Zalai Hírlap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-24 / 301. szám
tt. december. Égies amfanyelvünket Nyelvtudós — pályája zenitjén !Jellagógust ezúttal is tanítványai körében találtam a Landler gimnázium nevelőjét Fászekaljnyi kis-lány, a maholnap húszéves , múltra visszatekintő kanizsai diák-honismereti kör tagjai lelkesen latolgatták, mi minden kerüljön a szakkör tavaszszal esedékes jubileumi kiállítására. — Ezzel aligha lesz gond, az évek során harminc helikoni aranyat kaptak, mindenkori, nagyszerű tanítványaim — figyelmezteti csendes derűvel a lányokat. — Lantos Máriát például nyelvészként köszönt- hetjük majd az ünnepségen, Knausz Ági pedig most Moszk-vában készül e jövendő hivat tására. A lányok közül többen ma i s gyár szakos tanárnak készülnek. — Sok jó pedagógus mellett főleg a tanár úr hatására — említi az I. Aspalini Lippai Ildikó. — Az ő óráin nemcsak nyelvünk szépségére, sokszínűségére ébredhet rá a diák, hanem számos más értékre. Kitekintünk a világ, a tudomány széles horizontjára. — Na lányok, én inkább főzök egy kávét! — áll fel tanáruk. E bejelentés után az ugyancsak I. Á-beli, kanizsai Báli Judit folytatja: — Itt van például a finnugor nyelvcsalád kérdése. A tanár úr nem ragadt le a tankönyvnél, élvezetes előadást tartott a témáról. Ha diáktársaságban suli témákhoz érünk, rögvest kiderül, mennyivel többet tudunk, mint más középiskolások. Emlékszem, egyszer arról folyt a vita, hogy milyen eredetű Kanizsa neve. Amikor betoppantam, éppen megegyeztek, hogy a törökök hagyták ránk ... Nagyon megnőtt az ázsióm, miután elmondtam, hogy szláv eredetű a városunk neve! — Évvről-évre kimszünk a honismereti körből, s szülőfalunkban nyelvi gyűjtést végzünk, régi népszokásokra és az egykori falusi élet dohaira is rákérdezve — így a pákai Boka Judit, a III. C-ből. — Ez valósággal átformálja az embert! Én egész sor derék falumbélivel kerültem így meghitt viszonyba, sőt e munka révén szerettem meg igazán Pákát. Egy egész más falu tárult elém mint amit addig ismerni véltem. — Csatlakozom — veszi át a szót a pölöskefői Tóth Ildikó, a III- A diákja. — Hiába vagyok falusi lány, az aratást már én sem igen ismerem. Nemrég ennek szokásait kutatgattam otthon, s azóta megnőttek a Szememben a régi emberek. — Azt mondják otthon, milyen szépen, választékosan beszélsz, te lány — mosolygott Boha Judit. — Ez persze, valamennyi tanárom érdeme, de éppen a szakkörben ébredtem rá, hogy annál több vagyok, mennél jobban birtokba veszem anyanyelvemet. Számomra ez létkérdés idés! — így a csinos kanizsai kislány. — A Színház- és Filmművészeti Főiskolára készülök .... Szerencsére a tanár úr lépten-nyomon kijavítja a társaságot, ha valaki csúnyán beszél. Egyszer így kezdtem valamit: „Pont akkor..." Vesszőt is mondhattál volna — figyelmeztetett. És ez mindannyiunknak nagyon fontos segítség. Ha felnövünk, megítélésünkben feltétlenül óriási szerepet kap, miként beszéljük édes anyanyelvünket. Abban maradnak, hogy ez önbecsülés kérdése is. A lányok szétrajzása után tanáruk is ilyesmivel folytatta: — Ezek a kislányok elérték, ami még nem sikerült középiskolás diáknak. Országos pályázatokon is rangot szerzett nyelvi gyűjtéseik közül hármat máris kiadott a budapesti tudományegyetem, öt füzet pedig megjelenés előtt áll. — Kevés a nyelvi, honismereti szakkör az iskolákban! — Ez sajnálatos bár a mi gimnáziumunk ebben is erős, több kitűnő kezdeményezés ■'ződik kollégáim nevéhez Hadd mondjam ezért így, többesszámban: mi nem egyszerűen tanítjuk, mi megszerettetjük az anyanyelvi ismeretkört. De lehet-e másként? Nagy baj, ha a tanár leckézteti a diákot, ezt sem tudod, azt sem tudod. Én jól ismerem a pedagógus keservet hiába alkot naponta nincs olyan látszata, mint egy író, egy vasmunkás, vagy bárki tevékenységének. Úgy tűnik, mintha semmibe veszne a mi munkálkodásunk. Tanítványaink szétszélednek, talán meg sem érjük kiteljesedésüket. Ám ebben már ott lesz a mi hatásunk! És ezért nagyszerű végül is amit a jó pedagógus hazája jövője érdekében végez. Én egyszerűen boldogtalan lennék ha nem taníthatnék. S ha nem hinném, hogy a tanítás, az embernevelés egy csanyelv nélkül nincs haladás, béke civilizáció, nyelv nélkül az ember — nem ember. Joggal hallani, hogy a nyelvtudomány alighanem a legemberibb tudomány, műveljék bárhol a földkerekségen. Zala megye számos, nyelvünk fejlődését, csinosítását is jelesül szolgáló szónokot, írót, költőt adott az országnak, sőt egykor Zalaegerszegről indult el a magyar nyelvtudomány korszakos egyénisége, Pais Dezső. Ma ismét privilegizált hely illeti meg Zalát nyelvtudományunk jelenében — vallja sok nyelvész —, hiszen ordálatos dolog, bizony ötvenezer hátat fordítottam volna az egésznek, hogy valami más, fontos dolgot keressek. a tristác Nem hoz " (... ördög Ferenc megtehette volna ezt a lépést, ám maradt — címzetes egyetemi docensként és az ELTE vendégelőadójaként — kanizsai, pontosabban, miként kiigazít: zalai tanár és kutató. *— Miért? Én a fővárosban se lettem volna több, mint Kanizsán. A nyelvészek körében nagyon szigorúan érvényesül: ki mit tesz le az asztalra, akként ítéltetik meg. Az mellékes, hogy éppen hol él. S ha én történetesen nem Zalában kezdtem volna kutatói pályámat is, ki tudja, meddig jutok? Ide bizonyosan nem jutottam volna el. Zala egy kincsesbánya a nyelvész számára, szinte minden munkám innen kerekedett ki. És miként kezdetben, ma is erős kötődést jelent, hogy hagynak dolgozni, sőt ösztönöznek, segítenek, lelkesítenek. — A földrajzi nevek gyűjtése annak idején csakugyan meglehetősen fantasztikus ötletnek tűnt, Zala mégis vállalta a kezdeményezést, felkarolta a javaslatot. — S ma már ott tartunk, hogy egész sor megyében — a legutolsó pillanatban — felgyűjtötték, netán már kiadták, vagy hamarosan kiadhatják a helyi névanyagot — magyarázta. — Mint a földrajzinév-gyűjtés országos programjának irányítója, örömmel konstatálom, hogy a zalai példa követőkre talált. Leletmentés ez, hiszen a régi falu átalakult, s maholnap a helynevek is eltűnnek, ahogy megváltozott a határ arculata. Most éppen szülőföldem, Tolna földrajzi neveit adták , az ezredfordulóra pedig tbb mint 1,2 millió helynév áll majd a kutatás, az utókor rendelkezésére. Hasonló, mentő, megóvó célzattal álítottam össze — a megye társadalmának példás segítségével — Göcsej és Hetes névatlaszát. Az akadémia kandidátusi címen«*, a kormányzat Államidíjjal honorálta ezt a hatalmas szágos kezdeményezések indultak el szűkebb hazánkból, nem kis részt a Kanizsán élő dolgozó dr. ördög Ferenc, tanár és tudós jóvoltából. Immár negyedszázada szolgálja nagy alázattal és hatalmas munkabírással édes anyanyelvünk ügyét, katedráról, ismeretterjesztőként, országos programot vezetve és kutatóként búvárkodva. Róla szól és mindannyiunkhoz szól ez a riport, hiszen a nyelvész közös kincsünkkel foglalkozik, a nemzetet egybekapcsoló eszköz munkálkodása tárgya, névtani monográfiát, melyhez hasonló eddig csak az erdélyi Kalotaszegről született. A világ névtudósai, társaságai felfigyeltek az ismeretlen paranonkavárosban élő társra, s megbecsült előadója lett a névtani kongresszusoknak, sőt a nemzetközi szaklap, az Onoma magyar szerkesztőjévé választották. Sokan egy kényelmes, s a nyugdíjon túl is kellemes életjogosítványának vélnék mindezt, a kanizsaiak tudós tanára viszont hat éve egy újabb, a szakmában nemzetközi horderejűnek ítélt vállalkozásba kezdett. Történeti személynévtárat állít össze XVIII. század- beli zalai összeírások alapján. Ez persze önmagában nem sok s kat sejtet. Ám ha azt is el i mondjuk, hogy az eddig elkészült adattár több mint három és félezer oldalt tesz ki, s a következő négy év programja, a mutató is vagy másfélezer oldalnyi lesz — és még nem is szóltunk a minderre épülő értekezésről! —, akkor már kibontakoznak a vállalkozás méretei. A szakma a finnugor nyelvterületen eleddig páratlan műre számít. — Amikor eldöntöttem, hogy kanizsai polgár maradok, olyan munkára vágytam, amiért érdemes is maradni. Ráadásul a Göcsej—Hetes monográfia után a nyelvésztársadalom is elvárta, hopp ráteszek még egy lapáttal ... — tárja szét a karját. — Ez a munka ugyanis akadémiai doktori értekezés lesz. De nem a cím a lényeg! Sokkal inkább az, hogy dolgozhatok, s hogy feltárhatok valami fontosat a megye jelenig vezető múltjából . Úgy hírlik, egész sor tudományág hasznosíthatja majd e készülő mű eredményeit. A török háborúk utáni, XVIII. századbeli Zalában valóságos új honfoglalás zajlott le, telepesek jöttek, a megye átalakult. Ekkor kapja máig érvényes névtani arculatát Zala, azaz a mai helyzet is ide vezethető vissza, 316 településről 200 ezer nevet tartalmaz a gyűjtés. S hogy a településtörténészektől a szociológusokig sokan hasznosítják? Nemcsak eleink neveiről, hanem társadalmi helyzetükről, kapcsold -iaikról is vall az anyag. B tercálpatrióta. ~1 n»i^_ ka lehetősége végleg eldöntötte pályáját, hovatartozását. Hallottam azt is dr. ördög Ferencről, hogy egyetemi előadásait először Kanizsán tartja meg. — Ha nem így lenne, azon lehetne furcsállkodni — lepődik meg. — Miért ne azok körében szóljak elsőként eredményeimről, akik között élek? Kanizsán ma számottevő érdeklődés kíséri mindazok erőfeszítéseit, akik napi munkájukon túl is teljesítenek, hogy „az átlagosnál többet tehessenek le a város, a megye, az ország asztalára. A Pécsi Akadémiai Bizottság igényesedő szellemi közélet gazdája városunkban. Itt vezető és átlagpolgár egyaránt elvárja, hogy időről időre megnyilatkozzunk: hol tartunk, mire jutottunk, mit várunk. Én egyébként is úgy érzem, hogy miközben a magyar nyelvtudomány páratlan sikereket ér el, nem elégedhetünk meg a sokszínű és hatalmas vállalkozások publikálásával. Szakkönyvet ritkán vesz kézbe a nagyközönség. E művek eredményeit, szellemét nekünk kell eljuttatnunk az emberekhez és ezért az emberek közé kell mennünk. 1980 tavaszán megyénkben rendelük meg a magyar nyelv hete programjait, nem kis részt annak elismeréseként, hogy Zala példásan kezdeményez, áldoz a nyelvészeti kutatásokért. Dr. Ördög Ferenc legfőképp annak örül, hogy máris 80 egyetemi-főiskolai nyelvészt, kutatót sikerült megnyernie előadások, rendhagyó magyar órák megtartására. Úgy véli, elindíthat valami hasznosat, jót a nyelvápolás, s a hazafias nevelés érdekében, ha a legjobb szakemberek ilyen töme- ige jut el az iskolák diákjai és az üzemek, tsz-ek, hivatalok dolgozói körébe. Természetesen köztük akar lenni majd a kanizsaiak nyelvtudása is. Török András H asa, haladó*, humanismu* Sarlós István könyvéről Koncentrikus körökbe szerveződnek Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a Hazafias Népfront főtitkára Haza, haladás, humanizmus című kötetének gondolatai. A válogatott beszédeket, cikkeket tartalmazó könyv szerkezete is tükrözi ezt: a fejezetcímek — Városról, Hazáról, Világról — jelzik a gondolatkörök sugarának növekedését, amelynek középpontjában a népfrontpolitika áll. Időben az elmúlt negyedszázad politikájának ívét rajzolja fel a könyv. Akár jelképes is lehetne az első 1957 februárjában született cikk címe: Harcokban szereztük viszsza a budapesti utcát. Jelképes és lényegi, mert az MSZMP népfrontpolitikája ekkor születik, a korábbi rossz politikai gyakorlat felülvizsgálata nyomán. A kötetzáró írás a Hazafias Népfront Országos Tanácsának beszámolója a mozgalom VII. kongreszszusán, 1981. március 14-én. A szövetségi politika negyedszázados eredményeiről, a nemzeti egységről hadd idézzünk ebből a beszédből: „Ha Magyarországon akarjuk a nemzeti egységet erősíteni, akkor a fejlődés minden szakaszában a vállalt feladat kidolgozásakor az általános politikai cél kijelölésén és a nemzetközi munkásosztály tapasztalatainak átvételén túl, érvényesülnie kell mindannak, ami a magyarokatmagyarrá teszi. Jelen kell legyen minden történelmi tapasztalatunk, a magyar nép múltjának minden megpróbáltatása és sikere, szerepet kell, hogy játsszanak azok a mélyen gyökerező hagyományok és szokások, ame- lyeket a múltban és a jelenben a társadalmi együttélésben kialakítottunk, meghatározó szerepe kell legyen annak, amit a magyar ember alkatának szoktunk nevezni.” Ám az együttmunkálkodásnak nemcsak a szocializmus lényeges kérdéseiben való egyetértés az alapja, hanem a hétköznapok ügyeinek, gondjainak felvállalása, a meggyőzés, a részvétel, a haza otthonossá tétele is. Ezért sorakoznak cikkek és beszélgetések, beszédek, a környezetvédelem feladatairól éppúgy, mint a nők gondjairól vagy az olvasás, a betű hasznáról, örömeiről. A kötet címére akár a következő gondolatsort is rímeltethetjük: bizalom, meggyőzés, együttcselekvés. Marafkó László ZALAI HÍRLAP T HA AZT MONDOM, BÉKE... Ha azt mondták háború, anyám szeme összeszűkült, s tekintetét riadtan jártatta körbe, azután megállapodott valahol egy ponton és oda meredt... Ha azt hallotta, béke, kisimultak a ráncai, szeme kerekre tágult, fényes, lágy mosoly öntötte el az arcát, két kezét olyan nyugodtan pihentette ölében, mint a nyugalom szobra. Béke. E szó hallatán senki sem marad közömbös: sem a munkájába temetkező kétkezi munkás, sem a kísérleteibe merült tudós, sem a hívei lelki békéjéért munkálkodó pap, sem az anya... senki. Kiben milyen gondolatok merülnek fel e szó hallatán? Salamon Lászlóné nagylengyel családanya: — A férjem, a fiam, az unokám jut eszembe. Csak háborút ne! Tudom mi az. Fiatal lány voltam a második világháború alatt. Mindenünk odaveszett. Azt még egyszer ne! Senkinek. Azt hiszem a béke mélységét, tartalmát az asszonyok, az anyák jobban átérzik mint a férfiak. A békét sok minden kifejezheti: az asztalt körül ülő család békéje, megértése, a friss kenyér, a kalács az asztalon. A legnagyszerűbb dolog hazavárni a családot az asztal köré. S a legnagyobb öröm, amikor mindenki együtt van. Ilyenkor minden nő biztonságban érzi magát, mert biztonságban vannak körülötte a szerettei. Andrics Ferenc mentős, Nova: — Életek megmentéséért, emberek egészségéért dolgozunk, néha küzdünk. Szép munka, de bár minél kevesebbszer lenne rá szükség balesethez vonulni, sérültet szállítani. A legtöbbször szülő nőhöz hívnak bennünket. Sietünk, hogy egy új élettel, emberkével szaporodjon a Föld lakossága. Ezt a munkát végezve arra gondolni, hogy a béke veszélyben forog, a háború réme fenyegetheti az emberiséget — borzasztó. A háborúban is szükség volt a mentésre, de az másfajta munka. Az értelmetlen pusztítás, gyilkolás áldozatainak mentése. A háttorú lehetősége megkérdőjelezi munkánk értelmét, amit az élet, az emberek egészsége érdekében végzünk. Sárkány János a lenti művelődési otthon igazgatója: — A családomra gondolok, a szomszédra, az ismerősökre, a azokra, akiket nem is ismerek. A béke ellentéte a háború, ami éhezést hozhat magával, a halál rémével fenyeget, eltörölhet a Föld színéről. És természetesen eszembe jut a munkám. Itt a művelődési központban a színházterem, a klubok, szakkörök. A színházteremben a nevető, jókedvű emberek. Furcsa, hogy a hétköznapoknak ez a békéje csak olyankor jut az ember eszébe, ha ilyesfajta gondolkodásra kényszerül, pedig erre kellene igazán odafigyelnünk. Érdekes módon az idősebb emberek, a nyugdíjasok azok, akik a leginkább optimisták az emberiség jövőjét illetően. Ők azok akik azt mondják, vallják sok szenvedéssel a hátuk mögött: nem tehet még egy világégés, nem lehet háború. Tóth László gépészmérnök, a KFV lovászi üzemében: — Béke... Soás minden eszébe juthat az embernek erről a fogalomról. Mindenekelőtt a munka amit hasznosan végezni csak békében lehet. A Föld mélyének vallatásához is béke kell, s elvenni mindazt a természeti kincset amit a Föld rejt, az ember békéje érdekében érdemes. Gépészmérnök vagyok. A gépek feladata is az, hogy az embert szolgálják. Micsoda ellentmondás. .. Nálunk az olajiparban erős gépekkel dolgozunk. A cementező aggregátokban harckocsimotorok dübörögnek. Csak ritkán gondol arra az ember, mennyivel jobb ha ilyen munkára fogjuk ezt az erőt, mintha harckocsikban alkalmazzuk. így, ebben a formában ahogy mi foglalkoztatjuk, az embert szolgálják, amúgy az ember ellenségeivé vállhatnak. Úgy vélem, hogy a háború és béke gondolata napjainkban minden embert megkülönböztetett módon foglalkoztat, hiszen a rádió, televízió, az újságok a világ eseményeit az emberek otthonába viszik, s egy kicsit sokkolják is, hiszen minden józan ítélőképességű ember megborzong a hírre: most itt, máskor amott bízzák a fegyverekre vitás kérdések eldöntését. Vendrő György apátplébános: — Hivatásomból és emberi meggyőződésemből eredően azon munkálkodom, hogy az ember ember maradjon. A karácsonyi üzenetnek is ez a lényege: Békesség a földön a jóakaratú embereknek. Ezt értelmezve hívőnek, vagy nem hívőnek, minden embernek közös vágya, célja, hogy békesség, nyugalom legyen. Mint a békemozgalom egyik tagja, az Országos Béketanács főtitkársági tagjai is vagyok — örömmel mondhatom, nálunk Magyarországon a törvényes rend őrködik a béke felett. Az igazi béke csak úgy valósítható meg, ha az embernek az alapvető magatartásából adódik. Milyen fölemelő látvány, hogy ilyenkor karácsony táján mindenki szeretetben él, kezet fognak egymással, örülnek egymásnak az emberek. Miért nem lehet ezt kiterjeszteni az év minden napjára? Éppen most olvastam, hogy I. János Pál pápa üzenetet intézett a Genfben folyó tárgyalások résztvevőihez és imára kéri a híveket annak érdekében, hogy eredményre vezessenek a tárgyalások. Ez őszinte vágya minden embernek. Hitem és meggyőződésem, hogy az emberiség képes a Földön a béke megőrzésére. Dr. Peszeszer György a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem tudományos főmunkatársa: — Nekem a béke, a béke fogalma úgy jelenik meg, mint a napsugár, amely a földi létünk egyik fenntartó és éltető tényezője. A természet- és a társadalomtudomány mindig keresi az indítékokat, az ok és okozati összefüggéseket, de a mindennapos életben is jó úton járunk, ha a béke fenntartásával kapcsolatban, ha egyszerű formában is, de megemlítünk olyan kérdéseket, amelyek szerepet játszanak az ember egyéni és társadalmi egyensúlyának, ezen keresztül tevékenységének, és a békés egymás mellett élésről alkotott szemléletének a kialakításában. Ilyen kérdések közé sorolható a tudás, szegénység és gazdagság helyes megítélése azzal, hogy tudásunkkal sohasem lehetünk teljesen elégedettek és hogy nálunk is vannak gazdagabb, vagy szegényebb emberek. Csak magunktól függ, hogy mennyiben élünk a tudás ingyen felkínálkozó lehetőségeivel és ezen keresztül hogyan találjuk meg helyünket a társadalomban. A tudás és azzal párosult szorgalom hozzásegít bennünket ahhoz, hogy a világ jelenségeit helyesen értékeljük, abban magunkat képességeink ismeretében elhelyezzük, és a reálisan kitűzött céljainkat elérjük. Ebben az értelemben az önmagával és a társadalommal egyensúlyban lévő ember jelenti a béke és a békéért folytatott küzdelem igazi harcosát, aki felismerte a tudás és az emberi tevékenység hatalmát, megismerte annak építő és pusztító erejét, az objektív társadalmi törvények érvényesülését, és ezen keresztül azt, hogy embernek ember elleni küzdelmében vesztes csak maga az ember lehet. Buni Géza