Zalai Hírlap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-20 / 272. szám

1980. november 20. Dolgozókat alkalmaznak Univerzál Ipari Szövetkezet fel­vesz előkészítésben jártas, ötéves szakmai gyakorlattal­ rendelkező gépésztechnikust, vagy üzemmér­nököt, ötéves gyakorlattal ren­delkező SZTK-ügyintézőt, közép­fokú szakvizsgával, bútorasztalo­sokat, hűtőgépszerelőt, villanysze­relőt, elektrolakatost, rádió-tv szerelőt, gépkocsirakodót,, segéd­munkásokat kőművesek mellé. Je­lentkezés a személyzeti vezetőnél 7.30—12 óráig. Zalaegerszeg, Kö­nyök u. 9. 155 757 A Miklósfai Új út mgtsz FELVÉTELRE KERES erdészeti, vagy faipari , képzettséggel rendelkező szakembert, FŰRÉSZTELEP VEZETŐI munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a tsz központjában a személyzeti vezetőnél, Miklósfa, Vörösmarty u. 1—3. 248 Értesítjük Univerzál Ruházati a lakosságot, hogy Vállalat a Landorhegyi úton, (Pártiskola mellett) Keszthely, üzemelő Bondor János u. 2. fodrászkombinátunkban varrógépek ORAS raktározása céljából helyiséget bérelne szolgáltatást indítottunk. Keszthelyen, vagy környékén. A szolgáltatás naponta 9.30—19 óráig Érdeklődni: áll a lakosság Gecse Elemér rendelkezésére, üzemfenntartási osztályvezetőnél. SZOLGÁLTATÓ Telefon: 11-030/9 szövetkezet mellék, munkanapokon ZALAEGERSZEG 1 15 óráigt 155 758 216 ZALAI HÍRLAP 1 111 KATALIN­ BAL ZALAEGERSZEGEN AZ ARANY BÁRÁNY NAGYTERMÉBEN 1980. NOVEMBER 22-ÉN (SZOMBATON) 19 ÓRAI KEZDETTEL. TÁNCZENE, SZÉPSÉGVERSENY, TOMBOLA! ASZTALFOGLALÁS AZ ÜZLETVEZETŐNÉL SZEMÉLYESEN, VAGY A 14-100-AS TELEFONON. 392 GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy a legjobb feleség, édesanya és nagymama RÉTI ISTVÁNNÉ szül.: Farkas Ilona * hosszú szenvedés után, életének 55. évében elhunyt. Temetése no­vember 21-én pénteken délután 10. 3 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászoló férje, fia, unokája és testvérei414 Mély fájdalommal tudatjuk a ro­konokkal és ismerősökkel, hogy , CBIRO FERENC nyugdíjas, életének 75. évében, , rövid szenvedés után elhunyt. Te­­mctés£ JiQVeulibuffc Ét lírakor lesz­ a­­-lenti temetőben. Gyászoló család406 Mélyi fordítlóimmal tudatjuk, ho­gy szeretett testvérünk, munkatár­sunk és elvtársunk SZENTES JENŐ életének 51. évében, november 15-én váratlanul elhunyt. Temeté­se november 20-án, csütörtökön 14.15 órakor lesz a zalaegerszegi új köztemetőben. Gyászoló testvérei és a Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat 155 760 Fájdalommal értesítjük mindazo­kat,, akik­ ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, ÖZV. KÖCSE JENŐNÉ szül.: Takács Erzsébet rövid betegség után elhunyt. Te­metése november 21-én 14.30 óra­kor lesz a nagypáli temetőben. Gyászoló családja407 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesapám, apósom és nagyapám KRIZSAY JÓZSEF életének 76. évében, november 15-én rövid szenvedés­­után el­hunyt. Temetése november 21-én 13.15 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászoló család 410 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk a rokonok­nak, ismerősöknek, a Thury György Múzeum dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett édes­anyánk ÖZV. BAKONYI JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban fájdalmunkat bár­mily módon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család 384 Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága jó édesanyánk, nagyanyánk, dédanyánk, anyó­sunk, testvérünk ÖZV. BERTA­ JÓZSEFNÉ szül.: Koller Mária temetésén részt vettek, koszorúik­kal, virágaikkal, részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön, köszönetet mon­dunk a ruhagyár, Color, Tanép szakipar, Centrál Szálló dolgozói­nak, akik megjelenésükkel, vagy bármilyen módon nagy gyászunk­ban osztoztak. Gyászoló család 403 N Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, isme­rősöknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk ID. NAGY JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, mely gyászunkban bármilyen módon osztoztak. Gyászoló család 194 613 Köszönetet mondunk mindazok­nak, a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen, halottunk ÖZV. HORVÁTH I­AJOSNÉ zalacsébi lakos temetésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, mely gyászunkban bármilyen módon osztoztak. Gyászoló család 194 616 yk Iru/tfytbßfä -.»dess«» f*jF'CFS3BHESHB5ÄHHÄ HÍRLAPBAN 2 B SSB i!llllll!!illlllllli!l!!lllll!!lllll „ , -j. , ,. ,__Zsuzsi kötőgép­el- i Jó állapotban levő Családi ház. két szó- ^10 Zalaegerszeg, i Warszava eladó, za- ha összkomforttal : „,/a­­­lavár, József Attila kiadó. Cím: Nagy-i 194 612 -út 36. 194 611 kanizsa, Ady Endre I ______________________ út 26. hirdetőben.­­ Héthónapos úszőbor-Skoda MB 1000-es 353 eladó. Nagy kutas, motor, jó állapotban ---------------------------------- tv. pfl­ia4 815 eladó. Horváth 1st- Lentiben lakást bé- _______'---------------­ván. Cserszegtomaj, rem­ek- „Gázfűtéses panorimás gyermek- Tanácsköztársaság előnyben” jeligére. eladó Erdel.­. ist 7­ .... .139143 .Magyar Hirdető, . y.aiaegerezea, * ---- ----^---.— Keszthely, Kossuth . t’E 28-as traktor , utca 12. 09 1K,teLefon' 16 ,Mill felszereléssel együtt |-------—,-----------------------------------­eladó: t­egtekinthe- Eladó négyhónapos,1 A _ ... to: Le­tényé, József törzskönyvezett szu-: ii flla. Attila 3». Fitos Jó­­ka kuvasz, kölyök-1 JSSa„^Sd6 &L ek­­zséfnél, hétköznap kutya. Keszth­ely. P.°JDarl 16 óra után. vasár- Bajcsy-Za. utca 2».­­ *h nap délelőtt. 37» _____________1391» ggSf"* ,*«» 412-es Moszkvics­ol- Kiadó egy alaihán- - ■___.. csón eladó. Nagyka- ha felszereléssel, egy 5SS?sfti?ör Vörzs­­nizsa, Rozsa u. 20. db Kármen »/etnyit- ITamást B. 1/5. 307 hajós konyhaasztalTM*0* *■ __________________2 db Tisza ülőke. I______________ ^MMMnasnassnSfe Megtekinhető: egész ....­­.,tior­.tap.. Zalaegerszeg, JJzzenta él?dó. za- Mártírok ut 12. szám. Magyerszeg, Rákóczi u- 19. Törökök. Eladó Keszthely, Vá- Háromajtós. beépít _____________194 621 sár­tér 8/B 0/6. tett szekrény eladó. Előnevelt, vitaminok­szám alatti, két szó- Érdeklődni: 17 után. ellátott Tetra ha. összkomfortos Cím: Zalaegerszeg, Sí-tröóhidriki «árkék lakás. Érdeklődni: Népköztársaság út ,^ ápril* helyszínen. 139144 «»■ n. 15. 3W fSmSSSST’mS^ csepeli háromszo- Eladó 9 éves, 3 hóna- ^hetek. el«enez­bás, kertes, családi pás vemhestehén és í^^étei'eavz^alap­­házamat elcserélném egy kétéves. 5 hóna­­dok^tteH^mi keszthelyi, komfor­ pos vemhesüszo. •ia «makik’ tos lakásra, érték- Vasboldogasszony, t zX-különbözettel. Er- Kossuth út 45. 374 Hejral­­­deklődni: Keszthely,---------------------------------- egerszeg. Hegyalja Széchenyi utca 5. Te- Többfaru, gyökeres ^ 1/3~_____________.­lefon: 12­ 681. 139 150 szőlőoltvány eladó, levő Három^ás-oTP sas^1^« arSr s£ lakás kp. 4- atválla- ... . ,aaia­lással eladó. Érdek- ——• epjer^.eg, Goes^H lődni: Nagykanizsa, A Magyar Autóklub D' Munkásőr tr. A. b­. Lenti csoportja után.___________IW *** nanSZl7nt után.TMr- Borostyán szobabú­nap ^és“ n'p. 357 WCVel , tor eladó. Érdeklőd­---------------------------- személygépkocsi és ni. 17 óra után. za-Elcserélném két szó- motorkerekpir- , ba, összkomfortos, . hegyi u. 26. VI 38. tanácsi, főbérleti, vezetői tanfolyam«* 194 m százhalombattai la- indít- -----------­hasomat hasonló _ . ... . Csöveskukorica es­nagykanizsaira. Min- Felvilágositás és ad5. Egervár, Lenin­ben megoldás érdé- jelerítkezés man- út 45. 194 609 kel. Kázmér János, HIISSS? ~~ T~7 Nagykanizsa, Béke Katona bakancs út 33B. 377­­ Lászlónál, kedd, (surranó), feljavított __________________| csütörtök, péntek[ állapotban kapható. Háromszobás OTP ki napokon 16-­18 Keszthely, Deák Fe­lakás eladó, vagy óráig, a műszaki reme utca 6. Gerenc két kisebbre cserél­ bázisom. (Lenti, csér, használtcikk hete. Cím: Nagy ka- 'll' kereskedés. 139 146 m­Tsa. Alnári út 16 Ugyanitt 1986. no- ———————— s. b­.' XI. emelet no vember 37-én, Né*y én 5 méter és 358 9—16 óráig fenyőfferenda, há­----------------------------------- rrr,,. «r . --- —rom köbméter zsalu-Be költözhetően el- r JTM.^ _ Ie TTOOT® anyai, bontásból adó kétszobás, kom- “'*“"** származó nyílászá­fortos családi ház, és fagyálló folyo­­rók és Raj Gaz gép­melléképületekkel, déli vizsgálatot kocsi eladó. Érdek-400 négyszögöl telek­­lődő, mindennap, kel. Érdeklődni: végzünk. 16 óra után, Nagyka­mindennap a hely- 030 nizsa, Só út II, Ko­színen, Fonyód, Ku- ———— Ionics. 3*3 pa Vezér u. 34. 403-as Moszkvics al­--------- ---------fokozatú vemhes tehén eladó. Zalaegerszeg««,, Milejszeg, Ady utca Kertvárosban, há­­rok az éghajtás (túró- a­­párfi. 194 602 romszobás, alápincé­­szeseknek), Szuper-______________ tett. emeletráépítésre Zetor adagoló komp- MaBaHBHam is alkalmas családi resszor, P 10-es al- PTnT|T|l?l]U ház, garázzsal, nagy aatTe Mek, ülés, két |LL|JiU4l2jLLI szőlőlugassal eladó, és fél lemtős villany- T­iszt Ferenc ,rt .7 motor, ortván eladók. Érdeklődni ugyan.!. Nagy­kanizsa, Orház 71 özvegyemi ott, az esti órákban. -------------------2! ^“fö^ ----------------------------Gépkocsivezető B, C, elvált asszony isme-Kétszobás. gázfűtő- (E kategóriával elne­­retségét házasság ses lakás kp. + OTP, lyezkedne. zalaszent­ céljából. „Megértés" átvállalással eladódgrót és környéke 194 614 jeligére, aján- Érdeklődni: 17 óra- előnyben. „Azonnal”iratokat Magyar Hir­­tól. Nagykanizsa, jeligére, a zalaeger- dető, Zalaegerszeg, Alpári u. 6 B. Szabó, szegi lapkiadóba ké-1 Posta fi­ók: 121. címre 344 rém. 39,­l kérjük­ 194 614 ­RADIO Kossuth: 8.00: Hírek. — 8.27: Marsall László: Portánc-f­igurák. — 8.37: A­ magyar népdal hete. — 8.57: Kalmár Magda operettfelvér­­eleiből. — 9.20: Irodalmi évfor­dulónaptár. — 9.44: Zenevár. — 10.00: Hírek. — 10.05: Zenélő do­minó. — 10.35: Anyegin. — 11.25: Biztató kísérletek. — 11.40: Jósika Miklós: Emlékirat. — 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma?­­ 12.35: Klub, csoport, társadalom. — 12.50: Zenemúzeum. — 13.49: Szólítlak, hattyú! — 14.27: Mixtay Melinda énekel. — 15.00: Hírek. — 15.10: Bécsi klasszikus muzsika. — 16.00: Útközben. — 16.05: Rádió­napló. — 17.00: Hírek. — 18.00: Szórakoztató zene Portugáliából. — 18.15: Hol volt ,hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti magazin. — 19.15: A magyar népdal hete. — 19.45: Vi­lághírű zongoraművészek. — 20.53: Loewe zenés játékaiból. — 21.34: Négyszemközt egy terroristával. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Marenzio-madrigálok. — 22.45: Felelősen a másik emberért. — 23.00: Opera részletek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Dzsesszfelvételekből. Petőfi: 8.00: Hírek. — 8.05: If­júsági dalok. — 8.20: Tíz perc kül­politika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Napközben. — 10.30: Hírek. — 10.33: Zenedélelőtt. — 11.30: Csak fiataloknak! —­ 12.30: Hírek. — 12.33: A magyar népdal hete. — 12.55: Kapcsolás a miskolci kör­zeti stúdióba. — 13.25: Gyerme­kek könyvespolca. — 13.30: Színes szőttes. — 14.00: Kettőtől fél ha­tig... — 14.30: Hírek. — 14.35: Népi zene. — 15.10: Barátság slá­­gerexpressz. — 15.40 : A Budapes­­­ti Koncert Fúvószenekar játszik. — 16.08: Külföldről érkezett. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Dallamok, emlékek. — 17.30: Zenei tükör. — 18.00: Disputa. — 18.30: Hírek. — 18.33: Hétvégi panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.30: Hírek. — 20.33: Nyomon vagyok!? — 22.30: A tegnap slágereiből. — 23.00: Hí­rek. — 23.15: Nótacsokor. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Nagy mesterek kamarazené­jéből. — 11.00: Hírek. — 11.05: A magyar népdal hete. — 11.25: Ze­nekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.07: Az újvidéki dzsesszfesztivál műsorából. — 14.00: A magyar népdal hete. — 14.25: Olasz szerzők műveiből. — 15.10: Candide vagy az optimizmus — regény rádiója. — 16.00: Zenei lexikon. — 16.20: Muzsikáló fiatalok. — 16.50: Pop­zene sztereóban. — 18.00: Kapcsol­juk a 6-os stúdiót. — 19.00: Hírek. — 19.05: Disputa. — 19.35: Carlo Bergonzi Verdi-áriákat énekel. — 20.10: Rózsaméz. — 20.37: A prog­resszív beat híres előadói. — 21.17: Hangfelvételek felsőfokon. — 21.55: Új kamarazene-felvételeinkből. — 22.30: Hűek. Győr. 17.00: Hírek. — 17.05: Könnyűzenei ábécé. — 17.15: Nyu­gat-dunántúliak a nagyvilágban. — 17.45: A márka becsületéért. — 17.50: Sanzonok. — 18.00: Nyugat­dunántúli krónika. — Esti muzsi­ka. — Programjavaslat. TELEVÍZIÓ 1. műsor; 7.59: Műsorismer­tetés. — 8.00: Tévétorna. — 8.05: Iskolatévé. — 14.00— 16.00: Iskolatévé (ism.). — 16.28: Műsorismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.35: Tévé­börze. — 16.45: Telesport. — 18.20: Reklám. — 18.25: Eset­­tanulmány. — 18.55: Reklám. —­ 19.05: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Jogi estek. — 20.40: Szép magyar tánc. — 20.45: Bérgyilkos. Olasz film, 1960. — 22.25: Tv-híradó 2. 2. műsor; 18.33: Műsoris­mertetés. — 18.35: Rajz (1—4. oszt.) — 18.55: Nyelvtanárok, figyelem! — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A kéz intelligenciá­ja. — 20.55: Valami újat sze­retnék... — 21.20: Tv-híradó 2. — 21.40: Tudósklub. Család, életmód, lakás. A Jugoszláv TV műsorából: 9.0­1: Iskolatévé. — 17.10: Ma­gyar nyelvű tv-híradó. — 17.30: Tv-híradó. — 17.45: Szörnyeteg. Gyermekműsor. — 18.15: Nukleáris forradalom. — 18.45: Dzsessz. — 19.15: Rajz­film. — 19.27: Ma este bemu­tatjuk. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Érvek. — 20.50: A másik énem — vetélkedő. — 21.50: Tv-híradó. — 22.05: Mariján Migdal hangversenye. 2. műsor: 17.15: Tévéhírek. — 17.30: Dokumentumfilm. — 17.45: Belgrádi krónika. — 18.45: Belpolitikai műsor. — 19.15: Négy keréken. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Elkészül­ni, vigyázz a rajt! — 23.00: Huszonnégy óra. Az Osztrák TV műsorából: 9.00: Reggeli hírek. — 9.05: Óvodások műsora. — 9.30: Or­szág és emberek. — 10.00: Is­kolatévé. — 10.30: Találkozás délelőtt — film. — 12.15: Me­xikó.­­— Kaptárkövek és élet­fák. — 13.00: Déli hírek. — 17.00: Óvodások műsora. — 17.30: Öt barát. Az öt barát a titok nyomában. — 18.00: Tv­­konyha. — 18.30: Mi. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv­­híradó. — 20.15: Szingorina Mafalda — tévéfilm. — 21.55: Könnyűzenei műsor. — 22.40: Esti sport. — 23.30: Hírek. 2. műsor: 18.00: Szájkosár nélkül. Ifjúsági magazin. — 19.00: A legendás Howard Hughes története. — 19.30: Tv­­híradó. — 20.15: Fatty Live és a Chicago­ Jazzbaird műsora. — 21.50: Tíz perccel tíz előtt. — 22.20: Klub 2. MOZI Zalaegerszeg, Ady. 15: Apo­kalipszis most I—II. (ameri­kai), 16, 18: Circus maximua (magyar), 20: Szöktetés (ame­rikai), 16 éven felül. Nagykanizsa, Béke; 16: A kétéltű ember (szovjet), 18, 20: Éjfélkor indul útjára a gyö­nyör (olasz). Szabadság: Fu­társzolgálat (szovjet). Művész­mozi: Suttogások, sikolyok (svéd), 18 éven felül. Keszthely, Petőfi: 16, 18, 20: Tűzharc (angol). Lenti, Dózsa: Kilences kór­terem (magyar). Zalaszentgrót, Szabadság: Fel a fejjel (magyar). Hévíz, Alkotmány: 10, 18: Gázolás — 14, 20: Konvoj — 16: A kofa és a költő. Zalalövő, Alkotmány. Ki öli meg Európa nagy konyha­főnökeit? (amerikai—NSZK). ■ ■ ■ ' ■■■■—■ TARTOZÉKOK FELÁRON! 50%-os árengedménnyel kaphatók fényképezőgép-és nagyítógép tartozékok, AMÍG A KÉSZLET TART. 289 KIÁLLÍTÁSOK Zalaegerszeg, Ifjúsági és Út­­törő MK: Polgár Ildikó kera­mikusművész kiállítása, de­cember 14-ig. Göcseji Mú­zeum: Térképek Zala megye történetéből, december 7-ig. Móricz Zs. MH: Kótai József ötvös bemutatója, november 27-ig. Nagykanizsa, HSMK: Diósy Antal festőművész emlékkiál­lítása, december 30-ig. Lenti, SLMK: A zebegényi műhely grafikáinak bemutató­ja, november 30-ig. ELŐADÁSOK Nagykanizsa, Erkel F. MH, 17: Nyelvjárások. Lenti, Ruhagyár, 14.15: Köz­élet és magánélet. ZEFAG, 14.15: Gyógyszerek használata rendelvény nélkül. Söjtör, 19: A klimax-kor be­tegségei. Keszthely, Művelődési Köz­pont, 16: Fővárosok Észak-Amerikában. Zalabér, 19: Borhibák, bőr­betegségek. Zalaszentmárton, 18.30: A társadalombiztosítási törvény egyes rendel­kezései a gyakor­latban. Kehidakustány, 19: Régi bú­tor, modern bútor. Várvölgy, 18: Zala megye irodalmi emlékei. Balatongyörök, 18: Lakóhe­lyünk múltja és jelene. Zalaapáti, 19: A fajtakísér­letekről. EGYÉB MŰSOR Zalaegerszeg, Ifjúsági és Út­­törő MK, 10 és 13 órakor: Jancsi és Juliska, az Állami Bábszínház előadása. 7 ŐSZI KIRAKODÓ VÁSÁR HOSSZÚPERESZTEGEN, november hó 22-én és 23-án . (szombat—vasárnap) HÁZTÁJI FEJŐGÉPEK (9 000,— Ft) MOTOROSKAPÁK, ÚJ RÉPAVÁGÓK, AKÁC BOROSHORDÓK 80 literestől 350 literesig, SZÉNTÜZELÉSŰ KÁLYHÁK, OLAJKÁLYHÁK, ZOMÁNC EDÉNYEK, televíziók, rádiók, kerékpárok, OLCSÓ RUHÁZATI CIKKEK kaphatók. BOROSHORDÓK kívánság szerinti méretben,­­nos szállítási határidőre előjegyeztethetők a helyszínen. Nyitva: 10—16 óráig. OTP ÜGYINTÉZÉS helyben. Várjuk vásárlóinkat a hosszúperesztegi kultúrházban! Sárvári Áfész 361

Next