Tanács pavilonját, amely megújult külsejével, ízléses anyagával nagy sikert aratott a vásár 1,2 millió látogatójának soraiban. A magyar pavilon az idegenforgalom előmozdítására alakult francia szervezet különdíját is elnyerte. Apadnak az észak-magyarországi folyók. Keddre virradóan az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság területéhez tartozó folyók vízszintje annyira apadt, hogy a korábbi napokban komoly gondot okozó Sajó és Tarna területén elrendelt árvízi készültséget meg lehetett szüntetni. A belvizek eltávolítására a Tisza mentén, és a Bodrogközben tizennyolc belvízvédelmi szivattyúállomást működtetnek. — Üzembővítés. A bútoralkatrészek minőségének javítása érdekében üzembővítésre, felületkezelő építésére kerül sor ez évben a lenti Fém- és Faipari Szövetkezetnél. Üzembehelyezését a jövő év elejére tervezik. — Fagylaltostya exportra. A Zala megyei Sütő- és Édesipari Vállalat tavaly 186 tonna fagylaltostyát exportált. Az idén 150 tonnát értékesítenek az NDK-ban és Csehszlovákiában. — Segítség a kistermelőknek. A mezőgazdasági termeltetés és felvásárlás elősegítése érdekében gyümölcsoltványokat és fóliát bocsát kedvezményes áron a kistermelők rendelkezésére a zalakomári áfést. 46 kistermelővel zöldségtermesztési szerződést is kötöttek. SALAI HÍRLAP Új irodában az Interflug A megnövekedett forgalomhoz illőbb, tágasabb, korszerűbb városi irodát nyitott a Régi posta utcában az NDK légiforgalmi társaság, az Intervflug budapesti kirendeltsége. A megnyitás, s egyben a magyar NDK légiforgalom megindulásának 22. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Klaus Henkel közlekedésügyi miniszterhelyettes, az Interflug vezérigazgatója emlékezett meg a két ország légiközlekedési kapcsolatainak fejlődéséről. Az elmúlt 22 év alatt kereken kétmillió utast szállított menetrendszerű járataival az Interflug és a Malév a két ország között. Az idei nyári menetrend szerint naponta már 11 járat indul Budapestről Berlinbe, s ugyanannyi közlekedik ellenirányban is. A Malév és az Interflug ezenkívül Budapest és Drezda között naponta három, Budapestről Lipcsébe hetenként nyolc, Erfurtba pedig öt légijáratot közlekedtet. És SZOT-motel Balatonalmádiban Balatonalmádiban megnyílt a SZOT új, 120 személyes motelje. A hideg,meleg vízzel ellátott faházak kedden fogadták az első vendégeket, elsősorban nagycsaládosokat. Egy turnusban 24, háromgyermekes családot tudnak elhelyezni kényelmes bútorokkal berendezett szobákban. Az új balatonalmádi motel csaknem nyolcmillió forintba került. A Balaton mellett egyébként megkezdődött az üdülési főidény. A tó északi oldalán idén a múlt évinél 300-zal többet, összesen 2100 vendéget tudnak egyidőben fogadni. Hévízen is bővültek a fogadási lehetőségek: befejeződött a SZOT építőmunkás üdülő három épületének teljes felújítása. A felújított üdülő 140 beutaltnak kínál nyugodt pihenést. Tegnap délután dr. Oroszy Zoltán a városi tanács művelődési osztályának vezetője nyitotta meg az egerszegi Pais Dezső úti általános iskolában az Őskortól napjainkig című reprogalériát. A bemutatót a Magyar Pedagógiai Társaság Zala megyei szervezete, a Magyar Pedagógusok Szövetsége és az egerszegi Ifjúsági és Úttörőház rendezésében tekinthetik meg a tanulók. Képünkön: repró-kiállítás egy részlete. (Kiss Ferenc felvétele) Több zölségkonzerv Idén a tavalyinál 10,9 százalékkal több konzervet ad az ipar, az ehhez szükséges zöldség alapanyag — az érvényes szerződések szerint — rendelkezésre áll mondotta Mihalász Ferenc, a Konzervipari Tröszt vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján, amelyen az ipar 1978. évi terveit ismertette. Zöldségből a tervezett 753 ezer tonna helyett 860 ezer tonnára kötöttek szerződést a mezőgazdasági termelőkkel, s amennyiben az előirányzott termés realizálódik, úgy a feldolgozóiparnak nem lesz nyersanyaggondja. Nem ilyen jó a helyzet a gyümölcsnél, bár a szerződési előirányzatot sikerült túlteljesíteni, egyes gyümölcsökből, például meggyből, cseresznyéből, málnából többre lenne szükség, a termelői kínálat azonban egyelőre túlságosan kicsi. Idén 314 úgynevezett bázisgazdaság mintegy 50 ezer hektáros területtel szolgálja ki a konzervipart. A zöldségnyersanyag 75 százalékát ezek az üzemekadják. A konzervipar a munkamegosztáson alapuló termelési kooperációkat idén elmélyíti, mindenekelőtt az előfeldolgozás arányát fokozzák. A gazdaságoknak a paradicsompréselő üzemet adnak át, ezen túlmenően szárítókat és almaié előállító berendezéseket helyeznek üzembe. Az ipar növényvédelmi hozzájárulást, géphasználati díjat és esetenként felárat biztosít szerződéses partnereinek. Ezenkívül az idén 200 millió forint további juttatást adnak a konzervipari igényeket messzemenően kielégítő termelőknek. Merre tilos vándorolni a méhekkel? A MÉM állategészségügyi és élelmiszerhigiéniai főosztálya felhívja a melleikkel vándorolni szándékozó méhészek figyelmét, hogy május hó 11-i helyzet szerint, fertőző méhbetegségek miatt a következő jegyeken van zárlat: Bács-Kiskun megye, Hetényegyháza, Csongrád megye: Tömörkény. Fejér megye: Mezőfalva, Perkáta, Rácalmás, Hajdú-Bihar megye: Debrecen, Komárom megye: Almásneszmély, Pest megye: Pécel, Somogy megye Barcs és Tolna megye: Bátaszék, az említett helyekre, valamint Győr-Sopron, Vas, Zala megyék osztrák, ill. jugoszláv határtól számított 10 kra-s övezetébe méhekkel bevándorolni tilos. 1978. május CT- Tájékoztató a vasút új menetrendjéről Pénteken új gyorsvonat Budapestről Nagykanizsára Kevés lényeges változás, de az igényeket jobban megközelítő rövidebb közlekedési idők, néhány új mentesítő vonat, javuló városkörnyéki forgalom, ez jellemzi a MÁV 1978/79. évi menetrendjét, amely az európai vasutaséhoz hasonlóan május 28-án, vasárnap 0 órakor lép életbe. A menetrend fontosabb módosításait, a személyforgalom javítására tett intézkedéseket kedden sajtótájékoztatón ismertették a MÁV vezetői. A belföldi távolsági forgalomban néhány hétvégi expresszvonat tehermentesítésére pénteken délután Budapestről Nagykanizsára, szombaton reggel pedig Nyíregyházára indul új gyorsvonat. A nyári idényben Fonyódról vasárnap délutánonként új gyorsított személyvonat közlekedik Budapestre, a fonyódi gyors pedig a tavalyinál későbbi időpontban, este 8 órára érkezik a fővárosba. Budapest— Miskolc között egyes helyi vonatok menetrendi összevonásával új távolsági személyvonatpár javítja az összeköttetést. A városközi forgalomban az új menetrend „hivatalosan” is feltünteti a Nyugati pályaudvar átépítésével kapcsolatos forgalomváltozásokat, 32 helyi vonat közlekedési rendjét A nemzetközi forgalomban Berlinből Szófiába a Pannónia-expressz másfél órával korábban indul, s ugyancsak az eddiginél korábban, 20 óra 45 perckor indul Budapestről Lipcsébe az autószállító vonat. A Meridián-expressz útvonalát a nyári idényben Belgrádon át Bárig meghoszszabították, míg a hét végi nagy forgalom zavartalanabb lebonyolítására szombatonként Budapest—Drezda, vasárnaponként Budapest—Lipcse között állítanak be mentesítő vonatot. Tavaly Budapest— Belgrád—Athén között hetenként egyszer közlekedett a Puskin—Athenes expresszvonatban közvetlen hálókocsi, — ezen a nyáron már hetenként kétszer áll az utasok rendelkezésére. A MÁV hivatalos menetrendkönyve 150 ezer példányban készült. Újdonsága, hogy külön vörösnyomású fejezetben 18 táblázaton feltünteti a főváros és a megyeszékhelyek közötti személyvonatok indulását és érkezését. (MTI) Május IS—I1-ig Közlekedésbiztonsági hetek A megyei közlekedésbiztonsági tanács — együttműködve más szervekkel — az idén harmadszor rendeli meg a zalai közlekedésbiztonsági heteket A hagyományoknak megfelelően a rendezvények az idén is kétszer két hétre tagolódnak. Az április 15 és 30 közötti időben végzett fokozott propaganda-munka, az egész megyét átfogó közúti ellenőrzések kedvezően hatottak megyénk közúti közlekedésére. A második forduló, a zalai közbiztonsági hetek újabb kéthetes rendezvénysorozata hétfőn vette kezdetét és május 31-ig tart Ebben az időben a fokozott közúti ellenőrzésen túl számos rendezvényre is sor kerül. Így többek között zsűrizik az óvodások, általános- és középiskolások számára meghirdetett fotó- és rajzpályázatra beküldött pályamunkákat értékelik a Vezess baleset nélkül mozgalom eredményeit. A hagyományoknak megfelelően megszervezik a közlekedési kirakatversenyt. Számos közlekedési ankétra, fórumra is sor kerül. Több helyen tartanak telephelyi ellenőrzést, fokozott figyelmet fordítanak az észlelőlapon jelzett észrevételek, javaslatok megvalósítására. A tárgyalóteremből Mozgó szerelvényről — a tolató vonat alá Tavaly november 26-án délután havas eső, hideg szél fogadta a zalaegerszegi vasútállomás utasait. Az időjárás viszontagságai természetesen nem kímélték a szolgálatukat teljesítő vasutasokat sem. A vasút veszélyes üzeme s különösen veszélyes, ha a nehéz körülmények között végzett munkát kisebb-nagyobb szabálytalanságok sora kíséri. A zalaegerszegi járásbíróság tegnap délelőtti tárgyalását részletesen nyomon követhettük, mi is történt valójában, milyen események előzték meg a 13 óra néhány perckor elhangzó segélykiálltást, amikor a 15 éves V. Ödön őriszentpéteri tanuló a tolató szerelvény kerekei alá került. A tárgyalásra tanúként megidézett vasutasok így emlékeznek a történtekre: Négy érkező vonatot kellett két vágányon fogadni. A csúcsidőszak rutin feladatait a mostoha időjárás nehezítette. Zalalövő felől a negyedik vágányra érkezett a Sorok Gábor Zalabér, Marx utca 11. szám alatt lakó mozdonyvezető vezette vonat. A szolgálattevő forgalmista utasítása nem tért el a megszokottól: a szerelvényt a harmadik vágányra kell átvinni, később onnét indul. A mozdonyvezető gépkísérőjének jelzésére elindult, s a biztonsági jelzőig vitte a szerelvényt, majd a váltók átállítása után Horváth József vezető-váltókezelő utasítására lassan tolatott a harmadik vágányra. Ami pedig a szolgálati utasítások megszegését jelenti: tolatásvezető közreműködése nélkül nem lett volna szabad a manővert megkezdeni sem. Közben az ötödik vágányra újabb vonat érkezett; utasai — meg sem várva, hogy a szerelvény megálljon — kezdtek leszállni. Köztük a később balesetet szenvedett fiatalember is. A történtekre így emlékszik vissza: A vonat peronján várta az állomásra érkezést, jobb kezében táskát és sportszatyrot fogott. Zalalövő felé akart továbbutazni Zalaegerszegről, tudta, honnét és mikor indul ez a vonat. A tanácsvezető bíró kérdésére megismétli: azt is tudta, hogy mozgó szerelvényről leszállni nem szabad. Mint a többiek, megpróbálta, azzal sem számolt, hogy születése óta bal oldali idegbénulás miatt mozgása korlátozottabb. Nem látta a harmadik vágányon tolató szerelvényt, s az eseményekre sem emlékezik pontosan. Bal lába alsó harmadát amputálni kellett, jobb lábán az ujjai sérültek meg. A zalaegerszegi járásbíróság Sorok Gábort foglalkozás körében elkövetett súlyos testi sértést okozó gondatlanságért 8 hónapi, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte és 2000 forint pénz-mellékbüntetés megfizetésére kötelezte. A szabadságvesztés végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette a bíróság. A vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért. Horváth József Bagód, Ady út 14. szám alatt lakó vezető-váltókezelőte 9 hónapi 15 százalékos bércsökkentéssel járó javítónevelő munkára kötelezte, melyet jelenlegi munkakörében köteles eltölteni. Horváth József tudomásul vette az ítéletet. L. M. Ady Endre u. 62. Telefon: 12-575— 79. Titkárság: 12-581. n-597. (Nyomdai ügyelet: 13-551). Fiókszerkesztőség: 8801 Nagykanizsa. Béke u. 4. Telefon: 11-150. Kiadja: a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Nagy Ferenc. Kiadó: 8901 Zalaegerszeg. Ady Endre u. 62. Telefon: 12-194. Hirdetésfelvétel: 12-580 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj : 20 forint. Zala megyei Nyomda Vállalat 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon : 13-550. Index 25 071 ISAM - uttm ZALAI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Zala megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: dr. Kerkay László. Szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg.