Zalai Hírlap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-25 / 251. szám

1980. október 25. ZALAI HÍRLAP Felszámolandó ellentmondások Kereskedelmi jegyzetek Nem kell túl messzire visszamenni a múltba, hogy nyu­godt szívvel kijelenthessük: kereskedelmünk, vendéglátó­­sunk tiszteletreméltó módon fejlődött. Különösképpen a­­Tj hálózat. Hosszú sort tenne fel számbavenni, hogy csak az öl utóbbi néhány évben hány új bolt épült megyeszerte, hány vendéglő ifjodott meg, lett szebb, kulturáltabb. Nem kell új , — sajnos — különösebb erőfeszítés ahhoz sem, hogy cső- éSj korba szedjük, mi az, ami nem tetszik, amin változtatni­­ kellene, milyen ellentmondások okozzák, hogy időről ,­íz időre elmenjen a vásárló kedvünk. Itt bőség — ott semmi Gondoljunk csak arra, mi­lyen örömteli, hogy ebben a tervidőszakban csak Zalaeger­szegen közel 6 ezer négyzetmé­terrel nőtt a kiskereskedelmi és több mint 5 és fél ezer négy­zetméterrel a vendéglátó háló­zat alapterület­e. E mögött a kétségtelenül jelentős fejlődés mögött azonban sokak számára igencsak keserves ellentmon­dás húzódik meg. Az, hogy amíg a városközpont üzlethá­lózata áll minden összehason­lítást, kiáll minden kritikát, addig olyan városrészek, mint a kertváros, mondhatni ellá­tatlan, a város déli,délnyuga­ti területén, a Bartók Béla ut­cában és környékén, ahol pe­dig társasházak sokasága épült, még egy bódé sincs. S ha kilépünk a városból? A várossal szinte egybeépült Tes­­kándon egyetlen kicsi, egysze­mélyes bolt van, Alsónemes­­apátiban a napi ellátás is meg­oldatlan. Ellentmondásos a nyitvatar­tási idő is. A városokban álta­lában megfelelő időben, a be­vásárló csütörtök révén heti egy alkalommal késő estig le­het vásárolni. Ugyanakkor a községekben, s ez alól a város­környéki községek sem kivéte­lek, mintegy másolják a váro­si nyitvatartási időket, egyál­talán nem alkalmazkodnak nyáron sem a falusi emberek munkaidejéhez. Holott az ideá­lis egy hosszabb déli szünettel, a kora reggeli nyitás, és a késő esti zárás lenne. Ám azt mond­ják, ez a munkarend munka­erő­hiányhoz vezet. Dolgozóban is minőséget A munkaerőhiányról hall­ván egy újabb ellentmondás­sal találkozunk. Mert azt is mondják, a kereskedelemben általában nincs munkaerő­­hiány. Csaló: minőségi. Magya­rul: sokan dolgoznak a pá­lyán, akik nem kereskedők a szó igaz értelmében, akik úgy végzik a munkájukat, mintha hallatlan v­agy szívességet ten­nének ezzel, s legyen megha­tódva a vásárló, hogy egyálta­lán kiszolgálják. A következ­mény? Vannak boltok, ahova csak akkor megy az ember, ha a feltétlenül szükséges árut nem kapja ott, ahol tisztessé­ges kiszol­gálásban részesül, ahol foglalkoznak vele, taná­csokat tudnak adni, ajánlani tudják az árut, mert ismerik. Nem folytattam oknyomo­zást — lehet megérné a ráfor­dított időt — mennyiben felel meg a képzés a követelmé­nyeknek? Nem elsősorban ar­ra gondolok, mennyire tanít­ják meg az egyes szaktárgya­kat, hanem sokkal inkább ar­ra, mennyire készítik fel az emberekkel való napi kapcso­latra a tanulókat, mennyire lesz természetes magatartás­formájuk például az udvarias­ság. H°Gy mindez kívánniva­lót hagy maga után — vala­mennyien tudunk rá példát. Ezek közül kettőt említek most, mindkettő egy kicsit a szakmai tudást is kétségessé teszi. Az élelmiszeripultnál a kislány trappista sajtot szel. Nem cikkekre vágja, hanem szeleteikre. Ebből következően az egyik vevőnek 10 deka héja jut, a másiknak tíz deka tiszta sajt. Amikor a kárvallott vevő ezt szóváteszi, egy vállrándí­tás, s egy rövid mondat a vá­lasz. ..Én így szoktam”. S szeli tovább a „szokott” módon a sajtot. A másik példa azt is jelzi, miként lesz a hirtelen támadt örömből üröm. Az eladó újfaj­ta konzerveket ajánl: „Most kaptuk, tessék vinni belőle.” Ez öröm, kínálják az árut Az üröm a folytatás: „Majd meg­tetszik mondani milyen, érde­mes-e venni belőle”? Azt hiszem ezekhez a pél­dákhoz nincs más hozzáfűzni­való, mint annyi, sajnos nem egyediek. S ha már ellentmondásokról beszéltem, hadd folytassam azokkal. Ilyen sok egyéb mel­lett az is, hogy van egy kor­szerűnek mondható kereske­delmi, vendéglátó hálózatunk, amivel csak kevéssé tart lé­pést az ötlet, a lelemény. Legyen a példa most a ven­déglátásból. Tavaly az éttermi árak jelentősen emelkedtek, ennek következtében a ven­déglátóhelyek forgalma jelen­tősen csökkent. Van most egy számottevő kihasználatlan ka­pacitás, s legalább ekkora a kielégítetlen kereslet. A ven­déglátás pedig alig-alig moz­dul. Úgyszólván nincs kínálat olcsóbb ételekből. Van viszont egy meglehetősen nehézkes vállalati belső mechanizmus, aminek révén az árkalkuláció lassan, sok papírmunkával jut el az egységekhez. A következ­mény? Sok mellett például az, hogy amíg a Zöldért boltokban 2 forint 60 fillérért kínálták a fejeskáposztát, addig egyes vendéglátóhelyeken köttet 5 fo­rint volt egyetlen adag ká­poszta saláta. Távol áll tőlem a szándék elverni a port a kereskedel­men és a vendéglátáson. Tu­dom, hogy például drága pén­zen felújított vendéglá­tóhe­lyeinken mennyit romifolnak egyes magukról megfeledke­­zett vendégek. Viszont azt is tudom, hogy vendéglátóhe­lyeink és boltjaink jó része még nagyon keveset ad a kül­csínre, a portálok piszkosak, nem szottyan kedve az ember­nek egy kirakatnéző sétára. A boltok, a vendéglők egy részé­ben csak arra adnak, mi van a küszöbön belül és semmit, vagy csak nagyon keveset ar­ra, hogy az üzlet külső megje­lenésével is vonzon és ne ta­szítson. Pedig hát a külsejével is csábító üzlet kereskedelmi fogásnak sem éppen utolsó. Hozzáértő mindenki Gyakran halljuk, hol csak mint ténymegállapítást, hol némi rosszallással, hogy a ke­reskedelemhez mindenki ért. Egyáltalán nem akarok a ke­reskedelmi szakember mezé­ben tetszelegni. Mégis ennek a megállapításnak a ténybelisé­gét szeretném erősíteni. Mert biztosan nem mindannyian ér­tünk ahhoz, hogyan kell árut beszerezni, hogyan képezik az árakat — és sok máshoz sem. De minden vásárló szakértő abban, hogy észrevegye, ha áru helyett a tehetetlenséget jelző széttárt karokkal, netán egy vállrándítással „szolgál­ják” ki, ha udvariatlanok vele, ha az eladó haja söpri a felvá­gottat ha töppedt, égett a zsemlye, fonnyadt a zöldség, reá lejárt a konzerv szavatos­sági ide­je, bámul, zöldül a sza­lámi, s mérik zavartalanul stb. Nos, ha csak eddig is terjed szakértelmünk , tudomásul kell venni s nem szabad arról megfeledkezni, hogy a keres­kedelemre az ellátásért kirótt felelősségbe például a felso­rolt, s az itt nem említett vis­­­­szásságok megszüntetése is be­letartozik. Teleki Sári A statisztika A statisztika egzakt tudomány. Húsz em­berről, akik közül tíz­nek csak­­ egy szeme van, a többinek meg kettő, megállapítja, hogy átlagosan másfél szemük van fejenként. Szerintem ez nem he­lyes, mert nem kellene elvenni fél szemét azoknak a szerencsét­leneknek, akik jól meg­voltak kettővel, hogy odaadják másoknak, akik egyébként semmi­hez sem foghatnak egy fél szemmel, és az ajándékozók sem tud­ják maradék fél sze­müket használni. Ért­hetetlen tékozlása ez a szemeknek. A szemem ugyan még megvan, de egy statisztikai cikk olva­sása közben olyan sok pontatlanságot talál­tam a rovásomra, hogy rágalmazási pert in­díthatnék a Statiszti­kai Hivatal ellen. Lássuk csak, én, mint átlagos olasz, egy méter hatvanhárom centire nőttem. Csak 1990 körül remélhet­ném, hogy elérem az egy hatvanhatot. Nohát a Statisztikai Hivatal nem is tévedhetne na­gyobbat! Pontosan egy méter nyolcvannyolc centi magas vagyok, és hajlandó lennék tanúk előtt is megméredz­­kedni. De ez még nem elég. A Statisztikai Hivatal szerint nekem átlago­san sötétbarna ha­im van. Nos hát, minden barátom bizonyíthatja, hogy bár nem vagyon egy nagy szépség, de ha valami mégis szén rajtam, az éppen vilá­gosszőke hajam. Van még más is: mi­vel már túl vagyok a negyvenen, két egész egy tized gyermekem lenéz. Akkor vajon a statisztika szerint har­madik és negyedik gyermekem, Roberta lá­nyom kilencven szá­zalékban és Lorenzo fiam száz százalékban kinek a gyerekei? Ta­lán a feleségem hűsé­gét akarják kétségbe vonni? Egyébként is, hogy lehetne csak ki­lencven százalékban résztvenni egy gyer­mek nemzésében, és meghagyni a maradék tizet a konkurenciá­nak? A cikk ezek után díjtalanul felvilágosít az életmódomról. A statisztika szerint 1,05 liter bort iszom napon­ta, és 10,3 cigarettát szívok el, tehát egy fél dobozt és egy csikket. Azon kívül, hogy szív­jon csikket a Statiszti­kai Hivatal elnöke,én soha életemben nem ittam bort, a dohány­zásról pedig pontosan három éve leszoktam. Az pedig micsoda kép­telen állítás, hogy a háztartásom van há­romnegyed frizsider, égi­­ tized mosógép és harminckét század por­szívó van? Talán kikö­zösítettek vagyunk" Mit csináljunk az egy­ tized mosógéppel? Mossunk benne zseb­kendőt? Még egy idegesítő dolog: a rám jutó 2,1 gyerek a kötelező isko­la befejezése után két részre szakad. Egy egész kilenctized ré­szük folytatja a tanu­lást, a maradék két ti­zed dolgozni megy Borzasztó! Hányinge­rem lesz, ha csak el­képzelem gyermekeim ilyen szétbontását Amikor azt olvasom, hogy 1,9 folytatja a ta­nulmányait, szinte lá­tom, hogy reggel, ami­kor a gyerekeim a gimnáziumba indulnak. Valentina még egyben van, de Franco otthon hagyja a lábát. A legnagyobb hazug­ság, a tudatos félreve­zetés példája azonban akkor tűnik a sze­münkbe, amikor a Statisztikai­ Hivatal megállapítja, hogy nul­la egész harminchét század háztartási al­kalmazott áll a rendel­kezésemre. Bár lenne 0... bejárónőnk, aki elvégezné a mosogatás 0,37-at, megfőzne 0,37 ebédet, kitakarítaná a lakás 0,37 részét, és így a feleségem 0,57-dal kevesebbet mozogna. Azonban, ha ez a 9,37 jár nekünk, akkor hi­vatalos kérelemmel fordulunk a Statiszti­kai Hivatalhoz, hogy Utalják ki! Antonio Amurri (Fordította: Csontvári Júlia) Ingázik a családfő „Édesanyám! Ki az az em­ber, aki szombaton elgyón, vasárnap megver, hétfőn el­utazik?” Bajosan lehetne tö­mörebben megfogalmazni az ingázók, a lakóhelyüktől távol dolgozók egyéni és családi életének problémáit az anek­dotában szereplő gyereknél. Legalábbis erre eddig egy­valaki volt képes. Illyés Gyu­la aki így nyilatkozott az in­gázásról: „Aki egy hétből két napot átvonatozik, annak erre rámegy a személyisége”. Magyarországon az ingázók, a be- és eljárók száma im­már meghaladja az egymilliót. Tekintélyes szám ez, egyenlő az aktív keresőknek több mint egyötödével. Kialakulásában ipari-gazdasági fejlődésünk sajátosságai épp­úgy közreját­szottak, mint az egyéni kész­tetések. Az ingázás népgazdasági szükségességét és hasznát vi­tatni nem szándékozom, meg­ítélni pedig közgazdászok dol­ga. Társadalmi hatásait, kö­vetkezményeit is elsősorban a szociológusok kutatják. Mit tehet hozzá ehhez a napi saj­tó? Jelzéseket, sokfélét gyűj­tött tapasztalatokat — a job­bítás szándékával. Kizárólagos női hatás A marxista szociológia az életmódkutatás kiinduló pont­jának, alapkérdésének a munkatevékenységet tekinti. Eszerint a munka alapozza meg az életmód minden to­vábbi rétegét, a családi élet­től a szabad idő eltöltéséig, a bérkiegészítő pótlólagos elfog­laltságtól a gyermeknevelésig, a barkácsolástól a kulturális értékek elsajátításáig. Sajnos, a bejárók zömének esetében a munkatevékeny­ségre —az alapra — nemigen rétegeződik más egyéb, mint megintcsak munka — a ház­tájiban, a kertben — és a pi­henés. Ennél a rétegnél az ér­téket elsőrendűen szinte ki­zárólag a munka, a hasznos tevékenység jelenti. A kultu­rális értékek, a kreativitás, a műveltség stb. csak annyiban kap elismerést, amennyiben gyakorlati hasznot hajt. Hogyan hat vissza ez a szemlélet a családi életre? Károsan. Ám erről hadd be­széljenek a legilletékesebbek. Elsőnek például egy pedagó­gus. — Évek óta növekvő aggo­dalommal figyeljük és érzé­keljük az egyoldalú nevelés — a kizárólagos női ráhatás — következményeit a gyerekek­re. Kezdetben, amikor felfe­dezték a pedagógusi pálya el­nőiesedését, még csak az is­kolai nevelés egyoldalúságá­nak veszélyeit mérlegeltük. Aztán szaporodtak a válások, s már a „csonka családokban” felnövekvő gyerekek nevelési problémáival, az apai példa és szigor hiányával kellett szem­benézni. Végül, kiegészül a kép az ingázók, az el- és be­járó dolgozók gyermekeinek nevelési gondjaival. Tisztelet a kivételnek, de ahol ingázik a családfő, ott mintha „csonka családban” élnének az asszo­nyok és a gyerekek. Ha az apa munkásszálláson él, jófor­mán alig találkozik az övéi­vel; ha viszont naponta uta­zik, akkor fáradt és azért nem osztozik a családellátás és a gyermeknevelés terhei­­­ben. És mit mond az anya, a be­járó munkás felesége? — Amíg nem voltak meg a gyerekek, együtt utaztunk a férjemmel. Egy gyárban dol­goztunk, onnan volt az isme­retség is. Munka mellett ta­nult, így aztán állandóan dél­előttös lehetett. Aztán jött az első fiunk, és mielőtt a gyes letelt, megszületett a másik. — Az első években a fér­jem rengeteget segített, pedig akkor csak egy szobánk volt, a szülői házban. Aztán, ahogy itthon maradtam a gyerekek­kel egyre kevesebbet vállalt, „ráérsz megcsinálni, előtted az egész nap”, mondta. Las­sacskán minden megváltozott: bevezették a műszakpótlékot, s akkor három műszakot vál­lalt, mert kellett a pénz, épít­keztünk. Aztán felépült a há­zunk, s rámszakadt az egész háztartás gondja. Egy szülői értekezletre el nem menne, hiszen ő nem ér rá, mert dol­gozik. Az új óvónő sokáig azt hitte, elvált asszony vagyok, mivel sosem látta a férjemet. — És hét végén? — Alszik, vagy meccsre jár. Hétéves házasságunk alatt még sosem voltunk üdülni, kirándulni is csak egyszer, a­z első hetekben. Moziba nem visz, mert minek akkor a té­vé, a strandot, fürdőt nem szereti, az utazásból elege van hétközben. Ha délelőttös, ha délutános, este van, mire ha­zaér. Ha pedig éjszakás, át­­alussz a napot. Azt sem tu­dom, hogyan tartsam távol tőle olyankor a gyerekeket. A végel válóper A szociológus egy csöppet sem derűlátó: — A bejárókból rendszerint dinasztiák alakulnak ki. Az apa beviszi magával a gyere­ket a gyárba, a vállalathoz, az intézménybe, s ha később I az ifjú változtat is munkahe­­­­lyet, nemigen megy vissza I dolgozni a lakóhelyére. Ezt­­ mutatják a felmérések, meg az a fiatalodási tendencia is, ami a bejárók soraiban ta­pasztalható: mostanában egy­re több fiatal — főleg férfi — választja ezt az életmódot. — A családi életben általá­ban jelentős változásokat okoz a bejárás. Nemritkán a házasság felbomlásához is ve­zet, különösen ott, ahol a férj is, a feleség is bejáró. Máris pedig, ezek száma növekvő­ben van. A válóperes bírónő így vé­lekedik : — Saját megfigyeléseim szerint a bejárók között rop­pant gyakori a válás, s ennek több oka lehet. Az egyik, hogy a különböző műszakban dolgozó házasfelek jóformán csak a hét végén találkoznak: beszélgetéseiket csakhamar felváltják a konyhaasztalon hagyott írásos üzenetek, ké­sőbb már azok is elmaradnak. A következmény: elhidegülés. A másik, hogy a naponta utazgatóknak sok az ismerke­dési lehetőségük. A harmadik: a bejáró férfiak ritkán töltik olvasással a vonaton az időt; ha nem alusznak, akkor kár­tyáznak, esetleg iszogatnak, s mindkét passzió könnyen vá­lik káros szenvedéllyé. A vé­ge: válóper. A gyerek is megsínyli A nagyközségi tanácselnök­asszony szerint az a legször­nyűbb, amikor a kisgyerekek is ingáznak. — Nálunk például óvoda három is van, bölcsőde egy se! Az anyák választhatnak: vagy kivárják — ha akarják, ha nem — a gyesen a három évet, vagy visszamennek dol­gozni és cipelhetik magukkal a kicsiket. Csak itt 43 piciről tudok, akit munkahelyi böl­csődébe hord az anyja: haj­nalban sem alhatja ki magát a gyerek, mert kelni kell, ebéd után sem, mert indulnak haza. A kisgyermekes anyák ugyanis állandóan délelőttös műszakban dolgoznak. Ki hi­szi el, hogy nem sínyli meg ezt a k­icsik egészsége, ideg­­rendszere? Egyetlen újságcikk kereté­ben lehetetlen volna a bejá­rók népes tömegének minden gondját-baját, helyzetük vala­mennyi nehézségét szóvátenni. Még családi életük bemutatá­sánál sem törekedhettünk a teljességre, csupán felvillan­tottunk néhány problémát. Nyíri Éva _______ Több tanulási lehetőség, szigorúbb követelmények a dolgozók középiskoláiban A dolgozók középiskoláiban e tanévigén folytatják az elő­készületeket a nevelés-oktatás új terveinek alkalmazására. Miként a Művelődési Minisz­tériumban az MTI munkatár­­sának elmondták, a dolgozó szakmunkások szakközépisko­lájában az 1981—8­2-es, a dol­gozók gimnáziumában és a négyéves középfokú­­ képzési célú szakközépiskolában pe­dig az 1982—83-as tanévben vezetik be az új tanterveket. Az oktatási szervek az Orszá­gos Pedagógiai Intézettel együtt gondoskodnak arról, hogy a pedagógusok megismer­jék e terveket, s az azok szerint írt tanköny­vek időben megjelenjenek. A felnőttnevelés-oktatás új terveinek egyik sajátossága, hogy az elsőosztályos tanulók az első félév­ben ismétlik, el­mélyítik az általános iskolák­ban elsajátított anyanyelvi és matematikai ismereteket, s csupán a második félévtől ta­nulnak új tananyagot. A ta­paszta­lat szerint ugyanis különbségek mutatkoznak a tanulók anyanyelvi és matematikai tudásának színvonalában. A felnőttek középiskoláiban az első osztályban nem lesz­nek fakultatív tantárgyak, csak a következő osztályokban vá­laszthatnak a tanulók: vala­melyik kötelező, általuk ked­velt tantárgy anyagát tanul­ják az előírtnál több órán. A­ következő tanév kezde­téig az új nevelési-ok­tat­­si tervek előírásainak megfele­lően módosítják a felnőttek iskolájának rendtartását, vizsgarendjét. Korszerűsítik az oktatási módszereket is. A minisztérium irányelvek­ben fogalmazza meg: a műve­lődési intézmények miként segíthetik elő az eddigieknél jobban a felnőttoktatás, főleg a középiskolák levelező és esti tagozatain. A dolgozók önálló iskolái általában együttműködnek a művelődési házakkal, otthonokkal. Megállapodásaik értelmében színház- és múzeumlátogatá­sokat, ismeretterjesztő elő­adásokat, filmvetítéseket, ta­nulmányi kirándulásokat szer­veznek a tanulóknak. Több művelődési otthon a Népmű­velési Intézet kezdeményezé-­­sére néhány év óta előkészítő tanfolyamot tart az­ egyéni vizsgázók részére. Ezek a tan­folyamok hasznosak, de nem helyettesíthetik az iskolai ok­tatást. Ajánlatos a tanulmá­nyi versenyek szervezése, s a tapasztalatok szerint a felnőt­tek is szívesen vesznek részt a szellemi vetélkedőkön. A dolgozók iskolája vala­mennyi típusának feladata, hogy minden lehetséges módon gyarapítsa tanulóinak is­mereteit, mivel az új nevelési-oktatási tervek követelményei szigo­rúbbak a jelenleginél —hang­súlyozták a minisztériumban. A dolgozók főleg a szakmun­kások szakközépiskolájában tanulnak, gimnáziumban és a négyéves szakközépiskolába kevesebben jelentkeznek, s akár az egyik, akár a másik típusú iskolát választották, a levelező, és nem az esti tago­zatra kérték felvételüket. A levelezés útján történő okta­tást ugyanis jobban össze tudják hangolni mindennapi munkájukkal. A dolgozók kö­zépiskolájában tanulók zöme­­ 17—25 éves, fiatalabb, mint azok, akik évekkel ezelőtt ta­nultak ilyen típusú iskolában (MTI)

Next