Zalai Hírlap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
12 Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás éjszaka és reggel, többfelé, napközben néhány helyen ködös idő. Legfeljebb északon, északkeleten fordul elő, szórványosan kisebb eső, futó zápor. Időnként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. . Várható legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén plusz 3 — plusz 8 fok között, a néhány ködös helyen e fok körül. (MTI) —■ Fogadóóra: Újvári Sándor megyei tanácselnök, országgyűlési képviselő február 2-án hétfőn 15—17 óra között tart fogadóórát a HNF nagykanizsai városi titkárságán (Ady út 1.). — Előadás. Tegnap este Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központban a Kanizsa Népi együttes adott műsort, melyben közreműködött a Bojtár együttes. — Átadás három hónap múlva. Technológiai szerelési munkákat végeznek az Elgép dolgozói a zalaegerszegi kenyérgyár új lisztsilóin. A korszerű automatikus berendezéseket a tervek szerint három hónap múlva állítják üzembe. — Új szolgáltatás. A Magyar Autóklub zalaegerszegi műszaki bázisán megkezdték a fogyasztáscsökkentő torkolatbetétek beépítését a Lada, a Dacia, a Volga, a Trabant, a Wartburg, a Skoda, valamint a Polski Fiat személygépkocsik egyes típusaiba. A folyamatos munkához szükséges betétek biztosítására a klub szerződést kötött a gyártó vállalattal. — Rendbontó apa és fia. 1980. november 18-án Orsós Péter és fia Orsós Ferenc, Pördefölde, Fő út 47. szám alatti lakosok részegen zavarták a helyi italbolt vendégeit. Kötekedtek, verekedést akartak kezdeményezni. A szabálysértési hatóság Orsós Pétert 2500, Orsós Ferencet 3500 forintra bírságolta. — Elhunyt dr. Winkler József . Életének 76. évében elhunyt dr. Winkler József szombathelyi római katolikus segédpüspök. — Új termékek. Februártól két új termékkel bővíti japán exportját a Nagykanizsai Üveggyár. A választékot az igénynek megfelelően betétpohárral és fedeles teáskannával színesítik. — Gépkezelői tanfolyam, öt dél-zalai tsz dolgozói számára markoló-rakodó gépkezelői tanfolyam indult a becsehelyi közös gazdaságban. A szakmai átképzésen 30-an vesz- !5S5!S!flQ5S^gggsaS?101 A Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában átadták a filmkritikusok díjait. A legjobb film díját az idén nem adták ki. A legjobb forgatókönyvírói díjat Szalai Györgyi kapta a Békeidő és a Harcmodor forgatókönyveiért, a legjobb színésznő díjat Esztergályos Cecília, a legjobb színészi díjat Fekete András kapta. Képünkön: Szalai Györgyi, Esztergályos Cecília és Fekete András a díj átvétele után. t/Sfaxtár 1981. február 1. Vasárnap, IGNÁC napja. A Nap kél 7.11 — nyugszik 16.46 órakor. A Hold kél 4.15 — nyugszik 13.28 órakor, a 1981. február 2. Hétfő, a KAROLINA, napja. A Nap kél 7.10 — nyugszik 16.47 k órakor. A Hold kél 5.10 — nyugszik 14.18 órakor. • Százhúsz évvel ezelőtt, a 1961. február 1-én született p. Lovasberényben, és 78 éves korában halt meg Budapestien Hana József szobrászai művész. Hetven évvel ezelőtt, 1911. február 2-án született Rimaszombaton, és 27 éves korában. 1938. augusztusában is halt hősi halált a Spanyol Köztársaságért Zsinkó Vilmos lakatos, a magyar kommunista ifjúsági moziiozalom kiemelkedő szemé-lyisége. Siéii^ííí®88!BSfí8S5S8SSS^3S^;5»íöE39föS51^3c545fcg Fűtött • Kísérleti fűtött úttesten járhatnak a moszkvaiak az olimpiára épített sportszálloda előtt. Mint a Moszkovszkaja Pravda hírül adja, a moszkvai mérnökök tervei alapján elkészült útszakasz külsőleg semmiben sem különbözik a többi utcától, de az aszfalt betonburkolat a hitt egymástól 10— 15 centiméterre elhelyezett fagyálló műanyagcsövekben egész télen 30—35 fokos víz kering. E speciális fagyásgátló szerrel kevert melegvíz hatására az útszakaszra hulló hó azonnal elolvad, s így jégkéreg sem képződhet. úttest Bár a fűtött úttest természetesen drágább a hagyományos útburkolatnál, a szakemberek szerint a költségek rendkívül gyorsan megtérülnek, hiszen nincs szükség hóeltakarításra. Ez pedig hatalmas összegeket jelent, hiszen csak Moszkvában minden évben több mint tízezer ember, csaknem tízezer hóeltakarítógép, háromezer tehergépkocsi szükséges a város közlekedésének biztosításához, s az utcák felszórására használt évi 400 ezer tonna sós homok komoly károkat okoz a zöldterületeken. v SALAI HÍRLAP Mozgássérültek éve Címzett: a szociálpolitikai csoport A mozgássérültek éve alkalmából széles körű mozgalom bontakozott ki megyénkben is. Vállalatok, szocialista brigádok, munkahelyi közösségek, egyének százai juttatják kifejezésre segítő szándékukat, tesznek pénzbeni és társadalmi munkára való felajánlást Sokak előtt nem ismert még, hogy a serti tőszándékot a megyei tanács szociálpolitikai csoportjánál kell bejelenteni, a pénzadományokat pedig az e célra létesített egyszámlán gyűjtik össze. Az adományok felhasználására több terv van, ilyen többek között egy kondicionáló terem létesítése, a szociális foglalkoztatás fejlesztése stb. Döntést egy, a tanács, az egészségügyi szervek, a Vöröskereszt, aCISZ képviselőiből alakítandó koordinációs bizottság hoz majd. Annak meghatározásában azonban, hogy miből lesz valóság, nagyjából látni kell azt is, milyen mértékű társadalmi támogatással bővül az e célra rendelkezésre álló összeg. Ezért is kérik a segítő szándék mielőbbi bejelentését. Árváltozás A Cement- és Mészművek, az Eternit, Azbeszt-cementipari Vállalat és a Tüzép Egyesülés tájékoztatása szerint egyes építőanyagok, termelői ára — az alapanyagok és az energiaköltségek változása miatt — részben a múlt évben, részben január 1-től megemelkedett. Ennek megfelelően a termelői árakkal arányosan most növelik a fogyasztói árakat. Február 1-től az égetett, darabos mész ára átlagosan 15 százalékkal, az azbeszt-cement termékeké 15—30 százalékkal emelkedik. (MTI) Országos diák fotópályázat Pécsett az idén is megrendezik a diákfotósok hagyományos seregszemléjét, amely részét képezi az 1981. évi Diáknapok programjának is. A rendező Nagy Lajos Gimnázium most hirdette meg a XVI." Országos középiskolai fotópályázatot a KISZ Központi Bizottsága és Baranya megyei Bizottsága, valamint a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Népművelési Intézet védnökségével. A pályázaton a középfokú oktatási intézmények valamennyi tanulója részt vehet, mégpedigszemélyenként négy 18x24 centiméteres feketehér képpel. Ezek egyike — — kötelezően — ifjúságunk mai életét ábrázolja, illetve az idős korú emberekkel vagy a környezetvédelemmel foglalkozzék, a többiek témája szabadon választható. A fotókat március 1-ig kell eljuttatna a Nagy Lajos Gimnázium címére. Pécs, Széchenyi tér 11. 7621. A nyilvános képbírálatot március 8-án tartják, a zsűri a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjaiból áll. A legszebb képekből felszabadulásunk 36. évfordulója tiszteletére kiállítás nyílik április 4-én, és ez alkalommal adják át a pályadíjakat a legsikeresebb képek szerzőjének. A kiállításhoz kapcsolódóan megszervezik a diákfotósok szakmai tanácskozását is Pécsett. (MTI) s SKÁlA-tűíLt, EGÉSZ ÉVBEN KEDDTŐL — A D,EL—ZALAI KEDDIG — KEDVEZMÉNY Áruházban ! 1981. február 3-tól február 10-ig Papíráru osztályunkon: Import és hazai gyártmányú tapéták 30%-kal olcsóbban vásárolhatók. Kudárcikk osztályunkon: A 2 070,—Ft-os gyermek mélykocsikat 1 242,—forintért értékesítjük. Halálos Érd belterületén Tárnokyné Falussy Zsuzsanna, 30 éves pedagógus, tárnoki lakos személygépkocsijával elütötte Bede József, 44 éves segédmunkás, tárnoki lakost, aki a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot indított Györköny belterületén egy lovaskocsiról leesett Végh János, 49 éves tsz-tag, györkönyi lakos, és olyan súlyos sérülést szenvedett hogy kórházba szállítás után meghalt. A baleset okát szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. Szolnok megyében, a fegyvernek t örményesi vasútálló- balesetek máson Horváth Tibor, 43 éves MÁV-pályamunkás, kisújszállási lakos egy mozgásban levő tehervonatra felugrott, a lépcsőn megcsúszott és a kerekek alá esett, s a helyszínen meghalt. A Tolna megyei Fürgéden az Ozora—Fürgedi Egyetértés Mgtsz sertéstelepén egy szivattyúzógép kardántengelye elkapta Pál Ferenc, 48 éves erőgépkezelő, helyi lakos ruháját, és a szerencsétlen embert a tengelyre fölcsavarta. Pál Ferenc a helyszínen meghalt. A baleset okát , munkavédelmi szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. (MTI) 1981. február . Biró Gyula látogatása a kanizsai sörgyárban Tegnap délelőtt Biró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára látogatást tett Nagykanizsán, ahová elkísérte Karvalits Ferenc, a megyei pártbizottság titkára és Szabó János, a HNF megyei titkára. A vendégeket Gál Róbert, a városi pártbizottság első titkára fogadta, majd látogatást tettek a Nagykanizsai Sörgyárban, ahol Horváth László, az MSZBT elnökségének tagja, valamint a sörgyár gazdasági, politikai vezetői adtak tájékoztatást a tagcsoport munkájáról. Többek között elmondták, hogy az utóbbi években a sörgyár MSZBT tagcsoportja szorosabbra fűzte kapcsolatait a környező üzemek tagcsoportjaival, de közvetlen az együtműködés több Somogy megyei MSZBT tagcsoporttal is. ------------------------ Felhívás agrárfelsőoktatási előkészítő tanfolyamra Az Agrárfelsőoktatási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága az állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben, az erdészetben és az élelmiszeriparban, illetve a mezőgazdaság más területein, továbbá a mezőgépiparban dolgozó tehetséges szakmunkások számára egyetemi, főiskolai felvételre előkészítő tanfolyamot (SZÉT) indít. Az 1981 szeptemberében kezdődő, tízhónapos, intenzív tanfolyamunkra jelentkezhetnek mindazok a középiskolák nappali, esti vagy levelező tagozatán érettségi bizonyítványt szerzett, továbbá azok az érettségivel nem rendelkező szakmunkások, akik rátermettségük és felkészültségüknél fogva erőt és kitartást éreznek magukban a felsőfokú tanulmányokkal kapcsolatos magas követelményeknek teljesítésére, nem töltötték be 30. életévüket, ha férfiak, katonai szolgálatukat letöltötték, vagy arra alkalmatlanok, továbbá szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkeznek, amelyet legalább egy évvel a jelentkezés előtt szereztek meg, s legalább 3 éve fizikai munkakörben dolgoznak és akiknek a munkahelye a MÉM- hez, illetve az ipari tárcán belül a mezőgép- és az élelmiszeriparhoz tartozik. A tanfolyam 26 hetes bentlakásos és 12 hetes otthoni tanulással egybekötött szakaszból áll. Ennek eredményes elvégzése és sikeres egyetemi, főiskolai felvételi vizsga letétele után a résztvevők a mezőgazdasági, mezőgazdaságiműszaki, élelmiszeripari, fagazdasági, műszaki, közgazdasági és jogi felsőoktatási intézmények nappali, esti vagy levelező tagozatán üzemi ösztöndíjasként tanulhatnak tovább, és szerezhetnek egyetemi vagy főiskolai diplomát. Kérjük az érdeklődő munkahelyeket és szakmunkásokat, hogy továbbtanulási (taníttatási) szándékukat a munkahelyi cím, a továbbtanulásra kiválasztott felsőoktatási intézmény megjelölésével levélben, legkésőbb március 1ére az alábbi címen jelentsék be: Agrárfelsőoktatási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága Szakmunkás Tanfolyama, Gödöllő, Agrártudományi Egyetem, 2103. Az érdeklődők részére a tanfolyam részletes felvételi tájékoztatóját megküldjük. AzAgrárfelsőoktatási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága Lottó tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 5. játékhéten 2 darab 5 találatos szelvény volt A lottónyeremények: a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 2 fogadó ért el. Nyereményük egyenként 1 178 662 forint . ★ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság február 3-án, kedden tartja a lottó januári jutalomsorsolását. A húzáson a 4. játékhét szelvényei között 1320 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként két Lada 1200-as személygépkocsi jut a legszerencsésebb szelvénytulajdonosoknak, de gazdára várnak automata mosógépek, színes tévék és értékes szerencseutalványok is. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint február 6-án B 14 találatos szelvénye 101 fogadónak volt, nyereményük egyenként 54 460 forint. 3 találata 7502 fogadónak volt, nyereményük egyenként 524 forint. A 2 találatos szelvények száma 189 671 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. ★dapesten, az Angyalföldi Művelődési Központban, 13-án az Újpesti Dallos Ida Művelődési Házban, 20-án Abonyban húzzák a lottó esedékes nyerőszámait A hónap utolsó sorsolását 27-én, szokás szerint a televízió stúdiójában tartják. Iim/wm A Magyar Szocialista Munkáspárt Zala megyei Bizottságának Apja. Főszerkesztő: Tr. Kerkay László főszzerkesztő-helyettesi Hárt Sándor Szerkesztőség 1 8991 Zai»ege«*««. Ady Ersdre u. 82. Telefon*: 12-575— 79. Titkárság: 12-581. 11-597. (Nyomdai ügyelet: 15-551)« Fióksesrtveszteség: MW Nagykanizsa, Bék* «. 4» Telefon.: 11-150. Kiadja: a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. felelős kiadói Iagy Ferenc* Kiadd: B901 'AaLaegertweg^ Ady Endre u. 62. Telefon.: 12*194. Birdetésfelvétel: 12-98®. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: 1 hónapra*34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, fél évre 204,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Zala megyei Nyomda Vállalat, 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1* Telefon: 13 550. ISSN 0133-0500 Index: 25-011.________________________ . Február 2-től március 31-ig Gáztűzhely vásár 30% engedménnyel ft centrum áruházban Ajánlataink: Régi ár: Ej ár: G 750/3 LT gáztűzhely 5 750,— 4 030,— G 750/3 LF gáztűzhely 6 100,— 4 270,— G 750/4 LF gáztűzhely 6 940,— 4 860,— G 750/4 LV gáztűzhely 7 750,— 5 430,— G 750/4 LV gáztűzhely 8 900,— 6 230,— 6 750/4 LVEZ gáztűzhely 10 100,— 7 070,— GAMATRGA 4/441 gázkonvektor 3 600,— 2 000,— , § Vevőszolgálat: 11212