Zalai Hírlap, 1979. december (35. évfolyam, 281-304. szám)

1979-12-14 / 292. szám

1979. december 14. Új térképek Jövőre nálunk is kapható lesz Moszkva térképe, az olimpiai létesítmények feltün­tetésével. Az utóbbi években épült új stadionokat, sport­­csarnokokat is ábrázoló kiad­vány nemcsak a magyar tu­risták eligazodását segíti majd, több szocialista országba is exportálnak belőle. A Kartográfiai Vállalat ter­vei között szerepel új térké­pek kiadása hazánk vala­mennyi turisztikai jelentősé­gű tájegységéről. A termé-­­szetbarátok nemcsak a „ha­gyományos” turista-centru­mok térképéhez juthatnak majd hozzá, hanem az or­szágjárók által még kevéssé ismert vidékeinket — Debre­cen környékét, a somogyi, a zalai és heves—borsodi domb­ság kirándulóhelyeit — is kartonra rajzolják. Tovább folytatják a magyar várostérképek kiadását is; 96 városunk közül eddig 68-ról készült térkép. A közelmúlt­ban Ajka, Bonyhád, Hatvan, Kapuvár és Körmend térké­pével gyarapodott a sorozat. Félidejéhez érkezett egyik legnagyobb vállalkozásuk, a megyék földrajzinév-tárának összeállítása. A tavalyi első négy vaskos kötetet a követ­kező hetekben Tolna, Fejér, Baranya, Somogy, Komárom, Cs­ongrád és Pest megye föld­rajzi elnevezéseinek gyűjte­ménye bővíti. (MTI) Az üveghegyeken túl..­. A jutalékért még a papírt sem érdemes kitölteni Hol volt, hol nem volt, még az üveghegyeken is túl létezett egyszer egy front. A tűzvonal­­ban vásárlók és eladók, keres­kedelmi vállalatok és üveg­gyártók álltak szemben egy­mással. Ezt az egész országra kiterjedő csetepatét üvegvisz­­szaváltásnak hívták. A szeren­csétlen palackokat majdnem mindenki gyűlölte. A vásárló meg akart szabadulni az üveg­jeitől, a kereskedőnek nem volt érdeke a csere. A felhasz­náló vállalatoknak nem volt kifizetődő, hogy összeszedjék a boltokból a palackhalmazokat. Inkább új üvegeket rendeltek a gyártól. A­ frontokon már a nehéztüzérséget is bevetették a helyzet mégis inkább az ál­lóháborúra hasonlított. Pedig iszonyú tételek forogtak koc­kán. Az elmúlt évben például 2 milliárd palackot vásárolt vissza a kereskedelem ... A helyzet teljesen tarthatat­lanná vált, ezért az illetékes minisztériumok 1978-ban új rendelettel szabályozták az üvegvisszaváltást. Ennek a lé­nyege a következő: lépcsőzetes betétdíjakat alakítottak ki, így a viszaváltás során mindenki keres valamicskét. Ez az új ér­dekeltségi rendszer látszatra megnyugtatta a kedélyeket.­­ Vajon, mi a helyzet manapság az elcsitult frontokon? Ennek jártunk utána Zalaegerszegen. Úgy tűnik, hogy a főcsapás iránya a hétvégekre tevődött át. Az egerszegi vasúti ABC vezetője például a következő­ket mondta:" — Régi gond ez. Már a rá­dió és a televízió is foglalko­zott azzal, hogy egyes boltok nem szívesen veszik a pénteki és szombati üvegvisszaváltást. Érthető, hiszen ilyenkor a leg­nagyobb a hajtás. Állítólag olyan üzletek is vannak, ahol eltanácsolják a vevőt, illetve a visszaváltót. — Ebben a boltban mi a helyzet? — Én csak egy számot­ mon­dok. Olyan szombatunk is volt már, amikor 5000 forint értékű üveget váltottunk vissza. Aki egy kicsit jártas a szakmában, az tudja, hogy mekkora szám ez. Pedig dupla munkáért ugyanannyi bér kapunk. — Hogyhogy? — 30 fillért nyer a cserén a kereskedelmi vállalat. Kértük már, hogy juttassanak valamit nekünk is ebből a pénzből, de hallgatnak róla. — Kik a leggyakoribb visz­­szaváltók. — Hm, például a vasút. Nem­­ hinné el, hogy egy-egy vonat beérkezése után mekkora pak­kokat hoznak nekünk. Az üres szerelvényekről kosárszám gyűjtik össze a takarítónők az üvegeket. Az is megesett, hogy 500 forintos tételt hoztak, összességében egyébként gördülékenyen megy ebben az ABC-ben a csere. Hogy mi frolt itt régebben? Előfordult, hogy 15 ezer sörösüveg há­nyódott a bolt udvarán. A Göcseji úti ABC-ben pa­nasszal kezdték. — Jól megáldották evvel az egésszel a peremboltokat. Érti mire gondolok? — Mire? — Az emberek bevásárolnak a belvárosban, az üres üvege­ket meg nálunk váltják visz­­sza. Szabályosan elárasztanak bennünket a hétvégeken. De azért visszaváltjuk, mit tehe­tünk? — Mekkora a napi forgalom üvegből ? — Általában 1500—2000 fo­rint körül mozog, ám a pénte­ki és a szombati napokon 4000 forint értékben váltjuk vissza a palackokat. Az üzletvezető elmondta, hogy a véleménye szerint az új rendelet többek között azért született, hogy nagyobb megbecsülést kapjanak a ke­reskedők, így a kérdés önkén­telenül adódik: — Kapnak? — Dehogy. A plusz külön­bözetre jutalékátalányt kelle­ne kapnuunk. Mondok egy pél­dát. Tegyük fel, hogy 10­0 ezer palack a határ. Ha én 11 ezret szállítok, akkor ezer darabra már jutalékot kell kapnom. De ez olyan kevés, hogy még a pa­pírt sem érdemes kitölteni érte. — Ettől függetlenül azért mindent visszaváltanak? — Mindent, ami betétdíjas. Persze, ha valaki hoz Buda­pestről egy ismeretlen ásvány­vizes üveget azért az nem. Csitulóban a harc, de azért vannak még gondok az üveg­hegyen túl. És vajon mi lesz az ünnepek után, hány pohár csendül majd össze az ország­ban? És ezt a nedűt valamiből ki kell önteni. Ám valamelyik boltban adtak egy jó tippet. — Vegyen skót whiskyt, s akkor nem kell bajlódnia a visszaváltással... — pi — Korábban a tervezettnél­y­ségesítették a strandok üzemeltetését a salai Balaton-parlon A balatoni üdülőkörzet ren­dezési programjával foglalko­zó sorozatunkban azt ígértük, hogy olvasóinkat rendszeresen informáljuk a Balatonnal kapcsolatos helyzetfeltárást követő intézkedésekről. A megyei tanács a térségre vonatkozó egységes köztiszta­sági feladatokat ellátó rend­szer kidolgozásával legkésőbb jövő év májusára szeretne végezni, hogy a következő nyaralási szezonban már meg­változott körülmények között fogadhassák a fürdőzők tíz­ezreit. A zalai Balaton-parton ed­dig a keszthelyi két fizető strandot a helyi városgazdál­kodási vállalat, a szabad­strandot a költségvetési üzem, a községi strandokat pedig a vonyarcvashegyi közös tanács brigádja üzemeltette. A kö­zelmúltban gyökeres válto­zásról kaptunk információt a megyei tanács illetékes szak­­igazgatási szervének munka­társaitól. A köztisztasági feladatokkal kapcsolatos teendőket a keszt­helyi városgazdálkodási válla­latra profilírozták, a strandok üzemeltetését pedig a keszt­helyi városi tanács költségve­tési üzemére bízták. Ez utóbbi szervezetbe a sajátján kívül még a balatongyöröki, a gye­­nesdiási strandot is üzemelte­tő vonyarcvashegyi közös köz­ségi tanács mint alapító tag is belép, gyakorlatilag átadja az egyik, költségvetési felada­tokat végző csoportját. A strandok üzemeltetése azért került át a költségve­tési üzemhez, hogy az erők és eszközök koncentrálása, majd ezzel összefüggésben a feladatellátás egységes ágaza­ti irányítás alá kerüljön. Az üzem nagyobb gondot fordít­hat az iszapkotrás révén fel­töltésre kerülő zagyterek hasznosítására — parkok, sportpályák, sétányok, ligetek létesítésével —, egyáltalán a strandok üzemeltetésére. Előzetes számítások szerint az üzem egymillió forintot kap a legszükségesebb, sze­zon előtti felújításokra, kar­bantartásokra, a felszerelé­sek pótlására. Az új felállás 1980. január elsején lép élet­be, tehát a rendeletben­ rög­zített határidőnél jóval ko­rábban, hogy elegendő idő áll­jon rendelkezésre a nem ke­vés munka elvégzésére. Gombfocitól a szánkóversenyig Téli szünidei programok a megyében Még néhány nap, és decem­ber 22-én az iskolákban meg­kezdődik a téli szünet. Csak­nem húsz napig lesznek majd üresen az osztályok, de attól nem kell tartani, hogy iskola híján program nélkül marad­nak a tanulók. A zalaegerszegi Ifjúsági és Úttörőházban naponta többfé­le szünidei program között­ válogathatnak a gyerekek. A játékműhelyben alkalom nyí­lik báb, makramé, vagy akár karácsonyi díszek készítésére, a gyermekkönyvtárban dia­vetítésre,­ játékkölcsönzésre és zenehallgatásra lesz lehetősé­gük. Több sikeres televíziós vetélkedő is megelevenedik majd a gyerekek szórakozta­­tatására, így a Játék a betűk­kel, a Van képünk hozzá és a Kapcsoltam telefonvetélkedő is. A sportot, kirándulást ked­velőkről sem feledkeznek meg: két alkalommal lesz sportdélelőtt, asztalitenisz- és sakkverseny, sőt téli túrán is részt vehetnek a zalaegerszegi úttörők. A nagykanizsai Fabik Ká­­­­roly Úttörőház is gondolt a gyerekekre. A sokrétű játékos rendezvények mellett az „Égig érő fű” című új film be­mutatójára, a hagyományos ö­­j­év búcsúztatóra is sort keríte­­­­nek, s a gombfoci-verseny sem marad ki a programból. Pillantsunk be a keszthelyi járás terveibe is. Zalacsány­­ban irodalmi programokat szerveznek, Zalaszentgróton a 2. számú általános iskola „Hajrá őrsök” vetélkedőt ren­dez. Zalaapátiban a Gábor I Áron úttörőcsapat pajtásai­­ nemcsak saját szórakozásukra­­ gondoltak, hanem a téli szü­­­­netben akciót hirdettek az idős emberek segítésére is. Keszt­­­­helyen a Csányi László álta­lános iskolában „Ügyesség, bátorság” jelszóval hirdetnek vetélkedőt, más programjaik mellett. Lentiben fenyőünnepet és pótszilvesztert rendeznek, s úttörők, kiszesek és felnőttek közös találkozója is szerepel a programban. A járás terüle­tén sem fognak unatkozni a gyerekek. Csesztregen a szün­idei matiné mellé „Ti és mi” vetélkedőt és könyvtári foglal­kozásokat is terveznek. A gu­­torföldiek különösen szurkol­hatnak a hóesésért, hiszen a kiszesek és úttörők vetélkedő­je mellett szánkóversennyel is színesíteni szeretnék a téli szünidő napjait. Tovább épül a Lomonoszov Egyetem A moszkvai­ Lomonoszov Egyetem alapterülete megha­ladja a másfél millió négyzet­­métert. Az elmúlt évek során számos új létesítménnyel bő­vült. Felépült például a hu­mán fakultások új tömbje, továbbá az 525 személyes, négyemeletes diákmenza, így nem csoda, hogy a valamikor nagyon tágasnak tűnő terület ma meglehetősen zsúfolt. Moszkva vezetői — figyelem­be véve a távlati fejlesztési elképzeléseket — egy 120 hektárnyi területet bocsátot­tak az egyetem rendelkezésé­re. A tervek szerint itt épül majd fel az új könyvtárépü­let, valamint egy kultúrház. (BUDAPRESS M AFN) ZALAI HÍRLAP Műtétek a mikroszkóp alatt A mikroszkópos műtéti technika világviszonylatban néhány éves múltra tekinthet vissza. A kézsebészetben, a szemé­szetben és az idegsebészetben alkalmazzák, egy milliméter­nél kisebb erek, idegrostok egyeztetésére. Az Országos Tra­umatológiai Intézetben fiatal orvosokból létrehoztak egy mikrosebészeti munkacsoportot. Feladatuk, hogy kísérleti állatokon mikroszkóppal gyak­orolják a rendkívül finom műtéti technikát, amelyet részben már alkalmaznak embe­ren is. 5 Miért maradnak magukra ? N nehezen képzelhető el va­­lamiféle látványos ün­nepség abból az alkalomból — néhány hét, vagy hónap van már csak hátra —, amikor a Nyugdíjintézet kimutatásában megjelenik a kétmilliomodik nyugdíjas törzsszáma. Az is le­hetséges, hogy kimutathatat­lan: ki is valójában a kétmil­liomodik. Az bizonyos, igen­igen rövid időn belül eljutunk odáig, hasonlóképpen jónéhány európai országhoz, hogy a né­pesség ötöde — az ezredfordu­lóra esetleg már a negyede — idős korú, nyugdíjas esztendei­ben járó ember. Sajátos társadalomlélektani teendők sorát és nem kevésbé sajátságos kézzel fogható mun­ka­gyarapodást vonz ez a számadat. Az utóbbira most egy mondattal utalnánk csu­pán, hiszen az elmúlt hetek­ben, éppen a parlament őszi ülésszakának kapcsán, bőség­gel esett szó arról, milyen egészségügyi, szociális követ­kezményei vannak a népesség körében az idős korúak nagy számának. Most inkább né­hány lélektani tényezőt emlí­tenénk meg azzal összefüggés­ben, hogy tíz- és tízezrek az idősek közül a magány és ma­­gárahagyottság esztendeit le­morzsolva jutnak el életük vé­géig. Elkerülhetetlen néhány adat megemlítése. Több mint 3­0z ezer idős férfi és nő él az or­szág csaknem kétszázötven szociális otthonában! Kívülük, még legalább százezerre tehető azoknak a száma, akik éppen az élet legnehezebb időszaká­ra maradtak egyedül — vagy hagyták őket magukra vér sze­rinti rokonaik i­s valamilyen formában feltétlenül igénylik az állam megkülönböztetett gondoskodását. S meggondoljuk, hogy ilyentájt, amikor közeleg a szeretet ünnepe, azoknak a napoknak, s heteknek az idő­szaka, amikor zártabban for­dul a lélek az elesettek, a tö­rődésre szorulók felé, talán nem tűnik meddő szócséplés­­nek, ha a magányosságról s a törődés szükségéről ejtünk né­hány szót. Aki járt már szociális ott­honban, aligha fojthatta ma­gába zaklatottságát és felgyü­lemlő részvétét, a magányos­ság keservének láttán. Emlék­szem a hevesi otthonban töl­tött néhány órára; ott, ahol egyébként vonzóan magas szintű orvosi törődést, mélysé­gesen humánus bánásmódot élveznek ezek az idős emberek — a magányosságról, az iszo­nyú lassan múló éjszakákról, a nappali töprengések sok órá­járól beszélt egy öreg bácsi, túl immár a nyolcvanadik esz­tendején. Nyíregyháza közelé­ben, délelőtti óráit az ottani öregek napközijében morzsol­va, egy szorgos és korántsem megereszkedett kedélyű idős asszony elsírta magát, amikor a lányáról beszélt, aki most már sátoros ünnepen sem nyit­ja rá az ajtót. Pedig mindösz­­sze hetven kilométerre lakik, másfél óra alatt beérne vele a busz. Vég nélkül lehetne idézni könnyfakasztó történeteket. A magára hagyatott öregnél tán nincs is keserveseb­b látvány, hasonlatos a gyermekéhez, aki egyedül maradt a keservekkel, félelmekkel, töprengésekkel és sérelmekkel. Százféle statisztika tanúsít­ja — önmagában véve elége­dettek is lehetünk velük —, hogy nincs hazánkban olyan magára hagyott, elesett idős korú, akinek valamilyen for­mában ne jutna a társadalmi figyelemből. 1%n­incs olyan, akinek ne jut­­na ebben az országb­­an egy jó tányér meleg étel. Aki — bármilyen munkában érte évtizedeit —, ne kapna vala­milyen járadékot, szerényebb, vagy lisztesebb összeget a megélhetéshez. Akihez — ha betegségében erre szorul — ne kopogna be orvos és nővér s előbb-utóbb ne ejtenék mód­ját szocialista brigádok, úttö­rők, hogy kitakarítsák a szo­báját, kiváltsák a gyógyszerét. Hangsúlyozzuk: a tételesen ki­mutatható, megfogható törő­désből, mindenfajta gazdasági gondunk ellenére, tudunk any­­nyit adni, hogy ilyenképpen ne legyen szégyenkezni valónk. Amiből azonban soha nincs, talán nem is lehet elegendő: a jó szó, a személyes látogatások és beszélgetések öröme. A sze­mélyes törődésnek és figye­lemnek ez a fajtája hiányzik sok tízezer öregnek, immár krónikusan. Amiből igen-igen nehéz akkor adni, ha a még meglevő rokonság nem vállal benne részt, s ha a szűkebb környezetben nincs elegendő indíttatás, önmagából megosz­tani egy keveset azzal, akinek már ennyije sem maradt. Sokszor lehetünk tanúi, hogy egy-egy idős asszony, férfi — éljen akár szociális otthonban, vagy töltse élete alkonyát ma­gányos lakásában — nem az ilyentájt legtöbbször jelentke­ző kisebb-nagyobb betegsége­ket, nem a szűkös nyugdíjat, még csak nem is az esetleg ke­vesebb ételt, idegen ízeket ró­ja fel az életnek, a sorsának. Hanem a magány keservéről szól. Arról, hogy ritkán nyitják rá az ajtót. Hogy fia felé sem néz, lánya szívében nem oldó­dik az évtizedekkel korábban meggyűlt harag. Hogy egyedül ül látogatási idő alatt. Elfek­vőben — hadd ne ecseteljük most bővebben az itteniek kö­zül jónéhány öreg iszonyatos magányát és elhagyatottságát — még sokszorozódnak a kese­rűségek, s kimondatlanul is élő rettegés attól: a kórterem­ből már csak egyfelé vezet az út... A magányosság ellen a leg­nehezebb tenni. És a magá­nyosság ellen tudna tenni leg­inkább egyén és közösség. Mert­ csak el kell kezdeni. A szocia­lista közösségek egyik legké­zenfekvőbb, szép elhatározása lehet az öregkori magány elle­nében tett vállalás. Iskolás gyermekek fogékony értelmébe lehetne mainál ezerszerte több tiszteletet és törődési módot ültetni, állandóvá tett patro­­nálásokkal, nem „kipipálni” való, hanem szívvel vállalt, évekre szóló ifjúsági akciók se­gítségével. Szomszédok, sok­szor hiábavaló "passzivitásra késztetett lakóhelyi közösségek találnának mainál soksz­orta több alkalmat kapcsolatok lé­tesítésére, látogatások, beszél­getések szervezésére — azok­kal az öreg lakótársakkal, akik­nek ez mérhetetlen örömet és megkönnyebbülést jelentene. A vér szerinti kötelmekről ne szóljunk most. Ezeket előhívogatni olyan szívekből, amelyekre vastag, áthatolha­tatlan kérget vont az idő — nehezebb bármiféle társadalmi mozdulás megszervezésénél . . Várkonyi Margit

Next