Zalai Hírlap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-04 / 155. szám

6 Asztalitenisz-tavasz­tal Kitűnően mutatkozott be az élvonalban a Kanizsa Bútorgyár női együttese Az elmúlt évben a sportág második vonalában biztosan nyert bajnokságot a Kanizsa Bútorgyár női asztalitenisz csapata, ezzel jogot szerzett arra, hogy az NB I-ben kép­viselje a város és a megye asztalitenisz sportját. A gyári és a sportköri veze­tés már az elmúlt év őszén jelentős változtatásokat, erősí­téseket­­ hajtott végre. A fel­nőtt keret mellett az ifjúsági vonalat is erősíteni kellett, hi­szen időközben a MASZ úgy döntött, hogy a mérkőzéseken szereplő 5 versenyző közül az egyiknek ifjúsági korúnak kell lennie. Az átigazolás során a búto­rosok versenyzője lett Papp Angéla és az ifjúsági De­­ssewff­y, mindkettő a főváros­ból kerültek Nagykanizsára. Továbbra is rendelkezésre áll­tak a feljutást kivívó asztali­teniszezők: a játékos-edző Ju­ri­kné, valamint Schneller, Diószegi, Boldizsár. Bekapcso­lódott a munkába néhány te­hetséges, saját nevelésű fiatal is. Már jóval a bajnokság kez­dete előtt hozzáláttak a maga­­­sabb minőségi osztályban szükséges tárgyi és technikai feltételek megteremtéséhez. Az új asztalitenisz-csarnok átadá­sa — a közbejött akadályok miatt — elhúzódott, s így ta­vasszal továbbra is régi ott­honukban, a Kun Béla úti is­kola tornatermében készültek és játszottak. A kanizsaiaknak remekül sikerült a tavaszii idény, jó­val a várakozás fölött szere­peltek. Mint újoncok, a biztos bentmaradást tűzték ki cél­ként a bajnokság elején, de közben emelték a mércét, megpályázták az „A” csoport­ba való kerülést, azaz a leg­jobb hat közé jutást. A bútorosok a megemelt fel­adatot viszonylag simán, kü­lönösebb erőlködés nélkül tel­jesítették. Biztosan szerezték meg az előkelő 6. helyet. Az elért jó helyezés nagyszerű fegyvertény, kitűnő teljesít­mény egy újonc csapattól. A kanizsaiak a IX csapat­bajnoki mérkőzésen hat győ­­zelm­met arattak. Hazai környe­zetben ötször szerepeltek, s eb­ből 4 győzelem született, míg a hat idegenbeli találkozó kö­zül kettőt nyertek meg, ösz­szesen hat játékos szerepelt az idény során. Valamennyi találkozón játszott Jurikné, Papp, Schneller és Dessewffy, míg Boldizsár 9, Diószegi pe­dig 2 mérkőzésen volt csapat­tag. A versenyzők többsége remek teljesítménnyel zárta a tavaszt. Feltétlenül az élre kívánkozik Jurikné teljesít­ménye, aki 55 mérkőzésből 39 alkalommal győzött, s így 71 százalékos teljesítménnyel di­csekedhet. Papp: 55, 35, 64 százalék, Schneller: 55, 31, 56 százalék, Boldizsár: 45, 23, 51 százalék, Dessewffy: 55,­­17, 31 százalék, Diószegi: 10, 2, 20 százalék. A játékosok jelenleg meg­érdemelt szabadságukat töltik, de néhány hét múlva megkez­dődik a felkészülés az őszi küzdelemsorozatra, amikor va­lóban a legjobb magyar csa­patok szerepelnek majd Nagy­kanizsán. — Balogh — Tenisz Két győzelem a fővárosban Keszthelyi Helikon-Elektronika , Budapest, OB III-as férfi csapatmérkőzés. Eredmények (elől a keszthe­lyi teniszezők): Egyéni: Kordélyi—dr. Takács 4:6, 7:5, 1:6, Berki—Pallós 6:2, 7:6, dr. Garé—Nagy 7:5, 6:2, Somogyi— Nagy S. 6:4, 6:4, Polozgai—Wach 6:6, 6:7, Szabados—Dargóczy 6:0, 6:0. Párosok: Kordélyi, Berki—dr. Takács, Nagy E. 6:1, 6:3, dr. Gal­lé, Somogyi—Pallós, Nagy S. 6:0, 7:5, Szabados, dr. Kulcsár—Nagy­­— Vastavik 1:6, 6:4, 7:5. Keszthelyi Helikon—KPM SE 6:3 Budapest, OB III-as férfi csapatmérkőzés. Eredmények (elől a keszthe­lyi versenyzők): Egyéni: Kordélyi—Horváth 4:6, 0:6, Berki—dr. Halmi 5:7, 6:0, 5:7, dr. Garé—dr. Szigeti 5:7, 6:1, 3:6, Somogyi—Horváth 6:2, 6:1, Poloz­gai—Molnár 6:3, 6:2, dr. Kulcsár- Halmai 6:0, 6:0. Párosok: Kordélyi, Berki—dr. Szigeti, Horváth Gy. 6:7, 6:3, 6:0, dr. Gallé, Somogyi— Horváth A., Urbán 6:3, 6:1, Sza­bados, dr. Kulcsár—dr. Iványi, dr. Pákay 6:4, 7:6. Jubileumi sportakiád-döntő A megyei falusi dolgozók legnagyobb sporttalálkozójára kerül sor vasárnap Zalaeger­szegen: 8.30 órai kezdettel ren­dezik meg a Falusi Dolgozók Spartakiádjának megyei dön­tőit. A vasárnapi sportnap jubi­leum is lesz, mert harminca­dik alkalommal találkoznak egymással megyénk falvainak sportolói, hogy eldöntsék, ki a legjobb az atlétikai számok­ban, kézilabdában, röplabdá­ban, tekében és labdarúgás­ban. Mintegy 600 versenyző ne­vezése érkezett a nagy sereg­szemlét rendező Megyei Test­­nevelési és Sporthivatalhoz. Ezúttal is indul az 58 éves, hé­vízi Elekes József, aki még egyetlen spartakiádról sem hi­ányzott, de lesz egy másik ér­dekesség is: a nagykanizsai járást a spartakiád-váltóban a négy Kempf testvér képvise­li. A döntő színhelye a ZTE Sport utcai sporttelepe lesz. Terjed a deszkavitorlázás Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a szörf (deszkavitorlázás). Létjogosultságát bizo­nyítja, hogy 15 Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik változatát, a windglindert fölvette a Nyári Játékok műsorába. ZALAI HÍRLAP Mi újság a ZTE labdarúgó csapatánál? Az átigazolási időszak vége felé lassan a ZTE csapatánál is kirajzolódnak a körvonalak. Véglegessé vált, hogy Szőcs János vezetőedző segítője Ró­nai István, a PVSK volt veze­tőedzője lesz. Az eddigi pálya­edzők közül, mint már isme­retes Jánky Miklós a Várpalo­ta trénere lesz. Bita József a kék-fehéreknél marad, az or­szágos serdülő bajnokságban szereplő együttes edzője lesz. Himer István esetében még nincs konkrét döntés. A játékosok közül eddig Szentes jelentette be távozási szándékát A csatár először a Bp. Honvéddel, majd a PMSC- vel tárgyalt. Váratlan fordu­latként aztán kiderült, hogy a Rába ETO-hoz kíván távozni, de a ZTE nem adja ki a győ­rieknek. A zalaegerszegiek játékosa már a balassagyarmati kapus, Balázs. Aláírta a szerződést a MÁV Előre hátvédje Szőke, és az Olajbányász labdarúgója Bélák, de az ő esetükben még tárgyalások folynak a klubok­kal. Nem igaz, hogy Szieben, a Bp. Honvéd ifjúsági váloga­tott kapusa már a ZTE játéko­sa lenne. Egyelőre még tart a megbeszélés a két egyesület között, annyi mindenesetre bi­zonyos, hogy a piros-fehérek nem zárkóznak el az elől, hogy a fiatal kapus egy évet Zala­egerszegen töltsön. Négy ZTE játékos szerel le a katonaságtól: Hozbor, Né­meth, Palotás és Bódis. Kö­zülük Hozbor valószínűleg ke­rettag lesz. Ami az ifjúsági csapatból „kiöregedett” játékosokat ille­ti, a kapott tájékoztatás sze­rint Horváth Z., Pecsics, Sípos és Takács kerettag lesz, míg a többiek — a szülőkkel való megbeszélés után — egy-két évig zalai NB II-es, illetve te­rületi bajnokságban szereplő csapatokban játszanának, s amint a ZTE illetékesei el­mondták, állandóan figyelnék teljesítményüket, fejlődésüket, mert a klub számít rájuk a jö­vőben. Hírek, eredmények A Kiskantesi­ MSK labdarúgó szakosztálya az 1­964. után született, lehetőleg Kiskanizsán lakó fiata­lok részére játékostoborzót tart. Jelentkezés: 1981. július 4-én, 17 órakor, a ki­skanizsai sportkert (Hunyadi tér) klubhelyiségében. * Elszenvedte második vereségét is Várnában, a nemzetközi női kézi­labda-tornán Magyarország B együttese, ezúttal 26:17 (11:9) arányban az olimpiai bajnok szov­jet, válogatottal. A tabella állása: 1. Szovjetunió, 4 pont, 7. NDK 4, 3. Csehszlovákia 2., 4. Lengyelország 2, 5. Magyar­­ország 0, 6. Bulgária 6­­• A Jugoszláv kerékpáros körver­seny hatodik szakaszát a szovjet Ivan Miscsenko nyerte 122 km-es távon, 3:00:22 perces teljesítmény­­nyel, megelőzve két honfitársát, Sünt (12 mp hátrány) és A­ver­int (24 mp hátrány). Az összetettben Sun vezet 20:52:31 órás idővel, a magyar Halász László az ötödik helyezett 21:02:55 teával. Helsinkiben, a skandináv labda­rúgó-bajnokságért játszott találko­zón meglepő eredmény született,­­kikapott a Magyarországgal egy VB-selejtező csoportban levő nor­vég válogatott: Finnország—Nor­végia 3:1 (1:0).• A nyári idényben külföldre s ér­ződő labdarúgók között van Mé­száros Ferenc, a vasas kapusa is. Több klubbal állt tárgyalásban, míg a napokban végleges megál­lapodás született. A húszszoros válogatott kapus a Kupagyőztesek Európa Kupáját is elnyerte, portugál Sporting Lissza­bon játékosa lesz. A tervek szerint kétéves szerződést kötnek. A másik portugál élcsapat, a Benfica edzője változatlanul Ba­rót­ Lajos.* Dr. Joao Havelange, a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség brazil elnöke Limába érkezett, hogy részt vegyen a Dél-Amerikai Lab­darúgó Szövetség új székházának átadási ünnepségén. Mindenre ki­terjedő megbeszéléseket folytatott a perui Teófílo Salinas-sal, a Dél- Amerikai Szövetség elnökével is. A FIFA elnöke nyilatkozott a Pr­ansa Latina hírügynökségnek.­­ Az 1982. évi, spanyolországi világbajnokság szervező bizottsága kiválóan dolgozik — mondotta. — Nagyon készülnek, s bizonyos, hogy jövőre óriási VB követke­zik.. Wimbledonban, a női egyes­ben harmadik győzelmét ara­tó Evert-Lloyd után a férfi párosban is amerikai siker született. A John McEnroe— Peter Fleming duó egy és há­romnegyed órás csatában, há­rom szoros játszmában bizo­nyult jobbnak a szintén ame­rikai Stan Smith—Bob Lutz kettősnél, s 1979 után másod­szor is megnyerte a páros baj­nokságot. Az 1981. évi wimbledoni fér­fi páros döntő eredménye: McEnroe, Fleming (amerikai) —Smith, Lutz (amerikai) 6:4, 6:4, 6:4. * 1981. július 4. Kispályás labdarúgás Nagykanizsán, a városi TSF Labdarúgó Szakszövetség­ rendezésében zajló 1981. évi kispályás labdarúgó bajnok­ságban a csapatok nyári pihe­nőre tértek, s ősszel a követ­kező állásból folytatják a küz­delmeket: I. OSZTÁLY II. osztály vI. OSZTÁLY IV. OSZTÁLY 1. Vízmű 16 11 4 1 37- 7 26 2. Sütőipar 16 12 2 2 35-19 26 3. Afémsz 16 7 7 2 24- 8 21 4. Gépgyár 16 6 6 4 29-17 18 5. Kögáz 16 6 5 5 20-16 17 6. E­ Izzé 16 5 5 6 17-15 15 7. Volán 16 4 6 6 13-18 14 8. Bútorgyár 16 5 4 7 16-24 14 9. MÁV 16 3 6 7 14-19 12 10. Városi T. 16 3 6 7 16-23 12 11. Ingatlan 16 4 3­­9 14-38 11 12. Pyrover 16 l 4 11 7-36 6 1. Dihidron 16 14 1 1 59-17 20 2. Móricz 16 11 1 4 50-31 23 3. Iparker 16 9 2 5 42-25 20 4. Dózsa 75 16 7 3 6 31-26 17 5. Építők 16 7 3 6 32-28 17 6. FÉK Dózsa 16 7 1 9 30-33 14 7. Kórház 16 6 2 8 35-43 14 8. Épgép 16 6 1 9 27-34 13 9. Szkit 16 6 1 9 22-33 13 10. Élelmiszer 16 4 4 8 32-44 12 11. Kiosz 16 5 1 10 31-40 11 12. Pannónia 16 3 3 10 27-64 9 .­ Vondóci. 14 11 1 3 38-15 22 2. KFV ONE 15 10 2 3 33-18 22 3. Szeszipar 14 10 1 3 43-23 21 4. Ép. Szüv. 15 9 1 5 46-20 19 5. Igazságügy 13 7 1 5 33-18 13 6. DKG KISZ 15 6 2 7 21-27 14 7. Pedagógus 14 6 1 7 18-23 13 8. Erdészet 14 5 2 7 19-33 12 9. Zrínyi 15 5 1 10 30-39 10 10. Húsüzem 15 2 2 11 17-32 6 11. Tatarozó 14 1 2 11 10-40 4 1. G.­Mávag 16 14 1 1 53-13 29 2. Alkotta. 16 11 1 4 49-26 23 3. Munkás B. 16 10 2 4 41-20 22 4. IZZÓ R. 16 9 2 5 54-26 20 5. Villesz 16 9 1 6 40-31 19 6. Tejipar 16 6 3 7 28-22 13 7. Téglagyár 16 5 3 8 28-36 13 8. DÉDÁSZ 16 3 7 6 19-29 13 9. volán K. 16 4 3 9 23-60 11 10. Posta 16 3 4 9 24-43 10 11. Járási H. 16 4 1 11 26-16 9 12. MÉH 16 2 4 10 12-45 8 Fiatal atléták felkészítő műhelye Tervszerű munka a Keszthelyi Haladás atlétikai sportiskolájában Manapság már alig akad olyan sportág, ahol az alapok­kal való ismerkedést ne egé­szen fiatalon kezdenék. A gyerekek legjobb felkészítő műhelye a sportiskola, ezért egyre gyakoribbak a törekvé­sek egyesületi, vagy városi sportiskolák létrehozására. Megyénkben Zalaegerszegen és Nagykanizsán már évek óta működnek ezek az oktató in­tézmények, két évvel ezelőtt pedig Keszthelyen alakult meg a Haladás SE atlétikai szakági sportiskolája. A kez­detről, az ott folyó munkáról, a lehetőségekről és a tervekről beszélgettünk Ruip Gyula at­létikai szakágvezetővel és Varga Norbert megyei atléti­kai szakfelügyelővel. — Még Veszprém megyéhez tartoztunk, amikor a Keszthe­lyi Haladás felvetette az atlé­tikai sportiskola létrehozásá­nak szükségességét — mondta a szakágvezető. — Veszprém megye több városában műkö­dött már ilyen Szak­ági Sport­iskola, s úgy gondoltuk, ná­lunk is életképes lenne a sportiskolai oktatás. Meggyor­sult a folyamat, amikor a keszthelyi járás Zalához ke­rült. Azonnal megindult a szervezés és ennek eredmé­nyeképpen 1979. szeptemberé­ben elkezdődött a munka. Az­óta évente átlagosan 120 fiú és leány ismerkedik nálunk az atlétika elemeivel, oktatóink törekvése pedig az, hogy mi­nél jobban megszerettessék ezt a sportágat. Hat csoportban folyik az oktatás. Az előkészí­tő csoport a Csányi L. Általá­nos Iskola alsó tagozatosaira épül, oktatójuk Báló Lajos. Az 1. évfolyamba a 10—11 évesek tartoznak, itt három csoport­ban folyik a képzés: a Csány iskolásokat Pontosán Katalin és Wolfné Iván Klára tanítja, az Egri J. Általános Iskolában pedig Enyingi József a fiata­lok nevelője. A II. évfolyam 13—14 éves atlétáit Merics Fe­renc és dr. Kardos József ok­tatja. Megtudtuk a szakágvezető­től azt is, hogy a zavartalan működés feltételei biztosítot­tak. Rendelkezésükre áll az egyetemi pálya, de igen jó a kapcsolat a H. József Attila SE-vel is, az ő sporttelepüket is használhatják a sportiskolá­sok. Felszerelésben nincs hiány, biztosítottak a verseny­zés költségei is. Élnek is a le­hetőséggel, állandó résztvevői a különböző korosztályos ver­senyeknek. Jönnek az eredmé­nyek is: Topp Erika, Tóth Márta, Papp Tamás és Csitári Ibolya már ezüstjelvényes ser­dülő atléta. Varga Norbert szakfelügyelő a keszthelyi sportiskola egyik fő feladatáról így vélekedett: " Együttműködést kell ki­alakítani a keszthelyieknek a megyében levő atlétikai szak­osztályokkal, mert a cél az, hogy a magasabb minősítésű szakosztályokba orientálják a tehetséges fiatalokat. De en­nek az áramlásnak kölcsönös­nek kell lennie: a mezőgazda­sági pályák és az atlétika iránt vonzalmat érző zalaiakat a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemre kell irányítani. A sportiskola kapcsolata a helyi szervekkel kitűnő, s most arra törekszenek, hogy a többi iskolával is elmélyítsék az együttműködést. Azt várják a város középiskoláitól, főleg a testnevelőktől, hogy azokat a fiatalokat, akik még nincsenek más sportágban elkötelezve, irányítsák az atlétika felé, hisz végső soron a sportolók atlétikai alapképzettségének más sportágban is hasznát le­het venni, ha esetleg később más sportágat választanának. Tervszerűen folyik a munka a Keszthelyi Haladás atlétikai sportiskolájában. Ha a továb­bi elképzelések is megvalósul­nak, a Balaton-parti város a sportok királynőjének egyik vidéki bázisává válhat. (Gondi) FIATALOK ! Jöjjetek kályhaszerelő szakmunkás tanu­lónak ! Képzési idő 3 év. A tanulmányi ered­ménytől függően ösztöndíjat és 2500 Ft társadalmi ösztöndíjat biztosítunk. Szakmunkásvizsga után magas kereseti lehetőség. Jelentkezési feltétel: nyolc általános isko­lai végzettség és 14—18 év életkor. Jelentkezés: Kerámia és Cserépkályha­­gyár személyzeti osztályán. Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. II. emelet. 151367

Next