Zalai Hírlap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-06 / 130. szám
8 ummmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm *■■■■■—wwfmmmsimtMsgssg| I tényszerkikapcsoló berendezést szerkesztettek az oktató esztergagépekhez a zalaegerszegi 407-es Munkácsi Mihály Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A biztonságtechnikai szempontból fontos kapcsolót 30 gépre szerelik fel Várható időjárás ma estig: Időnként kissé megnövekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon elszórtan zápor, zivatar. Több helyen megélénkülő, néhány helyen megerősödő déli, délkeleti szél, várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap délelőtt 11 órakor 24 fok volt. (MTI) — Együttműködés. A zalaegerszegi KÉV idén mintegy 15 millió forintért értékesít külső megrendelőinek kész aszfalt- és betonkeveréket, legtöbbet a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnak. A zalai fagazdaság évekkel ezelőtt vásárolt egy lengyel gyártmányú finisort, amellyel erdei üzemi utakat építenek. Ehhez kapnak a KÉV-től évente 3—5 ezer tonna aszfaltot. — Lakásépítés. A Zala megyei Állami Építőipari Vállalat május végéig a tervezettnél 12 lakással többet, 539-et adott át a beruházóknak. A féléves terv sikeres teljesítéséhez már csak egyetlen 56 lakásos épületet kell befejezni Kanizsán, s ezzel a vállalat az idei kötelezettségének felét határidőre teljesíti. — Cipők a Szovjetunióba. Megkezdte a szovjet export teljesítését a nagykanizsai Pannónia Cipőipari Szövetkezet. Az első 15 ezer pár női cipőt átadták szállításra. — Segítség a szakmunkástanulóknak. A Ganz-Mávag zalaegerszegi gyára KISZ-, illetve ifjúsági bizottságának szervezésében tegnap délután a gyár szakmunkásvizsga előtt álló tanulói fiatal műszaki értelmiségiekkel találkoztak. Ennek során a műszakiak segítséget nyújtottak — az előre kiadott témák alapján — a szakmunkásvizsgára történő felkészülésben. DO A COOPTOURIST Utazási Iroda saját gépkocsis utat szervez a Forma—1. világbajnokságra Zeltwegbe. Időpont: 1979. augusztus 11—IS. Jelentkezés: Cooptourist Utazási Iroda Zalaegerszeg, Tüttőssy u. 7. Telefon: 11-331. Autóklub Keszthely, Arany J. u. 6. Telefon: 11-221. 69. — Export: Elküldték Londonba azt a 2500 falipolcot, amellyel a Pacsai Fa- és Vasipari Szövetkezet teljesítette ez évi angol export kötelezettségét. — Tanuló szövetkezetiek. A zalai ipari szövetkezetekben dolgozók közül jelenleg 224-en vesznek részt állami oktatásban — az általános iskoláktól az egyetemig. Ezen túl 73-an szakmunkásképzőre, 316-an szakmai továbbképzésre, 920-an pedig politikai oktatásra járnak. AtfprdA 1979. június 6. Szerda. NORBERT napja. A Nap kél 3.49, nyugszik 19.37 órakor. A Hold kél 14.59, nyugszik 1.44 órakor, legnagyobb képviselője, az orosz Irodalmi nyelv megújító.a. 1859. Született: Bánki Honát, korának legnagyobb magyar mérnöke, aki Csonyka Jánossal megalkotta az II első karburátort és a ne *véről ismert Bánki-féle turbinát. Emlékére, a Gép-p ipari Tudományos Egyesü-let 1955-ben Bánki Donás Emlékérmet alapított. • 1809. Született: Török János író, szerkesztő, publicista, mezőgazdász, akadémikus. Nagy érdemei van- nak a Magyar Írók Segély- egyletének megalapításá ? ban.• 1799. Született: Alekszandr Sz. Puskin orosz költő, a romantikus irodalom egyike. A Zöldért fogyasztói árjegyzéke (június 6-tól) Újburgonya (kg) 18.00— 20.00 Ft Zöldpaprika (kg) 38.00— 15.00 Ft Zöldpaprika, hegyes (db) 1.00— 3.00 Ft Paradicsoma (kg) 35.00— 4. 00 Ft Karfiol (kg) 12.00—14.00 Ft Fejeskáposzta 7.60— 9.00 Ft Meggy (kg) 10.00—22.00 Ft Szamóca 29.00 Ft ZAI. A HÍRLAP Közlemény az Észak-magyarországi Vegyiművekben történt robbanásról Sajóbábonyban, az Északmagyarországi Vegyiművek egyik üzemében pénteken a délutáni órákban eddig ismeretlen okból robbanás történt és tűz keletkezett, amelynek során az üzemrész megsemmisült és több épület megrongálódott. A robbanás következtében az üzemrészben tartózkodó dolgozók közül Almási János 43 éves vegyipari szakmunkás, balajti; Bertalan László 29 éves vegyipari szakmunkás, miskolci; Faggyas Sándor 49 éves csoportvezető, miskolci; Keczeli László 22 éves vegyipari szakmunkás, sajóbábonyi; Liptai Bertalan 21 éves betanított munkás, harsányi; Nagy Géza 21 éves vegyipari szakmunkás, ózdi; Németh István 25 éves vegyipari szakmunkás, szikszói; Pipoly Gábor 36 éves vegyipari szakmunkás, sajóvámosi; Stern Lajos 19 éves vegyipari szakmunkás, sajószentpéteri; Szabó István 53 éves művezető, abaújvári; Szemkó János 22 éves vízvezetékszerelő, tolcsvai; Tornai Imre 46 éves vegyipari szakmunkás, felsőzsolcai; Vass László 22 éves vegyipari szakmunkás, mezőzombori lakos életét vesztette. Könnyebb sérüléssel kórházba szállítottak hat személyt. Ők, miután elsősegélyben részesültek, elhagyhatták a kórházat A robbanás okának és az anyagi kár nagyságának vizsgálatát Csurgai Lajos nehézipari miniszterhelyettes vezetésével szakértői bizottság folytatja. (MTI) Tűz az iskolában Kedden tűz ütött ki Budapesten, a XV. kerületi Hartyáni-köz 2. számú iskolában. Valószínűleg az elektromos berendezés hibája miatt meggyulladt az aula hungarocel borítású álmennyezete és rövid idő alatt 75 négyzetméter területen églett. A sűrű füst az egész épületet megtöltötte. Az iskolában több mint ezer fő tartózkodott A tanárok a tűz jelzésével egyidejűleg azonnal megkezdték a termek kiürítését és a tűz oltását. A gyermekek nagy részét az épület hátsó lépcsőjén át irányították a szabadba, a második emeleten maradt 140 főt pedig a tetőtéri feljárón át az iskola lapos tetejére vezették, ahonnan a kivonult tűzoltók létrákon mentették le a gyermekeket. A mentési munkálatokba a Magyar Néphadsereg közelben dolgozó alakulata — mintegy 60 fő — is részt vett A legsúlyosabb sérülést — lábfejtörést — az a gyerek szenvedte, aki a figyelmeztetés ellenére kiugrott az első emeleti ablakból. A mentők több gyermeket a helyszínen megvizsgáltak, közülük huszonhármat enyhe füstmérgezéssel, négy felnőttet pedig üvegcserép okozta sérüléssel kórházba szállítottak. A gyermekek állapota nem súlyos, jó részüket már haza is engedték, 11 főt azonban egy-két napig orvosi megfigyelés alatt tartanak. A tűzesetek körülményeit a rendőrség és a tűzoltóság szakértők bevonásával vizsgálja. (MTI) Termésvédelem Megkezdték működésüket a tokaj-hegyaljai borvidéken a peronoszpóra előrejelző állomások. A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát és a tsz-ek szőlőiben több mint 30 megfigyelőhelyet rendeztek be. Ezeket többek között légnyomás- és csapadékmérőkkel, a levegő páratartalmát regisztráló műszerekkel, valamint szélirányjelzőkkel látták el. A meteorológiai adatokat naponta feljegyzik, és szükség esetén tájékoztatják a gazdaságokat — a kistermelőket is —, ha peronoszpóra vagy más veszély fenyegeti a termést, egyben tanácsot is adnak, hogy az adott helyzetben milyen összetételű vegyszerrel célszerű permetezni. (MTI) Betörő a bölcsődében Tegnap reggel Nagykanizsán a Korvin utcai bölcsőde nem tudta fogadni a gyerekeket Mint kiderült, éjjel ismeretlen tettes betörte az udvar felőli ablakot, behatolt az épületbe. Útját felfeszített ajtók kísérték. A betörő megtalált egy kisméretű lemezkazettát, amelyet felfeszített, s elvitte a benne levő 300 forintot. A reggeli leltár alapján egy zsebszámológépnek is hűlt helye volt, feltehetőleg a betörő vitte magával. A rendőrség széles körű nyomozást indított a tettes kézrekerítésére. A bölcsőde ma reggel már a megszokott időben várta a gyerekeket. Hordók — kanadai exportra is Melléküzemági fejlet■ rés az alsópáhoki tsz-ben erőből és a Budapesti Hordó-és Dongaipari Vállalattal kooperálva fogtak hozzá a fejlesztéshez. A vállalat a használaton kívüli gépeit átadja a szövetkezetnek, s ők hordódongát, parkettát és bútorlécet gyártanak. A hordókészítésben való együttműködés hosszú távú és jó export befektetésnek ígérkezik. A felmérések szerint ugyanis a kanadai piacon igen keresett a fahordó és ennek kielégítésében kívánnak az alsópáhokiak résztvenni. Az említett termékek gyártásánál sok a leeső anyag, amit szintén hasznosítanak. Szerszámnyeleket, többek között, kalapácsnyelet készítenek. E termékükre osztrák vevő jelentkezett. A mészkőbányájukból ezideig az építkezők igényeit elégítették ki. A bánya villamosításával, gépi eszközökkel történő fejlesztésével, az építkezési szükségletek kielégítésével párhuzamosan a talajjavításhoz is hozzá kívánnak járulni Zala és Vas megye területén, a mészportermelés növelésével és értékesítésével. Fokozott gondot fordít — a növénytermesztés és az állattenyésztés elsődlegessége mellett — a melléküzemágak fejlesztésére, termelésének növelésére az alsópáhoki termelőszövetkezet vezetősége. A fafeldolgozó üzemükben saját Tisztasági szemle Nagykanizsán Tegnap délelőtt Nagykanizsán a város tisztántartása, csinosítása érdekében alakított operatív bizottság megtartotta rövid időn belüli második szemléjét. Az akció előtt Szőke János tanácselnökhelyettes elmondta, hogy ebben az évben már Palint és Sáncot is bevonták lomtalanítási akcióba, amely nem várt sikert hozott. Bizonyítja ezt, hogy tavaly még a határidő lejárta után is egy napig hordták a városgazdálkodás autói a kirakott szemetet, az idén pedig mindössze öt forduló kellett hozzá. A városban összesen 193 fordulót tettek a tehergépkocsik és 770 köbméter szeméttől, tucatnyi illegális szemétlerakóhelytől szabadították meg a várost Jó példával járt elöl az AFIT, ahol a környékükön eldobált műanyagflakonokat az első felkérésre eltakarították. A városgazdálkodási vállalattal szocialista szerződést kötött 42 szocialista brigád ugyancsak hatásos segítséget nyújtott. Jelenleg már csak néhány játszótéri eszköz átfestése van hátra. A Hazafias Népfront és a városi Vöröskereszt aktivistái a város külterületein tettek eleget a felhívásnak, szervezték környezetük rendbetételét és nagyon gyakran személyes példamutatással jártak elöl jó példával. Nem mondható el ugyanez az építőipari vállalatokról. Munkaterületeik környéke — sokszor még a befejezett építkezéseknél is — rendetlen, balesetveszélyes. A tegnapi városszemle ismét tetemes rendcsinálásra, csinosításra váró hiányosságot tárt fel, amely nemcsak a város központjában levő lakóbizottságoknak, de az érintett kereskedelmi egységeknek, vállalatoknak is ad majd elfoglaltságot. Tovább tart a kánikula Az egerszegi időjelző állomáson tegnap 30,8 fokos hőmérsékleti maximumot mértek , egyébként az elmúlt napokban is harminc fok fölött mozgott Zalában a hőmérő higanyszála. A rendkívül forró levegőt tegnap szerencsére egy kis szél is megmozgatta, a legnagyobb lökések elérték az óránkénti harminc kilométeres sebességet. Keszthely és a Balaton térségéből vihart is jeleztek a délutáni órákban. Az előrejelzések szerint tovább tart a kánikula , legfeljebb záporokra lehet számítani. Focibajnokságtól a tíziparádéig A kanizsai úttörőnyár programja Immár hagyománnyá vált, hogy a nagykanizsai Fabik Károly Úttörőház nyáron is gondoskodik a gyerekek programjáról. Ezekben a napokban a város minden egyes általános iskolás tanulójának jelentkezési lapot küldenek, s azon ki-ki a saját igénye szerint megjelölheti, hogy milyen rendezvényeket kíván látogatni a vakáció ideje alatt. A gyerekeknek van miből válogatniuk. A „Nyári csalogató” című rendezvénynaptárban többek közt az olvasható, hogy focibajnokságot írnak ki a Pajtás Kupáért, ezen kívül asztalitenisz-versenyek és turisztikai programok várják az érdeklődőket. Egyébként a hét minden napjára jut valami az úttörőház rendezvényeiből Minden bizonnyal népszerűek lesznek a hétfői diszkók, amelyekre a kisdobosok is eljöhetnek. A keddet strandnappá nyilvánították, szerdát pedig turisztikai nappá. Csütörtökönként rendezik a Mozdulj! sportvetélkedőket, péntekenként pedig a szünidei matiné keretében filmvetítésre kerül sor a Béke moziban. A vízisportok kedvelői minden nap hódolhatnak szenvedélyüknek a csónakázótónál, míg a súlyemelők hétfőn, szerdán és pénteken térhetnek be a MÁV NTE sportcsarnokába. A kanizsai úttörőnyár záróakkordjaként augusztus 20-án este lampionos víziparádét rendeznek a csomkázótónál, az úttörőházi évnyitón pedig megjutalmazzák az úttörőnyár programjainak legszorgalmasabb látogatóit. 1979. Június 1 Új hetilap: a Heti Világgazdaság Új hetilap kapható csütörtöktől az újságárusoknál: a Heti Világgazdaság. A Magyar Kereskedelmi Kamara által útjára bocsátott lap, az eddig naponta megjelenő Világgazdaság utódja, rendszeresen foglalkozik majd a magyar gazdaságban és a világpiacon tapasztalható folyamatokkal, aktualitásokkal. A hetilap feladata, hogy ismertesse, fényképekkel és grafikonokkal is szemléltesse a világgazdasági események hátterét. A Heti Világgazdaság lapszemlét is közöl vezető világlapok cikkeiből. Hírrovataiban új kelet—nyugati üzletek részleteiről, friss világpiaci eseményekről értesülhet az olvasó. Külön táblázatban közli a lap a devizaárfolyamokat. Az új hetilap átveszi a júliusban megszűnő Magyar Import című lap egyes feladatait is: évente több szakosított mellékletet tervez, amelyek országokról, termelési ágazatokról adnak majd összefoglaló képet (MTI) I A Magyar Szocialista Munkáspárt Zala megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: dr. Kerkay László. Szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 6. Telefon: 12-575— 99. Titkárság: 12-581, 11-597, (Nyomdai ügyelet: 13-551). Fiókszerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Béke u. 4 Telefon: 11-150. Kiadjál a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. •Felelős kiadó: Nagy Ferenc. Kiadó: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-104. Hirdetésfelvétel: 12-58. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj 1 hónapra 30.M Ft Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Zala megyei Nyomda Vállalat, 8901 Zalaegerszeg, Gorky g. j. Telefon: 13550. ISSN 0133—0506 Index: 3501 \ f ~ TERÍTÉSI BEMUTATÓ 00—11-ig Keszthelyen a Művelődési Házban. Nyitva naponta 10—19 óráig. Mindenkit szeretettel vár ! _________ ________________ AMfOfiA-ÜYÉftT___________