Zalai Hírlap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-25 / 251. szám
1980. október 25. ZALAI HÍRLAP Felszámolandó ellentmondások Kereskedelmi jegyzetek Nem kell túl messzire visszamenni a múltba, hogy nyugodt szívvel kijelenthessük: kereskedelmünk, vendéglátósunk tiszteletreméltó módon fejlődött. Különösképpen aTj hálózat. Hosszú sort tenne fel számbavenni, hogy csak az öl utóbbi néhány évben hány új bolt épült megyeszerte, hány vendéglő ifjodott meg, lett szebb, kulturáltabb. Nem kell új , — sajnos — különösebb erőfeszítés ahhoz sem, hogy cső- éSj korba szedjük, mi az, ami nem tetszik, amin változtatni kellene, milyen ellentmondások okozzák, hogy időről ,íz időre elmenjen a vásárló kedvünk. Itt bőség — ott semmi Gondoljunk csak arra, milyen örömteli, hogy ebben a tervidőszakban csak Zalaegerszegen közel 6 ezer négyzetméterrel nőtt a kiskereskedelmi és több mint 5 és fél ezer négyzetméterrel a vendéglátó hálózat alapterülete. E mögött a kétségtelenül jelentős fejlődés mögött azonban sokak számára igencsak keserves ellentmondás húzódik meg. Az, hogy amíg a városközpont üzlethálózata áll minden összehasonlítást, kiáll minden kritikát, addig olyan városrészek, mint a kertváros, mondhatni ellátatlan, a város déli,délnyugati területén, a Bartók Béla utcában és környékén, ahol pedig társasházak sokasága épült, még egy bódé sincs. S ha kilépünk a városból? A várossal szinte egybeépült Teskándon egyetlen kicsi, egyszemélyes bolt van, Alsónemesapátiban a napi ellátás is megoldatlan. Ellentmondásos a nyitvatartási idő is. A városokban általában megfelelő időben, a bevásárló csütörtök révén heti egy alkalommal késő estig lehet vásárolni. Ugyanakkor a községekben, s ez alól a városkörnyéki községek sem kivételek, mintegy másolják a városi nyitvatartási időket, egyáltalán nem alkalmazkodnak nyáron sem a falusi emberek munkaidejéhez. Holott az ideális egy hosszabb déli szünettel, a kora reggeli nyitás, és a késő esti zárás lenne. Ám azt mondják, ez a munkarend munkaerőhiányhoz vezet. Dolgozóban is minőséget A munkaerőhiányról hallván egy újabb ellentmondással találkozunk. Mert azt is mondják, a kereskedelemben általában nincs munkaerőhiány. Csaló: minőségi. Magyarul: sokan dolgoznak a pályán, akik nem kereskedők a szó igaz értelmében, akik úgy végzik a munkájukat, mintha hallatlan vagy szívességet tennének ezzel, s legyen meghatódva a vásárló, hogy egyáltalán kiszolgálják. A következmény? Vannak boltok, ahova csak akkor megy az ember, ha a feltétlenül szükséges árut nem kapja ott, ahol tisztességes kiszolgálásban részesül, ahol foglalkoznak vele, tanácsokat tudnak adni, ajánlani tudják az árut, mert ismerik. Nem folytattam oknyomozást — lehet megérné a ráfordított időt — mennyiben felel meg a képzés a követelményeknek? Nem elsősorban arra gondolok, mennyire tanítják meg az egyes szaktárgyakat, hanem sokkal inkább arra, mennyire készítik fel az emberekkel való napi kapcsolatra a tanulókat, mennyire lesz természetes magatartásformájuk például az udvariasság. H°Gy mindez kívánnivalót hagy maga után — valamennyien tudunk rá példát. Ezek közül kettőt említek most, mindkettő egy kicsit a szakmai tudást is kétségessé teszi. Az élelmiszeripultnál a kislány trappista sajtot szel. Nem cikkekre vágja, hanem szeleteikre. Ebből következően az egyik vevőnek 10 deka héja jut, a másiknak tíz deka tiszta sajt. Amikor a kárvallott vevő ezt szóváteszi, egy vállrándítás, s egy rövid mondat a válasz. ..Én így szoktam”. S szeli tovább a „szokott” módon a sajtot. A másik példa azt is jelzi, miként lesz a hirtelen támadt örömből üröm. Az eladó újfajta konzerveket ajánl: „Most kaptuk, tessék vinni belőle.” Ez öröm, kínálják az árut Az üröm a folytatás: „Majd megtetszik mondani milyen, érdemes-e venni belőle”? Azt hiszem ezekhez a példákhoz nincs más hozzáfűznivaló, mint annyi, sajnos nem egyediek. S ha már ellentmondásokról beszéltem, hadd folytassam azokkal. Ilyen sok egyéb mellett az is, hogy van egy korszerűnek mondható kereskedelmi, vendéglátó hálózatunk, amivel csak kevéssé tart lépést az ötlet, a lelemény. Legyen a példa most a vendéglátásból. Tavaly az éttermi árak jelentősen emelkedtek, ennek következtében a vendéglátóhelyek forgalma jelentősen csökkent. Van most egy számottevő kihasználatlan kapacitás, s legalább ekkora a kielégítetlen kereslet. A vendéglátás pedig alig-alig mozdul. Úgyszólván nincs kínálat olcsóbb ételekből. Van viszont egy meglehetősen nehézkes vállalati belső mechanizmus, aminek révén az árkalkuláció lassan, sok papírmunkával jut el az egységekhez. A következmény? Sok mellett például az, hogy amíg a Zöldért boltokban 2 forint 60 fillérért kínálták a fejeskáposztát, addig egyes vendéglátóhelyeken köttet 5 forint volt egyetlen adag káposzta saláta. Távol áll tőlem a szándék elverni a port a kereskedelmen és a vendéglátáson. Tudom, hogy például drága pénzen felújított vendéglátóhelyeinken mennyit romifolnak egyes magukról megfeledkezett vendégek. Viszont azt is tudom, hogy vendéglátóhelyeink és boltjaink jó része még nagyon keveset ad a külcsínre, a portálok piszkosak, nem szottyan kedve az embernek egy kirakatnéző sétára. A boltok, a vendéglők egy részében csak arra adnak, mi van a küszöbön belül és semmit, vagy csak nagyon keveset arra, hogy az üzlet külső megjelenésével is vonzon és ne taszítson. Pedig hát a külsejével is csábító üzlet kereskedelmi fogásnak sem éppen utolsó. Hozzáértő mindenki Gyakran halljuk, hol csak mint ténymegállapítást, hol némi rosszallással, hogy a kereskedelemhez mindenki ért. Egyáltalán nem akarok a kereskedelmi szakember mezében tetszelegni. Mégis ennek a megállapításnak a ténybeliségét szeretném erősíteni. Mert biztosan nem mindannyian értünk ahhoz, hogyan kell árut beszerezni, hogyan képezik az árakat — és sok máshoz sem. De minden vásárló szakértő abban, hogy észrevegye, ha áru helyett a tehetetlenséget jelző széttárt karokkal, netán egy vállrándítással „szolgálják” ki, ha udvariatlanok vele, ha az eladó haja söpri a felvágottat ha töppedt, égett a zsemlye, fonnyadt a zöldség, reá lejárt a konzerv szavatossági ideje, bámul, zöldül a szalámi, s mérik zavartalanul stb. Nos, ha csak eddig is terjed szakértelmünk , tudomásul kell venni s nem szabad arról megfeledkezni, hogy a kereskedelemre az ellátásért kirótt felelősségbe például a felsorolt, s az itt nem említett visszásságok megszüntetése is beletartozik. Teleki Sári A statisztika A statisztika egzakt tudomány. Húsz emberről, akik közül tíznek csak egy szeme van, a többinek meg kettő, megállapítja, hogy átlagosan másfél szemük van fejenként. Szerintem ez nem helyes, mert nem kellene elvenni fél szemét azoknak a szerencsétleneknek, akik jól megvoltak kettővel, hogy odaadják másoknak, akik egyébként semmihez sem foghatnak egy fél szemmel, és az ajándékozók sem tudják maradék fél szemüket használni. Érthetetlen tékozlása ez a szemeknek. A szemem ugyan még megvan, de egy statisztikai cikk olvasása közben olyan sok pontatlanságot találtam a rovásomra, hogy rágalmazási pert indíthatnék a Statisztikai Hivatal ellen. Lássuk csak, én, mint átlagos olasz, egy méter hatvanhárom centire nőttem. Csak 1990 körül remélhetném, hogy elérem az egy hatvanhatot. Nohát a Statisztikai Hivatal nem is tévedhetne nagyobbat! Pontosan egy méter nyolcvannyolc centi magas vagyok, és hajlandó lennék tanúk előtt is megméredzkedni. De ez még nem elég. A Statisztikai Hivatal szerint nekem átlagosan sötétbarna haim van. Nos hát, minden barátom bizonyíthatja, hogy bár nem vagyon egy nagy szépség, de ha valami mégis szén rajtam, az éppen világosszőke hajam. Van még más is: mivel már túl vagyok a negyvenen, két egész egy tized gyermekem lenéz. Akkor vajon a statisztika szerint harmadik és negyedik gyermekem, Roberta lányom kilencven százalékban és Lorenzo fiam száz százalékban kinek a gyerekei? Talán a feleségem hűségét akarják kétségbe vonni? Egyébként is, hogy lehetne csak kilencven százalékban résztvenni egy gyermek nemzésében, és meghagyni a maradék tizet a konkurenciának? A cikk ezek után díjtalanul felvilágosít az életmódomról. A statisztika szerint 1,05 liter bort iszom naponta, és 10,3 cigarettát szívok el, tehát egy fél dobozt és egy csikket. Azon kívül, hogy szívjon csikket a Statisztikai Hivatal elnöke,én soha életemben nem ittam bort, a dohányzásról pedig pontosan három éve leszoktam. Az pedig micsoda képtelen állítás, hogy a háztartásom van háromnegyed frizsider, égi tized mosógép és harminckét század porszívó van? Talán kiközösítettek vagyunk" Mit csináljunk az egy tized mosógéppel? Mossunk benne zsebkendőt? Még egy idegesítő dolog: a rám jutó 2,1 gyerek a kötelező iskola befejezése után két részre szakad. Egy egész kilenctized részük folytatja a tanulást, a maradék két tized dolgozni megy Borzasztó! Hányingerem lesz, ha csak elképzelem gyermekeim ilyen szétbontását Amikor azt olvasom, hogy 1,9 folytatja a tanulmányait, szinte látom, hogy reggel, amikor a gyerekeim a gimnáziumba indulnak. Valentina még egyben van, de Franco otthon hagyja a lábát. A legnagyobb hazugság, a tudatos félrevezetés példája azonban akkor tűnik a szemünkbe, amikor a Statisztikai Hivatal megállapítja, hogy nulla egész harminchét század háztartási alkalmazott áll a rendelkezésemre. Bár lenne 0... bejárónőnk, aki elvégezné a mosogatás 0,37-at, megfőzne 0,37 ebédet, kitakarítaná a lakás 0,37 részét, és így a feleségem 0,57-dal kevesebbet mozogna. Azonban, ha ez a 9,37 jár nekünk, akkor hivatalos kérelemmel fordulunk a Statisztikai Hivatalhoz, hogy Utalják ki! Antonio Amurri (Fordította: Csontvári Júlia) Ingázik a családfő „Édesanyám! Ki az az ember, aki szombaton elgyón, vasárnap megver, hétfőn elutazik?” Bajosan lehetne tömörebben megfogalmazni az ingázók, a lakóhelyüktől távol dolgozók egyéni és családi életének problémáit az anekdotában szereplő gyereknél. Legalábbis erre eddig egyvalaki volt képes. Illyés Gyula aki így nyilatkozott az ingázásról: „Aki egy hétből két napot átvonatozik, annak erre rámegy a személyisége”. Magyarországon az ingázók, a be- és eljárók száma immár meghaladja az egymilliót. Tekintélyes szám ez, egyenlő az aktív keresőknek több mint egyötödével. Kialakulásában ipari-gazdasági fejlődésünk sajátosságai éppúgy közrejátszottak, mint az egyéni késztetések. Az ingázás népgazdasági szükségességét és hasznát vitatni nem szándékozom, megítélni pedig közgazdászok dolga. Társadalmi hatásait, következményeit is elsősorban a szociológusok kutatják. Mit tehet hozzá ehhez a napi sajtó? Jelzéseket, sokfélét gyűjtött tapasztalatokat — a jobbítás szándékával. Kizárólagos női hatás A marxista szociológia az életmódkutatás kiinduló pontjának, alapkérdésének a munkatevékenységet tekinti. Eszerint a munka alapozza meg az életmód minden további rétegét, a családi élettől a szabad idő eltöltéséig, a bérkiegészítő pótlólagos elfoglaltságtól a gyermeknevelésig, a barkácsolástól a kulturális értékek elsajátításáig. Sajnos, a bejárók zömének esetében a munkatevékenységre —az alapra — nemigen rétegeződik más egyéb, mint megintcsak munka — a háztájiban, a kertben — és a pihenés. Ennél a rétegnél az értéket elsőrendűen szinte kizárólag a munka, a hasznos tevékenység jelenti. A kulturális értékek, a kreativitás, a műveltség stb. csak annyiban kap elismerést, amennyiben gyakorlati hasznot hajt. Hogyan hat vissza ez a szemlélet a családi életre? Károsan. Ám erről hadd beszéljenek a legilletékesebbek. Elsőnek például egy pedagógus. — Évek óta növekvő aggodalommal figyeljük és érzékeljük az egyoldalú nevelés — a kizárólagos női ráhatás — következményeit a gyerekekre. Kezdetben, amikor felfedezték a pedagógusi pálya elnőiesedését, még csak az iskolai nevelés egyoldalúságának veszélyeit mérlegeltük. Aztán szaporodtak a válások, s már a „csonka családokban” felnövekvő gyerekek nevelési problémáival, az apai példa és szigor hiányával kellett szembenézni. Végül, kiegészül a kép az ingázók, az el- és bejáró dolgozók gyermekeinek nevelési gondjaival. Tisztelet a kivételnek, de ahol ingázik a családfő, ott mintha „csonka családban” élnének az asszonyok és a gyerekek. Ha az apa munkásszálláson él, jóformán alig találkozik az övéivel; ha viszont naponta utazik, akkor fáradt és azért nem osztozik a családellátás és a gyermeknevelés terheiben. És mit mond az anya, a bejáró munkás felesége? — Amíg nem voltak meg a gyerekek, együtt utaztunk a férjemmel. Egy gyárban dolgoztunk, onnan volt az ismeretség is. Munka mellett tanult, így aztán állandóan délelőttös lehetett. Aztán jött az első fiunk, és mielőtt a gyes letelt, megszületett a másik. — Az első években a férjem rengeteget segített, pedig akkor csak egy szobánk volt, a szülői házban. Aztán, ahogy itthon maradtam a gyerekekkel egyre kevesebbet vállalt, „ráérsz megcsinálni, előtted az egész nap”, mondta. Lassacskán minden megváltozott: bevezették a műszakpótlékot, s akkor három műszakot vállalt, mert kellett a pénz, építkeztünk. Aztán felépült a házunk, s rámszakadt az egész háztartás gondja. Egy szülői értekezletre el nem menne, hiszen ő nem ér rá, mert dolgozik. Az új óvónő sokáig azt hitte, elvált asszony vagyok, mivel sosem látta a férjemet. — És hét végén? — Alszik, vagy meccsre jár. Hétéves házasságunk alatt még sosem voltunk üdülni, kirándulni is csak egyszer, az első hetekben. Moziba nem visz, mert minek akkor a tévé, a strandot, fürdőt nem szereti, az utazásból elege van hétközben. Ha délelőttös, ha délutános, este van, mire hazaér. Ha pedig éjszakás, átalussz a napot. Azt sem tudom, hogyan tartsam távol tőle olyankor a gyerekeket. A végel válóper A szociológus egy csöppet sem derűlátó: — A bejárókból rendszerint dinasztiák alakulnak ki. Az apa beviszi magával a gyereket a gyárba, a vállalathoz, az intézménybe, s ha később I az ifjú változtat is munkahelyet, nemigen megy vissza I dolgozni a lakóhelyére. Ezt mutatják a felmérések, meg az a fiatalodási tendencia is, ami a bejárók soraiban tapasztalható: mostanában egyre több fiatal — főleg férfi — választja ezt az életmódot. — A családi életben általában jelentős változásokat okoz a bejárás. Nemritkán a házasság felbomlásához is vezet, különösen ott, ahol a férj is, a feleség is bejáró. Máris pedig, ezek száma növekvőben van. A válóperes bírónő így vélekedik : — Saját megfigyeléseim szerint a bejárók között roppant gyakori a válás, s ennek több oka lehet. Az egyik, hogy a különböző műszakban dolgozó házasfelek jóformán csak a hét végén találkoznak: beszélgetéseiket csakhamar felváltják a konyhaasztalon hagyott írásos üzenetek, később már azok is elmaradnak. A következmény: elhidegülés. A másik, hogy a naponta utazgatóknak sok az ismerkedési lehetőségük. A harmadik: a bejáró férfiak ritkán töltik olvasással a vonaton az időt; ha nem alusznak, akkor kártyáznak, esetleg iszogatnak, s mindkét passzió könnyen válik káros szenvedéllyé. A vége: válóper. A gyerek is megsínyli A nagyközségi tanácselnökasszony szerint az a legszörnyűbb, amikor a kisgyerekek is ingáznak. — Nálunk például óvoda három is van, bölcsőde egy se! Az anyák választhatnak: vagy kivárják — ha akarják, ha nem — a gyesen a három évet, vagy visszamennek dolgozni és cipelhetik magukkal a kicsiket. Csak itt 43 piciről tudok, akit munkahelyi bölcsődébe hord az anyja: hajnalban sem alhatja ki magát a gyerek, mert kelni kell, ebéd után sem, mert indulnak haza. A kisgyermekes anyák ugyanis állandóan délelőttös műszakban dolgoznak. Ki hiszi el, hogy nem sínyli meg ezt a kicsik egészsége, idegrendszere? Egyetlen újságcikk keretében lehetetlen volna a bejárók népes tömegének minden gondját-baját, helyzetük valamennyi nehézségét szóvátenni. Még családi életük bemutatásánál sem törekedhettünk a teljességre, csupán felvillantottunk néhány problémát. Nyíri Éva _______ Több tanulási lehetőség, szigorúbb követelmények a dolgozók középiskoláiban A dolgozók középiskoláiban e tanévigén folytatják az előkészületeket a nevelés-oktatás új terveinek alkalmazására. Miként a Művelődési Minisztériumban az MTI munkatársának elmondták, a dolgozó szakmunkások szakközépiskolájában az 1981—82-es, a dolgozók gimnáziumában és a négyéves középfokú képzési célú szakközépiskolában pedig az 1982—83-as tanévben vezetik be az új tanterveket. Az oktatási szervek az Országos Pedagógiai Intézettel együtt gondoskodnak arról, hogy a pedagógusok megismerjék e terveket, s az azok szerint írt tankönyvek időben megjelenjenek. A felnőttnevelés-oktatás új terveinek egyik sajátossága, hogy az elsőosztályos tanulók az első félévben ismétlik, elmélyítik az általános iskolákban elsajátított anyanyelvi és matematikai ismereteket, s csupán a második félévtől tanulnak új tananyagot. A tapasztalat szerint ugyanis különbségek mutatkoznak a tanulók anyanyelvi és matematikai tudásának színvonalában. A felnőttek középiskoláiban az első osztályban nem lesznek fakultatív tantárgyak, csak a következő osztályokban választhatnak a tanulók: valamelyik kötelező, általuk kedvelt tantárgy anyagát tanulják az előírtnál több órán. A következő tanév kezdetéig az új nevelési-oktatsi tervek előírásainak megfelelően módosítják a felnőttek iskolájának rendtartását, vizsgarendjét. Korszerűsítik az oktatási módszereket is. A minisztérium irányelvekben fogalmazza meg: a művelődési intézmények miként segíthetik elő az eddigieknél jobban a felnőttoktatás, főleg a középiskolák levelező és esti tagozatain. A dolgozók önálló iskolái általában együttműködnek a művelődési házakkal, otthonokkal. Megállapodásaik értelmében színház- és múzeumlátogatásokat, ismeretterjesztő előadásokat, filmvetítéseket, tanulmányi kirándulásokat szerveznek a tanulóknak. Több művelődési otthon a Népművelési Intézet kezdeményezé-sére néhány év óta előkészítő tanfolyamot tart az egyéni vizsgázók részére. Ezek a tanfolyamok hasznosak, de nem helyettesíthetik az iskolai oktatást. Ajánlatos a tanulmányi versenyek szervezése, s a tapasztalatok szerint a felnőttek is szívesen vesznek részt a szellemi vetélkedőkön. A dolgozók iskolája valamennyi típusának feladata, hogy minden lehetséges módon gyarapítsa tanulóinak ismereteit, mivel az új nevelési-oktatási tervek követelményei szigorúbbak a jelenleginél —hangsúlyozták a minisztériumban. A dolgozók főleg a szakmunkások szakközépiskolájában tanulnak, gimnáziumban és a négyéves szakközépiskolába kevesebben jelentkeznek, s akár az egyik, akár a másik típusú iskolát választották, a levelező, és nem az esti tagozatra kérték felvételüket. A levelezés útján történő oktatást ugyanis jobban össze tudják hangolni mindennapi munkájukkal. A dolgozók középiskolájában tanulók zöme 17—25 éves, fiatalabb, mint azok, akik évekkel ezelőtt tanultak ilyen típusú iskolában (MTI)