Zalai Hírlap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-10 / 108. szám
12 A Ganz-Mávag zalaeterszkfi gyárában új termek, a motorvonatok hengerfejeinek gyár■ tása kezdődött meg. Az első 50 darabos nullszéria elkészülte után havonta 200 hengerfejet kell gyártaniuk. Képünkön a Szakasits Árpád szocialista lakatos-szerelő brigád próbanyomásra készíti elő a hengerfejeket. (Dax Ferenc (WWh) Várható időjárás ma estig. Minként megnövekvő felhőzet. Szórványosan zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben helyenként megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20, 25 soke között. (MTI) — Kézimunka kiállítás. A termelőszövetkezet nőbizottságának rendezésében kézimunka kiállítás nyitt tegnap Egerváron a közös gazdaság étkezdéjében. A ma is megtekinthető kiállítás legszebb darabjait zsűrizték és jutalmazták. Ezek mindegyike a megyei bemutatóra kerül. — Szociális gondoskodás. Az elmúlt tervidőszakban 52-vel növelték a tiszteletdíjas házi szociális gondozónők számát a megyében. A főállású gondozónők száma tavaly 11-gyel nőtt. — Sárrázók. Ebben az évben 3,5 kilométer hosszúságú, úgynevezett sárrázót építenek a megyében. Ezek a szakaszok a közutakra való sárfelhordásnak veszik elejét. — Gyalogos a tilosban. Tóth Kálmán Balatonmagyaród, Petőfi utca 32. szám alatti lakos Nagykanizsán a Lenin úton, a forgalomirányító lámpa piros jelzése ellenére átment az úttesten. Az emiatt vele szemben intézkedő rendőrnek nem igazolta magát A szabályszegő gyalogost ezer forintra bírságolták. — Háztáji szélmalom. Munkába fogták a szelet Siklóson. Sertner Mátyás hajdani szélmolnár egy miniatűr szélmalmot épített, amivel terményt darálnak az állatok számára Ha jó szél van, egy óra alatt akár húsz-*—huszonöt kiló kukoricát is leereszthetnek a garaton. Az idős szakember egy esztendeig dolgozott rajta, sajátkezűig végezte el az öszszes munkát A hajdani malmának pontos mása ez — ötszörös kicsinyítésben. (X) FRESSZÖS KERTMOZI kezdte meg működését a Helyőrségi Művelődési Otthonban (Zalaegerszeg, Ady u. 8.). Játszási napok: hétfő és csütörtök. Előadások kezdete: 20.30 óra. Előadás alatt felszolgálás! Legközelebbi műsor május 11. KÍNAI NEGYED. 370 Mt május a Vasárnap. ÁRMIN napja. A Nap kél 5.14, nyugszik S*.»* teakor. A Hold kél k.lt, nyugszik 1-53 órakor. MSL május HL «CtM. PBKJSffC napja. A Nap kél 5.13, nyugszik *9.09 órakor. A Hold kél 12.29, nyugszik 2.17 teakon . Nyolcvan ével ezelőtt, 1901. május 10-én született, és 70 éves korában, 1971-ben hunyt el John Bernal angol tudós, a báoeamozgalom kimagasló személyisége. Hí áwoi bkimh, mi május 11-én született és 82 éves korában, 1953. májusában halt meg Kármán Tódor fizikus, gépészmérnök, az aerodinamica világhírű úttörője. — Sikeres bemutatkozás. Kézimunka kiállítás volt Hévízen a klubkönyvtárban a helyi lányok, asszonyok munkáiból. A falu közönsége körében nagy tetszést aratott kiállítás tegnap zárult. Lottótájékotató A Sportfogadási 4m Lotó Igazgatóság közlése szerint a 19. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: Négytalálatos szelvénye 130 fogadónak volt, nyereményük egyenként 57 379 forint. Három találata 11 014 fogadónak volt, nyereményük egyenként 354 forint A kéttalálatos szelvények száma 283 917 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. (MTI) ZALAI HÍRLAP Sikeres egészségügyi hét Nagykapornakon Pénteken este a község idős polgárainak köszöntésével ért véget Nagykapornakon az egészségügyi hét rendezvénysorozata. A Vöröskereszt centenáriuma tiszteletére a községi és a termelőszövetkezeti alapszervezet a lakosság széles rétegeit érdeklő programokat szervezett az elmúlt napokban. Elsőként, hétfőn este ünnepi nagygyűlés keretében elevenítették fel a helyi vöröskereszt múltját, eredményeit. Ekkor köszöntötték és látták vendégül a térítésmentes véradókat is. Az iskolában az ifjú vöröskeresztesek gondoskodtak játékos, egyúttal komoly tudnivalókat terjesztő egészségügyi rendezvényekről. Az óvodában a fogápolás rejtelmeire tanították a legkisebbeket Az egészségügyi hét keretében elméleti és gyakorlati továbbképzést tartottak a vöröskeresztes polgári védelmi szakaszok. Több környezetvédelmi, közegészségügyi szemlét, őrjáratot szervezetek az aktívák, a felnőtt lakosság egy része pedig rákszűrésen is részt vett Könyv—tv—könyv Népszerű szolgáltatni a megyei könyvtárban Ber-BBf Bu—aut, rmey érdekesebb tv-játék után a könyvtárakban igen megnő az adaptált művek iránti érdeklődés. A televíziós műfajok és az irodalom ilyen természetes kölcsönhatását felismerve, Zalaegerszegen, a megyei könyvtárban már előre felkészülnek az exponáltabb műsorokra, sőt, felkészítik az olvasókat is. Végiglapozva a tv-újság műsorkínálatán, az olvasószoi.gálat külön tárlán fesorakoztatja a megfelelő műveket. A Holt lelkek Szalvonyi-féle adaptációja kapcsán így megtalálhatták Gogol művét, kötetben a Szakonyi Károly által írt komédiát, s minden, eshetőségre felkészülve más Gogol-, illetve Szakonyi-műveket is kínáltak. Ez a módszer érthető, Sásáén annak idején az Anna Karenina, vagy a Bovaryné után ugrásszerűen megnőtt a kereslet a Tolsztoj, illetve a Flaubert regények iránt Persze nemcsak a szépirodalom tv-kapcsolatai növelik a MR-csengő forgalmat. A trafalgári csatáról (1805) szóló tv-műsorhoz javasolták az így élt Napoleon (Fekete Sándor), vagy A haditechnika évezredei (Horváth—Kováts) című művet. Nem maradnak az aktrodakum nélkül a sport szerelmesei sem, hiszen az ökölvívó EB közvetítései alkalmából ilyen könyveket kínál a megyei könyvtár, mint Verseny és játékszabályok, Sporttörténet, vagy A magyar sport évkönyve. Az eddigi másfél éveléltt egyre népszerűbbé vált ez a szolgáltatás. A könyvtárban elképzelhetőnek tartják, hogy a rádióhallgatók számára is biztosítsanak a műsorokhoz hasonló bibliográfiát, ehhez azonban már nagyobb helyiségre lenne szükség. Természetesen az érdeklődők így is hozzájuthatnak a megfelelő irodalmakhoz. Befejezés előtt a hoioreavetés Napokkal ezelőtt 30—50 milliméternyi csapadék áztatta az igencsak szárazföldeket. Ez bizonyos időkiesést jelentett a megye mezőgazdasági üzemeiben szorgoskodó növénytermesztőknek, de az eső mégis rendkívül sokat ért, az őszi és a tavaszi vetések egyaránt erőre kaptak, fejlődésnek indultak. A héten, amint lehetett, folytatták a kukoricavetést a megyében mindenütt. Ez adta a legtöbb tennivalót a nagyüzemekben és a háztájiban egyaránt, hiszen az előirányzott vetésterület közel van a harmincezer hektárhoz, amiből 17 ezer 500 hektár a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok kijelölt tábláit foglalja el. Az üzemi terület 92 százalékán, míg az összes előirányzatnak kilencven százalékán többbe került a mag, s ezzel a szemesnek szánt kukorica vetésének befejező szakaszához érkeztek a gazdaságok. Jó ütemben haladnak a silókukorica vetéssel is. A 10 ezer 500 hektárnak valamivel több mint nyolcvan százalékán végeztek a növénytermesztők. A héten megyeszerte befejeződött a burgonyaültetés. Az összes termőterület meghaladja a háromezer hektárt, amiből a termelőszövetkezeti részesedés 441 hektár. Néhány gazdaságban megkezdődött a lucerna első kaszálása. E növénynek is rendkívül sokat ért az eső, akárcsak a rétek fűtermésének. Remény van arra, hogy elfogadható mennyiségű pillangós és réti szénát takaríthatnak majd be a gazdaságok. A gyümölcsösökben, amelyeknek egy részét alaposan megviselte a tavaszi fagy, most a negyedik permetezésena sor, sőt némelyik gazdaságban már túl is vannak ezen a munkán. Hamis aranyat árultak Jelentkezzenek a károsultak Egyre kevesebb embert tudnak becsapni az úgynevezett gagyizók — a kétes értékű, eredetű, jórészt hamis aranytárgyakat árulók —, ám még mindig jócskán akadnak, akiket változatos trükkjeikkel sikerül léprecsalniok. Ez a tanulsága annak a kiterjedt bűnügynek, amelynek gyanúsítottjait nemrég helyezte előzetes letartóztatásba a Pest megyei rendőrfőkapitányság. A nyomozás eddigi megállapításai szerint a Viliam Sárközi vezette külföldi bűnözők hónapok óta tartózkodtak Magyarországon, fővárosi szállodákban laktak. Portékáikat azonban Budapesten és a nagyobb városokban — a széleskörű felvilágosító tevékenység nyomán — már nem tudták elhelyezni, ezért a fővárosból Pest megyén keresztülhaladva váltott gépkocsikkal kis falvakat, tanyákat kerestek fel országszerte. Mivel a hagyományos módszer — a fényesre csiszolt rézgyűrűk kínálgatása — egyre kevésbé válik be, nagy technikai apparátussal, és a csalás fondorlatos eszköztárával „dolgoztak”, így például sok helyütt először kisebb értékű, de színaranyból készült, csempészett nyakláncokat adtak el, bizalmat keltve így vásárlóikban, később pedig ugyanoda visszatérve, a jó üzlet reményében a hamisított aranytárgyakat is megvették tőlük. Főként vékony aranyréteggel futtatott, hamis négydukátos pénzérmék, és ugyancsak futtatott réz pecsétgyűrűk cseréltek így gazdát. A károsultak egy része feltételezhetően máig sem szerzett tudomást arról, hogy becsapták, hiszen a vékony aranyréteg miatt a tárgyak a vegyszeres próbánál is nemesfémösszetételt jeleznek, csupán alaposabb szakértői vizsgálat deríthet fényt a hamisításra. Emellett a gyűrűkbe valódinak tetsző fémjelzést — próbát — is ütöttek a bűnszövetkezet tagjai. A bűnözők módszeréhez tartozott, hogy — kihasználva idegen nyelvismeretüket — más országok állampolgárainak adták ki magukat, és bár tökéletesen beszélik nyelvünket — mindig tört magyarsággal szólaltak meg. Ezzel, s határozott fellépésükkel igyekeztek elhitetni, hogy Magyarországra látogató értelmiségiek. A nyomozás felderítette, hogy így is igen sokan elutasították a kétes üzletet, ám feltehető, hogy itt-tartózkodásuk során jóval több embert károsítottak meg, mint amenynyiről eddig tud a rendőrség. Ezért a Pest megyei Rendőrfőkapitányság bűnüldözési osztálya kéri, hogy személyesen, levélben vagy telefonon jelentkezzenek a károsultak, illetve azok, akik kapcsolatba kerültek a gyanúsítottakkal. A főkapitányság címe: Budapest, VI, Aradi utcai 21—23. Telefon: 124-276, 300-as mellék. (MTI) Gyalogosokat gázolt , börtönbüntetésre ítélték Tóth Lajos Pórszombat, Kossuth utca 27. szám alatti lakos 1981. március 7-én délután és este nagyobb mennyiségű bort és sört ivott. A késő esti órákban személygépkocsival Kálócfára ment, és ott tovább italozott. A bálban verekedés tört ki. Tóth, félve, hogy a helyszínre érkező rendőröknek tudomására jut, hogy ittasan vezette személygépkocsiját, eltávozott Kálócfáról, kocsijában két utast szállított. A 70—80 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedő személygépkocsivezető későn vette észre, hogy előtte, vele azonos irányban három férfi gyalogol az úttest szélén, s közéjük hajtott A gyalogosok közül ketten súlyosan megsérültek. A tényekhez tartozik, a gyalogosok is ittasak voltak, s nem a járdán közlekedtek. Tóth Lajost súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette miatt nyolc hónapi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a zalaegerszegi járásbíróság, s három évre eltiltotta a járművezetéstől. 1981. május ML Első: Kehidakustány és Zalaszentgrót (fii*_Jr'S_________ * l p l’Vöros megyei futotlóversenye Szakszerű mozdulatotó.ás már üzemképes is a poroltó, aztán egy nekiiramodás, „célra tart” a versenyző — másodpercek alatt elalszik a tűz. — Ez még egy felnőttnek tt dicséretére válna — jegyezte meg valaki, így aztán már nyilvánvaló, hogy gyermekekről van szó. Szombaton délelőtt rendezték meg a zalaegerszegi Dózsa sporttelepen az úttörők tűzoltó versenyének megyei döntőjét. A járásokat és a városokat hét — fiú és leány — csapat képviselte, akik a megelőző területi versenyeken első helyezést értek el. Azetavénet a vermeityben tíz kérdésből álló tesztlapot kellett kitölteni, ezekben szakmai és úttörőmozgalmi kérdések szerepeltek, le kellett küzdeniük így igen bonyolult, háromszor unteren méteres akaadálypályát (futni, kúszni, oltani), de a legérdekesebb feladat a 800-as kismotor fecskendő szerelés volt, ahol időre és pontosan kellett a nehéz vrasugárral célba „lőni". Timbokovics Katiék csapata Bakról érkezett. — A járási versenyeket minden évben megrendezik, a mi csapatunk pedig már tavaly is az első volt. De mert sem félünk a tűztől...! Nagy üdvrivalgás követ • fecskedőszerelés fénypontját, amikor felvillan a piros lámpa, jelezve a pontos találatot A felnőttek — a szakmabeliek — ilyen esetben óhatatlanul az utánpótlás gondolatával is foglalkozni kezdenek. — Elképzelhető — jegy« meg mosolyogva Nagy László százados —, hiszen annak idején magam is úttörő tűzoltóként kezdtem... A díjakat ünnnepédnen keretek között Gárdonyi István ezredes, megyei tűzoltóparancsnok és Domina Erzsébet megyei úttörőtitkár adta át. Az első helyezést a lányok között Kehidakustány csapata, a fiúk között pedig a zalaszentgróti 2. számú iskola csapata érte el. E két csapat képviseli a Zala megyei úttörő tűzoltókat a május 22-én kezdődő háromnapos, országos versenyen Zántván. A Magyar Szocialista Munkáspárt Zala megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: dr. Kerkay Láná* Fttazerkesztő-helytettMC Hárt Sándor Szerzeesztőség: 8001 z&taegaraofef, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-575— 79 Titkárság: 12-581, 11-591» (Nyomdai ügyelet: 18-551)« Fiókszerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Béke tt. & Telefon: 11-150. Kiadja: a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadói Nagy Ferenc* J Kiadó: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-194. Hirdetésfelvétel: 12-Mt. Terjeszti a Magyar Posta* Előfizetési díj: 1 hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, fél évre 204,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Zala megyei Nyomda Vállalat, 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 13-550. ISSN 0133—0500 Index: 25-011.