Zalai Hírlap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-29 / 75. szám
f JJJjjJ ~puri— sport— 10 Labdarúgó NB I Harmadik kísérlet ZTE Kereki söpröget, Konrád a beálós Volán SCi Sereg helyett Sebők Az NB I-es labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának műsorában fővárosi rangadók — Újpesti Dózsa—Ferencváros, Vasas— Bp. Honvéd —, vidéki párharcok — Békéscsaba— Diósgyőr, Rába ETO—Tatabánya, Debrecen—Dunaújváros — és városon belüli presztizsmérkőzések — PMSC—PVSK, MÁV Előre—Videoton — szerepelnek. A további találkozók: Salgótarján—MTK-VM, ZTE—Volán SC. i® Az egerszegi stadionban pályára lépő két csapat egymás elleni múltja mindössze egyetlen mérkőzésre korlátozódik: a múlt év őszén Budapesten ,a közlekedésiek 3:2 arányban legyőzték a zalai kék-fehéreket Már a visszavágás lehetőségének ténye is kell, hogy serkentse a ZTE-t, de nem kevésbé az a körülmény, hogy itt a lehetőség az első tavaszi győzelem megszerzésére. Nagyon várják már ezt a szurkolók, akik őszi sikersorozat után hiányolják az itthoni jó szereplést Az előjelek, sajnos, nem a legjobbak. A ZTE ezúttal sem tud megszokott, legjobb összeállításában pályára lépni. Kanász két begyűjtött sárgalapja miatt nem játszhat. Fitos ínhüvelygyulladást kapott, lába gipszben van, Mihalecz sérülése sem jött rendbe. Egyetlen biztató hír, hogy Horbor elkezdte az edzéseket szerdán az edzőmérkőzésen már játszott is. Könnyen sor kerülhet mai játékára, de a végső döntés e kérdésben csak közvetlenül a mérkőzés előtt születik majd meg. A kényszerhelyzetben a söprögető Kereki lesz, aki a jugoszláviai túrán ebben a szerepkörben is jeleskedett. A beállós posztját Konrád tölti be, Péter pedig a középpályán játszik. A valószínű kezdő 11: Bolemányi— Fodor, Kereki, Komrád, Szimacsek — Soós, Rácz, Péter — Csepregi, Szentes, Horbor vagy László. A szakvezetés bizakodó, Policskó Tibor az általa is nagyon várt első tavaszi győzelem megszerzésének reményében ül le a kispadra. Az cserszegi játékosok közül Szimacsek Tibortól kértünk véleményt. Először arról, miért várat magára az őszi sikersorozat folytatása? — Az akarással — szerintem — nincs baj — hangzott a válasz —, egyelőre azonban még nem tudtuk elérni azt a formát, amelyre az őszi szezon második felében feljutottunk. — A Volán elleni esélyek? — Ellenfelünk újonc ugyan, és a helyezése sem éppen előkelő, ám képzett, harcos szellemű játékosokból áll. Biztosan nehéz dolgunk lesz velük, nagyon remélem azonban, hogy az első tavaszi győzelem elérésére tett harmadik hazai kísérletünk már eredménnyel jár. Az élvonalban az első évadját töltő Volán SC kieső pozícióban, a 16. helyen zárta az őszi idényt. A tavaszi szezonban viszont eddig jól szerepelt: négy mérkőzésen öt pontot szerzett Pályaválasztóként legyőzte a Rába ETO-t, a MÁV Előrét a legutóbbi fordulóban döntetlent csikart ki Tatabányán, s csupán Salgótarjánban maradt alul. Ennek ellenére sem megnyugtató a helyzete, hiszen 18 ponttal csak a 15. helyet foglalja el. A közlekedésiek mestere, Sárosi László, aki éveken át a szomszédvár, a Haladás VSE gárdájának vezetőedzője volt Igen jól ismeri tehát a ZTE-t s ezt nyilván igyekszik gyümöcsöztetni az egerszegi mérkőzésen követendő taktika kidolgozásánál. A pontszerzés reményében kiálló Volán SC együttesében mindössze egy változás lesz, a múlt szombati kezdő 11-hez képest: Seres helyett Sebők játszik a középpályán. A vendégeknél tehát a következők lépnek pályára: Kovács L. — Martos, Hatvanger, Ebedli, Márkusz — Forintos, Sebők, Zombori, Németh, Juhász, Szegestől A mérkőzés 15 órakor kezdődik, a játékvezető Kitti lesz. A ZTE-stadion főpénztára 12 órakor nyit Teke Kanizsa Sörgyár—Tatabánya 7 a (2416:2198) Nagykanizsa, Sörgyári ■mill NB I-es női mérkőzés. Magabiztos játékkal arattak fölényes győzelmet a Umni malak. Egyéni eredmények: KANIZSA SORGYAB: Hagrané 417, Tóth 411, Herman 404, Juhász 8. 394, Juhász M. MS, Némethné 1*9 fa. TATABÁNYA 1 Meggyesin« »4, Szőkéné 184, Dombnáné Ka, Schafer 364, Zsuppánné 152, Hosszúné 334 fa. Az ifjúsági mérkőzésen: Kanizsa Sörgyár—Tatabánya 44 (688:404). Egyénileg: Pánczél 328, Horváth 328, illetve lerakó 313, Várad 281 fa. Fölényes győzelem NB II Folytatni akarja a felzárkózást a MÁV NTE AZ ELMÚLT fordulóban akarásból jelesre vizsgázva értékes győzelmet aratott a MÁV NTE NB II-es labdarúgó-csapata. A vasutasok ezúttal is hazai környezetben lépnek pályára: a 13. helyen álló Bábolnai SE együttesét fogadják. Az újabb fontos mérkőzésre valamivel biztatóbb hangulatban készülhetnek a vasutasok, mint legutóbb a Komép SC elleni találkozón, betegség miatt távollevő játékosok többsége ugyanis felépült . A kiesés elleni harcban számunkra minden találkozó egyformán nehéz erőpróbát ígér, de bízom abban, hogy játékosaink most is hasonló lelkesedéssel harcolnak, mint egy héttel korábban — mondta Gumilár Jenő, a MÁV NTE labdarúgó-szakosztályának elnöke. — Ezúttal valamivel jobb összeállításban léphetünk pályára, de továbbra is nélkülöznünk kell Markónt és Szélighet. Feltétlenül győzelmet várok csapatunktól, amely folytathatja a felzárkózást a középmezőnyhöz. A SOROZATBAN harmadszor elmaradt. Olajbányász SE ezúttal is idegenben, az elmúlt fordulóban a vasutasoktól Kanizsán 2:0-ra kikapott Komép SC otthonában lép pályára. A kiesés ellen harcoló Komárom megyeiek számára létfontosságú a győzelem, míg az élbolytól fokozatosan leszakadó olajosok pozíciója újabb pontveszteség esetén tovább romlana. Az ősszel a zalaiak sima 3 gólos győzelmet arattak mostani házigazdáik felett . Nagy a bizonyítási vágy a fiúkban, hiszen Várpalotán akár nyerhettünk is volna, ha két súlyos kapushiba miatt nem veszíti el lendületét a csapat — mondta az esélyekkel kapcsolatban Csima József, az Olajbányász technikai vezetője. — A pillanatnyi erőviszonyok alapján nagy küzdelemre van kilátás. Célunk a pontszerzés. A múlt heti kerettel készülünk, azzal a változással, hogy a megbetegedett Nagy helyét az újra formába lendülő Bántó foglalta el. HA TISZTA A HASZON! A tiszta fehér háztartási pamuttaxil-hulladék kilójáért 20 forintot a tiszta színes háztartási pamuttextil-hulladék kilójáért • 10 forintot a mosatlan fehér háztartási pamuttextil-hulladék kilójáért 10 forintot a mosatlan színes háztartási pemuttextil-hulladék kilójáért . 5 forintot 8 vegyes háztartási textilhulladék kilójáért - 160 forintot fizet a MÉH Április elsejétől minden 20 Ft értékű textilhulladék után egy sorsjegy is jár. *5^,,, PAM • PAM • PAMUTAKCIQ ^-ZrÁPglUStrm MÁJUS 622 ZALAI HÍRLAP Porubszky Mária nyerte a magyar bajnokságot! Hírek, eredmények Lapzártakor kaptuk az örömteli hírt, hogy Porubszky Mária (képünkön), a ZTE nemzetközi mestere az 1979. évi országos egyéni női sakkbajnokság első helyéért kiírt párosmérkőzés Budapesten lebonyolított harmadik és negyedik játszmájában is legyőzte Csonkics Tündét (Volán SC). Így 3:1 arányban diadalmaskodott, s megszerezte a bajnoki címet.* A hallei nemzetközi ökölvívó tornán papírsúlyban Gedó György ismét szorítóba lépett. Győzelmi sorozatában az NDK Európa-bajnoki ezüstérmes Dieter Geilich megállította. Geilich pontozással verte a 31 éves magyar olimpiai bajnokot.• A várnai főolimpia selejtezőre készülő magyar női kosárlabda válogatott az aradi sportcsarnokban 73:53 (47:34) arányú vereséget szenvedett Románia válogatottjától. Csütörtökön Emiliai Deutschland Halléban került sor a férfi kosárlabda BEK döntőre, a spanyol bajnok Real Madrid és az izraeli bajnokság legjobbja, a Maccabi Tel Aviv együttesei között. Több mint 8000 néző előtt. A Real csak minimális különbséggel, 4 ponttal nyerte újabb, ezúttal 7. BEK-trófeáját. Real Madrid—Maccabi Tel Aviv 89:85 (48:40) * A kézilabda MNK megyei küzdelemsorozatában legutóbb a következő eredményeket érték el a csapatok. FÉRFIAK: N. Olajbányász SE— Teskánd 17 (9:7). Zalaegerszeg. Jv., Csererás, Rajkay. Az NB II-esek biztosan jutottak tovább. Ld.: Cséplő, Szőlősi, Varga J. (3—3), illetve Jordanics (6). Keszthelyi Haladás—H. Bottyán SE 9:1 (5:1). Lenti. Jv.: Pass, Rajkay. Biztos keszthelyi siker. Ld.: Pék és Kollár (3—3). NŐK: Lenti TE-ZAKÓ SE 12:11 (6:3). Lenti. Jv.: Rajkay, Pass. A meggyengült, volt NB II-es egerszegiek ellen nagy küzdelemben nyertek a hazaiak. Ld.: Hida 11 ev (7), illetve Breglovics (6). A Söjtör PTE—7. Számviteli Főiskola találkozó elmaradt. A főiskolások a hírek szerint megszüntetik szakosztályukat! Az egerszegi Petőfi Általános iskola szervezésében bonyolították le a Petőfi Kupa kispályás labdarúgó tornát, amelyen hat csapat — Pápa, Keszthely, Szombathely, Pacsa, dr. Hamburger, 7. Petőfi — vett részt. A végeredmény: 1. Petőfi, 2. Pacsa, 3. Szombathely, 4. Pápa, 5. Keszthely, 6. Hamburger. A torna gólkirálya: Bata Albert (Petőfi) és Koroknai István (Szombathely) 6—6 gól. A legjobb mezőnyjátékos: Szalai Csaba (Pacsa). A legjobb kapus: Pulai Péter (Petőfi) és Csékei Zsolt (Pápa). A legjobb védő: Szalai Csaba (Szombathely). A legsportszerűbb csapat: Keszthely. A megyei TSH Kisilabda Szakszövetsége és az Olajbányász Sportiskola közös rendezésében bonyolították le Nagykanizsán a megyei kiválasztó tornát, amelyen a városi válogatottak vettek részt. Eredmények: FIÚK: Nagykanizsa*— Keszthely 32:17 (21:10). Ld.: Pániél (10), Gáspár (6), illetve Durgó (0), Szőke (5). Leányok: Zalaegerszeg— Nagykanizsa 5:4 (2:4). LeL: Joós (3), illetve Kóbor és Szőlősi (2—2). A területi serdülő kiválasztó tornát április 4-én és 5-én Pécsett rendezik meg. Százötven fiatal a páston Körzeti ifjúsági és serdülő vívó-bajnokság Zalaegerszegen séf és a 7. Dóssá Zalaegerszegen bonyolítja Iz a venprém, Vas, Győr-Sopron, Baranya, Tolna ,a Zala megyék versenyzői részét, a körzeti ifjúsági és serdülő bajnokságot. A viadalra mésfélarán fiatal neveseit. Szombaton délután 14 órától a Népköztársaság úti új általános iskolában rendezik meg a fiú és leány tőrözők vetélkedőjét, vasárnap 8 órától pedig a megyei rendőrfőkapitányság tornatermében a kardozók és a párbajtőrözők lépnek pástra. A rendezés jogának megszerzésében nagy szerepe van annak, hogy a Z. Dózsa vívó szakosztályában az utóbbi időben szép fejlődésnek indult a sportág. Hétvégi sportműsor SZOMBAT LABDARÚGÁS: NB I: ZTE—Volán SC, Zalaegerszeg, ZTE-stadion, 15.00. Jv.: Kuti. NB I Tartalékcsoport: ZTE— Volán SC, Zalaegerszeg, ZTE-stadion, 13.00. Nagy Z. ASZTALITENISZ: Megyei Tízek-bajnokság — felnőtt férfiak, Nagykanizsa, Zrínyi iskola, 15.00. KOSÁRLABDA: NB I. Női: 7. Volán MTE— Veszprémi Volán, Zalaegerszeg, Építőipari SZKI, 17.00. TOLLASLABDA: KISZ Kupa — városi döntő. Nagykanizsa, Andrejka iskola, 14.00. VÍVÁS: Körzeti serdülő- és ifjúsági bajnokság. Zalaegerszeg, Népköztársaság I. iskola, 14.00. VASÁRNAP LABDARÚGÁS: NB EL: MÁV NTE—Bábolnai SE, Nagykanizsa, MÁV NTE pálya, 15.00. Jv.: Hajdú. Megyei bajnokság. Valamennyi mérkőzés 15 órakor kezdődik. Tófej-Lenti TE, Tófej, Lang F. H. Bottyán SE—K. Katona SE, Lenti, Józsa. Hévíz—Zalaszentbalázs, Hévíz, Gáspár I. Zalaszentgrót—H. Thury SE, Zalaszentgrót, Madár K. Lovászi—Letenye, Lovászi, Dombai, Z. Dózsa—Csesztreg, Zalaegerszeg, Dózsa pálya, Tóth I. Becsehely—Z. Volán MTE, Becsehely, Somogy megyei jv. Keszthelyi Haladás—Talajjavító Medosz, Keszthely, Sós B. Bak—N. Volán-Dózsa, Bak, Horváth M. Országos ifjúsági és serdülő bajnokság: ZTE—Dorogi AC, Zalaegerszeg, Stadion mögötti edzőpálya, 11.30. Beck. (Előtte 10-től a serdülők játszanak). MÁV NTE— II. Olajbányász SE, Nagykanizsa, MÁV NTE pálya, 11.00. Puskás. (Előtte 9.30-tól a serdülők mérkőznek.) Felszabadulási Kupa — városi döntő, Zalaegerszeg, Ruhagyári pálya, 9 órától. ASZTALITENISZ: Megyei Tízek-bajnokság — felnőtt nők: Nagykanizsa, Zrínyi Iskola, 8.30. KÉZILABDA: MNK megyei mérkőzések. Férfiak: Zalaszentgrót—Z. Dózsa, Zalaszentgrót, 10.00. Nők: Hévíz— Söjtör PTE, Hévíz, 10.00. Felszabadulási Kupa — területi úttörő torna, Nagykanizsa, Olajbányász pálya, 9.00 órától. Ünnepélyes eredményhirdetés: 18.00. KOSÁRLABDA: Felszabadulási Kupa. Férfi: ZTE—Székesfehérvári Építők, Zalaegerszeg, ZTE-csarnok, 18.00. RÖPLABDA: NB I. Férfi: ZTE—Csepel, Zalaegerszeg, ZTE-csarnok, 10.00. SAKK: OB I. Férfi és női: ZTE—Volán SC, Zalaegerszeg, Kiszöv-székház, 9.00. TÖMEGSPORT: Város FM titkaverseny, Nagykanizsa területén, 9.00. ÚSZÁS: Felszabadulási emlékverseny, Zalaegerszeg, Fedett uszoda, 10.01. VIVAS: Körzeti serdülő és ifjúsági bajnokság, Zalaegerszeg, Rendőrfőkapitányság, 8.00. 1980. március 29. NAPOSÉS ELŐNEVELT CSIRKÉK ellátását folyamatosan biztosítjuk. Előjegyzéseket felveszünk. Nagykanizsa, Lentg u. 7. sz. és Kiskanizsán, Bajcsy-Zs. u. 56/a. sz. alatt, a felvásárlók. Nagykanizsa és Vidéke Árémsz. 858 A MAGYAR HŰTŐIPARI VÁLLALAT ZALAEGERSZEGI GYÁRA FELVESZ: női és férfi dolgozókat hűtőipari termékgyártó munkakörbe, elsősorban három műszakos foglalkoztatással , élelmiszeripari, vagy mezőgazdasági képesítéssel és legalább 5 év feletti szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozókat, hűtőipari termékgyártó csoportvezetői munkakörbe. Munkavállalási lehetőség csak a nyári szezon idejére is van. JELENTKEZNI LEHET: Zalaegerszeg, Újhegyi u. 2. Munka- és bérügyi csoportnál: 738 Felhívás! A törvényes rendelkezések előírása alapján: az erdőben, fásításban és a hozzátartozó területen tüzet rakni, égő gyufát, cigarettát eldobni, szemetet, hulladékot lerakni tilos! Erdőterülettől csak 200 méteren túl szabad tüzet rakni, amennyiben a tűz az erdőre nem tud átterjedni. Száraz, szeles időben az engedélyezett helyen sem szabad tüzet rakni. Az erdők védelme, az erdőtüzek megelőzése érdekében kérjük a lakosságot, az erdőben járókat, kirándulókat és dolgozókat a fenti szabályok, előírások megtartására. Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Nagykanizsa 703