Zalai Hírlap, 1979. december (35. évfolyam, 281-304. szám)

1979-12-15 / 293. szám

1990. december 15. FÜRDŐZÖK FIGYELEM! ! értesítjük kedves­­ vendégeinket, hogy a hévízi Állami­­ Gyógyfürdőkórház­­ tó és fedett fürdője az ünnepek alatt, az alábbiak szerint üzemel: 1979. december 24-én 8—12 óráig december 25-én egész nap zárva december 31-én 8—12 óráig és 1969. január 1-én egész nap zárva Igazgatóság­­ 214 Felhívjuk a Lada gépkocsitulajdonosok szíves figyelmét, hogy januártól beszereltethetik gépkocsijukba az NK 1012 ELEKTRONIKUS GYÚJTŐBERENDEZÉST, a® AFIT szombahhelyi és nagykanizsai karbantartó üzemeiben. A berendezés sok előnyös tulajdonsága mellett lehetővé teszi a BIZTOS INDÍTÁST, a megszakító érintkezői NEM ÉGNEK EL, a gyújtóberendezés áramfelvétele a fordulatszámmal arányos, így alacsony ford­ulatszámon NEM TERHELI AZ AKKUMULÁTORT, alkalmazásával MEGNÖVEKSZIK a gyertyák élettartama! Előjegyzéseket felveszünk a SZOMBATHELYI 11-340- és NAGYKANIZSAI 12-220-as telefonszámokon. AFIT XII. Autójavító Vállalat Szombathely 186883 A csemődési „Csertamenti” Mgtsz azonnali belépéssel felvesz főisko­lát, vagy középiskolai végzettség­gel rendelkező gépész szakembert, gépműhely vezetői munkakörbe, valamint számviteli főiskolai vég­zettséggel, vagy mérlegképes könyvelői vizsgával rendelkező szakembert pénzügyi előadó munkakörbe. Jelentkezés szemé­lyesen, vagy írásban a személy­zeti vezetőnél- 280 karbantartó villanyszerelőt fel­veszünk. Zala megyei Sütő- és Édesipari Vállalat Nagykanizsa, Kinizsi u. 95. Ügyintéző: Tóth Gyöngyi, telefon: 13-189. 289 Az „Alkotmány** Mgtsz Nagykani­zsa szabadhegyi telephelyére te­henészt vesz fel, szolgálati lakás megoldással. Jelentkezés: a tsz központi irodájában Nagykanizsa, Varasdi u. 67. Telefon: 14­ 594. 317 A Generál Autószerviz felvesz nyugdíjas őrportást, Zalaegerszeg, Balatoni úti telepére. 964« Diszpécseri és pénztárosi-raktáros munkakörbe, változó munkahely­re érettségivel rendelkező fiatalo­kat keresünk. Érdekl­ődni lehet: december 12—17-ig Nagykanizsa, Sánc, Kaposvári út Geofizikai Ku­tató Vállalat 9. sz. csoport­­lól A nagykanizsai AFIT Autószerviz felvételre keres szervizmunkást és nyugdíjas kazánfűtőt. Jelentkezés személyesen az üzemvezetőnél 1979. december 18-tól. 295 Gépírót felveszünk helyettesítésre, lehet nyugdíjas is. Zalai Hírlap Szerkesztősége, Zalaegerszeg, Ady u. 62. I. emelet 20. 300 A nagykanizsai Áfémsz bérelne 1 db H. K.1 20 típusú, vagy hasonló hőlégbefúvót 1980. március 31-ig. Ajánlatokat bérleti díj megjelöléssel az áruforgalmi főosztályra kérjük megküldeni. (Nagykanizsa, Lenin u. 7.) Autóbuszvezetői tanfolyamot INDÍT AZ ATI. JELENTKEZNI LEHET: Zalaegerszeg, Jókai u. 12. alatt 9543 385 Olcsón eladó klsba- Hegesztőtrafó, fény­golai hegyen kis sző- orgona eladó. Zala­­fő, gyümölcsös, raj- egerszeg. Dózsa utca fa tégla présházzal. 21. 307 teljes felszereléssel. -------------------------------------­Cím: Nagykanizsa. Eladó egy darab Ady 26. hirdetőben, olajkályha. Kiskani- 350 zsa. Kőrisfa 82. szám ,-------------------------------------- alatt. 280­1 Csónakázó-tónál ?20 ZZZTTTZ 0­TT­ négyszögöl telek pl- Korfikrész eladó, csón eladó. (víz. vil­lEServár­ra- Peter­­lány van). Nagyka- ***•____________ rúzsa. Liszt Ferenc A ... .____ u. 6. I. em. 3. KO- s?rokette^ férőhelyes eladó. Er­________________________ deklődni: zalaeger-I . . . ... szeg, Ságvári 22. Te­ves­zprémben épülő tefon: 11­616. 9834 három és fél szobás, —__.___________________ gázfűtéses, félkész­íigt órákat — hibá- 1 állapotban levő la­­ki, régi fest­kész hasonló készt- „lényt szőnyeget,­­helyire cserélnék. porcelánt fémtár­­(Érdeklődni lehet nap­ gyarmat. régi üveg-­­ közben Keszthely, poharakat, porcelán- 12-330-as telefonon. fejű babát, intarziás .Dr. Pomogyi, bútort veszek. Ház-28 221- hoz megyek. Fehér 1 I Vilmos 8800 Nagyka-Elcserélném pécsit nizsa. Béke u. 21., kétszobás, tanácsi­­a- vagy 30. 260 hásomat két, vagy-------------------------------------­háromszobás nagy- kétajtós, mennyeze­­kanizsaira. Ajánlato­­tig érő, beépítésre is ikat „Zsófi” jeligére a alkalmas szekrény a pécsi Sallai úti hir­­eladó. Zalaegerszeg, detőbe. 227 Landorhegyi u. 14/B. -------------------------------------- C. lépcsőház fsz. 1. Szőlő, betegség miatt _____________________9625 SSt "SSM»­elszrV-S. Kiskanizsa. őrtorony Újhegy u~ 25~ u. 14. Dávidovic­s. Kárpitozott Mohács ________________________ garnitúra eladó. Za­laegerszeg. Pesti Kétszobás szöveti:e- Barnabás u. 1* IAO. Réti lakás, beköltöz- 9649 hetyen eladó. Nagy--------------------------------------­kanizsa. Bart­ók Bé- Olajkályhák, hordók la út 5. X. b­. IV. em. és olajos-kannák el- Érdeklődni: egész adók. Zalaegerszeg, nap. vagy 16-168-as Juhász Gyula utca telefonon. 286 26. Érdeklődni: 16— _______________ 18 óra között, 9655 Kétszobás OTP lakás Alig használt háló­készpénz + OTP ár- szoba garnitúra el­vállalással eladó. Za­­adó. Zalaegerszeg, Zaegerszeg. Madách Rudas Nagy Antal u. u. 4. IV/14. 21.­­663 9653­­-------------------------------------­-------------------------------------- Fiatal házaspár ré­­­szére szoba-konyha. Lentiben­­háromszo- .Her/tha kiadó Za­­bás családi ház el­adó. Alkotmány u. 7. Vaegerszeg­ ,615 Hatéves, jófejős te­­hén eladó. Nagyka­t­t.J 1 rúzsa. Csónakázótó-Sk.IkkkKKÍJUHU I Pál. Szabó._________324 „ ................ Hathónapos­ törzs-Szolook­i anyák, fi- könyvezett kuvasz loxerának ellenálló szuka kutya eladó, vadalanyba oltottak Nagykanizsa, Olaj út bármilyen talajon “ *129 tőke- és lugasműve­ . —­lésnél bőven terem- It állapotban levő­nek, csemegének, termekkocsi eladó, bornak kiváló. Lasz- Nagykanizsa, Hon­la. Irsai Olivér, Za­­ved ul -7-------------—338 fagyöngye I. oszt. Eladó jugoszláv gáz- 25.— Ft. Azonnali konvektor. Cím: Za­­szállításra, postán laegerszeg, Feili E. utánvéttel megren- u. 5.________________341 delhető. Fagymentes ,SZKIF” teher után­­csomagolás, szállítás futó és Vihar M csó­­díjtalan. Gyöngyös nakmotor eladó. 3201 Pf.: 37. 24 300 Kiss. Zalaegerszeg. Landorhegyi 36. fisz. Ablaktisztítást, ta­­j 9663 karítást közületek- fr. : ' —j-rz------­ nek vállalatoknak is fejős tehén vállalok. Cím: Ovi-­­ekvesce 'Is befogha­­mesi Imréné Kiska- “f elfedó', Hernyék.­nizsa. Dobó u. 42. Kossuth utca 65 25p _______ 9670 -------------------------------------- 130—160 kilós hízott Hízott és anyasertés sertések eladók. Tej­­eladó. Zalaszentiván. kánd Rákóczi u. 19. Kossuth u. 44. 9635 968*' Báth­ori utca mögött Trim­­­­cczi' kert kiadó. Érdek­­­­lődni: Nagykanizsa, A ZALAI Szemere u. 6. Háry. HÍRLAPOT! [ 219 -------------------------------------­Gyermektelen fiatal 180 kilós hízott sertés házaspár részére küt- eladó. Alsónem­es­­i önbejáratú albérleti apáti, Kossuth u. 92. szoba kiadó. Zala- Csiszár.______ 9607 egerszeg, Faluma- Kupidó szekrénysor zeum u. 13.______0001 és tűzpiros Noémi Hálószobabútor jó ülőgarnitúra eladó­­állapotban eladó. Nagykanizsa , Strom- Pálfiszeg, Kossuth a. u* e*P­rj 233 _______________353 7~ " Zalaegerszegen la-Egyedülálló not ke­­kást bérelnek másfél resek két kisgyerme- évre. Ajánlatokat a kém­es jaróbeteg fe- zalaegerszegi lap­­feségem mellé gon- kiadóba kérem levél­­hozónak, nyugdíjas „Gázas előny­is lehet. ..Lakást biz- pen» jeligére. 306 tosítok jeligére Ma--------------------------------------­gyár Hirdető Készt- Fiatal gyermektelen hely, Kossuth utca házaspár két-három 12 — 8360 28 'IHI hónapos időtartamra --------------------------------------bútorozott lakrészt. Karácsonyfa helyi vagy bútorozod szé­­kiválasztással és hi­­bát bérelné Zala­­vágással december egerszegen. ..Január 22.. 23.. 24-én kap­ 1-től” 9657 jeligére a ható. Zalaegerszeg, zalaegerszegi Magyar Ebergényi u- 39. Hirdetőbe, levélben 8622 kérem. 9657 Pianínó eladó. Ez­ 42 éves 161 magas,­­­deklődni 17 órától barna legényember. Nagykanizsa. Korvin minden káros szén u. 6. , n. em. 5. vedélytől mentes. ]a Báli- 333 anyagiakkal, rajai házzal, keresi korban 1 mi 11 n Minc,'iFin~v-_-nT­ja lm~~-ji116 falusi ele­­m'MB t( t kedvelő 110 isme­­retségét házasság céljából. Egy gyer- , ... w .. mek nem akadály. 42. %ves* , független. Leveleket „Otthonom m’íve^,kárOS SZint a Tiéd is” jeligére a vedelytől mentes keszthelyi hirde-t,be. magányosan élő, jó 9g 225 szakmával és két----------------------------------------­szobás, összkomfor- Ezúton keresem 38 ö­tos lakással rendel- 43 éves, 175 centinél kező férfi megismer- magasabb jómegre­­kedne házasság cél- lenésű, intelligens, fából szolid, lelkiek- jólelkű értelmiségi­ben gazdag nővel, férfi ismeretségét 32—40 évesig. Egy házasság céljából, gyermek nem a­pa- Vezető beosztásban hály. Csak kézzel dolgozó, diplomás, írott levélre válaszo- elvált asszony va­lók. ..Boldog új évet’­­gyök. Leveleket ..He­ 9670 jeligére a zala- iikon” 9641 jeligére a egerszegi Magyar zalaegerszegi Magyar Hirdetőbe. 9670 Hirdetőbe. 96411 Elcserélném kapos­vári belvárosi három szoba, összkomfor­tos, fő bérleti lakáso­mat keszthelyi, vagy környéki hasonlóra. Horváth János Ka­posvár, Berzsenyi u. 25. 7400. _____________« 2£f Zalaszentgró­ton ház­építésre alkalmas te­lek eladó. Felszaba­dulás U. 3. 958£ Zala­béri-hegy, bot­ka jobb dűlőben, jó karban levő 300 négyszögöl szőlő, 100 négyszögöl gyümöl­csös olcsón eladó. Érdeklődni: Pakod, Kisfaludy u. 7. sz. alatt. 301 Azonnali beköltözés­sel eladó két szoba, étkezőfülkés. VI. emeleti OTP - lakás. Zalaegerszeg, Fürst Sándor 13, Szabó. 9577 Eladó üdülőtelek. 130 négyszögöl. Balaton­­mária-Alsón. vasút­állomástól 15 percre. Cím: Nagykanizsa, I Ady 26. hirdetőben. 290 Nagykanizsán. ker­tes két és félszobás, összkomfortos, első emeleti OTP Lakás hasonlóra cserélhe­tő. A kert nélkülire Garázs lehetőség van. Érdeklődő egész nap, a 12­ 848 telefonon._________962^ Csónakázó-tónál 1001 négyszögöl terüld megosztva is eladó Érdeklődni: Nagy­­ kanizsa, Zetkin Klá­ra U. 8. 32; Másfélszobás, össz­­komfortos, kertes házamat két-, vag­y háromszobás házra cserélném. „Meg­egyezéssel” jeligére Nagykanizsa, Ady 25 hirdetőbe. 331 Miklósfán, Fő út mellett házhely el­adó. Érdeklődni egész nap. Miklósfa, Rákóczi u. 32. 337 Mórih­elyen 60­ négyszögöl terület szőlő, gyümölcsös gesztenyés, épületté: Kanizsához 7 kilo­méterre eladó. Ritter Róbert Nagykanizsa Lenin u. 15. 211 Pusztamagyaródon, Felsőhegyen 10. szá­­­­mú pince felszere­léssel. szőlő, kaszá­ló, akácos, szántó áron alul eladó. Ér­deklődni : Pusztama­­gyaród, Ady u. 18. 9667 Háromszintes mo­dern családi ház el­adó. Érdeklődni: Za­laegerszeg, Alsóján­­ kahegyi u. 22.___9673 800 négyszögöl ház­hely, ugyanannyi hátsó telekkel eladó Zalaboldogfán. Ér­deklődni: Zalabol­dogfa, Rákóczi u. 40. egész nap. 1674 GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy a jó édesanya, nagymama, dédmama, testvér és anyós özv. KÉRKÁPOLY FERENCNÉ­­ december 12-én életének 86. évé­ben elhunyt. Temetése december 17-én hétfőn délután 2 órakor lesz a nagykanizsai temető halottashá­­­­zából A gyászoló családm N ----------------———- -------1 ^ Hgna! Jó állapotban levő 468-as Moszkvics el-IwaJJtiLluLZSEl adó- Zalaegerszeg. (■SyKs^HBHaBKa Landorhegyi u. 40. | IV. 14. 299 Trabant 601-es CN_________________________ rendszámú eladó.! _____ _ . _, Keszthely, Pipáskert ZsiffaM utca 27. 28 227! Nagykanizsa. Rózsa­­ utca 4. Deák. Tele­f­on: 11­ 686. SSl 10 HP, benzines MIB .____________________ motor félkész nagy-­­ Most mdszavaott teljesítményű kala- Trabant Combi el­­pAcsok darálóval el-Adó. Zalaistvánd. Pe­­ndó. Eszteregnye.­­t5a 79 o ne Kossuth u- 96. Dá­:_________________________ vld’_________________^*1 Skoda MB 1000 sre­.. 1 mélygép­kocsi műsza-UO rendszámú 1M0- ki előtt, sok alkat­®s ifi®1111 résszel eladó. Gom­deklődni: Kiskam­­kötő Pusztamagya­rsa, Nagyrác u. 57. red 43 293.— MB 1000-es Skoda el-! líoo"a® PoteM itat adó. Zalaegerszeg- megkímélt állapot- Nekeresd. Virágzó­ban eladó. Érdeklod- Mező út 4. 9642 k*, Nagykanizsa, --------------------------------------(Bolgár Hadsereg u. hu reprim- W1rt' Tele1CS2 burg, 1982- decembe-­­rig érvényes vizsga-, val eladó. Pintér Já- 1200-as Volkswagen nos Körmend, őrségi sürgősen eladó, u. 3. Telefon: 264. Nagykanizsa, Liszt 9643 Ferenc u. 4. 294 Jó állapotban levő­ 1200-as Zsiguli 42 000 Dacia eladó. Zala- kilométerrel eladó.­­E­gerszeg, Honvéd u. Zalaszentgrót, Fel- 30. Telefon: 14-830. ,szabadulás u- 4. 9639 .662 lat 128. 1981-ig mű- CL Tra_ ’al(i^v!“8áz°tt. el- bant gjj.eg elfldrt. ogadható áron sur- Irányár. 18000 rt - sen elá^- Za!a' Zalaegerszeg, Hegy­­. gerszeg. November h­a 6 42­7 tér 28. László. Meg- al3a u- 42’ I/b* 9658 tekinthető vasárnap. --------------------------------------14—17 óráig. 9630 gsp.es eladó. Páka, Táncsics u. 6. ZK rendszámú 1300- 3­5 as tűzpiros Lada, el- -------------------------------------­fő műszaki után el- ^ adó. Zalaszentgrót. 5* Afjv „­o S^k­ eladó. Nagyka-Ady u- 8____________ nizsa, Rákóczi u. 7/a. 321 IF rendszámú Tra- _________________________ Kant eladó. Érdek­lődni: Alsópáhok. Polski 1300-as Dózsa György u. 37. igényesnek eladó, 28 232 most vizsgázott. Ér­— ------­-----------^ deklődni: Nagyítani-UI rendszámú Wart- ^4 TtTc­burg de Luxe eladó. “ * .V..T 1' reIC Nagykanizsa, Csányi 1011 1 U. 2. 319 _____________________'­50-es Szuper eladó. 1300-as Polski Fiat Esztereg­ye. Petőfi olcsón eladó. ZaLa-1 u. Scmell. 335 szentiván. Hunyadi -------------------------------------- u. 10. 9644 250-es MZ motorke­rékpár. 1982 őszig Most vizsgázott 601­ műszakizott eladó, és IE rendszámú Zalaegerszeg, Bátha- Trabant eladó. Kis­­zl u. 54 . 9677 ka­nizsa, Dózsa ---------------------------------György tér 21. alatt. Most műszakizott 223 szombaton délután Warszawa eladó. Za- 15 órától, vasárnapi­laegerszeg. Bíró egész nap megte- Márton u. 1. 9685 kiüthető. 323 Értesítjük a város lakosságát, hogy Zalaegerszeg központi MAVAUT állomás erőátviteli és térvilágítási kábelei, valamint ezek tartozékai 1970. december 15-től FESZÜLTSÉG alá kerülnek. A közölt időponttól a berendezések érintése TILOS és ÉLETVESZÉLYES! Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat 303 Egyedül élő, közép­korú, 170 magas, jó­zan, nem dohányzó özvegyember új, nagy kertes házzal, jó keresettel, rende­zett anyagiakkal, megismerkedne há­zasság céljából sze­rény, falusi asszony­nyal 50 éves korig, aki otthonomba jön­ne. Kalandorok ki­zárva. „Szeretet” 9669 jeligére a zala­egerszegi Magyar Hirdetőbe. _____9669 Elfoglalt barátnők magas, 30 év feletti, intelligens, független férfiak ismeretségét keresik társaság hiá­nyában. Kölcsönös szimpátia esetén há­zasság céljából. ..Kü­lönös szilveszter” jeligére a zalaeger­szegi lapkiadóhoz.281 ZALAI HÍRLAP RÁDIÓ Kossuth: 8.00: Hírek. — 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: Tipe­gő. — 10.00: Hírek. — 10.05: Ope­ra-művészlem­ezek. — 10.56: A Rá­­dószínház bemutatója. — 12.00: Déli krónika. — 12.20: Zenei anya­nyelvünk. — 12.30: Magyarán szól­va. — 12.45: Andrés Segovia gitá­rozik. — 13.00: Kirakodóvásár. — 14.00: Bekötőutak. — 14.10: Schu­bert: Mirjam diadaléneke. — 14.30: Vegyiparunk a mezőgazdaságért. — 15.00: Hírek. — 15.05: Új zenei újság. — 16.00: 16­ óra. — 17.00: Hírek. — 17.33: Új lemezeinkből. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. .. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Hírek. — 18.40: Sporthírek. — 18.45: Világszínház. — 21.18: A hegedű virtuózai. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.15: Em­ber, ez gyönyörű. — 23.14: Száza­dunk zenéjéből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi: 8.00: Hírek. — 8.05: Fú- ▼­ószene. — 8.20: Kanada — nyu­gatról nézve. — 8.20: Hírek. — 8.33: Granadai vásár — operett­­részlet. — 9.05: Népzenei hangos újság. — 9.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 10.00: Szombat dél­előtt. — 10.30: Hírek. — 12.00: Harminc perc rock. — 12.30: Hí­rek. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: Éneklő Ifjúság. —­­ 14.00: Körkapcsolás bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. — 14.55: Hírek. — 15.00: Orvosi tanácsok. — 15.05: ,,. . . akkor kérem a mun­kakönyvem”. — 15.20: Paganini — operettrészlet. — 15.47: Beleestem a televízióba. — 16.30: Hírek. — 16.33: Népdalok. — 16.55: Tudósí­tás a Rába ETO—Diósgyőr bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 17.00: Pop-hullám. — 18.00: Szivárvány. — 18.30: Hírek. — 20.00: A szegedi dzsessznapok felvételeiből. — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. — 20.38: Herbert von Karajan vezé­nyel. — 21.24: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 22.00 : Szombat esti diszkó. — 23.00: Hí­rek. — 23.10: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.08: Fordulók a líra történetében. — 8.38: Mindenki zeneiskolája. — 9.31: Hangverseny a Mindenki ze­neiskolája hallgatóinak. — 10.18: Versek. — 10.25: Slágerlista. — 11.00: Hírek. — 11.05: Vokális ze­­­­ne. — 12.25: 2000 felé. — 13.00: Hí­rek. — 13.07: Hanglemezgyűjtők­nek. —­ 14.05: Az első kapavágás.­­ — 14.35: Két operafinálé. —­ 15.00: Huszonöt perc beat. — 15.25: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. — Délutá­ni hangverseny. — 16.10: Kritiku­sok fóruma. — 16.55: Föld — ver­sek. — 17.00: Kodály-művek. — 18.00: Romantikus operákból. — 19.00: Hírek. — 19.05: Világhírű zongoraművészek. — 20.19: Mavra — egyfelvonásos opera. — 20.51: A zene nem ismer határokat. — 21.41: Hannel-művek. — 23.08: Operahármasok. — 23.30: Hírek. Győr: 17.00: Hírek. — 17.05— 18.30: Ezüstszombati körkapcsolás. Ajándékkereső­ labda. Szuperdöntő. — 17.00: Kosárlabda. — 18.45: Költői derű. — 19.15: Rajzfilm. — 20.00: Hajsza az arany után — amerikai film. — 22.55: Koso­­vói akkordok ’79 — szórakoz­tató zenei fesztivál. 2. műsor: 17.40: Hét tv-nap. —­­ 18.15: Hangverseny. — 18.45: Gyere — barátkozzunk. — 20.00: Az első szerb felke­lés 175. évfordulója. — 21.15: Huszonnégy óra. — 21.25: Utolsó posta Zágráb. Tv-tár­­ca. — 21.55: A film nagy alak­jai. — 22.40: Sportszombat. ★ Az Osztrák TV műsorából: 15.40: Egy ilyen pimasz fráter. Film. — 17.00: Rajzóra kicsi­nyeknek. — 17.30: Pinocchio — rajzfilmsorozat. Viszontlá­tás Gén nettóval. — 18.00: Két­szer hét. Hét nap műsora két csatornán. — 18.25: Szép szom­bat estét. — 19.00: Osztrák ké­pek. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: Sport. — 20.15: Kíván­ságműsor. — 22.00: Sporthí­rek. — 22.20: Találkozás a te­levízióban. — 23.05: Hírek. 2. műsor: 17.00: Az Onedin család — filmsorozat. Az élő teher. — 17.50: Férfiak idegek nélkül. — 18.00: Kétszer hét. — 18.25: Labdarúgás. — 19.00: Filmbarátok műsora. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: Egy eset a népügyésznek? — 20.15: A jó doktor. Film. — 21.25: Bé­csi történetek. — 22.20: Bor­­zalino és társai — gengszter­film. MOZI Zalaegerszeg, Ady: 16.30, 19.30: A jó, a rossz és a csúf I—II. (olasz) 16 éven felül, dupla helyárral. Nagykanizsa, Béke: 16. 18: Nick Carter a szuperdetektív (csehszlovák). 20: Ajándék ez a nap (magyar). Keszthely, MK: Severinó (NDK—román). Lenti, Dózsa: A Dominó elv (amerikai). Zalaszentgrót, Szabadság: Premier (amerikai). Le­tenye, Fáklya: Mackenna aranya (amerikai). Hévíz, Alkotmány: A kétbal­kezes és az örömlány (ameri­kai). Zalalövő, Alkotmány: Csak egy asszony (francia). M­R... televízió 1. műsor: 9.14: Műsorismer­tetés. — 9.15: Tévétorna. — 9.20: Iskolatévé. — 10.20: Én és a tábornok — angol film­­vígjáték. — 11.45: Nyitott bo­ríték (ism.). — 12.15: Reklám — 12.25: Játék a betűkkel. — 14.17: Műsorismertetés. — 14.20: Van Morrison és McDo­nald műsora. — 15.05: A Per­gamon Múzeum kincsei. — 15.25: Hírek. — 15.30: Alapí­totta Nagy Katalin.. — 15.50: Reklám. — 16.00: Tor­nász világbajnokság 1979. — 17.30: Főzőcske — de okosan. Kellemes ünnepeket! — 18.00: Gondolatok a holnapról. — 18.40: Reklám. — 18.50: Egy­millió fontos hangjegy. — 19.10: Tévétéma. — 19.15: Es­ti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Lord Jim — angol film. 1964 — 22.30: Tv-hír­adó 3. — 22.40—23.20: Opera­változatok egy Goethe-témára. Mefisztó. 8. műsor: 17.18: Műsorismer­tetés — 17.20: Reklám — 17.25: Kék fény. — 18.25: Ví­zilabda Szuper Kupa döntő — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Weöres Sándor: A holdbéli csónakos. — Kb. 21.10: Tv­híradó 2. — 22.20: Sergio Men­dez műsora. . 41 A Jugoszláv TV műsorából: 14.15: Hét tv-nap. — 15.00: Nap a jövőnek. — 16.00: Vízi­ KIÁLLÍTÁSOK Zalaegerszeg, MK: Zala me­gyei amatőr képzőművészek kiállítása, január 14-ig. Du­nántúli galamb- és díszmadár kiállítás, december 16-ig. If­júsági Ház: Barth Lídia kera­­mikus kiállítása, január 15-ig. Dr. Müller Sándor és Müller Sándorné lenti fotósok kiállí­tása, január 3-ig. Nagykanizsa. HSMK: Kon­dor Béla grafikai kiállítása, január 10-ig. Lenti. SLMK: Állatvilág a festészetben. Csiky Mihály be­mutatója, december 19-ig. Zalaszenterót, JK: A rene­szánsz művészet c. kiállítás zárónapja. ELŐADÁS­­ ________ Szalana 18: Szabad idő és művelődés. 7 EGYÉB MŰSOROK Zalaegerszeg, Ifjúsági Ház. 10: Műsor szabadszombatosok­nak. 16.30: Fúvós hangverseny az Ifjúsági és Úttörőház út­törő- és felnőtt fúvószeneka­rainak közreműk­ödésével. Keszthely, színház klubter­me 18: Az Állami Zeneiskola tanárainak hangversenye.

Next